Krisztus azt mondta: „Én vagyok az út, az igazság és az élet”. Minden egyes lélek előjoga, hogy Krisztus legyen a személyes Üdvözítője. Nem kell várnotok arra, míg jók lesztek; ne gondoljátok, hogy bármi erőfeszítésetek kedvessé teszi imátokat, és üdvösséget szerez számotokra. Istenhez könyörögjön minden férfi és nő és ne embernek. Mindenki alázatosan jöjjön Krisztushoz, és a maga ajkával szóljon hozzá. A kérés, hogy „Nem imádkoznál értem?”, egyszerűen egy szólásmondás lett. Személyesen kell Istenhez imádkoznotok, hinnetek kell, hogy az Úr minden egyes kimondott szóra figyel. Tárjátok fel szíveteket Előtte vizsgálatra, valljátok be bűneiteket, kérjetek bocsánatot bízva az engesztelés érdemeiben, majd gondolkodjatok el a megváltás csodálatos tervén, és a Vigasztaló mindent eszetekbe fog juttatni.

Minél többet tanulmányozzátok Krisztus jellemét, annál vonzóbb lesz előttetek. Jézus közel lesz hozzátok, közeli társatok lesz; vonzódni fogtok Hozzá. Ha az alakítja az elmét, amivel a legtöbbet foglalkozik, akkor, ha Jézusra gondoltok, ha róla beszéltek, akkor lélekben és jellemben olyanná váltok, mint Ő. Akkor az Ő képmását fogjátok tükrözni abban, ami magasztos, tiszta, és lelki. Krisztus gondolkodása lesz a tietek, Ő pedig lelki képviselőiként küld majd ki titeket a világba. Ő lesz a dicsőségetek. Nem lehet úgy barátkoznotok a világgal, hogy ne osztoznátok lelkületében, és árulóivá ne válnátok az Úrnak, aki megvásárolt titeket.

Mindenki előjoga, hogy őszintén keresse az igazságot és a szentséget, és Isten megbízható ígéreteire támaszkodjon. Jézus Krisztus bebizonyította, hogy rendelkezésünkre bocsátotta az isteni kegyelem minden kincsét, hogy a világosság közvetítői lehessünk. Nem fogadhatjuk el Krisztus kegyelmének gazdagságát anélkül, hogy ne kívánnánk azt továbbadni másoknak. Ha Krisztus szeretete szívünkben él, akkor kötelességünknek és előjogunknak fogjuk tartani, hogy másokkal is megismertessük azt. A mennyben ragyogó Nap árasztani fogja fényes sugarait az élet minden területére és aspektusaira. Elég világossággal rendelkezik, hogy bevilágítson ezernyi, a miénkhez hasonló világot is. Így van ez az Igazság Napjával is; a gyógyítást és örömöt árasztó tündöklő sugarai bőven elégségesek, hogy megmentsék kicsiny világunkat, és elégségesek, hogy biztonságot teremtsenek minden teremtett világban.

Krisztus kijelenti, hogy mennyei Atyánk szívesebben adja Szentlelkét azoknak, akik kérik tőle, mint a földi szülők adnak jó ajándékokat gyermekeiknek. A Pünkösd napja csodálatos alkalmat szolgáltatott erre. A Szentlélek kitöltetése micsoda bizonyságtételt nyújtott Krisztus kegyelmének bőségéről! Miért van az mégis, hogy azok, akik állítják, hogy hisznek az igazságban, annyira alatta élnek az előjogaiknak? Miért keverik bele énjüket mindenbe, amit tesznek? Ha kivetik énjüket, akkor Jézus az élet folyójából állandóan táplálni fogja szomjazó lelküket.

Munkásaink hogyan lehetnének Krisztus képviselői, amikor meg vannak elégedve önmagukkal, a lelkületükkel; és magatartásukkal azt mondják: „Gazdag vagyok, meggazdagodtam, semmire sincs szükségem”? Nem lehetünk önelégült állapotban, különben nyomorultak, nyavalyások, szegények, vakok, és mezítelenek leszünk. A Minneapolisi Generál Konferencia óta láttam úgy, mint soha azelőtt a laodiceai gyülekezet állapotát. Hallottam Isten dorgálását szólni azokhoz, akik annyira elégedettek, akik nem ismerik lelki nyomorúságukat. Jézus szól ezekhez, amint a samáriai asszonyhoz szólt: „Ha ismernéd az Isten ajándékát, és ki az, aki inni kér tőled, akkor te kérted volna őt, s ő adott volna neked élő vizet.”

Akár a zsidók, sokan behunyják szemüket, hogy ne lássanak, de napjainkban is ugyanolyan veszélyes szemet hunyni a világosság előtt, és Krisztustól külön járni, mint akkor volt, amikor Jézus a földön járt. Sok mindent megmutattak nekem, amit komolyan és lelkiismeretesen a nép elé tártam, de azok, akiknek szívük megkeményedett a kritizáló lelkülettől, az irigykedéstől, a rossz feltételezéstől, nem tudják, hogy szegények, vakok és mezítelenek. Akik szembeszegülnek Istennek az ő szerény szolgálója által küldött üzenetével, azt gondolják, hogy White testvérnővel vannak ellentmondásban, mert a testvérnő gondolatai különböznek az övéktől. Nézeteltérésük azonban nem a testvérnővel van, hanem az Úrral, aki ezt a kötelességet a testvérnőre bízta.

Akik tudatában vannak, hogy megtérésre van szükségük Isten és Krisztus hite iránt, azok megtérnek az Úr Lelke iránti ellenségeskedésből. Bevallják bűnüket, hogy visszautasították a világosságot, melyet a menny oly kegyelmesen küldött nekik, elhagyják a bűnt, amely megbántotta és megszomorította az Úr Lelkét. Ezek megalázzák énjüket, és elfogadják Krisztus erejét és kegyelmét, elismerve a figyelmeztető, feddő és bátorító üzeneteket. Akkor nyilvánvalóvá válik az Isten munkájába vetett hitük, és az engesztelő áldozatra fognak támaszkodni. Személyesen magukévá teszik a Krisztus bővelkedő kegyelmét és az Ő igazságát, és akkor az Úr személyes Üdvözítővé válik számukra, mert megértik, hogy szükségük van Rá, ezért teljes bizalommal fognak megnyugodni Benne. Inni fognak az isteni, kimeríthetetlen vízből, az élet vizéből. Egy új és áldott tapasztalatban Krisztusra fognak hagyatkozni és részesei lesznek az isteni természetnek. Az emberi és az isteni mindennap együtt fognak munkálkodni. Szívük túl fog csordulni a hálaadástól és a Krisztus magasztalásától. A mennyei ihletés része lesz a keresztény tapasztalatnak, és növekedünk érett férfiúságra felnőtt férfiakká és nőkké Krisztus Jézusban.

A Jézus Krisztus jellemének ismeretében való növekedés szenteli meg a lelket. Az engesztelés csodálatos munkájának megértése és értékelése megváltoztatja azt, aki elmélkedik a megváltási terven. Krisztust szemlélve ugyanazon ábrázatra változik el dicsőségről dicsőségre, úgy, mint az Úrnak Lelkétől. Jézus szemlélése nemesítő, finomító folyamattá válik a tényleges keresztény számára. Szemléli a Mintát, és annak mására változik el, akkor milyen könnyűvé válik az ellenkezések, viszályok, vetélkedések elsimítása. A Krisztus jellemének tökéletessége a keresztény ember ihletése. Mikor úgy látja őt, amint van, fölébred benne a vágy, hogy ő is olyan legyen, mint Krisztus, és ez az egész embert felemeli, mert mindenki, akiben ez a reménység él, megtisztítja magát, amint Ő is tiszta.

Szomorú vagyok, mikor arra gondolok, hogy hosszú évek óta hogyan szállították egyre lejjebb a mértéket. Közölték velem, hogy nagyon kevesen vannak tudatában az isteni Vigyázó állandó jelenlétének, aki kijelenti: „Ismerem tetteidet”. A bűnbe való merülés által sokan eljátszották Isten jóindulatát, hamisan képviselték Krisztust, elfelejtették, hogy jelenlétében élnek, így gonoszsághoz gonoszságot adtak. Mindezek balga szüzek. Nincs már semmi vigaszuk. Krisztus ereje az, ami a megnyugvás, reménység, örvendezés koronája kell, hogy legyen Krisztus minden egyes követője számára életének vívódásaiban. Aki valóban az Isten Bárányát követi, aki elveszi a világ bűnét, az felkiálthat, amint egyre halad előre. „Ez a győzelem, mely legyőzi a világot, a mi hitünk.”

Milyen az a hit, amely legyőzi a világot? Az a hit, mely Jézus Krisztust teszi személyes Megváltótokká, az a hit, mely felismerve tehetetlenségeteket, és azt a képtelenséget, hogy megmentsétek magatokat, megragadja a Segítőt, aki erős, hogy megmentsen, mint egyedüli reménységetek. Az a hit, amely nem csügged el, mely meghallja Krisztus szavát, mikor így szól: „Bízzatok, én legyőztem a világot, az én isteni erőmet nektek adom.” Az a hit ez, amely hallja, amint Urunk így szól: „Íme én veletek vagyok mindenkor, a világ végezetéig.”

Az az oka, hogy a gyülekezetek gyöngék, betegek, és haldokolnak, hogy az ellenség csüggesztő jellegű hatásokat hoz, hogy nyomást gyakoroljon a reszkető lelkekre. El akarta rejteni Jézust szemeink elől, a Vigasztalót, aki dorgál, figyelmeztet és int, mondván: „Ez az út, ezen járjatok.” Krisztusé minden hatalom mennyen és földön, Ő meg tudja erősíteni az ingadozót, és igazzá tudja tenni a vétkest. Bizalmat és Istenbe vetett reményt tud ihletni. Az Istenbe vetett bizalom pedig mindenkor egymás iránti bizalmat teremt.

Minden léleknek meg kell értenie, hogy Krisztus a személyes Üdvözítője. Akkor a keresztény életben meglátszik a szeretet, a lelkesedés és az állhatatosság. Bármennyire világos és meggyőző is az igazság, mégsem szenteli meg a lelket, mégsem erősíti és szilárdítja meg a küzdelmeiben, hacsak az élettel való állandó kapcsolatra nem hozzák. Sátán elérte a nagy sikerét azzal, hogy a lélek és Krisztus közé ékelte magát.

Soha ne távolodjék el Krisztus a gondolatainkból! Az angyalok mondták róla: „Nevezd nevét Jézusnak, mert Ő menti meg népét bűneiből.” Jézus, drága Üdvözítőnk! Bizonyosság, segítség, biztonság és béke, mind Benne lelhető meg. Ő, aki minden kételyünket eloszlat, minden reményünk záloga. Milyen becses az a gondolat, hogy valóban az isteni természet részeseivé válhatunk, mely által győzhetünk, amint Krisztus is győzött! Jézus minden reménységünk teljessége. Ő énekeink dallama, egy szikla árnyéka a tikkasztó földön. Ő az élő víz a szomjas lélek számára. Ő menedékünk a viharban. Ő a mi igazságunk, megszentelődésünk és megváltásunk. Amikor Krisztus a személyes Üdvözítőnk, akkor annak dicsőségét hirdetjük, aki a sötétségből az Ő csodálatos világosságára hívott el minket.

A súlyos lelki ínséget nem az okozza, hogy Krisztus nem tett meg minden tőle telhetőt egyházáért. Mennyei Atyánk az egész mennyet odaajándékozta egyetlen ajándékban – drága Fiának odaadásával.  A Szentlélek munkája nem a külső mázolása, hanem meggyőzni a világot a bűn, igazság és ítélet tekintetében. Jézus azt mondta: „Ha felemeltetem a földről, mindeneket magamhoz vonzok.” Isten Fiának felfedése a kereszten, amint az emberek bűneiért halt meg, a végtelen szeretet hatalmával vonzza az emberek szívét, és egyúttal meggyőzi a bűnöst a bűnről. Krisztus meghalt, mert megszegték a törvényt; meghalt, hogy a bűnös embert meg lehessen menteni rettenetes bűnéből. Ám a történelem bebizonyította, hogy könnyebb elpusztítani a földet, mint újjáteremteni, mert az emberek megfeszítették a dicsőség Urát, aki jött, hogy egyesítse a földet a mennyel, és az embert az Istennel.