Hogyan tekintsünk Krisztusra?

De hogyan szemléljük Krisztust? Pontosan úgy, ahogy kijelentette Magát a világnak; a tanúbizonyság szerint, amit Ő Maga mondott saját Magáról. János evangéliuma ötödik fejezetében leírt csodálatos beszédében Jézus ezt mondta: „Mert amint az Atya feltámasztja a halottakat és megeleveníti, úgy a Fiú is, akiket akar, megelevenít. Mert az Atya nem ítél senkit, hanem az ítéletet egészen a Fiúnak adta; hogy mindenki úgy tisztelje a Fiút, miként tisztelik az Atyát. Aki nem tiszteli a Fiút, nem tiszteli az Atyát, aki küldte őt.” (21-23 versek).

Krisztus megkapta a legmagasabb jogot, az ítélkezés jogát. Ugyanazt a tiszteletet kell megkapnia, ami Istennek jár, azért is, mert Ő Isten. A szeretett tanítvány így tett bizonyságot erről: „Kezdetben vala az Ige, és az Ige vala az Istennél, és Isten vala az Ige.” (Ján 1:1). A 14. versben arról olvasunk, hogy az Isteni Ige nem más, mint Jézus Krisztus: „És az Ige testté lett és lakozik miközöttünk (és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét), aki teljes vala kegyelemmel és igazsággal”.

Az Ige „kezdetben” volt. Az emberi elme nem tudja felfogni azt az időt, amelyet e mondat magában foglal. Az embernek nincs kinyilatkoztatva, hogyan és mikor született a Fiú, de tudjuk, hogy Ő Isteni Ige volt, nemcsak azelőtt, hogy a földön meghalt volna, hanem már a világ teremtése előtt. Keresztre feszítése előtt így imádkozott: „És most te dicsőíts meg engem, Atyám, te magadnál azzal a dicsőséggel, amellyel bírtam tenálad a világ létele előtt.” (Ján 17:5).

Első eljövetele előtt, több mint hétszáz évvel, az ihletett Ige azt jövendölte Róla: „De te, Efratának Bethleheme, bár kicsiny vagy a Júda ezrei között: belőled származik nékem, aki uralkodó az Izraelen, akinek származása eleitől fogva, öröktől fogva van.” (Mik 5:2). Tudjuk, hogy Krisztus „az Istentől származott és jött” (Ján 8:42), de ez az örökkévalóságnak olyan távoli idejében történt, hogy túl van az emberi megértésen.