115. levél, 1890. - O.A. Olsen-nek címzett levél

Battle Creek, Michigan; 1890. június 21.

Kedves Olsen testvér!

Éppen most értem vissza egy nyolcmérföldes vidéki útról. A leveledet az asztalon találtam. Köszönöm, hogy írtál nekem. Válaszoltam a Nashuából érkezett táviratra, amelyben arról értesítettek, hogy Willie felesége elhunyt, és hogy a temetésre a következő kedden kerül sor. Ez azonban nem történhet meg korábban, mint szerdán, mivel ma, június 21-én indulnak Boulderből, és nem érkezhetnek meg keddnél előbb. Gondolhatod, hogy most nem tudok útra kelni. A temetés után talán csütörtökön el tudok indulni, és akkor együtt lehetek veletek szombaton és vasárnap. De szükségem lesz egy kísérőre – vajon nem lenne ez felesleges kiadás?

William C. White azt szeretné, ha jelen lennék itt a munkások júliusi tanácskozásán. Ugye megérted, hogy azonnal vissza kell térnem ide. Úgy döntöttem, nem éri meg, hogy részt vegyek ezen az összejövetelen ilyen nagy költséggel, ami ráadásul nagyon megterhelő is lehet számomra.

Várom Willie levelét, amely részletesen közli majd Mary temetésének előkészületeit. Azt hiszem, legalább ennyit meg kell tennünk, hogy lehetőségeinkhez mérten tisztelettel adózzunk a hűséges asszony emléke előtt.

Azon tűnődöm, vajon képes leszek-e elviselni valamelyik sátoros összejövetel terhét ezen a nyáron. A Review-ban jelent meg a hirdetés, anélkül, hogy bárki is szólt volna nekem, vagy bármilyen biztatást kapott volna tőlem. Nem tettem olyan kijelentést, amelyből arra lehetett volna következtetni, hogy részt veszek bármelyik nyári, tábori alkalmon. Egyetlen terhem az, hogy írásaimat előkészítsem a kiadásra. Egyáltalán nem kíméltem magam, sőt elmondhatom, hogy éjjel-nappal dolgoztam pihenés nélkül. Olyan teher volt rajtam, hogy aludni sem tudtam. Az Úr megmutatott nekem bizonyos dolgokat és megerősített, hogy szembe tudjak nézni az egymás után felmerülő problémákkal. Amikor a Battle Creek-i összejövetel véget ért, teljes nyugalomra lett volna szükségem – ha lett volna rá lehetőségem –, mivel kora reggeltől késő estig fontos dolgokat írtam, hogy megelőzzem és kijavítsam az előítéleteket, a képzelgéseket és a dolgok félreértelmezését._[675]

Az év hátralévő részében nem fogok többé fizetést kérni a konferenciától, mert nem vagyok képes utazni és dolgozni. Attól tartok, hogy ha nem kapok különös utasítást az Úrtól, hogy menjek, és közöljem a bizonyságtételemet, akkor az indulásom merő vakmerőség lenne a részemről. Tudom, hogy Jézus az én Gyógyítóm, de vakmerőség lenne részemről, ha továbbra is úgy tennék, mint eddig, hogy szüntelenül hordozzam ezeket a terheket megállás és pihenés nélkül, és bárhová is hívnak, elmenjek, attól tartva, hogy hitetlenségnek tűnne, ha nem mennék. Így dolgoztam, mióta kiléptem a hajóról az amerikai földre, és Sátán úgy rendezte a dolgokat, hogy terheim és erőfeszítéseim ötvenszer nagyobbak legyenek, mint amekkorák szükségesek lettek volna. Butler testvér volt mindennek az élén, de ő semmit sem ismer be, és továbbra is írja cikkeit a folyóiratokba, mintha minden rendben lenne vele.

Csak akkor fogok újra szólni a Battle Creek-i gyülekezethez, ha az Úr parancsolja meg ezt nekem – addig nem, amíg Smith testvér és azok, akik vele egyetértettek, nyíltan meg nem mutatják az igazi arcukat. Nem ragaszkodom ehhez, de tudni akarom, hogy Isten küld erre az útra, mielőtt újra magamra venném a terhet azokért, akikért oly keményen dolgoztam, anélkül, hogy a legkisebb hálát, választ vagy visszavonást kaptam volna tőlük. Meg kellett védenem magamat és testvéreimet, teljes erőmből harcolnom kellett az előítéletek, a hitetlenség, a hamis állítások és a félremagyarázások ellen, míg végül borzongással gondolok arra, hogy a vakság és az ésszerűtlen farizeusi lelkület köntösként borult rá a vezető pozícióban lévő férfiakra. Ha a vezetők megváltoztatták a hozzáállásukat – felhagytak a kritikával, a kétely magvainak széthintésével és azzal, hogy megingatják a gyülekezetek bizalmát a bizonyságtételek iránt –, akkor azt kérdezem: „Ki tud erről?” Semmiféle bűnvallást nem tettek, semmilyen helyreállítást vagy jóvátételt nem végeztek a bizalom visszanyerése érdekében._[676] Azt gondolják, hogy a múlt egyszerűen kitörlődik a mennyei könyvekből, amelyek mindezt feljegyezték, anélkül, hogy bármiféle alázatot tanúsítanának, holott féltékenységükkel, rosszindulatú gyanakvásaikkal és a tiszta, bibliai igazsággal szembeni ellenállásukkal megsértették és megsebezték Isten népének lelkét – pusztán azért, mert nem akarták, hogy az igazság azon a csatornán érkezzen [Jones és Waggoner], amelyet az Úr választott?

Olsen testvér, nem hiszem, nem tudom elhinni, hogy kötelességed lenne ilyen túlzott megterhelés mellett dolgoznod. Képes vagy rá, de minél inkább vállalod ezt, annál inkább természetesnek veszik majd, hogy továbbra is megterhelhető vagy, és így annál kevesebb teher jut másoknak. Állj meg, Olsen testvér, húzd be a féket, biztosíts magadnak pihenőidőt, hogy utána megújult erővel tudj szembenézni az újabb feladatokkal! Dolgozz kevesebbet! Krisztusért, a Megváltód nevében kérlek, dolgozz kevesebbet! Nincs jogod teljesen kiürítened a tartalékaidat, míg nem marad benned semmi. Testvérem, ne merítsd ki teljesen magad! Ha azoknak a férfiaknak a példája, akiket említettél – Isten munkásai, akik sírba szálltak –, nem elég figyelmeztetés számodra, számomra és mások számára, akkor mondd meg, kérlek, mi lehetne még nagyobb bizonyíték arra, hogy itt az ideje könnyíteni a terheden, körültekintően és nem vakmerően cselekedned. Lazíts Olsen testvér! Tarts rendszeresen pihenőt, hogy felfrissülj!

Túl sok tábori összejövetelen veszel részt. A jelenléted kívánatos és hívni is fognak, de kötelességed megtanulni azt mondani: „Nem! Testvéreim, megteszek mindent, amit tehetek anélkül, hogy veszélyeztetném az egészségemet. Ha ágynak esnék, mint a testvérem, aki talán már haldoklik, akkor a munkám örökre megszakadna. Nem tudnék többé sem tanácsot adni, sem bátorítani. Kérlek benneteket, testvéreim, hadd tegyem meg mindazt, amit tudok, anélkül, hogy visszaélnék azzal az erővel, amelyet Isten rám bízott, hogy bölcsen használjam azt. Az Úr segítsen engem ebben!”

Szavakkal nem lehet kifejezni, mennyire elszomorítja lelkemet a munkások hiánya. Azt mondom neked, hogy valami nincs rendben. Meg kell vizsgálnunk, hogy hol hibázunk. Konferenciáink nem erősödnek, nem növekednek Isten ismeretében, nem dolgoznak misszionáriusként annak érdekében, hogy missziólelkületet ébresszenek nemcsak a külföldi területek számára, hiszen, ha körülnéznek, láthatják a körülöttük lévő mezőket, amelyek már megértek az aratásra._[677] A belföldi missziómunkát sajnálatos módon elhanyagolták. Az az imám, hogy az Úr hatalommal munkálkodjon az emberi szíveken, és igazítsa ki a meglévő visszásságokat. Olsen testvér, panaszkodsz, hogy még a felét sem tudod elvégezni annak, amit kellene. Nem azért van ez, mert olyan kevesen vannak, akik egyáltalán tesznek valamit?

Most kaptam levelet Sarától, amelyben első ízben számol be Mary halálának körülményeiről. Az Urat dicsőítve halt meg. Mary vidáman búcsúzott. Különösen a gyermekekkel törődött az utolsó órákban. Utána Ella könnyek közt ment fel az emeletre, és így szólt: „Nagyon szomorú vagyok, de a szívem valahogy mégis boldog. Nemsokára újra találkozhatok drága anyukámmal, ezért úgy kell élnem, hogy a mennyben újra együtt lehessek vele.” Ella január tizenhetedikén lesz kilencéves. Mabel november elsején lesz négyéves. Szegény kis báránykák, anya nélkül maradtak! De az Úr gyengéden vezeti nyájának bárányait. Szegény Willie súlyos veszteséget szenvedett. Nem mutatja ki a fájdalmát, ezért annál mélyebben fog szenvedni, és magányosan gyászol majd. Szomorú és bánatos a szívem. Kedden délután érkeznek meg Battle Creekbe. Még nem értesítettek, hogy pontosan mikor lesz a temetés – valószínűleg szerdán.

Éppen most kaptam levelet az ohio-i konferencia elnökétől, amelyben sürgetően kér, hogy vegyek részt a tábori összejövetelen. Most, hogy megjelent a hirdetés az újságban, arra számítok, hogy sok hasonló meghívást fogok kapni. De, ahogyan azok kezelték a bizonyságtételeimet, akiknek támogatniuk kellett volna, teljesen hatástalanná tette minden fáradozásomat értük és azokért, akiket befolyásoltak. Használják most azt, ami szerintük jobb és biztonságosabb, mint az én erőfeszítéseim. Jöjjenek ezek a jó testvérek, és elevenítsék meg azt, ami haldoklik! Irwin testvér azt mondja, hogy a lelkiség súlyos hanyatlásban van az egész konferencián._[678]

Vajon azok, akik ellenálltak törekvéseimnek, és hatástalanná tették az Isten által népének adott világosságot, vállalják-e most a felelősséget, és fognak-e munkálkodni a helyzet javításán? Nagyon nyugtalan vagyok, de nem kaptam az Úrtól világosságot arra nézve, hogy részt kellene vennem bármelyik tábori összejövetelen. Nem látom értelmét annak, hogy a bizonyságtételemet elmondjam, ha azok, akik hallják, feljogosítva érzik magukat elfogadni vagy elutasítani tetszésük szerint. Engedjétek őket munkálkodni, míg meg nem győződnek arról, hogy Isten nem tréfál velük.

Erőért imádkozom. A szívem gyenge, és fáj az általad említett kilátás miatt. De ne tedd tönkre magad a munkával, eggyel kevesebb lesz az Úr Lelkétől hevített munkás az Ő művében.

Nem mutatnád be a táborban a IV. kötet terjesztésének szükségességét? Ez a kötet figyelmeztetéseket és próféciákat tartalmaz a bekövetkező eseményekről. Mindenkinek tudnia kellene ezekről, hogy felkészülten nézhessen szembe velük: a próbákkal, a megtévesztésekkel és az ördög csalásaival. Sátán ez alkalommal is azon munkálkodott, hogy távol tartsa a néptől azt a világosságot, amelyre épp ebben az időben van szükség. És egyetlen toll sem mozdul, egyetlen hang sem emelkedik, hogy ezeket a dolgokat a valódi jelentőségükben mutassa be népünk előtt. Háromezer dollárt fektettem abba, hogy több példányt nyomtassanak a IV. kötetből, és csupán tizenkét és fél centet kaptam példányonként. Külön fizettem a borítókért és a könyv nyomtatásáért, de népünk számára a Bible Readings-et ajánlották, - egy olcsó és könnyen eladható könyvet -, és szinte minden könyvterjesztő félretette a IV. kötetet, hogy a Bible Readings-et árulhassa helyette.

Ha a könyvterjesztők oktatói fel tudták volna mérni ennek a munkának a fontosságát, akkor úgy irányították volna a dolgokat, hogy a Bible Readings ne vonja el teljesen a figyelmet, miközben épp azokat a könyveket hanyagolják el, amelyek tartalmazzák a népünk számára most leginkább szükséges tudást. Ha megfelelő tanácsokat kaptak volna, a könyvterjesztők előtt világossá vált volna a könyvek fontossága. De a megértés – e téren is, akárcsak sok másban – eltompult, és így a világosság, amelyet Isten azért adott, hogy őrizze és tanítsa népét, alig vagy egyáltalán nem jut érvényre._[679] A saját cselekedeteik által bezárták az ajtót. Az utasításokat, amelyeket Istentől kaptam, hogy továbbadjam népének mindenki világosságára, úgy kezelik, mintha semmi jelentőségük nem lenne. Ez rendkívül megterhelt engem. Tollat kell ragadnom, és felemelnem a hangomat, sürgetve azokat a könyveket, amelyekről az Úr megmutatta, hogy késedelem nélkül a nép elé kell tárni. De melyik testvér vállalkozott arra, hogy végrehajtsa Isten tervét és akaratát ebben a kérdésben?

A könyvek ott állnak a polcokon érintetlenül. Már a nyomdából való kikerülésük után félre lettek állítva, és a nyomtatásra fordított pénzem ezekben a raktáron lévő könyvekben áll. Azt gondoltam, hogy a széles körű értékesítés révén a pénzemhez jutok. Körülbelül 1500 dollárt adományoztam az amerikai munkám első évében, miután elhagytam Európát. Ezeket a pénzeket az összeset 7%-os kamatra kértem kölcsön. Nem sajnálom az adományokat, mert valóban szükség volt rájuk. Folyamatosan dolgoznom kellett, hogy ki tudjam fizetni azokat, akik segítettek a könyvek elkészítésében. Egyre mélyebbre süllyedek az adósságban, és ha másképp nem megy, saját kezembe veszem a könyvek ügyét, és gondoskodom róla, hogy Isten népe megkapja azt, amit Ő nekik szánt. A IV. kötetből száz dollár értékű ajándékkönyvet osztottam szét – de ezt nem tudom tovább folytatni. Fel kell hagynom a könyvkiadással, hacsak testvéreinket nem vezérli más lelkület majd azok terjesztésében.

Az I. kötet majdnem készen áll a kiadásra, sajnálatos hosszú és fárasztó késedelem után, amit a szükséges javítási munkálatok elhúzódása miatt szenvedtünk. De kénytelen leszek tenni valamit. A probléma az, hogy az I. kötet megjelenik, miközben a IV. kötetnek még egy évet kell vesztegelnie anélkül, hogy terjesztésre kerülne. Ezzel nem tudok egyetérteni. Ha a könyvterjesztési rendszer olyan, hogy nem lehet mindkét kötetet forgalomba hozni – az egyiket a könyvevangélisták egyik csoportja által, a másikat a könyvevangélisták másik csoportja által – akkor inkább várjon még az I. kötet, és a IV. kötet kerüljön terjesztésre._[680]

Be kell vallanom, hogy nem éreztem, hogy a munkámat megértenék vagy értékelnék. Ha Isten világosságot küldött az Ő népének ezekben az utolsó napokban, akkor a testvéreink miért engednek be minden mást, és miért zárják be az ajtót az erre az időre szóló különleges világosság előtt? Meddig mehet ez így tovább anélkül, hogy szólnék? Ha a könyvterjesztés rendszere úgy van felépítve, hogy teljes irányítást gyakorolnak a könyveladások felett, és éppen azokat a műveket zárják ki, amelyeket Isten arra rendelt, hogy eljussanak a néphez – akkor én kötött kézzel, tehetetlenül nézzem ezt? Ne tegyek meg minden tőlem telhetőt, hogy ezek a könyvek minél több emberhez eljussanak?

Arra gondoltam, hogy küldjenek nekem dobozokban könyveket a sátoros összejövetelekre, és én magam árulnám a IV. kötetet. Így nem kell a könyvterjesztők közreműködése, ha ők annyira vonakodnak a terjesztésétől, és a kiadási költségek levonása után fennmaradó haszon az enyém lesz.

Olyan helyzetbe kerültem, hogy terveket készítek, azután megváltoztatom őket, majd újra próbálkozom, hogyan szerezhetnék pénzt a növekvő kiadások fedezésére. Nem vagyok hajlandó így dolgozni tovább. Ha testvéreim hagyják, hogy így cipeljem tovább ezt a terhet, akkor biztosan tudni fogom, hogy Isten nem vezeti sem őket, sem engem. Valamelyikünk biztos nincs összhangban Isten tervével. Úgy hiszem, itt az ideje, hogy megálljunk egy pillanatra, és megvizsgáljuk: milyen erők mozgatnak bennünket.

Minden szombatünneplő családnak birtokában kellene lennie a IV. kötetnek. Vajon így van ez? Egyáltalán nem! Ezután a világnak minél több példányhoz kell jutnia ezekből a könyvekből, mert ezek bizonyságot tesznek az igazságról. Nem vagyok elégedett. Nem tehetek mást, mint hogy éjjel-nappal tervezek és keresem a módját, hogyan valósítsam meg azt a célt, amelyet Isten ismertetett meg velem. Vártam, ameddig csak lehetett, hogy testvéreim cselekedjenek. Most azonban – az Úr nevében – tennem kell valamit. Gyermekeim nem mondanak semmit, mert attól tartanak, hogy önző érdekekkel vádolják majd őket. Az Úr azonban figyeli, hogy ki visel valóban terhet, miközben Sátán a mélyből munkálkodik, hogy meghiúsítsa Isten művét az ördögi csalásokkal, amelyeket erre az időre készített._[681]

Az Úr elém tárta ezeket a dolgokat és azt mondta: „Írd le mindazt, amit láttál, tégy hűséges bizonyságot a nép előtt, és készítsd elő az Úr útját!” Ki mer felelősséget vállalni a munka megakadályozásáért? Megtettem-e mindent, amit csak megtehettem? Ez a kérdés gyötör, és nem tudok aludni miatta.

Nem írok többet erről a témáról. De biztos lehetsz benne, hogy nem fogok tovább várni, míg a felelős pozíciókban lévő testvérek végre elvégzik a kötelességüket. Ha nem látják, hogy tenni kellene valamit, ha hallgatnak, én nem fogom tovább tűrni, hogy a dolgok úgy maradjanak, ahogy immár több mint egy éve állnak. Ha tolluk és hangjuk néma marad, akkor Isten engem tart felelősnek – engem, akinek világosságot adott, és ezt mondta: „Írd le, amit láttál, és juttasd el a világosságot minden nemzethez, nyelvhez és néphez minden lehetséges módon! Angyalaim előkészítik az utat.” Ám Sátán hatalommal fog munkálkodni – nemcsak a hitetlenek, hanem a hívők körében is –, hogy bezárja az ajtót, nehogy ez a különleges világosság elvégezhesse munkáját. Mit kellene tennem Olsen testvér? Lelkem sem nappal, sem éjjel nem talál nyugalmat.

Szeretettel köszöntöm Olsen testvérnőt!

Ellen G. White _[682]