E.J. Waggoner „Az örökkévaló szövetség” című könyvének története. Írta Ron Duffield.

Több éven keresztül próbáltam teljessé tenni a történetet, amely Ellet J. Waggoner „Az örökkévaló szövetség” című könyvének hátterében áll. Miután látogatást tettem néhány adventista főiskola könyvtárában, úgy éreztem, hogy elég puzzledarabom van ahhoz, hogy bizonyos mértékben megértsem a könyv mögötti történetet. Az alábbiakban röviden összefoglalom ezt.

1882 őszén, 27 éves korában E.J. Waggonernek volt egy tapasztalata, amit később életének fordulópontjaként írt le. Healdsburg, Kalifornia egyik tábori összejövetelének sátrában ült, és hallgatta Ellen White az evangéliumról szóló előadását, amikor hirtelen látta, hogy egy fény ragyogta be a sátrat és őt, mint amikor a nap ragyog. Waggonernek látomása volt az érte megfeszített Krisztusról. Később azt írta, hogy életében először fedezte fel, hogy Isten szereti őt, és hogy Krisztus személyesen érte halt meg. Krisztus keresztjéről áradó fény, amely ráragyogott azon a napon, a Biblia tanulmányozásának útmutatója lett. Úgy döntött, hogy életének hátralevő részét arra szenteli, hogy bemutassa az Isten bűnösök iránti szeretetének üzenetét, amit a Szentírás lapjai felfednek, és érthetővé teszi mások számára ezt az üzenetet.

1883 tavaszán hívták Waggonert, hogy segítsen az apjának a „The Signs of the Times” című újság szerkesztésében, majd hamarosan elkezdett tanítani a Healdsburg főiskolán, és az Oaklandi gyülekezet pásztora lett. 1884-ben itt találkozott A.T. Jones-szal, aki szintén a „The Signs of the Times” újságnál volt szerkesztőasszisztens, a főiskolán tanított, és a San Francisco-i gyülekezet pásztora volt. 1884 szeptemberéig Waggoner a Galatabeli levélben található témákról írt cikksorozatot a „The Signs of the Times” című újságban. Ő nemcsak a Galatabeli törvényről szóló kérdéssel foglalkozott, hanem a két szövetségről is írt, melyek mindegyike fontos szerepet játszik a hit általi megigazulás megértésében. Miközben Waggoner megosztotta ezeket az igazságokat az órái során, prédikációiban és a „The Signs of the Times” cikkeiben, erős ellenzék született vele szemben. 1886-ig G.I. Butler, a Generál Konferencia elnöke, valamint Uriah Smith, a „Review and Herald” magazin szerkesztője, amennyire csak lehetséges, közös tiltakozást szerveztek Waggoner tanítása ellen. Butler még Ellen White segítségét is próbálta kérni, hogy véget vessen annak, amit komoly eretnekségnek tartott.

1888-ban, amikor összehívták a Generál Konferenciát Minneapolisban, ez az ellenzék szinte az egész egyházvezetésre kiterjedt. Nem meglepő, hogy amikor a Konferencián Ellen White támogatta Waggoner előadásait a hit általi megigazulásról, amiben foglalkozott a Galata törvényekkel és a szövetségekkel, sokan megkérdőjelezték White prófétai szerepét. Évekkel később erőteljesen kijelentette, hogy „az Úr nagy irgalmában” volt Az, aki „a legértékesebb üzenetet küldte népének Waggoner és Jones testvérek által”. Aztán ezzel folytatta: „ez az üzenet, amelyet Isten parancsolt, hogy adjuk a világnak. A harmadik angyal üzenete ez, amit hangos szóval kell hirdetni, és amit Lelkének nagymértékű kiáradása fog kísérni.” (Bizonyságtételek a lelkészeknek)

Valahogy az isteni gondviselés által az egész vita közepette Waggonernek sikerült a szövetségekről szóló meglátásait közzétenni, a „Bible Readings for the Home Circle” 1889-es kiadásában, és az 1889-1890-es felnőtt szombatiskolában, négy negyedévből három tanulmányban. A következő évben U. Smith egy replikát írt a szombatiskolai tanulmányokra, amit a „Review and Herald” újság 1890. január 28-i számában publikált. Dan Jones, a Generál Konferencia titkára, annyira foglalkozott Waggoner tanításaival, hogy lemondott a szombatiskolai tanító tisztségéről a Battle Creek-i gyülekezetben. A Waggonerrel folytatott fő vita a szövetségről szóló tanítás volt, amely Dan Jones szerint „hasonló volt ahhoz, amit Minneapolisban mutatott be”. (Dan Jones levele Haskellnek, 1890. március, lásd a függeléket)

1889-1890 telén Waggoner részt vett az első lelkipásztori összejövetelen Battle Creek-ben. Miután Ézsaiás könyvéből prédikált Krisztus természetéről, Waggoner elkezdte bemutatni a szövetségek témáit. Ez olyan mértékű azonnali ellenkezést váltott ki, hogy egy ideig Waggoner kénytelen volt megállni. Ellen G. White, aki szintén ott volt, kérte, hogy engedjék Waggonert beszélni. Végül tíz találkozó jött létre, amelyekben a szövetségekkel kapcsolatos véleményét ismertették: hatszor Waggoner beszélt és Uriah Smith, és négyszer mások, ellentétes nézetekkel. Egy héttel az előadások befejezése után Isten arra késztette Ellen White-ot, hogy ne csak állást foglaljon, hanem fejezze ki a menny véleményét Waggoner tanításával kapcsolatban. U. Smithnek küldött egyik levelében és a szombat délutáni ülésen Ellen White tisztázta, kinek van igaza a szövetségek témájában:

„Tegnapelőtt este bemutatták, hogy a szövetségekről szóló bizonyítékok világosak és meggyőzőek. Te [U. Smith], Dan Jones testvér, Porter testvér és mások kutatási képességeiteket semmire költitek, csak azért, hogy eltérő álláspontot teremtsetek Waggoner testvér álláspontjával szemben. Amikor megkaptátok a ragyogó világosságot, nem utánoztátok, hanem tévesen értelmeztétek a Szentírást, ahogy a zsidók tették [...] Ők megtévesztették a népet. Hamis problémákat hoztak létre [...]

A szövetségek kérdése egy világos kérdés, és ezt minden őszinte elme előítélet nélkül elfogadja, de engem arra a helyre vittek el, ahol az Úr megértette velem ezt a kérdést. Elfordultatok a világosságtól, mert attól féltetek, hogy a Galata törvényét el kell fogadnotok.” (59. levél, 1890. március 8, 1888-as anyag, 599–605 o.)

Sajnos ez nem állította meg a Waggoner szövetségekről szóló tanítása elleni támadásokat. Sőt, az ellenkezés tovább nőtt. Két év alatt Ellen White-ot „száműzték” Ausztráliába, Waggonert pedig Angliába küldték. Egy pozitív tapasztalat származott a lelkipásztori összejövetelből. Waggoner felelősséget érzett, hogy átfogó könyvet írjon a szövetségek témájáról. Valószínűleg 1890 (vagy 1892) telén Waggoner negyven oldalnyi kéziratot írt „Az örökkévaló szövetség” című könyvéhez. Nem sokkal azután, hogy 1892 tavaszán Angliába érkezett, komolyabban kezdett munkálkodni a könyvön, világosabban kezdte megérteni a szövetség témájának mély igazságait.

Egy átok és nem egy áldás

Waggoner a kézirat utolsó részét bemutatta a Generál Konferencia Könyvbizottságának. Ezt a bizottságot 1887-ben hozták létre azzal a céllal, hogy megnöveljék az adventista irodalom minőségét, és szabványosítsák az összes észak-amerikai kiadó kiadványait. Sajnos ez a bizottság átokká és nem áldássá vált. 1895-ben, miután Waggoner kéziratát egy ideig visszatartották, a Könyvbizottság egyik tagja megtagadta kiadását:

„Sajnálom, hogy ilyen hosszú ideig visszatartottuk Waggoner testvér „Az örökkévaló szövetség” kéziratát. Némi kritikát kell tennem [...] nem tudom részletesebben leírni őket, mert amit kritizálnom kell, az minden cikkben megtalálható.”

 Ezután öt oldalt írt aggodalmát kifejezve, és ezekkel a szavakkal zárta levelét:

 „Számos kritikám van, de ezek mindegyike csekély ahhoz a fő kritikához képest, amit már megtettem, [...] és mégis biztos vagyok benne, hogy komoly kifogások vannak a jelenlegi formájában meglevő kézirat könyvben történő megjelentetése mellett. Igaz, sok kiváló dologgal rendelkezik, amelyeket még soha nem írtak erről a témáról, de véleményem szerint hibákat is tartalmaz.” - M.C Wilcox (a „The Signs of the Times” szerkesztője és a Könyvbizottság tagja) F.D. Starr-nak (a bizottság tagja), 1895. augusztus 22.

Nyilvánvaló, hogy az egész könyvbizottság elutasította Waggoner kéziratát. Néhány héttel a fenti levél megírása után A.O. Tait, aki Battle Creek-ben élt, válaszolt W.C. White egyik levelére, aki édesanyjával Ausztráliában volt. Tait támogatta White azon gondolatát, hogy Jones, Waggoner és Prescott több nyomtatott anyagot készítsen az egyház számára. Tait azonban nagyon őszintén elismerte, hogy a könyvbizottság nagy része teljes mértékben ellenzi a három említett szerzőt, és elutasította a tőlük származó anyagot anélkül, hogy legalább elolvasta volna:

„Azt javaslod, ösztönözzük Jonest, Prescottot és Waggonert, hogy évente három vagy négy hónapot dolgozzanak az új kiadványokon, szórólapokon és könyvek elkészítésén. Ugyanezen a dolgon gondolkodtam én is, és néhányszor javasoltam is, de tudod, White testvér, hogy egy nagyon erős ellenkezés van a Könyvbizottságban, mert amint bemutatják valamelyikük kéziratát, készek szavazni ellenük anélkül, hogy megvizsgálnák azokat.

Elmondom őszintén, White testvér, hogy Battle Creek-ben elég sokan vannak, akik még nem látják az áldott igazságból származó világosságot, Jézus Krisztus igazságát, melynek bőséges áldása ránk áradt már a Minneapolis-i Generál Konferencia óta. Ennek az igazságnak a tapasztalata sokakból hiányzik, ezért nem testvérként viszonyulnak egymáshoz, akikért Jézus Krisztus vére folyt. Úgy látom, hogy van egy akadály a Könyvkiadó Bizottságban, amely gátolja a két testvér által írt brosúrák és szórólapok kiadását. Miért, White testvér? Tegnapelőtt a Könyvkiadó Bizottság elnöke bocsánatot kért tőlem, hogy elutasították A.T. Jones egyik kéziratát. Részletesen kifejtette, hogy Beattle Creek Könyvkiadó Bizottságának tagjai annyira előítélettel vannak Jones iránt, hogy lehetetlen volt a kézirat elfogadtatása.

Tudod, a Könyvkiadó Bizottság a Generál Konferencia találmánya [...] Elmondom őszintén White testvér, hogy teljesen belefáradtam küzdeni azokkal az emberekkel, akik ellenállnak a brosúrák kiadásának, és késleltetik az üzenet előrehaladását, de a hangom mindig ellenük lesz. A könyvkiadóink feladata megkeresni íróinkat, hogy megszerezzék azokat a kéziratokat, melyekről úgy gondoljuk, hogy ki kellene adni. Amikor megkapjuk a kéziratot, átadjuk a Könyvkiadó Bizottságnak, és hónapok késése után negatív választ kapunk valamilyen kis technikai hibákra hivatkozva a hit általi megigazulásról, vagy valami hasonló.” - A.O. Tait levele W.C. White-nek, 1895. október 7. Manuscripts and Memories from Minneapolis, 294-295. (lásd a mellékletet)

Róma útját követve

Sokkal több alapvető információt lehetne megosztani erről a Könyvbizottságról, de a fent említett dolgok elegendőek ahhoz, hogy kifejezzék a korrupciót, amely kialakult a munka központjában. Ellen White, aki Ausztráliában volt, jól ismerte a Battle Creek-ben zajló eseményeket, még mielőtt Tait levele eljutott volna W.C. White-hoz. Korábban figyelmeztette C.H. Jones-t a Pacific Press-től, hogy ne legyen Battle Creek irányítása alatt. Még munkáját sem bízta volna a Könyvkiadó Bizottságra és a Battle Creek-i könyvkiadóra. Az ezt követő hónapokban nagyon élesen írt a Könyvkiadó Bizottságról és Isten átalakító erejéről, amelyre szükség van. (érdekes módon a Könyvbizottságot 1897-ben feloszlatták):

„Kedves Jones testvér! Szükséges, hogy a Pacific Press az Úrban maradjon anélkül, hogy cselekedeteiben bármely emberi ellenőrzési hatalom alá kerülne. Nem szabad olyan érzéseteknek lenni, hogy a Battle Creek-ben illetékes személyek jóváhagyását kell kérnetek abban, hogy követhettek-e egy bizonyos irányt a munkában vagy sem, amiről pedig meg vagytok győződve, hogy követnetek kell. Nektek felelnetek kell az Úr előtt. Az egész világosság, amit eddig Istentől kaptam azt mutatja, hogy a Battle Creek-en kívüli intézményeket nem szabad egyesíteni Battle Creek-kel. Ez mindkét fél számára káros lenne.” - Ellen G. White C.H. Jones-nak, 35. levél, 1895. július 8. (a teljes levelet lásd az „1888-as anyag” című könyvben, 1408–1411 o.)

 „Nem tudnám Battle Creek-i kiadóra bízni azt a világosságot, melyet Istentől kaptam. Nem merném megtenni. Ami a Könyvkiadó Bizottságot illeti, a jelenlegi vezetésre, a most vezető emberekre, nem bíznám az Istentől kapott világosság közzétételét, amíg ebben a kiadóban nem lesznek odaszentelt, bölcs, és tehetséges emberek. Ami a Generál Konferencia hangját illeti, nem Isten hangja az, amelyben bízhatnánk.” (MS 57, 1895. október 12.)

 „Olsen testvér, a legmélyebb érzéseim vannak irántad; de világosan el kell mondanom neked, az a veszély leselkedik rád, hogy elveszíted a lelki látásodat. Határozottan beszélek, mert el kell mondanom az igazat. Nem merem visszatartani, mert a halasztás nem biztonságos. Nem bízom a könyvbizottságotokban. Korábban már írtam neked, hogyan viszonyulnak a könyveink íróihoz. Pártatlanul és őszintén kellett volna kezelni őket, mint ahogy egy testvér a testvérével bánik; de nem így tették. A kiadó üzleti tevékenységének alapelvei és indítékai nem olyanok, amit Isten jóváhagyhat. Nincsenek összhangban a szigorú integritással.” - Ellen G. White O.A. Olsen-nek, 83. levél, 1896. május 22. (lásd az „1888-as anyag”, 1520-1535 o.)

 „A könyvbizottság Róma nyomdokaiba lépett. Amikor Prescott professzor anyagát tömörítették, és elutasították közzétételét, gondoltam, hogy ennek a bizottságnak szüksége van Isten szívet átalakító erejére, hogy megértsék kötelességüket. Nem ismerik saját magukat. Gondolataiknak nem szabad ellenőrizniük mások gondolatait. Abból a világosságból, amit az Úr a Könyvbizottság vezetőinek adott, nem tudják, mit kellene elítélniük vagy jóváhagyniuk. Nem ismerik Isten cselekedeteit. Az ilyen embereknek nem kellene dolgozniuk az Úr örökségével. A Szent Léleknek kell végeznie ezt a munkát. Az Istentől való elszakadásuk miatt az emberek nem értették meg, hogy nem nekik kell vezetniük embertársaikat. Nem szabadna elítélniük vagy irányítaniuk azoknak az embereknek a munkáját, akiket Isten az Ő világosságának csatornáiként használ. Eljárásuk miatt már nem tudnak helyesen ítélni. A sziklára, Jézus Krisztusra kell esniük, hogy összetörjenek.” (Ms 148., 1898. október 26., a Manuscript Releases, 10. kötet, 350 o.)

Az Úr azt akarja, hogy befejezzem

A fent leírt helyzetből könnyen érthető, hogy Battle Creek könyvbizottsága hogyan utasította el Waggoner kéziratát. Waggoner 1895 decemberében írt Ellen White-nak, mekkora felelősségnek érzi, hogy befejezze „Az örökkévaló szövetség” című könyvet. Úgy érezte, hogy az Úr azt akarja, hogy fejezze be.

„Sokáig volt egy könyv a fejemben, még az első téltől kezdve, amikor Battle Creek-ben tanítottam [1889-1890], és három évvel ezelőtt elkezdtem írni a kéziratát [1892]. Mindent átírtam, amit korábban írtam, és időről időre hozzáadtam, de nagyon akadályoztak. Nem sajnálom, mert a késedelem segített jobban tisztázni a témát. Mondhatnám, hogy negyven kéziratoldalt írtam azon a télen, de lemondtam róluk, mert világosabbá vált a téma. Az örökkévaló szövetségről szól, vagy Isten ígéreteiről Izrael számára. Az utóbbi időben többet tudtam írni, és a világosság olyan tisztán ragyog belőle, hogy úgy érzem, az Úr azt akarja, hogy fejezzem be a könyvet. Remélem, hogy hamarosan megszabadulok a rutinszerű munkától, így lesz időm befejezni. Amikor befejezem, küldök egy másolatot Ausztráliába felülvizsgálatra.” - 1895. december 31.

Úgy tűnik, hogy Waggoner megtartotta a szavát, és 1896 májusában befejezte a kéziratot. Ahelyett, hogy a könyvet Amerikába küldte volna publikálásra, inkább a kéziratot heti cikkekben tette közzé a „The Present Truth” magazinban, ő volt a cikk egyetlen szerkesztője. (Az is lehetséges, hogy egy ilyen méretű könyvet nem tudott kinyomtatni Angliában a bizonytalan körülmények miatt, melyekben Waggoner dolgozott.) Ezeket a cikkeket egy évig, 1897 májusáig tették közzé. 1898-ban Ellen White levelet írt Waggonernek, kifejezve érzéseit vele és a munkájával kapcsolatban. Nem kétséges, hogy még mindig úgy látta, mint akinél az „Úr legértékesebb üzenete” van.

„Kedves Waggoner testvér és testvérnő! Annyira örülnék, ha látnálak és meglátogathatnálak benneteket. Annyira szerettem volna, hogy meglátogassatok minket Ausztráliában; de néhány év eltelt azóta, hogy Isten hangjának tartottam a Generál Konferenciát, és ezért nem éreztem vágyat írni, bár újra és újra elértem a pontot, hogy megkérjelek benneteket, látogassatok el Ausztráliába. Nem tudod megtenni? Kérlek, írj, mikor tudtok jönni [...] Most írok nektek, mert szeretnénk (és W.C. White egyetért ezzel), hogy meglátogassatok minket Ausztráliában. Úgy gondoljuk, hogy a „The Present Truth” a legjobb munka, amit népünk publikált […] Örülnék, ha idejönnétek Ausztráliába.” - 77. levél, 1898. augusztus 26.

 „Kedves Waggoner testvér! W.C. White, Daniells testvér és én beszélgettünk a családoddal együtt való látogatásodról. Mindannyian egyetértettünk abban, hogy itt szükségünk van rád, hogy taníts a Bibliáról az iskolánkban ... Megkérünk benneteket, hogy gyertek ide ebbe az országba, amint érezitek, hogy elérkezett az ideje.”- 29. levél, 1899. február 12.

A könyv az egész világon

Waggoner utazása Ausztráliába egy másik történet, de tudni kell, hogy ő tervezett odamenni. Még J.S. Washburn is biztos volt benne, hogy odamegy. Sajnos látogatását meghiúsította ugyanaz a Battle Creek konföderáció, amely megakadályozta, hogy a kéziratot néhány évvel korábban publikálják, és ez volt az egyik oka annak, hogy Ellen White már nem tartotta a Generál Konferenciát „Isten hangjának”. Érdekes megjegyezni, hogy mit gondolt Washburn akkoriban Waggonerről és a „The Present Truth” újságról:

„Örülök, hogy egy ideig Waggoner testvér ott lehet veled Ausztráliában. Biztos vagyok benne, hogy nagyon sok jót fog tenni. Számomra úgy tűnik, hogy az Úr felhasználta őt, és még mindig használja, jobban, mint közülünk bárkit, hogy felfedjen olyan igazságokat, amelyek ebben az időben fontosak népünk számára. Véleményem szerint Waggoner testvér és munkája sokat változott Minneapolis óta [...] Biztos vagyok benne, hogy nagy áldás lesz az ausztráliai munkának, amíg ott van. Keményen dolgozik, legtöbbször dupla munkát végez, ugyanannyit vagy akár többet is hirdet, mint bármely más lelkész, és szerkeszti a „The Present Truth” újságot is. Régóta gondolom, hogy a „The Present Truth” a világ legjobb munkája.”- J.S. Washburn Ellen G. White-nak, 1899. május 29.

Hogyan vélekedtek egyesek az „Az örökkévaló szövetség” című könyvről?

Egyesek úgy tekintettek „Az örökkévaló szövetség” című könyvre, mint egy értékes forrásra . A Generál Konferencia elnöke, A.G. Daniells nemcsak ajánlotta a könyvet a szövetségekről szóló tanításáért, hanem abban reménykedett, hogy eltörölheti a sötétséget, amit azok a személyek okoztak, akik még mindig az 1888-as minneapolisi világosság ellen voltak:

„Nagy áldás fog áradni népünkre e könyv olvasása által. Nem tudom, hogy figyelmet szenteltek-e ennek a könyvnek vagy sem. Címe „Az örökkévaló szövetség”, sejteti célját. Jézus Krisztus evangéliumának közepébe vezet bennünket, és elénk tárja Isten tervét, hogy kegyelme által megmentse a világot, Jézus Krisztus hite által. A reform céljára mutat, éspedig a hit általi megigazulásra. Rámutat a cselekedetek általi megigazulás gyengeségére és bolondságára.  A könyv tárgyilagosan foglalkozik azzal a kérdéssel, amely felkavarta népünket Minneapolistól egészen napjainkig. Egyetlen remekmű, amely íródott a minneapolisi témával kapcsolatban. Ellen G. White, Jones és Waggoner testvérek sokat írtak erről a témáról újságjainkban, de „Az örökkévaló szövetség” című könyv az egyetlen mű, amely a maga teljességében foglalkozik ezzel a nagy témával. A könyv körülbelül két éve lett kinyomtatva, de soha nem került ki Angliából, csak néhány példány lett elküldve Amerikába. Azok, akik elolvasták a könyvet, egyetértenek abban, hogy kiváló [...] Ma reggel beszéltem Olsen testvérrel, aki azt mondta, hogy a Biblia mellett és édesanyád munkája mellett ez a könyv több jót tett neki, mint bármely más könyv [...] Beszéltem erről Prescott testvérrel, mielőtt elment, és elégedett volt a javaslattal. Nagyon türelmetlen vagyok ezzel kapcsolatban, és szeretném, ha nagy figyelmet szentelnél erre a tervre. Kérlek, beszélj édesanyáddal [Ellen White], valamint Jones és W.T. Knox testvérekkel! Azt hiszem, Jones testvér átnézte a könyvet ... Tegnap este megbeszéltem az ügyet Dr. Waggonerrel, és ő természetesen örülne, ha ezt a tervet sikerülne végrehajtani. Nagy terhet érez, hogy ez a világosság elérhető legyen az egész világon [...]

P.S. Nem sikerült utalnom arra a tényre, hogy a központi és a nyugati államokban kisebb-nagyobb befolyást gyakorolnak a világosság ellen, amit Minneapolisban kaptunk. Véleményem szerint traumatizáljuk testvéreinket, ha távol tartjuk tőlük ezt a világosságot. Ők nem olvashatnak semmit erről a témáról, és a lelkipásztorok, akikben bíznak, csak sötétséget és tévedéseket kínálnak az igazság és a világosság helyett. Ez nem kétséges. Néhányan közülük szorosan kapcsolódnak azokhoz, akik ellenzik a világosságot Minneapolisban. Tény, hogy néhány fiatalabb lelkészünk nem hirdetheti szabadon a hit általi megigazulást, ahogy szeretné. Ezt elmondták nekem. Mélyen meg vagyok győződve arról, hogy valamit tennünk kell annak érdekében, hogy a világosság áradata kerüljön népünk otthonába. Nem ismerek jobb könyvet, amely ezt a Biblián kívül megtehetné, mint Waggoner testvér könyve.” – A.G. Daniells levele W.C. White-nak, 1902. május 12. (lásd a mellékletet)

Waggoner könyvét soha nem nyomtatták ki az Egyesült Államokban, következésképpen nem volt elterjedt, és a cikkeit a „The Present Truth” újságból soha nem nyomtatták újra. Ehelyett 1907-ben az egyház kinyomtatott olyan szombatiskolai tanulmányokat, amelyek Smith és Butler véleményeit tartalmazták a szövetségekről, ellentétesek Ellen White víziójával, aki támogatta Waggonert. 1908-ban R.A. Underwood (aki 1888-ban ellenállt Jonesnak és Waggonernek Minneapolisban) bemutatta Smith és Butler népszerű nézetét a 72 oldalas „The Law and the Covenants: An Exhibition” című könyvében, amelyben nyíltan leírja, hogy nem ért egyet Jones és Waggoner nézetével: „Nagy zavar volt a régi és az új szövetség ígéreteivel. Egyesek szerint a régi szövetség elsősorban az emberek ígéreteiből állt. Ez messze van az igazságtól.” (35. o.)

1910 elején Butler részéről nem volt probléma elmondani A.G. Daniells-nek, hogy „mit érzett, amikor 1888-ban Jones és Waggoner ezt az üzenetet hozták ebbe a felekezetbe. Különösen a törvényekkel és a szövetségekkel kapcsolatos álláspontjáról beszélt [...] és nagy hangsúllyal azt mondta nekem, hogy nem látott világosságot különleges üzenetükben, és hogy ő nem foglalt állást.” (A.G. Daniells - W.C. White-nak, 1910. január 21., lásd a függeléket) Sajnos ez az ellenségeskedés Jones és Waggoner szövetségekről szóló szemléletükkel szemben behatolt az egyházi publikációkba is. Ettől a pillanattól kezdve az egyház nem nyomtatott olyan könyvet, amely világosan írt volna a szövetségekről, ahogy Jones, és különösen Waggoner bemutatta.

Ajánlom ezt a könyvet minden hetednapi adventistának, nemcsak nekik, hanem osszák meg a nem adventista szomszédjaikkal és barátaikkal is. Az olvasók most ismét abban a kiváltságban részesülnek, hogy a kezükben tarthatják a Waggoner által kiadott, „The Present Truth” összes cikkét módosítatlanul, és nem újra szerkesztett állapotban.

Ron Duffield /„A késői eső visszatérése”, és a „Megsebezve azok házában, akik szerették Őt” című könyvek szerzője/