37. kézirat, 1890. - Világosság Isten igéjében

[Az első oldal hiányzik]

A legértékesebb világosság ragyogott fel a Szentírásból, olyan megvilágításban hirdetve, hogy Isten törvénye az igazság mércéje, ami valóban dicsőségessé tette a törvényt. Sok lélek gyönyörködött az Isten igéjéből sugárzó világosságban. Néhány olyan pontot hirdettek, amelyek nem voltak összhangban testvéreinknek a két törvényről alkotott értelmezésével, és úgy tűnt, hogy mélyen sajnálják, hogy ezt a zavaró hangot kell hallani, és erős ellenállást váltott ki, mivel ezek a gondolatok nem egyeztek azzal, amit addig hittek a két törvénnyel kapcsolatban.

A vitatott kérdés vizsgálata közben egyesek között olyan lelkület nyilvánult meg, amely nem Isten akarata szerint való volt. Ha bizonyos tanításokat úgy tartottunk igazságnak, hogy azok nem állják ki a kritikát és a szigorú vizsgálatot, akkor kötelességünk türelemmel, alázattal és imádkozó lélekkel az Isten igéje elé járulni –, de nem olyan lelkülettel, mint amilyent más egyházak tanúsítottak, mely teljesen eltért Krisztus lelkületétől. Lelkületünknek meg kell változnia, meg kell térnünk. Az igazság semmit sem veszíteni erejéből, szépségéből vagy hatalmából, ha a kutatás tárgyává válik, ha minden egyes pontot, amelyet igazságnak tartunk, vizsgálatnak vetjük alá, feltéve, hogy kutatásunk közben megőrizzük Krisztus szelídségét. Isten igéje drágakövekkel teli kincseskamrának fog bizonyulni. Sokkal többet meríthetünk ebből a kincstárból, mint eddig, és bölcsekké válhatunk az üdvösségre._[825]

Isten igéje a kegyelemnek, a békességnek és a jóakaratnak a kinyilatkoztatása az ember számára. Isten igéjének tanításai feltárják előttünk a tisztaság, a szentség szükségességét. Benne vannak az igazság, az irgalom és az igazságosság drágakövei, amelyek megszentelik életünket, és feltárják Istent Jézus Krisztusban. Mindazok, akik szeretik Istent, komolysággal, imával, töredelmes lélekkel járulhatnak a Szentíráshoz az igazságot keresve, mint rejtett kincshez, böjtölve és imádkozva az igazságért; és nem fognak csalódni, hanem bölccsé válnak az üdvösségre.

Az egyházak a nagy hibája minden korszakban az volt, hogy miután a bibliai igazság megértésében eljutottak egy bizonyos pontig, ott megálltak és lehorgonyoztak. Nem haladtak tovább, mintha azt mondták volna: „Elegendő világosságunk van. Nincs szükségünk többre.” És így elutasították a világosságot.

Miután az intő üzenet elhangzott egy szövetséget alakítottak, amely ellenállt az üzenet befogadásának. Elbarikádozták magukat, attól félve, hogy ha elismerik, hogy világosságot kaptak, akkor megnyílik alattuk egy csapóajtó, és valamilyen ismeretlen, veszélyes verembe zuhannak. Az igazság leggazdagabb kincsei tárultak fel előttük. Minden elmének szüksége volt a feltárt drágakövekre, de ők azonnal összefogtak, attól tartva, hogy becsapják őket, és erősen megvetették a sarkukat. Így kezelték más felekezetek a mennyből jövő üzeneteket.

Az Úr szereti népét, és azt akarta, hogy lépésről lépésre vezesse előre az igazság zászlója, a harmadik angyal üzenete alatt. Még mindig vannak az igazságnak drága bányái, amelyeket fel kell tárni. Mindenkinek, aki másokat tanít az igazságra, folyamatosan kutatnia kell a Szentírást. Az igazság bányái kutatásra várnak. A legünnepélyesebb munkát kell elvégezni. Az elmúlt korok bölcsessége és tapasztalata rendelkezésünkre áll ezekben az utolsó napokban. Isten emberei, szentek és vértanúk megvallották hitüket és azt az ismeretet, amelyet tapasztalataik során gyűjtöttek. Isten iránti buzgóságuk élő szavakban jutott el a világhoz._[826] Hitük példája – amely élő tapasztalatban, önmegtagadásban és önfeláldozó életben nyilvánult meg – mindmáig utat mutat. Hűséges tanúk gyűjtötték össze a ránk hagyományozott reménységet, hogy az a nagy világosság, amely Isten ismeretéből ragyogott rájuk, megvilágíthassa azokat, akik ezekben az utolsó napokban élnek. Ahogy értékelni fogják a világosságot, még nagyobb világossághoz jutnak, mivel Isten igéjének ismerete elterjedt és növekedett a földön. A minden világosság forrása még mindig hív, hogy jöjjünk, és szívjuk magunkba sugarait. Isten nem helyez világosságot oda, ahol Krisztus követői ne részesülhetnének az áldásaiból. Nem vétetik el a világtól, hogy ne legyen nagyobb világosság, amely világosabban és nagyobb mértékben ragyoghatna mindazokra, akik megragadják a kapott világosságot.

Isten népe e végidőkben nem választhatja a sötétséget a világosság helyett. Ők keressék a világosságot, várják azt! A világosság továbbra is áradni fog Isten igéjéből, akár látni akarják az emberek, akár nem, akár a világossághoz jönnek, akár hátat fordítanak neki. Sokan, akik követik a világosságot, hogy megismerjék az Úr akaratát, megértik, hogy Ő készen áll arra, hogy hajnalként kinyilatkoztassa magát. A világosság egyre ragyogóbb sugarakban fog világítani, mind határozottabban feltárva az igazságot, amint az Jézusban van, hogy az emberi szívek és a jellemek tökéletesedhessenek, és hogy eloszlassák azt a lelki sötétséget, amelyet Sátán igyekszik Isten népe fölé árasztani.

Annak következtében, hogy a világosság minden olyan lélekre ragyog, aki a szent dolgokban szolgál, a lélek, a test és az elme megszentelődik a Szentlélek építő hatása által. Növekedni fognak erkölcsi erőben. Ha befogadják a világosságot és abban járnak, akkor növekedni fognak a mi Üdvözítőnk, Jézus Krisztus kegyelmében és ismeretében, és jellemük fogyatékosságai úgy lesznek feltárva előttük, amilyenek valójában – szánalmasak a szent Isten szemében -, és Krisztus imájára válaszolva, az igazság által megszentelve naponta előre fognak haladni._[827] Ahogy közeledünk az idő végéhez, mélyebb és tisztább lelki megkülönböztető képességre lesz szükségünk, Isten igéjének tisztább ismeretére, élő tapasztalatra, a szív és az élet megszentelődésére, amelyre elengedhetetlenül szükségünk van ahhoz, hogy szolgálhassuk Őt.

Sok értékes világosság érkezett erre az összejövetelre – Minneapolis, 1888. Isten törvénye fel lett magasztalva, és Jézus Krisztus evangéliumának keretében tárták az emberek elé. Sokak lelkében olyan benyomásokat hagyott, amelyek elmélyülnek, és az örökkévalóságig megmaradnak, míg más lelkek elzárkóztak a világosság elől, mivel az nem egyezett korábbi elképzeléseikkel és nézeteikkel. Sok bizonyságtételt hallottam mindenfelől: „Világosságot találtam, értékes világosságot!”, „A Bibliám egy új könyv lett!”, „Sohasem éreztem annyira, mint ezen az összejövetelen, hogy mennyire szükséges folyamatosan Isten Lelkének irányítása alatt állni, állandóan Istenhez emelni a szívemet, szívben és elvekben kereszténynek lenni, nemcsak az igazságról való elmélettel rendelkezni, hanem az igazság elveinek kinyilatkoztatásával, keresztényi lélek által.”

Fájt a szívünk látni azt az önelégült lelkületet, amely olyannyira helytelen, és mégis annyira nyilvánvalóan megmutatkozott némelyekben, mert elméjük tele volt előítélettel. Sok volt a mende-monda, a gyanakvás, és sok kritikával illették White testvérnő bizonyságtételeit. Szájról szájra terjedt a testvérek között az a vélemény, hogy White testvérnőt befolyásolták. „Bizonyára, ha ezzel a veszéllyel kell számolnunk, akkor nem bízhatunk többé White bizonyságtételeiben.”

Feltételezem, hogy ha megkértem volna őket, mondják meg nekem, mikor és hol történt az a változás, amely hatástalanná tette a bizonyságtételeket – mintha azok eltorzultak vagy emberi befolyás által beszennyeződtek volna –, nehezen tudták volna megmondani. Talán ezt mondták volna: „Bizonyára ez néhány évvel ezelőtt történt, amikor White testvérnő szavai nyilvánvalóan ellentétben álltak az én Szentírás-értelmezésemmel. Egy kemény feddést kaptam tőle, és nem éreztem, hogy a bizonyságtételei helyesek lettek volna.” _[828] De mindazok, akik ismerik az illetőt, azt mondták volna: „A levél minden szava igaz volt, az utolsó betűig.” Valaki évekkel ezelőtt meg lett dorgálva, és azóta kételkedik a bizonyságtételekben, mert meg van győződve arról, hogy valaki írt nekem, és elmondta, mi történt.

Amikor valaki erre a szintre süllyed és ilyen álláspontot képvisel, számára minden szó hiábavaló. Az ilyeneknek nem válaszolok többé. Nem engedem, hogy magukkal rántsanak Sátán mocsarába. Ha hisznek abban, amit Canright állít a bizonyságtételek eredetéről, – hogy ilyen alapon akár ő is írhatna nekem egy bizonyságtételt –, akkor minél előbb a Sátán oldalára állnak, annál kisebb lesz a veszélye annak, hogy másokat is megtévesszenek kétszínű szavaikkal. Mindenütt rosszindulatú feltételezések terjednek, amelyeknek semmi valóságalapjuk sincs, mégis a sötétség befogadására nyitott szívek azt kapják, amit keresnek – sötétséget. Ez a sötétség pedig az ő tapasztalatukban olyan fejezeteket ír, amelyeket feljegyeztek a mennyei udvarokban. A legmegdöbbentőbb hazugságokat, amelyeket Sátán csak ki tudott találni, igazságként fogadták el. Ha valóban az igazság szenteli meg a lelket, akkor ezen az összejövetelen sokkal többre volt szükség az igazság isteni elvéből, hogy meglágyítsa a szíveket, formálja a jellemet, és feltárja Krisztust, mint aki élő hit által a szívben lakozik.

Akkor sokkal több ima hangzik majd el a gúny és a hivalkodó tréfálkozás helyett, amelyekkel egymást ingerlik és megerősítik az Isten által küldött üzenetekkel szembeni ellenállásukban. Elméjük annyira vak volt, hogy mindent az alapján mérlegeltek, amit ők igazságnak tartottak. Isten félelmében igyekeztem elmondani a bizonyságtételemet ezeken az összejöveteleken. Időnként kénytelen voltam, hogy kertelés nélkül beszéljek, és eléjük tárjam az Isten Lelkének való ellenszegülés veszélyeit. Az Úr pedig szabadságot adott nekem a Lélekben.

Mint népet, kétségtelenül az a nagy veszély fenyeget bennünket - ha nem őrizzük folyamatosan a lelkünket - hogy a hosszasan dédelgetett nézeteinket tévedhetetlen bibliai tantételeknek tartsuk, és hogy mindenkit a saját bibliaértelmezésünk mércéje szerint ítéljünk meg. Ez a veszély leselkedik ránk, és ez lesz a legnagyobb veszedelem, amely bennünket, mint népet érhet. Európai tartózkodásom alatt Isten Lelke mélyen megérintett, mint soha azelőtt, hogy megértsem: konferenciáinkra egészen más lelkületet és elemet kell behoznunk. Ha valaki olyan nézeteket képvisel, amelyek bizonyos szempontból eltérnek attól, amit eddig képviseltünk – nem az igazság létfontosságú kérdéseiben –, akkor nem szabad merev, hajthatatlan álláspontra helyezkednünk, mintha amit mi tudunk, az minden részletében helyes volna, minden tanításunk szeplőtlen bibliai igazság lenne, és az összes eszménk hibátlan lenne, javításra nem szorulna. Tudom, hogy ez veszélyes, és abból a bölcsességből származik, amely alulról való.

Pontosan ugyanezt az utat követték a felekezeti egyházak, amikor mi elfogadtuk az első és a második angyal üzenetét. Ahogy Isten igéjének fénye rávilágított azokra az üzenetekre, amelyek korunk jelenvaló igazságát jelentették, Sátán minden erejével igyekezett bezárni az ajtót, nehogy a világosság beléphessen. Akkoriban előítéletekkel, gúnnyal, csúfondáros megjegyzésekkel és kritikával kellett szembesülnünk, amelyek ugyanilyen jellegűek voltak, mint amilyennel ezen a konferencián kellett szembenéznünk. Az ellenállás szinte elsöprő befolyással bírt. Mi történt volna, ha csendben maradtunk volna a lelkészek irányítása alatt, akik eretneknek bélyegeztek bennünket, és úgy vélték, hogy romboljuk az egyház békéjét és egységét? Ennek ellenére mentünk előre, és míg sokan meghajoltak az ellenállás ereje előtt, és lemondtak meggyőződésükről, hogy megőrizzék az egységet a testvérekkel, és helyüket a gyülekezetekben, sokan nem tudták ezt tiszta lelkiismerettel megtenni. Ők ragaszkodtak hitükhöz. És mi lett ennek a következménye? Kizárták őket a gyülekezetekből! Az idő múlásával, amikor a bánat és a csalódás leterített bennünket, az Úr engedte, hogy a világossága ránk ragyogjon. Meglepő érthetőséggel adta nekünk a harmadik angyal üzenetének világosságát, amely megmutatta helyünket a próféciában, és szilárd ösvényre állította lábunkat._[830]

Tapasztaltuk, hogy amikor az Úr a szentély nyitott ajtajától világosságot küld népének, Sátán sokak elméjét összezavarja. Ez azonban nem minden! Lesznek, akik ellenszegülnek az igazságnak, és összefognak azok ellen, akiket Isten a maga csatornáivá tett a világosság közvetítésére. A lelki dolgokat nem lelkileg ítélik meg. Az őrök nem tartottak lépést Isten utat nyitó gondviselésével, ezért vetik meg a mennyből küldött üzenetet és gúnyolják ki a hírnököket. Olyan emberek fognak távozni erről az összejövetelről, akik azt állítják, hogy ismerik az igazságot, mégsem a menny szövőszékén szőtt ruhát öltik magukra. Az itt befogadott lelkületet viszik majd magukkal. Reszketek ügyünk jövőjéért. Akik itt nem hajolnak meg a bizonyítékok előtt, hadakozni fognak a testvéreik ellen, akiket Isten használ a világosság terjesztésére. Nagyon kegyetlen harcot fognak folytatni, amikor elérkezik az alkalom, hogy előrevigyék a küzdelmet. Ezeknek a férfiaknak lehetőségük lesz meggyőződni arról, hogy Isten Szentlelke ellen hadakoztak. Egyesek engednek a meggyőződésnek, mások keményen kitartanak lelkületük mellett. Ők nem halnak meg az énnek, és nem engedik, hogy Jézus belépjen a szívükbe. Egyre jobban engednek a megtévesztésnek, míg végül már nem tudják felismerni az igazságot és az igazságosságot. Egy másik lélek befolyása alatt azon lesznek, hogy Isten munkáját olyan minta szerint alakítsák, amelyet Isten nem hagy jóvá. Arra törekednek majd, hogy Sátán jellemvonásait tükrözve irányítsák az emberek gondolkodását, és ellenőrzésük alatt tartsák Isten munkáját és ügyét.

Ha testvéreink ezen az összejövetelen böjtöltek volna, imádkoztak volna és megalázták volna szívüket Isten előtt, ha nyugodtan összegyűltek volna, hogy együtt kutassák az Írásokat, akkor Isten megdicsőült volna._[831] De az előítélet lelkülete, amelyet magukkal hoztak az összejövetelre, bezárta az ajtót Isten leggazdagabb áldása előtt. Azok, akikben ilyen lelkület volt, nem lesznek abban a helyzetben, hogy meglássák a világosságot, amíg bűnbánatot nem tartanak Isten előtt, és amíg fel nem ismerik, milyen közel kerültek ahhoz, hogy vétkezzenek a Szentlélek ellen, és ahhoz, hogy egy másik lelket fogadjanak be.

Ettől az összejöveteltől kezdve azonban egészen más mintát fog ölteni a munka. Testvéreink érezni fogják, hogy saját maguk számára, sokkal alaposabban kell megvizsgálniuk hitünk bizonyítékait. Nem fogják azt hinni, hogy ha bizonyos eszméket elfogadnak azok, akik felelősséget viselnek Isten művében, akkor azokat tévedhetetlennek kell elfogadniuk csupán azért, mert befolyásos pozícióban lévő férfiak képviselik azokat. Nem fogják azt gondolni, hogy nincs szükségük az Írások személyes, mélyebb kutatására, mint azok, akik arra vannak nevelve, hogy elfogadják a papok és pápák szavait.

Ez sok lelkész testvérünk hibája. Nem tanulmányozták alaposan a Bibliát, és sok igehirdetésük közül ismételgetnek. Régi, sablonos igehirdetéseket ismételgetnek kisebb változtatásokkal, mert nem nyitják meg a szívük ajtaját a növekvő világosság befogadására, hanem ugyanabba az irányba haladnak, szinte ugyanazokat a szavakat ismétlik. Évek óta ritkán érkezett tőlük új világosság. Nem volt nagyobb világosságuk, és némelyek vitatkozásra szoktatták magukat, pedig ezzel nem Istennek adtak dicsőséget. Ezek az emberek nagyon élesek ellenfeleikkel, és úgy képezték magukat, hogy amikor csak lehet, legyőzzék az ellenfelet, még ha nem is mindig tisztességes eszközökkel. Ez egyáltalán nem Isten rendje szerint való.

Aki tanulmányozza a Biblia alapján Sátán bukását és Krisztus első eljövetelét, és áthatja Krisztus életének lelkülete, tanításai, csodái, halála, feltámadása és mennybemenetele, az megérti majd, mennyire szüksége van alázatos, komoly imára, mély megalázkodásra, és sokkal kevesebb önelégültségre. Szívük Isten élő segítségéért kiált. Érezni fogják annak szükségét, hogy értelmük és képességeik jól kiműveltek legyenek, hogy az igazságot úgy tudják bemutatni, amint az Jézusban van – olyan módon, amely sokkal magasabb rendű megértésben jut el az emberekhez, mint ahogyan eddig kapták. Minden nap titkos imában az Úrhoz fognak kiáltani isteni bölcsességért, hogy különbséget tudjanak tenni jó és rossz, igazság és bűn között._[832]

Olyan lelki vezetőkre van szükség, akiknek szavai élénkítő hatással vannak a gyülekezetre, olyan vezetőkre, akik ismerik a megtört szívek gyógyításának tudományát, akik orvosként gondoskodnak a beteg juhokról és bárányokról, akik kevesebbet prédikálnak, de bekötözik a juhok és bárányok sebeit. A lélek megszentelődése az ember egyetlen valódi felemelkedése. A juhok igazi pásztora megalázza szívét Isten előtt, érezve annak a nagy felelősségnek a súlyát, amely bizalmi helyzetéből fakad, tudatában van saját gyengeségének és hiányosságainak, Isten félelmét szem előtt tartja, és teljes szívéből Istenhez kiált isteni megvilágosításért, mielőtt bármilyen irányba lépne. Nem fog bízni a maga véges értelmében, sem a saját bölcsességében a tervek és a stratégiák készítésében. Mélyen érzi a fájdalmat, amikor visszatekint gyenge eredményeire és hatástalan múltbeli tapasztalatára.

Rendkívüli megkülönböztető képességre van szüksége, hogy különbséget tudjon tenni azok között, akik lelkileg betegek, elcsüggedtek és segítségre szorulnak, és azok között, akik a gyülekezetben önhitt, öntelt lelkületűek, nem érzik, hogy saját bölcsességük bolondság, és nem értik, hogy komolyabban és kitartóbban kellene szembenézniük a belső és külső gonosszal, különben nem üdvözülhetnek. Ha Istennel jár egyéni tapasztalat útján, akkor tisztán látja majd, milyen feltételeket szab a Biblia az isteni áldások elnyerésére. Nem a hivalkodás idején jön az áldás, hanem amikor az ember megteszi a maga részét, és saját igazságától megfosztva, megalázva, bűnbánattal telve járul Istenhez, akkor az ígéret nem kerüli el őt._[833]

Felbecsülhetetlen áldások várnak a gyülekezetekre. A lelkészeknek meg kell érteniük ezt, és tanítást tanításra, parancsolatot parancsolatra, a hit egyszerűségét kell bemutatniuk. Ha hajlandóak lennének leszállni a magas lóról, ha nem tartanának hosszú és száraz prédikációkat, ha hűséges pásztorként szolgálnák a nyájat, sok lélek megtérésének lennének a tanúi.

Határozottan kijelentjük, hogy Krisztus minden szolgájának kapcsolatban kell állnia minden világosság és erő Forrásával, hogy nem járhat más ember árnyékában, mert egyedül Krisztushoz kell tartoznia, és nem szabad szívét egyetlen emberi lényhez sem kötnie, sem megengednie, hogy más gondolkodjon helyette. Nem tölti be küldetését sem a társadalomban, sem a világban, ha egyszerűen elfogadja, amit az apja mondott vagy tett, vagy akár az elmúlt nemzedékek valamelyik nagy és jó embere. Ezzel elveszíti saját személyiségét bennük. Vannak, akik azt hiszik, hogy evangéliumot hirdetnek, de valójában mások eszméit ismétlik. Bizonyos értelemben arra a következtetésre jutottak, hogy nem tartozik a munkás elhívásához, vagy kötelességei közé az, hogy mélyen és imádságos szívvel gondolkodjon. Elfogadják mások tanításait anélkül, hogy saját egyéniségük megnyilvánulna. Ez a tanítás, amelyet a római egyház vezetett be: teljesen a vezetőkre való hagyatkozás. Az egyén lelkiismerete többé nem a sajátja. Ítélőképességét mások eszméi irányítják. Értelme nem fejlődik tovább, mint azoké, akik felette állnak.

Sátánnak megvan a maga szerepe Isten munkájának akadályozásában. Jézus Krisztus szolgáinak folyamatosan világosságot kell kapniuk a minden világosság Forrásától. Nem lehetnek pusztán mások gondolatainak befogadói, hanem maguknak is mélyre kell ásniuk az igazság bányáiban. Ha az evangélium szolgája nem maga is egy munkás, aki az igazságot kutatva ás, hogy megtalálja annak drágaköveit, akkor elveszíti azokat a kiváltságokat, amelyeket Istentől kapott._[834] Ne helyezzen emberi értelmet a saját lelke és Isten közé! Ne legyen emberi elmékből származó tekintély, akár csak a legkisebb mértékben is, ami Isten tekintélye elé kerül a vezetés, az irányítás és az utasítás terén! Krisztus szolgáinak össze kell gyűjteniük a világosság minden sugarát, az erő és a megvilágosodás minden cseppjét más elmékből, amelyeket Isten megvilágosított, de ez nem elég. Maguknak is az eredeti forráshoz kell mennünk. Isten értelmes elmét adott az embereknek, és nem fogja őket bűntelennek tekinteni, ha emberben bíznak, vagy embert tesznek meg erejüknek. Azt akarja, hogy személyesen Hozzá menjetek, Tőle merítsetek, használjátok azokat a képességeket, amelyeket Isten adott nektek az élet igéjének megértéséhez. Ha egyik ember az Írás kutatása során felismerheti a világosságot, akkor minden kereszténynek joga van ugyanígy olvasni, megvizsgálni és buzgó érdeklődéssel kutatni a Szentírást, hogy világosságot nyerjen belőle.

Ha nem így cselekszenek, akkor nem használják azokat a képességeket, amelyeket Isten adott nekik, hogy Krisztus teljessége szerinti nagykorúságra növekedjenek. Ezért minden ember személyesen olvassa, tanulmányozza és kutassa a Szentírást, és semmit ne fogadjon el tévedhetetlennek, csak azt, amit sok imával és alázatos, tanítható lélekkel végzett kutatás során személyesen megértett Isten Igéjéből. Isten senkinek sem adott jogot arra, hogy a tanítások mércéjévé tegye önmagát.

Sokan azért hittek bizonyos dolgokat igazságnak, mert olyan férfiak jelentették ki őket igazságként, akikről azt gondolták, hogy Isten vezeti őket; de valóban így van ez? Vajon minden igazság volt abból, amit ők tanítottak? Nem! Az idő bebizonyította, hogy még az istenfélő férfiak is követtek el hibákat az Szentírás értelmezésében. Bizonyos részeket nem értettek meg, és az utánuk következő nemzedéknek szorgalmas kutatással kellett az igazság megismerésére eljutnia; egyre növekvő világosság tárult eléjük, de nem rendelkeztek a teljes világossággal. A következő nemzedék nagyobb világosságot látott, és így haladtak előre a világosságtól a még nagyobb világosság felé._[835]

Sajnálatos, hogy az emberek emberekhez kötődtek, emberekre néztek fel, embereket állítottak oda, ahová Istennek kellett volna állnia. Szavaikat, tetteiket és Szentírás-értelmezésüket ihletettnek tekintették, így pedig emberek másolatai lettek. Lelki tapasztalatuk elsatnyult. Nem haladnak előre. Hagyják, hogy mások gondolkodjanak helyettük, mások bibliakutatására hagyatkoznak, és döntéseiket tekintélyként fogadják el; mégis azt az embert, akire támaszkodnak és akiben bíznak, ugyanazok az emberi gyengeségek és kudarcok veszik körül, sőt hibáit erényeknek tekintik, amelyeket követni kellene. Isten azt akarja, hogy az evangélium szolgái maguk kutassák az Írásokat. Ne tegyetek egyetlen élő embert sem közvetítővé! Ne fogadjátok el munkáját hibátlannak! Ne engedjétek, hogy elvégezze azt a munkát, amit Isten rátok bízott! Ha ezt megengeditek, hogyan lehettek biztonságban? Jézus arra szólít, hogy jöjjetek Hozzá, a nagy Tanítóhoz és tanuljatok Tőle, hogy nyugalmat találjatok a lelketeknek. Ne engedjétek, hogy bárki is közétek és Jézus Krisztus közé álljon, azt gondolva, hogy az Úr neki mondja el azt, amit nem akar elmondani nektek. Munkatársaim, adjatok Istennek esélyt, hogy munkálkodjon elméteken! Álljatok előtte tanulni vágyó szívvel! Személyesen kell Isten előtt állnotok, buzgón kutatva Igéjét, hogy Ő közölhesse veletek gondolatait. Nem az a szándéka, hogy emberi elméktől függjetek. Azt akarja, hogy hittel Rá tekintsetek, hogy nagy dolgokat vihessen végbe általatok, nem mások által, hanem veletek.

„Ha pedig valakinek közületek nincsen bölcsessége, kérje Istentől, aki mindenkinek készségesen és szemrehányás nélkül adja; és megadatik neki. De kérje hittel, semmit sem kételkedvén: mert aki kételkedik, hasonlatos a tenger habjához, amelyet a szél hajt és ide s tova hány. Mert ne vélje az ilyen ember, hogy kaphat valamit az Úrtól.” (Jak 1:5-7)

„Ne ítéljetek, hogy ne ítéltessetek. Mert amilyen ítélettel ítéltek, olyannal ítéltettek, és amilyen mértékkel mértek, olyannal mérnek nektek.” (Mt 7:1-2). Azok a beszélgetések és ítélkezések, amelyeket azokkal a testvérekkel kapcsolatban mondtak ki, akik a Galata levél törvényének bizonyos pontjairól eltérő véleményt vallottak, nem Isten szerint történtek, hanem az emberi természet szerint voltak._[836] A Minneapolisban elhangzott magánbeszélgetések alapvetően a Kaliforniából érkezett levelek és jelentések nyomán kialakult benyomásokon alapultak. Ha abbahagyták volna az ítélkezést, és a sok megszenteletlen beszéd kimondatlan maradt volna, ha a szavakat nem emberekhez, hanem Istenhez intézték volna, lett volna esély arra, hogy meghallják a jó Pásztor hangját; de a téma, amelyhez ragaszkodtak, a Galata levél törvénye volt. Elkezdtek ítélkezni. Egymást szították. Csak kevesen keresték a magányt, hogy más szemmel kutassák a Bibliát, hogy komoly imádságban, alázatos szívvel forduljanak Istenhez, hogy tanuljanak a nagy Tanítótól. Általánosságban elmondható, hogy az emberek véleményét Isten hangjának tekintették. Az ellenség hatalmába kerítette az elméjüket, és ítélőképességük értéktelenné vált; döntéseik rosszak voltak, mert nem rendelkeztek Krisztus értelmével. Folyamatosan igazságtalanul bántak azokkal, akikről beszéltek, és ez lealacsonyító hatással volt a konferenciára.

Az a szokás, amelyet némelyek gyakorolnak azok közül, akik magukat az evangélium szolgáinak nevezik, hogy mindenről ítéletet mondanak, amivel nem értenek egyet, romboló hatással van saját vallásos tapasztalatukra és mindazokra, akik bíznak bennük. Isten nem bízta senkire azt a feladatot, hogy embertársai felett ítélkező székbe üljön, és mindenki számára hirdesse saját döntéseit. Amikor szavaikat és befolyásukat olyan férfiak ellen fordítják, akiket Isten különleges munkára hívott el, amikor rettenetes kitartással ellenállnak azoknak, akiknek indítékaiban és lelkiállapotában semmi kivetnivalót nem találnak, akkor Sátánéhoz hasonló munkát végeznek. Semmit sem tudnak arról, hogy milyen indítékok vezetik azokat a cselekedeteket, amelyeket ők látnak és amelyeket felületesen ítélnek meg. Azokat a cselekedeteket, amelyeket Isten Lelkének befolyása alatt kellene megvizsgálni, elhamarkodottan ítélik meg, mintha ők olyan férfiak lennének, akiknek ítélete igaz és megkérdőjelezhetetlen._[837]

Ezen az összejövetelen kénytelen voltam határozott bizonyságtételt tenni. Az Úrnak vannak alkalomhoz rendelt emberei, akik által munkálkodik. Ezen összejövetel lezárulta után döntő változások fognak végbemenni gyülekezeteinkben. Létezik egy külsődleges hit, de nagy szükség van arra a hitre, amely szeretet által munkálkodik és megtisztít.