55. levél, 1895. – O.A. Olsennek címzett levél

Granville, 1895. szeptember 19.

Kedves Testvérem!

Ezzel a levéllel együtt más fontos kéziratokat is küldök neked. Látni fogod, hogy bőven írtam, de amint a dátumok is bizonyítják, nem minden a közelmúltban keletkezett. Három postai alkalomra is készen volt már néhány írás, mégsem küldtem el. Bolton testvérnő nem tudta elvégezni ezt a munkát. Újra és újra arra gondoltam, hogy másolatok nélkül küldöm el ezeket a kéziratokat, be is borítékoltam őket, de lebeszéltek róla. Nos, gondoltam, a következő postával biztosan elkészülnek, de remény sem volt rá, hogy elkészüljenek. Ennél a postánál Fannie nincs velem; Cooranbongban van; de Marian a körülményekhez képest a lehető legjobban előkészíti az anyagot, és felolvassa azokat a gépírónőnek.

Nem találok nyugalmat lelkemnek. Jelenet, jelenet után tárul elém jelképekben, és addig nem találok nyugalmat, amíg el nem kezdem leírni a kinyilatkoztatásokat. Hajnali két óra óta fent vagyok. Arra gondolok, hogy legalább naponta egyszer bevezetünk egy imaalkalmat, hogy az Úr tegyen rendet a mű központjában, mert az ottani dolgokat úgy alakítják, hogy minden más intézmény is az a központ útját kövesse. Magát a Generál Konferenciát is megfertőzik helytelen nézetekkel és elvekkel. A tervek kidolgozásában ugyanazok az elvek nyilvánulnak meg, amelyek már hosszabb ideje irányítják a Battle Creek-i ügyeket._[1425]

Az Úr megmutatta nekem, hogy a zsidó nemzet nem egyszerre jutott el ahhoz a gondolkodáshoz és gyakorlathoz, amelyet követett. Nemzedékről nemzedékre hamis elméletek alapján cselekedtek, az igazsággal ellentétes elveket követtek, és vallásukba emberi elmék szüleményeit, emberi kigondolásokat kevertek, amelyeket aztán legfőbb elvvé tettek. Az Istentől kapott szent elveket a szent tűz jelképezi, de a szent tűz helyett közönséges tüzet használtak. Az igazsággal és az igazságossággal ellentétes terveket ravasz módon vezetik be, arra hivatkozva, hogy ezt vagy azt a dolgot meg kell tenni, mert az Isten ügyének előmozdítását szolgálja. Valójában azonban az emberek mesterkedése az, amely elnyomáshoz, igazságtalansághoz és gonoszsághoz vezet. Isten ügyének mentesnek kell lennie minden igazságtalanság szennyétől. Nem szerezhet semmilyen előnyt azáltal, hogy megfosztják egyéniségüktől vagy jogaiktól Isten családjának tagjait. Mindezek a gyakorlatok utálatosságok Isten előtt. Ő nem ihlet olyan eljárásokat, mint amilyeneket bevezettetek a tanácskozó összejöveteleiteken a könyvkiadással kapcsolatban.

Az Úr elém tárta Frank Belden esetét. A kiadó igazságtalanul bánt vele, ahogyan Edson White-tal is. Isten elleni sértés az az ürügy, amelyet némelyek oly készségesen hangoztatnak: „Isten ügye ez, Isten ügyéért végzett munka ez”, hogy igazolják magukat, amikor a rablottat égőáldozatként mutatják be._[1426] Ő nem fogad el ilyen ügyleteket; áldás nem kíséri ezeket a lépéseket. A menny Ura nem fogadja el az eléje vitt idegen tüzet. Az Ő munkájával kapcsolatban álló férfiak igazságtalanul cselekedtek, és ideje megálljt parancsolni. Az emberek a tízparancsolat elvei alapján bánjanak egymással, és ne hagyják figyelmen kívül ezeket az elveket az üzleti ügyek során sem. Hamis feltevéseket fogadnak el igazságként, majd mindent úgy alakítanak, hogy véghezvigyék ezeket a feltevéseket, amelyek nincsenek összhangban Isten akaratával, hanem hamisan mutatják be az Ő jellemét.

A nagy, szent és irgalmas Isten soha nem szövetkezik tisztességtelen eljárásokkal; egyetlen szemernyi igazságtalanságot sem hagy jóvá. Az emberek tisztességtelen előnyökre tettek szert azokkal szemben, akikről feltételezték, hogy a fennhatóságuk alatt állnak. Eltökélték, hogy őket az általuk előírt feltételeknek vetik alá; uralkodni akartak rajtuk, vagy ha nem sikerül, akkor tönkretenni őket. Nem lesz valódi változás mindaddig, amíg határozott lépés nem történik egy másfajta rend bevezetésére.

Vajon azok az emberek, akik ismerik a bukás történetét és a ravasz ellenség munkálkodását Ádám napjai óta, nem látják, miként kerülnek most is működésbe ugyanazok az elvek, és mi lesz ezeknek a vége? Ő, aki megteremtette az embereket, és tehetséget, valamint értelmet adott nekik, arra törekszik, hogy elméjüket az isteni elmével hozza kapcsolatba; akkor a jóság, az embertársaik iránti szeretet természetes ösztönükké válik. Végtelen bölcsesség nyilatkozik meg Krisztusban, aki szenvedett helyettünk, hogy az emberek második lehetőséget kaphassanak, és kiderüljön, vajon az Ő országának alattvalói lesznek-e._[1427] Krisztus feltámadt a halottak közül, és felment a mennybe, hogy közbenjárjon az elbukott emberiségért. Most ez az Ő szolgálata Isten trónja előtt. Azt akarja, hogy az emberek Istent szeressék mindenek felett, embertársaikat pedig részrehajlás nélkül szeressék. Az a célja, hogy mi szorosan Istenhez kapcsolódjunk, és gyengédséggel egyesüljünk egymással.

Ilyen állapot uralkodott a mennyben Sátán elégedetlensége előtt. A mennyei áramlat Isten világegyetemén keresztül folyt, anélkül, hogy a gonoszság egyetlen felhője árnyékot vetett volna ragyogó vizeire. Mindenütt szeplőtelen tisztaság tükröződött vissza, mint egy tükörben. Isten mindenek felett állt. De Sátán elbukott. Az emberiség meg lett teremtve. Ádám és Éva elbukott. És most az Úr Jézus maga hidalta át azt a szakadékot, amelyet a bűn hozott létre, és a megváltás egész terve működésbe lépett, hogy helyreállítsa Isten erkölcsi képmását az emberben.

Mindannyian próbaidő alatt állunk, és akik befogadják Isten erkölcsi képmását, azok jellemükben is Hozzá hasonlóvá válnak. De ha visszautasítjuk Krisztus jellemét, a menny elveszett számunkra. Ha ilyen irgalmas alkalmat kaptunk arra, hogy győzelmünket végigvigyük az általunk formált jellem megválasztása által, akkor miért nem ragadjuk meg a Megváltót, miért nem fogadjuk el hit által az Ő érdemeit, és miért nem tökéletesítünk az Övéhez hasonló jellemet? Sátán az élet játszmáját játssza minden egyes lélekért; Krisztus minden lélekért munkálkodik. „Valakik pedig befogadák őt, hatalmat ada azoknak, hogy Isten fiaivá legyenek, azoknak, akik az ő nevében hisznek; Akik nem vérből, sem a testnek akaratából, sem a férfiúnak indulatjából, hanem Istentől születtek.”

„És az Ige testté lett és lakozék mi közöttünk és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét, aki teljes vala kegyelemmel és igazsággal.” Ezek a szavak Krisztusról szólnak. Ő a mi képviselőnk az Atya előtt. Mindaz, ami Krisztusnak adatott – „minden”, hogy a bukott ember minden szükségletét betöltse –, úgy adatott Neki, mint az emberiség Fejének és Képviselőjének. Kik azok, akik elnyerik az örök életet? Mindazok, akiknek esetében a mennyei világegyetem előtt kijelentetik, hogy Krisztusban elszenvedték a törvény büntetését, és Őbenne betöltötték annak igazságát. Jellemben eggyé kell válnunk Krisztussal. Ő azt mondta: „És én azt a dicsőséget, amelyet nekem adtál, őnekik adtam, hogy egyek legyenek, amiképpen mi egy vagyunk: Én ő bennük, és te énbennem: hogy tökéletesen eggyé legyenek, és hogy megismerje a világ, hogy te küldtél engem, és szeretted őket, amiként engem szerettél.” Tartsátok emlékezetetekben ezeket a szavakat!

Van egy dicsőséges mennyország, ahol nincs viszály, nincs önzés, nincs szegénység, betegség vagy elnyomás. Ezért kérlek benneteket, mint akiknek a mennyet kell elnyernetek és a poklot elkerülnötök: ne legyetek elbizakodottak! Lépjetek a legszorosabb közösségbe Krisztussal, és távozzatok el a gonoszság minden formájától! Az a jellem, amely Krisztus dicsőségét, az Ő jellemét fejezi ki, belépést nyer Isten paradicsomába. A helyreállított emberiség Krisztussal fog járni fehér ruhákba öltözve, mert méltók rá. Krisztus jellemének hasonlósága minden lélekben megnyilvánul. Van új ég és új föld, amelyben igazság lakozik. Vajon ne formáljunk-e már itt a földön az Istenhez hasonlatos jellemet?_[1429] Vajon ne változzunk-e át Isten hasonlatosságára? Ha Krisztus meghalt, hogy lerombolja az ördög munkáit, akkor elengedhetetlen, hogy megértsük, melyek ezek a munkák.

Az isteni döntéseket igazolni kell; be kell bizonyosodjon, hogy azok nem a bűn következményei. Nem arról volt szó, hogy az Úr visszavonta volna isteni befolyását Lucifertől. Isten kormányzatában a legkisebb részletben sem volt hiányosság, amely okot adhatott volna a mennyben az elégedetlenségre. Így a földön Isten a munkájával kapcsolatos ügyek igazgatásában is megköveteli, hogy azok, akik a munka felelősségét hordozzák, ne adjanak okot elégedetlenségre. Azokat az elveket kell fenntartani, amelyek összhangban vannak a menny rendjével.

Csodálatos dolog, hogy Isten megteremtette az embert, hogy értelemmel ruházta fel. Isten dicsősége nyilvánul meg abban, hogy az embert az Ő képmására teremtette, és abban, hogy helyreállítja őt. Egyetlen lélek értékesebb, mint az egész világ. Isten úgy teremtette az embert, hogy minden képessége az isteni elme képessége lehessen. Az Úr Jézus Krisztus a mi létezésünk szerzője, és Ő a mi megváltásunk szerzője is, és aki be akar lépni Isten országába, előzőleg olyan jellemet kell fejlesztenie, amely Isten jellemének tükörképe. Csak azok lakhatnak a mennyben, akik hasonlóvá lettek Hozzá. Azok, akik üdvözülnek, győztesnek kell lenniük; ők felemeltetnek, megtisztíttatnak, Krisztussal egyé tétetnek.

Krisztus vére a mi váltságdíjunk, halála világosságra hozza az életet és a halhatatlanságot. Krisztusban és Krisztus által teljesek vagyunk minden kegyelemben._[1430] Vele együtt ülünk a trónon. Ó, bárcsak isteni értelmet kapnánk az Úrtól, hogy megérthessük minden szentekkel egybe, mi a szélessége és hosszúsága és mélysége és magassága az Isten jóvoltának, hogy megismerjük Krisztus minden ismeretet felülhaladó szeretetét, és beteljünk Isten egész teljességével! Akkor az ember úgy tekintene embertársára, mint Isten saját megvásárolt tulajdonára.

Krisztus ezt mondta a zsidókról: „És beteljesedett rajtuk Ézsaiás jövendölése, amely ezt mondja: Hallván halljatok, és ne értsetek; és látván lássatok, és ne ismerjetek: Mert megkövéredett e népnek szíve, és füleikkel nehezen hallottak, és szemeiket behunyták.” Így van ez némelyekkel is azok közül, akik kapcsolatban állnak intézményeink nagy és fontos érdekeivel.

Mindenki tartsa emlékezetében, hogy az Úr szeme rajta van minden cselekedetükön, és hogy hűséget vár el szolgáitól. Amikor a négy héber ifjú Babilonban a király udvarában szerzett képzést, nem gondolták, hogy az Úr áldása felváltja a tőlük megkövetelt megfeszített erőfeszítést. Szorgalmasan tanultak, mert felismerték, hogy Isten kegyelméből sorsuk az akaratuktól és a tetteiktől függ. Minden képességüket munkába kellett állítaniuk; és erejük szoros, komoly megfeszítése által a legtöbbet kellett kihozniuk tanulási és munkalehetőségeikből.

Szeptember 24.

A világunkban mindenütt zűrzavar van. A közelgő események előrevetítik árnyukat. Az idők jelei valóban baljóslatúak._[1431] Semmiben sincs biztonság, ami emberi vagy földi. A négy angyal visszatartja a szeleket, mert Isten irgalmából kaptunk egy rövid haladékot. Minden fizikai, lelki vagy erkölcsi erőt, amelyet Isten kölcsönadott nekünk, szentül becsben kell tartanunk, hogy elvégezhessük a ránk bízott munkát embertársainkért, akik tudatlanságuk miatt vesznek el. A figyelmeztetést el kell vinnünk a világ minden részébe. Nem szabad késlekednünk! Az emberek gyorsan sorakoznak fel a maguk választotta zászló alá, nyugtalanul várva és figyelve vezetőik mozdulatait. Vannak, akik őrködnek, várnak és dolgoznak Urunk eljöveteléért, míg egy másik csoport gyorsan sorakozik fel az első, nagy hitehagyó vezetése alá. Ők istent keresnek az emberben, és Sátán személyesíti meg azt, akit keresnek. Tömegek tévelyednek el az igazság elutasítása miatt és elfogadják a hamisítványt, az embert pedig istenként dicsőítik.

Krisztus eljött a mennyei udvarokból, hogy emberi alakban képviselje Istent. Isten Fia emberré lett és lakozott közöttünk. „Ő benne vala az élet, és az élet vala az emberek világossága; És a világosság a sötétségben fénylik, de a sötétség nem fogadta be azt… Az igazi világosság eljött volt [már] a világba, amely megvilágosít minden embert. A világban volt és a világ általa lett, de a világ nem ismerte meg őt. Az övéi közé jöve, és az övéi nem fogadák be őt. Valakik pedig befogadák őt, hatalmat ada azoknak, hogy Isten fiaivá legyenek, azoknak, akik az ő nevében hisznek.”

Csak két tábor létezik. Sátán ravasz, csalárd hatalmával munkálkodik, és erős tévelygések által csapdába ejti mindazokat, akik nem maradnak meg az igazságban, hanem az igazságtól elfordítják a fülüket, de a mesékhez odafordulnak._[1432] Maga Sátán sem maradt meg az igazságban; ő a törvénytelenség titka. Fortélyossága által az igazság látszatát adja a lelket pusztító tévedéseinek. Ebben rejlik megtévesztő erejük. Éppen azért nyernek a spiritizmus, a teozófia és a hasonló csalárdságok ilyen hatalmat az emberek elméje felett, mert az igazság hamisítványai. Ebben mutatkozik meg Sátán mesteri munkája. Úgy tesz, mintha ő lenne az ember megmentője, az emberi nemzetség jótevője; így annál könnyebben csalogatja áldozatait a pusztulásba.

Isten Igéje arra figyelmeztet bennünket, hogy a biztonság kulcsa a lankadatlan éberség. Csak az igazság és az igazságosság keskeny ösvényén kerülhetjük el a kísértő hatalmát. A világ azonban csapdába esett. Sátán fáradhatatlanul eszel ki számtalan tervet és módszert céljainak megvalósítására. A színlelést tökélyre vitte, és a világosság angyalának álcája alatt munkálkodik. Egyedül Isten szeme látja át azokat a terveket, hamis és pusztító elvekkel akarja megmételyezni a világot, olyan elvekkel, amelyek az igazi jóság látszatát öltik magukra. Azon dolgozik, hogy korlátozza a vallásszabadságot, és egyfajta rabszolgaságot vezessen be a vallási világba. Szervezetek és intézmények, hacsak Isten hatalma nem őrzi meg őket, Sátán uralma alatt fognak munkálkodni, hogy embereket emberek uralma alá hajtsanak. A csalás és a ravaszság az igazságért és Isten országának előmozdításáért folytatott buzgósághoz fog hasonlítani. Mindaz, ami a gyakorlatunkban nem világos, mint a nap, a gonoszság fejedelmének módszereihez tartozik. Módszereit még a hetednapi adventisták között is gyakorolják, akik azt állítják, hogy előrehaladott igazsággal rendelkeznek._[1433]

Ha az emberek elutasítják az Úr figyelmeztetéseit, maguk is a gonosz cselekedetek vezéreivé válhatnak. Ők Isten jogait bitorolják, sőt olyasmire vetemednek, amit maga Isten sem tesz - igyekeznek irányítani az emberek elméjét. Saját módszereiket és terveiket vezetik be, és Istenről alkotott téves felfogásuk által megrendítik mások hitét az igazságban. Hamis elveket honosítanak meg, amelyek kovászként bomlasztják és megrontják intézményeinket és gyülekezeteinket. Mindaz, ami lealacsonyítja az ember felfogását az igazságról, a méltányosságról és a pártatlan ítéletről; minden módszer vagy előírás, amely Isten emberi eszközeit, emberi elmék irányítása alá vonja, meggyengíti Istenbe vetett hitüket, és elszakítja a lelket az Úrtól, mert eltéríti a szigorú becsületesség és igazságosság útjáról.

Isten nem néz el semmilyen olyan kigondolást, amellyel az ember a legcsekélyebb mértékben is uralkodhat vagy elnyomhatja embertársait. A bukott ember egyetlen reménye, hogy Jézusra tekintsen, és elfogadja Őt egyetlen Megváltójának. Mihelyt az ember elkezd vasszabályokat alkotni más emberek számára, mihelyt elkezdi saját értelme szerint igába fogni és hajtani az embereket, meggyalázza Istent, és veszélybe sodorja saját lelkét és testvérei lelkét is. A bűnös ember csak Istenben találhat reménységet és igazságot; egyetlen emberi lény sem igaz, hacsak nem hisz Istenben, és élő kapcsolatot nem tart fenn Vele. A mező virágának gyökeret kell eresztenie a talajban, levegőre, harmatra, esőre és napfényre van szüksége. Csak akkor virágzik, ha részesül ezekben az áldásokban, és mindezek Istentől vannak. Így van ez az emberekkel is. Istentől kapjuk azt, ami a lélek életét szolgálja._[1434] Figyelmeztetést kaptunk, hogy ne bízzunk emberben, és ne a testbe helyezzük erőnket! Átokozottak azok, akik ezt teszik.

Intézményeinkben ne vezessünk be olyan terveket vagy módszereket, amelyek az elmét vagy a tehetséget az emberi ítélőképesség alá vonnák, mert ez nincs Isten rendje szerint. Isten olyan jóra való befolyásolási képességekkel ajándékozta meg az embert, amelyek egyedül Őhozzá tartoznak. Istenre nem hozható nagyobb gyalázat annál, mint amikor véges emberek megvásárolják embertársaiktól az Istentől kapott tehetségüket vagy annak gyümölcsét, hogy az teljesen az ő irányítása alá kerüljön – még akkor sem, ha ennek hasznát az ügy javára fordítják. Az ilyen megállapodásokban az egyik ember elméje egy másik ember elméjét igázza le, az emberi eszköz elszakad Istentől, és kísértésnek teszi ki magát. Sátán módszereinek egyetlen célja van: az embereket emberek rabszolgájává tenni. És ahol ez megtörténik, ott zűrzavar és bizalmatlanság, féltékenykedés és rosszindulatú gyanúsítgatás lesz az eredmény. Az ilyen eljárás lerombolja az ember Istenbe, valamint azokba az elvekbe vetett hitét, amelyeknek uralkodniuk kell, hogy megtisztítsanak az álnokságtól, az önzés és a képmutatás minden fajtájától.

Isten jósága, irgalma és szeretete Krisztus által hirdettetett Mózesnek. Ez Isten jelleme. Amikor azok, akik vallják, hogy Istent szolgálják, figyelmen kívül hagyják az Ő atyai jellemét, és embertársaikkal való bánásmódjukban eltávolodnak a becsületességtől és az igazságosságtól, Sátán ujjong, mert a saját jellemtulajdonságaival ihlette meg őket. Ők Róma nyomdokaiba lépnek. Azok, akik parancsba kapták az Úr jellemének képviseletét, túllépik a nekik kijelölt egyszerű helyet, és a saját elgondolásuk alapján olyan szabályokat és határozatokat hoznak, amelyekkel mások akaratát kényszerítik. Azok a tervek, amelyek az embereket emberi előírások követésére kényszerítik, olyan rendet hoznak létre, amelyben nincs többé helye a részvétnek és a gyengéd együttérzésnek, és amely vakká teszi az emberek szemét Isten irgalma, igazsága és szeretete iránt._[1435] Lábbal tapossák az erkölcsi befolyást és a személyes felelősséget.

Egyesek figyelmen kívül hagyták Krisztus hit által elnyerhető igazságát, mert ellentétes volt a lelkületükkel és az egész élettapasztalukkal. Szabályok, szabályok – ez volt cselekvésük vezérfonala. Így Sátánnak lehetősége volt, hogy felfedje jellemét. Amikor valaki, aki Krisztus képviselőjének vallja magát, tisztességtelen ügyletekbe bocsátkozik, és embereket hoz nehéz helyzetbe, az így elnyomottak vagy minden visszatartó köteléket szétszakítanak, vagy arra jutnak, hogy Istent kemény úrnak tekintsék. Keserű érzéseket táplálnak Isten iránt, és a lelkük elfordul Tőle, éppen úgy, ahogyan Sátán eltervezte. Azok szívének keménységét, akik azt vallják, hogy hisznek az igazságban, Sátán magára az igazságra hárítja; így az emberek végül megundorodnak az igazságtól, és hátat fordítanak neki. Ezért senki ne viseljen felelős beosztást intézményeinkben, aki lényegtelen kérdésnek tartja, hogy hússzívvel rendelkezik-e, vagy acélszívvel.

Az emberek azt gondolják, hogy Isten igazságát képviselik, de nem képviselik az Ő gyengédségét és azt a nagy szeretetet, amellyel szeretett minket. Emberi elgondolásaik - melyek Sátán ravasz fortélyaiból erednek - az emberek elvakult szemében elég tetszetősnek tűnnek, hiszen természetükbe ivódtak. Egy elhitt és gyakorolt ​​hazugság idővel igazságként él bennük. Így valósul meg a sátáni eszközök célja, hogy az emberek saját találékony elméjük működése által jussanak ezekre a következtetésekre. De hogyan esnek az emberek ilyen tévedésekbe?_[1436] Úgy, hogy hamis előfeltevésekből indulnak ki, majd mindent úgy mutatnak be, hogy a tévedést igaznak bizonyítsák. Egyes esetekben az előfeltevésekben használt elvekben van bizonyos mértékű igazság, amely összeszövődik a tévedéssel, de ez nem vezet semmilyen igaz cselekedethez, és ezért téveszti meg az embereket. Az uralkodás és a hatalom megszerzése érdekében Sátán módszereit használják saját elveik igazolására. Magukat kiváló ítélőképességű férfiaknak tartják, és Isten képviselőiként állnak ott. Ők hamis istenek!

„Ezt mondja az Úr: Átkozott az a férfi, aki emberben bízik és testbe helyezi erejét, az Úrtól pedig eltávozott az ő szíve! Mert olyanná lesz, mint a hangafa a pusztában, és nem látja, hogy jó következik, hanem szárazságban lakik a sivatagban, a sovány és lakhatatlan földön. Áldott az a férfi, aki az Úrban bízik, és akinek bizodalma az Úr; Mert olyanná lesz, mint a víz mellé ültetett fa, amely a folyó felé bocsátja gyökereit, és nem fél, ha hőség következik, és a levele zöld marad; és a száraz esztendőben nem retteg, sem a gyümölcsözéstől meg nem szűnik. Csalárdabb a szív mindennél, és gonosz az; kicsoda ismerhetné azt? Én, az Úr vagyok az, aki a szívet fürkészem és a veséket vizsgálom, hogy megfizessek kinek-kinek az ő utai szerint és cselekedeteinek gyümölcse szerint.” „Izraelnek reménysége, óh Uram! Akik elhagynak téged, mind megszégyenülnek! Akik elpártolnak tőlem, a porba iratnak be, mert elhagyták az élő vizeknek kútfejét, az Urat!”_[1437]

Olsen testvér, a jelenlegi helyzet már elég régóta tart. Lelki látásod tökéletlenné vált. Olyan emberekkel szövetkezel, akiket nem Isten vezet. Megbízhatónak fogadod el olyan emberek javaslatait, amelyek bizonyos dolgokban rossz útra visznek téged; jóváhagyod ezeket a javaslatokat, tekintélyt és hatalmat adsz nekik. Nem bánom, hogy ezek a dolgok, melyek oly sokáig érlelődtek a megszenteletlen elmékben, most nyíltabban megmutatkoznak, hogy annál jobban felismerd igazi jellegüket, mielőtt valaki más kerülne helyetted a konferencia vezetésére. Most arra kérlek, állj fel az Úr nevében, és Ő segít majd helyrehozni a múlt tévedéseit, melyek komoly következményekhez vezettek!

A vezetők megszentelődésének és önmegtagadásának hiánya, valamint a látszat kegyességük megmutatkozott abban, hogy magas béreket állapítottak meg saját maguknak, és ellenálltak az Isten által küldött üzenetnek. Bár folyamatosan és kitartóan elfordultak ezektől a figyelmeztetésektől, te mégis tekintélyt adtál nekik, szövetkeztél velük, és különböző helyekre küldted őket ügyeket intézni, azt a benyomást keltve, hogy ők azok a megbízható emberek, akikre támaszkodsz. Hogyan tehetted ezt, amikor teljesen nyilvánvaló, hogy újjá kell születniük ahhoz, hogy meglássák Isten országát? Szükségük van arra, hogy az igazság munkálkodjon a szívükön, hogy alkalmas emberekké tegye őket._[1438]

Miközben nagyon készségesek elfogadni az előnyöket önmaguk számára, igyekeznek minden előnyt kisajtolni testvéreikből, mondván, hogy „ez az ügyért van”. Melyik ügyért? Isten valami egészen mást vár el. Elvárja munkásaitól, hogy gyengéd szívűek legyenek. Milyen irgalmasok Isten útjai! Lásd 5Mózes 10:17-20; 2Krónika 20:5-7, 9; 1Péter 1:17. Az Isten által adott szabályokat figyelmen kívül hagyták, és idegen tüzet hoztak az Úr elé.

Bőséges bizonyságot tettem arról, hogy a könyvírás képessége, - mint minden más tehetség - Istentől kapott ajándék, amelyért a birtokosa Neki tartozik számadással. Ezt a tehetséget senki sem veheti meg vagy adhatja el anélkül, hogy nagy és veszélyes felelősséget ne vállalna magára. Akik arra törekednek, hogy változtatásokat vezessenek be a könyvkiadásban, hogy a könyveket teljes mértékben a kiadó vagy a konferencia ellenőrzése alá vonják, nem tudják, miről beszélnek. A szemük vak, és rossz nézőpontból cselekszenek. Az önzés a keserűség gyökere, amely által sokan megfertőztetnek.

Aki világunkat teremtette és megalkotta az embert, az Úr, a menny Istene őrködik minden lélek érdeke felett. Minden embernek megadta a maga munkáját. Isten munkatársai vagyunk. Különféle ajándékok léteznek, és mindenkinek értékelnie kell azt az erkölcsi és lelki tőkét, amelyet Isten rábízott. Senki sem kezelheti közömbösen a rábízott talentumokat! Senki sem fog számot adni olyan talentumokért, amelyekkel soha nem rendelkezett; senki se panaszkodjék ajándékai csekélysége miatt! Mindenkinek azzal kell sáfárkodnia, amit Isten rábízott, ott munkálkodva, ahol tud, a lehető legjobb szolgálatot végezve a Mesterért. Egy jól felhasznált talentum további talentumokat nyer, azok pedig ismét másokat._[1439] Az az ember, akinek csak néhány fillére van, a fillérjével szolgálhatja Istent; ha ezt teszi, Isten szemében éppolyan hűségesnek ítéltetik, mint az, aki öt talentumot kamatoztatott.

De mindenkinek fel kell ismernie egyéni felelősségét, hogy képessége szerint Isten dicsőségére használja talentumait. Egyetlen ember vagy bizottság se merészelje, hogy saját emberi megítélése szerint kisebb értékűnek minősítse azokat a talentumokat, amelyeket Isten más embereknek adott. Senki se mérje meg az emberi ítélet mérlegén azt a tehetséget, amelyet Isten másoknak adott! Minden ember becsülje meg Isten ajándékait önmaga számára, és használja azokat hűségesen. Senki ne keverje egyéniségét más emberével. Különféle ajándékok vannak, és nagy munka vár elvégzésre világunkban az Istentől ránk bízott javak felhasználása által; azok az erőfeszítések pedig, amelyeket azért tettek, hogy az írók talentumaiból származó teljes hasznot a konferencia vagy a kiadó kezébe tereljék, nem fognak sikeresnek bizonyulni, mert a terv nem igazságos és nem méltányos.

Az Istentől kapott világosságból tudom, hogy a mű központjában állók erőfeszítéseit ebben az irányban nem a menny ihlette. Ez egy nagyon szűklátókörű, énközpontú elrendezés, emberi elmék alkotása, és nem viseli magán Isten jegyeit. Minden ember Istentől kapja különleges munkáját, és egyénileg felelős Isten előtt. Amikor a kiadó ügyeivel kapcsolatban álló férfiak úgy hoznak döntéseket és úgy irányítják az ügyeket, ahogy Battle Creekben tették és tenni szándékoztak, azt bizonyítják, hogy a lehető leggyorsabb változtatásokra van szükség, mert Isten nincs benne az ilyen tervekben._[1440]

Olyan férfiak legyenek kapcsolatban Isten munkájával, akik az Ő jellemét képviselik! Lehet, hogy még sokat kell tanulniuk az üzleti ügyek intézéséről, de ha úgy imádkoznak Istenhez, ahogy Dániel tette, ha igazi alázattal keresik a felülről jövő bölcsességet, az Úr értelmes szívet ad nekik. Olvassátok figyelmesen és imádságos lélekkel Jakab apostol levelének harmadik fejezetét, különösen a 13-18. verseket! Az egész fejezet felnyithatja a szemeket, ha az emberek valóban fel akarják nyitni azokat.

A könyvírókat nem szabad olyan emberek ellenőrzése alatt hagyni, akiknek semmiféle tapasztalatuk nincs a szerzőségről. Ezek az emberek nagyra tartják saját képességeiket, de megmutatták, milyen kevésre becsülik azt az emberi eszközt, akinek Isten meghatározott munkát bízott elvégzésre. Lekicsinylik azokat a férfiakat, akiknek Isten talentumokat adott, hogy az Ő dicsőségére használják azokat. Istennek sohasem volt a terve az, hogy bárki is eladja a sáfárságát, mintha képtelen lenne kezelni a Tőle kapott talentumait. Téves az az elterjedt nézet miszerint Isten ügyének támogatása érdekében az író munkájának minden hasznát – egy szerény juttatáson túl – más emberek kezébe kell adnia, akik azt helyette irányítják, vagy saját elképzeléseik szerint fektetik be.

Már régen, amikor ilyen eszmék előkerültek, úgy kellett volna bánni velük, ahogyan megérdemelték. Férfiak olyan felelősségeket vállaltak magukra, amelyeket sem igazságosan kezelni, sem sikeresen igazgatni nem voltak képesek. Ezt a múltban is bizonyították azzal, hogy tisztességtelen eszközökhöz folyamodtak, hogy kicsikarják az emberektől az Istentől rájuk bízott talentumokat, és maguknak sajátítsák ki._[1441] De éppen azok a személyek, akikre Isten rábízta javait, felelősek azért, hogy sáfárkodjanak velük, és így jellemet fejlesszenek. Kellhet-e ennél meggyőzőbb bizonyíték, hogy megnyíljon az emberek és a bizottságok szeme ebben a kérdésben, mint az elmúlt néhány év története?

Minden léleknek, aki Krisztus kegyelme által Isten szolgájává vált, megvan a maga munkaterülete. Nem szabad megvenni vagy eladni őt, hanem meg kell értenie, hogy „nem veszendő holmin, ezüstön vagy aranyon váltattatok meg a ti atyáitoktól örökölt hiábavaló életetekből; Hanem drága véren, mint hibátlan és szeplőtlen bárányén, a Krisztusén: Aki eleve el volt ugyan rendelve, a világ megalapítása előtt, megjelent pedig az idők végén ti értetek, Akik ő általa hisztek Istenben, aki feltámasztotta őt a halálból és dicsőséget adott neki; hogy a ti hitetek reménység is legyen Istenben. Lelketeket az igazság iránt való engedelmességben képmutatás nélkül való atyafiúi szeretetre tisztítván meg a Lélek által, egymást tiszta szívből buzgón szeressétek.” Kiknek volna nagyobb szükségük arra, hogy cselekvői legyenek ennek az ihletett parancsnak, mint azoknak, akik e föld történelmének legvégén élnek?

A befektetésre ránk bízott javak nem a miénk. Ha a miénk lenne, igényt tarthatnánk a szabad rendelkezés jogára, átháríthatnánk a felelősséget másokra, és sáfárságunkat másokra hagyhatnánk. De ez nem lehet így, mert az Úr egyénileg próbál meg bennünket. Ha bölcsen járunk el az Úr javainak felhasználásában és a talentumok gyarapításában, a nyereséget a Mester számára fogjuk befektetni, imádkozva Istenhez bölcsességért, hogy megszabadulhassunk minden önzéstől, és a legőszintébben dolgozhassunk a drága igazság előmozdításán világunkban. Egyes emberek vagy bizottságok azt mondhatják: „Pontosan ezt akarjuk tenni. A konferencia bizottsága átveszi tőletek a pénzt, és éppen erre a célra fogja fordítani.” De az Úr egyénileg tett bennünket sáfáraivá. Mindnyájunknak ünnepélyes felelősségünk van, hogy személyesen fektessük be javainkat. Helyes, hogy a pénz egy része a kincstárba kerüljön, hogy előmozdítsa a mű általános érdekeit; de az eszközök birtokosai nem lesznek bűntelenek Isten előtt, hacsak amennyire képesek rá, nem használják fel ezeket az eszközöket úgy, ahogyan a körülmények feltárják a szükséget. Készen kell állnunk arra, hogy segítsünk a szenvedőkön, és cselekvési terveket dolgozzunk ki az igazság előmozdítására. Nem tartozik a Konferencia vagy bármely más szervezet hatáskörébe, hogy felmentsen bennünket e sáfárság alól. Ha hiányzik belőled a bölcsesség, menj Istenhez, kérd tőle magad számára, majd munkálkodj úgy, hogy egyedül az Ő dicsőségére tekintesz!

Saját ítélőképességetek gyakorlásával, ott adakozva, ahol szükséget láttok a munka bármely területén, pénzeteket a pénzváltóknál helyezitek el. Ha látjátok, hogy az igazság valahol megveti a lábát, ahol nincs istentiszteleti hely, akkor tegyetek valamit a szükséglet betöltésére. Saját cselekedetetekkel bátorítsatok másokat is cselekvésre egy szerény imaház építésére. Viseljétek szíveteken a missziómunka minden területét!

Bár nem a saját tulajdonotokat kezelitek, mégis felelősek vagytok azok bölcs befektetéséért, és azért, hogy helyesen vagy helytelenül használjátok-e fel őket. Isten nem helyezi rátok azt a terhet, hogy megkérdezzétek a konferenciát vagy valamelyik bizottságot, vajon felhasználhatjátok-e az Istentől rátok bízott eszközöket úgy, ahogyan jónak látjátok, Isten munkájának előmozdítására a nélkülöző városokban és falvakban, vagy más elszegényedett vidékeken. Ha a helyes tervet követték volna, nem használtak volna fel oly sok eszközt egyes helyeken, és oly keveset más helyeken, ahol az igazság zászlaját még nem emelték fel. Nem szabad beleolvasztanunk egyéniségünket egyetlen intézménybe sem ezen a világon. Az a fölényeskedő hatalom, amely kialakult - mintha a tisztségek istenekké tették volna az embereket - megrémít engem, és mindenkiben félelmet kellene keltsen. Ez a hatalom átok, bárhol és bárki gyakorolja is. Az Isten örökségén való zsarnokoskodás olyan undort kelt az emberi fennhatósággal szemben, hogy engedetlenség lesz belőle. A nép megtanulja, hogy a nagy felelősséggel felruházott férfiakra nem lehet bízni mások értelmének és jellemének formálását. Ennek az lesz az következménye, hogy még a hűséges férfiak vezetésébe vetett bizalom is elvész. Az Úr azonban olyan munkásokat fog támasztani, akik érzik, hogy Isten különleges segítsége nélkül, semmik.

Jézus korszakról korszakra osztotta javait egyházának. Krisztus első eljövetelének idején a Szanhedrin vezetői saját akaratuk szerint gyakoroltak hatalmat az emberek felett._[1444] Így azok a lelkek, akikért Krisztus életét adta, hogy megszabadítsa őket Sátán rabságából, egy másik formában ismét rabságba kerültek.

Vajon egyénileg felismerjük-e valódi helyzetünket, megértjük-e, hogy Isten béres szolgáiként nem adhatjuk el a sáfárságunkat? Egyéni felelősségünk van a mennyei világegyetem előtt, hogy igazgassuk azt, amit Isten ránk bízott. Szívünknek meg kell indulnia, kezünknek adni kell abból a jövedelemből, amelyet Isten ránk bízott. A legszerényeb ember is lehet Isten eszköze, aki ajándékait az Ő nevének dicsőségére használja. Aki a tőle telhető legjobban kamatoztatja talentumát, az megszentelt ajándékként mutathatja be áldozatát Istennek, amely illatos tömjénként száll fel előtte. Mindenkinek kötelessége gondoskodni arról, hogy talentumai hasznosan legyenek felhasználva, mint olyan ajándék, amelyet vissza kell adnia, miután mindent megtett annak gyarapításáért.

Az uralkodás szelleme konferenciáink elnökeire is kiterjed. Ha valaki bízik az erejében, és igyekszik uralmat gyakorolni testvérei felett, úgy érezve, hogy ő tekintéllyel ruháztatott fel arra, hogy saját akaratát tegye uralkodó hatalommá, a legjobb és egyetlen biztonságos eljárás az, ha eltávolítják őt, nehogy nagy kárt okozzon, elveszítse saját lelkét, és veszélybe sodorja mások lelkét is. Ti mindannyian testvérek vagytok. Az Úr öröksége feletti uralkodás hajlama visszahatást fog kiváltani, hacsak ezek az emberek meg nem változtatják eljárásukat. A hatalmon lévőknek Krisztus lelkületét kell tanúsítaniuk. Úgy kell eljárniuk, ahogyan ő járna el minden olyan esetben, amely figyelmet igényel. A Szentlélek vezetése alatt kell járniuk. Az ember tisztsége egy jottányit sem teszi őt nagyobbá Isten szemében; egyedül a jellem az, amit Isten értékel.

Nikodémus éjszaka felkereste Jézust, és ezt mondta: „Mester, tudjuk, hogy Istentől jöttél tanítóul; mert senki sem teheti e jeleket, amelyeket te teszel, hanem ha az Isten van vele.” Mindez igaz volt, de mit mondott Jézus? „Bizony, bizony mondom neked: ha valaki újonnan nem születik, nem láthatja az Isten országát.” Itt volt egy magas és bizalmi pozíciót betöltő ember, akire úgy tekintettek, mint aki jártas a zsidó hagyományokban, akinek elméje tele volt bölcsességgel. Valóban nem közönséges tehetségek birtokában volt. Nem akart nappal Jézushoz menni, mert az feltűnést keltett volna; túlságosan megalázó lett volna egy zsidó főember számára, ha nyíltan rokonszenvez a megvetett názáretivel. Nikodémus így gondolta: „Magam akarok meggyőződni ennek a tanítónak a küldetéséről és igényéről, hogy vajon ő valóban világosságul jött a pogányok megvilágosítására és Izráelnek dicsőségére?” Jézus közvetve ezt mondta Nikodémusnak: „A vita nem segít rajtad; nem az érvek hozzák a világosságot lelkedbe. Új szívre van szükséged, mert ha ez nincs meg, nem tudod felismerni Isten országát. Nem a nagyobb bizonyíték vezet téged helyes álláspontra, hanem az új célok, a cselekvés új rugói; újjá kell születned. Amíg ez a változás nem történik meg, és mindent újjá nem tesz, a legerősebb bizonyítékok is haszontalanok lennének. A hiány a szívedben van; mindent meg kell változtatni, különben nem láthatod Isten országát.”

Nikodémus számára ez egy rendkívül megalázó kijelentés volt. Ingerülten hallgatta Jézus szavait, és azt mondta: „Mimódon születhetik az ember, ha vén?”_[1446] Nem volt elég lelki érzéke ahhoz, hogy megértse Krisztus szavainak értelmét. De az Üdvözítő nem szállt vitába vele. Kezét ünnepélyes és csendes méltósággal felemelve, még nagyobb bizonyossággal hangsúlyozta az igazságot: „Bizony, bizony mondom neked: Ha valaki nem születik víztől és Lélektől, nem mehet be az Isten országába. Ami testtől született, test az; és ami Lélektől született, lélek az. Ne csodáld, hogy azt mondám neked: Szükség nektek újonnan születnetek. A szél fú, ahová akar, és annak zúgását hallod, de nem tudod honnan jő és hová megy: így van mindenki, aki Lélektől született.” Nikodémus megkérdezte tőle: „Mimódon lehetnek ezek?”

Az igazság néhány sugara bejutott a főember elméjébe. Krisztus szavai csodálkozással töltötték el, és arra késztették, hogy megkérdezze: „Mimódon lehetnek ezek?” Jézus mély komolysággal válaszolt: „Te Izrael tanítója vagy, és nem tudod ezeket?” Szavai azt a tanulságot közvetítették Nikodémusnak, hogy ahelyett, hogy ingerültté válna az igazság világos szavai miatt, és gúnyolódásba bocsátkozna, sokkal alázatosabb véleménnyel kellene lennie önmagáról lelki tudatlansága miatt. Krisztus szavai mégis olyan ünnepélyes méltósággal hangzottak el, tekintete és hangja pedig olyan komoly szeretetet fejezett ki iránta, hogy nem sértődött meg, amikor felismerte megalázó helyzetét. Bizonyára annak, akire a nép vallási érdekeit bízták, nem lett volna szabad tudatlannak lennie olyan igazság felől, amelyet oly fontos volt megérteniük, mint a mennyek országába való belépés feltétele._[1447] Jézus így folytatta: „Bizony, bizony mondom neked, amit tudunk, azt mondjuk, és amit látunk, arról teszünk bizonyságot; és a mi bizonyságtételünket el nem fogadjátok. Ha a földiekről szóltam nektek és nem hisztek, mimódon hisztek, ha a mennyeiekről szólok nektek?”

Ezt a Nikodémusnak adott tanítást úgy tárom elétek, mint amely nagyon is alkalmazható azokra, akik ma felelős tisztségekben vannak, mint Izráel vezetői, és akiknek hangját gyakran hallani a bizottságokban, ugyanazt a lelkületet tükrözve, mint amely Nikodémusban volt. Vajon a főembernek adott tanítás ugyanilyen hatással lesz-e az ő szívükre és életükre? Nikodémus ennek a beszélgetésnek eredményeként megtért. Krisztus szavai éppoly bizonyosan szólnak a konferenciák elnökeihez, a gyülekezetek véneihez és azokhoz, akik intézményeinkben hivatalos tisztségeket töltenek be: „Bizony, bizony mondom neked: ha valaki újonnan nem születik, nem láthatja az Isten országát.” „És adok nektek új szívet.”

Ha a Szentlélek naponta formálja és alakítja a szíveteket, akkor isteni betekintést nyertek az Isten országának természetébe. Nikodémus elfogadta Krisztus tanítását, és igazi hívővé lett. Hangja hallatszott a Szanhedrin tanácsában, szembehelyezkedve azokkal az intézkedésekkel, amelyek Krisztus halálát célozták. „Vajon a mi törvényünk kárhoztatja-e az embert, ha előbb ki nem hallgatja és nem tudja, hogy mit cselekszik?” A gúnyos válasz nem késett: „Vajon te is galileus vagy-e? Tudakozódjál és lásd meg, hogy Galileából nem támadt próféta.”

Jézus tanítványra talált Nikodémus személyében. Azon az éjszakai beszélgetésen Jézussal, a meggyőződött ember az Üdvözítő előtt állt, az igazság szelídítő, leigázó hatása alatt, amely megvilágította elméje kamráit, és mély benyomást tett szívére. _[1448] Jézus azt mondta: „Ha a földiekről szóltam nektek és nem hisztek, mimódon hisztek, ha a mennyeiekről szólok nektek? És senki sem ment fel a mennybe, hanemha az, aki a mennyből szállott alá, az embernek Fia, aki a mennyben van.” Jézus nemcsak azt mondta Nikodémusnak, hogy új szívre van szüksége ahhoz, hogy meglássa a mennyek országát, hanem azt is elmondta neki, hogyan nyerhet új szívet. Olvasott a valódi igazságkereső érdeklődő elméjében, és önmagát állította elé szemléltetésül: „És amiképpen felemelte Mózes a kígyót a pusztában, akképpen kell az ember Fiának felemeltetnie. Hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” Örömhír, örömhír zengjétek szét az egész világon: „Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” Ez a tanítás rendkívül fontos minden élő lélek számára, mert itt világos vonalakban le vannak fektetve az üdvösség feltételei; ha az ember nem olvasna más szöveget a Bibliából, ez elegendő útmutatás a lélek számára.

Minden ember számára, aki vállalja a tanácsadói felelősséget, mindenki számára, aki emberi lelkekkel dolgozik, ennek a nagyszerű és gyönyörű igazságnak különösen erős és ragyogó világosságnak kell lennie. Nem válik dicsőségére annak, aki birtokolja Isten igéjét, és azt mondja: „Nincs tapasztalatom. Nem értem ezeket a dolgokat.” Soha nem lesz bölcsebb, amíg sokkal kevésbé fontossá nem válik a saját szemében._[1449] Úgy kell megtanulnia ezt a leckét, ahogy egy kisgyermek. Az embernek elsődleges kötelességének azt kell tekintenie, hogy megértse Isten munkáját a lélek újjászületésében. Ennek a változásnak minden emberben végbe kell mennie, aki vezetői vagy irányítói tisztséget fogad el Isten szent művével kapcsolatban. Ha valakinek nincs élő kapcsolata Istennel, akkor a saját lelkülete és érzései fognak uralkodni. Ezeket méltán lehet úgy ábrázolni, mint a szent helyett felajánlott idegen tüzet. Az ember beleszőtte Isten munkájába saját jellemhibáit, emberi és földi elgondolásokat, olyan megtévesztéseket, amelyek csapdát jelentenek önmaga és mindazok számára, akik elfogadják azokat.

Gondoljátok végig azt a jelenetet, amelyet Krisztus Nikodémus elé tárt, amikor a felemelt kígyóra utalt! Az Úr Jézus megvédte Izrael gyermekeit a mérgeskígyóktól a pusztában, csakhogy ők nem tudtak erről. Mennyei angyalok kísérték őket, és nappal felhőoszlopban, éjjel pedig tűzoszlopban Krisztus volt az oltalmuk egész vándorlásuk során. Ők azonban önzőkké és elégedetlenekké váltak, és hogy ne feledjék el az Ő nagy gondviselését irántuk, az Úr keserű leckét adott nekik. Megengedte, hogy a tüzeskígyók megmarják őket, nagy irgalmában azonban mégsem hagyta őket elveszni. Mózes parancsot kapott, hogy tűzze fel a rézkígyót a póznára, és hirdesse ki, hogy aki feltekint rá, élni fog. És mindazok, akik feltekintettek, valóban életben maradtak. Azonnal visszanyerték egészségüket. Gondoljátok, hogy ezt az életadó üzenetet, a felhívást, hogy tekintsenek Krisztus jelképére, suttogva hirdették?_[1450] Gondoljátok, hogy összejöveteleket tartottak és megvitatták, miként lehet bármilyen hatása annak a rézkígyó-jelképnek? Néhányan haboztak, tudományos magyarázatot szerettek volna a jelképre kapni, de semmilyen világosságot nem kaptak. El kellett fogadniuk azt az igét, amelyet Krisztus adott Mózesnek. Trombitaszóval hirdették, és a tábor minden törzséből a főemberek szavával. Az ige, amelynek engedelmeskedtek, életet és gyógyulást hozott.

Nikodémus megértette Krisztus szavainak jelentését. Befogadta a tanítást, és szívébe rejtette. Ezután új módon kutatta a Szentírást. Elmondhatta: „A régiek elmúltak, íme, újjá lett minden.” Valóban kezdte meglátni a mennyek országát, mert engedelmeskedett a Szentlélek vezetésének.

Milyen különös jelképe volt Krisztusnak a maró kígyókhoz való hasonlatosság. Ezt a jelképet felemelték egy póznára, nekik pedig rá kellett tekinteniük, hogy életben maradjanak. Ugyanígy Jézus a bűn testének hasonlatosságában jelent meg. Ő bűnhordozóként jött el. A felemelt kígyó jelképében jelent meg azoknak hatalmas gyülekezete előtt, akikre Isten a szent igazságot bízta. Isten célja az volt, hogy amikor Krisztus személyesen eljön, az emberek felismerjék küldetését, és együttműködjenek vele az emberiség üdvösségében. Krisztusnak a kereszten kellett felemeltetnie, és ez a kereszt kellett ahhoz, hogy minden nép figyelmét magára vonja. A zsidók egyik éves ünnepén feszítették keresztre, amikor minden nemzet képviselői jelen voltak Jeruzsálemben. A Jézussal elkövetett kegyetlenség eljutott a lakott világ legtávolabbi vidékeire. A „tekintsetek fel, és éltek” üzenetet a leghatározottabb módon hirdették, és ez reménységet, bátorságot, hitet, bűnbocsánatot és életet hordozott magában. _[1451]

Ugyanaz a gyógyító, életadó üzenet hangzik most fel. A gyalázat fájára felemeltetett Megváltóra irányítja a figyelmet. Az Úr azt mondja azoknak, akiket megmart ama régi kígyó, az ördög: „Nézzetek fel és éljetek!”

A Megváltó tanítása által Nikodémus felismerte, hogy a tudatlanokat és a hitetleneket nem vitával és eszmecserével kell megvilágosítani. Fel kell tekinteniük, és élnek. Nikodémus remélte, hogy népe hagyja majd, hogy Krisztus úgy szóljon hozzájuk, ahogyan őhozzá szólt; akkor nem maradnának tovább hitetlenségben. Bárcsak ma is meghallgatnák az emberek Jézus szavát: „Ha valaki újonnan nem születik, nem láthatja az Isten országát”. A megváltás terve ma is feltárható azok előtt a férfiak előtt, akik vezetőként és tanácsadóként szolgálnak, és mégis, bár van szemük, nem látnak; bár van fülük, nem hallanak; nincs tapasztalati ismeretük arról, mit jelent hinni Krisztusban, mint személyes Megváltóban. Nikodémus megtért. Vajon ezek az emberek megtanulják-e mit jelent új szívvel bírni, mit jelent felhagyni a bűnnel, mit jelent Krisztus igazságával rendelkezni, mit jelent az isteni hasonlatosságot hordozni?

Egyedül Jézusra tekintsetek, mint igazságotokra és áldozatotokra. Amint hit által megigazultok, a kígyó halálos marása meggyógyul. Akkor semmi sem marad az énből, és békességetek lesz Istennel a mi Urunk Jézus Krisztus által. Nyissátok meg szívetek ajtaját, és engedjétek be Jézust!_[1452] Némelyek közületek megkeményítették szívüket; ellenálltatok a bizonyítékoknak, és megvetettétek a figyelmeztetés, a világosság és az igazság üzenetét, amelyet az Úr a Szentlélek által küldött nektek, mert szeret titeket, és vonakodik lemondani rólatok. Ahogyan a rézkígyóra való tekintés életet hozott a haldoklóknak, úgy az Isten Bárányára emelt hit tekintete is életet hoz a vétkekben és bűnökben halott léleknek. A felelős tisztségeket betöltő férfiaknak naponta szükségük van Isten megtérítő erejére. Ha együttműködnének Istennel, minden pillanatban Krisztusra tekintve, és hinnének benne, ahogyan kiváltságuk hinni, szemük megnyílna, és szívük megújulna.

„Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” Óh, ki mérheti fel ezt a szeretetet? Isten nem azért szeretett minket, mert Krisztus meghalt értünk, hanem amikor még bűnösök voltunk, és törvénye ellen lázadtunk, odaadta Jézust, hogy hordozza bűneinket, hogy bűnbocsánat szállhasson mindazokra, akik hisznek benne. A világ egyetlen reménysége az volt, hogy Valaki, aki nem ismert bűnt, aki egyenlő Istennel, eljöjjön a földünkre, megtartja a törvényt, bizonyítva, hogy elesett emberi természetben meg lehet tartani a törvényt, és hogy a bűnösök az isteni természet részesei lehetnek, és így Isten engedelmes gyermekeivé válhatnak. Ez a nagy mű, amelyet Isten véghez vitt a bukott emberiségért. Nem akarta, hogy bárki is elvesszen, hanem hogy aki akar, jöjjön hozzá Krisztus által, és éljen.

Soha ne feledjük, hogy azért vagyunk itt, hogy Isten keze formáljon minket, hogy felkészüljünk a ránk bízott munkára._[1453] Ez a munka a miénk, a felelősség a miénk, és nem ruházható át másra. Egyetlen emberi lény se avatkozzon közbe, hogy más munkáját Isten kezéből a saját véges kezébe vegye._[1454]