A múlt héten tanulmányozva ezt a témát láttuk, hogy a megígért nyugodalom az Úr nyugodalma, az a pihenés, amibe belépett Ádám, amikor Isten „pihentette őt az élvezet kertjében”.

A bűn az, ami fáradtságot hoz. Az Éden kertjében Ádámnak munkát kellett végeznie, mindazonáltal tökéletes pihenésben volt része egészen addig, amíg nem vétkezett. Ha nem vétkezik, a fáradtság ismeretlen lett volna a földön. A munkavégzés nem része az átoknak, de a fáradtság igen. „Mivelhogy ... ettél arról a fáról, amelyről azt parancsoltam, hogy ne egyél arról: Átkozott legyen a föld te miattad, fáradságos munkával élj belőle életednek minden napjaiban. Tövist és bogáncskórót teremjen teneked; s egyed a mezőnek füvét. Orcád verítékével egyed a te kenyeredet, míglen visszatérsz a földbe…” (1Móz 3:17-19)

Megtartva a nyugodalmat

Egészen addig a pillanatig Ádám örült a tökéletes nyugalomnak, miközben dolgozott. Miért? Mert a munkája abból állt, hogy „őrizze meg” Isten tökéletes munkáját, amit számára készített, és amit átadott neki. Ádámnak nem kellett teremtenie. Ha csak egy virágot vagy egy fűszálat kellett volna teremtenie, valószínűleg haláláig fáradozott volna, és halálakor feladatát befejezetlenül hagyta volna. De Isten elvégezte a teremtés munkáját, és átadta Ádámnak birtokba azzal a paranccsal, hogy őrizze azt. Ádám csak addig tudta megőrizni a kertet, ameddig hitét „megőrizte”.

Vegyük észre, hogy ez a tökéletes nyugodalom az új föld tökéletes nyugodalma volt, továbbá figyeljük meg, hogy ha a bűn soha nem lépett volna be a világba, akkor a föld örökké új maradt volna. A bűn rontotta meg a földet, és megöregítette azt. Isten tökéletes nyugodalma csak a mennyei állapotban található meg, és az új föld kétségtelenül „egy jobb ország volt, tudniillik mennyei”. Amit kezdetben az ember kapott, - amikor „dicsőséggel és tisztességgel koronáztatott meg”, és amit elveszített, amikor „vétkezett és szűkölködött Isten dicsősége nélkül”, de amit a második Ádám jogosan megszerzett, dicsőséggel és tisztességgel megkoronázva a halála által, melyet elszenvedett – az, amit Isten megígért Ábrahámnak és magvának, amit akkor kapnak meg, amikor eljön a Messiás, „amikor minden újjáteremtetik”.

Még megmaradt valami Édenből

Ez az új és tökéletes teremtés eltűnt - de a nyugodalom megmarad. A bizonyíték, hogy a teremtés be lett fejezve, és a nyugodalom el volt készítve a világ megalapítása óta az, hogy „Isten megpihent minden munkájától a hetedik napon”. Az Úr szombatja - a hetedik nap - az Éden azon része, amely az átok közepette megmarad; az új föld nyugalmának egy része, amely átnyúlik az elveszett Éden és a helyreállított Éden felett. Mivel a szombat kikerekítette a teremtés hetét, és a munka befejezésének bizonyítéka volt, ezért az új és tökéletes teremtés pecsétje. Most egy újjáteremtésre van szükség, amit ugyanazzal az erővel lehet véghezvinni, mint kezdetben. Minden dolog Krisztusban teremtetett, és „ha valaki Krisztusban van, új teremtés az”; de a tökéletesség pecsétje mindkét esetben ugyanaz. Ezért a szombat a tökéletesség pecsétje, a tökéletes igazság pecsétje.

Mit jelképez a jel?

Azt azonban meg kell értenünk, hogy a szombat pihenése nemcsak a péntek naplementétől szombat naplementéig a munkától való tartózkodást jelenti. Ez a tartózkodás csak a pihenés jele, és mint minden más jel, így ez is egy csalás, ha a szimbolizált dolog nincs jelen. Az igazi szombatpihenés Isten teljes és folyamatos elismeréséből áll, mint minden dolognak Teremtője és Fenntartója, az Igaz, akiben életünk, mozgásunk és létezésünk van életként és igazságként. A szombat megtartása nem egy kötelesség, amit teljesíteni kell Isten kegyelmének megszerzése érdekében, hanem a hit megőrzése, amely által az igazság beszámíttatik nekünk.

Nincs helye annak a kifogásnak, hogy nem kell megtartanunk a hetedik nap szombatját, mert nem cselekedetek által üdvözülünk, mert a szombat nem egy cselekedet, hanem pihenés - az Isten nyugodalma. „Mert aki bement az ő nyugodalmába, az maga is megnyugodott cselekedeteitől, amiképpen Isten is a magáéitól.” (Zsid 4:10) A szombat igazi megtartása nem cselekedetek általi megigazulás, és teljesen el van különítve egy ilyen gondolattól; éppen ellenkezőleg, nem más, mint a hit általi megigazulás - az abszolút pihenés, amely az Isten hatalmába vetett tökéletes hitből származik, hogy új embert tud teremteni, és megőrzi lelkét a bűntől.

De „a hit hallásból van, a hallás pedig Isten igéje által” (Róm 10:17). Tehát mesét mond az, aki állítja, hogy hisz Istenben, miközben figyelmen kívül hagyja vagy elutasítja Istennek akár egyetlen szavát is. Az embernek élnie kell minden igével, amely Isten szájából származik. Isten minden szavában élet van. Ha az ember nem ismerné Istennek csak egyetlenegy szavát, és elfogadná azt a szót, hogy az valóban Istentől származik, akkor e szó által megszabadulna. Isten szánakozik a tudatlanon, és nem vár el az emberektől bizonyos tudásmennyiséget, mielőtt megmentené őket. De a szándékos tudatlanság, az más. Az ember tudatlansága az ismeret szándékos elutasításának a következménye lehet, és az, aki ezt teszi, elutasítja az életet. Mert ha Isten minden szavában élet van, és ugyanaz az élet minden egyes szóban, akkor ha valaki elutasít egyetlenegy szót, amely világos módon érkezik hozzá, ezáltal mindent elutasít. A hit elfogadja Istent mindazért, ami Ő maga, mindazért, amit ismerünk Róla, és az egész ismeretlen végtelenért.

Egy ajándék az embernek

Ne felejtsük el, hogy a szombat nem egy teher, amit Isten az emberekre rak (ki hallott már olyat, hogy a tökéletes nyugodalom teher lenne?), hanem egy áldás, amit az embernek kínál. Nem más, mint a terhek eltávolítása. „Jöjjetek én hozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és megterheltettetek, és én megnyugosztlak titeket.” Ahelyett, hogy a szombat megtartására kényszerítené az embereket, Isten azt mondja, hogy senki sem részesülhet a szombat nyugodalmában, hanem csak az, aki hisz. Az embernek, aki így gondolkodik: „Nem hiszem, hogy szükséges megtartanom a szombatot”, annak Isten így válaszol: „Te nem tudod megtartani; ha nem lépsz be a nyugodalmamba, nem lesz részed benne.” Az embernek lehetetlen megtartani az Úr szombatját hit nélkül, mert „Az igaz pedig hitből él.” A szombat Isten nyugodalma, Isten nyugodalma tökéletesség, és a tökéletességet csak tökéletes hit által lehet elérni.

„Az Isten lélek: és akik őt imádják, szükség, hogy lélekben és igazságban imádják.” (Jn 4:24) Ezért Isten nyugodalma lelki, így hát csak a fizikai pihenés lelki pihenés nélkül egyáltalán nem jelenti a szombat megtartását. Csak a lelkiek tudják valóban megtartani az Úr szombatját. Mindaddig, amíg Ádám hagyta, hogy a Lélek vezesse, örült a teljes nyugalomnak, úgy a testinek, mint a lelkinek, de amint vétkezett, elveszítette a nyugodalmat. De annak ellenére, hogy a föld átka a test fáradtságát okozza, Édentől fogva a szombat továbbra is a lelki pihenés garanciája és pecsétje maradt. A hetedik napon a tartózkodás minden munkánktól és örömünktől - a tartózkodás mindattól, amiből személyes profit származna - egyszerűen az Isten elismerésén alapszik, mint minden dolog Teremtője és Fenntartója, akinek hatalma által élhetünk. De ez a látszólagos pihenés csak egy csalás, ha nem teljes szívből ismerjük el Istent, és nem kötelezzük el magunkat teljesen a szombat megtartása mellett.

Következésképpen a szombat különösen a szegény ember barátja, mert mindenekfelett a dolgozó embert szólítja meg, mert az evangélium a szegényeknek hirdettetik. A gazdagok nehezen hallják az Úr hívását, mert valószínűleg elégedettek sorsukkal. Bíznak vagyonukban, és úgy érzik, képesek megélni a jelenben, és a jövőre nézve pedig azt gondolják, hogy „az ő házuk örökkévaló”. De a szegény ember számára, aki egyik napról a másikra él, a szombat reményt és örömöt hoz azáltal, hogy elméjét Istenhez irányítja, a Teremtőhöz, Aki a mi életünk. Ő azt mondja: „keressétek először Istennek országát, és az ő igazságát; és ezek mind megadatnak néktek”. A szegény ember ahelyett, hogy kényszeredetten azt mondaná: „Hogyan fogok megélni, ha megőrzöm a szombatot?”, úgy tekint a szombatra, mint az élete problémáinak megoldására. „A kegyesség mindenre hasznos, meglévén benne a jelenvaló és a jövő életnek ígérete.” (1Tim 4:8)

Az áldott nap és az áldott ember

Tartsuk észben, hogy míg a szombat a hétnek hetedik napja, a nyugodalmat, amelyet a szombatnap kiemel, folyamatos. Úgy, mint ahogy egy nap nem egy ember, ugyanúgy különbség van egy ember es egy nap áldása között. Isten megáldotta a hetedik napot (1Móz 2:3), de Ő minden nap megáldja az embereket. A szombatot csak azok őrzik, akik folyamatosan az Úrban pihennek. Mint ahogy senki sem tarthatja meg a szombatot, miközben figyelmen kívül hagyja azt a napot, amit Isten megáldott, ugyanolyan igaz, hogy az ember, aki nem pihen folyamatosan az Úrban, nem tartja meg a szombatot.

A Benne való pihenés tehát csak az Úrba vetett hit által található meg. De a hit megment a bűntől, és az élő hit ugyanolyan folyamatos, mint a lélegzés, mert „Az igaz pedig hitből él”. Ha egy ember nem bízik az Úrban a hét folyamán, kételkedő és félénk a megpróbáltatásokkal szemben, talán izgatottságában és aggodalmában türelmetlen, szigorú, vagy igazságtalan embertársaival, akkor biztos nem pihen az Úrban. Nem fog emlékezni a szombatnapról, hogy megszentelje azt. Ha igazán megemlékezne a szombatnapról, megismerné Isten hatalmát, amely vigyáz az emberre, és mint egy hű Teremtőre, Őrá bízná lelkének megőrzését, hogy jót tegyen.

Krisztus Keresztje

A szombat felfedi Krisztust, a Teremtőt, mint a terhek hordozója. Ő viseli az egész világ terhét, minden munkájával, bűnével, és szenvedésével együtt - az Ő terhe könnyű. „Aki a mi bűneinket maga vitte fel testében a fára, hogy a bűnöknek meghalván, az igazságnak éljünk: akinek sebeivel gyógyultatok meg.” (1Pét 2:24) Krisztus keresztje által életet kapunk, és új teremtményekké válunk. A kereszt ereje tehát egy teremtő erő. Így, amikor Jézus a keresztfán felkiáltott: „Elvégeztetett”, egyszerűen bejelentette, hogy Benne, az Ő keresztje által Isten tökéletes tettei szerezhetők meg, amelyeket a világ teremtése óta elkészített. Így a szombat -  a hetedik nap nyugalma, amely kezdettől fogva megemlékezik a teljes teremtésről -  annak a ténynek az áldott emléke, hogy Krisztus keresztje által ugyanaz a teremtő erő van kínálva pénz nélkül, amely megszabadít az átoktól, és tökéletessé tesz minket, mint kezdetben, amikor Isten megtekintette munkáját, és azt mondta: „Íme, minden igen jó.” Az élet Igéje így szól hozzánk az evangéliumon keresztül: „Ami kezdettől fogva vala”.

Isten nem vall kudarcot, nem válik türelmetlenné, nem bátortalanodik el; ezért minden aggodalmunkat bizalommal Őrá vethetjük. Ily módon a szombat valóban élvezet. Szombatnapi zsoltárában Dávid így énekelt: „Mert megvidámítottál engem Uram a te cselekedeteddel, a te kezednek műveiben örvendezem.” (Zsolt 92:5) A szombat jelentése: diadalmaskodni Isten kezének műveiben, nem a mi munkánkban. Győzelmet jelent a bűn és a halál felett - mindaz felett, ami az átokkal kapcsolatos - Urunk Jézus Krisztusunk által, aki által létrejöttek a világok. A szombat az átok előtti Édenkert maradéka, és következésképpen, aki igazán megőrzi, valósággal megkezdi az örök pihenést, annak van nyugodalma, tökéletes nyugodalma, amit csak az új föld tud adni.

Isten hívása a szombat megtartására

Most már megérthetjük, hogy a szombat miért foglal egy olyan kiemelkedő helyet abban, ahogyan Isten kezelte Izraelt. Nem azért, mert a szombat kizárólag az övék volt, mint ahogy a megváltás sem kizárólag az övék, hanem azért, mert a szombat megtartása annak a nyugodalomnak a kezdete, amelyet Isten ígért az Ő népének Kánaán földjén. Néha azt mondják, hogy a szombat nem a pogányoknak adatott, de arra is emlékeznünk kell, hogy az ország sem a pogányoknak lett megígérve. A pogányok „az ígéret szövetségeitől távolvalók”. De az is igaz, hogy a pogányok - az egész világ - Krisztushoz kaptak meghívást, az élet vizéhez. „Ó, mindnyájan, kik szomjúhoztok, jertek a vízhez.” Izraelnek szóló ígéret mindig is ez volt: „a nép, amely téged nem ismert, hozzád siet az Úrért, Istenedért és Izrael Szentjéért, hogy téged megdicsőített.” (Ézsa 55:5) Továbbá ugyanabban a meghívásban az Úr azt mondja:

„Őrizzétek meg a jogosságot, és cselekedjetek igazságot, mert közel van szabadításom, hogy eljöjjön, és igazságom, hogy megjelenjék. Boldog ember, aki ezt cselekszi, és az ember fia, aki ahhoz ragaszkodik, aki megőrzi a szombatot, hogy meg ne fertőztesse azt, és megőrzi kezét, hogy semmi gonoszt ne tegyen. És ne mondja ezt az idegen, aki az Úrhoz jött: <<Bizony elszakaszt az Úr engem az Ő népétől>>....; És az idegeneket, akik az Úrhoz adák magukat, hogy neki szolgáljanak és hogy szeressék az Úr nevét, hogy Ő neki szolgái legyenek; mindenkit, aki megőrzi a szombatot, hogy meg ne fertőztesse azt, és a szövetségemhez ragaszkodókat: Szent hegyemre viszem föl ezeket, és megvidámítom őket imádságom házában; egészen égő és véres áldozataik kedvesek lesznek oltáromon; mert házam imádság házának hívatik minden népek számára! Így szól az Úr Isten, aki összegyűjti Izrael elszéledt fiait: <<Még gyűjtök ő hozzá, az ő egybegyűjtötteihez>>.” (Ézsa 56:1-8).

Mind ezeknek, mind amazoknak - mindenkinek, akiknek békét hirdet az Isten, akár közel valók, akár távol valók (Ézsa 57:19), az Úr hirdet nekik egy dicsőséges ígéretet.

Egy dicsőséges ígéret

„Ha megtartóztatod szombaton lábadat, és nem űzöd kedvtelésedet szent napomon, és a szombatot gyönyörűségnek hívod, az Úr szent és dicsőséges napjának, és megszenteled azt, dolgaidat nem tevén, foglalkozást sem találván, hamis beszédet sem szólván: Akkor gyönyörűséged lesz az Úrban; és én hordozlak a föld magaslatain, és azt művelem, hogy Jákobnak, atyádnak örökségével élj; mert az Úr szája szólt!” (Ézsa 58:13,14)

Azok, akik a szombatot örömnek nevezik - nem tehernek -, örvendezni fognak az Úrban. Miért? Mert az Úr szombatja, az Ő nyugodalma. Ezt a nyugodalmat csak az Ő jelenlétében lehet megtalálni, akiben „örömnek teljessége” van. Az Éden nyugodalma - mert Éden élvezet, öröm - az új föld nyugodalma, mert Éden az új földhöz tartozik. Olvastuk már, hogy azok, akik eljönnek az Úrhoz, hogy megtartsák a szombatot, megtelnek örömmel az Úr házában, és róluk olvassuk: „Dúslakodnak házadnak bőséges javaiban; megitatod őket gyönyörűségeid folyóvizéből.” (Zsolt 36:9). Ez az Úr öröksége. Most van az idő, ma van a nap, amikor bemehetünk, mert Ő az örökségünk osztályrésze, és Benne van mindenünk.

The Present Truth, 1897. február 11.