79. levél, 1893. - Harmon Lindsay-hez

Wellington, Új-Zéland, 1893. április 24.

Kedves Testvérem!

Az Amerikából érkezett levelezés tegnap jutott el hozzánk. Olsen testvér hosszú levelet küldött nekünk, beszámolva a Generál Konferencián történtekről. Hálás vagyok, hogy az Úr munkálkodott az Ő népéért.

Nagyon részletes, szívből jövő vallomást kaptam Leroy Nicolától. Tudtam, hogy ha a világosságban akar járni, akkor ezt meg kell tennie. Tudtam, hogy az Úr rendezte a beszélgetést vele azon a minneapolisi összejövetelen, és az a lelkület, ami benne és másokban is volt, világosan ki lett nyilatkoztatva nekem. Szívem ujjong, hogy engedett a Szentlélek befolyásának. Négy évnyi küzdelem kellett ahhoz, hogy Isten Lelke erre vezesse őt. Megértettem, hogy Morrison testvér, Madison Miller és mások a világosságra jönnek, ahol áldássá lehetnek más lelkek számára. „Mert nem mesterkélt meséket követve ismertettük meg veletek a mi Urunk Jézus Krisztus hatalmát és eljövetelét; hanem mint akik szemlélői voltunk az ő nagyságának.”

Hálás és boldog vagyok, hogy helyről helyre járhatok, és elvihetem az üzenetet, amelyet az Úr adott nekem. Gyengeségeimre való tekintettel nem kis dolognak tartottam, hogy Új-Zélandra jöjjek. Az év legjobb időszakában érkeztünk, és arra számítunk, hogy csak három hónapig maradunk. Kellemesnek találtuk az itteni éghajlatot, és hisszük, hogy egészséges is. Most ősz van, a tél júniusban kezdődik. Amióta ezekre a telepekre jöttem, egy csepp havat sem láttam. Sokkal inkább el vagyok ragadtatva attól, amit ebben az országban és az éghajlatban láttam, mint attól, amit Ausztráliában láttam._[1171] Napier, ahol a tábori összejövetelünket tartottuk, egy nagyon szép hely, szinte teljes egészében víz veszi körül. Dombok, hegyek és néhány síkság is található itt. Sokan közvetlenül a hegyekben laknak. Némelyek a mieink közül a dombok csúcsain laknak, gyümölcsfáik vannak, és lakhelyeiket a legszebb örökzöldek, többnyire fenyők díszítik.

Tábori összejövetelünk Napierben az elejétől a végéig kiváló volt. Többen elhatározták, hogy először fogják megtartani a szombatot, és némelyek, akik elhagyták a gyülekezetet, visszatértek. Egy Anderson nevű férfi ezt mondta: „White testvérnő bizonyságtételei miatt hagytam el a gyülekezetet. Három évig voltam elszakadva a gyülekezettől. Áldom Istent, hogy eljöttem erre az összejövetelre, mert hallottam a bizonyságtételeket, és hiszem, hogy azok Istentől vannak! A bizonyságtételek hoztak vissza a gyülekezetbe.” Kérte a keresztséget, és ugyanolyan boldog volt, mint az összejövetelek egész ideje alatt.

Az Úr megerősített, hogy tizenhét alkalommal beszéljek, egyszer a Theatre Royalban (Királyi színházban), kellemes közönség előtt, ami nagyrészt eloszlatta az előítéleteket, és kívülállók is jó sokan eljöttek. Miután a sátrat lebontották, kétszer beszéltem az adventista gyülekezetben, egy gondozott, tágas épületben. Vasárnap a tábori összejövetel után meghívtak Hastingsbe, egy városba mintegy tizennégy mérföldre Napiertől. Hastings egy kis város, Új-Zéland egyik legjobb mezőgazdasági körzetében fekszik. Kissé beljebb található, és jobban védett a tengeri szellőtől, mint Napier. Amikor először a tábori összejövetelek helyszínének Új-Zélandot javasolták, Hastingsre gondoltak, de végül úgy döntöttek, hogy Napierben legyen, mert ott többen laknak a mieink közül. Az utazás Napierből Hastingsbe nagyon kellemes volt, az út olyan sima volt, mint a padló, amely néhány mérföldön át a tenger partja mellett haladt. Nagy hallgatóság előtt beszéltem egy bérelt színházteremben. Mély érdeklődéssel hallgatták, és a beszédet jól fogadták. Nagyon kevés szombatünneplő van ott, azt hiszem, négyen._[1172]

Egy évvel ezelőtt Glass testvér Napierből Hastingsbe költöztette a családját, keresve, hogyan tehetne jót az igazság zászlójának kibontásával. Ilyen helyeken sátoros összejöveteleket kell tartani, hogy felrázzuk a közösségben a gondtalanok és érdektelenek figyelmét. Hastings nagyon szép hely, és ha ott imaházat lehetne építeni, az megerősítené a Napierben már megszervezett gyülekezetet. Napier környékén más kisvárosok is vannak, ahol még semmit sem tettünk.

Április 13-án, csütörtökön elhagytuk Napiert, és Palmerstonba mentünk. Hat órát utaztunk vonattal. Palmerstonban néhány szombatünneplő van. Négy évvel ezelőtt Robert Hare testvér előadásokat tartott, és az emberek csodálatos módon eljöttek, hogy meghallgassák őt. Ha ott jó tervek készültek volna, sok lélek jutott volna el az igazságra. Hare testvér nem jó irányban dolgozott. Fő célja az volt, hogy minél nagyobb hallgatóságot gyűjtsön össze hangzatos prédikációkkal, amelyek nagyon különböztek Keresztelő János, Krisztus előfutárának igehirdetésétől. Sokan szövetséget kötöttek, de amikor ő elment, kiderült, hogy Robert Hare-ben hittek, hogy az ember vonzotta őket, nem Jézus Krisztus. Sokan azok közül, akik szövetséget kötöttek, megtéretlenek voltak, és amikor magukra maradtak, töröltették a nevüket. Az utóbbi négy évben azonban a lakosság megkétszereződött. Újabb erőfeszítést kell tenni, és gyülekezetet kell építeni. Erre az ország legtöbb részén szükség van.

Szombaton a szombatünneplőkhöz beszéltem, és igyekeztem megvigasztalni a kis nyájat; szóltam a gyermekekhez is; közölük néhányan nem a mi hitünkhöz tartoztak. Éreztem Isten áldását, miközben másokat próbáltam megáldani. Vasárnap a Theatre Royalban (Királyi színház) beszéltem egy jó hallgatósághoz, és úgy tűnt, érdeklődnek. Az Úr megerősített és megáldott. Hétfőn Willie White, Emily és én vonattal mentünk Wellingtonba. Starr testvér és felesége még egy hétig maradtak, hogy munkálkodjanak a népünkkel. Palmerstonban szép, napsütéses időnk volt, de nem sokkal azután, hogy felszálltunk a vonatra, esni kezdett, és azóta is esik._[1173] Most április 24-e van. Wellingtonban kellemes otthont találtunk a misszióállomáson. Arra számítunk, hogy egy hónap múlva visszatérünk Napierbe, és talán útközben Palmerstonba és egy másik kis helyre is elhívnak bennünket.

Szombaton kocsival hat mérföldet utaztunk Petone-ba, Tuxford testvérnő, az Új-Zélandi Tract Society (Traktátus Társaság) titkára, valamint Israel testvérnő és családja kíséretében. Israel testvér és Willie White vonattal jöttek. Esett az eső, és amikor megérkeztünk, a teremben csak néhány ember volt, de amikor látták a kocsit megállni az épület ajtajánál összesereglettek, és szép szombati összejövetelünk volt. Beszéd közben a legkomolyabb, legbuzgóbb lelkülettel szóltam hozzájuk. Utóbb megtudtam, hogy négy olyan ember is jelen volt, akik valamikor megtartották a szombatot. Petone ipari falu. Van egy gyapjúgyáruk, ahol többféle minőségű gyapjúszövetet, takarókat és vállkendőket, valamint közönséges flaneleket gyártanak. Kisebb vasúti kocsiműhelyeik is vannak. A fagyasztóüzemek azonban nagy jelentőséggel bírnak, ahol nagy mennyiségben birkahúst fagyasztanak. A fagyasztott birkahús Új-Zéland egyik alapvető exportcikke. Kedden mentünk Petone-ba, és este egy nagy teremben beszéltem a közönséghez. Népes hallgatóság volt jelen.

Starr testvér és Starr testvérnő két hete van nálunk, de jövő héten már úton lesznek Melbourne-be, hogy az iskolakezdésre ott legyenek.

Nehéz tudni, mi a legjobb módja a munkának sok olyan helyen, amelyet meglátogatunk, különösen ott, ahol már végeztek ugyan munkát, de az nagyon kevésnek bizonyult. Sok akadállyal kellett szembenéznünk és leküzdenünk azokat, amit saját véges erőnkkel vagy bölcsességünkkel nem tudtunk volna megtenni. Egyáltalán nem csüggedünk - miért is tennénk? Az Úr nagy és gazdag ígéreteket adott nekünk, minden helyzethez és alkalomhoz illőket. Íme egy ezek közül: „Ha pedig valakinek közületek nincsen bölcsessége, kérje Istentől, aki mindenkinek készségesen és szemrehányás nélkül adja; és megadatik neki. De kérje hittel, semmit sem kételkedvén: mert aki kételkedik, hasonlatos a tenger habjához, amelyet a szél hajt és ide s tova hány. ”_[1174] Ez a munka, és nekünk meg kell tennünk a magunk részét. És megvan Isten biztos szava, hogy Ő el fogja végezni a maga részét a mi szükségleteink tekintetében. „Hanem vesztek erőt, minekutána a Szent Lélek eljő reátok: és lesztek nekem tanúim úgy Jeruzsálemben, mint az egész Júdeában és Samariában és a földnek mind végső határáig.” „Mert nektek lett az ígéret és a ti gyermekeiteknek, és mindazoknak, akik messze vannak, valakiket csak elhív magának az Úr, a mi Istenünk.” Azt találtuk, hogy Palmerstonban és Wellingtonban gyenge munkát végeztek.

A gyülekezetekben olyan kevés a lelkiség, hogy egyesek vágyakoznak valamilyen erő után, amelyről homályosan érzik, hogy nekik szól, de nem tudják, hogyan találhatnák meg.

Sátán megszállt egy McCalpin nevű férfit, aki azt állította, hogy hisz az igazságban. Elment Palmerstonba, arra az ígéretes misszióterületre, ahol dr. Terrynek adta ki magát, és valamilyen színpadias előadást akart tartani. Miután az emberek kifizették a belépődíjat, felismerték, hogy ő nem dr. Terry, hanem McCalpin, és a tömeg majdnem agyonverte. Beszédéről ismerték fel, mert kissé dadogott. A csalást úgy tekintették, mint amelyet egy adventista követett el az emberek ellen, és ez rossz hírbe hozta az egész közösséget.

Ezután jött egy másik, szívében romlott ember, aki azt állította, hogy megtartja a szombatot, és megpróbálta becsapni az embereket – nőcsábász volt. Ugyanazt az utat járta, mint George Ballow, és ezzel ismét gyalázatot hozott az ügyre. Azok, akik elfogadták az igazságot, igen kifogásolható csoportot alkotnak, de az igazságba vetett hit csodálatos munkát végez bennük, megváltoztatva jellemüket. Starr testvérek egy Morice nevű családnál találtak otthonra._[1175] Morice felesége megtartja a szombatot, de Morice úr ezt mondta: „Én nem tudom megtartani Isten parancsolatait. Az ötödik parancsolat megköveteli, hogy tiszteljem apámat és anyámat. Én ezt nem tudom megtenni. Apám nem adott a gyermekeinek semmi lehetőséget a tanulásra. Nem tudok olvasni (pedig egy nagy cipőbolt tulajdonosa). Anyám most halott, de alkoholista volt, és tőle örököltem az ital utáni vágyat, és ezzel az idegremegéssel születtem (kezei és feje folyamatosan remegtek), tehát -  kérdezte - hogyan tisztelhetném apámat vagy anyámat?” Okos és értelmes gyermekei vannak.

Ez a férfi és a felesége részt vett a napieri tábori összejövetelünkön, és napról napra hallották az igazságot, amely csodálatos hatással volt rájuk. Az asszony megtartotta a szombatot, de rájött, hogy mindent meg kell tanulnia, és a létra legalsó fokán kell kezdenie.

Egy másik férfi és felesége szintén jelen volt a napieri összejövetelen. Magas beosztású rendőrtisztként dolgozott. Meggyőződött és elfogadta a szombat tanát, de szolgálati kötelességeit szombaton is el kellett végeznie, ugyanúgy, mint bármely más napon. Most tehát az a kérdés, hogy mit tegyen ez az ember? Felesége a palmerstoni kis nyáj oszlopos tagja. A férj művelt, értelmes ember, könyvtárában a legjobb történelmi művek és a legkiválóbb szerzők írásai találhatók. De kártyás és szerencsejátékos volt, és amikor felesége már biztonságban érezte magát, ő és öt gyermekük fedél nélkül maradtak, vagyonuk elveszett a szerencsejátékban, és férje számlái minden negyedévben fizetésre érkeztek. Felhagyott a szerencsejátékkal és az itallal. Heti huszonöt dollár fizetést kapott, de ezt tizenhárom dollárra csökkentették, és felmondott, mert nem tudta egyszerre megtartani a szombatot és fenntartani az állását. Semmit sem tudott az adósság terheinek borzalmairól. Nem tudták, mi az a takarékosság, és most ezt a különleges esetet a világ figyelemmel kíséri, hogy lássa, mit tesz az igazság egy ilyen emberrel. Mit lehet vele kezdeni?_[1176] A könyvevangélista-munka nyitva áll előtte; ez az egyetlen lehetőség, amelyet látunk. Ez a helyzet és sok más hasonló, amelyet elmondhatnék, beszennyezte a missziómunkát. Mi azt fogjuk tenni, amit az isteni bölcsesség mutat nekünk. Szükségünk van erre a bölcsességre, különben semmit sem tehetünk.

Látom, hogy Sátán ilyen látható akadályokat állít az útba, hogy ez a misszióterület az ő uralma és ellenőrzése alatt maradjon. Most ki kell vennünk a kezéből.

Krisztus szavai az önelégült farizeusokhoz ezek voltak: „Bizony mondom nektek: A vámszedők és a parázna nők megelőznek titeket az Isten országában. Mert eljött hozzátok János, az igazság útján, és nem hittetek neki, a vámszedők és a parázna nők pedig hittek neki; ti pedig, akik ezt láttátok, azután sem tértetek meg, hogy hittetek volna neki.” Nem tértek meg még akkor sem, amikor látták a nagy változásokat, amelyek a betegek gyógyításában és az igazság emberi jellemekre gyakorolt átalakító erejében nyilvánultak meg. Az említett nehézségek majdnem minden helyen megtalálhatók, de nem olyan nyilvánvaló formában, mint Palmerstonban. Hisszük, hogy Sátán ott telepedett meg, hogy elvégezze munkáját, és hogy elcsüggessze és feladásra késztesse a munkásokat.

Palmerston egy nagy vasúti csomópont. Isten bölcsességét kell keresnünk, mert hit által egy erős gyülekezetet látok abban a városban. A mi feladatunk az, hogy virrasszunk, imádkozzunk és kérjük a nagy és hatalmas Isten tanácsát. Csak Egyvalaki, aki erősebb a pokol legerősebb erőinél, tudja elvenni a zsákmányt Sátántól, és az Ő vezetése alatt a mennyei angyalok megvívják a csatát a sötétség minden hatalmasságai ellen, és kitűzik az igazság és az igazságosság zászlaját abban a városban.

Egy szinttel lejjebb meglátogattam az International Tract Society (Nemzetközi Traktátus Társaság) számára fenntartott szobát. Jelen voltak Starr testvér, Willie White, Israel testvér, Tuxford testvérnő és Starr testvérnő. Tanácskoztunk arról, mit lehet tenni ezért a városért. Ez fontos központ, és alig akad benne lélek, aki szereti az igazságot. Petone-ban van egy kis nyáj, tizenegy ember, akik megtartják a szombatot._[1177] Módszereket és eszközöket dolgoztunk ki, hogy elérjük ezt a helyet. Testvéreink helyet kerestek az összejövetelek megtartására. A színházak és más termek annyira elfogadhatatlanok, hogy talán a korcsolyapályát fogjuk kibérelni, amelyet az utóbbi időben vallási és mértékletességi összejövetelekre is használtak. Ki tudjuk bérelni három fontért és tíz shillingért (körülbelül 17,5 dollárért). Megpróbálunk alkudni, ha lehet. Ha helyet szerzünk, ahol az élet beszédét továbbadhatjuk, az pénzbe kerül. Isten helyet fog biztosítani, hogy az igazsága eljusson az emberekhez, mert Ő így munkálkodott.

Alapos hirdetést végeztünk. Én vasárnap délutánonként fogok beszélni a korcsolyapálya épületében, Starr testvér pedig esténként bibliatanulmányokat tart. Mennyire nagy szükségünk van munkásokra! Ha ebben a városban egy vagy két ember a családjával letelepedne, és úgy dolgozna, ahogyan Shireman testvér tette, hogy jelentősebb kiadások nélkül kitűzve az igazság zászlaját, és csendben munkálkodva különböző területeken, sok-sok lelket menthetnénk meg. Sok itt a munka, és az előítéletek óriásiak. Canright könyveit széles körben terjesztették, és ez akadályozta az utat, de most én vagyok itt a misszióterületen, és az Úr megadja nekem az üzenetet, amelyet el kell vinnem azokhoz az emberekhez, akik sötétségben járnak és nincs világosságuk. Az igazság diadalmaskodni fog, Isten él és uralkodik. Van egy élő Megváltónk, aki diadalmasan hirdette József kölcsönvett sírja felett: „Én vagyok a feltámadás és az élet.”

Anderson testvér és testvérnő Ormondville-ben dolgoztak, körülbelül száz mérföldre innen, jó eredménnyel. Ő a skandinávok között munkálkodik. Ha az Úr akarja, eltöltök velük egy kis időt. Tegnap este levelet kaptunk tőlük. Anderson testvérnő azt írta, hogy férje nagyon szenved a reumától, és azt fontolgatja, hogy rövid időre rábízza a munkát, amíg ő elmegy a meleg gyógyforrásokhoz. Az erdőben lett reumás. Ahol most lakik, ott nedvesség van, és emiatt sokat szenved. Kiváló munkás. Napierben találkoztam vele, és azt mondta, én küldtem el őt a healdsburgi iskolába, és kifizettem a tanulmányai költségeit. Nagyon hálás voltam, amikor láttam e befektetés eredményét. _[1178]

Nagyon hívnak bennünket Kaikourába. Nincs ott egyetlen munkásunk sem. Paap testvér a vezetőjük. Megkért, hogy küldjek nekik olvasnivalót, valamint az általam Napierben elmondott beszédeket. Adtam nekik néhányat, amit most használhatnak. Nem érzem kötelességemnek, hogy meglátogassam őket, mert csak egy kis hajóval lehet odajutni, amely néha kénytelen egy-két hétre ott horgonyozni, míg a tenger lecsendesedik, mert Kaikoura kikötője nem biztonságos. De nem szeretek nemet mondani ilyen sürgető meghívásokra. Van néhány fiuk és azt hiszem két lányuk. Két fiúk a healdsburgi főiskolán van, és kettőt várhatóan a melbourne-i iskolába küldenek. Ezek a fiúk majdnem óriások termetben és erős testalkatúak. Azt mondják, Kaikoura egészséges és szép hely. Ha nem tudok odamenni, elküldik a gyermekeiket, hogy itt találkozzanak velünk. Építettek egy kicsiny, gondozott gyülekezetet, és huszonöt tagjuk van. Annyi meglátogatandó helyet látunk, hogy nem tudjuk, mit tegyünk. Minden helyre eljutni hónapokig tartana. Akárhol beszélek, Canright munkája mindenütt megsemmisül. Komoly felelősséget érzek ezért a területért. Majd kiderül, mennyi ideig kell itt maradnunk. Ha mindent megteszünk, amit szükségesnek látunk a munka helyes irányba állításához, nem fogjuk egyhamar látni Amerikát. Csak most kezdtük el.

Múlt télen, amikor láttam, hogy iskolára van szükségünk, hogy megfeleljünk az ügy követelményeinek, nem tudtam honnan szerezhetünk pénzt. Akkoriban idegkimerülésben és reumában szenvedtem. A lakbérünk havi 23 dollár volt a vízdíjon és egyéb kiadásokon, valamint az élelmiszervásárláson kívül. Egy kocsit kellett vennem, és bár használt volt, 200 dollárba került._[1179] Akkoriban semmi más nem felelt volna meg nekem, csak, amely könnyű és kényelmes, hiszen még egy rövid távolság megtétele is néha majdnem lehetetlen volt. A csípőm és a gerincem olyan éles fájdalmat okozott, ami szinte elviselhetetlen volt. A lótartás és a betegség megnövelte háztartási kiadásainkat, úgyhogy nem is mertük azokat számolni. De térjünk vissza az iskola ügyére. Egyesek úgy gondolták, hogy nem lehet megvalósítani, de mi tudtuk, hogy 1892-ben el kell indítani a tanévet. Egyesek úgy gondolták, hogy mindössze rövid szemináriumokat lehet tartani a munkásoknak.

Tudtam, hogy sok fiatalnak szüksége van az iskola előnyeire. Miközben olyan mély tanácstalanságban voltunk afelől, hogyan tudnánk elkezdeni, ugyanaz a terv jutott Willie eszébe, amely az enyémbe is, mégpedig ugyanazon az éjszakán. Reggel, amikor eljött, hogy elmondja tervét, megkértem, várjon, amíg én elmondom az enyémet: hogy használjuk fel az Amerikában eladott külföldi könyvek szerzői jogdíjait. Bár szenvedtem, gondolataimat erre a témára kényszerítettem, buzgón imádkoztam az Úrhoz világosságért, és meg is érkezett. Tudod, hogy nem tudtam volna jól felhasználni a más célokra félretett pénzt. A fent említett szerzői jog ügyében ezer dollárt fektettem be, hogy akkor használják fel, amikor a legnagyobb szükség lesz rá. De ötszáz dollárt alapként kell felhasználni, hogy olyan tanulókat hozzanak az iskolába, akik nem tudnak és nem is jönnének, ha nem kapnának segítséget. Willie azt mondta, hogy ha ezt a javaslatot a bizottság elé terjesztjük, és megnyerjük a támogatásukat. Így indult el az iskolánk.

Ez egy áldott és hasznos iskola volt. Kifejezetten sikernek bizonyult. Akiknek az első évfolyamba kellett volna küldeniük gyermekeiket, vártak, hogy lássák, sikeres lesz-e. Nekünk el kellett fogadnunk a helyzetet, és hagynunk kellett testvéreinket, hogy látás szerint járjanak, nem hit szerint. Ezzel értékes tapasztalatot veszítettek el. Ha hitüket kifejezték volna ebben a mozgalomban, és eszközeiket befektették volna a munka előmozdítására, gazdag tapasztalatot és drága áldást nyertek volna, hogy előrehaladjanak, amint Isten segítséget küldött nekik a terjeszkedéshez, az építéshez és a munka megszilárdításához ezekben az országokban._[1180]

Sokan jönnek majd iskolába Új-Zélandról a következő félévben. Bárcsak több pénzem lenne, amelyet felhasználhatnék arra, hogy olyan fiatalokat küldjek iskolába, akik nagyon vágynak rá. Néhánynak tudok segíteni, a többieknek azonban várniuk kell. Nagyon sajnálom, hogy csak ennyit tehetek, de az Úr mindent tud erről. Hiszem, hogy szolgái szívében vágyat ébreszt, hogy elküldjék nekünk azt, amire szükségünk van, munkásokat és pénzt, hogy az ügy minden ágazata előrehaladjon. De különleges terhem az, hogy az ország fiataljai részesüljenek bibliatanításban és vallásos nevelésben, hogy jellemük átalakuljon. Soha nem volt még olyan idő, amikor jobban kellett volna takarékoskodni, mint most. Miközben azok az emberek, akiknek éber őrszemeknek kellene lenniük, alszanak, Sátán viszont nagyon éber. Most van itt az ideje, hogy úgy dolgozzunk, mint még soha. Christchurch nagy és szép város, amelybe még nem misszióztunk. Ugyanez igaz Új-Zéland több kisebb településére is. Mindazonáltal reméljük, hogy ezekre a helyekre nem lépnek be addig, amíg a munkát megfontoltan és alaposan nem lehet elvégezni. Az Úr bizonyosan munkálkodni fog népéért Új-Zélandon.

Örvendezek Jézus Krisztus jellemének tökéletességében. Ő irgalmas és könyörületes Főpap. „Annak okáért mindenestől fogva hasonlatosnak kellett lennie az atyafiakhoz, hogy könyörülő legyen és hív főpap az Isten előtt való dolgokban, hogy engesztelést szerezzen a nép bűneiért. Mert amennyiben szenvedett, ő maga is megkísértetvén, segíthet azokon, akik megkísértetnek.” „Mert nem oly főpapunk van, aki nem tudna megindulni gyarlóságainkon.” Ó, gondoljunk csak bele, milyen könnyen eluralkodik rajtunk a szív keménysége! Jézusnak, az emberiség példájának, fájdalmas tapasztalat által kellett megismernie mindent a megsebzett lélekről és az összetört szívről, a zavart és megkísértett elméről._[1181]

Ebben az iskolában neveltetett Krisztus. Ebben az iskolában kell nekünk fegyelmezve és tanítva lennünk, és meg kell tanulnunk együttérezni a szenvedőkkel. Ha személyes megpróbáltatásainkat elmondjuk barátainknak, a hideg válaszukból és figyelmetlenségükből tudjuk, hogy nem értik, miről beszélünk. Nem voltak ilyen módon próbára téve. Életük talán önző és mértéktelen volt. Az aggodalom, a fáradt homlokot beárnyékoló bizonytalanság nem érintette meg őket barátként, a lelket emésztő bánat soha nem érintette meg lelküket. Így nincs meg bennük az az együttérzés, amely a körülmények azonos átéléséből fakad. Jézus azonban mindent tud a kísértés erejéről, a bánatról és a fájdalomról. Mondjunk el tehát mindig mindent Jézusnak! _[1182]