Az üdvözítő hit

E.J. Waggoner

„A hitből való igazság pedig így szól: Ne mondd a te szívedben: „Ki megy föl a mennybe?” – azért, hogy Krisztust lehozza. Vagy: „Ki száll le a mélységbe?” – azért, hogy Krisztust a halottak közül felhozza. De mit mond? Közel hozzád a beszéd, a szádban és a szívedben van, mégpedig a hit beszéde, amelyet mi hirdetünk. Mert ha száddal Úrnak vallod Jézust, és szívedben hiszed, hogy Isten feltámasztotta őt a halottak közül, üdvözülsz.” (Róm 10:6–9)

Elfogadhatjuk-e ezeket a szavakat, különösen az utolsó (9) versben szereplő kijelentést, hogy szóról szóra igazak? Nem leszünk veszélyben, ha ezt tesszük? Nem csak a Krisztusba vetett hit kell az üdvösséghez? Az első kérdésre a válaszunk: Igen; a másik kettőre pedig: Nem; és ellenőrzésképpen vizsgáljuk meg a Szentírást! Egy ilyen világos kijelentés csak szóról szóra lehet igaz, amelyre a bűnös támaszkodhat.

Bizonyítékul vizsgáljuk meg a filippibeli börtönőr esetét! Pált és Silást a börtönőrnek adták át, miután súlyosan megverték őket. Figyelmen kívül hagyva sebzett hátukat és megbilincselt lábukat, éjfélkor imádkoztak és dicshimnuszokat énekeltek az Istennek, amikor hirtelen földrengés rázta meg a börtönt, és minden ajtó kinyílt. A börtönőr megrémült, nem annyira a földrengés miatt, sem a római igazságszolgáltatás miatt – hanem arra az esetre, ha a rá bízott foglyok megszöktek volna. A földrengésben egy figyelmeztetést látott arra a nagy ítéletre vonatkozóan, amelyről az apostolok prédikáltak. Remegve, bűnössége terhe alatt Pál és Silás lábai elé vetette magát, mondván: „Uraim, mit kell nekem cselekednem, hogy üdvözüljek?”

Figyeljetek a válaszra; mert itt egy lelket látunk, aki a legnagyobb szenvedésben volt, és az, ami elég volt számára, minden elveszettnek üzenet kell, hogy legyen. Pál apostol így válaszolt a börtönőr kétségbeesett kérdésére: „Higgy az Úr Jézus Krisztusban, és üdvözülsz” (Apcsel 16:30,31). Ez a válasz pontosan egyezik azokkal a szavakkal, amiket fentebb idéztem Pál apostol a Rómabeliekhez írt leveléből.

Egyik alkalommal a zsidók megkérdezték Jézust: „Mit csináljunk, hogy az Isten dolgait cselekedjük?” Pontosan ez a mi kérdésünk. Figyeljétek Jézus válaszát: „Az az Isten dolga, hogy higgyetek abban, akit ő küldött.” (Jn 6:28,29). Ezeket a szavakat arany betűkkel kellene írni, és minden küzdő kereszténynek állandóan az elméjében kellene, hogy legyen. A látszólagos paradoxon egyértelmű: A cselekedetek szükségesek; mégis a hit teljes mértékben elegendő, mert a hit viszi véghez a cselekedeteket. A hit az, ami megért mindent, és hit nélkül nincs semmi.

A probléma az, hogy általában az embereknek téves koncepciójuk van a hitről. Azt képzelik, hogy a hit csak egy egyszerű elfogadás, és csak valami passzív dolog, amihez hozzá kell adni cselekedeteket. A hit aktív, amely nem csak a legerősebb fundamentum, hanem az igazi fundamentum. A törvény Isten igazsága (Ézsa 51:6,7), amelyet az Úr szerint keresnünk kell (Mt 6:33). De a törvény csak hit által tartható meg, mert az egyetlen igazság, amely az ítéletben megáll az, amely „csak Krisztus hite által nyerhető el, az igazság, amelyet hit által kapunk Istentől” (Fil 3:9 KJV).

Olvassátok el Pál apostol szavait Róm 3:31 versből: „Érvénytelenné tesszük tehát a törvényt a hit által? Semmiképpen! Sőt inkább megerősítjük a törvényt.” Ha az ember érvényteleníti a törvényt, azt jelenti, hogy megszünteti azt; de ez lehetetlen. A törvény ugyanolyan állandó, mint Isten tornya. Bármit is mondanak az emberek a törvényről, vagy akármennyire sértik és megvetik, a törvény változhatatlan marad.

Az emberek csak egyféleképpen szüntethetik meg Isten törvényét, ha hatástalanná teszik saját szívükben az engedetlenségük által. Így, 4Móz 30:15 verse szerint a megsértett szövetség megszűnik. Ezért, amikor az apostol azt mondja, hogy hit által nem érvénytelenítjük a törvényt, azt érti, hogy a hit és az engedetlenség összeegyeztethetetlenek. A törvénysértő bármennyire is vallja hitét, maga az a tény, hogy törvénysértő, bizonyítja, hogy nincs hite. De, amikor valakinek van hite, annak a törvény lenyomata a szívében van, így az ember nem vétkezik Isten ellen. Senki se vegye semmibe a hitet, mint ami nem fontos.

Jakab apostol azonban nem azt mondja, hogy önmagában a hit nem mentheti meg az embert, és hogy halott a cselekedetek nélküli hit? Vizsgáljuk meg közelebbről a szavait! Túl sokan, még a jó szándékúak is, eltorzították e szavak jelentését, és holt legalizmussá változtatták őket. Jakab apostol kijelenti, hogy cselekedetek nélkül a hit halott, és ez nem mond ellent annak, amit az imént mondtam vagy idéztem. Mert ha a cselekedetek nélküli hit halott, akkor a cselekedetek hiánya a hit hiányát mutatja, mert az, ami halott, az nem létezik. Ha az embernek van hite, annak cselekedetekben kell megmutatkoznia, és az az ember nem fog dicsekedni velük; mert a hit kizárja az öndicséretet. (Róm 3:27) Csak azok dicsekednek, akik teljes mértékben bíznak a halott cselekedeteikben, vagy azok, akiknek hite nem más, mint egy aljas paródia.

Hogyan értsük Jak 2:14 versét, ami kijelenti: „Testvéreim, mit használ, ha valaki azt mondja, hogy van hite, cselekedetei pedig nincsenek? Vajon megtarthatja-e őt a hite?” A válasz természetesen: Nem tarthatja meg! Miért? Mert nincs hite. Mit használ, ha valaki kijelenti, hogy van hite, de a gonosz útja által azt mutatja, hogy nincs hite? Tagadjuk meg a hit erejét csak azért, mert valaki hamis bizonyságot tesz róla? Pál apostol olyanokról beszél, akik vallják, hogy ismerik Istent, de a cselekedeteikkel tagadják Őt. (Tit 1:16) Ehhez az osztályhoz tartozik az az ember is, akire Jakab apostol utal. Az a tény, hogy nincsenek jó cselekedetei - nincsenek Lélek gyümölcsei - azt mutatja, hogy vallomása ellenére nincs hite; ezért természetesen a hit nem mentheti meg; mert a hitnek nincs hatalma megmenteni azt, aki nem birtokolja.

Bible Echo, 1890. augusztus 1.