7. kézirat, 1888. - Szombat délutáni prédikáció

Minneapolis, Minnesota, 1888. október 13.

Alapige: „Lássátok milyen nagy szeretetet adott nekünk az Atya, hogy Isten fiainak neveztetünk! A világ azért nem ismer minket, mert nem ismerte meg Őt.” (1Jn 3:1)

[A prédikáció első oldala hiányzik]

Hogyan érthetjük meg Istent? Hogyan ismerhetjük meg a mennyei Atyánkat? Azon a néven kell szólítanunk Őt, amely szeretetet ébreszt bennünk – az Atya nevén. De hogyan ismerhetjük meg Őt és szeretetének hatalmát? Azáltal, hogy szorgalmasan kutatjuk a Szentírást. Nem tudjuk értékelni Istent, ha nem fogadjuk be szívünkbe a megváltás nagyszerű tervét. Meg kell ismernünk mindent, ami a lélek nagy problémáival, a bukott emberiség megváltásával kapcsolatos. Megdöbbentő dolog, hogy miután az ember megszegte Isten törvényét, és így elszakadt Istentől - valójában elvált Istentől -, mégis készült egy terv, hogy az ember ne vesszen el, hanem örök élete legyen.

Ádám édeni vétke után Isten Krisztust adta nekünk, de nem azért, hogy bűneinkben meneküljünk meg, hanem azért, hogy megmeneküljünk a bűneinktől, újra hűségesek legyünk Istenhez, és engedelmes gyermekekké váljunk. Ha elménket, lelkünket, testünket és mindenünket a Szentlélek irányítása alá vetjük, az igazság Lelke velünk van, és megérthetjük a nagy megváltási tervet._[74]

Igaz, hogy Isten egyszülött Fiát adta értünk, hogy elszenvedje Isten megszegett törvényének büntetését. Ezen el kell gondolkodnunk, és elmélyednünk benne. Amikor elménk folyamatosan az Isten elbukott emberiség iránti páratlan szeretetén időzik, akkor elkezdjük megismerni Istent, megszokjuk közelségét, és megértést nyerünk arról, hogyan vetette le Jézus Krisztus királyi palástját és koronáját, amikor eljött világunkba, és hogyan öltötte fel az emberi természetet isteni mivoltára.  Értünk lett szegénnyé, hogy mi az Ő szegénysége által meggazdagodjunk. Az Atya elküldte Fiát, és éppen itt, ezen az aprócska világon bontakoztak ki az emberiség által valaha ismert legcsodálatosabb események.

Az egész menny élénk érdeklődéssel figyelte ezeket a jeleneteket. Miért? Mert a legsúlyosabb csata zajlott a sötétség hatalma és a világosság Fejedelme között. Sátán azon fáradozott, hogy folyamatosan növelje hatalmát. Miben állt az ereje? Azt állította, hogy ő a világ fejedelme, és kiterjesztette hatalmát annak lakosaira. Sátán mesterien működtette erejét, hogy az emberek ne ismerjék fel Istent. Azt akarta, hogy az emberek annyira elámuljanak csodáin, hogy róla beszéljenek. Így mindig hamis színben tüntette fel Istent: igazságtalannak nem pedig a kegyelem Isteneként mutatta be Őt. Folyton megzavarta az emberek elméjét, hogy helytelen felfogásuk legyen Istenről.

Hogyan kellett Istent helyesen bemutatni a világ előtt? Hogyan lehetett őt a szeretet Isteneként megismerni, aki tele van irgalommal, jósággal és kegyelemmel? Hogyan tudhatta mindezt Róla a világ? Isten elküldte Fiát, hogy kinyilatkoztassa a világ előtt az Ő jellemét.

Sátán közbelépett, és Isten valamint az ember közé állt. Az ő munkája az, hogy elterelje az emberi értelem figyelmét, majd sötét árnyékát vetíti az ember útjára, hogy ne tudjuk megkülönböztetni Istent a világunkban uralkodó erkölcsi sötétségtől, romlottságtól és gonoszságtól. Mit kell tennünk ebben a helyzetben? Hagyjuk, hogy a sötétség maradjon? Nem. Van számunkra erő, amely a menny világosságát hozhatja el sötét világunkba. Krisztus a mennyben van, és Ő elhozza a menny világosságát, eloszlatja a sötétséget, és hagyja, hogy dicsőségének fénye ragyogjon. Akkor meglátjuk a menny világosságát a romlottság, a nyomor és a lealacsonyodás közepette.

Az emberiségben létező romlottság miatt ezt a nyomorúságot állandóan szemünk előtt tartva nem kell, hogy feladjuk. Nem kell erre összpontosítanunk! Mit kell akkor tennünk? Mi a mi feladatunk? „Lássátok, milyen nagy szeretetet adott nekünk az Atya!” Ne hagyjátok, hogy a világot elárasztó ártalmas hatások képei foglalják el az elméteket, magasztaljátok inkább Isten tisztaságát és szeretetét! Ne gyűjtsétek össze emlékeitek tárházába a gonoszság és bűn minden képét, amit csak találtok!_[75] Ne tegyetek ilyet! Ez elcsüggeszti az elmét. Egy elcsüggedt ember pedig semmire sem jó. Fordítsátok el az elméteket ezektől a sötét képektől, beszéljetek Isten szeretetéről, hogy az emlékezetetek kamráját a legfényesebb képekkel tölthessétek meg, amiket csak el tudtok képzelni!

A tökéletes Példaképet kell szemünk előtt tartanunk. Isten hatalmas szeretetében önmagát nyilatkoztatta ki nekünk Fiában, Jézus Krisztusban. Tartsuk szívünkben és elménkben a vágyat, hogy megismerjük Őt, és ezáltal felmagasztaltassunk. Miután Ádám és Éva elbukott, szörnyülködve látták meg nyomorult állapotukat. Lehet, hogy mi is látjuk nyomorúságunkat, és imádkoznunk kellene, hogy Isten fedje fel szívünk állapotát. De imádkoznunk kell azért is, hogy Ő kinyilatkoztassa magát nekünk úgy, mint a bűnöket megbocsátó Megváltó. Legyen ez az imádságotok: „Nyilatkozzál meg nekem, hogy nagy irgalmadban megragadhassam a mennyei aranyfonalat, Krisztust, aki alászállt a mennyből a földre, hogy megérthessem Őt, és felemelkedhessek Hozzá!”.

Testvérek, mindannyian láttuk azokat a gyönyörű tavirózsákat a tó közepén. Mennyire vágyakoztunk és fáradoztunk azért, hogy megszerezzük azokat a virágokat. Nem számított, mennyi hordalék, szemét és szenny vette körül őket, a vágy, hogy megszerezzük a virágokat, mit sem csökkent. Elámulunk, hogyan lehet a tavirózsa ilyen gyönyörű és hófehér annyi mocsok között. Azért, mert szára egészen a vízfenéken lévő aranyló homokig nyúlik, onnan szívja fel a legtisztább tápláló anyagokat, amíg a szemünk elé tárul a csodásan kinyílt virág.

Vajon ez tanulság számunkra? Annak kell lennie. Arra tanít, hogy bár körülöttünk mindenütt gonoszság van, nem kell érintkeznünk vele. Ne a világban uralkodó romlottságról és gonoszságról beszéljetek, hanem emeljétek fel lelketeket és a Megváltóról szóljatok!

Amikor a körülöttünk lévő gonoszságot látjuk, annál inkább örüljünk, hogy Ő a mi Megváltónk, és mi az Ő gyermekei vagyunk. Vajon azzal kellene foglalkoznunk, hogy a körülöttünk lévő gonoszságot szemléljük és a sötét oldalon időzzünk? Nem gyógyíthatjátok meg, ezért beszéljetek inkább magasztosabb, jobb, nemesebb dolgokról! Beszéljetek olyan dolgokról, amelyek jótékony hatással vannak az elmére, és minden lelket kiemelnek a gonoszságból a mennyei világosságra!

Ha bezárkózunk egy pincébe és ott ülünk, és minden sötét sarkot bámulva az állandó sötétségről panaszkodunk, és újra és újra elmondjuk: „Ó, de sötét van itt!”, vajon attól világosabb lesz, ha továbbra is így beszélünk? Nem. Mit kell tennünk? Ki kell jönnünk onnét, és bemennünk a felházba, ahol Isten arcának világossága ragyog.

Tudjuk, hogy szervezetünk abból a táplálékból épül fel, amit elfogyasztunk. Ugyanez a helyzet az elménkkel is. Ha az elménk az élet kellemetlen aspektusaiból táplálkozik, akkor nem fog reményt adni nekünk. A mennyország kellemes jeleneteit kell az elménkben tartanunk. Pál apostol azt mondta: „Mert a mi pillanatnyi könnyű szenvedésünk igen-igen nagy örök dicsőséget szerez nekünk”._[76]

Amikor Svájcban voltam, sok levelet kaptam egy testvérnőtől, akit nagyon szeretek és nagyra becsülök. Minden levelében a legsötétebb képek sorakoztak. Úgy tűnt, mindenre felfigyelt, ami elítélést váltott ki belőle. Amint megkaptam ezeket a leveleket, imádkoztam, hogy az Úr segítse őt, és fordítsa el elméjét abból a gondolkodásmódból, amelyben volt. Azon az éjszakán egy álmot láttam, amely háromszor is megismétlődött. Egy gyönyörű kertben sétáltam, és Márta testvérnő velem volt. Ahogy beléptünk a kertbe, azt mondtam: „Márta, nézd, milyen szép ez a kert! Mennyi liliom, rózsa és szegfű!” „Igen,” - mondta, amikor meglátta őket, és elmosolyodott. Ezután körbenéztem, hogy merre van, de már nem láttam. Miközben én a liliomokat, rózsákat és szegfűket csodáltam, Márta a kert másik részébe ment, és egy bogáncsot tartott a kezében. Majd beleakadt a keze egy tövises bokorba, és azt mondta, hogy ezek megszurkálják a kezét. Megkérdezte: „Miért hagyják meg ezeket a bogáncsokat és töviseket a kertben? Miért engedik őket itt növekedni?”

Ekkor megjelent előttünk egy méltóságteljes férfi, és azt mondta: „Gyűjtsétek össze a rózsákat, liliomokat és szegfűket; ne törődjetek a tövisekkel, ne érintsétek őket!” Ekkor felébredtem, majd visszaaludtam, és ismét ugyanazt álmodtam. Háromszor láttam ugyanazt az álmot, majd felébredtem – mert nem tudtam már aludni –, és leírtam Márta testvérnőnek az álmomat.

Elmondom nektek, hogy Isten nem akarja, hogy összegyűjtsünk minden elítélendő dolgot az elménkben. Azt akarja, hogy szemléljétek dicső tetteit és tisztaságát. Azt akarja, hogy megértsétek az Ő páratlan szeretetét és hatalmát, és hogy a természet szépségeiben meglássátok a természet Istenét. Elmondom nektek, ez az álom a ti helyzetetekre is vonatkozik. Túl sokat időztök a sötét oldalon. Olyan dolgokról beszéltek, amelyek nem adnak világosságot és nem hoznak örömöt az életbe. Fordítsátok el gondolataitokat ezekről, és forduljatok Istenhez! Isten szeretetének kertjében rengeteg rózsa, szegfű és liliom van, ezért nem kell a tövisekre, gyomokra és bogáncsokra néznetek. Én egyáltalán nem is láttam ezeket, mert gyönyörködtem a virágokban és a kert minden szépségében.

Pont erre van szükségünk, testvéreim. Szükségünk van arra, hogy elménk bátorító dolgokkal foglalkozzon. Szükségünk van arra, hogy az elménk azzal az új országgal legyen elfoglalva, amelybe hamarosan belépünk. Állampolgárságunk nem e világból, hanem felülről való. El kellene gondolkodnunk azon, hogy milyen jellemmel kellene rendelkeznünk, hogy annak a jobb világnak a lakói lehessünk, és legyünk a mennyei Isten szentjeivel együtt állampolgárok.

Márta testvérnő megfogadta a tanácsot, és lelke felemelkedett a csüggedés fölé. Nem akarom, hogy Sátán sötét árnyait vesse az utatokra. Azt kívánom, hogy lépjetek ki ebből a sötétségből. A golgota Embere elküldi szeretetének világosságát utatokra, és eloszlatja a sötétséget. Ő meg tudja és meg is fogja tenni ezt, mert Ő az Úr mindenek felett. Valaki körülvesz az Ő világosságával titeket - ez Jézus Krisztus._[77]

Emlékszem, amikor testvérnőm, Sarah – aki most már a sírban nyugszik, és aki kísérőm volt első utazásaimon – egyszer elcsüggedt. Azt mondta nekem: „Furcsa álmom volt tegnap éjjel. Azt álmodtam, hogy valaki kinyitotta az ajtót, és én féltem tőle. És ahogy egyre csak néztem, egyre nagyobb és nagyobb lett, míg végül betöltötte az egész teret a padló és a mennyezet között, és én egyre jobban rettegtem. Majd eszembe jutott, hogy velem van Jézus, és azt mondtam: »Jézus velem van, nem félek tőled!« Erre elkezdett összezsugorodni, egyre kisebb lett, míg végül alig láttam, és kiment az ajtón.”

Ez egy tanulság volt számára, mert azt mondta nekem: „Ellen, túl sokat beszélünk az ördög hatalmáról. Ez örömöt szerez neki, és sátáni fenségét megtiszteljük vele. Hízelgünk és megtiszteljük őt, amikor ezt tesszük. De - mondta - én Jézusról és az ő szeretetéről fogok beszélni, és az ő hatalmát fogom hirdetni.” Így emelkedett ki lelke a sötétségből és csüggedésből, és erőteljes bizonyságot tett Istenről és a mennyről.

Hiszem, hogy a mi bizonyságtételünk sokkal jobb lesz, ha többet beszélünk Jézusról és az Ő szeretetéről, és kevesebb figyelmet fordítunk az ördögre. Miért ne tennénk így? Miért ne engednénk, hogy Jézus fénye ragyogjon a szívünkben?

Emlékszem, amikor Oaklandban voltam, egy testvérnőnek nagy bánata volt. Azt mondta: „Anyám mindig bosszant engem. Apám jó ember, de anyám csak azokat a fiatal párokat szemléli, ahol a férj hűtlen, és azt hiszi, hogy az apám, sőt minden férfi olyan. Nem tudom, mit fog csinálni, vagy mire fogja rávenni apámat. Azt hiszi, hogy apám hűtlen hozzá, és folyton erről beszél, míg végül ránk zúdítja minden keserűségét, mintha valóban megcsalták volna, holott erről szó sincs.”

Igaz, hogy sokan közülünk ugyanilyen helyzetben vannak? Nem időzünk-e gyakran jelentéktelen dolgokon, és nem beszélünk-e róluk annyit, hogy végül gondolataink is olyanná válnak, mint azok? Gyermekeinket is bűnös útra vezethetjük azzal, ha olyan dolgokkal vádoljuk őket, amelyeket el sem követtek. Bár szeretettel kell intő és bátorító szavakat mondanunk, nem kell-e Jézust is felmagasztalnunk, és az Ő szeretetéről beszélnünk?

„Lássátok, milyen nagy szeretetet adott nekünk az Atya, hogy Isten fiainak neveztetünk!” Sátán egyik terve, hogy minden kellemetlen dolgon fennakadjunk, ahelyett, hogy elménk Istenen és az Ő szeretetén járna. Sátán azt akarja, hogy olyan felkavaró dolgokkal foglaljuk le az elménket, amelyek nem adhatnak békességet, örömöt és harmóniát az életnek, hanem csak csüggedést - így pedig nem képviseljük Jézus Krisztust.

Mennybemenetelekor Jézus ránk bízta szolgálatát, és azt mondta: „íme, én tiveletek vagyok minden napon, a világ végezetéig”. Nem hagyott magunkra az ördög kezében._[78] Azt hiszitek, hogy az Atya magunkra hagy minket azzal a feladattal, hogy felemeljük és megváltásra vezessük az elesett emberiséget? Azt gondoljátok, hogy segítség és támasz nélkül hagy ebben a gonoszsággal elárasztott világban, miután elviselte a kereszt kínjait? Azt hiszitek, hogy most elhagyna minket? Nem! A Megváltó azt mondta: „íme, én veletek vagyok minden napon, a világ végezetéig”. Azt is mondta: „elmegyek, és (...) ismét eljövök”. „Ha valamit kértek az én nevemben, én megcselekszem azt.” Feltéve, ha megtartjuk az Ő parancsolatait. Hát nem áldott ígéret ez? Miért nem beszélünk róla többet, miért nem dicsérjük Istent érte? Olyan sok értékes ígéret van számunkra Isten Igéjében. Miért nem fogadjuk el azokat?

Szeretnék felolvasni nektek valamit Isten szeretetéről, és arról, hogy mit kellene tennünk, hogy öröm töltse be szívünket. Pál apostol azt mondta: „Ezért amely naptól fogva ezeket hallottuk, mi sem szűnünk meg értetek imádkozni, és kérni, hogy beteljesedjetek az ő akaratának megismerésével minden lelki bölcsességben és értelemben”. Nem ízlelgetni, hanem beteljesedni, „hogy járjatok az Úrhoz méltóan, teljes tetszésére, minden jó cselekedettel gyümölcsöt teremve, és növekedjetek Isten megismerésében, és hogy minden erővel megerősödjetek dicsőségének hatalma szerint minden kitartásra és hosszútűrésre, örömmel.”

Ha felismerjük Isten jóságát, amely abban nyilatkozott meg, hogy elküldte Fiát, a bűnös ember megváltásáért, ha ezt beleszőjük tapasztalatainkba és megerősítjük elménkben, akkor olyan szeretettel leszünk azok iránt, akikért Krisztus meghalt, hogy többé nem vágyunk mások fölé emelkedni. Sátán hozza létre az emberek közötti megosztottságot. Amíg Istent imádjuk, nem lesz sem gyűlölet, sem irigység, sem rosszindulatú gyanakvás. Testvérek, nincs időnk ilyen dolgokra. Nem gondolhatunk többé rájuk. Más valami áll előttünk: a dicsőség örökkévaló súlya, a megváltás terve. Világosan kell értenünk ezt a tervet elejétől a végéig, hogy helyesen mutathassuk be a világnak.

Mi a mi feladatunk? Ott kell folytatnunk a munkát, ahol Ő abbahagyta. Mi volt az Ő munkája? Hogy megismertesse velünk az Atyát. Mi a mi munkánk? Hogy Krisztust mutassuk be a világnak. Hogyan tehetjük meg ezt? Az ördögről beszélve? Sokkal nemesebb feladatunk van. A megfeszített és feltámadt Megváltóról kell beszélnünk. Milyen szörnyű lesz, ha eljövetelekor Jézus úgy talál minket, hogy bár az Ő követőinek valljuk magunkat, munkánkat hanyagul végezzük, jellemünk pedig tisztátalan és szennyes. Micsoda félelmetes felelősség nehezedik ránk! Hogyan lehet Jézust a világ előtt kinyilatkoztatni, ha nem azok által, akik megragadják az Ő érdemeit, akik hisznek Jézus Krisztusban, lelkük üdvösségére? Ő tisztává tesz engem. Ő megtisztít a bűn szennyétől. Mondjátok el, hogy mindenki hallja, mit tett értem Krisztus. Isten gyermekei számára szabadság van. Van egy tágas tér, ahol biztosan léphetünk, és ahol Isten szeretetének teljessége betöltheti szívünket._[79]

Hálát adok Istennek, hogy Krisztus meghalt értem, és hogy súlyos megpróbáltatáson, súlyos betegségen és lelki szenvedésen mentem keresztül. Olyan volt, mintha az ellenség sötét felhőt vont volna közém és Megváltóm közé, és tizenkét napon át nem tudtam másra gondolni, csak a szenvedéseimre. Amikor Oaklandba érkeztem, szívem olyan gyenge és erőtlen volt, mintha egy súlyos kő húzta volna lefelé. Nem éreztem semmi örömöt, és egy cseppnyi boldogságot sem tudtam megélni. De vajon azt kellett hinnem, hogy a menny bezárult előttem? Nem. Kezembe kellett vennem a Bibliát, és hitben járnom, míg a sötétség el nem távozott tőlem.

Éjszaka, amikor felébredtem, imádkozni kezdtem. Három héttel ezelőtt felébredtem, és azt mondtam: „Uram, könyörülj rajtam!” Alig ejtettem ki ezeket a szavakat, amikor egy hang mintha azt mondta volna: „Itt vagyok melletted, nem hagytalak el.” Ez mindent jelentett nekem, és ugyanez lehet számotokra is. Jézus azt mondja: „Itt vagyok melletted, veled maradok, nem vagy egyedül.” Ez az öröm, amit megtapasztaltam, értékesebb volt számomra, mint az aranyhegyek. Megtanultam bízni a Megváltómban, és el akarom mondani nektek, hogy van Megváltóm, és hogy Ő él. És mivel Ő él, én is élni fogok.

Életünk Krisztussal együtt el van rejtve Istenben, és amikor Krisztus, a mi életünk megjelenik, akkor majd vele együtt mi is megjelenünk dicsőségben. Nincs okotok csüggedni. Krisztus azért jött, hogy megmentse népét bűneiből. Az ördög eljön majd hozzátok, és azt fogja mondani, hogy bűnösök vagytok, és hogy nem üdvözülhettek. De Krisztus azt mondja, hogy azért jött, hogy megmentse a bűnösöket, és ezzel mindig visszaverhetitek az ördögöt. Krisztus meg tudja bocsátani a bűneidet. Azt mondja: „No jertek, törvénykezzünk, (...) ha bűneitek skarlátpirosak, hófehérek lesznek, és ha vérszínűek, mint a karmazsin, olyanok lesznek, mint a gyapjú.”

Szeretném, ha Isten ígéreteit megőriznétek, és mindenütt kiakasztanátok emlékezetetek kamráiban. Mit kívánhattok többet ennél az ígéretnél? Isten arról biztosít minket, hogy egy anya talán elfeledkezhet gyermekéről, de Ő soha nem feledkezik meg rólunk. Azt kívánom, hogy Isten ígéretei élő képekké váljanak emlékezetetek falain, hogy szemlélhessétek őket. Akkor a szívetek megtelik az Ő kegyelmével, akkor képesek lesztek magasztalni Jézust, és Úrrá koronázni mindenek felett. Ez a ti kiváltságotok.

A Kol 1:12 verset szeretném felolvasni. „Adjatok hálát az Atyának, aki alkalmassá tett minket a szentek örökségében való részvételre a világosságban.”

Ez türelmet és hosszútűrést érdemel. „Aki megszabadított minket a sötétség hatalmából.” A szabadulásról kell beszélnünk, nem a rabságról. Örömtelinek kell lennünk, nem levertnek. „És általvitt az Ő szerelmes Fiának országába.” Miért ne viselkednénk úgy, mint országának alattvalói? Hagyjuk, hogy Jézus szeretete égjen szívünk oltárán, szeressük Krisztust, mint Megváltónkat, és szeressük testvéreinket, mint önmagunkat.

„Akiben van a mi váltságunk az Ő vére által, bűneinknek bocsánata.” Úgy kell viselkednünk, mint akiket megváltott Krisztus vére._[80] Van okunk az örömre Krisztus vérében és a bűnök bocsánatában. Ezt kell tennünk, és az Úr segítsen minket, hogy elfordítsuk elménket a sötét képekről, és azokra a dolgokra gondoljunk, amelyek világosságot adnak.

Olvassunk el még egy verset: „Semmi felől ne aggódjatok!”. Mit jelent ez? Hogy ne menj át a hídon, mielőtt odaérnél! Ne teremtsd meg a szorongattatást idejét, mielőtt eljönne! Hamarosan elérkezik az a nap. A mai napra kell figyelnünk, és ha teljesítjük a mai nap kötelességeit, készen állunk majd a holnap kihívásaira is. „Imádságotokban és könyörgésetekben minden alkalommal hálaadással tárjátok fel kívánságaitokat az Isten előtt.” A kéréseket hálának kell kísérnie. „És az Istennek békessége, mely minden értelmet felül halad, meg fogja őrizni szíveiteket és gondolataitokat a Krisztus Jézusban.” Tehát az Úr nem hagy bennünket az ördög kezében. Van egy szerető mennyei Atyánk, aki Fiát adta, hogy hordozza vétkeinket.

Mi következik? „Továbbá, atyámfiai...” Ez mindnyájatoknak szól. Ez a mi korunk igénye. Folytatom az olvasást. „Továbbá, atyámfiai, amik csak igazak, amik csak tisztességesek, amik csak igazságosak, amik csak tiszták, amik csak kedvesek, amik csak jó hírűek; ha van valami erény és ha van valami dicséret, ezekről gondolkodjatok.”

Így fogunk tenni? Változtatunk a vallási tapasztalatunkon? Kiképezzük és fegyelmezzük elménket, hogy ne időzzön többé kellemetlen dolgokon? Fogunk-e még olyan dolgokon időzni, amelyek nem adnak semmiféle erőt? Vagy inkább hagyjuk, hogy elménk azokon a dolgokon időzzön, amelyek jobb érzéseket ébresztenek bennünk testvéreink iránt, és felemelik lelkünket Istenhez? Szükségünk van arra, hogy sok jó dolog belépjen az életünkbe és jellemünkbe. Az Úr segítsen minket, hogy szívünkbe fogadjuk ezeket, és gondoljunk rájuk, hogy elménk a földi dolgok fölé emelkedjék.

Láttam Isten kegyelmének munkáját, mióta utoljára találkoztunk. Tavaly tavasz óta meglátogattam Lemooret, Fresnot és Selmat. Részt vettem a selmai tábori összejövetelen. Ottlétem során bemutattak nekem egy több mint 183 centiméter magas, jól megtermett férfit. Amikor kezet fogott velem, nagyon meghatottnak tűnt, és azt mondta: „örülök, hogy megismerhetem, és boldog vagyok, hogy beszélgethetünk”. Amikor beléptünk a sátorba, az egyik testvér azt mondta nekem: „ennek az embernek van egy története”. Elmesélte, hogy egy évvel korábban hogyan tért meg. Egykor megtartotta a szombatot, de elbukott, és azt állította, hogy soha nem volt igazán megtért. Miután elhagyta az igazságot, rossz emberek társaságába keveredett, és Sátán teljesen hatalmába kerítette.  Két vagy három másik gonosz társa volt, akik szintén nem akarták, hogy bárki megtudja, milyen dolgokat műveltek. Lopkodtak és mindenféle gonoszságot követtek el.

Nem volt erkölcstelen ember - volt felesége, akit tisztelt. Az asszony szombatünneplő volt, és a férj nem engedte volna, hogy bárki is rosszat mondjon feleségéről._[81] Ilyen állapotban volt; szerette őt, de nem eléggé ahhoz, hogy letérjen gonosz útjairól. Nem a zsákmány érdekelte a rablásokban, hanem a szórakozás miatt tette. Ezután E.P. Daniels testvér egy prédikációsorozatot tartott, és a bűnvallomásról beszélt. Az elmondottak úgy megragadták az elméjét, hogy nem tudott ellenállni. Elsápadt, és kiment a sátorból. De nem tudott kint maradni. Kiment, majd visszatért. Háromszor ment ki, és háromszor tért vissza. Úgy nézett ki, mint aki mindjárt elájul.

Amikor vége lett az összejövetelnek, azt mondta: „uram, beszélnem kell önnel”. Elmondta Daniels testvérnek a saját helyzetét, és megkérdezte: „Van még remény számomra? Én egy elveszett, romlott, bűnös ember vagyok. Imádkozna értem? Nem merek elmenni innen és hazamenni, mert félek, hogy Isten a bűneim miatt elpusztít.” Elmondta, hogy nem tudott a sátorban maradni, ezért kiment, de kint sem volt maradása, mert attól tartott, hogy Sátán hatalma elragadja, és végez vele.

Imádkoztak érte, és a férfi ott helyben megtért. Dacos tekintete eltűnt, és megjelenése teljesen megváltozott. „Most - mondta -, van valami, amit meg kell tennem. Elloptam harmincegy birkát egy selmai embertől, és el kell mennem, hogy megvalljam neki.” Daniels testvér attól tartott, hogy ha kiderül, börtönbe zárják, de a férfi azt mondta, inkább börtönbe menne, mintsem bizonytalan legyen abban, hogy Jézus megbocsátotta bűneit. Így hát magával vitte egy társát, aki szintén részt vett a rablásban, és együtt mentek a meglopott emberhez. Az úton összetalálkoztak, és megállították. Az ember reszketni kezdett, mint a nyárfalevél. Ő hitetlen volt. De a férfi letérdelt előtte az úton, és bocsánatot kért tőle, mire ő megkérdezte: „Hol hallottad ezeket a dolgokat? Hogyan jutottál ebbe az állapotba? Nem tudtam, hogy létezik ilyen vallás”. Elmondták neki, hogy részt vettek egy tábori összejövetelen, és ott hallották a prédikációkat. „Én is elmegyek arra az összejövetelre” – mondta a selmai ember.

Mindketten bevallották, hogy házakat és csűröket gyújtottak fel. Elmentek a bíróságra, és ott bevallották, hogy ilyen és ilyen helyről loptak. Képzeljék el, hogy feljelentették magukat, és bevallották bűneiket. Azt mondták: „Feladjuk magunkat. Tegyetek velünk azt, amit helyesnek láttok.” Ügyüket megtárgyalták a bíróságon, és tanácskoztak róla. Valaki azt javasolta, hogy börtönözzék be őket. A bíró ránézett, és azt mondta: „Hogyan akarod bebörtönözni azt az embert, akit Isten már megállított? Hogyan tarthatnál fogva valakit, akit Isten bocsánatának ereje tart fogva? Ezt akarod tenni? Nem, inkább válltól levágnám a karomat.” A jelenlévők mindannyian meghatódtak, és úgy sírtak, mint a gyerekek.

Ennek az eseménynek mindenütt híre ment. Az emberek megértették, hogy ebben az igazságban olyan erő van, amit máshol nem találnak, egy erő, amely bizonyítja, hogy Jézus él. Sokszor tapasztaltuk Jézus kegyelme hatalmának rendkívüli megnyilvánulását._[82]

Valahányszor valami bátorítót tapasztaltok, írjátok le és beszéljetek róla! Miért beszéltek Sátán nagy hatalmáról és tetteiről, miért nem beszéltek inkább Isten fenségéről, jóságáról és kegyelméről, amelyek gyakran észrevétlenül hullanak ránk? Megszentelt kézzel ragadjátok meg ezeket testvéreim, és emeljétek őket a világ elé! Beszéljetek Isten szeretetéről, időzzetek felette, és adjatok hálát neki érte! Tárjátok ki szívetek ajtaját, és fejezzétek ki hálátokat és szereteteteket! Távolítsátok el a szemetet, amelyet Sátán halmozott fel szívetek ajtajánál, és engedjétek, hogy Jézus belépjen és lakjon benne! Beszéljetek az Ő jóságáról és hatalmáról!

Ismeritek Mózes helyzetét. Ő tudta, hogy imájára választ kell kapnia. Érezte a felelősséget, hogy kivezesse a népet Egyiptomból, de nem keresett kritizálható dolgokat, nem időzött azokon. Tudta, hogy a nép keménynyakú, ezért így imádkozott: „Ha nem te magad mégy előttünk, ne is vezess ki minket erről a helyről!”, és az Úr azt válaszolta: „Magam fogok előtted haladni!”. Emlékeztek, hogy Mózes a pusztában volt negyven évig, mely idő alatt énjétől megszabadult, és helyet adott Isten jelenlétének, hogy vele menjen.

Hitt abban, hogy ha Isten dicsőségének jelenléte vele lesz, akkor az segíteni fogja a feladat teljesítésében. Ezért mondta: „Kérlek, mutasd meg nekem a te dicsőségedet!”. Mózes a hit embere volt, és Isten nem dorgálta meg a kérése miatt. Nem mondta, hogy ez vakmerőség, hanem elhelyezte őt a szikla hasadékában, kezével elfedte a hasadékot, és megmutatott neki a dicsőségéből annyit, amennyit Mózes el tudott viselni. Előtte járatta dicsőségét, és megmutatta neki jóságát, irgalmát és szeretetét. Ha azt akarjuk, hogy Isten dicsősége előttünk vonuljon, ha akarjuk, hogy emlékezetünk kamrái megteljenek szeretetének és irgalmának ígéreteivel, beszélnünk kell dicsőségéről és hirdetnünk kell hatalmát. És ha sötét és nyomorúságos napjaink lesznek, akkor visszatekinthetünk ezekre az ígéretekre, és elménk kiszabadulhat a csüggedésből. Az ördögnek tetszene, ha az ő bosszúságaira gondolnánk, de nekünk Jézusról, az Ő szeretetéről és hatalmáról kell beszélnünk, mert nincs jobb téma, amiről beszélhetnénk.

Testvéreim, bízzunk az Úrban! Legyen hálával telt a szívünk, és noha világosan bizonyságot teszünk a bűntől és a romlottságtól való elkülönülésről, ne beszéljünk állandóan erről! Fel kell emelnünk az elesett lelkeket. Azt akarjuk, hogy megragadják Isten szeretetét, és tudják, hogy Isten az örökkévaló karjaival alájuk nyúl. Felfelé kell tekintenünk. Nem lefelé, hanem felfelé, egyre magasabbra emelve lelkünket. Én vágyom ezekre az áldásokra, és addig nem leszek elégedett, amíg be nem telek Isten egész teljességével. Nincs ennél értékesebb dolog, igaz?

Szükségünk van arra, hogy olyan helyzetben legyünk, amely lehetővé teszi, hogy tökéletes keresztény jellemet alakítsunk ki, és Jézust képviseljük a világban. Krisztus azért küldetett, hogy példaképünk legyen. Nem kellene-e nekünk is megmutatnunk, hogy az Ő szeretete és jósága, és minden kisugárzása bennünk van? Jézus szeretete fogja birtokba venni jellemünket és életünket, és cselekedetünk szent lesz, miközben elménk a mennyei dolgokkal foglalkozik._[83]

Hiszem, hogy Jézus minden jelenlévő iránt érdeklődik. Ő itt van ma, közöttünk. „Ahol ketten vagy hárman egybegyűlnek az én nevemben, ott vagyok közöttük”. Veletek van, hogy megáldjon benneteket. Szükségünk van az áldásra, és miért ne kapjuk meg? Szemtől szemben kell állnunk e világ erkölcsi sötétségével, és ezt úgy kell tennünk, ahogy Krisztus tette. Krisztust kell bemutatnunk a körülöttünk élőknek. Amikor ezt a munkát végezzük, Krisztus bennünk marad, és mi Őbenne, nemcsak amikor beszélünk róla, hanem minden időben, hogy segítsen minket bármilyen helyzetben, és a sötétség erőit visszavonulásra kényszerítse.

„Ne félj te kicsiny nyáj; mert tetszett a ti Atyátoknak, hogy nektek adja az országot.” Ő nem az ellenségetek, hanem a legjobb Barátotok, és azt szeretné, hogy megmutassuk a világnak, hogy van Istenünk. Azt akarja, hogy mutassuk meg, hogy Jézus velünk van, és hogy Ő hatalmasabb, mint az erős fegyveres. Ezért emeljük fel elménket és magatartásunkat, és keressük a mennyet és a mennyei dolgokat. Amikor ezt tesszük, Isten segít, hogy ne a földi dolgokat keressük, hanem a menny dolgai töltsenek el minket örömmel. „Lássátok, milyen nagy szeretetet adott nekünk az Atya, hogy Isten fiainak neveztetünk! A világ azért nem ismer minket, mert nem ismerte meg Őt. Szeretteim, most Isten gyermekei vagyunk, és még nem lett nyilvánvalóvá, hogy mivé leszünk. De tudjuk, hogy ha nyilvánvalóvá lesz, hasonlókká leszünk Ő hozzá; mert meg fogjuk őt látni, amint van.”

Végignézek ezen a gyülekezeten, és úgy tűnik, mintha csüggednétek, mintha a sötétség erőivel küzdenétek. De legyetek bátrak, testvéreim! Van remény! „Még nem lett nyilvánvalóvá, hogy mivé leszünk. De tudjuk, hogy ha nyilvánvalóvá lesz, hasonlókká leszünk Ő hozzá; mert meg fogjuk őt látni, amint van. És akiben megvan ez a reménység Ő iránta, az mind megtisztítja ő magát, amiképpen Ő is tiszta.”

Ó, szeretem Őt, szeretem Őt, mert Ő az én szerelmem! Páratlan szépséget látok Benne, és ó, mennyire vágyom arra, hogy beléphessek a város kapuján! Akkor mindenki leveszi a koronáját és Jézus, a mi áldott Megváltónk lábaihoz teszi. Ő mindent megváltott értem, Ő mindent megváltott érted, és mindannyian el fogjuk ismerni Őt mindenek Urának. Minden dicsőségünket az Ő lábai elé vetjük, és Őt koronázzuk meg mindenek Urává. „Dicsőség Istennek a magasságban.” Bárcsak megtanulnánk jobban dicsérni Őt! „Aki hálával áldozik, az dicsőíti” Istent. Szeretném, ha erről beszélnétek. Szeretném, ha szíveteket és ajkatokat arra nevelnétek, hogy dicsérjétek Őt, hogy beszéljetek hatalmáról és dicsőségéről! Szeretném, ha az Ő hatalmáról beszélnétek! Amikor ezt teszitek, akkor felmagasztaljátok Megváltótokat, és amikor ezt a zászlót kitűzitek az ellenség elé, az visszavonul. Segítsen minket Isten, hogy többet dicsérjük Őt, és hogy tökéletesnek találtassunk!_[84]