76. levél, 1894. - Rousseau testvérnőnek címzett levél

Tanácsok férjeknek és feleségeknek – Útmutató tanulóknak és hallgatóknak

Rousseau testvérnőnek!

Szeretnék rámutatni néhány dologra benned, amelyek annak a szomorúságnak és csalódásnak az alapját képezték, amelyet igazságtalanul másokra hárítottál. Gyakran olvastam ezeket a szavakat: „A házasság szerencsejáték.” Egyesek úgy élnek, mintha hinnének ebben az állításban, és a házasságuk tanúsítja, hogy számukra valóban az. De az igazi házasság nem szerencsejáték. A házasságot Isten alapította meg Édenben. Ádám megteremtése után az Úr ezt mondta: „Nem jó az embernek egyedül lenni; szerzek neki segítő társat, hozzá illőt.” Amikor az Úr Ádámhoz vezette Évát, az angyalok tanúi voltak a szertartásnak. De kevés olyan házaspár van, akik teljesen egyek lennének, amikor a házasságkötési szertartás megtörténik. A házassági szövetséget megkötő két félhez intézett szavak rituáléja nem teszi őket eggyé. A későbbi házaséletükben történik meg a kettőjük összeforrása. Az egyesülés akkor lehet igazán boldog, ha mindketten szívük őszinte szeretetét adják a másiknak.

Az idő múlása azonban megfosztja a házasságot attól a romantikától, amellyel a képzelet felöltöztette, majd Sátán sugallatai révén belopódzik az elmébe az a gondolat, hogy „Mi nem szeretjük egymást úgy, ahogyan gondoltuk”. Űzd ki ezt a gondolatot az elmédből! Ne időzz rajta! Mindketten megfeledkezve önmagatokról, utasítsátok vissza azokat a gondolatokat, amelyeket Sátán örömmel táplálna bennetek. Azon fog munkálkodni, hogy gyanakvókká tegyen benneteket, és hogy minden apró dolgot észrevegyetek, ami a legkisebb alkalmat is arra szolgáltathatja, hogy a szeretetetek elforduljon egymástól._[1214] Az élet komoly dolog, és a férj vagy a feleség elviselhetetlenné teheti azt. Amikor a romantika elmúlik, mindegyik fél gondolkodjon – nem érzelgősen – azon, hogyan tehetné a házaséletet olyanná, amilyennek Isten szeretné.

Az élet Isten drága ajándéka, és nem szabad önző megbánásokra, közönyre vagy nyílt elégedetlenségre pazarolni. A férj és a feleség beszéljék meg a dolgokat egymással. Újítsátok meg egymás iránt azt a figyelmet, amely megvolt kezdetben; ismerjétek el az egymás ellen elkövetett hibákat. De amikor ezt teszitek, nagyon vigyázzatok, nehogy a férj magára vállalja a feleség hibáinak megvallását, vagy a feleség a férjéét. Határozzátok el, hogy mindazok lesztek egymás számára, amik csak lehettek, és a házasság kötelékei a legkívánatosabb kötelékké válnak. Egy pillanatig se tápláljátok azt a gondolatot, hogy visszavonhatatlan fogadalmak kötnek benneteket valakihez, akit nem tudtok szeretni. Szörnyű rémálom, ha két ember egész életében csak látszólag él úgy, mintha egy test volnának, miközben valójában két külön test marad.

A meglévő rossz mindig növekedik, amikor a feleség vagy a férj találva valakit, aki rokon lelkűnek tűnik, elsuttogja bizalmasának a házaséletük titkait. Már maga a titok elmondása egy olyan állapot létezését bizonyítja, amely egyáltalán nem létezne, ha a férj és a feleség mindenekfelett Istent szeretnék.

Az igazság azonban az, hogy sok esetben, amikor ezeket a nehézségeket feltételezik, azok valójában csak képzelgések. Történnek hibák tudatlanságból, és a biztos következményük a félreértés és az elidegenedés. Ha a férj és a feleség Krisztus lelkületével beszélnék meg nyíltan egymással a problémát, a nehézség megszűnne._[1215] Mégis túl gyakran távol maradnak egymástól, és magukban rágódnak a problémán, amely így folyton sebzi őket. Ha Istent szeretnék mindenekfelett, szívük annyira betelne és megelégedne az Ő szeretetével, hogy nem vágynának állandóan arra, hogy a másik fél tettekben mutassa ki irántuk a szeretetét.

Sokan félreértették a feleség valódi kötelességét a férje iránt, és a férj valódi kötelességét a felesége iránt. Az énközpontúság mindent magába szív és Sátán úgy irányíthatja a problémát, ahogyan neki tetszik. Hálója készen áll, hogy rávesse a lélekre, és úgy belegabalyítsa azt az emberi képzelet által, hogy az emberi bölcsesség számára szinte lehetetlennek tűnik kibogozni a finoman szőtt háló fonalait.

De, amit az emberi bölcsesség nem tud megtenni, azt Isten bölcsessége meg tudja tenni azáltal, hogy az ember akaratát, elméjét, lelkét, erejét és egész lényét aláveti Neki. Gondviselése képes a szíveket mennyei eredetű kötelékekben egyesíteni. De ennek eredménye nem csupán a szeretet külső kicserélése lesz lágy és hízelgő szavakban. Új tapasztalat születik; a menny szövőszéke finomabb, mégis erősebb szálakból szövi a kötelékeket, mint a földiek. Az anyag nem csak egyszerű szövet, hanem olyan, amely kiállja az idő kopását és a próba megterhelését; a szív a valódi szeretet aranyláncával kapcsolódik a szívhez. Van olyan szeretet, amelynek táplálása vagy szabadjára engedése kegyetlenség. Nagyon finomnak és magasztosnak tartják, mégis annyira leköt, hogy Isten nem dicsőülhet meg azok életében, akiket Krisztus megváltott az Ő életének feláldozása árán, hogy Magával egyesítse őket.

A férjeknek és a feleségeknek érezniük kell, hogy kiváltságuk és kötelességük egymás társaságának meghitt körében tartani a köztük lévő szeretet megnyilvánulásait._[1216] Mert bár az egymás iránti szeretet kimutatása jó a maga helyén, mégis mind a házasok, mind a nem házasok kárára válhat. Vannak olyan személyek, akik gondolkodásmódjukban és jellemükben egészen különböznek egymástól, és neveltetésük és képzésük is eltérő, mégis ugyanolyan odaadóan és egészségesen szeretik egymást, mint azok, akik megtanulták, hogy szeretetüket szabadon kifejezzék; és fennáll a veszély, hogy az összehasonlítás miatt az ilyen, visszafogottabb természetű embereket félreértik, és hátrányos helyzetbe hozzák.

Miközben a feleség tisztelettel és megbecsüléssel támaszkodik férjére, egészséges és helyes módon fejezheti ki erős szeretetét és bizalmát a férfi iránt, akit társául választott. Valódi, őszinte bizonyítékát adja szeretetének, és nem gondolja, hogy az érzelgősség kimutatása szükséges egy boldog egység bizonyítékaként.

A keresztények nagy kiváltsága és komoly kötelessége, hogy házasságukban boldoggá tegyék egymást; de valóságos veszély rejlik abban, ha az énjük válik mindent elnyelő középponttá, ha szeretetük minden gazdagságát egymásra árasztják, és túlságosan is megelégednek egy ilyen élettel. Mindez önzéshez vezethet. Ahelyett, hogy szeretetüket és együttérzésüket csupán egymás között zárnák be, minden alkalmat meg kell ragadniuk, hogy mások javát szolgálják, megosztva érzelmeik gazdagságát tiszta és megszentelt szeretetben azokkal a lelkekkel, akik Isten szemében éppen olyan értékesek, mint ők maguk, mert az Ő egyszülött Fiának végtelen áldozata által lettek megváltva.

Kedves szavak, együttérző tekintetek és a megbecsülés kifejezései sok küzdő és magányos ember számára olyanok lennének, mint egy pohár hideg víz a szomjazó léleknek._[1217] Egy együttérző szó, egy kedves cselekedet felemelné a terheket, amelyek súlyosan nehezednek egyesek vállára. A szeretet által megszentelt szívből jövő tanács, feddés és figyelmeztetés szavai ugyanolyan fontosak, mint a szeretet érzéseinek és az elismerés kifejezéseinek kiáradása. Minden kedves szó vagy önzetlen cselekedet azok iránt, akikkel kapcsolatba kerülünk, annak a szeretetnek a kifejezése, amelyet Jézus az egész emberi család iránt tanúsított. Ezt a szeretetet maga Krisztus mutatta be szépen. [Jn 4:10,13,14 verseket idézi.]

Túl gyakran fordul elő, hogy a házasságot kellő megfontolás nélkül kötik meg; senkinek sem szabad bizonytalanságban házasodnia. De ha ebben a dologban nem voltak kellően körültekintők, és a házasságkötés után azt tapasztalják, hogy jellemükben nem illenek össze, és valószínűleg öröm helyett boldogtalanság vár rájuk, akkor egyikük se ültesse a másik elméjébe azt a gondolatot, hogy a házasságuk meggondolatlan volt. Harmadik személyt ne vonjanak be a problémáikba, hanem mindegyikük Isten félelmében igyekezzen megérteni és segíteni a másikat. Tapasztalataim során sok olyan eset került elém, amelyekkel nagyon nehéz volt foglalkozni. A regények olvasása összezavarta az elméjüket, melyek hamis színbe mutatták be a házasságot. Keresztényekként el kell vetnünk az ilyen jellegű írásokat, amelyek annyi boldogtalanságot okoznak a házaséletben. Ezek miatt a házasfelek csalódnak várakozásaikban, és semmi sem tetszik nekik abból, amit a házastársuk tesz. Aki ebben a veszélyes helyzetben van, fordítsa érzéseit Isten felé, és igyon abból a vízből, amelyet Krisztus ad neki, amely „örök életre buzgó víznek kútfeje” lesz. _[1218]

Milyen vágyakozva figyeltem a sátoros összejövetel idején, hogy ki fog engedelmeskedni a Megváltó hívásának, ki keresi Nála az élet vizét. Figyeltem, ki fog a Kősziklára esni és összetörni. Néhány testvérnőnk, akiket segíteni és megáldani lehetett volna, nem kaptak segítséget, mert nagyon hasonló állapotban voltak, mint a minneapolisi összejövetelen résztvevők. Ugyanaz a lelkület volt bennük, és hasonló munkát végeztek, igyekezve foltokat és hibákat találni másokban. Szerettem volna látni, hogy Isten Lelke munkálkodik a szívükben. De semmilyen észrevehető változás nem történt. Tudtam, hogy amikor az isteni világosság eljut hozzájuk, az énnek olyan kiüresedése következik be, hogy az így keletkezett űrt a Szentlélek tölti majd be, aki üdvözítő erővel munkálkodik az emberi szívben.

Amikor a sátoros összejövetel után Isten Lelke rám helyezte egy bizonyságtétel elmondásának és egy kellemetlen munka elvégzésének a terhét, féltem magamra venni ezt a feladatot. Miután egy személy esete szóba került, és mindent megtettem, amit csak tudtam, hogy megváltoztassam a dolgok állását, Starr testvér ezt mondta nekem: „Remélem, most már leteheted ezt a terhet, és megpihenhetsz. Nem folytathatod tovább az álmatlan éjszakákat és ezt a lelki szenvedést anélkül, hogy az egészséged ne károsodna.” Azt mondtam neki: „Ó, Starr testvér, a munka még csak most kezdődik! Te nem ismered a dolgok valódi állapotát.” Rousseau és Daniells testvérnő esetét tartottam a legnehezebbnek. Ha merném, elutaznék Új-Dél-Walesbe, de nagyon félek és reszketek hozzányúlni egy olyan dologhoz, amely Sátán megtévesztő útmutatása alatt egyre mélyebbé vált, amíg hálójának szálai bele nem gabalyították ezeket a lelkeket egy megtévesztő önigazultságba és sátáni csalásba, amely a hamisságot igazságnak, az igazságot pedig hamisságnak tünteti fel. Nem könnyű dolog megtörni a ravasz csaló megtévesztését._[1219]

Starr testvér és testvérnő nem hozták elém ezeket a dolgokat. Itt is úgy történt, mint Minneapolisban. A feltételezést valóságnak tekintették, mert testvérnőink nem Isten igéjének világosságában jártak, és nem voltak annak cselekvői. Sátán befurakodott szörnyű, megtévesztő sugalmazásaival, és ők a hazugságnak hittek. Nem nyitották meg elméjüket azok előtt, akikkel beszélniük kellett volna, hanem rosszindulatú bizalmatlanságuk hagyta, hogy tévutakra vezesse őket. Sátán erre az alapra épített, és ők nem ismerik fel az igazságot. Beteges légkör vette körül a lelküket.

Milyen hatalmas lett volna Isten Lelkének megnyilvánulása az iskola munkájában, ha a légkör tiszta és szent lett volna. Ha mindazok, akik az iskolába jöttek, tiszta misszionárius lelkületet ápoltak volna, hűségesen ragaszkodva annak az érdekéhez, aki a munkát a kezükbe adta, a Szentlélek munkálkodhatott volna ezekkel a testvérnőkkel. Mennyi időt pazaroltak el hamis együttérzésre, önsajnálatra, gonosz feltételezésekre és gonosz beszédre – olyan idő, amelyet hasznosan lehetett volna eltölteni a gondolatok megtisztítására és a szív megnyitására az igazság Napjának világító sugarai előtt. Milyen nagy öröm lenne minden értelmes mennyei lény számára látni, hogy a munkások feleségei, akik már régóta rendelkeznek ismerettel, világossággal és tapasztalattal, szorosan egyesülnek, válaszolva Krisztus imájára, hogy egyek legyenek szívben és célban. Ha Istent szerették volna mindenek felett, akkor úgy szerették volna felebarátaikat, mint önmagukat._[1220]

Az iskolában testvérnőinket tevékeny, kutató elmék vették körül, amelyek éleslátóak voltak és gyorsan vontak le következtetéseket. Az elme állapota könnyen kiolvasható a kis cselekedetekből, egy-egy időnként elejtett szóból, amely magként hull el. Nyilvánvalóvá válik, hogy valaki a rend és a szabályok iránti engedelmesség oldalán áll-e vagy sem. Ha ezeket a szabályokat nem tisztelik és nem tartják meg, az iskola hamarosan erkölcsileg romlottá válna. Amikor azok, akik a felelősség terhét hordozzák, szükségesnek látják a helyes magatartás, a tisztelet és az engedelmesség megkövetelését, szomorú dolog, hogy Rousseau testvérnő a rossz oldalon áll, és úgy gondolja, hogy azokkal, akik nem tartják be a szabályokat, úgy kell bánni, mintha a szabályok semmit se jelentenének számukra. Rousseau testvérnő nem így látja a szavait és a magatartását, de az Úr így látja.

Az iskola fegyelmén nem szabad enyhíteni, hanem mindazoktól, akik bármilyen szerepet töltenek be az iskola életében, meg kell követelni, hogy megfeleljenek a helyes mércének. Minden tekintetben megfelelő magatartást kell tanúsítaniuk, és vállvetve kell helytállniuk. Akik Krisztus követőinek vallják magukat, minden erejükkel ugyanazon az oldalon kell munkálkodniuk. Az iskola minden munkásának naponta tanulnia kell a nagy Tanító, Jézus Krisztus iskolájában, hogyan uralkodjon az érzésein és hogyan fékezze szenvedélyeit. Krisztus szavainak engedelmességében kell élnünk, szigorúan ragaszkodva szabályaihoz, betű szerint figyelembe véve parancsolatait. Lehet valakinek kifinomult érzékenysége, de ha ezt nem egyensúlyozza a megszentelt józan ész, akkor minden tanácskozáson fárasztó teherré válik. Olyan, mint egy kormány nélküli hajó._[1221]

Ilyen befolyás alatt a tanulók hamar semmibe fogják venni az egész vezetést, és az iskola nem fogja betölteni azt a célt, amelyért alapították. Nem lesz képes felemelkedni és nemesedni, erőt adni a jelenvaló igazság munkájának, megmutatva, mit tehet az igazság a diákokért azáltal, hogy megismerik és engedelmeskednek elveinek. A diákok elméjébe tudatosítani kell, hogy helyesen használják fel az idejüket, és tartsák magukat távol minden olyan hatástól, amely elterelheti figyelmüket tanulmányaikról. Akik az iskola érdekében dolgoznak és elhanyagolják ezt a kérdést, azok hűtlen sáfárok. A szülők és a barátok fizetnek azért, hogy támogassák a tanulók iskoláztatását. Ezt azért teszik, mert nagy reményeket fűznek ahhoz, hogy a tanulók, akiknek ilyen nagy kiváltságokat biztosítottak, mindent megtesznek a lehető legjobb eredmény érdekében.

Az iskolát nem szabad az udvarlás vagy a házasság helyének tekinteni, hanem olyan helynek, ahol a fiatalokat a gyakorlati életre nevelik és fegyelmezik. A kacérkodás nem engedhető meg az iskolában, és a fiatalok ne tanúsítsanak egymás iránt különös figyelmet. Ha a szabályok olyan lazák lennének, hogy ezt megengednék, sokak otthoni nevelése és képzése – amely oly gyakran távol áll attól, amilyennek lennie kellene – elvtelenné tenné az iskolát, és a szülők nem éreznék biztonságosnak, hogy gyermekeiket ilyen iskolába küldjék.

A nevelés mindazt magában foglalja, amit ez a szó jelent; nem lehet megszerezni fáradságos erőfeszítés és kitartó szorgalom nélkül. Megköveteli, hogy az emberi értelem minden képessége kutasson a drága kincs után, és kitartó erőfeszítéssel őrizze meg mindazt, amit megszerzett._[1222] A tudás minden morzsáját nagy értékűnek kell tekinteni, mert lehetővé teszi a tanuló számára, hogy jobban megértse saját képességeit, és erejét Isten dicsőségére használja. Az iskolai élet időszaka tele van nagyszerű lehetőségekkel és kiváltságokkal. A tanulóknak minden pillanatot ki kell használniuk tudásuk gyarapítására, hogy Isten munkatársaiként azt embertársaik javára és áldására a gyakorlatban alkalmazhassák.

A nevelésnek nincs különösebb haszna, hacsak végső célja nem az igazi jóság és tisztaság, amely a tanulót az Úr szolgálatára készíti fel. Aki azért tanul, hogy jó legyen, hogy jót cselekedhessen, az - Dánielhez hasonlóan - a tudás leggazdagabb kincseinek birtokába jut. Senki se elégedjen meg a felszínes tudással, és ne próbálja az élvezetek keresését a tanulói élettel összekötni, mert nagy veszteséget szenvedhet el.

A talentumok példázatát azért kaptuk, hogy komolyan tanulmányozzuk azt, hiszen nagyon hasznos a lélek számára. Az Úr félelme a bölcsesség kezdete. A menny igen nagy ajándékokat áraszt ránk, amikor lehetőségeket nyit előttünk. Azok, akik mindig nagyobb lehetőségekre vágynak, ritkán mutatják meg, hogy értékelik azokat a lehetőségeket, amelyekkel már rendelkeznek. Az értékes alkalmak akkor vannak megbecsülve, amikor a kisebb lehetőségeket buzgón megragadják és hasznosítják. Az idő talentuma a menny drága ajándéka. A beszéd képessége is Istentől ránk bízott talentum, amelyet bölcsen kell felhasználnunk, amikor az Úr javaival sáfárkodunk. Ezt azonban csak akkor tehetjük meg, ha szoros kapcsolatban vagyunk Krisztussal. Akiket az Ő isteni természete éltet, azok Krisztus soraiban tudnak és fognak munkálkodni._[1223]

A megfeszített Krisztusban szemléljük Isten bölcsességének és hatalmának megnyilvánulását, amely naponta megtéríti a lelket, és isteni módon felkészíti arra, hogy szembenézzen mindazokkal az akadályokkal és próbákkal, amely mindannyiunkat ér a mindennapi tapasztalataink során. Nagyon kevés az igazi hit egy személyes Megváltóban, aki minden válságos körülményben segíteni tud a léleknek. Krisztus azért feszíttetett meg, hogy elvegye bűneinket. A halálból való feltámadás által Ő a mi Közbenjárónk lett, Isten által rendelt Szószólónk, Helyettesünk és Kezesünk Isten színe előtt. Az Ő vére által minden lélek Isten elé járulhat. Benne az emberi és az isteni természet egyesül. Ez elegendő; minden, amire szükség van, biztosítva van minden lélek számára. Krisztus követője készen áll minden munkára és minden megpróbáltatásra. Amikor erényre és szentségre törekszik, akkor Sátán zsinagógájának ellenállásába ütközik, és személyes, lelki küzdelembe kell bocsátkoznia. „Mert nem vér és test ellen van nekünk tusakodásunk, hanem a fejedelemségek ellen, a hatalmasságok ellen, ez élet sötétségének világbírói ellen, a gonoszság lelkei ellen, melyek a magasságban vannak.” (Ef 6:12)_[1224]