18D. levél, 1890. - Matthew Larson testvérnek
Kedves Larson testvér!
A beszélgetésünk után Isten Lelke indított arra, hogy írjak neked. Abban reménykedtem, hogy ezen a konferencián nem fogok arra kényszerülni, hogy valakinek személyes bizonyságot tegyek, és azt is reméltem, hogy az Úr csak arra kér majd, hogy az általános elveket hangsúlyozzam. A veled folytatott megbeszélés során igyekeztem, hogy semmi olyat ne mondjak, ami felzaklatna vagy megzavarhatná az elmédet, és abban bíztam, hogy a lelkészértekezleten összegyűltekhez intézett szavaknak más lesz az eredménye, mint ami volt. Most már értem, hogy azért kerestél meg, hogy panaszt tegyél ellenem. Azt mondod: „Miközben elfogadom a magyarázatodat, hogy nincs semmi bajod velem, az a mód, ahogyan beszéltél hozzám, és az a válasz, amelyet akkor adtál, amikor elmagyaráztam, hogy miért mosolyogtam – nevezetesen, hogy »ha a szemléltetés rád illik, akkor fogadd el« –, azt a benyomást keltette, mintha valami helytelent tettem volna, és ez szükségessé tette, hogy nyilvánosan és ráadásul a jelenlévők számára is kemény hangon megdorgálj.”
Abban reménykedtem, hogy amikor elhagyod az összejövetelt, egészen más lelkülettel fogsz távozni, mint amilyennel jöttél. Elmondtam a bizonyságtételemet azokról a dolgokról, amelyek Minneapolisban kerültek előtérbe. Azért tettem ezt, mert Isten Lelke indított erre. De vajon milyen hatással voltak rád a szavaim és a kézirat felolvasása? Milyen eredménye volt mindennek? Semmiképpen sem az, amelynek lenni kellett volna. A reggeli összejövetelen azért dolgoztam, hogy segítsek a testvéreimnek. Úgy mutattam be a helyzetet, ahogyan megmutatta nekem Isten.[584] Nem kevertem személyes érzéseket az aznap reggel hozzád intézett megjegyzéseimbe. Azokat a dolgokat mondtam el, amelyeket az Úr bízott rám a küldetésemmel összhangban. Ami a hozzád intézett szavaimat illeti, nem merem állítani, hogy nem az Úr indított arra, hogy megtegyem azokat a megjegyzéseket, amelyeket a prédikációm közben elmondtam. Nem jellemző rám, hogy szándékosan megsérteném testvéreim érzéseit – akár kicsik, akár nagyok. Volt egy kérdésem hozzád, és szerettem volna, ha megmagyarázod az akkori megnyilvánulásodat. Megkértelek, hogy mondd el, és amikor elmagyaráztad, hogy azért tetted, mert „értékelted a szemléltetést”, Isten Lelke azt a választ adta a számba. Szükséged volt ezekre a szavakra, máskülönben nem hangzottak volna el. Abból, amit írtál nekem az a meggyőződésem, hogy valóban szükséged volt ezekre a szavakra.
Azt látom, hogy te az én munkámat és küldetésemet a sajátoddal azonos szintre helyezed. Most már világos számomra, hogy a megnyilvánulásod valójában azt közvetítette, hogy: „Testvérek, erre van szükségetek, ez rátok vonatkozik.” De arra, hogy az elhangzott bizonyságtétel rád is vonatkozik, egyáltalán nem gondoltál. Amikor a nép elé állok, nem a saját lelkem szerint állok ott. A szavaim nem az enyéim, hanem Annak a szavai, aki elküldött engem, és rám bízott egy üzenetet. Ha ezek számodra dorgálásnak tűnnek, fogadd el őket, mert Isten azt akarta, hogy annak tekintsd őket. Az Úr nem hagyott tudatlanságban azzal a lelkülettel kapcsolatban, amelyet egyes testvéreim ehhez az összejövetelhez hoztak. Ez nem Isten Lelkének illata.
Nekem nem kell magyarázkodnom, vagy hogy bocsánatot kérjek tőled.[585] Én csak Isten szavait mondtam el neked. A nép előtt állva olyan bizonyságot hirdettem, amelyet nem én készítettem elő, és amely nem az én kigondolásom. Te most annyira kitártad az ügyet, hogy már nem hallgatom el tovább, mit üzen neked az Úr. Ha nem alázod meg a szívedet, mint egy gyermek, és nem vagy hajlandó elfogadni azokat a leckéket, amelyeket az Úr tartogat számodra – a szelídséget, az elméd és a szíved megalázkodásának leckéit –, akkor nem fogod meglátni Isten országát.
Azt reméltem, hogy nem kell személyes bizonyságot tennem neked, és most sem szólok többet annál, mint amire Isten Lelke indít; de Annak a nevében szólok hozzád, aki elküldött engem, és rám bízta, hogy az embereknek azokat a szavakat mondjam, amelyekre szükségük van. Alázd meg magad Isten keze alatt: „Keressétek az Urat, amíg megtalálható, hívjátok őt segítségül, amíg közel van. Hagyja el a gonosz az ő útját, és a bűnös férfiú gondolatait, és térjen az Úrhoz, és könyörül rajta, és a mi Istenünkhöz, mert bővelkedik a megbocsátásban.” Az Úr nevében mondom neked, hogy nem fogsz eljutni az igazság megismerésére, úgy, ahogyan az Jézusban van, amíg el nem veted azt a lelkületet, amely uralkodott rajtad ezen az összejövetelen, és amely arra késztetett, hogy inkább tanítóként, semmint tanítványként viselkedj.
Nem akarok másokra hivatkozni, akik ugyanilyen lelkületűek, mit te, most azonban neked szólok, Larson testvérem, hogy addig nem vagy felkészülve arra, hogy az igazságot tanítsad a testvéreidnek, amíg Krisztus átalakító kegyelme nincs a szívedben. Akkor majd Jézus lábainál fogsz ülni, és olyan leckéket tanulsz meg Tőle, amelyek rendkívül fontosak számodra ebben az életben és az eljövendő örök életben is. Szükséged van arra, hogy alázatos és Isten Lelke által meglágyított szívvel kutasd az Írásokat. Sokkal kevesebbet kellene beszélned, és többet imádkoznod, mint teszed. [586] Túlságosan nagyra tartod magad, ezért nem hallod meg Isten hangját. Azok közül, akik állítják, hogy hisznek az igazságban, csak kevesen mutatják meg a jellemükben is. Aki keresztény lelkülettel bír, gyermeki hittel rendelkezik. Isten áldása azokon van, akik meghallják és felismerik azt a világosságot, amelyet Ő küld, akik követik az Ő lépteit, és hallják az Ő hangját. Saját erődből semmit sem tehetsz. De Isten kezében, Jézus nevében, amikor isteni felhatalmazással szolgálsz, mindent megtehetsz, mert maga Isten a te erőd.
Ti, akik nem rendelkeztek isteni megvilágosodással, talán azt kérdezitek: „Miért teszed ezt? Miért mondod ezeket a szavakat?” Az emberek olyan szavakat szeretnének adni a számba, amelyek megszabadítanák őket a megszégyenüléstől, de Isten az én pajzsom; felemelem a fejem a viharban, mert az Úr, akinek tulajdona vagyok és akinek szolgálok, nem engedi, hogy elborítsanak a hullámok. Ha Isten megerősít, ahogyan tette azt a legutóbbi szombaton és azóta minden egyes napon, akkor derűs és bátor lélekkel érzem magam felvértezve; mert magamban tapasztalok egy olyan erőt, amely által el tudom végezni azt a munkát, amelyet rám bízott. Sátán munkája az, hogy akadályokat emeljen ellenem és a munkám ellen és megakadályozza, hogy üzenetem eljusson a néphez. Örülne, ha legyengíthetne, és reszketve látna a körülvevő veszélyek és az előttem tornyosuló nehézségek hegyei miatt. Természetem visszahőköl, de nem törődve ezzel, szent bátorsággal haladok előre, hogy egyik nehézséggel a másik után találkozzam, amelyek utamat állják; mégis haladok előre az Úr nevében, egyszerű hittel fogadva őket, Annak a karjára támaszkodva, aki mindig közel van, aki velem jár, és aki – ha az Ő neve dicsőségére válik – lecsendesíti a tenger hullámait, és a hegyeket is síksággá teszi előttem.[587]
Ismét mondom neked, testvérem: nem tudod, milyen lélek van benned. Nagy buzgóságod van, de ez nem az Istentől származó buzgóság. A nagy „Vagyok” így szól hozzád: „Ismerd meg önmagad!” Az a lélek, amellyel az Írásokat kutattad, ugyanaz, amely a zsidókban volt Krisztus napjaiban. Úgy hitték, hogy mindent tudnak; bölcseknek tartották magukat, és azt hitték, nincs mit tanulniuk. Krisztus ezt mondta: „Van fületek, de nem hallotok; van szemetek, de nem láttok.” Az előítélet, az önmagadról való túl jó vélekedés, a szíved büszkesége, ami most benned van – ha ezeket Isten Lelke nem távolítja el – arra fog késztetni, hogy a saját magad gyújtotta szikrák fényénél járj, és fájdalomban feküdjél. Nem érhette nagyobb szerencsétlenség a konferenciáinkat, mint hogy az emberek olyan vak buzgósággal és olyan önmagukkal elégedett, felfuvalkodott lélekkel térnek vissza gyülekezeteikbe, mint amilyen néhányukban ezen az összejövetelen is megnyilvánult. Mivel te is közéjük tartozol, az Úr nevében mondom neked: vizsgáld meg a saját szívedet! Alázd meg magad Isten erős keze alatt, különben Ő aláz meg téged! Keressed az Urat, Jézus Krisztusra, a Kősziklára esve törd össze a szívedet!
Sok mindent mondhatnék még neked, de itt megállok, és újra azt mondom: ne hagyd el ezt a helyet addig, amíg nem állsz készen a szolgálatra! Lehetsz áldás vagy átok Isten ügyének. Melyik leszel? Ahhoz irányítalak, aki bölcs a tanácsban, és aki olyan üzenetet adott a laodiceai gyülekezetnek, amely teljes mértékben erre az időre vonatkozik. [588] Beleegyezem, hogy ezt a levelet megmutasd bárkinek, akinek jónak látod. Remélem, hogy más lelkületben fogadod majd, mint amilyennel kedd reggel fogadtad azokat a szavakat.
Az Úr megalázza mindazokat, akik önmagukban bízva, a saját elképzeléseik szerint merészelnek előtte megjelenni, akik úgy tekintenek rá, és úgy szolgálnak neki, ahogyan nekik tetszik, és a saját igazságukban emelik fel a fejüket előtte. De a bűnbánó, megtört szívű és alázatos lelkeknek ezt mondja: „Kelj fel, állj meg színem előtt! Tekints az arcomra nyugalommal, bizalommal és örömmel; ne félj!” Aki Isten jelenlétében akar megállni, annak előbb le kell borulnia a golgotai kereszt lábánál. Akkor megbékülhet az ember Istennel Krisztus Jézusban, és öltözhet Krisztus igazságával. Mit jelent megállni az Úr előtt? Azt jelenti, hogy az Ő útját kívánjuk mindenek felett, hogy Isten akarata mindig világosan megmutatkozhasson előttünk, és hogy soha, egyetlen pillanatig se tegyünk mást, csak azt, ami kedves Neki és az Ő dicsőségére van. Az énünket szem elől kell veszítenünk; figyelnünk kell Isten minden jelzésére, és értelmünkkel, szívünkkel készen kell állnunk, hogy meghalljuk az Ő hangját, irányítását, feddését és parancsait, hogy megismerjük parancsolatainak útját. Ez, az Istennel való járás, és ez, az Ő színe előtt való megállás. Haljon meg bennetek az én, legyen alázatos véleményetek önmagatokról! Nem vagytok alkalmasak tanítónak, ha nem vagytok nap mint nap olyan tanítványok, akik a Mester ügyét és műveit tanulmányozzák.[589]