16J. levél, 1892. – Ellen White levele A.T. Jonesnak

Preston, Melbourne, Ausztrália, 1892. szeptember 2.

Kedves A.T. Jones testvér!

Ezzel együtt levelet küldök U. Smith testvérnek is, mert fájdalmas volt számomra látni a Review and Herald hasábjain megjelenő véleménykülönbségeket, amelyek a világ előtt tárták fel a hetednapi adventisták közötti egység hiányát. Pedig fontos, hogy egységet mutassunk a világnak. Az Úrtól már évekkel ezelőtt azt a világosságot kaptam, hogy nem szabad megengednünk, hogy véleménykülönbségek jelenjenek meg egyházunk folyóirataiban.

Azt valljuk, hogy keresztények vagyunk, akik nem a saját érzéseink, hanem Isten Lelkének vezetése alatt állunk, és életünket Krisztus szolgálatának szenteltük, aki kiválasztott bennünket, hogy Szentlelke irányítása alatt éljünk. Ő a legcsodálatosabb imát emelte fel az Atyához, hogy tanítványai egyek lehessenek Vele, amint Ő egy volt az Atyával. Most mindenkinek, aki hisz Krisztusban, mint személyes Megváltójában, kötelessége, hogy válaszoljon erre az imára. Angyalok és arkangyalok a legnagyobb figyelemmel szemlélik Isten választottjait, hogy lássák, milyen hatással van az igazság az elméjükre és a jellemükre, hogy mennyire becsülik Őt, aki értük feszítettet keresztre, hogy örök életük lehessen. Ha az Ő legvilágosabb parancsait és követelményeit könnyelműen kezelik, ha Krisztus imáját, amelyet közvetlenül nagy áldozata előtt mondott el, furcsa módon elhanyagolják, akkor mit jelent ez? Valóban látványossága lettünk a világnak, úgy angyaloknak, mint embereknek.

Jelentéktelen ügyekre fordítanak időt, miközben az örök következményekkel járó dolgok alig kapnak figyelmet, és csak halvány benyomást tesznek az elmére. A tettek önmagukért beszélnek. János evangéliuma 13., 14., 15., 16. és 17. fejezeteit nagy figyelemmel kell tanulmányoznunk és komolyan gyakorlatba ültetnünk, ha tisztelni akarjuk Istent és Jézus Krisztust, akit Ő küldött._[1036] Nem engedhetjük meg magunknak, hogy elhanyagoljuk azokat a kötelességeket, amelyeket Megváltónk és Kezesünk kijelölt számunkra, aki isteni megbízatással tesz bizonyságot a világ előtt arról, hogy úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz Őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.

Isten választottjainak most a legnagyobb missziómunkája az, hogy Krisztus szavainak cselekvői legyenek: „Nem ti választottatok engem, hanem én választottalak titeket, és én rendeltelek titeket, hogy ti elmenjetek és gyümölcsöt teremjetek, és a ti gyümölcsötök megmaradjon; hogy akármit kértek az Atyától az én nevemben, megadja nektek.” (Jn 15:16-17). „Felele Jézus és monda neki: Ha valaki szeret engem, megtartja az én beszédemet: és az én Atyám szereti azt, és ahhoz megyünk, és annál lakozunk.” (Jn 14:23)

Ez a próbatétel. Szeretetünk bizonyítéka az a hit, amely szeretet által munkálkodik és megtisztítja a lelket. „Aki nem szeret engem, nem tartja meg az én beszédeimet.” „Aki ismeri az én parancsolataimat és megtartja azokat, az szeret engem; aki pedig engem szeret, azt szereti az én Atyám, én is szeretem azt, és kijelentem magamat annak.” Ez egy feltételhez kötött ígéret. Vajon nem vonhatjuk-e le ésszerűen azt a következtetést, hogy az egyház azért érez olyan keveset Isten jelenlétének valóságából, mert közömbös aziránt, hogy megtegye azt, amit Isten világosan megjelölt számára, így hamis képet mutat a világnak Krisztus jelleméről?

Jones testvér, járjál elővigyázatossággal Isten előtt! „Látványossága lettünk a világnak, úgy angyaloknak, mint embereknek.” Vigyázz, nehogy olyan dolgokat közölj a folyóiratban, amelyekről tudod, hogy összeütközésbe kerülhetnek Smith testvérrel, mivel ő úgy véli, hogy joga van ellenőrizni a Review-ban megjelenő cikkeket!_[1037] De ha megpróbálja bezárni az ajtót, hogy a világosság ne jusson el az emberekhez, akkor bármilyen szomorú is, az Úr félre fogja állítani őt. De az Úr szereti Smith testvért. Ügyelj arra, nehogy olyan cikkeket tegyél közzé, amelyeket Smith testvér nem nézett át! Ha pedig elolvassa azokat, és mégis úgy dönt, hogy közli őket anélkül, hogy beszélt volna a szerzőjével, akkor nincs joga másik nézőpontot közzétenni ugyanabban a folyóiratban, mert ezzel árt Isten ügyének. Nincs idő viszályra. Dolgozzatok együtt! Törekedjetek az egységre! Meg kellene szűnnie a jeges távolságtartásnak, és kölcsönös bizalomnak és nyíltságnak kellene érvényesülnie. Mindenkinek ügyelnie kell a szavaira. Kerülj el minden olyan benyomást, amely a szélsőségek látszatát kelti, mert, akik alkalmat keresnek, megragadnak minden erőteljesen megfogalmazott szót, hogy igazolják az érzéseiket, amikor szélsőségesnek neveznek téged.

A válság közvetlenül előttünk áll. Az elmék közötti, az elvek közötti, valamint az igazság és a tévedés közötti heves küzdelem gyorsan közeledik, sőt már el is kezdődött, és ez állandó éberséget követel. Világunk az a nagy csatatér, amelyen az utolsó ütközetet kell megvívni. Minden ember, aki az Úr oldalán áll, részt fog venni az Úr harcában, az Úr segítségére sietve a hatalmasok ellen. Az Antikrisztus falai le fognak omlani az Úr seregének Kapitánya előtt. Az Úr választottjai ne találtassanak harcban Isten hírnökei és az általuk hozott üzenetek ellen. Inkább mindenki a maga képességeit és bölcsességét – minden igei és szent eszközt felhasználva – állítsa annak szolgálatába, hogy nagyobb erőt és hatékonyságot adjon a harcnak. Nem a testvérek, nem az Úr felkentjei ellen, hanem azok ellen a sátáni erők ellen, amelyekkel szembe kell néznünk._[1038]

Az Úr szólni fog az Ő követein keresztül. Ők csupán emberi eszközök, akiknek önmagukban nincs semmi vonzó erejük vagy nemes szépségük; csak annyiban lehetnek hatékonyak és eredményesek, amennyiben Isten munkálkodik emberi szívükben. Az örökkévaló evangélium kincse cserépedényekbe lett helyezve. Pál ültethet, Apollós öntözhet, de ez az ő képességük határa. Nem szabad Istent megszégyenítenünk, sem Szentlelkét megszomorítanunk azáltal, hogy megkérdőjelezzük vagy semmibe vesszük Őt, aki kiválasztja hírnökeit, hogy üzenetet vigyenek a világnak. Ugyanis, amikor elutasítjuk Isten szavát, amelyet bármely szolgája ajkán keresztül küld, valójában Őt magát utasítjuk el. Sok lélek megfosztja magát a nagy áldásoktól, Krisztust pedig a neki járó dicsőségtől. Mivel ezt nem veszik figyelembe, zűrzavar, hitehagyás és gyengeség támad.

Ellen G. White _[1039]