RH, 1890. február 18. - Hogyan kezeljünk egy vitatott tanítási kérdést?

Battle Creek, Review and Herald, Vol. 67, No. 7.

Reggeli beszéd

Szeretnénk megérteni az időt, amelyben élünk. Jelenleg még csak félig sem értjük igazán. A szívem remeg, amikor arra gondolok, milyen ellenséggel van dolgunk, és mennyire gyengén vagyunk felkészülve arra, hogy szembenézzünk vele. Az Úr újra és újra elém tárta Izrael próbáit, ezekkel szemléltette az Ő népének helyzetét és tapasztalatát Krisztus második eljövetele előtt. Ahogy az ellenség minden alkalmat megragadott, hogy átvegye az uralmat a zsidók gondolkodása felett, ugyanígy napjainkban is azon munkálkodik, hogy megvakítsa Isten szolgáinak elméjét, hogy képtelenek legyenek felismerni az értékes igazságot.

Amikor Krisztus a világra jött, Sátán jelen volt, és minden egyes lépéséért harcolt a jászoltól a Golgotáig. Sátán azzal vádolta Istent, hogy önfeláldozást követel az angyaloktól, miközben Ő maga nem tudja, mit jelent az önmegtagadás, és nem is lenne hajlandó áldozatot hozni másokért. Ez volt az a vád, amelyet Sátán hozott fel a mennyben Isten ellen, és miután kiűzetett, továbbra is azt állította, hogy Isten olyan szolgálatot követel, amelyet Ő maga nem hozna. Krisztus eljött a világunkba, hogy szembeszálljon ezekkel a hamis vá­dakkal, és hogy kinyilatkoztassa az Atyát. Fel sem foghatjuk, hogy milyen mélyen megalázkodott azzal, hogy magára vette a mi természetünket. Nem azért, mintha önmagában szégyenletes lenne az emberiséghez tartozni, hanem mert Ő a menny Fensége, a dicsőség Királya volt; és mégis megalázta magát, hogy csecsemőként jöjjön el, és osztozzon a halandók szegénységében és gyötrelmeiben. Nem csupán a legmagasabb emberi rangig alázta meg magát, hogy gazdag és hatalmas legyen, hanem – jóllehet gazdag volt – értünk szegénnyé lett, hogy az Ő szegénysége által meggazdagodhassunk. Lépcsőről lépcsőre ereszkedett le az alázatban. Egyik helyről a másikra űzték, mert az emberek nem akarták befogadni a világ Világosságát. Teljesen elégedettek voltak a saját állapotukkal.

Krisztus az igazság drágaköveit ajándékozta nekik, de az emberek halomra rakták rájuk a babonákat és a hamis tanításokat. Az élet igéit nyújtotta nekik, de ők nem éltek minden igével, amely Isten szájából származott. Krisztus látta, hogy a világ nem találhatja meg Isten Igéjét, mert azt emberi hagyományok rejtették el. Ezért jött el, hogy megmutassa a világnak, milyen szoros kapcsolat van menny és föld között, és hogy visszahelyezze az igazságot méltó helyére. Egyedül Jézus tudta feltárni azt az igazságot, amelyet az embereknek ismerniük kell az üdvösséghez. Egyedül Ő tudta azt eredeti összefüggésébe helyezni, és az Ő küldetése az volt, hogy megtisztítsa a téves tanításoktól, és mennyei világosságban mutassa be az embereknek.

Sátán nyugtalankodott, és vágyott szembeszállni Vele, mert az ember bukása után nem kímélte erőfeszítéseit, hogy a világosságot sötétségnek, a sötétséget pedig világosságnak tüntesse fel.

Miközben Krisztus azon fáradozott, hogy az emberek elé az igazságot az üdvösségükkel összhangban tárja fel, Sátán a zsidó vezetőkön keresztül munkálkodott, ellenséges lelkületet támasztva bennük a világ Megváltója iránt. Elhatározták, hogy mindent megtesznek azért, hogy megakadályozzák Őt abban, hogy mély benyomást tegyen a népre.

Ó, mennyire vágyódott Krisztus, mennyire égett a szíve, hogy feltárja a papok előtt az igazság nagy kincseit! De értelmük olyan sötétségbe süllyedt, hogy szinte lehetetlenné vált számukra az Ő országáról szóló igazságok megértése. A Szentírást nem helyesen olvasták. A zsidók várták a Messiás eljövetelét, de azt gondolták, hogy a második eljövetel dicsőségével jelenik majd meg. Mivel nem királyi méltósággal érkezett, teljesen elutasították. Csakhogy nem pusztán azért utasították el, mert nem dicsőségben jött el. Azért vetették el, mert Ő az igazság megtestesülése volt, ők pedig tisztátalanok voltak. Ő makulátlan jellemmel járt e földön. Egy ilyen jellem az erkölcsi romlottság és gonoszság közepette nem volt összhangban a vágyaikkal, ezért megvetették Őt, és rosszul bántak Vele. Szeplőtelen élete fényt vetett az emberek szívébe, és leleplezte gonoszságukat annak visszataszító jellegében.

A sötétség erői minden lépésénél ostromolták Isten Fiát. Keresztsége után a Lélek a pusztába vitte, ahol Sátán negyven napon át kísértette. Olyan leveleket kaptam, amelyekben azt állították, hogy Krisztusnak nem lehetett ugyanolyan természete, mint az embernek, mert ha ugyanolyan természete lett volna, elbukhatott volna a kísértésekben. Csakhogy, ha nem lett volna részese az emberi természetnek, nem lehetett volna példaképünk. Ha nem lett volna részese a mi emberi természetünknek, nem lett volna megkísérthető ugyanúgy, mint az ember. Ha nem lett volna lehetséges, hogy engedjen a kísértésnek, nem tudna segíteni nekünk. Ünnepélyes valóság, hogy Krisztus azért jött, hogy emberként harcolja meg a harcokat az emberért. Megkísértése és győzelme arról tanúskodik, hogy az emberiségnek követnie kell a Példaképet; az embernek az isteni természet részesévé kell válnia.

Krisztusban egyesült az isteni és az emberi természet. Az isteni természet nem alacsonyodott emberivé; az isteni természet megtartotta helyét, az emberi viszont, az istenivel egyesülve, ellenállt a kísértés legke­ményebb próbáinak is a pusztában. E világ fejedelme Krisztushoz jött hosszú böjtje után, és arra ösztönözte, hogy parancsolja meg a köveknek, hogy változzanak kenyerekké. Az ember megmentésére kigondolt terv arról intézkedett, hogy Krisztusnak meg kellett tapasztalnia az éhséget, a szegénységet és az emberi tapasztalatok minden más aspektusát. Ellenállt a kísértésnek azzal az erővel, amit az ember is kérhet. Megragadta Isten trónját, és nincs egyetlen férfi vagy nő, aki az Istenbe vetett hit által ne juthatna hozzá ugyanehhez a segítséghez. Az ember az isteni természet részévé válhat. Egyetlen olyan lélek sincs, aki a kísértések és próbák idején ne folyamodhatna a menny segítségéért. Krisztus azért jött, hogy kinyilatkoztassa hatalma forrását, hogy az ember soha ne támaszkodjon tehetetlen emberi képességeire.

Akik győztesek akarnak lenni, azoknak lényük minden erejét a pénzváltóhoz kell vinniük. Isten előtt térden állva kell könyörögniük isteni erőért. Krisztus azért jött, hogy példaképünk legyen, és tudassa velünk, hogy részesévé válhatunk az isteni természetnek. Hogyan? Kikerülve a romlottságot, amely a kívánságban van e világon. Sátán nem győzte le Krisztust. Nem taposhatott a Megváltó lelkére. A fejét nem érintette, bár a sarkát mardosta. Példája által Krisztus világosan bebizonyította, hogy az ember képes feddhetetlenségben megállni. Az emberek képesek ellenállni a gonosznak – olyan erő által, amelyet sem a föld, sem a halál, sem a pokol nem győzhet le – olyan erő által, amely képessé teszi őket arra, hogy győzzenek, ahogyan Krisztus is győzött. Az isteni természet és az emberi természet egyesülhet bennük.

Krisztus munkája az volt, hogy az igazságot az evangélium keretében mutassa be, és felfedje a bukott embernek adott tanításokat és elveket. Minden gondolat, amit bemutatott, az Ő eszméje volt. Nem kellett mások gondolataiból merítenie, mert Ő volt minden igazság forrása. Megtehette volna, hogy idézi a próféták és bölcsek gondolatait, és mégis megőrizhette volna eredetiségét, mivel minden bölcsesség az Övé volt. Ő volt minden igazság forrása. Ő volt mindenekelőtt, és tanítása által minden korok lelki vezetőjévé vált.

Krisztus szólt Melkisédek által, a Magasságos Isten papja által. Melkisédek nem Krisztus volt, hanem Isten hangja a világban, az Atya képviselője. Az elmúlt nemzedékek során mindvégig Krisztus volt az, aki szólt. Ő vezette népét, és Ő volt a világ Világossága. Amikor Isten kiválasztotta Ábrahámot, hogy az Ő igazságának képviselője legyen, kihozta őt földjéről és rokonságából, és elkülönítette őt. Azt akarta, hogy saját mintája szerint formálja, és saját terve szerint tanítsa. A világ tanítóinak lenyomata nem nyugodhatott rajta. Ábrahámnak meg kellett tanulnia, hogyan parancsoljon gyermekeinek és házanépének, hogy megtartsák az Úr útját, igazságot és ítéletet tegyenek. Ez az a munka, amelyet Isten akar, hogy végezzünk. Azt akarja, hogy megértsük, hogyan irányítsuk családunkat, hogyan neveljük gyermekeinket, hogyan parancsoljunk házunk népének, hogy járjanak az Úr útján._[533]

Jánost különleges munkára hívta el Isten. Az volt a feladata, hogy előkészítse az Úr útját, és egyengesse az Ő ösvényeit. Az Úr nem küldte őt semelyik prófétai vagy rabbinikus iskolába. Isten kiszólította őt az emberek közül, és a pusztába vezette, hogy ott tanulhasson a természetről és a természet Istenéről. Isten nem akarta, hogy a papok és vezetők ujjlenyomata rajta legyen. Jánost különleges feladatra hívta el. Az Úr neki adta az Ő üzenetét. Vajon János elment a papokhoz és a vezetőkhöz, hogy megkérdezze tőlük, hirdetheti-e ezt az üzenetet? Nem. Isten elszakította őt tőlük, hogy a lelkületük és tanításaik ne befolyásolják őt. Ő volt a pusztában kiáltó szó: „Készítsétek az Úrnak útját, ösvényt egyengessetek! [...] Minden völgy fölemelkedjék, minden hegy és halom alászálljon, és legyen az egyenetlen egyenessé és a bércek rónává; És megjelenik az Úr dicsősége, és minden test látni fogja azt; mert az Úr szája szólt.” Ez az az üzenet, amelyet népünknek hirdetni kell. Közel van az idő vége, és az üzenet ez: „Tisztítsátok meg az utat a Király előtt! Szedjétek fel a köveket, emeljetek zászlót a népnek!” A népet fel kell ébreszteni. Nincs itt az idő, hogy ezt kiáltsuk: „Béke és biztonság!” A parancs ez: „Kiálts teljes torokkal, ne kíméld; mint trombita emeld fel hangodat, és hirdesd népemnek bűneiket, és Jákób házának vétkeit.”

Isten dicsőségének világossága ráragyogott Képviselőnkre, és azt üzeni nekünk, hogy Isten dicsősége ránk is ragyoghat. Jézus emberi karjával az egész emberi családot magához ölelte, miközben isteni karjával megragadta a Végtelen trónját, így kapcsolta össze az embert Istennel, a földet a mennyel.

Isten dicsőségének fénye ránk kell, hogy ragyogjon. Szükségünk van a felülről való szent kenetre. Bármilyen értelmes vagy művelt is valaki, ha nincs szilárdan megalapozva Izráel Istenében, nem alkalmas arra, hogy másokat tanítson. Aki összeköttetésben van a mennyel, az Krisztus cselekedeteit fogja cselekedni. Istenbe vetett hite által hatalma lesz megmozgatni az emberiséget. Ő keresni fogja Izráel házának elveszett juhait. Ha az isteni erő nem kapcsolódik az emberi erőfeszítéshez, egy garast sem ér mindaz, amit a legnagyobb ember meg tud tenni. A Szentlélek hiányzik a munkánkból. Semmi sem rémít meg annyira, mint amikor a viszálykodás szellemét látom megnyilvánulni testvéreinkben. Ha nem tudunk úgy összegyűlni, mint keresztények, hogy udvarias lelkülettel vizsgáljunk meg vitás kérdéseket, akkor veszélyes talajon állunk. Ilyenkor legszívesebben elmenekülnék onnan, ahol a testvérek nem tudják őszintén kutatni a Biblia tanításait, hogy ne kelljen elszenvednem azok befolyását. Azok, akik nem képesek pártatlanul megvizsgálni egy eltérő álláspont bizonyítékait, nincsenek felkészülve arra, hogy Isten művének bármelyik területén másokat tanítsanak. Szükségünk van a Szentlélek keresztségére. Enélkül nem vagyunk alkalmasabbak az evangélium hir­detésére, mint a tanítványok voltak Uruk keresztre feszítése után. Jézus ismerte rászorultságukat, és azt mondta nekik, hogy marad­janak Jeruzsálemben, amíg felruházza őket mennyei erővel. Minden tanítónak tanítvánnyá kell válnia, hogy a Szentlélek kenete által megérthesse Isten növekvő igazságának bizonyítékait. Az Igazság Napjának sugarai kell, hogy beragyogják a szívét, ha másoknak is közvetíteni akarja a világosságot.

Senki sem képes megmagyarázni az Írásokat a Szentlélek segítsége nélkül. De ha alázatos, tanulni vágyó szívvel fordultok Isten igéjéhez, Isten angyalai mellettetek lesznek, és az igazság bizonyítékait elmétekbe vésik. Amikor Isten Lelke kiárad rátok, nem fogjátok irigységgel vagy félté­kenységgel vizsgálni a másik álláspontját. Akkor már nem lesz bennetek a vádaskodás vagy kritizálás lelkülete, amit Sátán szított Krisztus ellen a zsidó vezetők szívében. Ahogy Krisztus mondta Nikodémusnak, úgy mondom én is nektek: „Újjá kell születnetek”. „Ha valaki újonnan nem születik, nem láthatja az Isten országát”. Isten pecsétjének rajtatok kell lennie, mielőtt felismerhetitek az igazság szent követelményeit. Ha a tanító nem Krisztus iskolájában tanul, akkor nem alkalmas arra, hogy másokat tanítson.

Nekünk el kell jutnunk arra a pontra, ahol minden különbség eltűnik. Ha úgy érzem, hogy világosságom van, kötelességem megosztani azt. Ha másokkal egyeztettem volna az üzenetről, amelyet az Úr a népének akart küldeni, talán az ajtó bezárult volna, és a világosság nem jutott volna el azokhoz, akiknek Isten küldte. Amikor Jézus bevonult Jeruzsálembe, „a tanítványok egész sokasága örvendezve kezdte dicsérni az Istent fennszóval mindazokért a csodákért, amelyeket láttak, mondván: Áldott a Király, ki jő az Úrnak nevében! Békesség a mennyben, és dicsőség a magasságban! És némelyek a farizeusok közül a sokaságból mondának neki: Mester, dorgáld meg a te tanítványaidat! És ő felelvén, monda nekik: Mondom nektek, hogyha ezek elhallgatnak, a kövek fognak kiáltani.”

A zsidók megpróbálták megakadályozni az Isten Igéjében megjövendölt üzenet hirdetését, de a próféciának be kellett teljesednie. Az Úr azt mondja: „Íme, én elküldöm nektek Illést, a prófétát, mielőtt eljön az Úrnak nagy és félelmetes napja.” El kell jönnie valakinek Illés lelkével és erejével, és amikor megjelenik, az emberek azt mondhatják: „Túl buzgó vagy, nem helyesen értel­mezed a Szentírást. Hadd tanítsuk meg, hogyan kell bemutatnod az üzenetedet!”

Sokan vannak, akik nem tudnak különbséget tenni Isten és az ember munkája között. Elmondom nektek az igazságot úgy, ahogyan Isten adja nekem, és most kijelentem: ha továbbra is hibákat fogtok keresni, és ellenséges lelkületet ápoltok, soha nem fogjátok megismerni az igazságot. Jézus azt mondta a tanítványainak: „Még sok mondani valóm van hozzátok, de most el nem hordozhatjátok.” Nem voltak abban az állapotban, hogy megértsék az örökkévaló és szent dolgokat. Jézus azonban megígérte, hogy elküldi nekik a Vigasztalót, aki mindenre megtanítja őket és eszükbe juttatja mindazt, amit mondott nekik. Testvérek, nem szabad az emberektől függnünk. „Oh szűnjetek meg hát az emberben bízni, akinek egy lehelet van az orrában.” Gyámoltalan lelketekkel Jézusba kell kapaszkodnotok. Nem illik a völgy forrásából inni, amikor ott van a hegyek forrása. Hagyjuk el az alacsonyabb forrásokat, és menjünk a magasabb forrásokhoz. Ha van az igazságnak olyan pontja, amit nem értetek, vagy amivel nem értetek egyet, akkor kutassatok, hasonlítsatok össze igeverset igeverssel, és merítsétek az igazság ásóját mélyre Isten Igéjének bányájában. Tegyétek magatokat és a véleményeteket Isten oltárára. Vessétek el az előre kialakított véleményeteket, és hagyjátok, hogy a Szentlélek vezessen benneteket minden igazságra.

Egyik testvér egyszer azt mondta nekem, hogy nem akar hallani semmit az általunk képviselt üzenetről, nehogy meggyőzze őt. Nem akart eljönni az összejövetelekre vagy meghallgatni az előadásokat. Később azonban azt vallotta, rájött, hogy ugyanúgy bűnösnek érezte magát, mintha hallotta volna őket. Isten lehetőséget adott neki, hogy megismerje az igazságot, és felelősségre fogja vonni ezért a lehetőségért. Sokan közülünk előítélettel fogadják a fejtegetett tanításokat. Nem akarják hallani, nem akarják nyugodtan kutatni, ehelyett inkább sötétségben hangoztatják ellenvetéseiket. Teljesen elégedettek álláspontjukkal. „Mivel ezt mondod: Gazdag vagyok, és meggazdagodtam és semmire nincs szükségem; és nem tudod, hogy te vagy a nyomorult és a nyavalyás és szegény és vak és mezítelen: Azt tanácslom neked, hogy végy tőlem tűzben megpróbált aranyat, hogy gazdaggá légy; és fehér ruhákat, hogy öltözeted legyen, és ne láttassék ki a te mezítelenségednek rútsága; és szemgyógyító írral kend meg a te szemeidet, hogy láss. Akiket én szeretek, megfeddem és megfenyítem: légy buzgóságos azért, és térj meg.”

Ezek az igék azokra vonatkoznak, akik az üzenet hirdetése idejében élnek, de nem akarnak eljönni és meghallgatni azt. Honnan tudjátok, hogy az Úr nem küldi az igazság friss bizonyítékait, új keretben foglalva azt, hogy előkészítse az Úr útját? Milyen terveket készítettetek, hogy az új világosság áradjon Isten népére? Milyen bizonyítékotok van arra, hogy Isten nem küldött világosságot gyermekeinek? Minden önelégültséget, önzést és a saját nézeteinkhez való büszke ragaszkodást el kell távolítani. Nekünk Jézus lábához kell jönnünk, és tanulnunk kell Tőle, aki szelíd és alázatos szívű. Jézus nem úgy tanította a tanítványait, ahogy a rabbik tanították a tanítványaikat. Sok zsidó eljött, hogy meghallgassa, hogyan tárja fel Jézus az üdvösség titkait, de nem azért jöttek, hogy tanuljanak. Azért jöttek, hogy kritizáljanak, hogy szaván fogják, hogy találjanak valamit, amivel előítéletet kelthetnek az emberekben. Ők megelégedtek a birtokukban lévő ismerettel, ám Isten gyermekeinek ismerniük kell a jó Pásztor hangját. Vajon nem ez az az idő, amikor rendkívül fontos, hogy böjtöljünk és imádkozzunk Istenhez? Veszélyben vagyunk, hogy megosztottság jön közénk, vagy hogy egy vitatott kérdésben helytelen álláspontra helyezkedünk. Nem kellene komolyan, lélekben megalázkodva keresnünk Istent, hogy megtudjuk, mi az igazság?

Nátánáel hallotta, amint Keresztelő János a Megváltóra mutatott, és azt mondta: „Íme az Istennek ama báránya, aki elveszi a világ bűneit!” Nátánáel Jézusra tekintett, de a világ Megváltójának külső megjelenése csalódást okozott neki. Lehetséges volna, hogy aki a fáradtság és a szegénység jeleit viseli, az legyen a Messiás? Jézus egyszerű munkás volt. A Megváltó szerény munkások között dolgozott, ezért Nátánáel elfordult tőle. De nem formált határozott, végleges véleményt Jézusról. Elment, letérdelt egy fügefa alá, és Istentől kérdezte meg, hogy vajon ez az ember valóban a Messiás? Miközben ott volt, Filep odajött hozzá és azt mondta neki: „Aki felől írt Mózes a törvényben, és a próféták, megtaláltuk a názáreti Jézust, Józsefnek fiát.” A „Názáret” szó újra felkavarta hitetlenségét, és így szólt: „Názáretből támadhat-e valami jó?”. Tele volt előítéletekkel, de Filep nem igyekezett leküzdeni ezeket az előítéleteket, hanem csupán ennyit mondott: „Jer és lásd meg!” Amikor Nátánáel odaért, Jézus azt mondta: „Íme egy igazán izraelita, akiben hamisság nincsen.” Nátánáel meglepődött, és azt kérdezte: „Honnan ismersz engem? Felele Jézus és monda neki: Mielőtt hívott téged Filep, láttalak téged, amint a fügefa alatt voltál.”

Nem lenne jó, ha mi is elmennénk a „fügefa alá”, megkérni Istent, hogy mutassa meg nekünk az igazságot? Vajon Isten nem látna meg minket is, ahogy meglátta Natánáelt? Nátánáel ekkor hitt az Úrban és felkiáltott: „Rabbi, te vagy az Isten Fia, te vagy az Izrael Királya! Felele Jézus és monda neki: Hogy azt mondám neked: láttalak a fügefa alatt, hiszel? Nagyobbakat látsz majd ezeknél. És monda neki: Bizony, bizony mondom nektek: Mostantól fogva meglátjátok a megnyílt eget, és az Isten angyalait, amint felszállnak és leszállnak az ember Fiára.”

Ilyen dolgokat fogunk látni, ha Istenhez kötődünk. Isten azt akarja, hogy Őrá támaszkodjunk, ne emberekre. Új szívet akar adni nekünk, és az Ő akarata az, hogy Isten trónjáról fényes kinyilatkoztatások ragyogjanak ránk. Minden nehézséggel meg kell birkóznunk, de ha egy vitás kérdés kerül elénk, vajon emberekhez fordulunk, hogy megtudjuk, mit gondolnak róla, és az ő véleményük alapján vonjuk le a következtetést? Nem. Menjünk Istenhez! Mondjuk el Neki, mit szeretnénk, majd vegyük kezünkbe a Bibliát, és kutassuk, mintha rejtett kincset keresnénk.

Nem kutatjuk elég mélyen a Bibliát, hogy megtaláljuk az igazságot. Minden egyes lélek, aki hisz a jelenvaló igazságban, olyan helyzetbe fog kerülni, amikor számot kell adnia a benne lévő reménységről. Isten népének uralkodók, fejedelmek, vezetők és a föld nagyjai előtt kell majd megállnia, ezért tudniuk kell, hogy mi az igazság. Megtért férfiaknak és nőknek kell lenniük. Isten egyetlen pillanat alatt többet tud megtanítani nektek a Szentlélek által, mint amennyire a föld legnagyobb emberei képesek lennének.

Az egész világegyetem figyeli a földön zajló küzdelmet. Isten végtelen áron tette lehetővé minden ember számára, hogy megismerje azt, ami bölccsé teszi az üdvösségre. Milyen figyelmesen szemlélik az angyalok, hogy ki fog élni a kapott lehetőséggel! Amikor egy üzenet Isten népe elé kerül, nem szabad ellene fordulnia._[534] A Bibliához kell fordulnia, össze kell vetnie azt a törvénnyel és a bizonyságtétellel, és ha nem állja ki ezt a próbát, akkor az nem az igazság. Isten azt akarja, hogy fejlesszük értelmünket. Kegyelmével be akar takarni bennünket. Minden nap részesülhetünk gazdag lelki eledelben, mert Isten meg tudja nyitni számunkra a menny minden kincsét. Nekünk eggyé kell lennünk Krisztussal, ahogyan Ő egy az Atyával, és az Atya úgy fog minket szeretni, ahogyan a Fiút szereti. Ugyanaz a segítség, amely Jézusnak rendelkezésére állt, számunkra is elérhető. Megkaphatjuk az erőt minden válságos helyzethez, mert Isten megy előttünk, és utánunk is Ő jön. Körülvesz bennünket minden oldalról, és amikor földi vezetők és hatóságok elé visznek bennünket, nem kell előre megfontolnunk, mit fogunk mondani. Isten meg fog tanítani arra, amit mondanunk kell abban az órában. Isten segítsen bennünket, hogy Jézus lábaihoz jöjjünk és Tőle tanuljunk, mielőtt másokat próbálnánk tanítani._[535]