Az 1888-as üzenet lényege

Ellen White a Bizonyságtételek lelkészeknek című könyvének 1895-ös kijelentése foglalja össze legjobban az Úr által több mint 120 évvel ezelőtt küldött 1888-as üzenet csodálatos részleteit:

„Az Úr az Ő nagy kegyelmében a legértékesebb üzenetet küldte népének Waggoner és Jones testvérek által. Ennek az üzenetnek az volt a célja, hogy felhívja az emberek figyelmét az egész világ bűneiért áldozatként felemelt Megváltóra. Az üzenet bemutatta az isteni Kezesbe vetett hit általi megigazulást, és hívta az embereket, hogy fogadják el Krisztus igazságát, amely az Isten összes parancsolata iránti engedelmességben nyilvánul meg. Sokan szem elől tévesztették Jézust. Arra volt szükségük, hogy az isteni személyre, az Ő érdemeire és az emberi család iránti változhatatlan szeretetére szegezzék tekintetüket. Minden hatalom az Ő kezébe adatott, hogy gazdag ajándékokat adhasson az embereknek, megosztva a magatehetetlen emberrel az Ő igazságának felbecsülhetetlen értékű ajándékát. Ezt az üzenetet parancsolta nekünk Isten, hogy hirdessük a világnak. Ez a harmadik angyal üzenete, amelyet hangos szóval kell hirdetnünk, és amelyet a Szentlélek nagymértékű kiáradása fog kísérni. [...]

A felemelt Megváltót kell bemutatni, […] amint a trónon ül, hogy szétossza a szövetség értékes áldásait. […] Krisztus a mennyei udvarokban közbenjár az egyházért. […]

Méltatlanságunk ellenére folyamatosan emlékeznünk kell arra, hogy van valaki, aki képes megszabadítani a bűntől, és meg tudja menteni a bűnöst. [...]

Isten egy bizonyságtételt adott szolgáinak, amely úgy mutatta be az igazságot, amint az Jézusban van. Ez a harmadik angyal üzenete, világos és határozott mondatokban. [...]

Ez a bizonyságtétel […] a törvényt és az evangéliumot mutatja be, tökéletes egésszé egyesítve őket. (Lásd Róm 5.; 1Jn 3:9-24). A Szentírás ezen értékes részei minden szívre mély benyomást tesznek, amelyek megnyílnak befogadásukra.

Ez az a munka, amelyet az Úr terve szerint, a szolgáinak adott üzenet által el kell végezni minden ember szívében és elméjében. A gyülekezet örök életét az képezi, hogy szeresse Istent mindenekfelett, másokat pedig úgy, mint önmagát. […] _[475]

Ha figyelmen kívül hagyjátok ezt a nagy üdvösséget, amely évek óta elétek lett tárva, ha megvetitek a Krisztus vére általi megigazulásnak és a Szentlélek tisztító ereje általi megszentelődésnek ezt a dicsőséges ajánlatát, akkor többé nincs bűnökért való áldozat, hanem az ítéletnek valami rettenetes várása és a tűznek lángja. [...]

Arra kérlek benneteket, hogy alázzátok meg magatokat, és hagyjatok fel a világossággal és a bizonyítékokkal szembeni makacs ellenállásotokkal.”[1]

Az evangéliumnak legalább tíz nagy igazságát találjuk ebben a kijelentésben, amelyek az 1888-as üzenetet „a legértékesebb üzenetté” teszik. Röviden összefoglaljuk ezt a tíz igazságot:

(1) Mint korábban említettük, Jones és Waggoner úgy mutatta be az igazságot, „ahogy az Jézusban van”. Minden igazságot annak helyes megértéséből vezettek le, hogy ki volt Krisztus, és mit akart megvalósítani földre jövetelével. Ebben az igazságban benne volt annak a magaslatnak a mélyebb megértése, ahonnan Krisztus lejött, és annak a mélységnek a megértése, ahová az emberiség megmentéséért leereszkedett. Sok adventista úttörőnek ariánus gyökerei voltak, és Krisztust teremtett lénynek vagy kezdettel rendelkező teremtménynek értelmezték. Még Uriah Smith is azt írta 1865-ben, hogy Krisztus „az első teremtett lény”.[2] Jones és Waggoner azonban Krisztus Istenségét magasztalta. Úgy értelmezték, hogy Krisztus „önmagában létező”, „élete van önmagában”, és „természeténél fogva rendelkezik az Istenség minden tulajdonságával”. Az 1888-as generál konferencián Waggoner egyértelműen kijelentette: „Hiszünk Krisztus Istenségében. Ő Isten.”[3]

A Jones és Waggoner által bemutatott üzenetről Ellen White azt mondta: „Isten olyan üzenetet küldött népének, amely magán viseli az isteni hitelesítést. […] Az Istenség teljességét Jézusban a maga szépségében mutatták be közöttünk, hogy mindenkit elkápráztasson, akinek szívét az előítélet nem zárta be.”[4] A „legértékesebb üzenetről” szóló jól ismert kijelentésében így fogalmazott: „Ennek az üzenetnek az volt a célja, hogy felhívja az emberek figyelmét az egész világ bűneiért áldozatként felemelt Megváltóra. […] Az embereknek […] arra volt szükségük, hogy isteni személyére, az Ő érdemeire […] szegezzék tekintetüket.”[5] Amikor azonban Krisztust magasztalták, Jones és Waggoner nem mentek el a másik végletbe, és nem tanították azt, hogy az Atya, a Fiú és a Szentlélek „egy és ugyanaz a személy”, akik nem tettek mást, mint szerepet cseréltek az üdvösség tervének megvalósításában. Néhány kivételtől eltekintve következetesen hitték és mutatták be az Istenséggel kapcsolatos igazságot ugyanolyan kifejezésekkel, mint a Biblia és Ellen White. _[476]

Krisztus isteni természetéről szóló megértésük szorosan összefüggött az emberi természetének megértésével. Krisztus „a bűn testének hasonlatosságát” vette magára, és leereszkedett egészen odáig, ahol mi vagyunk. Bűntelen természetét a mi bűnös emberi természetünkbe öltöztette, és mégis bűn nélküli volt. Jones és Waggoner nézete szerint Krisztus „ugyanolyan állapotban volt, mint azok az emberek, akikért meghalt. [...] Nem azt állítom, hogy Krisztus bűnös volt. […] Ha Krisztus nem tétetett volna mindenben hasonlóvá az atyafiakhoz, akkor bűn nélküli élete nem jelentene bátorítást számunkra.”[6]

Ellen White számára ez az üzenet jelenti „Krisztust olyan Megváltóként bemutatni, amely bizony nincs messze egyikünktől sem, hanem közel van hozzánk”.[7] Az üzenet „hangsúlyosabban mutatta be a világ előtt a felemelt Megváltót”[8] mind az isteni, mind az emberi természetében úgy, mint még soha addig.[9] Bemutatta „az emberi természetet, amelyben az Istenség lakozott, Isten kinyilatkoztatását az emberi természetben, Isten ajándéka volt ez a világunknak. […] Isten az emberi testben - Isten a mi megpróbált és megkísértett természetünkben.”[10] Nem mindenki örült ennek a tanításnak. Ellen White leveleket kapott, „amelyekben azt állították, hogy Krisztusnak nem lehetett ugyanolyan természete, mint az embernek, mert ha így lett volna, hasonló kísértésekben elbukott volna”. Ellen White így válaszolt: „Ha nem lett volna emberi természete, nem lehetne a mi példaképünk, [...] nem lehetett volna megkísérteni úgy, mint az embert, [...] nem lehetett volna a mi segítőnk.”[11]

(2) Következésképpen Isten kezdeményezte a megváltást és továbbra is Ő a kezdeményező. Ő a jó Pásztor, aki keresi elveszett juhait, még akkor is, ha azok nem keresték Őt. Szüntelenül megtérésre hív minden embert. Isten agape szeretete különbözik az ember szeretetétől, mivel szeretete változhatatlan, nem feltételeken alapul, és arra törekszik, hogy jót tegyen ellenségeivel. Waggoner írta, hogy „Isten mielőtt erőfeszítéseket tenne megmentésükért, nem várja meg, míg a bűnösök bocsánatot kérnek tőle.”[12] „Ő nemcsak hív, hanem vonz is minket. Senki sem jöhet hozzá az Ő vonzása nélkül, és ily módon Krisztus felemeltetett, hogy mindenkit Istenhez vonzzon.”[13]

Jones kijelentette, hogy „Isten Lelke csak akkor éri el célját az emberekkel kapcsolatban, amikor megdicsőülve leszünk az Ő jobbján. […] Erre hív mindannyiunkat, és nekünk oda kell mennünk, ahová Ő vezet bennünket. […] Itt van a mennyei Pásztor, aki vezet minket.”[14]

Ellen White így írta le az üzenetnek ezt a részét: „[Az üzenet] arra hívta az embereket, hogy fogadják el Krisztus igazságát. [...] Arra volt szükségük [...], hogy változhatatlan szeretetére szegezzék tekintetüket.”[15]_[477] „Azonban az elveszett juh példázatában Krisztus azt tanítja, hogy üdvösségünket nem azért kapjuk, mert mi keressük Istent, hanem azért, mert Ő keres minket.”[16] „Soha senki nem jöhet Krisztushoz, csak azok, akik válaszolnak az Atya szeretetének hívására. Isten azonban minden szívet vonz magához, és csak azok nem jönnek Krisztushoz, akik ellenállnak ennek a vonzásnak.”[17]

(3) Azáltal, hogy Krisztus közénk jött, hogy ott legyen, ahol mi vagyunk, Ő lett a második Ádám, és minden ember számára megvalósított valamit, anélkül, hogy az emberek ezt választhatták volna. Krisztus nem felajánlva lett a világ megalapítása óta, hanem Isten odaadta Őt a világért. Elszenvedte a második halált minden emberért, és ez a tény felmentő ítéletet eredményezett, teljesítve az igazság követelményeit. Krisztusban az emberi faj el van fogadva. Következésképpen Krisztus szó szerint az idő előtti pusztulástól mentette meg a világot, és örök üdvösségre választott ki minden embert. Ő életet adott minden embernek, és napvilágra hozta a halhatatlanságot. Ő minden embernek adta kinek-kinek a hit mértékét.

Jones kijelentette, hogy „Isten kiválasztott mindenkit a világon; Krisztusban választotta ki a világ megalapítása előtt, előre elrendelt mindenkit, hogy örökbefogadott gyermeke legyen, és elfogadott szeretett Fiában.”[18]

Waggoner ezt így fejezte ki: „Ez a hit minden ember rendelkezésére áll, hiszen Krisztus minden emberért odaadta Önmagát. Következésképpen ez a kérdés: mi akadályozza meg azt, hogy minden ember üdvözüljön? A válasz: »semmi«, de nem mindenki tartja meg a hitet. Ha mindenki megtartaná mindazt, amit Istentől kap, akkor mindenki üdvözülne.” „Ebben nincs kivétel. Ahogy a kárhozat minden emberre elhatott, azonképpen az életnek megigazulása is minden emberre elhat. Krisztus minden emberért megízlelte a halált.”[19]

Ellen White üzenetüknek ezt a részét úgy jellemezte, hogy „hangsúlyosabban tárta a világ elé a felemelt Megváltót, az egész világ bűneiért hozott áldozatot. […] (Lásd Róm 5. fejezetét és 1Jn 3:9 versétől a fejezet végéig.)”[20] Ily módon Krisztus halála minden emberért tett valamit úgy a jelen élet, mind az örökkévaló élet szempontjából. Ezt az ember választása nélkül vitte véghez, viszont az Ő nagy ajándékát nem lehet egészen megérteni vagy megtapasztalni az állhatatos pozitív válasz nélkül. Krisztus keresztje nem fosztja meg az emberiséget a választási szabadságtól, _[478] sőt, döntési lehetőséget biztosít mindenkinek. Krisztus keresztje valamilyen választ követel minden ember részéről: „Mit fogtok tenni a tőlem kapott ajándékkal?” Minden ember örök sorsa ettől a választól, ettől a választástól függ. „Az egész világegyetemben csak két osztály létezik - azok, akik hisznek Krisztusban, és akiket a hitük arra indít, hogy megtartsák Isten parancsolatait; valamint azok, akik nem hisznek benne, és engedetlenek.”[21] „Mindig két osztály létezett, és mindig is kettő lesz, […] azok, akik hisznek Jézusban; és azok, akik elutasítják Őt, […] és nem hajlandók hinni az igazságban.”[22] „Következésképpen mindenki a saját szavai alapján lesz elítélve vagy felmentve, és Isten igazsága igazolva lesz.”[23]

(4) Tehát Isten senkit sem fog kényszeríteni, hogy belépjen a mennybe. Ő biztosította az emberiség számára a döntés szabadságát. Ahhoz, hogy elvesszen, a bűnösnek kitartóan ellen kell állnia az Ő szeretetének. Waggoner világossá tette: „Isten minden ember számára elhozta és felkínálta az üdvösséget, de a többség elveti és visszautasítja. Az ítélet nyilvánvalóvá teszi majd azt, hogy a teljes üdvösség minden embernek megadatott, és hogy azok, akik elvesztek, szándékosan eldobták az örökségként kapott tulajdonukat.”[24] „Isten minden ember lelkébe beleültetett egy bizonyos ismeretet a jóról és a rosszról, és természetes vágyat a jóra, és amikor az ember átadja magát a bűnnek, csak úgy teheti, hogy ellenáll a Lélek késztetéseinek.”[25] „Az Ő halála mindenki számára bűnbocsánatot és életet szerzett. Csak a megromlott akaratuk akadályozhatja meg őket az üdvösség elfogadásában. Az embereknek Isten kezéből kell kiszakítaniuk saját magukat, hogy elvesszenek.”[26]

Jones egyetértett ezzel, és ezt mondta: „Isten ingyen adja teljes kegyelmét, és üdvösséget biztosít mindenki számára. […] Ezzel, hogy mindent odaadott, Ő megtette a maga részét, bár az emberek elutasíthatják.”[27] „Az Úr senkit sem fog kényszeríteni, hogy elfogadja Őt. […] Senki sem fogja elszenvftni a második halált, kivéve, ha inkább a bűnt választotta az igazság helyett, a halált az élet helyett.”[28]

Ellen White ebben az időszakban írásaiban így fogalmazta meg ezt: „A bűnös ellenállhat ennek a szeretetnek, megtagadhatja Krisztus vonzását, de ha nem áll ellen, akkor Jézus magához vonja őt.”[29] „Az üdvösség áldásai minden lélek számára elérhetőek. Csak a saját döntése akadályozhatja meg az embert abban, hogy az evangélium által Krisztusban részese legyen az ígéretnek.”[30]_[479] Amikor a „legértékesebb üzenetről” beszélt, Ellen White világossá tette: „Arra kérlek benneteket, hogy most alázzátok meg magatokat, és hagyjatok fel a világossággal és a bizonyítékokkal szembeni makacs ellenállásotokkal.”[31] „Jézus az egész világért halt meg, de az emberek makacs hitetlenségükben elutasítják, hogy az isteni képre legyenek megformálva.”[32] „Krisztus áldozata elegendő mindenki számára! Azáltal, hogy feláldozta önmagát, Krisztus teljesítette az igazság követelményeit. […] Azok, akik elutasítják az élet ajándékát, kifogások nélkül maradnak [Jn 3:16].”[33] „Isten haragja nemcsak az elkövetett bűnök miatt van az emberek ellen, hanem azért is, mert úgy döntöttek, hogy továbbra is a lázadás állapotában maradnak.”[34] Mivel Krisztus már elszenvedte minden ember bűnének büntetését, az egyetlen ok, amiért végül valaki elkárhozhat, nem más, mint a folyamatos hitetlensége, aminek elkerülhetetlen következménye az engedetlenség - annak elutasítása, hogy értékelje Krisztusnak a kereszt által kivívott megváltását, és az általa alkalmazott főpapi engesztelést, amellyel megtisztít minket minden bűntől. Ilyen értelemben a bűn az Ő kegyelmével szembeni folyamatos ellenállás eredménye, amely mindig a törvény megsértéséhez vezet.

(5) Az egyetlen másik lehetséges válasz a hit válasza; az igaz hité, amely a szeretet által munkálkodik. Ez azonban több, mint értelmi szinten egyetérteni a tanbeli igazsággal; ez Isten emberiség iránti szeretetének, (agapé) magasságának és mélységének megértése. „Akkor mondhatod, hogy hiszel Jézusban, ha megbecsülöd a megváltás árát.”[35] Amikor az ember a keresztre tekint, tökéletes egységben látja a törvényt és az evangéliumot - az igazságot és az irgalmat. A szívet megragadja az áldozat mérhetetlen nagysága, amelyet a megszegett törvény - Isten jellemének átirata - megkövetelt. Az, ami Krisztushoz vezet bennünket több, mint a törvény betűje, inkább a törvény lelkülete, ahogy Krisztus életében és halálában nyilatkozik meg, amely meggyőz a bűn tekintetében, valamint elhozza a megbocsátás és a helyreállítás utáni vágyakozást. „Az Ő szeretete választ követel […], és az életünk azt bizonyítja a körülöttünk élőknek, hogy Isten Lelke vezet bennünket.” Amilyen mértékben értjük meg az Ő nagy áldozatát - „felemelésünk céljából a mennyből leeresztett lánc hosszát” -, ugyanolyan mértékben értjük meg, hogy milyen messzeható Isten szent törvénye.[36] „Isten megfogja hitünk kezét, irányítva, hogy erősen kapaszkodjon Krisztus isteniségébe, és elérjük a jellemtökéletességet.”[37] Vágyni fogunk arra a tökéletes igazságra, amely csak Krisztusban található. _[480]

Így a hit általi megigazulás sokkal több, mint egy felmentő ítéletről szóló jogi nyilatkozat megértése és elfogadása - a szívet változtatja meg. A bűnös engesztelésben részesül, ami megbékélteti Istennel. Mivel lehetetlen úgy igazán megbékélni Vele, hogy közben ne béküljünk meg az Ő szent törvényével, ez azt jelenti, hogy az igazi hit általi megigazulás képessé teszi a hívőt Isten minden parancsolatának megtartására. „Ebben mutatkozik meg az Atya szeretete, hogy odaadta Fiát meghalni a bukott emberért, hogy az ember megtarthassa Jehova törvényét. Jézus a mi világunkban úgy lakozik, hogy isteni természetét emberi természetbe öltöztette, és az embernek Krisztus igazságába kell öltöznie. Akkor Krisztus igazsága által az ember felmentve állhat meg Isten előtt.”[38]

Waggoner így fogalmazott: „Jézus Krisztusba vetett hit által üdvözülünk, de Krisztus megment minket bűneinktől, nem bűneinkben.”[39] „A legerősebb bizonyosságunk van arra nézve, hogy Isten parancsolatainak megtartása és Jézus hite elválaszthatatlanul össze vannak kapcsolva egymással. Senki nem tarthatja meg a parancsolatokat Jézusba vetett hit nélkül, és csak annak van igazi hite Jézusban, akit a megszegett törvény feltételei vezetnek a hitre, és őszintén vágyakozik, hogy a törvény igazsága beteljesedjék benne. […] Senki sem tud engedelmeskftni, hacsak nem enged a Szentlélek késztetésének, és nem jön Krisztushoz.”[40] „Isten nem jutalomként adja az igazságot az embernek, mert elfogad bizonyos tanokat; az evangélium valami egészen más. Abban áll, hogy az igazi hitnek egyedül Krisztus a tárgya, és hogy az valóban Krisztus életét hozza a szívbe. Következésképpen igazságot hoz a szívbe.”[41]

Jones hasonló kijelentést tett: „A hit »Isten ajándéka« (Ef 2:8), és ez mindenkinek adatik, amint a Szentírás világosan kijelenti. [Róm 12:3 versét idézi]. A hitnek mértéke, amelyet Isten »minden embernek adott« az a tőke, amellyel Isten megáld és elindít »minden embert, aki a világra jön«. Minden embertől elvárja, hogy befektesse és kereskedjen ezzel a tőkével lelke megmentése érdekében.[42] „Akartok hasonlóak lenni Jézushoz? Akkor fogadjátok el azt a kegyelmet, amelyet Ő ingyen és nagy mértékben adott nektek! Fogadjátok el olyan mértékben, ahogyan Ő adta, nem pedig olyan mértékben, ahogy szerintetek megérdemlitek! _[481] Vessétek alá magatokat ennek a kegyelemnek! [...] Ez fog Jézushoz hasonlóvá tenni titeket.”[43]

Ellen White így jellemezte az „igen értékes üzenet” ezen részét: [Az üzenet] bemutatta a „Kezesbe vetett hit általi megigazulást, és hívta az embereket, hogy fogadják el Krisztus igazságát, amely az Isten összes parancsolata iránti engedelmességben nyilvánul meg.”[44] „A szívnek szüksége van a mennyei Vendég jelenlétére – Krisztusra, aki a lélekben lakozik. Krisztusban kell maradnunk, és Krisztusnak bennünk kell lakoznia hit által.”[45] „Engedjétek Krisztusnak, az isteni életnek, hogy bennetek lakozzon, és rajtatok keresztül nyilvánuljon meg a mennyei szeretet, amely reményt ad a reménytelennek, és elhozza a mennyei békét a bűn sújtotta szívnek.”[46]

(6) Ez a csodálatos mű az új szövetség által valósul meg, melyben az Úr ténylegesen a hívő szívébe írja törvényét. A hívő most már szereti az engedelmességet, a bűnt pedig gyűlöli. A régi és az új szövetség elsősorban nem időszakra, hanem a lélek állapotára vonatkozik. A hite tette lehetővé Ábrahámnak, hogy az új szövetség alapján éljen, míg napjainkban a keresztények sokasága a régi szövetség alatt él. Az új szövetség Isten egyoldalú ígérete arra vonatkozóan, hogy törvényét a szívünkbe írja, és Krisztusban ingyen ajándékként örök üdvösséget ad. A régi szövetség a nép hiábavaló ígérete arra vonatkozóan, hogy hűséges és engedelmes lesz. A régi szövetség rabságra szül. (Gal 4:24). Tehát az új szövetségben az üdvösséget Isten ígéretébe vetett hit által nyerjük el, mely szerint Ő képessé tesz bennünket az engedelmességre, nem pedig az Istennek tett ígéreteink alapján, hogy engedelmeskftni fogunk, mert saját erőnkből nem tudunk engedelmeskftni. Az új szövetség eme igazsága lényeges eleme volt az 1888-as üzenetnek, és ugyanakkor a Galata levél törvényével kapcsolatos vita középpontjában szerepelt.

Waggoner így fejezte ki ezt a tényt: „Ez a két szövetség napjainkban is létezik. A két szövetség nem időszakra, hanem a lélek állapotára vonatkozik. […] Következésképpen a Sínai-hegynél kötött szövetség »törvény alatti rabságban« tartja mindazokat, akik ragaszkodnak hozzá, a mennyei szövetség azonban szabadságot ad; nem a törvény iránti engedelmességtől, hanem az iránta való engedetlenségtől szabadít meg. […] A két szövetség közötti különbséget a következőképpen lehetne összefoglalni: A Sínai-hegynél kötött szövetségben csak a törvénnyel van dolgunk, míg a mennyei szövetségben a törvényt Krisztusban fogadjuk a szívünkbe.”[47]

Jones nézete ugyanez volt: „Az első [régi] szövetség a nép ígéretein alapult, és kizárólag a nép erőfeszítéseitől függött. A második [új] szövetség _[482] kizárólag Isten ígéretében áll, és Isten hatalmától és munkálkodásától függ.”[48]

Ellen White támogatta Jones és Waggoner szövetségről szóló nézetét, és ugyanazt az álláspontot hirdette: „Minden hatalom Néki adatott, hogy gazdag ajándékokat adhasson az embereknek, megosztva a magatehetetlen emberrel az Ő igazságosságának felbecsülhetetlen értékű ajándékát. A felemeltetett Megváltót kell bemutatni, […] amint a trónon ül, hogy szétossza a szövetség értékes áldásait.”[49] „A »régi szövetség« feltétele a következő volt: Engedelmeskedj és élsz! […] »Az új szövetség« azonban »jobb ígéreteken« alapszik - a bűnbocsánat ígéretén és Isten kegyelmén, amely megújítja a szívet, és összhangba hozza Isten törvényének elveivel.”[50] „Ígéreteitek és elhatározásaitok olyanok, mint a homokkötelek. Nem tudjátok irányítani a gondolataitokat, az indulataitokat és az érzelmeiteket. A megszegett ígéreteitek és megszegett vállalásaitok tudata meggyengíti a saját őszinteségetekbe vetett bizalmatokat, és azt érezteti veletek, hogy Isten nem fogadhat el benneteket. […] Meg kell értenetek az akarat valódi erejét!”[51]

(7) Isten ígéreteinek változhatatlanságát mutatja az a tény, hogy Megváltónk „kárhoztatta a bűnt a testben” - az elbukott ember testében -, és legyőzte a bűn problémáját az emberiség számára. Ez azt jelenti, hogy törvényen kívül helyezte a bűnt. A kereszt fényében az ördög senkit sem kényszeríthet a bűnre. Krisztusnak köszönhetően most már senkinek sincs oka arra, hogy továbbra is a bűn szörnyű „uralma” alatt éljen. Az igazságot hit által, a bűnt pedig hitetlenség által fogadjuk el. A bűnös függőségek elveszítik erejüket, ha az ember rendelkezik „Jézus hitével” (Jel 14:12).

Waggoner így fogalmazott: „Megtenni ezt, ahogy a Biblia parancsolja, folyamatosan és értelmesen szemlélni Krisztust, úgy amint Ő van, tökéletes kereszténnyé változtat.”[52] Jones is világossá tette: „[Krisztus] megnyitott és megszentelt egy utat, amely által Őbenne minden hívő képes ebben a világban egész élete során szent, ártatlan, tiszta és a bűnösöktől elkülönített életet élni, és ennek eredményeként Krisztussal együtt a mennyek fölé emelkedhet. […] Krisztus emberi testben érte el [tökéletességet] a mi világunkban, és ezzel megnyitotta és megszentelte azt az utat, amelyet követve Őbenne minden hívő elérheti ezt.”[53] _[483]

Ellen White támogatta Jonest és Waggonert ebben a tanításban: „Isten megjelent testben, hogy kárhoztassa a bűnt a testben. […] Senki sem mondhatja, hogy reménytelenül alá van vetve a bűn és Sátán rabságának. Krisztus az emberi fajért felelősséget vállalt. […] Bizonyítja, hogy az Ő tulajdonított igazsága által a hívő lélek megtartja Isten parancsolatait.”[54] Az igen értékes üzenetről szólva Ellen White kijelentette: „Krisztus vérének hatékonyságát frissességgel és erővel mutatták be az embereknek, hogy hitük az Ő érdemein nyugodjon. […] Méltatlanságunk ellenére szüntelenül szem előtt kell tartanunk, hogy van Valaki, aki képes elvenni a bűnt és megmenteni a bűnöst. […] Azok, akik elfogadták az üzenetet, nagymértékű áldásban részesültek, mert látták az Igazság Napjának fényes sugarait, és a szívükben reménység támadt.”[55]

(8) Ezért a bűn és nyomorúság megszűnése iránti vágy nem önző indítékon alapul. Az idők végén egy magasabb indíték lesz jelen az egyházban, mint az elmúlt évszázadokban, az, hogy Krisztus megkapja jutalmát, és a bűn végleges felszámolásában megnyugvást találjon. Ez az új indíték meghaladja az elveszéstől való félelmet, vagy az üdvösség jutalmának reménységét; az engedelmesség egy öröm. Ezt a magasabb indítékot a Szentírás csúcspontja szimbolizálja - Krisztus menyasszonyának elkészülése a menyegzőre. Ez akkor valósul meg, amikor a hívők valóban megbecsülik Isten szeretetét (agapé), amely minden ember iránt megnyilvánul. Ez arra készteti őket, hogy Neki éljenek, és így megvalósulhat a „Bárány menyegzője” (Jel 19:7).

Waggoner így beszélt Isten jellemének végső igazolásáról: „Sátán most igazságtalansággal és közönyösséggel, sőt kegyetlenséggel vádolja Istent. Emberek ezrei ismételgetik ezt a vádat. Az ítélet azonban Isten igazságát fogja kimondani. Isten jelleme és az ember jelleme egyaránt az ítélet tárgya. Az ítéletben Isten és az ember minden cselekedete, amelyet a teremtés óta megtettek, minden vonatkozásban látható lesz mindenki számára. Amikor minden dolgot ebben a tökéletes világosságban látunk, Isten fel lesz mentve minden vád alól, és mindenki elismeri igazát, még ellenségei is.”[56]

Jones erről a jellem végső igazolásáról a következőképpen írt: „Jézus eljön, hogy magához vegye népét. Eljön, hogy önmaga elé állítsa dicsőséges egyházát, _[484] amelyen nincs »szeplő, vagy sömörgözés, vagy valami afféle«, hanem »szent és feddhetetlen«. Eljön, hogy lássa magát tökéletesen tükröződni minden szentjében. Következésképpen, eljövetele előtt népének ebben az állapotban kell lennie. […] A tökéletesség állapota, Jézus képmásának egész kiteljesedése minden hívőben, ez Isten titkának megvalósulása, amely »Krisztus tibennetek van, a dicsőségnek ama reménysége«. Ez a beteljesülés a szentély megtisztításával valósul meg.”[57]

Ellen White gyakran fejezte ki ezt a témát írásaiban: „Nem a büntetéstől való félelem, és nem az örökkévaló jutalom reménye készteti Krisztus tanítványait, hogy kövessék Őt. Szemlélik a Megváltó végtelen szeretetét, amely megnyilvánult földi vándorútján a betlehemi jászoltól a Kálvária keresztjéig, és az Ő látványa vonzza, lágyítja meg és bírja engedelmességre a lelket. Szeretet ébred a szemlélők szívében. Hallják hangját és követik Őt.”[58] „Krisztus sóvárogva várja, hogy képmása megmutatkozzék egyházában. Krisztus akkor jön el népéért, ha népe tökéletesen visszatükrözi az Ő jellemét, hogy mint sajátjára tartson igényt. Nemcsak az a kiváltsága minden kereszténynek, hogy várja, hanem hogy siettesse is a mi Urunk Jézus Krisztus eljövetelét.”[59] „Kevesen gondolkodnak el azon, milyen szenvedést okozott a bűn a Teremtőnek. Az egész menny szenvedett Krisztus haláltusáját látva, de ez a szenvedés nem akkor kezdődött és nem is akkor ért véget, amikor Krisztus emberként lejött közénk. A kereszt azt a fájdalmat igyekszik közvetíteni eltompult értelmünknek, amelyet a bűn már első megjelenésétől kezdve okozott Isten szívének.”[60] Ellen White a következőket írta a „legértékesebb üzenetről”: „Az Úr terve szerint - szolgái által adott - üzenetének változást kell végeznie minden ember szívében és lelkében. Szeretni Istent mindenekfelett és embertársaikat, mint önmagukat, képezi a gyülekezet tagjai számára az örök életet.”[61]

(9) Az 1888-as üzenet különösen azért értékes, mert egyesíti a hit általi megigazulás bibliai igazságát a mennyei szentély megtisztításának egyedülálló bibliai gondolatával. Ez az igazi hit általi megigazulás. A mennyei szentély megtisztításával együtt történik Isten népe szívének teljes megtisztítása, amelynek munkáját a nagy Főpap végzi mindazok szívében, akik megengedik Neki. Ez a bibliai igazság, amelynek felfedezésére a világ vár. Ebből áll „a harmadik angyal üzenete a maga valóságában”,[62] amelynek középpontja Krisztus szolgálata, melyet a Szentek Szentjében 1844 óta végez.[63] _[485] Ez lényeges elemét képezi annak az igazságnak, amely be fogja ragyogni a földet a Jelenések 14. és 18. fejezetében leírt „örökkévaló evangélium” végső és teljes hirdetésének dicsőségével.

Waggoner ezt a nézetet közvetlenül az 1888-as generál konferencia után fejezte ki: „Vajon lesz-e valamikor olyan nép a földön, amely eléri ezt a jellemtökéletességet? Bizony, hogy lesz [Sof 3:13 versét idézi]. Amikor az Úr eljön, lesz egy csoport, amely »tökéletesnek találtatik Őbenne«, nem a saját igazsága, hanem Isten tökéletes igazsága által, amelyet Jézus Krisztus hite révén nyer el. A harmadik angyal üzenetének munkája éppen az, tökéletességre vinni ezt a munkát az emberek szívében, és hogy felkészítsen egy ilyen csoportot. Ez az üzenet tehát nem száraz elméletek sokasága, hanem élő gyakorlati valóság.”[64] Waggoner még évekkel később is erről a nagyon fontos üzenetről írt: „Egy bibliaolvasó sem vonhatja kétségbe, hogy Istennek van egy szentélye a mennyben, és hogy Krisztus benne a pap. […] Következésképpen a szentély megtisztítása – amely a Szentírás szerint közvetlenül az Úr eljövetele előtt történik – egybeesik Isten földi népének teljes megtisztításával és felkészítésével, hogy az Úr eljövetelekor a mennybe költözhessenek.”[65]

Jones hasonló sürgető hangnemben írta: „A megigazulásnak ez a különleges üzenete, amelyet Isten küld nekünk, arra hivatott, hogy felkészítsen minket a megdicsőülésre, amely az Úr eljövetelekor fog bekövetkezni. Ebben az üzenetben Isten a legerőteljesebb jelét adja nekünk, amit csak adhat, hogy a következő esemény az Úr eljövetele lesz.”[66] Évekkel később ugyanezt hangsúlyozta: „Ha az emberek életében levő bűn megszűnéséről prédikálok, hogy a bűnöknek véget kell vetni, és hogy be kell fejeződnie a bűneink miatti engesztelésnek, és prédikálok az örökkévaló igazság elhozataláról az ember életébe, de mindezt nem a szentély és annak megtisztítása összefüggésében hirdetem, akkor az én üzenetem nem a harmadik angyal üzenete. Az a nagy nap nem jöhet el, amíg a szentély meg nem tisztul. A szentély pedig nem tisztulhat meg, amíg a vétek véget nem ér a te életedben és az enyémben, amíg a bűn véget nem ér az életünkben és az elkövetett bűnök miatt nem történik engesztelés, és akkor, ó, akkor, mindezek helyébe örök igazság kerül, hogy megtartson minket állhatatosan az igazság útján.”[67] _[486]

Ellen White az 1844-ben történtekről beszélt, rámutatva a harmadik angyal üzenetére és a szentély megtisztítása közötti kapcsolatra: „Azok, akik elutasították az első üzenetet, azoknak a második üzenet sem használt, és nem részesültek az éjféli kiáltásban sem, amely arra készítette volna fel őket, hogy hit által lépjenek be Jézussal a mennyei templomban lévő szentek szentjébe. A két előző üzenet elutasítása miatt nem látták a harmadik angyal üzenetének világosságát sem, amely mutatja az utat a szentek szentjéhez.”[68] 1888-ban Ellen White látta, hogy Krisztus még mindig a szentélyben van, és arra törekszik, hogy felkészítsen egy népet második eljövetelére. Az Úr pontosan erre a célra küldte Jonest és Waggonert egy üzenettel: „Krisztus most a mennyei szentélyben van. Mit csinál Ő? Engesztelést végez értünk, megtisztítva a szentélyt népe bűneitől. Ezért hit által nekünk is be kell lépnünk vele együtt a szentélybe. [...] A harmadik angyal üzenetének befejező munkáját olyan erő fogja kísérni, amely az Igazság Napjának sugarait elküldi az élet minden útjára és minden mellékútjára.”[69] 1890-ben Ellen White néhány cikket írt az üzenet és a szentély megtisztítása közötti kapcsolatról: „Az engesztelés napján élünk, és összhangban kell dolgoznunk Krisztus munkájával, amely megtisztítja a szentélyt a nép minden bűnétől. Ne álljon ellen az Úr munkájának senki, aki azt akarja, hogy menyegzői ruhában találtasson.”[70] A „legértékesebb üzenetről” Ellen White azt írta: „Krisztus közbenjár az egyházért a mennyei udvarokban. […] Ahogy a pap a kegyelem trónjára hintette a meleg vért, […] úgy emelkftnek a mennybe imáink, miközben megvalljuk bűneinket és könyörgünk Krisztus engesztelő vérének erejéért. […] Isten egy bizonyságtételt adott szolgáinak, amely az igazságot mutatta be, ahogyan az Jézusban van. Ez a bizonyságtétel a harmadik angyal üzenete megkülönböztetett és világos megfogalmazásban.”[71]

(10) Mivel Krisztus már megfizette a büntetést minden ember bűnéért, és szüntelenül bűnbánatra hívja az embereket, az egyetlen ok, amiért valaki végül elkárhozik, nem más, mint a folyamatos hitetlenség, - vagyis visszautasítja a kereszten Krisztus által szerzett megváltást és engesztelést, amellyel, mint Főpap közbenjár. Következésképpen, ha az ember megérti és elhiszi, hogy az üdvösség híre valójában mennyire jó hír, akkor gyakorlatilag könnyebb üdvözülni, mint elveszni. _[487] Krisztus igája gyönyörűséges, és az ő terhe könnyű, az ellenkezés pedig egy nehéz út, amely a pusztulásba vezet. A világosság erősebb, mint a sötétség, a kegyelem erősebb, mint a bűn és a Szentlélek erősebb, mint a földi természet, amikor a szívet átadjuk Krisztusnak. Azonban ellenállni a Szentlélek meggyőző erejének az evangéliummal kapcsolatban olyan, mint az „ösztöke ellen rugódozni”. Azok, akik ellenállnak a hitnek, könnyebbnek találják természetes hajlamaikat követni a gonoszságra. Az igazi evangélium leleplezi ezt a hitetlenséget, és hatékony bűnbánathoz vezet, ami felkészíti a hívőt arra, hogy visszatérjen Krisztushoz, ha az ember Őt választja. Minden nehézség az evangélium iránti hitetlenségből fakad, és annak visszautasításából, hogy „Isten megfogja hitünk kezét, irányítva, hogy erősen kapaszkodjon Krisztus isteniségébe, és elérjük a jellemtökéletességet”[72] Krisztus erősebben fogja kezünket, mint amennyire mi képesek vagyunk kapaszkodni az Övébe.

Jones így fogalmazta meg ezt a gondolatot: „Amikor a kegyelem uralkodik, könnyebb a jót tenni, mint a rosszat. Itt az összehasonlítás: (Róm 5:21 idézi). […] Ugyanígy szó szerint igaz, hogy a kegyelem uralma alatt könnyebb a jót cselekftni, mint a rosszat, mint ahogy az is igaz, hogy a bűn uralma alatt könnyebb a rosszat, mint a jót cselekftni.”[73] „A bűntől való megváltás minden bizonnyal attól függ, hogy a kegyelemben több erő van, mint a bűnben. […] Az ember ugyanis természeténél fogva egy hatalom szolgája - a bűn hatalma teljes, amikor uralkodik. Amíg ez a hatalom gyakorolja uralmát, addig az ember számára nemcsak nehéz, de lehetetlen is, hogy megtegye azt a jót, amiről tudja, hogy meg kellene tennie. Ha azonban egy nagyobb hatalom gyakorolja az uralmat, akkor vajon nem elég világos, hogy ugyanolyan könnyű lesz a nagyobb hatalom akaratát szolgálni, amikor az uralkodik, mint amilyen könnyű volt a másik hatalom akaratát szolgálni, amikor az uralkodott?”[74]

Waggoner egyetértett ezzel. Ezt írta: „Sokan azt gondolják, hogy képtelenek hinni. Ez súlyos tévedés! A hit ugyanolyan könnyű és természetes, mint a légzés. Ez a hit minden ember közös öröksége, és az egyetlen dolog, amiben mindenki egyenlő. Az embereknek csak akkor nehéz hinniük, amikor büszkeséggel veszik körül magukat. (Zsolt 73:6). […] A kérdés a következő: Milyen mértékben adott Isten hitet minden embernek? [...] A hit, amelyet Ő ad, Jézus hite. Jézus hitét Jézus odaajándékozásával kapjuk, és Krisztus a maga teljességében adatott minden embernek.”[75] „Nem kell próbálkoznunk hozzáadni valamit a Bibliához, azt mondani, hogy Isten jósága törekszik arra, hogy bűnbánatra vezesse az embereket. A Biblia kijelenti, hogy Isten jósága bűnbánatra vezeti az embereket. […] Miért nem tér meg mindenki? _[488] Mert megvetik Isten jóságát és hosszútűrését, és elfordulnak Isten irgalmas vezetésétől. Aki azonban nem áll ellen az Úrnak, azt minden bizonnyal megtérésre és üdvösségre vezeti.”[76]

Ellen White így fogalmazta meg ugyanezt a gondolatot: „Ötven éve viselem Krisztus igáját, és tanúsíthatom, hogy igája könnyű és terhe nem nehéz. Soha nem találtam nehéznek ezt az igát viselni, kivéve azokat az alkalmakat, amikor saját igát készítettem magamnak, és félretettem Krisztus igáját.”[77] „Mondjátok el az embereknek világos és reményteli szavakkal, hogyan szabadulhatnak meg a szégyen örökségétől - a mi megérdemelt osztályrészünktől! Azonban Krisztus nevében kérlek benneteket, ne mutassatok be az embereknek olyan gondolatokat, amelyek elbátortalanítanak, és arra késztetik őket, hogy a mennybe vezető út nagyon nehéznek tűnjön.”[78] „Az élethez vezető út keskeny, és a kapu szoros. Ha ragaszkodtok valamelyik megrögzött bűnhöz, akkor tapasztalni fogjátok, hogy ez az út túl keskeny ahhoz, hogy rajta járjatok. […] Ne vonjátok le azonban azt a következtetést, hogy a mennybe vezető út nehéz, a lefelé vezető út pedig könnyű! A halálba vezető úton végig fájdalmak és büntetések, gondok és csalódások találhatók, amelyek figyelmeztetnek, hogy ne menjünk tovább. Isten szeretete nehézzé tette az engedetlenek és makacsok számára, hogy elpusztítsák önmagukat.”[79] „Krisztus erősebben fogja kezünket, mint amennyire mi képesek vagyunk kapaszkodni az Övébe.”[80]

Amikor azokról beszélt, akik elutasították „az igen értékes üzenetet”, Ellen White így figyelmeztetett: „Ha elutasítjátok Krisztus megbízott hírnökeit, akkor Krisztust utasítjátok el. Ha figyelmen kívül hagyjátok ezt a nagy üdvösséget, amelyet évek óta elétek tártak, ha megvetitek a Krisztus vére általi megigazulásnak és a Szentlélek tisztító ereje általi megszentelődésnek ezt a dicsőséges ajánlatát, akkor többé nincs bűnökért való áldozat, hanem az ítéletnek valami rettenetes várása és a tűznek lángja.”[81]

Természetesen az 1888-as üzenetnek vannak más aspektusai is, amelyek befolyásolták az egyház munkáját a következő években, mint például a vallásszabadság, az oktatás, az orvosi munka és az egészségügyi reform, de ennek az üzenetnek a veleje, mint ahogy Ellen White is felismerte, a hit általi megigazulás volt. Amint fentebb említettük, számos más könyv is foglalkozik az üzenet egyes aspektusaival.

Az üzenet sok aspektusát közelebbről fogjuk tanulmányozni a Return of the Late Rain 2. (A késői eső visszatérése 2.) kötetében.[82]^*

Lábjegyzet

[1] Ellen G. White levele O.A. Olsennek, 57. levél, 1895. máj. 1.; 1888 Materials, 1336-1342. o. és Testimonies to Ministers, 92-98. o.

[2] Uriah Smith, Thoughts on Revelation, (Battle Creek, MI: Review and Herald, 1865), 59. o.

[3] „Notes William C. White Taken Minneapolis”, 1888. okt. 16.; Manuscripts and Memories, 421. o.

[4] Ellen G. White „Living Channels of Light”, Review and Herald, 1890. máj. 27. 321. o.

[5] Ellen G. White, Testimonies to Ministers, 91-92. o.

[6] E.J. Waggoner, Gospel in Galatians, 60-61. o.

[7] Ellen G. White, 1888 Materials, 267. o.

[8] Ellen G. White, Testimonies to Ministers, 91. o.

[9] Ellen G. White, 1888 Materials, 1076. o.

[10] Ellen G. White, 77. levél, 1895. nov. 14., publikálatlan

[11] Ellen G. White, 1888 Materials, 533. o.

[12] E.J. Waggoner: „The Spirit of Anti-Christ. No. 6”, Signs of the Times, 1888. jan. 27., 56. o.

[13] E.J. Waggoner, Waggoner on Romans, 140. o.

[14] A.T. Jones, „Third Angel’s Message – 19”, General Conference Daily Bulletin, 1895. febr. 27., 366. o.

[15] Ellen G. White, Testimonies to Ministers, 92. o.

[16] Ellen G. White, Krisztus példázatai, 189. o.

[17] Ellen G. White, Jézus élete, 387. o.

[18] A.T. Jones, „Third Angel's Message – 17”, General Conference Daily Bulletin, 1893. febr. 26., 401. o.

[19] E.J. Waggoner, Waggoner on Romans, 69., 101. o.

[20] Ellen G. White, Testimonies to Ministers, 91., 94. o.

[21] Ellen G. White: „Believe on the Lord Jesus Christ” Review and Herald, 1896. jún. 23., 386. o.

[22] Ellen G. White: „Principle Never to be Sacrificed for Peace”, Review and Herald, 1894. júl. 24., 465. o.

[23] Ellen G. White, „Notes of Travel”, Review and Herald, 1884. nov. 4., 690. o.

[24] E.J. Waggoner, The Glad Tidings, 14. o.

[25] E.J. Waggoner, „Christ the Only Source of Strength”, Signs of the Times, 1888. nov. 30., 726. o.

[26] E.J. Waggoner, Waggoner on Romans, 144. o.

[27] A.T. Jones, „Boundless Grace Free to All”, Review and Herald, 1894. ápr. 17., 248. o.

[28] A.T. Jones, „Third Angel’s Message – 14”, General Conference Daily Bulletin, 1895. febr. 21., 269. o.

[29] Ellen G. White, Jézushoz vezető út, 27. o.

[30] Ellen G. White, Jézus élete, 403. o.

[31] Ellen G. White, Testimonies to Ministers, 98. o.

[32] Ellen G. White, „The Beatitudes”, Signs of the Times, 1892. máj. 30., 455. o.

[33] Ellen G. White, „Chosen in Christ”, Signs of the Times, 1893. jan. 2., 134. o.

[34] Ellen G. White, Testimonies to Ministers, 74. o.

[35] Ellen G. White: „How do We Stand?” Review and Herald, 1888. júl. 24. 466. o.

[36] Ellen G. White, Manuscript 8a „Counsel to Ministers” 1888. okt. 21. 1888 Materials, 131. o.

[37] Ellen G. White, Jézus élete, 123. o.

[38] Ellen G. White, Manuscript 5, „Christ and the Law”, 1889. jún. 19., 9. o.; 1888 Materials, 345., o.

[39] E.J. Waggoner „Add Position Definied” Signs of the Times, 1888. jún. 15., 358. o.

[40] E.J. Waggoner „Truth and Its Importance” Signs of the Times, 1888. dec. 28., 790. o.

[41] E.J. Waggoner, Waggoner on Romans, 74. o.

[42] A.T. Jones, „Editorial”, Review and Herald, 1899. jan. 10., 24. o.

[43] A.T. Jones, „Boundless Grace Free to All”, Review and Herald, 1894. ápr. 17., 248. o.

[44] Ellen G. White, Testimonies to Ministers, 92. o.

[45] Ellen G. White levele S.N. Haskellnek, 38. levél, 1896. máj. 30.; 1888 Materials, 1537. o.

[46] Ellen G. White, Gondolatok a hegyi beszédről, 114-115. o.

[47] E.J. Waggoner, The Glad Tidings, 100–101. o.

[48] A.T. Jones: „Studies in Galatians. The Two Covenants”, Review and Herald, 1900. júl. 24., 472. o.

[49] Ellen G. White, Testimonies to Ministers, 92. o.

[50] Ellen G. White, Pátriárkák és próféták, 372. o.

[51] Ellen G. White, Jézushoz vezető út, 47. o.

[52] E.J. Waggoner, Christ and His Righteousness, 5. o.

[53] A.T. Jones, The Consecrated Way to Christian Perfection, 83. o.

[54] Ellen G. White: „Work for God”, Signs of the Times, 1896. jan. 16., 37. o.

[55] Ellen G. White, Testimonies to Ministers, 92–95. o.

[56] E.J. Waggoner, „Objections Answered”, Present Truth, 1894. aug. 16., 516. o.

[57] A.T. Jones, The Consecrated Way to Christian Perfection, 88. o.

[58] Ellen G. White, Jézus élete, 480. o.

[59] Ellen G. White, Krisztus példázatai, 69. o.

[60] Ellen G. White, Nevelés, 263. o.

[61] Ellen G. White, Testimonies to Ministers, 95. o.

[62] Ellen G. White: „Repentance the Gift of God”, Review and Herald, 1890. ápr. 1., 193. o.

[63] Ellen G. White, Early Writings, 254. o.

[64] E.J. Waggoner „Truth and Its Importance” Signs of the Times, 1888. dec. 28., 790. o.

[65] E.J. Waggoner, „God Thinking in Man”, Present Truth, 1898. dec. 8., 773. o.

[66] A.T. Jones, „Third Angel's Message – 19”, General Conference Daily Bulletin, 1895. febr. 27., 367. o.

[67] A.T. Jones: „What It Means To Be A Church Member”, General Conference Daily Bulletin, 1903. ápr. 1., 43. o.

[68] Ellen G. White, Spiritual Gifts, 1. könyv, 171. o.

[69] Ellen G. White, 8. Manuscript: „Advancing in Christian Experience”, 1888. okt. 20., és 15. Manuscript: „A Call to Deeper Study of the Word”, 1888. nov.; 1888 Materials, 127., 166. o.

[70] Ellen G. White, „The Need of Complete Consecration”, Review and Herald, 1890. jan. 21., 34. o.

[71] Ellen G. White, Testimonies to Ministers, 92–93. o.

[72] Ellen G. White, Jézus élete, 123. o.

[73] A.T. Jones: „The Sermon. Christian Perfection”, Review and Herald, 1899. júl. 25., 471. o.

[74] A.T. Jones: „Shall It Be Grace or Sin?” Review and Herald, 1896. szept. 1., 557. o.

[75] E.J. Waggoner, Waggoner on Romans, 179. o.

[76] E.J. Waggoner, Waggoner on Romans, 42. o.

[77] Ellen G. White: „Christ's Yoke is Easy”, Signs of the Times, 1889. júl. 8., 402. o.

[78] Ellen G. White, 15a. levél 1890.; Selected Messages, 1. könyv, 182. o.

[79] Ellen G. White, Gondolatok a hegyi beszédről, 139. o.

[80] Ellen G. White, Manuscript 20, „Diary”, 1891. dec. 28., 7. o., publikálatlan

[81] Ellen G. White, Testimonies to Ministers, 97. o.

[82] Hálás vagyok Robert Wielandnek és Donald Shortnak a fenti gondolatok megfogalmazásáért. Lásd: 1888 Re-examined, II-III., o. A szerző azonban teljes felelősséget vállal a szövegben szereplő adaptációkért és kifejezésekért.