Isten úgy foglalkozik velünk, mint a gyermekekkel, intuitív leckék és szimbólumok által tanít bennünket. A látható dolgokon keresztül oktat olyan dolgokra, amiket halandó szemmel nem láthatunk. Így a sziklából folyó vízen keresztül, valamint Krisztus oldalából folyó víz és vér által megtanulhatjuk, milyen valódi az az élet, melyet Krisztus ad azoknak, akik hisznek Benne. A lelki dolgok nem képzeletbeliek, hanem valódiak. A nép tudhatta, hogy a testüket élénkítő víz közvetlen Krisztusból származik, és ezen keresztül felismerhették volna, hogy Ő valóban életet adhat nekik. Nem tudhatták, hogyan történik ez, de nem is lett volna szükséges. Elegendő lett volna, ha megismerik ezt a valóságot.

Ha hinnénk az Igében, tudnánk, hogy ugyanolyan közvetlenül iszunk Krisztusból, mint az izraeliták ittak a pusztában. Ő teremtette az eget és a földet, a tengert és a vizeknek forrásait. „minden Ő benne áll fenn” (Kol 1:17). A földből jövő víz, amit megiszunk, ugyanolyan valóságosan Belőle származik, mint az, ami a Hóreb sziklájából fakadt. „tárházakba rakja a mélység vizét” (Zsolt 33:7).

Az emberek a föld vízéről úgy beszélnek, „mint a természet termékéről”, szinte azt gondolják, hogy önmagában létezik. Az esőt és az áramló folyókat „természetes következményeknek” mondják. Ezeket a kifejezéseket használják, hogy ne kelljen dicsőséget adni Istennek. Ha egy tiszta vizű patak partján ülünk, amely a hegyekből fakadva követi medrét, láthatjuk, hogy állandó változásban van, és mégis ugyanaz. Áramlása megállíthatatlan. Miért nem fogy el a tárháza? Van a föld belsejében egy végtelen kapacitású tározó, amely miatt a folyó „végtelenül áramlik” anélkül, hogy kapacitása csökkenne? Nincs valami csodálatos ebben az állandó áramlásban? „Ó nem - mondaná a mindentudó ember - nagyon egyszerű: A föld felszínén lévő víz elpárolog felhők formájában, ebből pedig eső hull a földre, amely állandóan táplálja a földben lévő víztartályokat.” De ki csinálja az esőt? „De az Úr valóságos Isten, élő Isten ő, örökkévaló Király... Szavára vizek zúgása támad az égben, és felhők emelkednek föl a föld széleiről.” (Jer 10:10-13) Ő „az élő Isten”, és a „természet” jelenségei meg nem szűnő aktivitásának megnyilvánulásai.

Kétségtelen, hogy a pusztában lévő izraeliták nem sokáig tekintették csodának a sziklából fakadó folyamot. Kétségtelen, hogy sokan közülük soha, még kezdetben sem úgy gondoltak rá, csupán azt látták, hogy biztosítva van a vízszükségletük. Évről évre szüntelenül folyt, hogy végül már megszokott dolog lett számukra, és így a csoda kezdett feledésbe merülni, míg teljesen elveszett. Gyerekek születtek, akiknek úgy tűnt, mintha ez a víz mindig is létezett volna.

Számukra úgy látszott, hogy ennek pusztán a természet az oka, ahogy azokra a forrásokra gondolunk, amelyeket ma láthatunk a földből feltörni a felszínre. Ily módon a nagy Eredet feledésbe merült ugyanúgy, mint most.

Biztosak lehetünk abban, hogy azok, akik mindent a természetnek tulajdonítanak, akik nem ismerik el és nem dicsőítik Istent, mint a földi javak közvetlen forrását, ugyanezt fogják tenni a mennyben is, ha befogadnák őket. Számukra az élet folyója, amely az örökkévalóságban Isten trónjából ered, csak a „természet jelenségei” közé tartozna. Nem látták, mikor kezdett folyni az a folyó, ezért úgy tekintenének rá, mint amely csak természetes, hogy létezik, és nem dicsőítenék érte Istent.

Az az ember, aki nem ismeri fel és nem érti meg Isten munkáit ezen a világon, ugyanúgy nem figyelne arra az eljövendő világban sem. Az Istent magasztaló dicséretek, melyek az örökkévalóságon át a megváltottak ajkain fognak zengeni, csak annak az éneknek a teljessége lesz, amelynek első akkordjait már a földön énekelték.

Elismerni Istent

„Ismerd őt minden utadban; akkor ő igazgatja a te utaidat.” (Péld 3:6) Amikor Isten igazgatja az ember útjait, akkor azok tökéletesek ugyanúgy, mint az Isten útja. „Kicsoda az, aki féli az Urat? Megmutatja annak az utat, amelyet válasszon.” Az ember, aki látja és felismeri Istent minden munkájában, és aki mindenért köszönetet mond, az igaz életet fog élni.

Vegyük a víz ajándékát, amit mindig használunk! Mi lenne az eredmény, ha amikor vízre van szükségünk, mindig Istenre, mint a víz adományozójára gondolnánk, ha amikor látjuk vagy használjuk a vizet, mindig Krisztusra gondolnánk, mint az élet vizének adományozója, és akkor eszünkbe jutna, hogy a vízzel együtt az Ő életét kapjuk? Egyszerűen az életünk az Ő állandó ellenőrzése alá kerülne. Elismerve, hogy életünk Tőle származik, megértenénk, hogy csak Neki van joga rendet tenni bennünk; és engednénk, hogy élje saját Életét mibennünk. Ily módon igazságból innánk. Akkor számunkra hűség sarjadna a földből, és igazság tekintene alá az égből. (Zsolt 85:12) Még a felhő is „igazságot hullatna” (Ézsa 45:8).

Ha minden utjainkban ilyen módon ismerjük el Istent, az megvéd bennünket az önző büszkeségtől, és a saját „veleszületett képességeinkben” való dicsekedő magabízástól. Állandóan szemünk előtt kellene tartanunk a következő szavakat: „Mert ki tesz téged különbbé? Mid van, amit nem kaptál volna? Ha pedig kaptad, mit dicsekszel, mintha nem kaptad volna?” (1Kor 4:7) Ez megőriz az egyenes úton, mert ígéret szól arról, hogy „Igazságban vezeti az alázatosokat, és az ő útjára tanítja az alázatosokat.” (Zsolt 25:9). Korlátolt bölcsességünk helyett - amely nem is bölcsesség - Isten bölcsességével kellene rendelkeznünk, hogy irányítson bennünket.

Ugyanezt az igazságot tanulhatjuk meg, ha megnézzük az ellenkező oldalt. Az emberek pogányokká válnak egyszerűen azáltal, hogy nem ismerik el Istent, ahogy Magát kinyilatkoztatja az Általa teremtett dolgokban. Nincs mentség a sűrű sötétségre, melyben elsüllyednek, mert „bár Istent megismerték, mégsem dicsőítették Istenként, és hálát sem adtak neki, hanem gondolkozásuk hiábavalóvá lett, és értetlen szívük megsötétedett. Magukat bölcseknek vallva balgává lettek, és az örökkévaló Isten dicsőségét felcserélték mulandó emberek, madarak, négylábúak és csúszómászók képmásával… És mivel nem méltatták Istent arra, hogy ismeretükben megtartsák, ezért Isten méltatlan gondolkozásra adta őket, hogy illetlen dolgokat cselekedjenek. Ezért megteltek mindenféle hamissággal.” (Róm 1:21-23; 28,29).

Ugyanez történt az izraelitákkal is, akiknek a legcsodálatosabb módon adatott meg, hogy lássanak Isten csodálatos cselekedeteiből néhányat, de ezekben nem ismerték el Istent. „Borjút készítettek azokban a napokban, és áldozatot vittek a bálványnak, és gyönyörködtek kezük alkotásában.” (Apcsel 7:41) „Fölcserélték dicsőségét az ökör képével, amely füvet eszik. Elfeledkeztek szabadító Istenükről, aki nagy dolgokat művelt Egyiptomban, csodákat Hám országában, félelmetes dolgokat a Vörös-tenger mellett.” (Zsolt 106:20-22)

Nem kellett volna ennek megtörténnie akkor, és most sem kellene megtörténnie. Isten vezette Izrael gyermekeit örökségének hegyére, lakóhelyére a szentélybe, amelyet az Ő keze alapított; és miközben utaztak, szerette volna, hogy részesüljenek annak a helynek örömeiben. Tehát adott nekik vizet közvetlenül Belőle, hogy megmutassa nekik, hogy hit által abban a pillanatban közelíthetik meg Trónját, és ihatnak a Belőle származó élet vizéből.

Ugyanezt a leckét kell megtanulnunk nekünk is. Isten nem akarja, hogy várjunk, amíg halhatatlanságba öltözünk, hogy részesüljünk a mennyország örömeiben. Krisztus vére által bátorságot nyerünk, hogy belépjünk a szentek szentjébe. Meghívást kaptunk, hogy bátran jöjjünk kegyelmi Trónja elé, hogy kegyelmet találjunk. Kegyelme az élet, és egy élő folyamba ömlik. Bizonyára, ha engedélyt kaptunk, hogy Isten trónja elé járuljunk, ahonnan az élet folyója ered, akkor semmi sem akadályozhat meg abban, hogy igyunk belőle, annál is inkább, mivel ingyen kapjuk. (Jel 22:17)

„Boldogok, akik lakoznak a te házadban, dicsérhetnek téged szüntelen.” (Zsolt 84:5). Ha a látott dolgokon keresztül megismerjük a láthatatlan dolgokat; ha Istenre tekintünk és elismerjük Őt minden munkájában és minden utunkban, akkor valójában még ezen a földön Isten közvetlen jelenlétében fogunk lakni, és folyamatosan dicsérjük őt ugyanúgy, mint az angyalok is teszik a mennyben.

 „Plánták ők az Úrnak házában; a mi Istenünknek tornácaiban virágzanak. Még a vén korban is gyümölcsöznek; kövérek és zöldellők lesznek; Hogy hirdessék, hogy igazságos az Úr, az én kősziklám, és hogy nincsen hamisság benne.” (Zsolt 92:14-16)

„Oh Isten, milyen drága a te kegyelmességed; az embernek fiai a te szárnyaidnak árnyékába menekülnek. Dúslakodnak házadnak bőséges javaiban; megitatod őket gyönyörűségeid folyóvizéből. Mert nálad van az életnek forrása; a te világosságod által látunk világosságot.” (Zsolt 36:8-10)

Az Éden itt lent

 Figyeljük meg a „Dúslakodnak házadnak bőséges javaiban” kifejezést! A héber „dúslakodnak” kifejezés lefordítva: „Éden”. Éden azt jelenti, hogy öröm, dúslakodás. Az Édenkert az öröm kertje. Így a szöveg valójában azt mondja, hogy azok, akik a Mindenható árnyékában vannak, dúslakodni fognak házának bőségével, és inni fognak Éden folyójából, amely Isten életének folyója. Ez már most a hívők örökségének része épp most; és ugyanolyan valóságos, mint az a víz, melyet az izraeliták a sziklából ittak; vagy az a tény, hogy nap mint nap az Ő kezéből származó bőségéből élünk. Már most hit által lelkünk felfrissülhet, ha az élet vizéből iszunk, és eszünk a „rejtett mannából”. Ehetjük és ihatjuk az igazságot azáltal, hogy esszük az Ember Fiának testét és isszuk az Ő vérét.

Az élő víz folyója

De Isten megáldja az embereket, hogy ők is áldás legyenek mások számára. Isten azt mondta Ábrahámnak: „és megáldalak téged, és felmagasztalom a te nevedet, és áldás leszesz”. Ábrahám magvának is ilyennek kell lennie. Ezért Krisztus szavai beteljesedhetnek számunkra ma és minden nap, ha elhisszük:

„Ha valaki szomjúhozik, jöjjön én hozzám, és igyék. Aki hisz énbennem, amint az írás mondotta, élő víznek folyamai ömlenek annak belsejéből. Ezt pedig mondja vala a Lélekről, amelyet veendők valának az őbenne hívők.” (Jn 7:37-39).

Mint ahogy Krisztus Isten temploma volt, és az Ő szíve Isten trónja volt, így mi is Isten templomai vagyunk, hogy bennünk lakhasson. De Istent nem lehet börtönben tartani. A Szentlelket nem lehet a szívben hermetikusan elzárni. Ha ott van, akkor dicsősége ragyogni fog. Ha az élet vize a lélekben van, akkor másokhoz is folyni fog. Ahogy Isten Krisztusban volt és megbékéltette a világot saját Magával, Ő az igazi híveiben lakik, és beléjük plántálja a megbékélés igéjét, képviselőivé téve őket, hogy Krisztus helyett buzdítsa az embereket, hogy béküljenek meg Vele. Örökbefogadott gyermekeinek az a gyönyörű kiváltság adatik, hogy részt vegyenek egyszülött Fiának munkájában. Hozzá hasonlóan ők a Szentlélek szolgái lesznek; nemcsak a Szentlélek által küldött munkások, hanem olyan szolgák, akik a Szentlélek ügynökei.

Így miközben Isten lakóhelyévé válunk, hogy újból Krisztus jellemét reprodukáljuk a világ előtt, és miközben élővíznek folyamai fakadnak belőlünk élénkítve a gyengéket és a fáradtakat, a menny nyilatkozik meg a földön.

Isten szándékában állt, hogy ezt a leckét tanulják meg az izraeliták a Meriba folyónál, és ugyanezt a leckét próbálja türelmesen tanítani nekünk is, annak ellenére, hogy mi is ugyanúgy, mint az izraeliták, zúgolódunk és lázadunk. Nem akarjátok most megtanulni? „Boldog nép az, amelynek Istene az Úr.”

The Present Truth, 1896. november 5.