„Ó, Izráel, bárcsak hallgatnál rám! Nem lenne benned egyetlen idegen Isten sem. Nem imádnál idegen Istent sem! Én vagyok az Úr a te Istened, aki kihoztalak Egyiptom földjéről. Nyisd ki szélesre a szádat, és én megtöltöm azt! De népem nem hallgatott szavamra, Izráel nem akart engem. Ezért hagytam őket szívük keménységében, hadd járjanak saját tanácsuk szerint. Ó, ha népem hallgatott volna rám, ha Izráel az én utaimon járt volna! Rögtön megaláztam volna ellenségeit, és szorongatói ellen fordítottam volna kezemet. Az Úr gyűlölői engedelmeskedtek volna neki, és az idejük örökké tartott volna.” (Zsolt 81:9-16 KJV)

Láttuk Izraelt Egyiptomban, és valamelyest bepillantást nyertünk arról, hogy mit jelent ez. Isten megjövendölte Ábrahámnak a nép rabságát és szabadulását, amikor szövetséget kötött vele; és a szövetséget esküvel erősítette meg.

Térjünk vissza István néhány kijelentéséhez, amiket akkor mondott, amikor a Szentlélektől betelve a szanhedrin előtt állt. Beszédét azzal az egyértelmű bizonyítékkal kezdte, hogy az Ábrahámnak tett ígéret teljesedéséhez szükség van a feltámadásra. Az ígéret megismétlésével István kijelentette, hogy Ábrahám nem kapott egy lábnyomnyi területet sem a megígért földből, bár Isten azt mondta, hogy mind ő, mind az ő magva birtokolni fogja azt.

Mivel a föld öröklése nélkül halt meg, mint ahogy megannyi leszármazottja is és még azok is, akiknek Ábrahámhoz hasonló hitük volt, a következtetés az, hogy az ígéret teljesedése csak a feltámadás által valósítható meg. Az egyetlen oka annak, hogy olyan sok zsidó elutasította az evangéliumot az volt, hogy makacsul semmibe vették a Szentírás világos bizonyítékait, miszerint az Ábrahámnak tett ígéret nem ideiglenesről, hanem az örök örökségről szólt. Ugyanúgy van most is. A hit, miszerint az Izraelnek tett ígéret egy ideiglenes földi örökséget biztosít, nem összeegyeztethető a Krisztusba vetett teljes hittel.

Majd István idézte az Úr Ábrahámhoz intézett szavait, hogy magva egy idegen országban marad egy ideig és el lesz nyomva, majd megszabadul. Azután István azt mondta: „elközelgett pedig az ígéret teljesedésének ideje, melyet Isten esküvel ígért Ábrahámnak. A nép megnövekedett és megsokasodott Egyiptomban” (Apcsel 7:17 KJV). Majd beszélt az elnyomásról és Mózes születéséről. Mit jelentett az „elközelgett pedig az ígéret teljesedésének ideje, melyet Isten esküvel ígért Ábrahámnak”? Néhány bibliavers rövid áttekintése, amiről már beszéltünk, azonnal tisztázni fogja a dolgokat.

Az Ábrahámmal kötött szövetség alkalmával Isten azt mondta: „Én vagyok az Úr, ki téged kihoztalak Úr-Kaszdimból, hogy neked adjam e földet, örökségedül.” Következnek a szövetségkötés részletei, majd így folytatta: „Tudván tudjad, hogy a te magod jövevény lesz a földön, mely nem övé, és szolgálatra szorítják, és nyomorgatják őket négyszáz esztendeig. De azt a népet, melyet szolgálnak, szintén megítélem én, és annak utána kijőnek nagy gazdagsággal. Te pedig elmégy a te atyáidhoz békességgel, eltemettetel jó vénségben. Csak a negyedik nemzedék tér meg ide; mert az emoreusok gonoszsága még nem tölt be.” (1Móz 15:13-16).

Ez a szövetség a körülmetélés jelével lett bepecsételve, és miután Ábrahám bizonyította hitét azáltal, hogy áldozatként felajánlotta Izsákot, az Úr esküvel erősítette meg az ígéretet mondván: „Én magamra esküszöm azt mondja az Úr: mivelhogy e dolgot cselekedéd, és nem kedvezél a te fiadnak, a te egyetlenegyednek: Hogy megáldván megáldalak tégedet, és bőségesen megsokasítom a te magodat mint az ég csillagait, és mint a fövényt, mely a tenger partján van, és a te magod örökség szerint fogja bírni az ő ellenségeinek kapuját.” (1Móz 22:16-17).

Ez az egyetlen ígéret, melyet Isten Ábrahámnak esküvel erősített meg. Ez az eredeti ígéret megerősítése. De amint már láttuk, ez nem foglal magába mást, mint a halottakból való feltámadást Krisztus által, aki a Mag. „Mint utolsó ellenség töröltetik el a halál”, hogy beteljesedjen az Úr szava, amelyet a prófétán keresztül mondott: „Megváltom őt a sír hatalmából! Megváltom őt a haláltól! Ó halál! Én leszek a csapásod; Ó, halál! Én leszek a te romlásod.” (Hós 13:14 KJV). Tehát addig nem teljesedik Isten ígérete, amit esküvel ígért meg Ábrahámnak, mert az egész mag csak akkor fogja uralni az ellenség kapuit.

A gyászoló anyák siratták a Heródes parancsára megölt gyermekeiket. Isten így vigasztalta őket: „Tartsd távol magadtól a sírást és szemedtől a könnyhullatást, mert meglesz cselekedeted jutalma – ezt mondja az Úr –, hiszen visszatérnek fiaid az ellenség földjéről. Reménységed lehet a jövő felől – ezt mondja az Úr –, mert visszajönnek fiaid a földjükre.” (Jer 31:16,17). Ábrahám, Izsák és Jákob magva csak a feltámadás által térhetnek vissza földjükre. Ezt értette meg Ábrahám, amikor az Úr elmondta neki, hogy mielőtt magva birtokolja a földet, elnyomott lesz idegen földön, ő pedig meg fog halni, „de a negyedik nemzedék vissza fog térni ide”.

Ezért nem kételkedhetünk abban, hogy Isten terve szerint Izráel visszatérése az egyiptomi fogságból megegyezik a feltámadással, és minden dolog helyreállításának idejével. Az ígéret teljesedésének ideje közeledett. Az Egyiptomból való kijövetel után, hogy mennyi időnek kellett volna eltelnie a teljes helyreállításig, nem tudhatjuk. Természetesen sokat kellett volna tenni a földön élő emberek figyelmeztetése érdekében, és ez az idő Izráel gyermekeinek hűségétől függött volna. De nem szabad spekulálnunk azon, hogyan teljesedtek volna ezek a dolgok, mivel az izraeliták nem voltak hűségesek. Ami számunkra most fontos, hogy az Egyiptomból való szabadulás nem más, mint Isten egész népének teljes felszabadítása a bűn és a halál fogságából és minden dolog helyreállítása, ahogyan kezdetben volt.

The Present Truth, 1896. augusztus 13.