A vallási törvényhozás hátrányai (I)

„Ma este mindenekelőtt rögzíteni fogom a polgári fogalom meghatározását: „Egy városhoz vagy államhoz való tartozás, vagy a polgárok városhoz vagy államhoz való kapcsolódása.” Civilnek hívjuk a kormányt, törvényeit pedig polgári törvénynek. Akkor mi köze lehet a polgári kormánynak olyan valamihez, ami Istenre tartozik? A kormány teljes egészében földi dolgokkal foglalkozik, az ember és az állam közötti kapcsolattal. Még a definíció szerint is, egyik kormánynak sincs semmi köze Istenhez vagy a valláshoz. A vallási dolgok vallásosak, a civil dolgok civilek.

Mivel a témám a polgári kormány és a vallás, határozzuk meg, mi a vallás: „Isten elismerése, mint imádat, szeretet és engedelmesség tárgya.” Van azonban egy mélyebb jelentése is. Minden népnek volt egyfajta istensége, amelyet imádtak és tiszteltek. Természetesen vannak hitetlenek is, és csak ott léteznek, ahol bemutatták Istent, de a pogányok között nem. Ezért ez lenne a jobb meghatározás: „Isten elismerése”. Egy másik meghatározás a következő: „Az ember Isten iránti hitről és engedelmességről szóló személyes köteléke.” Ez a kettő határozza meg a vallást.

Mi köze tehát bármely kormánynak a valláshoz? Mit számít nektek, ha én szeretem, engedelmeskedem és tisztelem Istent vagy nem? Milyen rossz fog származni, ha nem teszem meg mindezeket? Mi köze van ehhez bármelyik közgyűlésnek vagy kormánynak? Semmi köze! A polgári eszme meghatározása pedig megfosztja a kormányt attól, hogy bármi köze legyen a valláshoz. A Szentírás is ezt tanítja.

Nyissátok meg a Bibliát Mt 22:15-23 verseknél! A császár volt a római kormány feje - az egész világé - és amikor Krisztus azt mondta: „Adjátok a császárnak, ami a császáré”, akkor Ő a polgári kormányra utalt. Mit kellett adni a császárnak? Azt, ami az Istenhez tartozott? Nem, mert továbbá Jézus azt mondta: „és Istennek, ami az Istené” - világosan megkülönböztetve azokat a dolgokat, amelyek Istenhez tartoznak, és azokat, amelyek a császáré. Vannak olyan dolgok, amelyek egyformán vagy részben Istenhez és a császárhoz is tartoznak? Ha igen, hol kellene különbséget tennünk? Ezt csak akkor tehetjük meg, ha egyértelműen megkülönböztetjük őket. Most figyeljétek meg, mit tettek a farizeusok, hogy tőrbe csalják Jézust. Így gondolkodtak: „Ha ezek olyan dolgok, amelyek mind a császáré mind az Istené, akkor elkapjuk Jézust”. A farizeusok viszont kudarcot vallottak.

Amikor elismerték, hogy az érme a császáré, ők elismerték azt a tárgyat, amellyel tőrbe akarták csalni Őt. Krisztus azzal folytatta, hogy adják meg Istennek azt, ami az Istenhez tartozik. Tehát meg kell adnunk Istennek, ami az övé, de nem a császár közvetítésével, hanem a császár kizárásával. A kongresszus legutóbbi közgyűlésének törvényjavaslata azt állította, hogy az „Úr napjának” jobb megtartása mellett áll. Akkor kérdezzük meg, kinek az arca és szavai vannak ráírva? Azt fogják mondani, hogy az Isten szavai, de akkor mi köze a császárnak ehhez? Ha az Úré, akkor a császár elrabolja az Úr napját, nem igaz?

Vegyük át újra! Ők azt mondják, hogy a szombatot meg kell tartani polgári intézkedések mellett. Akkor hogyan lehet egy vallási intézményt polgári módon megtartani? Krisztus szava ellentétes a szombat vagy bármely más vallási intézményre vonatkozó törvény alkotásával. Számos államnak vannak törvényei az erkölcstelenség vagy az erkölcsi visszaélések ellen, valamint olyan törvények, melyek tiltják az Isten elleni káromlást. Nincs joguk, hogy ilyen törvényeik legyenek. Ezzel az Isten fölé helyezik magukat. Honnan tudhatnák másképp, hogy mi az, és mi nem az Úr iránti sértés? Mi köze a kormánynak a vallás gyalázásához? Ez fanatikussá változtatja a kormány jellemét.

Ahhoz, hogy a kormány megbüntesse az Isten gyalázatát, neki egy pogány jelleme kell, hogy legyen. A pogány kormányoknak kötelezővé kellett tenniük a pogány istenek imádatát, mert az istenek nem voltak képesek gondoskodni saját becsületükről, viszont Isten teljes mértékben képes saját Magáról gondoskodni. Államaink alapszabályzataiban pogány törvények vannak, melyek ellentétesek minden keresztény elvvel. Ezek számára a Bir 6:25-32 verseinek tanulmányozása valódi hasznot jelentene. Ezek a bíróságok, akik büntetni merik azokat, akik Isten ellen vannak, ugyanúgy érvelnek, mint Baál imádói. Ők bölcsességet kaphatnak Joás válaszából.

Ezek az államok bitorolják Isten előjogait, amikor megpróbálják megbüntetni azokat, akik Ellene szólnak. A vallás elleni káromlások magukban foglalják az istenkáromlást, ami azt jelenti, tiszteletlenül beszélni az elismert vallásról, és vannak törvények, melyek büntetik az ilyen istenkáromlást. De minden embernek joga van beszélni, bármely vallás ellen. Jézusnak, az apostoloknak és minden kereszténynek joga van beszélni vallások ellen. A pennsylvaniai, a New York-i és más államok törvényei mindent ellenőriztek, ezért a kereszténység terjesztése nem volt lehetséges, mert annak hirdetéséhez az elfogadott vallás ellen kellett felszólalni.

Egy másik meghatározás az erkölcs: „Egy cselekmény kapcsolata vagy konformitása az Isten törvényéhez”. Az Isteni törvény meghatározása pedig: „kötelező a lelkiismeret számára”. Ha ezek az állapotok kapcsolódnak az erkölcshöz, akkor figyelembe kell venniük az ember lelkiismeretét. „Az erkölcsi törvény röviden a tízparancsolatban van leírva”. Ez a törvény figyelembe veszi a lelkiismeretet. Ha a törvényük az erkölcsöt követeli és bünteti az erkölcstelenséget, akkor Jézus szerint a törvény meg kell, hogy ítélje az embert erkölcstelen gondolatiért, vagy azért, mert gyűlöli a másikat.

Büntethet az állam, ha nem tettek semmit? Biztosan nem. Akkor a kormányok hogyan vesznek tudomást az erkölcsről? Csak Isten tudja megítélni ezeket a kérdéseket. Egy kormány nem tehet semmit az ilyen emberrel, csak akkor, ha megszűnik civilnek lenni. Az államok büntetik a gyilkosságot, amit elkövetnek egy akció során, és Isten megbünteti a bűnt, ami a szívek gondolata.

„Egy gyilkosság vagy az igazság megsértése az egyén cselekedete, amellyel az állam vádolja őt...de a bűn a megszentelődés megsértése, amit nem lehet teljes mértékben megmérni, és semmilyen cselekedettel nem lehet kiengesztelni.” Ez az előadó idézetének egy része. A kormány ismeri a gyilkosságot, a bűnt azonban csak Isten ismeri. A gyilkosságról nem tesz említést a Biblia, mert a gyilkosság polgári bűncselekmény - a bűn az, amit Isten felügyel.

A pápaság erkölcsi kormánynak vallja magát, és hogy felügyeli az ember gondolatait. A gondolatok kiderítéséhez létre kellett hoznia az inkvizíciót, és ez minden kormányra igaz, aki megpróbál az erkölccsel foglalkozni. Az inkvizíciót mindig az emberek lelkének megmentésére, nem pedig büntetésre használták. Most az Egyesült Államok alkotmánya képviseli Krisztus alapelveit, amikor kimondja, hogy a kormánynak nem szabad törvényeket alkotnia a vallásról, ezért tilos a kormánynak olyan törvényeket alkotni, amely vallásra kötelez.”

Az előadó az Egyesült Államok történelméből olvasott Bancroft-tól, utalva a Krisztus által bevezetett teljes vallásszabadságra, valamint arról, hogyan torzította el a római kormány azáltal, hogy nemzetivé tette azt, korlátozva és megváltoztatva jellegét. Amióta az Egyesült Államok megszabadult ettől a szennyeződéstől, és helyreállította valódi természetét, ő az egyetlen olyan kormány a világon, amely összhangban van Krisztussal és a Szentírással, és amelyet mindig érintetlenül kellene tartani. Mégis minden amerikai államban vannak emberek, Kansasban is, akik minden erőfeszítést megtesznek az Alkotmány megváltoztatásáért, egy nemzeti vallás létrehozása érdekében. Amint ez megtörténik, a vallásszabadság a hazánkban a múlté lesz.”

Az előadó kitért arra, hogy az Egyesült Államok alkotmánya nem védi meg a polgárokat az Egyesült Államok vallási törvényeitől. Csak az idegenben lévő amerikait védi meg, de minden állam tetszése szerint változtathatja meg a törvényeit. Éppen ezért Utah állam nem engedélyezi, hogy a mormonok vallásukat államvallásra emeljék. A kongresszus megtiltaná az államoknak az ilyen törvények elfogadását, és ezáltal a törekvés arra irányulna, hogy az Egyesült Államok alkotmányával az Egyesült Államok szintjére emelje.