85. levél, 1889. – Kedves Testvérek

Valószínű 1889 áprilisában íródott.

Kedves Testvérek!

Beszélnem kell veletek a minneapolisi összejövetelekről. Egy ponton elhatároztam, hogy elhagyom a konferenciát, mert láttam és éreztem az ott uralkodó ellenállás erős lelkületét. Nem tudtam azonnal felismerni azt a lelket, amely Morrison és Nicola testvéreket olyan erővel mozgatta és irányította. Egy pillanatig sem kételkedem abban, hogy milyen lélekkel rendelkeztek. Biztosan nem Isten Lelke volt az, és most írok nektek, hogy többé ne maradjatok ebben a megtévesztésben.

Azon az éjszakán, miután elhatároztam, hogy nem maradok Minneapolisban, egy álomban vagy éjjeli látomásban – nem tudom pontosan megmondani, melyik volt – egy magas, tekintélyt parancsoló személy üzenetet adott át nekem, és kinyilatkoztatta, hogy Isten akarata az, hogy a kötelességem őrhelyén maradjak. Megmutatta, hogy maga Isten lesz a segítségem, és támogatni fog abban, hogy kimondjam azokat a szavakat, amelyeket Ő ad számomra. Azt mondta: „Ezért a munkáért gyógyított meg téged Isten. Örökkévaló karjai megtartanak. Ettől az összejöveteltől kezdve életre vagy halálra szóló döntések születnek; nem azért, mert valakinek el kellene vesznie, hanem mert a lelki büszkeség és az önelégültség be fogja zárni az ajtót, hogy Jézust és az Ő Szentlelkének hatalmát ne fogadják be. Nekik lesz egy másik lehetőségük, hogy elforduljanak a hitetéstől, hogy megbánják és megvallják bűneiket, hogy Krisztushoz jöjjenek és megtérjenek, és Ő meggyógyítsa őket.”

Azt mondta: „Kövess engem!” Követtem vezetőmet, aki elvitt azokba a házakba, ahol testvéreim voltak elszállásolva, és így szólt: „Hallgasd meg az itt elhangzó szavakat, mert ezek fel vannak jegyezve az emlékkönyvben; ezek a szavak elítélnek mindenkit, aki részt vett ebben a munkában, amely nem a felülről való bölcsesség lelke szerint történt, hanem a lélek szerint, amely alulról jön.”

Figyeltem az elhangzott szavakat, melyeknek szégyent kellene kelteniük azokban, akik kimondták őket. Gúnyolódó megjegyzések hangzottak el egymás között, és gúnyos megjegyzésekkel nevetségessé tették A.T. Jonest, E.J. Waggonert, Willie C. White-t és engem._[277] Féktelen megjegyzéseket tettek a munkámra és a szolgálatomra azok, akiknek meg kellett volna alázniuk a lelküket Isten előtt, és rendbe kellett volna hozniuk a szívüket. Nyilvánvalóan lenyűgözőnek tartották, hogy a képzeletük szülte, valóságalapot nélkülöző dolgokról beszéljenek testvéreikről és azok munkájával kapcsolatban, hogy kételkedjenek, keserű szavakat mondjanak és írjanak. Mindez a megkérdőjelezés, a kétely és a hitetlenség eredménye volt.

Vezetőm így szólt: „Mindezt úgy jegyezték be a mennyei könyvekbe, mintha Jézus Krisztus ellen tették volna. Ez a lelkület nem képes összhangban lenni Krisztus Lelkével, az igazság Lelkével. A lázadás szelleme töltötte be őket, és nem tudják, milyen lélek vezérli szavaikat és tetteiket, ahogyan egy részeg ember sem tudja. Ez a bűn különösen sértő Isten előtt. Ez a lelkület nem hasonlít jobban az igazság és igazságosság lelkületéhez, mint az a lélek, amely arra késztette a zsidókat, hogy egy szövetségbe forrjanak Jézus kijelentéseinek kétségbevonására, kritizálására, és hogy kémkedjenek Krisztus, a világ Megváltója után.”

A vezetőm azt mondta, hogy egy tanú volt jelen a keresztényietlen és izgatott beszélgetéseken, amelyek megmutatták, milyen lelkület ihlette szavaikat. Amikor visszavonultak szobáikba, a gonosz angyalok kísérték őket, mert bezárták az ajtót Krisztus Lelke előtt, hogy ne hallják az Ő hangját. Lelkük nem alázkodott meg Isten előtt. Az imádság hangja ritkán hallatszott; helyette a kritika, eltúlzott kijelentések, feltételezések, gyanakvás, féltékenység, rosszindulatú gyanúsítás és alaptalan vádak uralták a beszélgetéseket. Ha megnyílt volna a szemük, olyasmit láttak volna, ami megrémíti őket – örvendező gonosz angyalokat. Azt is látták volna, hogy egy tanú minden szóra odafigyel, és ezeket a szavakat feljegyzi a mennyei könyvekbe.

Arról tájékoztattak, hogy abban az időben hasztalan lett volna bármiféle határozatot hozni a tanbeli kérdésekkel kapcsolatban, eldönteni, hogy mi az igazság. Hiábavaló lett volna őszinte vizsgálódó lelkületre várni, mivel egy szövetség alakult ki annak érdekében, hogy ne engedjenek semmilyen változást sem az eszmékben, sem az általuk elfogadott nézetekben, hasonlóan a zsidókhoz, akik ezt a múltban nem engedték meg. Sok mindent mondott nekem a vezetőm, olyan dolgokat, amelyeket nem áll módomban leírni._[278] Tudatosult bennem, hogy az ágyamon ülök, lelki fájdalommal és szenvedéssel tele, de ugyanakkor szilárd elhatározással, hogy kötelességem helyén maradok a konferencia végéig, és utána várom Isten Lelkének útmutatását arról, hogyan kell cselekednem és milyen utat kell követnem.

Vannak utak, amelyeken az Úr vezeti és irányítja népét. Istené minden bölcsesség és minden tudás. Ő mondta: „Ha pedig valakinek közületek nincsen bölcsessége, kérje Istentől, aki mindenkinek készségesen és szemrehányás nélkül adja; és megadatik neki.” (Jak 1:5). Ó, bárcsak mindazok, akik azt állítják, hogy Isten kiválasztott szolgái, érezték volna, hogy szükségük van bölcsességre, ahelyett, hogy úgy gondolták, semmire sincs szükségük, mint ahogyan valóban gondolták!

Nem volt szükség a hiábavaló beszédre, egymás ingerlésére és azok kigúnyolására, akiket Isten különleges munkával bízott meg. Ők testvérként fogták a Bibliájukat, kutatták az írásokat, és térdre borulva komoly imában kérték Isten, hogy teljesítse ígéretét és adjon nekik isteni vezetést. Ebben a veszélyes időben, a nagy válsághoz közeledve a legésszerűbb, ha arra készülünk, hogy Isten nagyobb világosságot tárjon népe elé. Hogyan tudhatták volna ezek a férfiak, akik hagyták, hogy elméjüket előítélet és féltékenység töltse be, hogy Isten azokat a férfiakat hírnököknek választotta ki arra, hogy világosságot és igazságot adjanak a népnek? Mi jogosította fel őket arra, hogy harci sorokba rendeződjenek Krisztus szolgái ellen, még ha úgy vélték is, hogy nézeteik eltérnek a múltbeli elképzeléseiktől? Miért nem töltöttek el együtt órákat Isten előtt imádságban, böjtölésben és szívük mély önvizsgálatában? „De kérje hittel, semmit sem kételkedvén: mert aki kételkedik, hasonlatos a tenger habjához, amelyet a szél hajt és ide s tova hány. Mert ne vélje az ilyen ember, hogy kaphat valamit az Úrtól” (Jak 1:6-7). Az igazi és komoly kutató elhagyja saját útját, és az Úr útjait választja, hogy az Úr vezethesse az általa kiválasztott ösvényeken. Ott az Úr nagy áldásokkal várja őt, még akkor is, ha a szűklátókörű embereknek úgy tűnik, hogy minden csak veszteség és pusztulás._[279] „Mert nem az én gondolataim a ti gondolataitok, és nem a ti utaitok az én utaim, így szól az Úr! Mert amint magasabbak az egek a földnél, akképpen magasabbak az én utaim utaitoknál, és gondolataim gondolataitoknál!” (Ézsa 55:8-9)

Megmutatták nekem az iowai gyülekezetek gyenge lelki állapotát, és tudtam, hogy Morrison testvér és az őt követők befolyása nem fogja felemelni a népet, hacsak Isten Lelke nem hoz jelentős változásokat a hitükben és a munkamódszerükben. Krisztus isteni természetét összekapcsolta az emberiséggel, hogy megmutassa, Isten azt akarja, hogy a legszorosabb kapcsolatban legyünk vele.  „Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.”

1889. április 7.

Március 28-án indultam el Battle Creekből Chicagóba Fanny Bolton testvérnő társaságában. Azóta, április 7-ig, szinte folyamatosan összejöveteleken vettem részt. A.T. Jones testvér hűségesen dolgozott az egybegyűl­tek tanításában, megtörve lelkük számára az Élet Kenyerét. Sajnáltunk nem csupán minden hetednapi adventista gyülekezetet, hanem a hitvallásuktól és tanaiktól függetlenül minden olyan gyülekezetet, amelyek nem rendelkeztek az igazságnak ezen értékes világosságával, amely itt oly tisztán be lett mutatva. Tudom, hogy ez gazdag lakoma lett volna sok olyan lélek számára is, akik nem osztoznak hitünkben, midőn a megváltás tervét ilyen világosan és egyszerűen láthatták volna. Emlékeznünk kell arra, hogy az Úrnak nagyon sok lelke van a világ minden gyülekezetében, akik a rendelkezésükre álló legnagyobb világosság szerint élnek. Ha ezek az éhes szívek, valamint saját testvéreink is hallhatták volna az itt elhangzott tanításokat az elmúlt tíz napban, és ha szívük nyitott lett volna az evangélium világosságára és igazságára, rendkívüli áldásokban részesülhettek volna._[280]

Krisztus vallása nem volt olyan világosan kifejtve, mint lehetett volna, hogy a megváltás tervét megismerni vágyó lelkek megérthessék a hit egyszerűségét. Ezeken az összejöveteleken azonban olyan érthetően tárták eléjük, hogy még egy gyermek is megérthette volna, hogy az a szív azonnali, készséges és bizakodó átadását jelenti Istennek, vagyis a Krisztussal való egyesülést, amely tele van bizalommal és szerető engedelmességgel, hogy Jézus Krisztus érdemei által teljesítse minden parancsolatát. Lelkünk irányítását az Úrra bízni kulcsfontosságú emberi döntés. Ez feltételezi a Krisztussal való felemelkedést, Krisztus megragadását, Krisztus igazságának ingyenes ajándékként való elfogadását. Az akaratot Krisztusnak kell alávetni. A Krisztus igazságába vetett hit által jön el az üdvösség.

Ezeken az összejöveteleken bebizonyosodott, hogy Krisztus hite és igazsága mennyire távol áll azok életétől, akik azt állítják, hogy megtartják Isten parancsolatait. Nagy szükség van Jézus Krisztus megismerésére. A vallásos tapasztalat legnagyobb hiányossága Jézus Krisztus elfogadása úgy, ahogyan az evangélium bemutatja. Sokan vannak, akik még nem fogadták be Krisztust. Elfogadták az igazság elméletét, és nagyrészt megelégedtek ezzel a fajta tapasztalattal. Milyen nehéz meggyőzni ezeket az elméket a hit általi megigazulás szükségességéről! „Valakik pedig befogadák őt, hatalmat ada azoknak, hogy Isten fiaivá legyenek, azoknak, akik az ő nevében hisznek.” (Jn 1:12)

A Krisztus igazságába vetett hit témáját minden lélek érdekében úgy kell az emberek elé tárni, mint egy olyan igazságot, amelyet szükséges alaposan tanulmányozni és mélyrehatóan átgondolni. Ezt a témát soha nem lehet túl sokat vagy túl gyakran tanulmányozni. Az emberek szenvednek Krisztus evangéliuma iránti szükségükben. Az elmének és a szívnek szüksége van tanításra és nevelésre, hogy higgyen Krisztusban. Az igazságot hirdetni kell, és türelmes, kitartó erőfeszítésekkel az embereket meg kell tanítani arra, hogyan haladjanak előre a hitben. Mindazok, akiknek az elméje nevelhető, mindazok, akik mentesek az előítéletektől, látni fogják a Jézus Krisztusba vetett hit egyszerűségét._[281]

Eleinte elszomorítónak találtam, hogy egyesek mennyire nehezen tudják elengedni a saját érdemeikbe vetett bizalmukat. De ahogy az emberek egyre inkább az igazságra összpontosítottak, reméltem, hogy az a hitetlenség okozta keménység, amely megbénítja az értelem és a lélek minden erejét, végül megtörik; és hogy az elhangzott szavak nem lesznek pusztán meddő történetek a hallgatóság számára. Jézus azt mondta azokról, akik hallgatták Őt, hogy „megkövéredett e népnek szíve, és füleikkel nehezen hallanak, és szemeiket behunyták; hogy valami módon ne lássanak szemeikkel, és ne halljanak füleikkel, és ne értsenek szívükkel, és meg ne térjenek, és meg ne gyógyítsam őket.” Az igazság iránti vággyal kísért odafigyelés megnyitja az értelmet, hogy a lélek befogadhassa az igazságot, és megszentelődjön általa. Minden léleknek személyesen kell befogadnia azt az igazságot, amelyet Isten küldött neki hírnökein keresztül. Ha befogadjátok ezeket a kegyelemteljes szavakat, ezzel megtisztelitek Istent, aki szeretettel küldött nektek egy üzenetet.

Ez a munka a hallgatók javát szolgálta, majd hibák és bűnök megvallása követte azt. A szívek meglágyultak, és megértették, hogy az önigazultságnak semmi értéke nincs. Nem tudják felfogni az istenfélelem nagy titkát. Nem értik, hogyan lehet a bűneiket Helyettesükre helyezni, és Krisztus igazságát a bűnösnek tulajdonítani, aki jogosan érdemli meg Isten haragját. Az elme tehetetlen abban, hogy felfogja és meghatározza ezeket a dolgokat. De vajon nem maga Isten mondta ki ezeket? Nem tette elég világossá az Ő igéjében, hogy Jézus Krisztus áldozata kiengeszteli az ember bűnét? „Megigazulván ingyen az ő kegyelméből a Krisztus Jézusban való váltság által, Kit az Isten eleve rendelt engesztelő áldozatul, hit által, az ő vérében, hogy megmutassa az ő igazságát az előbb elkövetett bűnöknek elnézése miatt, Az Isten hosszútűrésénél fogva, az ő igazságának megbizonyítására a mostani időben, hogy igaz legyen Ő és megigazítsa azt, aki a Jézus hitéből való.” (Róm 3:24-26)

Nem igaz talán Istennek ez a kijelentése? Így kell rá tekintenünk. Lehet, hogy nem értjük, hogyan történik mindez; a teológusok megpróbálhatják megmagyarázni, és mi mégis úgy érezzük, hogy nem látunk tisztábban. Ilyenkor nem tehetünk mást, mint hogy elhisszük, hogy Istennek van igaza._[282] Ő azt mondja, hogy így van, és így kell lennie. Fogadjátok el Isten ígéreteinek kegyelmi ajándékát, higgyétek el mindazt, amit a Szentírás mond, még akkor is, ha nem tudjátok megmagyarázni és ha senki sem tudja megmagyarázni nektek. Ez a hit próbája. Krisztus a hitetlenekért halt meg.

Buzgón és kitartóan dolgoztunk, hogy erősítsük testvéreink hitét. Olyan nehéznek tűnt ez, mint egy gyermeket arra tanítani, hogy megtegye magától az első lépéseit. De hála Istennek, mindezek az erőfeszítések nem voltak hiábavalók. Isten kegyelmes Lelke bizonyságot tett az elhangzott szavak mellett, és azok, akik hallották, csak annyira érthették meg az igazságot, amennyire hitben megcselekedték. „Mert szívvel hiszünk az igazságra, szájjal teszünk pedig vallást az üdvösségre.” (Róm 10:10) A lelkek teljes mértékben Krisztus kegyelmének és hatalmának ígéreteire támaszkodnak, amely az emberi erőfeszítéssel együtt munkálkodik. Ezek hit által, nem pedig az érzéseik által működnek. Ilyen erőfeszítéseket ismer el az Úr. A Szentlélek győzte meg a férfiak és nők szívét arról, hogy „nálam nélkül semmit sem cselekedhettek”.

A csütörtöki bizonyságtételek teljesen más hangvételűek voltak. A langymeleg és száraz megnyilatkozások eltűntek. A bizonyságtételek mély és komoly érzéseket tükröztek. Férfiak és nők vallották meg, mennyire hiányzott vallásos tapasztalatukból Krisztus szeretete a lelkükben és a testvéreik iránti szeretet. Alázattal és hálával fejezték ki köszönetüket a kapott világosságért. Korábban saját igazságukba kapaszkodtak; most azonban Krisztus erejében, hatalmában és igazságában bíznak. Valóban, semmit sem tudnak tenni isteni segítség nélkül. Imáik most tele vannak egyszerű és buzgó hittel, amely Istent a szaván fogja. Mintha minden szív új tűzzel égne. Krisztus szeretete biztosítja őket afelől, hogy befogadást nyertek, és ők boldogan vallják meg Isten nagy jóságát, aki tiszta, szeplőtlen és élő igazságot ajándékozott nekik. Bízhatunk Jézusban. Ki lenne méltóbb a bizalomra és tiszteletre, mint az, aki szenvedett és meghalt értünk?_[283]

Örülünk az Úrban, hogy testvéreink végre kezdik meglátni és megérteni, hogy ki Jézus számukra. Az, ahogyan felismerik és értékelik Jézus Krisztust, közvetlenül arányos azzal, hogy mennyire alázzák meg magukat. Az Úr itt van közöttünk. Áldott legyen az Ő szent neve!

A péntek különösen értékes nap volt. Az emberek eltávolították szívük ajtaja elől a felhalmozott szemetet, és megnyitották lelküket Jézus előtt. Ez mindenféle túlzott érzelmi megnyilvánulás vagy szélsőséges fellángolás nélkül történt. Krisztus igazságának kovásza belépett a tapasztalatukba, és megelevenítette lelküket. Ó, bárcsak ez a munka folytatódna titokzatos erejével, amíg a hatása fel nem ébreszti a megkeményedett lelkeket, akikkel kapcsolatba kerül. Isten Lelke csendesen, de hatalmasan munkálkodik, felébresztve az alvó érzékeket, megelevenítve a lelket, és felébresztve az emberek érzékenységét, míg végül minden egyes gyülekezeti tag valóban a világ világossága lesz.

Amikor napnyugtakor eljött a szombat, összegyűltünk, hogy dicsérettel és hálaadással köszöntsük szent óráit. Sokan tettek értékes bizonyságot arról, hogy soha nem szerették Jézust úgy, és soha nem látták Őt olyannak, mint most – mint egy irgalmas, könyörületes Barát._[284]

Reggel az egész természet mintha örömmel telt volna meg. Öt óra harminckor gyűltünk össze egy közösségi alkalomra. Az Úr Lelke jelen volt közöttünk. Sokan vallották meg, hogy kőkemény szívvel érkeztek az összejövetelre, de amint megnyitották ajkukat, hogy hitükről és Jézus szeretetéről bizonyságot tegyenek, a világosság behatolt szívükbe, és az Úr szeretete meglágyította és alázatra késztette őket. Az egyik testvér azt mondta, hogy azért akarta elmondani bizonyságtételét, mert tudta, hogy igaz, bár semmilyen érzés nem kísérte szavait. De ekkor a szíve összetört; ráesett a Kősziklára, és annyira megrendítette Jézus szeretete, hogy hangosan sírni kezdett. Az evangélium szolgái is bizonyságot tettek arról, hogy amikor megérkeztek, hidegek voltak és szívük kemény, de amikor hitben megvallották Isten előtt bűnösségüket, biztosak lettek abban, hogy Jézus megbocsátotta bűneiket._[284] Ekkor kimondhatatlan öröm töltötte be őket, és újonnan megtértek. Most pedig bizonyságtételük szabad és örömteli volt. „És nevezd annak nevét Jézusnak, mert ő szabadítja meg az ő népét annak bűneiből.”_[285]