A zsidók nehezen hitték el Krisztus szavait nevezetesen azt, hogy Önmagát fogja feláldozni, hogy ők megegyék Őt. Azt mondták: „Mimódon adhatja ez nékünk a testét, hogy azt együk?” Jézus hangsúlyosabban ismételte meg kijelentését: „A lélek az, ami megelevenít, a test nem használ semmit: a beszédek, amelyeket én szólok néktek, lélek és élet”.

Ha közülük mindenki ehetett volna Krisztus testéből, és húsa vissza-visszapótlódott volna, hogy mindenkinek jusson belőle, hogy majd gyomrukba jutva megemészthessék, nem vált volna tartósan hasznukra. Semmi lelki jó nem származott volna ebből. Valójában részesültek Belőle, amikor ettek a kenyérből, amely a Testében lévő életből származott; de ez egyáltalán semmire sem használt nekik. Így hát, ha a római katolikusok állítása igaz lenne, hogy papjainak hatalmuk van a kenyeret Krisztus valódi testévé változtatni, akkor ennek semmi haszna sem volna. Ha az emberek enni tudnának belőle, ugyanolyan rosszak lennének, mint mindig. „a test nem használ semmit: a beszédek, amelyeket én szólok néktek, lélek és élet.” (Jn 6:63)

 „Az Úr szavára lettek az egek, és szájának leheletére minden seregük.” (Zsolt 33:6) „Azután monda Isten: Hajtson a föld gyenge füvet, maghozó füvet, gyümölcsfát, amely gyümölcsöt hozzon az ő neme szerint, amelyben legyen neki magva e földön. És úgy lőn.” (1Móz 1:11). Minden növény élete csupán az Isten élő Igéjének megnyilvánulása. Az Ő Igéjében létező élet cselekedte azt, hogy kezdetben a gabona növekedett, és ugyanaz az élet miatt növekszik azóta is. Ezért minden étel, amit az emberek megesznek, Isten Igéjéből származik. Nem láthatjuk az életet a búzaszemben, de amikor megesszük a belőle készült kenyeret, megtapasztaljuk azt. De a fizikai erő, amit az ételből nyerünk, csak az Úr Igéjének munkája. Ha ebben nem ismerjük fel Istent, és nem ilyen módon ismerjük meg Őt, akkor csak fizikai erőt nyerünk; de ha mindenben Őt látjuk és Őt ismerjük fel, akkor részesülünk az Ő életének igazságából. Ő azt mondta: „Minden te utaidban megismered őt; akkor ő igazgatja a te utaidat” (Péld 3:6).

Amikor Isten igazgatja útjainkat, azok egyenesekké válnak; mert „Az Istennek útja tökéletes” (Zsolt 18:31). Azok, akik Jézus idejében ettek a kenyerekből, nem hittek az Úrnak, és nem ismerték meg az életét, ezért nem nyertek lelki életet. Ugyanez történt Izrael gyermekeivel a pusztában. „Mert nem hittek Istenben, és nem bíztak az ő segedelmében, és ráparancsolt a felhőkre ott fenn, és az egek ajtajait megnyitotta. És hullatott reájuk mannát eledelül, és mennyei gabonát adott nekik.” (Zsolt 78:22-24). Így bár valójában Krisztus életével táplálkoztak, vak hitük miatt nem részesültek lelki életben. A manna adásával Isten ugyanazt a leckét küldte, amelyre Krisztus tanította az embereket, nevezetesen, hogy az Ő Igéje élet, és „az ember nem csak kenyérrel él, hanem minden igével, amely Isten szájából származik”.

A manna volt Isten törvénye iránti hűségük próbája, különösen a szombat, mint a törvény pecsétje. De a mannával együtt befogadhatták volna magukba Krisztust is, ha ezt megértik. Ezért meg kell tanulnunk, hogy csak akkor, amikor az Ő igéjébe vetett hit által hagyjuk Krisztust szívünkben élni - nem csak az Ige egyik részében, hanem a teljes Igébe vetett hit által - akkor Ő az egész törvény megtartását teszi lehetővé az életünkben, beleértve a szombatot is. Minden szó, amely Isten szájából származik, szükséges az életünkhöz.

Szokás a keresztényeknél hálát adni evés előtt. Ugyanúgy okunk van hálát adni, amikor iszunk, vagy bármilyen más áldást kapunk Istentől. „Mindenben hálákat adjatok; mert ez az Isten akarata a Krisztus Jézus által ti hozzátok.” A probléma az, hogy oly sokszor a hála csak formai. Gyakran csak megszokásból adunk hálát és nem szívből. Mit jelent ez valójában? Azt jelenti, hogy ételünk is, italunk és minden, ami életünkhöz szükséges, Istentől származik. Minden az Ő szeretetének megnyilvánulása irántunk. De mivel „Isten a szeretet”, az Ő szeretetének megnyilvánulása nem más, mint az Ő életének megnyilvánulása. Azáltal, hogy megosztja szeretetének bőségét, valójában Belőle részesülünk. Ha ezt állandóan elismerjük, akár eszünk, akár iszunk, akármit cselekszünk, mindent az Ő dicsőségére fogunk tenni. Közvetlen jelenlétében fogunk élni. Tudva, hogy Élete igazság, és az Ő Igéje az élete, az ételünkért való hála, az Ő Igéjéért mondott hála lesz.

Ki nem láthatja, hogy egy ilyen életnek szükségszerűen igaz életnek kell lennie? A mindennapi eledellel együtt táplálkozhatunk Krisztusból és természetesen az Ő igazságából. Isten szeretné, hogy megtanuljuk ezt a manna történetéből. A manna volt az életük, és ha felismerték volna benne Krisztust, az életük a törvény igazsága lett volna. De a mi mindennapi ételünk ugyanolyan biztos, hogy Istentől származik, mint amilyen biztos volt az izraeliták életében. Segítsen az Úr megtanulnunk ezt a leckét, amit a zsidók elhanyagoltak!

Egy lecke az egyenlőségről

A manna történetének feljegyzésében gyakran megismétlődik ez a kijelentés: „ki-ki annyit szedett, amennyit megehetik vala”. Mózes mondta, hogy szedjenek azoknak is, akik sátraikban maradtak. „És akképpen cselekedének az Izrael fiai és szedének ki többet, ki kevesebbet. Azután megmérik vala ómerrel, és annak aki többet szedett, nem vala fölöslege, és annak, aki kevesebbet szedett, nem vala fogyatkozása.” (2Móz 16:17,18)

Van ebben valami csodálatos. Úgy tűnt, hogy ez egy csoda volt, és bizonyos értelemben az is volt. A csoda azonban nem abból állt, hogy a mérésnél, aki többet szedett, összezsugorodott arra a mértékegységre, és aki kevesebbet szedett, csodálatos módon megsokasodott arra a mértékre. A Szentírás segít megérteni a csodát. Az ajándékozásról szóló egyik utasításban ezt olvassuk: „Mert nem úgy, hogy másoknak könnyebbségük, néktek pedig nyomorúságtok legyen, hanem egyenlőség szerint; e mostani időben a ti bőségetek pótolja amazoknak fogyatkozását;

Hogy amazoknak bősége is pótolhassa a ti fogyatkozástokat, hogy így egyenlőség legyen; Amint megvan írva: aki sokat szedett, nem volt többje; és aki keveset, nem volt kevesebbje.” (2Kor 8:13-15).

A csoda Isten kegyelmének csodája volt, amely ajándékozásban nyilvánult meg. Az, aki sokat gyűjtött, nem volt feleslege, mert megosztotta mással, akinek kevesebb volt; vagy azzal, aki semmit sem tudott összegyűjteni; így tehát az, aki kevesebbet szedett, nem szűkölködött. Ily módon láthatjuk, hogy a pusztában ugyanazon az elv alapján jártak el, mint az egyházban a Pünkösd napja után. „A hívők sokaságának pedig szíve-lelke egy vala; és senki semmi marháját nem mondá magáénak, hanem nekik mindenük köz vala. És az apostolok nagy erővel tesznek vala bizonyságot az Úr Jézus feltámadásáról; és nagy kegyelem vala mindnyájukon. Mert szűkölködő sem vala ő közöttük senki.” (Apcsel 4:32-34)

Sokat beszélünk a régi Izrael hibáiról, de néha jó szemlélni a másik oldalt is. Az összes hibájuk nem volt nagyobb, mint az emberek megszokott hibái. Nem voltak rosszabbak, mint általában az emberek, ám néha a hitnek és a bizalomnak olyan magaslataira jutottak, ahogy ezt ritkán látni. Nem kell azt feltételeznünk, hogy mindig megőrizték ezt a jóságukat, vagy azt, hogy közöttük nem voltak kapzsi emberek. Ilyenek voltak abban az egyházban is, melynek története az apostolok cselekedeteiben van leírva. De elegendő tudni, hogy egy ideig így tettek, és tudjuk, hogy Isten jóváhagyta ezt. Isten bőségesen adott kenyeret nekik. A részük egyszerűen az volt, hogy összegyűjtsék azt. Ezért semmi okuk nem volt, hogy ne osszák meg szűkölködő testvéreikkel. Valójában, ha erről az oldalról nézzük, úgy tűnik, ez a legtermészetesebb dolog.

De a helyzetünk ugyanaz, mint az övék. Semmink sincs, ami nem Istentől származna. Tőle kapunk mindent, és a legjobb, amit megtehetünk, hogy gyűjtsünk az Ő bőségéből. Ezért semmilyen tulajdonunkat nem szabadna a miénknek tekintenünk, hanem meg kell értenünk, hogy azokkal Istenért sáfárkodunk. Figyeljük meg, hogy ez teljesen különbözik mindenféle kommunizmustól. Nem a javak szétosztásáról van szó valamilyen törvény alapján, hanem egy mindennapi ajándékozásról, amikor az erős megsegíti a nálánál gyengébbet. Senki sem tartalékol a jövőre, megfosztva másokat a jelen szükségleteitől, hanem mindenki bízik Istenben, aki gondoskodik a mindennapi szükségletekről.

Egy ilyenfajta kommunizmust egyetlen emberi terv sem tud elérni. Ez a szívben élő Isten szeretetének az eredménye. „Akinek pedig van miből élnie e világon, és elnézi, hogy az ő atyjafia szükségben van, és elzárja attól az ő szívét, miképpen lakhat abban az Isten szeretete?” „Mert ismeritek a mi Urunk Jézus Krisztusnak jótéteményét, hogy gazdag lévén, szegénnyé lett értetek, hogy ti az ő szegénysége által meggazdagodjatok.” (2Kor 8:9) Ez a kegyelem és szeretet az igazi Izrael jellemzője.

The Present Truth, 1896. október 22.