6. levél, 1896. – Isten művében felelős tisztséget betöltő testvéreknek

6. levél, 1896. – Isten művében felelős tisztséget betöltő testvéreknek

6. levél, 1896. – Isten művében felelős tisztséget betöltő testvéreknek

Cooranbong, 1896. január 16.

Kedves Testvérek!

Az Úrnak pere van veletek. Nem szükséges megneveznem az okát; újra meg újra elétek lett tárva. A tiszta kezek, a világos, önzetlen, szent célok nem jelentek meg gyakorlatotokban, és Isten áldása nem nyugodott meg sokakon azok közül, akik szent dolgokkal foglalkoznak. A lélek felfuvalkodása, a hiú beszéd, az emberek felmagasztalása, hogy emberek teste és lelke felett uralkodjanak, mindez nyilván van az Isten előtt, akivel dolgunk van. Nincs olyan ember vagy embercsoport, amelyiknek szabad az emberek lelkét irányítania. „Ti pedig mindnyájan testvérek vagytok.” Ezt egyedül Isten Szentlelke teheti meg. Amikor ti a tisztségeteknél fogva azt gondoltátok, hogy ha kimondotok egy szót, azt pontosan a ti elképzelésetek szerint végre is kell hajtani, tévedtetek. Az igazságot, a becsületet és a feddhetetlenséget feláldoztátok bizonyos előnyök megszerzéséért. „Mert elesett a hűség az utcán, és az egyenesség nem juthat be.”

A vallási elvek megromlottak. Vagy tisztábbá, nemesebbé és szentebbé tesszük azokat az elveket, amelyeket Isten öröksége vall, vagy pedig hamis állításokkal és szentségtelen tervekkel félrevezetünk, ezt mondva: „Az Úr temploma, az Úr temploma vagyunk.” Isten műve és ügye szent. Nem szabad emberi, közönséges, szentségtelen tüzet elegyíteni Isten áldozatával. Ez megtörtént, és ma is megtörténik. De az emberek vakok, és nem látják buzgó erőfeszítéseiket ez irányba.[1476] A kérdés az, hogy vajon azok, akiket helyről helyre hívnak, hogy részt vegyenek Isten szent művében, az Úr által gyújtott tüzet használják-e, vagy közönséges tüzet, amelyből még egy szikrát sem szabad felhasználni a füstölőszer meggyújtásához az Isten elé vitt tömjénezőben?

A Battle Creek-i mű alapítói olyan lelkületet tanúsítottak a hívők iránt, amelyből azok megértették, hogy nincs semmi rejtett dolog; minden nyitott és világos volt, mint a nappali fény. De az Úr szent szándékát meghiúsították. A menny kinyilvánította célját, hogy erőt adjon azoknak, akik hisznek, és a Szentlélek megnyilatkozott. „Aki ismeri az én parancsolataimat és megtartja azokat, az szeret engem; aki pedig engem szeret, azt szereti az én Atyám, én is szeretem azt, és kijelentem magamat annak. Monda neki Júdás, nem az iskariótes: Uram, mi dolog, hogy nekünk jelented ki magadat, és nem a világnak?  Felele Jézus és monda neki: Ha valaki szeret engem, megtartja az én beszédemet; és az én Atyám szeretni fogja azt, és hozzá megyünk, és nála lakozunk. Aki nem szeret engem, nem tartja meg az én beszédeimet; és az a beszéd, amelyet hallotok, nem az enyém, hanem az Atyáé, aki elküldött engem. Aki nem szeret engem, nem tartja meg az én beszédeimet: és az a beszéd, amelyet hallotok, nem az enyém, hanem az Atyáé, aki küldött engem.”

Az engedelmesség az örök élet legfőbb ára. „Ama vigasztaló pedig, a Szent Lélek, akit az én nevemben küld az Atya, az mindenre megtanít majd titeket, és eszetekbe juttatja mindazokat, amiket mondottam nektek.” Ez a Szentlélek munkája.[1477] A Vigasztaló nem az ember által pontosan meghatározott módon nyilatkoztatja ki magát, hanem Isten rendje szerint, váratlan időpontokban és olyan módon, amely az Ő nevét dicsőíti. A hitetlenek nem nyerik el a kegyelem gazdag ajándékát, amely bölcsekké tehetné őket az üdvösségre, türelmesekké, mértékletesekké, gyors felfogásúvá, hogy értékelni tudják a mennyei szolgálatot, gyorssá Sátán cselszövéseinek felismerésében és erőssé ahhoz, hogy ellenálljanak neki. Isten nem tudja véghezvinni értük hatalmas cselekedeteit a hitetlenségük miatt.

Most, most van kegyelmünk és üdvösségünk napja. Az Isten, aki a szent helyen lakozik, lát minden lelket, aki megvetést tanúsít Szentlelke megnyilatkozásai iránt. Isten újra meg újra igen feltűnő módon nyilatkoztatta ki magát Battle Creekben. Szentlelkének nagy mértéke áradt az ottani hívőkre. Néha váratlanul jött el, és akkor a szívek és az elmék mély benyomás alá kerültek. Megmutatkozott az önző célokról való lemondás, és sok minden bekerült a kincstárba, amelyekről meg voltatok győződve, hogy Isten megtiltotta nektek, hogy viseljétek. Ez az áldás sokakra kiterjedt, de miért nem folytatódott ez az édes és szent munka a szívekben és az elmékben? Egyeseket bosszantott ez a kiáradás, és a saját természetes hajlamaikat nyilvánították ki. Azt mondták: „Ez csak lelkesedés; nem a Szent Lélek, nem a késői eső mennyei cseppjei”. Voltak szívek, amelyek tele voltak hitetlenséggel, amelyek nem ittak a Lélekből, hanem keserűséget gyűjtöttek lelkükben.

A Szentlélek sok esetben munkálkodott, de azok, akik ellenálltak Isten Lelkének Minneapolisban, várták az alkalmat, hogy újra ugyanazon az úton járjanak, mert lelkületük ugyanaz maradt.[1478] Később, amikor bizonyíték bizonyítékra halmozódott, egyesek meggyőződtek, de akik nem hagyták, hogy a Szentlélek meglágyítsa és meghódítsa őket, azok saját értelmezésük szerint ítélték meg Isten kegyelmének minden megnyilvánulását, és sokat veszítettek. Szívükben, lelkükben és szavaikkal azt mondták, hogy a Szentléleknek ez a megnyilatkozása fanatizmus és tévelygés. Kemények maradtak, mint a szikla, miközben a kegyelem hullámai rajtuk és körülöttük áradtak, de ők a megkeményedett és gonosz szívükkel, amely ellenállt a Szentlélek munkájának, elutasították azokat. Ha befogadták volna, bölccsé tette volna őket az üdvösségre; szentebb emberekké, akik megszentelt képességgel lettek volna felkészítve Isten munkájának végzésére. De az egész menny tanúja volt annak a szégyenletes bánásmódnak, amelyben Jézus Krisztus részesült, akit a Szent Lélek képviselt. Ha Krisztus személyesen állt volna előttük, hasonló módon bántak volna Vele, mint ahogy a zsidók bántak Krisztussal.

Mi indította a Battle Creek-i embereket, amikor megalázták szívüket Isten előtt és elvetették bálványaikat? Krisztus napjaiban, amikor Ő bejelentette küldetését, mindnyájan bizonyságot tettek róla, és csodálkoztak a kegyelem beszédein, amelyek szájából származtak. De a Sátán által sugallt hitetlenség munkálkodni kezdett, és azt mondták: „Avagy nem a József fia-é ez?” Amikor az Úr Jézus észrevette kétkedő hitetlenségüket, és látta, hogy kegyelmes szavai halványulnak elméjükben, így szólt hozzájuk: „Bizonyára azt a példabeszédet mondjátok nekem: Orvos, gyógyítsd meg magadat! Amiket hallottunk, hogy Kapernaumban történtek, itt a te hazádban is cselekedd meg azokat.”[1479] És hozzátette: „Bizony mondom nektek: Egy próféta sem kedves az ő hazájában. És igazán mondom nektek, hogy Illés idejében sok özvegy asszony volt Izraelben, mikor az ég három esztendeig és hat hónapig be volt zárva, úgy, hogy az egész tartományban nagy éhség volt; Mégis azok közül senkihez nem küldetett Illés, hanem csak Sidonnak Sareptájába az özvegy asszonyhoz. És az Elizeus próféta idejében sok bélpoklos volt Izraelben; de azok közül egy sem tisztult meg, csak a Szíriából való Naámán." [1480]

A zsidók úgy vélték, hogy ezek a szavak ellenük szóltak, és az, hogy egy pogány nemzet fiait úgy mutatta be, mint akik kedvesebbek Isten előtt a zsidó nemzetnél, az egy olyan kijelentés volt, amelyet képtelenek voltak eltűrni. „És betelének mindnyájan haraggal a zsinagógában, mikor ezeket hallották. És felkelvén, kiűzék őt a városon kívül és vivék őt annak a hegynek szélére, amelyen az ő városuk épült, hogy onnan letaszítsák.” Miközben vitatkoztak egymással, Jézus átment közöttük, és eltávozott onnan. Ez minden bizonnyal egyike volt azoknak a helyeknek, ahol hitetlenségük miatt Krisztus nem tudott sok csodát tenni.

Ugyanez a lelkület nyilvánult meg Battle Creekben is. Azok, akik Minneapolisban megnyitották szívük ajtaját a kísértésnek, és ugyanazt a lelkületet vitték haza magukkal, ha most nem is, de a közeljövőben felismerik majd, hogy ellenálltak Isten Szentlelkének, és megvetették a kegyelem Lelkét.  Vajon megtérnek, vagy megkeményítik szívüket és ellenállnak a bizonyítékoknak?

Sok mindent rendbe kell tenni minden intézményünkben. Véges emberek ne legyenek nagy urak, hogy mások gondolkodása és elvei felett próbáljanak uralkodni, miközben a saját gondolkodásuk és elveik is igen ingatag alapon állnak.[1481] Ezt a bizonytalanságot a vezető férfiak terjesztik a gyülekezetekben. A hitetlenség szinte a levegőben van. Az Úr mindent meg fog rázni, ami megrendíthető, hogy ami nem rendíthető meg, az megmaradjon. Mindazok, akik igazán szeretik Jézus Krisztust, most az Ő zászlaja alá állnak, és égnek a vágytól, hogy nevét felmagasztalják, és akaratát teljesítsék. Az előttünk megnyíló területeken minden lehetőség adott a szeretet és a hűség megnyilatkozására. Nincs semmi, amire Krisztus jobban éhezne és szomjazna, mint azokra a tanítványokra, akik teljes szívükből követik Őt, akik az ő szeretetével és szelídségével bírnak. Kérdem én: ki érti meg ezekben a közelgő veszedelemmel terhes napokban - amikor mindenkinek hite súlyos próbára kerül -, a Szentlélek tanításain keresztül Isten szándékát, miszerint a békesség Fejedelmének szolgálatára használjuk mindazokat a képességeket és adottságokat, amelyeket Isten Krisztusban ránk bízott? Ki fogja terjeszteni Isten munkáját azokon a helyeken, ahol nem ismerik a világosságot?  Amerika városaiban, akárcsak idegen országokban, nagy munkát kell elvégezni. Isten készséges munkásokat hív, akiket nem szabad elfojtani, elcsüggeszteni és elkedvetleníteni azok ellenkezése által, akik maguk vonakodnak engedni, hogy Isten Szentlelke munkálkodjon bennük. Isten szolgái Istennek szolgálnak.

Sokan vannak, akik szívesen odaszentelnék idejüket a hazai missziómunkára, ha látnák, hogy az kellemes és tetszetős dolog. Várják, hogy kapjanak valami tennivalót, hogy megmutassák nekik a munkát, de ezzel elveszítik fizikai, szellemi és erkölcsi hatékonyságukat. Minden környéken sokat végezhet a megszentelt képesség személyes erőfeszítés által. De az emberek ne írják elő testvéreiknek saját elképzeléseik szerint, hogy mit tegyenek.[1482] Szűnjön meg örökre az emberi elmék elnyomása, és kapjon lehetőséget a Szentlélek a munkálkodásra! Bárcsak mindazok, aki látják és felismerik az idők jeleit tudnák, hogy Krisztus közel van, az ajtó előtt! Az Isten és Krisztus iránti szeretet növekedjék napról napra, testvéreitek iránti szeretetetek pedig legyen képmutatás nélkül való! Gyakoroljátok a hitet folyamatosan! Higgyetek Istenben, mert Ő Isten! A világot szerető emberi lelketeket helyezzétek Isten Lelkének formáló kezébe! Felvetődik a kérdés: „Mindazáltal az embernek Fia mikor eljő, avagy talál-e hitet e földön?” A hit szinte kihalt.

Isten népét fenyegető veszélyek egyike azok a megtévesztések, amelyek arra a világra jönnek, amely elfordult az igazságtól. Ezek olyan erővel bírnak majd, hogy az apostol, Isten Lelkének ihletése alatt kijelenti, „hogy elhiteti, ha lehet a választottakat is.” A feladatunk most az, hogy megerősítsük lelkünket abban a cselekvő hitben, amely szeretet által munkálkodik és megtisztítja a lelket. Élő, aktív, cselekvő hitre van szükségünk. Krisztus ezt várja el tőlünk. Bizony, Krisztusnak szüksége van ránk most, hogy Őt képviseljük, nem a sötétség fejedelmének hideg, durva, vádaskodó, erőszakos és zsarnok hatalmát. Akik Krisztus barátai, azok most megtesznek mindent, amit Ő parancsol nekik. „Ezért vegyétek fel az Isten teljes fegyverzetét, hogy ellenállhassatok azon a gonosz napon, és mindent legyőzve megállhassatok.” Tisztítsátok meg lelketek templomát az előítéletektől, a keserűség gyökerétől, a gyűlölettől, amely által sokan megfertőztetnek. Ragaszkodjatok a Hatalmashoz! Derűs szavakkal és az Úrban való bizalommal ragyogtassátok másokra a kapott világosságot! Törekedjetek arra, hogy terjesszétek azt a hitet és bizalmat, amely vigasztalásotok volt.[1483] Hangozzék mindenki ajkáról: „Itt van a szenteknek békességes tűrése, itt, akik megtartják az Isten parancsolatait és a Jézus hitét!” „Íme eljövök, mint a tolvaj. Boldog, aki vigyáz és őrzi az ő ruháit, hogy mezítelenen ne járjon, és meg ne lássák az ő rútságát.” „Örüljünk és örvendezzünk, és adjunk dicsőséget neki, mert eljött a Bárány menyegzője, és az ő felesége elkészítette magát,És adatott annak, hogy felöltözzék tiszta és ragyogó fehér gyolcsba; mert a fehér gyolcs a szenteknek igazságos cselekedetei.”

Vannak, akik visszautasították, és ma is visszautasítják, hogy felöltsék a menyegzői ruhát. Még mindig a saját közönséges öltözetüket viselik, és megvetik a mennyei szövőszéken szőtt ruhát, amely „Krisztus, a mi igazságunk”. „És monda nekem: Írd meg: Boldogok azok, akik a Bárány menyegzőjének vacsorájára hivatalosak.” De, kik Krisztus barátai ma? Él-e bennetek forró vágy azért, hogy Krisztus igazságának ruhája a tiétek legyen? Tudatában vagytok-e, hogy saját igazságotok csupán szennyes rongyok? Akkor engedjétek, hogy az igazság behatoljon gyakorlati életetekbe. Ha Krisztus barátai vagytok, mutassátok meg ezt szavaitokkal és lelkületetekkel; tanúsítsatok szeretetet Jézus iránt, szeretetet azon lelkek iránt, akikért Krisztus életét adta. Az igazság iránti érzések azok az elemek, amelyek harmonikus keresztény jellemet alkotnak. Távol, nagyon távol vagyunk attól, hogy keresztények legyünk, vagyis Krisztushoz hasonlók. Szükségünk van a Szentlélek hatékony munkájára. Isten él és uralkodik. Éppen azért nem fogadták el a Szentlélek megnyilatkozásait Isten drága jeleiként, mert nem fogadták be Isten kegyelmét. [1484] Az Úr Lelke volt a hírnökein, akiket világossággal, értékes világossággal küldött. De oly sokan fordították el arcukat az igazság Napjától, és nem látták többé fényes sugarait. Az Úr azt mondja róluk: „Bizony háttal fordulnak felém és nem arccal”. A legnagyobb komolysággal kell keresnünk az Urat.

Mondom nektek, testvéreim, hogy az American Sentinelnek nem szabadott volna azzá válnia, amivé lett. Tollal és szóval olyan maró megjegyzések hangzanak el, amelyek nem képesek a szíveket megérinteni. Az igazság keserű ellenzői nem rendelkeztek azzal a világossággal, amellyel mi rendelkeztünk; és miután éveken át azt vallották, hogy ismerik Istent és Jézus Krisztust, akit Ő elküldött, 1895-ben még mindig sokan vannak, akik nem okosak, mint a kígyók, és nem szelídek, mint a galambok. Oly készséggel öltik fel a harci öltözetet, és fitogtatják magukat. Nem tudják, mit jelent a felszólítás: „Tanuljátok meg tőlem, hogy én szelíd és alázatos szívű vagyok: és nyugalmat találtok a ti lelkeiteknek”.

Töltsétek meg a Sentinelt igazsággal! Tartózkodjatok a szurkálódástól, mert ezzel meggyalázzátok Istent! Mutassatok lelki alázatot az Úr előtt! Ez az uralkodó lelkület, amely Isten öröksége felett akar rendelkezni, és mások értelmét, lelkiismeretét és alapelveit emberi irányítás alá akarja vonni, gyülekezeteinket is áthatja. Sokan olyan helyzetbe hozzák magukat, ahol az Úr semmit sem tehet már értük. Nem ismerik fel Isten lelkét és hangját, hanem meséknek tekintik szavait. Sokan belélegezték azt a légkört, amely olyan bizalmi tisztségben lévő emberek lelkét vette körül, akik nemcsak szívükben gondolták, hanem ajkukkal is kimondták: „Halogatja még az én uram a hazajövetelt”; és cselekedeteik feltárják az érzéseiket.

Ki fogja most megérteni ezeket a dolgokat, amelyeket írok? Vannak emberek, akik ismerték az igazságot, akik lakmároztak az igazságból, és akik most hitetlen nézetek között hányódnak. Csak egy lépés választja el őket az örök pusztulás szakadékától. Az Úr jön, de azok, akik vakmerően szembeszegültek azzal a világossággal, amelyet Isten bőséges mértékben adott Minneapolisban, és akik nem alázták meg szívüket Isten előtt, továbbra is az ellenállás útján fognak járni, ezt mondva: „Kicsoda az Úr, hogy szavára hallgassak?”[1485] A zászlót, amelyet mindazoknak hordozniuk kell, akik a harmadik angyal üzenetét hirdetik, egy másfajta zászló fedi el, amely közvetve megsemmisíti azt. Ezt művelik most. Vajon népünk most ragaszkodni fog-e az igazsághoz? „Itt van a szenteknek békességes tűrése, itt, akik megtartják az Isten parancsolatait és a Jézus hitét!” Ez a mi zászlónk. Tartsátok magasra, mert ez az igazság! [1486]