24. kézirat, 1890. - Jézus, a mi Urunk és Megváltónk, 1890. május 18.
„Kezdetben vala az Ige, és az Ige vala az Istennél, és Isten vala az Ige. Ez kezdetben az Istennél vala. Minden ő általa lett és nála nélkül semmi sem lett, ami lett. [...] És az Ige testté lett és lakozék mi közöttünk és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét, aki teljes vala kegyelemmel és igazsággal.” „Mert az az Istennek kenyere, amely mennyből száll alá, és életet ad a világnak. Mondának azért neki: Uram, mindenkor add nekünk ezt a kenyeret! Jézus pedig monda nekik: Én vagyok az életnek ama kenyere; aki hozzám jő, semmiképpen meg nem éhezik, és aki hisz bennem, meg nem szomjúhozik soha.”
Imádságom ez: „Uram, vedd el lelkem terhét, Te vezesd ítélőképességemet, tölts be engem Szentlelkeddel.” Még gyengeségemben is dicsőíteni akarom az Urat. Bízni akarok Őbenne; őszinte hitet akarok, amely szeretet által munkálkodik, és megtisztítja a lelket. Szükségünk van a hit és a szeretet ápolására, mert gyülekezeteink hanyatlanak a hitetlenség és a szív megkeményedése miatt. Kérnünk kell Istent, hogy adjon nekik hússzívet.
János apostolhoz szólva Jézus ezt mondta: „Az efézusbeli gyülekezet angyalának írd meg: Ezeket mondja az, aki az ő jobb kezében tartja a hét csillagot, aki jár a hét arany gyertyatartó között: Tudom a te dolgaidat, és a te fáradságodat és tűrésedet, és hogy a gonoszokat nem szenvedheted, és megkísértetted azokat, akik apostoloknak mondják magukat, holott nem azok, és hazugoknak találtad őket; És terhet viseltél, és béketűrő vagy, és az én nevemért fáradoztál és nem fáradtál el. De az a mondásom ellened, hogy az első szeretetedet elhagytad.[665] Emlékezzél meg azért honnét estél ki, és térj meg, és az előbbi cselekedeteket cselekedd; ha pedig nem, hamar eljövök ellened, és a te gyertyatartódat kimozdítom helyéből, ha meg nem térsz. [...] Akinek van füle, hallja, mit mond a Lélek a gyülekezeteknek. A győzedelmesnek enni adok az élet fájáról, amely az Isten paradicsomának közepette van.”
Vajon gyülekezeteinknek van-e fülük a hallásra? Figyelnek-e? Készek-e hit által elfogadni a mennyei kenetet, a kegyelem olaját, hogy lámpásaik égjenek, és meglássák hibáikat, felismerjék, hogy hiányzik belőlük Isten szeretete? Kétségtelen, hogy a szeretet – az a komoly, lángoló szeretet Jézus iránt – haldoklik gyülekezeteinkben. Vajon felébred-e gyülekezeteink minden tagja? Felöltik-e magukra Jézus Krisztust? Figyelmeznek-e világos kéréseire? - „Emlékezzél meg azért honnét estél ki, és térj meg, és az előbbi cselekedeteket cselekedd!” Az első cselekedetek, amikor Isten szeretete betöltötte a lelket, éltető, átalakító erejével – milyen egyszerű volt a hit, mennyire hittel teljes volt az Úrba vetett bizalom, és milyen értékes volt Jézus neve! Szeretete meglágyította és meghódította a büszke szívet. Amikor Jézus zörgetett a szív ajtaján, a szív örömmel nyílt meg, és szeretettel fogadta a mennyei Vendéget.
„Íme az ajtó előtt állok és zörgetek; ha valaki meghallja az én szómat és megnyitja az ajtót, bemegyek ahhoz és vele vacsorálok, és ő én velem.” Így szemlélteti a világ Megváltója a Szentlélek munkáját az emberi szívben. Az élő lélek a hite által Isten kezébe helyezi magát, hogy Ő véghezvigye benne akaratát tetszése szerint. Nos, a hit folyamatos gyakorlására van szükség ahhoz, hogy Krisztusban legyünk, megmaradjunk Krisztusban, és hit által Őbenne éljünk. Ez egy gyakorlási folyamat, a szív és az elme állandó fegyelmezése, hogy Krisztus elvégezhesse nagy munkáját az emberi szívben. Az énünk, a régi testi énünk meghal, és Krisztus akarata lesz a mi akaratunk, az Ő útja a mi utunk, az ember pedig szívével, elméjével és értelmével Isten kezében olyan eszközzé válik, amely többé nem a gonoszságot, hanem Krisztus igazságát munkálja.[666]
Az ember együtt munkálkodik és együttműködik Istennel; Isten kegyelme folyamatosan munkálkodik az ember beleegyezésével, hogy a Krisztushoz hasonló jellem tökéletesedjen benne. A megváltási tervben Isten nem végez semmit az ember együttműködése nélkül. Ő nem kényszerít senkit – az embernek önként kell teljesen átadnia az akaratát Neki, máskülönben az Úr nem viheti véghez azt az isteni munkát, amelyet emberi közreműködéssel tudna elvégezni. Jézus kijelentette, hogy egy bizonyos helyen nem tudott sok csodát tenni az emberek hitetlensége miatt. Szerette volna megtenni értük azt, amiről tudta, hogy szükségük van rá, de nem tehette, mert a hitetlenség elzárta az utat. A fazekas nem tud formálni és dicsőségre méltó edényt készíteni abból, amit nem helyeznek a kezébe. A keresztény élet mindennapi önátadás, folyamatos alárendelés és állandó győzelem, újabb és újabb győzelmek minden egyes napon. Ez a Krisztusban való növekedés, az isteni minta szerinti élet formálását jelenti.
Krisztus azt mondja a gyülekezetnek: „De az a mondásom ellened, hogy az első szeretetedet elhagytad.” Ez a lelki hanyatlás állapotát jelenti. „Emlékezzél meg azért honnét estél ki, és térj meg, és az előbbi cselekedeteket cselekedd; ha pedig nem, hamar eljövök ellened, és a te gyertyatartódat kimozdítom helyéből, ha meg nem térsz.” A szívet betöltő első szeretet nemcsak az Isten iránti lángoló szeretetben nyilvánult meg, hanem az Ő képmására teremtett minden ember iránti szeretetben is. Volt egy szelíd mennyei világosság, amely ragyogott a lélekben. Ez a világosság nem maradt elrejtve a véka alatt, hanem elterjedt, mert Isten akaratának gyakorlati megnyilvánulása volt. Élő, szent, Krisztus Jézusban megszentelt szeretet nyilvánult meg az életben.[667]
Pál apostol azt mondta: „Avagy nem tudjátok-e, hogy igazságtalanok nem örökölhetik Istennek országát? [...] Ilyenek voltatok pedig némelyek, de megmosattatok, de megszenteltettetek, de megigazíttattatok az Úr Jézusnak nevében és a mi Istenünk Lelke által.”
A teljes ember odaszentelődése, kegyessége és megszentelődése Jézus Krisztus a mi igazságunk által történik. Isten szeretetét folyamatosan ápolni kell. Ó, hogyan kiált szívem az élő Istenhez, hogy bennem is Krisztus Jézus lelkülete legyen! Arra vágyom, hogy teljesen eltűnjön az énem. Minden erőmmel azon akarok munkálkodni, hogy megmentsem azokat a lelkeket, akikért Krisztus feláldozta értékes életét. Naponta kell kérnem bölcsességet, hogy tudjam, hogyan dolgozzak azokért a lelkekért, akik Sátán csapdájában vannak. Sok szeretetre méltó lélek téved, de ha beteljesednénk Krisztus Lelkével, visszanyerhetnénk őket Istennek. Bűneik és balgaságuk ellenére Isten szereti őket. Egyetlen szeretett Fiát adta értük, hogy megmentse őket; és mivel szerette őket, elküldte Fiát e világra, hogy aki hisz Őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Jézus Krisztust kell erősen megragadnunk, hogy állandóan részesüljünk az isteni természetből, és mély, személyes törődést tanúsítsunk azok iránt is, akik egykor a legjobb barátaink voltak, de a kísértés idején ellenünk fordultak. Krisztus szeretetét nem szabad kioltani lelkünkből.
Az ellenem irányuló előítélet miatt nem tehetnek olyanná, amilyennek ők gondolnak, és nem fogok keserűséget érezni irántuk; de fáj a szívem, amikor látom, hogy hittestvéreim, felelősségteljes pozícióban lévő emberek a sötétségben járnak. Nem engem bántottak meg, hanem Jézus Krisztust, aki engem megbízott, hogy az Ő üzenetét elvigyem hozzájuk. Csak sírni tudok makacs, konok természetük miatt, hogy nem hajlandók elfogadni a világosan bemutatott bizonyítékokat.[668] Külsőleg közömbösséget mutatnak, de ez nem valódi. Örömmel változtatnának a velem és másokkal szembeni hozzáállásukon, akiket súlyosan megbántottak gondolataikkal, szavaikkal és befolyásukkal, ha elkerülhetnék annak megaláztatását, hogy kimondják: „Tévedtem. Megvallom hibámat. Meg tudsz bocsátani?” A büszke és makacs akaratuk éppen azokat a kérdéseket kerüli, amelyekkel szembe kellene nézniük, ha valóban megtértek volnának. Ó, vajon soha nem fogják széttörni Sátán bűvöletét, amely fogva tartja őket? A végsőkig fogják felmagasztalni büszkeségüket? Mennyire vágyik a szívem arra, hogy szabadnak lássam őket, ne Sátán erős megtévesztésének hatalma alatt.
Miközben az egyik csoport eltorzítja a hit általi megigazulás tanítását, és semmibe veszi az Isten Igéjében lefektetett feltételeket - „ha engem szerettek, az én parancsolataimat megtartsátok” –, ugyanakkora hibába esik a másik csoport, ahol azt állítják, hogy hisznek Isten parancsolatainak és engedelmeskednek azoknak, mégis ellenállnak a világosság drága - számukra új - sugarainak, amelyek a Golgota keresztjéről ragyognak rájuk. Nem látják meg Isten törvényének csodálatos dolgait. Pedig mindazok számára, akik Isten Igéjének cselekvői, és engedelmeskednek minden parancsnak, a parancs mellett egy biztos ígéret is áll. Sokat veszítettünk amiatt, mert nem volt nyitott az elménk, hogy felfogjuk Isten törvényének csodálatos dolgait. A rajongók rendszerint különválasztották a törvényt és az evangéliumot, de mi is majdnem ugyanazt tettük, csak más szempontból. Nem emeltük fel az emberek előtt Krisztus igazságát és nagyszerű megváltási tervének teljes jelentőségét. Kihagytuk Krisztust és páratlan szeretetét, helyette elméleteket, okoskodásokat hoztunk be, és érvelő okfejtéseket hirdettünk.
Meg nem tért emberek álltak a szószéken és prédikáltak; szívük azonban soha nem tapasztalta meg élő hit által a bűneik bocsánatának édes bizonyítékát.[669] Hogyan prédikálhatnának ezek Isten szeretetéről, részvétéről és megbocsátásáról? „Tekintsetek fel és élni fogtok!” A golgotai keresztre tekintve vágyat fogtok érezni a kereszt hordozására. Tekintsetek a világ Üdvözítőjére, a Golgota keresztjén függő világ Megváltójára, akiben lakozik az istenségnek egész teljessége testileg. Tekinthet-e valaki Isten szeretett Fiának áldozatára anélkül, hogy szíve megolvadna és összetörne, készen arra, hogy teljes szívvel és lélekkel alávesse magát Istennek?
Legyen teljesen világos minden lélek számára: ha Krisztust Megváltónknak fogadjuk el, akkor Vezetőnknek is el kell fogadnunk. Nem lehet bizonyosságunk, rendíthetetlen bizalmunk Krisztusban, mint Megváltónkban, amíg nem ismerjük el Őt, és amíg nem engedelmeskedünk parancsolatainak. Így bizonyítjuk, hogy Isten oldalán állunk. Ekkor a szeretet által munkálkodó hitünknek valódi hangja lesz. Mondjátok szívetek mélyéből: „Uram, hiszem, hogy azért haltál meg, hogy megváltsad a lelkemet. Ha Te olyan nagy értéknek tartottad a lelkemet, hogy életedet adtad érte, akkor rád bízom az életemet minden lehetőségével és gyengeségével együtt, hogy megőrizd azt.” Az akaratot teljes összhangba kell hozni Isten akaratával. Ha ez megtörténik, akkor nem lesz többé ellenszegülés a szívben és az értelem kamráiban felragyogó minden egyes fénysugár ellen. A lélek többé nem lesz elbarikádozva előítéletekkel, amelyek a világosságot sötétségnek, a sötétséget pedig világosságnak nevezik. A mennyből jövő világosságot örömmel fogadják majd, mint olyat, amely beragyogja a lélek minden zugát, és amely olyan lesz, mint a zene Isten előtt. Mennyire hisszük szívből ezt az igét: „Közeledjetek Istenhez, és Ő is közeledni fog hozzátok”? Ez azt jelenti, hogy sok időt kell töltenünk imádságban az Úrral.
Azok, akik kételkedésre nevelték magukat, és akik lelkükben hitetlenséget táplálnak, kételyeket és megkérdőjelezéseket szövögetve tapasztalatukba, amikor azonban a Szentlélek meggyőző munkája alá kerülnek, belátják, hogy személyes kötelességük megvallani hitetlenségüket és megnyitni szívüket a hozzájuk küldött világosság előtt. Hit által kell kilépniük a rosszból a jó felé, a kételyből a hit felé. Teljesen Istennek kell szentelniük magukat, hogy az Ő világosságát kövessék, a saját maguk csiholta szikrák fénye helyett.[670] Azoknak, akik folyamatosan odaszentelik magukat, növekvő világosságban lesz részük, és a világosság egyre fényesebb lesz, egészen a teljes délig. A lélekben táplált hitetlenségnek varázsereje van; az elvetett mag meghozza termését. De a hitetlenség gyökereit állandóan ki kell irtani. Ezek a mérgező növények akkor fognak elszáradni, ha többé nem tápláljuk őket szavakkal és tettekkel. A lélek talajában a hit és a szeretet növényeit kell gondosan nevelni és értékként őrizni.
Senki ne féljen attól, hogy szélsőségekbe esik, amíg Isten Igéjének figyelmes tanulmányozója, és minden lépésénél megalázza lelkét. Krisztusnak hit által kell benne lakoznia. Ő a Példakép, önuralmat tanúsított és alázatos volt. Igazi méltósággal rendelkezett. Türelmes volt. Ha mi, akik személyesen elfogadjuk a hit általi megigazulást, birtokoljuk ezeket a jellemvonásokat, nem fogunk szélsőségekbe esni. Krisztus soha nem tévedett az emberek vagy az igazság megítélésében. Soha nem tévesztette meg a látszat. Soha nem tett fel felesleges kérdést. Soha nem adott olyan választ, amely nem volt találó és lényegre törő. Elhallgattatta a ravasz, rosszindulatú és kritikára kész papok hangját azáltal, hogy áthatolt a felszínen, megérintette a szívüket és világosságot vetett lelkiismeretükre. Ez megzavarta őket, de nem engedtek a meggyőzésnek. Krisztus soha nem esett túlzásokba, soha nem vesztette el önuralmát vagy lelki egyensúlyát az érzelmek hatására. Soha nem szegte meg a józan észt és a bölcsességet, tudta, mikor kell szólni és mikor kell hallgatni. Ha mindazok, akik azt állítják, hogy látják az igazság Napjának értékes fénysugarait, Krisztus példáját követik, akkor többé nem lesznek szélsőséges emberek.[671]
Krisztus példája előttünk áll, hogy a törvény szorosan összekapcsolva maradjon az evangéliummal. Ezeket nem lehet elválasztani egymástól. Ápoljuk és kitartóan őrizzük meg a nyugalmat és az önuralmat, mert ilyen volt Krisztus jelleme is, még akkor is, amikor a vakmerő igényeket hangoztató, hamis vallásos emberek nagyhangú, hosszú beszédeket tartottak, amilyeneket ma is hallunk: „Szent vagyok, bűntelen vagyok”, holott állításaiknak semmi alapjuk nincs. Nem hallunk hangos hitvallásokat Jézus szájából, nem látunk testi rángásokat vagy rendkívüli megnyilvánulásokat minden igazság Szerzőjénél.
Ne feledjétek, hogy benne lakott az istenség egész teljessége. Ha Krisztus hit által a szívünkben lakik, akkor szemlélve az Ő életét, arra fogunk törekedni, hogy olyanokká váljunk, mint Jézus - tiszták, békességszerzők és szeplőtelenek. Krisztust fogjuk felismerni a jellemünkben. Nemcsak befogadjuk és magunkba szívjuk a világosságot, hanem tovább is adjuk. Egyre világosabban és pontosabban fogjuk megérteni, hogy mit jelent Jézus számunkra. Jézus Krisztus életében megnyilvánuló harmónia, szeretet és jóindulat ragyogni fog a mi életünkben is.[672]