20a. levél, 1888. - Az imahétre összegyűlt testvéreknek
Kedves Testvérek!
Az a meggyőződésünk, hogy ez lesz a legfontosabb összejövetel, amelyen valaha részt vettetek. Legyen ez egy olyan időszak, amikor komolyan keressük az Urat, és megalázzuk előtte a szívünket. Remélem, hogy ezt a konferenciát a legértékesebb lehetőségnek fogjátok tekinteni a közös imádkozásra és tanácskozásra. Ha megfogadjátok az apostol tanácsát, hogy másokat magatoknál többre tartsátok, akkor képesek lesztek alázatos elmével, Krisztus lelkületével kutatni az Írásokat, hogy megértsétek, mi az igazság. Semmi sem vész el az igazságból az alapos kutatás által. Engedjétek Isten Igéjét szólni saját magáért, hagyjátok, hogy önmaga legyen az értelmezője, és akkor az igazság úgy fog ragyogni, mint a drágakövek a szemét között.
Megmutatta nekem az Úr, hogy sokan vannak köztünk, akik egyszerűen elfogadják, amit hallanak, anélkül, hogy személyesen, kritikus és alapos Biblia-tanulmányozás révén tudnák, hogy vajon igazságot vagy hamisságot vallanak-e. Ha népünk kevésbé függne a prédikációktól, és több időt töltene térden állva Isten előtt, könyörögve, hogy megnyíljon az értelmük az Ő szavának igazságára, és személyesen tudhassák, hogy szilárd alapon állnak, akkor Isten angyalai körülöttük lennének, hogy segítsenek törekvéseikben.
A legmegdöbbentőbb tunyaság uralkodik népünk nagy részében, mert azt akarják, hogy mások kutassák a Szentírást számukra. Mint vitathatatlan tényt fogadják ajkukról a tanítást, de nem tudják, hogy valóban bibliai igazság-e, mert nem kutatták személyesen, és Isten Lelkének mély meggyőződése nem erősítette meg azt szívükben és elméjükben. Most mindenki vetkőzze le az irigységet, a féltékenységet, a gonosz gyanúsítást, és kerüljön szoros kapcsolatba szívében Istennel.[196] Ha mindenki így tesz, szívük oltárán fellobban az a szeretet, amelyet Jézus tanúsított irántuk. Minden résztvevőben keresztényi kedvesség és érzékenység fog uralkodni. Nem lesz több viszály, mert Isten szolgáinak nem szabad veszekedniük. Nem lesz többé pártos lelkület, és az önző ambíciók is eltűnnek.
Népünk minden tagjának teljes mértékben és személyesen kell értenie a bibliai igazságot, mert biztosan zsinatok elé fognak állítani bennünket. Egy dolog helyeselni az igazságot, és más dolog ismerni az igazságot a Biblia alapos vizsgálata által. Tudomásunkra hozták a bennünket fenyegető veszélyeket, most pedig itt az ideje, hogy különleges igyekezettel felkészítsük magunkat az előttünk álló kísértésekre és vészhelyzetekre. Ha a lelkek elmulasztják az igazság befogadását az életükbe és az igazság általi megszentelődést, hogy bizonyságot tudjanak tenni a bennük élő reménységről szelídséggel és félelemmel, akkor elsöpri őket a sokféle hamis elképzelés és eretnekség; és elveszítik üdvösségüket. Nagyon kérlek benneteket testvéreim, Krisztusért, ne tápláljatok önző ambíciókat!
Amikor ezekre a közös imaösszejövetelekre gyűltök össze, könyörgöm, hogy tegyetek személyes erőfeszítést, hogy megtisztítsátok lelketeket és elméteket minden olyan befolyástól, amely beszennyezhet és elszakíthat Istentől. Sokan fogják elveszíteni üdvösségüket amiatt, mert nem tanulmányozták a Bibliát a térdeiken azzal a forró imádsággal, hogy Isten Igéje világosítsa meg elméjüket. Tegyetek félre minden önző ambíciót, és imádkozzatok Istenhez, hogy az Ő Lelke áradjon ki rátok úgy, mint pünkösdkor az egybegyűlt tanítványokra. És „mindnyájan egy akarattal együtt voltak. És lőn nagy hirtelenséggel az égből mintegy sebesen zúgó szélnek zendülése, és eltelé az egész házat, ahol ülnek vala. És megjelentek előttük kettős tüzes nyelvek és ült mindenikre azok közül. És megtelének mindnyájan Szent Lélekkel, és kezdének szólni más nyelveken, amint a Lélek adta nekik szólniok.” Minden szív legyen alárendelt Isten előtt. Hit által győzelmet kell aratnunk önmagunk felett, és győzelmet Sátán felett.[197]
Ha mindazok, akik azt állítják, hogy hisznek a Bibliában, valóban elhinnék, hogy az az élet igéje, egy isteni üzenet, amely minden léleknek megtanítja, mit kell tennie az üdvösség érdekében, egészen más hatása lenne az erőfeszítéseiknek! Azonban, mivel sokan azok közül, akik Isten Igéjét hirdetik és mások elé tárják az Írásokat, nem szorgalmas Biblia-tanulók vagy nem cselekvői az igének, nagyon lassan növekednek a kegyelemben, hogy elérjenek az érett férfiúságra, a Krisztus teljessége szerinti nagykorúságra. Nagy mértékben mások értelmezésére hagyatkoznak, de elméjüket nem feszítik meg, hogy személyesen kutassák a bizonyítékokat, hogy megismerjék az igazságot.
Minden félreértés és vita boldogan és sikeresen megoldható Isten Igéjének élő tanúságtétele által. Az egyik legnagyobb akadály szellemi sikerünk útjában az egymás iránti szeretet és tisztelet nagy hiánya. A lehető legkomolyabban törekednünk kell arra, hogy szavainkkal és tetteinkkel válaszoljunk Krisztus imájára, és elősegítsük a Krisztus imájában kifejezett egységet, hogy egyek legyünk, ahogy Ő egy az Atyával. Minden egymás iránti közömbösséget elszántan le kell győznünk, és minden olyan dolgot, amely testvérek közötti vitákhoz vezethet, távol kell tartanunk magunktól. Jézus Krisztus szívben lakozó szeretete megsemmisíti mindazokat a kisebb-nagyobb dolgokat, amelyek elválasztják a szíveket egymástól. Sátán tudja, hogy az egységben erő van, a megosztottságban és széthúzásban pedig gyengeség. Mennyei megvilágosodásra van szükség, hogy amikor testvéreinkre nézünk, azt gondoljuk: „Ők Krisztus vérével megváltott lelkek. Ők értékesek az Ő szemében. Úgy kell szeretnem őket, ahogyan Krisztus szeretett engem. Ők munkatársaim az aratás mezején. Tökéletes egységben kell lennem velük, csak olyan szavakat kell szólnom, amelyek bátorítják és előre segítik őket.”
Testvéreim, Krisztus katonái vagytok; Sátán és serege ellen folytatott háborúban harcoltok, de megszomorítjátok Isten Lelkét azzal, ha gonosz gyanúsítást ápoltok magatokban egymás iránt, és elmétek képzeleteit a nagy vádló uralma alá helyezitek, akinek munkája, hogy éjjel-nappal vádolja testvéreinket Isten előtt.[198] Sátánnak megvannak a maga katonái, akik arra készültek, hogy szétrombolják a testvérek közötti egységet, amelyért Krisztus olyan nagy áldozatot hozott. Nekünk szent egység kötelékeivel kell összekapcsolódnunk egymással. Az ellenség munkája az, hogy pártoskodás lelkületét keltse, pártos érzéseket tápláljon, és egyesek azt gondolják, hogy Isten munkáját végzik, amikor megerősítik az előítéletet és a féltékenységet a testvérek között. Isten azt akarja, hogy megszentelt rend legyen munkatársai között, hogy Krisztus által, az Izrael Istene által egységben kapcsolódjanak össze. Hűségesnek, nyíltnak és őszintének kell lennünk mások érdekei iránt. Folyamatosan figyelnünk kell, hogy kövessük Vezetőnk útmutatásait, de soha nem szabad bűnösnek találtatnunk abban, hogy meghallgatunk testvéreink ellen szóló rágalmakat, vagy rosszat feltételezünk róluk. Érdekeinknek egyesülniük kell testvéreink érdekeivel; kétségtelen, hogy az ördög munkája, hogy gyanakvást és féltékenységet keltsen a testvérek között.
Ugyanazért az ügyért dolgozunk, és ugyanaz a Mesterünk. Egyetlen feladatunk van: Isten népét felkészíteni az utolsó napokra. Testvéreink jólétét és jó hírnevét éppúgy óvnunk kell, mint ahogy a sajátunkat szeretnénk óvni. Minden rosszindulatú beszéd, minden gúnyos megjegyzés, minden olyan befolyás, amely testvéreink vagy Isten munkájának bármelyik ágazata ellen irányul, - mind Krisztus imája ellen dolgozik. Sátán azon munkálkodik, hogy Krisztus imája ne találjon meghallgatásra, és segítői vannak azok között, akik azt állítják, hogy Isten munkáját végzik. Minden, ami gyanakvást kelt, becsmérli vagy hitelteleníti azokat, akik hűségesen végzik a rájuk bízott munkájukat, Sátán ügyét szolgálja. Ez csak gyengeséget hoz a lelkünkre, és nagyban akadályozza Isten munkájának előmozdítását.
Évek óta megmutatta nekem az Úr, hogy minden ilyen jellegű dolog megszomorítja Isten Lelkét, és lehetőséget ad hitünk ellenségeinek arra, hogy félremagyarázzák az igazságot, amelyet Isten munkásai terjeszteni igyekeznek.[199] Egyesek, akik azt hiszik, hogy az Úr munkáját végzik, valójában az ügy árulói. Az irigység sokkal gyakoribb, mint gondolnánk, az előítélet pedig táplálva van és erősödik azok szívében, akiknek fel kellene ismerniük káros hatását, és száműzniük kellene a lelkük templomából. A féltékenység ugyanolyan kegyetlen, mint a sír, de Sátán ügyesen használja fel, hogy elidegenítse nemcsak a barátokat, hanem a testvéreket is.
Itt az ideje, hogy minden, felelősséggel megbízott lélek alaposan megvizsgálja szívét Isten Igéjének világosságában, hogy kiderüljön, valóban a hitben és az igazság szeretetében jár-e. A mások iránti szeretet lelkülete, amelyet Jézus tanúsított irántunk, arra indít minket, hogy Isten törvényének fényében alaposan megvizsgáljuk minden indulatunkat, érzésünket és érzelmünket, hogy meggyőződjünk arról, valóban betartjuk-e a szent törvény alapelveit. Isten konkrét kötelességet rótt minden lélekre: akaratunkat és értelmünket Isten Lelkének isteni befolyása alá kell rendelni. Ha ezt tesszük, felülemelkedünk a tisztátalan és alantas érzéseken, és testvéreink minden győzelmének ugyanúgy örvendünk, mintha a sajátunk lenne.
Testvérek, ha az igének cselekvői és nem csak hallgatói leszünk, akkor sokkal kevesebbet gondolunk majd magunkra, és másokat magunknál többre tartunk. A legnagyobb átok, amely ma népünk körében uralkodik, az a törekvés, hogy magas pozíciókat szerezzünk. Az önérzet és önmagunk értékelése miatt nem érezzük, hogy Krisztus kegyelmének folyamatosan kell munkálkodnia minden törekvésünkkel együtt. Az, hogy milyenek vagyunk jellemünkben, tisztaságunkban, kitartó energiánkban és kegyességben, határozza meg a helyzetünket, és az emberek ezek alapján értékelnek minket. Most különösen alaposan kell tanulmányoznunk az élet igéjét. Az önigazultság köntösét le kell vetnünk. Isten Igéjét, amelyet kezünkben tartunk, egyszerűséggel kell tanulmányoznunk. Tekintsetek rá tisztelettel, és tanulmányozzátok őszintén! Nem kell meghatároznunk saját viszonyítási pontokat, majd mindent úgy magyaráznunk, hogy ezekhez az általunk rögzített pontokhoz jussunk el. Sok nagy reformátor ezen a ponton bukott el, és ez az oka annak, hogy olyan férfiak, akik ma Isten és az igazság erős harcosai lehetnének, az igazság ellen harcolnak.[200] Minden gondolatotok, szavaitok és viselkedésetek hordozza a keresztény udvariasság és kedvesség illatát mások iránt, ahogyan azt az Írás előírja. Isten úgy rendelte, hogy először az élet igéjéből tanuljunk, és csak utána felebarátainktól. Ez Isten rendje.
Isten Igéje a legnagyobb hazugságvizsgáló. Hisszük, hogy mindent Isten Igéje elé kell vinni. A Biblia kell, hogy legyen minden tantétel és prédikáció zsinórmértéke. Tisztelettel kell tanulmányoznunk, és nem szabad senki véleményét elfogadnunk anélkül, hogy összehasonlítanánk a Szentírással. Hitbeli kérdésekben benne találjuk meg a legfőbb isteni tekintélyt. Az élő Isten Igéjének kell döntenie minden vitás kérdésben. Amikor az emberek saját emberi értelmüket keverik Isten igazságának szavaival, hogy ügyesen támadják vitapartnereiket, azt mutatják, hogy nem tisztelik kellőképpen Isten ihletett szavát. Összekeverik az emberit az istenivel, a szentségtelent a szenttel, és lealacsonyítják Isten Igéjének jelentőségét. A Szentírás kutatásakor szükségünk van egy természetfeletti bölcsességre és erőre, amely meglágyítja és alázatossá teszi kőkemény szívünket, hogy szorgalmas tanítványként tanulmányozzuk a Bibliát, és befogadjuk a belénk oltott Igét. Így megismerhetjük az igazságot, és taníthatunk másokat az igazságra, ahogyan Jézus Krisztusban van.
A Szentírás helyes értelmezése nem minden, amit Isten elvár tőlünk. Nemcsak azt parancsolja, hogy ismerjük az igazságot, hanem azt is, hogy éljük meg úgy, ahogyan az Jézusban van. Az igazságot adományozó Lélek lelkületét kell belevinnünk tapasztalatainkba és embertársainkkal való kapcsolatainkba. Nem elég az igazságot pusztán rejtett kincsként keresnünk, hanem ha Isten munkatársai vagyunk, akkor szükséges alávetnünk magunkat az Ő igéjében lefektetett feltételeknek, és befogadjuk Krisztus Lelkét a szívünkbe. Ezáltal értelmünk megerősödik, és alkalmassá válunk arra, hogy másoknak is bemutassuk az igazságot úgy, ahogyan azt az Ő igéjében kinyilatkoztatta nekünk.
Isten népének el kell vetnie minden könnyelműséget, tréfálkozást, gúnyolódást, közönséges és alantas lelkületet. Minden büszkeséget, irigységet, rosszindulatú gyanúsítást és féltékenységet le kell győzni Krisztus kegyelme által. Életünkben és jellemünkben a komolyságnak, az alázatnak, a tisztaságnak és a jámborságnak kell megnyilvánulnia. Ennünk kell Isten Fiának testét és innunk kell az Ő vérét. Ez akkor valósul meg, amikor betöltjük az Ő igéjét, ha életünkbe és jellemünkbe beépítjük Krisztus lelkületét és cselekedeteit. Akkor egyek vagyunk Krisztussal, ahogyan Ő is egy az Atyával. Ekkor isteni természet részeseivé leszünk, kikerülvén a romlottságot, amely a kívánságban van e világon.
Csak akkor lehetünk biztosak abban, hogy tanításunk minden pelyvától és tévedéstől mentes, ha teljesítjük naponta Isten akaratát. Ha megcselekedjük az Ő akaratát, meg fogjuk ismerni a tanítást. Meglátjuk az igazságot annak szent szépségében. Tisztelettel és szent áhítattal fogjuk fogadni, és akkor képesek leszünk másoknak is bemutatni azt, amit igaznak tudunk. Ebben a komoly munkában nem szabad a felsőbbrendűségnek vagy önfelmagasztalásnak jelen lennie. Az a lélek, amely szerelmes Istenbe és az Ő munkájába, olyan tiszta lesz, mint a napfény.
Aláírás: Ellen G. White testvérnő