A keresztény tökéletesség

A.T. Jones

Prédikáció

 

„Legyetek azért tökéletesek, amint a ti mennyei Atyátok tökéletes!”„Legyetek azért tökéletesek” A „Tökéletességben megváltva” című éneket énekeltük, ez elegendő indok, hogy foglalkozzunk az „azért” szóval, amit az imént olvastunk a Mt 5:48 versben: „Legyetek azért tökéletesek”. Tudjátok, hogy ez Isten Szava. Azt is tudjátok, hogy a tökéletességre buzdít. „Ezért elhagyva a Krisztusról való kezdetleges beszédet, törekedjünk a tökéletességre.” (Zsid 6:1) Tudjátok, hogy az evangéliumnak, amit hirdetünk, az a célja, hogy „minden embert tökéletessé tegyünk Krisztus Jézusban” (Kol 1:28).

Akkor nem szabadna azt mondanunk, hogy nem várják el tőlünk a tökéletességet. Igenis, elvárják tőlünk. Neked törekedned kell. Nekem törekednem kell. Nem szabad elfogadnom önmagamtól semmit, ami nem felel meg a tökéletesség Isten által meghatározott színvonalával. Mi akadályozhat meg jobban minket a tökéletesség elérésében, mint az a gondolat, hogy Isten nem várja el tőlünk ezt? Újra kérdezem: Mi akadályozhat meg jobban minket a tökéletesség elérésében, mint az a gondolat, hogy Isten ezt nem várja el tőlünk? Most, mivel megállapítottuk, hogy a Szentírás szerint tökéleteseknek kell lennünk, az egyetlen dolgot, amit még meg kell határoznunk, nem más, mint a tökéletességhez vezető út. Ez minden.

Legyen világos számunkra, hogy a tökéletesség nem kevesebb, mint az Isten által meghatározott tökéletesség, ezért elvárja tőlünk, hogy elérjük. Semmit sem fogadhatunk el önmagunkból, ami alábbszállítja a mércét, akár egy hajszálnyival is az Isten által meghatározott tökéletességtől. Ez legyen világos mindenki számára, és mindörökre maradjon világos! Akkor csak azt kérdezzétek, melyik a tökéletességhez vezető út, hogy azon járjatok! Melyik tehát a mérce? Milyen mércét határozott meg Istent? „Legyetek azért tökéletesek, miképpen a ti mennyei Atyátok tökéletes.” Az Isten tökéletessége az egyetlen mérce. Ez kell, hogy legyen az álláspontunk, és szembe kell néznünk önmagunkkal, szem előtt tartva, hogy bennünk Isten tökéletessége legyen, egyáltalán nem kedvezve önmagunknak, nem kérve elnézést, vagy igazolást keresve olyan dolgokért, amiket a legkisebb mértékben ápolunk magunkban, ami kevesebb, mint a tökéletesség.

Elég világos, hogy nem lehetünk olyan tökéletesek és olyan magasztosak, mint Isten; sem a mindenhatóságban, sem a mindentudásban nem lehetünk olyanok, mint Ő. Isten jellem, és Ő meghatározta, hogy el kell érnünk a jellem tökéletességét, hogy jellemünk olyan legyen, mint az Övé. Csak ilyen jellemet kell várnunk, és csak ilyen jellemet kell elfogadnunk magunkban. Tehát, ha Isten tökéletességét kell elérnünk, mint egyetlent, amit el kell fogadnunk magunkban, és mindig ezt a mércét kell tartanunk szem előtt, akkor látnunk kell, hogy ez egyenértékű azzal, hogy állandóan Isten ítélete jelenlétében vagyunk mindnyájan, ott állunk, akár igazak, akár igazságtalanok vagyunk. Akkor most miért ne állnánk ott? Megállapítottuk, hogy mindnyájan Krisztus ítélőszéke előtt fogunk állni, és mindenki meg lesz mérve a mércével. Isten „rendelt egy napot, amelyen megítéli majd a föld kerekségét igazságosan egy férfi által, akit arra rendelt. Bizonyságot adott erről mindenkinek azzal, hogy feltámasztotta őt a halottak közül.” (Apcsel 17:31).

Krisztus feltámadása Isten elkötelezettsége a világ iránt, hogy minden ember Krisztus ítélőszéke előtt fog állni. Ezt már elemeztük. Erre számítunk; ezt hirdetjük; ebben hiszünk. Akkor miért nem helyezzük magunkat ebbe a helyzetbe, és miért nem maradunk ott szilárdan? Miért várnánk? Azok, akik várnak és tovább várnak, nem maradhatnak állva ama napon. A gonoszok nem állhatnak meg ebben az ítéletben, de azok, akik Isten ítélőszéke előtt állnak, akik formálják magukat az ítélet mércéjére, és gondolatban, szóban és tettben állandóan ebben a helyzetben maradnak, azok készen állnak az ítéletre, bármely pillanatban. Készen álltok az ítéletre? Ők ott vannak, és állva maradnak; ők kihívják az ítéletet és mindazt, ami az élethez tartozik; ők ott állnak és várják, hogy sikeresen átmenjenek az ítéleten, és csak azok vannak biztonságban, akik ezt teszik. Éppen az ebből származó áldás képezi a jutalmat, amire az embernek szüksége van, mert már most Isten ítélőszéke elé helyezi magát. Ott állva mitől félne? Semmitől. Mi az, ami elveszi tőle a félelmet? A tökéletes szeretet. De a tökéletes szeretet csak akkor létezhet, ha megfelel az ítélkezés tökéletes mércéjének, és csak akkor tartható fenn, ha ebben a helyzetben marad.

Miután ezt megállapítottuk, keressük együtt az utat! Az út minden. Megállapítottuk tehát, hogy a mérce nem az enyém. Gondolkodjatok ezen! „Tökéletesek legyetek, miképpen a ti mennyei Atyátok tökéletes.” Isten tökéletessége az egyetlen mérce. Ezért kinek a mércéje helyes? Nem az enyém. Én nem tudom megmérni Isten tökéletességét. Emlékeztek erre a bibliaversre? „Látom, minden tökéletes dolognak vége lesz, de parancsolatodnak nincs határa.” (Zsolt 119:96) Egyetlen véges elme sem képes mérni Isten tökéletességét. Eddig tehát megállapítottuk, hogy tökéletesnek kell lennünk; tökéletességünk az Ő tökéletessége kell, hogy legyen. Ez teljesen megszünteti a tökéletesség megvalósításával kapcsolatos minden tervünket. Mert ha nem tudom megmérni a mércét, akkor hogyan érhetném el, még akkor is, ha erre kérnének? Következésképpen állapítsuk meg azt is, hogy ami a megvalósítását illeti, teljesen felettünk áll.

Ezek a szavak rég hangzottak el: „Igaz, jól tudom, hogy így van; hogyan is lehetne igaza a halandó embernek Isten előtt? Ha perelni akarna vele, ezer kérdés közül egyre sem felelhetne meg neki... az erőhöz szaladjak? Íme, ő Mindenható. Az igazsághoz? Ki védene meg?” És amikor megvédem magam, mi történik? „Ha igaznak mondanám magamat, a szájam kárhoztatna engem.” Isten az, aki megállapítja a mércét. Ha pedig én meg tudom mérni saját magamat, és elégedett vagyok a méréssel, miközben mondom, hogy az adósság ki van fizetve, akkor a becslésem annyira valótlan, hogy teljesen elítél, mert nincs semmi alapja benne a megigazuláshoz. „Bármennyire ártatlan lennék is, Ő bűnössé tenne engem.” „Ártatlan vagyok, nem törődöm lelkemmel, utálom az életemet.”

Amikor a saját tökéletességem mércéjét Isten mércéje mellé helyezem, és annak fényében szemlélem, olyan silánynak látom, hogy én magam is megvetném. „Ha hóban mosakodnék is meg, vagy szappannal mosnám meg kezem, akkor is a posványba mártanál, még ruháim is megutálna engem.” (Jób 9:1-2, 19-21, 30-31) Csak ennyire kerülhetnénk közel ehhez a mércéhez, ha erre kérnének bennünket. Akkor hagyjuk el örökre azt az elképzelést, hogy nekünk kell elérnünk a tökéletességet! A tökéletességet el kell érnünk, semmi mást. Isten elvárja ezt, és el is készítette az utat. Ez a teremtésünk célja. Létezésünk egyetlen célja az, hogy pont ilyenek legyünk - tökéletesek Isten tökéletessége által. Tartsuk észben tehát, hogy tökéletesnek kell lennünk az Isten jellemével. Isten mércéje, ami a jellemet illeti, a mienk kell, hogy legyen. Sőt, az Ő jelleme a mi jellemünk kell, hogy legyen. A jellemünknek nem csak hasonlítania kell Isten jelleméhez, hanem pont olyannak kell lennie. Csak ez a keresztény tökéletesség!

A jellemet, amivel rendelkeznünk kell, három bibliavers segítségével írhatjuk le. Kezdjük az Ef 1:3 verssel, hogy jobban megértsük a negyedik vers mondanivalóját. „Áldott az Isten, a mi Urunk, Jézus Krisztus Atyja, aki megáldott minket minden lelki áldással a mennyekben, a Krisztusban. Mert kiválasztott minket őbenne a világ teremtetése előtt, hogy szentek és feddhetetlenek legyünk őelőtte.” Figyeljük meg, hogy Ő „választott ki” minket. Ez volt a célja kezdettől fogva, a kiválasztásunktól fogva, egészen eddig a pillanatig. Akkor ismerjük el ezt a tényt, „hogy szentek és feddhetetlenek legyünk őelőtte szeretetben” (KJV). Ami minket illet, ez Isten egyetlen gondolata. Ez az egyetlen oka, amiért teremtett; csak ezért létezünk. Akkor tegyünk fel egy másik kérdést! Ha ez igaz, akkor miért nem ismerjük el? Miért nem teljesítjük most létezésünk célját, hogy legyünk szentek és feddhetetlenek Előtte szeretetben?

A következő szöveget Kol 1:19-22 versekben találjuk meg: „Mert tetszett az Atyának, hogy benne lakozzék az egész teljesség, és hogy általa békéltessen meg mindent magával úgy a földön, mint a mennyben, békességet szerezve keresztjének vére által. Titeket is, akik egykor idegenek és ellenséges érzületűek voltatok a gonosz cselekedetek miatt, most megbékéltetett emberi testében halála által, hogy mint szenteket, tisztákat és feddhetetleneket ÁLLÍTSON SZÍNE ELÉ”.

Isten erre a célra teremtett. A bűn miatt teljesen eltértünk ettől a célból. Maga a cél meghiúsult, de Krisztus elszenvedte a keresztet. Tetszett az Istennek, hogy így cselekedjen, mert ezáltal az eredeti célja teljesül. Jézus Krisztus keresztje által megbékéltette az embert az Istennel, hogy az eredeti cél megvalósuljon bennünk – az a cél, amit lefektetett a világ megalapítása előtt, hogy szentek legyünk és feddhetetlenek Isten előtt, szeretetben. Krisztus vére, a megbékéltetés - Jézus Krisztus világra hozott békéje által - azért valósul meg, mert Ő szentekként állít bennünket Isten elé, feddhetetlenül és bűntelenül.

A keresztény tökéletesség útja a kereszt útja, és ezen kívül nincs más. Úgy értem, hogy számunkra nincs más út. Az út, amit biztosított, az egyetlen út, a kereszt útja. Ő eljött ezen az úton, elhozta nekünk ezt az utat. A kereszt útja az egyetlen a tökéletesség eléréséhez. Gondoskodott róla, hogy ezt egyedül tegye meg, nekünk nincs semmi hozzájárulásunk a kivitelezés tekintetében. Az Ef 4:7-13 verseket olvasva figyeljük meg, hogy mi valósult meg ezáltal, mennyire tökéletesen teljesítette ezt a szükségletet! „Mindegyikünk pedig a Krisztus ajándékának mértéke szerint részesült a kegyelemben.”

Gondolkodjatok! Az eddigi tanulmányból, mit eredményezett Krisztus ajándéka? „Békességet szerezve keresztjének vére által”, és mindenkit megbékéltetett Istennel. Ezért érte el, hogy azzá tegyen minket, amit a világ megalapítása előtt tervezett, hogy legyünk szentek, tiszták és feddhetetlenek, és így állítson színe elé. Ez Krisztus ajándékának mértéke ebben a tekintetben. Ez a mérték teljesítette a célt mindnyájunk számára olyan értelemben, hogy mindenki számára megnyitotta az utat. És most mindnyájunk számára, épp most adatik kegyelem ugyanazon mérték szerint. Így, amit a kereszt megvalósított értünk és rendelkezésünkre bocsátott, az Isten kegyelme ADJA és valósítja meg bennünk.

Most olvassuk tovább, és látni fogjuk, hogy ez így van. „Mindegyikünk pedig a Krisztus ajándékának mértéke szerint részesült a kegyelemben. Ezért mondja az Írás: Fölment a magasságba, foglyokat vitt fogva, és AJÁNDÉKOKAT ADOTT AZ EMBEREKNEK. Az pedig, hogy fölment, mi mást jelentene, mint hogy előbb le is szállt a föld alsóbb részeire. Aki leszállt, ugyanaz, aki fel is ment, feljebb minden egeknél, hogy mindeneket betöltsön. És ő adott némelyeket apostolokul, némelyeket prófétákul, némelyeket evangélistákul, némelyeket pedig pásztorokul és tanítókul.”

Milyen célból? „A SZENTEK TÖKÉLETESEDÉSE CÉLJÁBÓL.” Testvéreim, amikor erre a célra adják ezeket az ajándékokat, vajon mit teszünk mi, amikor nem ismerjük el, és nem vágyakozunk az ajándékok után, nem imádkozunk az ajándékokért, és nem fogadjuk el az ajándékokat, hogy az ajándékok ne teljesítsék céljukat? Mit teszünk, amikor ekképpen cselekszünk? „A szentek tökéletesbbítése céljából szolgálat munkájára, a Krisztus testének építésére: MÍG eljutunk mindnyájan…” Céllal kapjuk az ajándékokat; egy bizonyos okból, egy jól meghatározott és pontos okból, „MÍG” ez a cél teljesül. „A szentek tökéletesítése céljából adatik”, és addig adatik, „MÍG ELJUTUNK MINDNYÁJAN az Isten Fiában való hitnek és az Ő megismerésének egységére, ÉRETT FÉRFIÚSÁGRA, a KRISZTUS TELJESSÉGÉVEL ékeskedő kornak mértékére.”

Így a tökéletesség az egyetlen cél. Isten mércéje egy: „Legyetek tökéletesek, miképpen a ti mennyei Atyátok tökéletes”. Mi nem tudjuk megmérni a tökéletességet, és nem is tudnánk elérni azt, ha felkérnének rá. Ez viszont teremtésünk célja, és amikor a bűn megakadályozta ezt a célt, Krisztus kereszten kifolyt vére lehetővé tette mindnyájunk számára a tökéletesség elérését a Szentlélek ajándékai által. Akkor ismét megkérdezem: Miért ne állnánk szembe állandóan a keresztény tökéletességgel, és ne fogadjunk el semmit önmagunktól? Júdás 24. verse közvetlenül kapcsolódik ahhoz, amit olvastunk, és amiről eddig beszéltünk: „Annak pedig, aki titeket a bűntől megőrizhet, és az ő dicsősége elé állíthat feddhetetlenségben nagy örömmel. Az egyedül bölcs Istennek, a mi megtartónknak, dicsőség, nagyság, erő és hatalom most és mind örökké.”

A világ megalapítása előtt választott ki, „hogy szentek és feddhetetlenek legyünk őelőtte”. A kereszt által Jézus lehetővé tette ezt minden lélek számára, még akkor is, amikor a bűn miatt minden reményt elvesztettünk. A kereszt által megvásárolta azt a jogot, hogy „szenteket, tisztákat és feddhetetleneket állítson majd színe elé”. Ez a jog csak Őt illeti meg. Mi nem tehetnénk meg, ha tőlünk ezt kérnék; az ehhez való jog nem tartozik ránk. Miután elveszítettük, semmi más, csak a golgotai kereszt nyerhette vissza. És senki sem fizethette meg a Kálvária árát azon kívül, Aki kifizette. Amint biztos, hogy csak az fizette meg az árát, Aki kifizethette, hogy elhozza nekünk ezt a tökéletességet, ugyanolyan biztos, hogy a Kálvária miatt csak Őt illeti meg ez a jog. Csak Ő szenvedett kereszthalált; csak Övé a feladat. Az Ige kijelenti: „Ő megőrizhet, és az ő dicsősége elé állíthat feddhetetlenségben nagy örömmel”. Az, Aki elviselte a keresztet, meg tudja valósítani mindazt, amit a kereszt lehetővé tett. Tehát „megőrizhet, és az ő dicsősége elé állíthat feddhetetlenségben nagy örömmel”. Mikor? Ez a kérdés. Mikor? (Hangok: „Most”) Pontosan.

Isten ugyanaz tegnap, és ma, és mindörökké. Ő most is meg tudja tenni, mint régen tette, és a jövőben bármikor. De ne feledjétek el, hogy ezt most vagy bármikor csak a kereszt útján adja nekünk. Tanulmányozzuk az Igét, hogy lássuk ezt! Olvassuk el Róm 5:21 verset, majd olvassátok el a hatodik fejezetet, mert erről a témáról szól a hatodik fejezet! A Róm 5. fejezetének utolsó két verse a következő: „A törvény pedig bejött, hogy a bűn megnövekedjék; de ahol megnövekedik a bűn, ott a kegyelem sokkal inkább bővölködik: Hogy miképpen uralkodott a bűn a halálra, azonképpen a kegyelem is uralkodjék igazság által az örök életre a mi Urunk Jézus Krisztus által”.

Most beszéljünk az összehasonlításról, vagy inkább a kontrasztról - mert egy összehasonlítás egyenlő egy kontraszttal - „hogy miképpen”, „azonképpen”. „Hogy miképpen uralkodott a bűn.” Tudjátok azt, hogy hogyan uralkodott a bűn. Mindenki, aki itt van, tudja, hogyan uralkodott a bűn. Egyesek talán tudják, hogyan uralkodik most is. Amikor a bűn uralkodott, uralkodása teljes volt, olyannyira, hogy könnyebb volt a rosszat tenni, mint a jót. Vágyakoztunk arra, hogy azt tegyük, ami jó, de „nem a jót cselekszem, melyet akarok; hanem a gonoszt cselekszem, melyet nem akarok”.  Ilyen a bűn uralkodása. Amikor a bűn uralkodott, könnyebb volt rosszat, mint jót tenni.

„Azonképpen a kegyelem is uralkodjék igazság által.” Amikor a kegyelem uralkodik, könnyebb jót tenni, mint rosszat. Ez az összehasonlítás. Figyeljetek: Amint a bűn uralkodott, azonképpen a kegyelem is uralkodik. Amikor a bűn uralkodott, a kegyelem ellen uralkodott; semmissé tette a kegyelem minden erejét, amit Isten adott, de amikor a bűn ereje összetöretik, és a kegyelem uralkodik, akkor a kegyelem a bűn ellen uralkodik, és semmissé teszi a bűn teljes erejét. Tehát egészen igaz, hogy a kegyelem uralma alatt könnyebb jót tenni, mint rosszat, mint ahogy az is igaz, hogy a bűn uralma alatt könnyebb rosszat tenni, mint jót.

Tehát az út világos, nem? Haladjunk ezen az úton! „Hogy amint uralkodott a bűn a halál által, úgy uralkodjék a kegyelem is az igazság által az örök életre a mi Urunk Jézus Krisztus által. Mit mondjunk tehát? Megmaradjunk a bűnben, hogy a kegyelem annál nagyobb legyen?” (Hangok: „Isten ments!”) Ti mondtátok, hogy „Isten ments”. A válasz helyes! Tehát Isten megóvott titeket a bűntől, és ti helyeseltétek, hogy a kegyelem bővölködjön. Akkor Isten nem fog megóvni mindenféle bűntől? Egyetértetek ezzel? Egyetértetek azzal, hogy Isten megóvott, hogy a kegyelem uralma alatt ne vétkezzetek? (Hangok: „Igen!”) Akkor Isten nem szándékozik megóvni minket minden bűntől? És ha tudjuk, hogy ez Isten szándéka, elvárhatjuk, hogy teljesítse. Ha nem várjuk, akkor sohasem fog teljesedni.

Tehát, Róm 6:1 verse szerint, Isten szándékozik megóvni bennünket minden bűntől. Így van? Mit olvasunk a második versben? „Akik meghaltunk a bűnnek, mimódon élnénk még abban?” Nos, hogyan élhetnénk a bűnben? Mi tehát a bibliavers mondanivalója? Hogy egyáltalán nem fogunk többé vétkezni. Így, halottak lévén, a temetés következik. Eltemettetünk Vele együtt keresztség által a halálban, és feltámasztatunk egy új életre. „Mert tudjuk, hogy a mi ó emberünk ővele megfeszíttetett, hogy megerőtlenedjék a bűnnek teste, hogy többé ne szolgáljunk a bűnnek.” Íme, előttünk az út, és ez a kereszt útja.

Itt három dolgot figyelhetünk meg: jól tudjuk, hogy az óemberünk Krisztussal együtt megfeszíttetett. Miért? „Hogy megerőtlenedjék a bűnnek teste.” És ez miért? „Hogy többé ne szolgáljunk a bűnnek.” Ha a bűnnek teste nem semmisül meg, akkor a bűnnek fogunk szolgálni. Ha az óember nincs keresztre feszítve, akkor a bűnnek teste nem semmisül meg.  Tehát az út, amelyiken oltalmazva vagyunk a bűntől, nem más, mint a keresztre feszítés és a pusztulás útja.

Következésképpen a következő kérdés az egyetlen, amire válaszolni kell. Akarok-e inkább keresztre feszíttetni és elpusztulni, minthogy vétkezzek? Ami téged illet, ha örökre úgy döntöttél, hogy inkább keresztre feszíttetel és elpusztulsz, minthogy vétkezzél, akkor soha nem fogsz vétkezni. „Ővele megfeszíttetett, hogy megerőtlenedjék a bűnnek teste, hogy többé ne szolgáljunk a bűnnek.” Ezért a bűn uralma alól csak a keresztre feszítés és a pusztulás által szabadulhatunk meg. A bűnt választod, vagy a keresztre feszítést és a pusztulást? A pusztulást választod inkább megszabadulva ezáltal a bűntől? Vagy talán a bűnt és a pusztulást választod? Ez a kérdés. Nincs alternatíva. Aki elkerüli a pusztulást, hogy megmeneküljön a pusztulástól, az elpusztul. Aki a pusztulást választja, megmenekül a pusztulástól.

Nos, akkor Krisztus keresztje által a pusztulás útja az üdvösség útja. Jézus Krisztus meghalt a kereszten, hogy üdvösséget hozzon nekünk. Ahhoz, hogy üdvösséget kapjunk, szükség volt Isten Fia kereszthalálára. Alávetjük magunkat a pusztulásnak, hogy üdvösséget kapjunk? Megteszitek? Aki ezt a célt tűzi ki, és döntését megtartja, miszerint életének minden pillanatában pusztulásnak adja magát, hogy üdvözüljön, az mindig biztos lehet az üdvösségben.

De itt jön a probléma! A pusztulás nem kellemes; nem könnyű, vagyis nem tetszik az óembernek. A természetes választás szempontjából nem könnyű megsemmisülni annak, aki megteszi. Könnyű akkor, amikor megvalósul, és könnyű folytatni mindörökre, amikor megvalósul. Mikor kell ezt megtennünk? Mikor állít feddhetetlenségben Isten elé? Most! Az egyetlen út pedig a pusztulás útja. Most van lehetőségünk választani a pusztulást. Most van az ideje annak, hogy örökre átadd magad a pusztulásnak. De ha meghátrálok a pusztulástól, ha elutasítom, akkor mit utasítok el? Az üdvösséget. „Az ó emberünk ővele megfeszíttetett, hogy megerőtlenedjék a bűnnek teste, hogy többé ne szolgáljunk a bűnnek.”

Tehát, ha van egy tapasztalatom, amely olyan nagy nyomást gyakorol rám, hogy elpusztít, akkor az rendben van; mert én választottam a pusztulást, hogy ne szolgáljak tovább a bűnnek. Egy ilyen átadás élvezetessé teszi a keresztény ember életét, mivel a bűntől való mentesség öröme, folyamatos békéje és elégedettsége megéri az összes pusztulást, megér minden pusztulást, amely rá következik. Megéri! Tehát ez a tranzakció nem egy veszteséges művelet, hanem a legjövedelmezőbb, amit az ember megköthet.

A kereszthalál, a pusztulás, majd a szabadulás a bűn hatalmától - ez tehát a keresztény tökéletességhez vezető út. Miért? „Mert aki meghalt, az megszabadult a bűntől.” (Róm 6:7) Köszönjük Istennek, hogy az, aki meghalt, megszabadult a bűntől. Tehát az egyetlen kérdés, amit fel kell tennünk magunknak: Halott vagyok én? Ha pedig nem, és történik velem valami, ami a halálomat okozza, akkor a bűntől való megszabadulás az egyetlen következmény; és ezért érdemes bármilyen árat fizetni.

Lássuk a következő verset! „Ha pedig meghaltunk Krisztussal, hisszük, hogy élni is fogunk ővele.” Az első vers kifejezi azt a szándékot, hogy szabaduljunk meg a bűntől. Hasonlóképpen a második vers is. A hatodik vers kijelenti, hogy nekünk nem kell szolgálnunk többé a bűnnek; és a hetedik vers azt a gondolatot mutatja be, hogy aki meghalt, az megszabadult a bűntől. A 8. vers arról szól, hogy mi meghaltunk Krisztussal együtt, és Vele együtt fogunk élni. Hogyan él Krisztus: igazságban, vagy bűnben? (Hangok: „Igazságban”) Nagyon jó. Akkor világos, hogy a Róm 6:1,2,6,7,8 versek kifejezik azt a gondolatot, hogy oltalmazva vagyunk a bűntől.

Mi a helyzet a kilencedik verssel? „Mert tudjuk, hogy Krisztus, aki feltámadt a halottak közül, többé nem hal meg, a halál többé nem uralkodik rajta.” Hogyan uralkodott a halál Jézus felett? A bűn miatt - nem az Ő bűne miatt, hanem a miénk miatt. „Mert azt, aki bűnt nem ismert, bűnné tette értünk, hogy mi Isten igazsága legyünk őbenne.” Tehát a halál nem uralkodik már rajta. Örökre győzelmet aratott a bűn és minden következménye felett. Akkor miről szól a 9. vers? Arról, hogy feltámadunk Vele együtt. „Mert, hogy meghalt, a bűnnek halt meg egyszer s mindenkorra, hogy pedig él, az Istennek él.” Láthatjuk, hogy a 9. és a 10. vers egyaránt azt a gondolatot fejezik ki, hogy oltalmazva vagyunk a bűntől.

A 11 vers: „Így, tekintsétek ti is magatokat, hogy meghaltatok a bűnnek, de éltek Istennek a mi Urunk Jézus Krisztusban. Ne uralkodjék tehát a bűn a ti halandó testetekben, ne engedjetek kívánságainak!” Így újra kifejezi azt a gondolatot, hogy Isten szándéka az, hogy ne vétkezzünk többé. „Ne adjátok oda tagjaitokat a gonoszság fegyvereiként a bűnnek, hanem adjátok oda magatokat Istennek, mint akik a halálból életre keltetek, és adjátok tagjaitokat az igazság fegyvereiként Istennek! Mert a bűn többé nem uralkodik rajtatok, mert nem a törvény alatt, hanem a kegyelem alatt vagytok.” A kegyelem uralkodása a lelket a bűn fölé emeli, ott tartja, uralkodik a bűn hatalma felett, és megszabadítja a lelket a bűntől. „Mi következik ebből? Vétkezzünk, mivel nem a törvény alatt, hanem a kegyelem alatt vagyunk? Semmiképpen!” Így Róm 6:1-14 verseiben több alkalommal hirdettetik a bűntől és a vétkezéstől való szabadulás. Ez nagyszerű, de hozzá kell tenni még valamit: „törekedjünk a tökéletességre”.

Figyeljetek: „Nem tudjátok, hogy akinek odaadjátok magatokat szolgai engedelmességre, annak engedelmességre kötelezett szolgái vagytok: vagy a bűnnek halálra, vagy az engedelmességnek igazságra?” Miután megszabadultatok a bűn rabságából, kinek a szolgálatára adtátok magatokat? Istennek! Akkor Isten szolgái vagytok, és azért lettetek kiszabadítva a bűnből, hogy szolgáljatok az igazságnak. Istennek nem az a célja, hogy üres életet éljünk, miközben Ő megóv a bűntől. Azt akarja, hogy szolgálatunk aktív és intelligens legyen, amiből csak igazság származik. Csodálatos és nagyszerű dolog, ha meg vagyunk szabadítva a bűntől, és megoltalmazva a vétkezéstől, ha az igazság szolgáivá tétetünk.

Ezért minden lélek mondja ki ezeket a szavakat: „De hála legyen Istennek, hogy jóllehet egykor a bűn szolgái voltatok, szívetek szerint engedelmeskedtetek annak a tanításnak, amelyet kaptatok,    és megszabadulva a bűntől AZ IGAZSÁG SZOLGÁIVÁ LETTETEK”. Hála legyen az Istennek ezért! Isten mondja, hogy az vagy, és ha azt mondja, akkor úgy van. Adjál hálát Neki érte. Köszönd meg, hogy megszabadított a bűnből, és az igazság szolgája vagy. Ő tett téged olyanná, Ő mondja ezt.

De ez még nem minden. „Testi erőtlenségetek miatt emberi módon szólok: Ahogyan odaadtátok tagjaitokat a tisztátalanság szolgálatára és a hamisságnak a hamisságra, most úgy adjátok oda tagjaitokat az igazság szolgálatának a MEGSZENTELŐDÉSRE. Mert amikor a bűn szolgái voltatok, az igazságtól szabadok voltatok. De hát milyen gyümölcsöt hozott ez nektek? Olyat, ami miatt most szégyenkeztek, mert annak a vége halál. Most pedig, miután megszabadultatok a bűntől, és Isten szolgáivá lettetek, megvan a gyümölcsötök a MEGSZENTELŐDÉSRE, a vége pedig az ÖRÖK ÉLET.” Nem vagyunk a bűn rabszolgái és szabadok az igazságtól, hanem az igazság szolgái vagyunk, akik megszabadultunk a bűntől! Mivel ezt sokáig tanulmányoztam, és az Úr betöltötte lelkemet e témával, néha eszembe jut Milton kifejezése, aki az angyalok énekeiről azt mondta, hogy a hangjegyeik „hosszan énekelt kiegyensúlyozott édességek”.

A Rómabeliekhez írott levél 6. fejezete egyike a hosszan énekelt kiegyensúlyozott édességeknek. A fejezet a bűn alóli szabadulással kezdődik, és ez egy csodálatos dolog. A következő dolog, ami hozzáadódik a vétkezéstől való szabadulás, és ez is egy csodálatos dolog. Ehhez hozzáadódik, hogy az igazság szolgái vagyunk, és ez is egy csodálatos dolog. Majd a megszentelődés következik, és ez is egy csodálatos dolog. Mindezek felett az örök élet, és ez is egy csodálatos dolog. Tehát ez vajon nem az Úr hangjegyének hosszan énekelt kiegyensúlyozott édessége? Ó, fogadjátok el, elmélkedjetek felette, fedezzétek fel édes hangjait, és hagyjátok, hogy éjjel-nappal simogassa lelketeket! Ez jót tesz a léleknek.

Ez a keresztény tökéletesség útja. Ez a keresztre feszítés útja, a bűn teste megsemmisítésének, a bűntől való megszabadulásnak, az igazságnak, a megszentelődésnek útja. Ez a tökéletességnek útja Jézus Krisztusban a Szentlélek által az örök életre. Olvassuk el újra azokat a kijelentéseket, miszerint az ajándékok a szentek tökéletesedését szolgálják: „Míg mindnyájan eljutunk a hitnek és az Isten Fia megismerésének az egységére, az érett férfiúságra, a Krisztus teljessége szerinti nagykorúságra”. Ez a minta. Ez az út, amelyen Jézus haladt ebben a bűnös világban és bűnös természetben - a mi természetünkben, a világ bűneivel megterhelve - ezen az úton ment tökéletességben. Ez az út tárul elénk.

Ő a Szentlélektől született. Más szavakkal, Jézus Krisztus újjászületett. Isten egyszülöttje lejött a mennyből, és újjászületett. De ami Krisztus munkáját illeti, minden kontrasztban áll velünk: Ő bűnné tétetett értünk, hogy mi Isten igazsága legyünk Őbenne. Ő, az Élő, az élet Fejedelme és Szerzője meghalt, hogy mi élhessünk. Ő, akinek eredete az örökkévalóságig emelkedik, Isten elsőszülöttje, újjászületett, hogy mi újjászülethessünk. Ha Jézus Krisztus nem született volna újjá, akkor mi újjászülethettünk volna? Nem! De, Ő újjászületett, az igazság világából a bűn világába; hogy mi újjászülethessünk a bűn világából az igazság világába. Ő újjászületett, és az emberi természet részesévé vált, hogy mi újjászülethessünk, és részesei legyünk az isteni természetnek. Ő újjászületett a földért, a bűnért és az emberért, hogy mi újjászülethessünk a menny, az igazság és Isten számára.

Covert testvér azt mondja, hogy ettől testvérek vagyunk. Minden bizonnyal testvérekké tesz minket. És Jézus nem szégyell testvéreinek nevezni minket. Tehát, Ő újjászületett a Szentlélek által, mert meg van írva, hogy az angyal azt mondta Máriának: „Az angyal így válaszolt: A Szentlélek száll reád, és a Magasságos ereje árnyékol be téged, azért a születendőt is szentnek hívják, az Isten Fiának.” Jézus a Szentlélek által született, újjászületett, gyarapodott bölcsességben, testének állapotában, az élet és a jellem teljességéig, hogy azt mondhassa Istennek: „Én dicsőítettelek téged e földön, elvégeztem a munkát, amelyet rám bíztál, hogy végezzek”. Isten terve és szándéka elérte a tökéletességet Jézusban.

Krisztus újjászületett a Szentlélek által, hús és vér volt, mint amilyenek mi vagyunk. Az üdvösségünk Fejedelme „szenvedés által lett tökéletessé”. „Jóllehet Fiú, szenvedéséből tanulta meg az engedelmességet. És tökéletességre jutva örök üdvösség szerzője lett mindazok számára, akik engedelmeskednek neki.” Így, Jézus tökéletes lett emberi természetben szenvedések által; mert a szenvedés világában nekünk is el kell érnünk a tökéletességet. Bár állandóan növekedett, Ő mindig tökéletes volt. Értitek? Ebben a tekintetben sok embernek téves elképzelése van a tökéletességről - úgy vélik, hogy az egyetlen mérték a maximum. Ez valóban benne van Isten tervében, de a véget nem érjük el az elején.

Olvassátok el újra Ef 4 fejezetét! Arról a gondolatról olvasunk, hogy miként érhetjük el ezt a tökéletességet „Krisztus teljességének mértékére”. Olvassátok a 13 verset; és kössétek össze a 14-16 versekkel: „míg mindnyájan eljutunk a hitnek és az Isten Fia megismerésének az egységére, az érett férfiúságra, a Krisztus teljessége szerinti nagykorúságra, hogy többé ne legyünk kiskorúak, akiket ide-oda dobál és hajt bármiféle tanítás szele az emberek megtévesztése és a tévelygés ravaszsága és csalárdsága által. Ellenkezőleg: az igazságot követve szeretetben, mindenestül növekedjünk abban, aki a fej, a Krisztusban”.

Ezt a növekedést valósítja meg bennünk; de nem lehet növekedés ott, ahol nincs élet. Ez növekedés Isten ismeretében, növekedés Isten bölcsességében, növekedés Isten jellemében, növekedés Istenben; következésképpen ez csak Isten életén keresztül lehetséges. De ez az élet az ember újjászületésekor van beleplántálva. Az ember újjászületik a Szentlélek által; és Isten élete bele van ültetve a növekedés céljából, hogy „mindenestől fogva növekedjünk abban, aki a fej, a Krisztusban”. Hány szempontból? „Mindenestől.”

Emlékeztek, hogy „Hasonló a mennyek országa ahhoz az emberhez, aki jó magot vetett földjébe”, és „a mag Isten igéje”. A mag el van ültetve. Az ember tudatában van annak, hogy az a mag éjjel és nappal nő, de nem tudja, miféleképpen. De milyen ez a mag? Tökéletes, mert Isten teremtette. A mag hirtelen kikel. Mit mondhatunk a hajtásról? (A gyülekezet: „Szintén tökéletes.”) Tényleg az? (Hangok: „Igen”) De még nem egy gyümölcs. Nem egy teljesen kifejlett és erős törzs. Ez csak egy hajtás, amely utat tör a földön. De milyen állapotban van? Nem tökéletes? (A gyülekezet: „De igen.”) Növekedési üteme szerint ugyanolyan tökéletes abban a pillanatban, mint amikor a növekedés véget ér, az érettség pillanatában. Nem értitek? Ez a tévhit ne létezzen többé! Tegyük félre.

Amikor a hajtás átlyukasztja a talajt, lehajolsz, hogy megnézhesd. Ez csodálatra méltó dolog. Azért csodálatos, mert tökéletes. De ebben az állapotban csak egy kis száracska, amely alig bújt ki a földből. Ennyi az egész, de tökéletes. Azért tökéletes, mert pont olyan, amilyennek Isten megalkotta. Isten az egyetlen, aki gondoskodott róla. Így van ez velünk is, azokkal, akik Isten Igéjének jó magjából születünk - Isten Igéjéből és a Szentlélekből születtünk, a tökéletes magból - amikor ez a mag kihajt, növekszik, és kezd megmutatkozni az emberek között, akkor ezek látják Krisztus jellemét bennünk. És milyen Isten? Tökéletes. Akkor milyen a keresztény abban a szakaszban? (A gyülekezet: „tökéletes”)

Ha Jézus Krisztus ereje által újjászületünk, és Isten maga vezeti a munkát, milyen lesz az eredmény? Tökéletes lesz. Ez a keresztény tökéletesség abban a pillanatban. Jézus Krisztus abban a pillanatban hibátlanul és feddhetetlenül szentként állít a trón elé. Ez a hajtás nő, és felemelkedik a föld felett, és azonnal egy újabb levél kel ki a hajtásból. Most már két levél van, és mindegyikük ugyanolyan szép. Megjelenik a harmadik. Most már egy tő, és tovább növekszik. Most már teljesen másképpen néz ki, mint a kezdetén. Valóban másképp néz ki, de nem tökéletesebb, mint a kezdetén, amikor kibújt a földből. Idővel a maximális magasságig növekszik. A növény hegye teljesen kialakul. Virágok is megjelennek rajta. Emiatt még szebb. És végül megjelenik az egész kalász, a maga tökéletességében, búzaszemekkel megrakva, és mindegyik búzaszem tökéletes. Isten munkája így ér véget, és tökéletes. Már kezdetben Isten szándéka szerint érte el tökéletességét.

Ez a keresztény tökéletesség. A növekedés által érhető el. De a növekedés csak Isten életén keresztül valósulhat meg. És mivel Isten élete a forrás, a keresztény csak Isten terve szerint nőhet. Csak Isten alakíthatja a növekedést. Csak Ő ismeri tökéletesen a mintát. Krisztus a Minta. Isten tökéletesen ismeri a Mintát, és képes rá, hogy tökéletességben növekedjünk a Minta alapján, mert ugyanaz a hatalom, ugyanaz az élet, amely ebben a növekedésben rejlik, volt az eredeti Minta növekedésében is, Jézus Krisztus növekedésében.

És amint Jézus kezdte születésekor, kisgyermekként, emberi természetben felnőtt és befejezte az Isten által rábízott munkát, ugyanúgy mi is újjászületünk, növekedünk Benne minden tekintetben. Végül el kell jutnunk arra a napra, amikor - ahogy Jézus is tette - amikor igazságban fogjuk mondani a következőket: „Én dicsőítettelek téged e földön, elvégeztem a munkát, amelyet rám bíztál, hogy végezzek”. Mert meg van írva: „Hanem a hetedik angyal hangjának napjaiban, amikor trombitálni kezd, akkor beteljesedik az Isten titka”. Mi azon a napon vagyunk. Mi kaptuk ezt a titkot, hogy átadjuk a világnak. Véget kell érnie a világ számára, és azokban ér véget, akik birtokolják.

De mi Isten titka? „Krisztus a dicsőségnek ama reménysége” „Isten megjelent testben”. Tehát ezekben a napokban elvégeztetik Isten titka a 144 000 emberben. Isten munkája ez emberi természetben, Isten megnyilvánulása emberi testben, bennünk, véget ér. A bennünk végzett munkájának be kell fejeződnie. Tökéletesnek kell lennünk Jézus Krisztusban. A Szentlélek által tökéletes állapotba kell jutnunk, Krisztus teljességének mértékére. Nem éri meg elnyerni ezt? Nem jó az Úr útja, amely a tökéletességhez vezet? Ó, akkor „Ne kezdjük el újra lerakni az alapját a holt cselekedetekből való megtérésnek és az Istenbe vetett hitnek, a mosakodásokról, a kézrátevésről, a halottak feltámadásáról és az örök ítéletről szóló tanításnak”. Isten megmentett minket az instabil alapról, amin voltunk, amikor a bűnben éltünk. Segítsen az Úr, hogy az egyetlen alap legyen az igazság szolgálata a megszentelődésre, a vége pedig az örök élet!

Minden lélek, amely az ítélőszék előtt áll, és átadja magát, hogy keresztre feszítsék és megsemmisítsék, ez Isten útján valósul meg rövid idő alatt, amelyben Ő megígérte, hogy igazsághoz vezet. Tehát, csak Isten, Isten megbecsülése, az Ő mércéje, Krisztus mintája és munkássága, mindig és mindenben, mindenünk és mindörökre. Legyetek boldogok! Segítsen az Úr, hogy Krisztus legyen az első, az utolsó és az örökkévaló az életünkben!

Review and Herald, 1899. augusztus 1.