Az egész Izrael üdvözül

A Rómabeliekhez írott levél tizenegyedik fejezete lezárja az Izrael népéről szóló fontos vitát. Mindhárom fejezetben (9-11) a lehető legvilágosabban van bemutatva, hogy a pogányok, ha hisznek, ugyanazokkal a jogokkal rendelkeznek, mint a zsidók, és hogy az utóbbiak hitetlenségük miatt elveszítik Isten népének minden kiváltságát. Semmi sem mutathatná világosabban, mint ezek a fejezetek, hogy minden ember ugyanazon a szinten van, és hogy Isten ígéretei mindazokat illetik, akik hisznek, születésüktől és nemzetségüktől függetlenül.

„¹Mondom tehát: Avagy elvetette-e Isten az ő népét? Távol legyen; mert én is izraelita vagyok, az Ábrahám magvából, Benjámin nemzetségéből való. ²Nem vetette el Isten az ő népét, melyet eleve ismert. Avagy nem tudjátok-e, mit mond az írás Illésről? amint könyörög Istenhez Izrael ellen, mondván: ³Uram, a te prófétáidat megölték, és a te oltáraidat lerombolták; és csak én egyedül maradtam, és engem is halálra keresnek. ⁴De mit mond neki az isteni felelet? Meghagytam magamnak hétezer embert, akik nem hajtottak térdet a Baálnak. ⁵Ekképpen azért most is van maradék a kegyelemből való választás szerint. ⁶Hogyha pedig kegyelemből, akkor nem cselekedetekből: különben a kegyelem nem volna többé kegyelem. Hogyha pedig cselekedetekből, akkor nem kegyelemből: különben a cselekedet nem volna többé cselekedet.  ⁷Micsoda tehát? Amit Izrael keres, azt nem nyerte meg: a választottak ellenben megnyerték, a többiek pedig megkeményíttettek: ⁸Amint meg van írva: Az Isten kábultság lelkét adta nekik; szemeket, hogy ne lássanak, füleket, hogy ne halljanak, mind e mai napig. ⁹Dávid is ezt mondja: Legyen az ő asztaluk tőrré, hálóvá, botránkozássá és megtorlássá. ¹⁰Sötétüljenek meg az ő szemeik, hogy ne lássanak, és az ő hátukat mindenkorra görbítsd meg. ¹¹Annak okáért mondom: Avagy azért botlottak-e meg, hogy elessenek? Távol legyen; hanem az ő esetük folytán lett az üdvösség a pogányoké, hogy ők felingereltessenek. ¹²Ha pedig az ő esetük világnak gazdagsága, és az ő veszteségük pogányok gazdagsága, mennyivel inkább az ő teljességük? ¹³Mert nektek mondom a pogányoknak, amennyiben hát én pogányok apostola vagyok, a szolgálatomat dicsőítem, ¹⁴Ha ugyan felingerelhetném az én atyámfiait, és megtarthatnék közülük némelyeket. ¹⁵Mert, ha az ő elvettetésük a világnak megbékélése, micsoda lesz a felvételük hanemha élet a halálból? ¹⁶Ha pedig a zsenge szent, akkor a tészta is; és ha a gyökér szent, az ágak is azok. ¹⁷Ha pedig némely ágak kitörettek, te pedig vadolajfa létedre beoltattál azok közé, és részese lettél az olajfa gyökerének és zsírjának; ¹⁸Ne kevélykedjél az ágak ellenében: ha pedig kevélykedel, nem te hordozod a gyökeret, hanem a gyökér téged. ¹⁹Azt mondod azért: Kitörettek az ágak, hogy én oltassam be.  ²⁰Úgy van; hitetlenség miatt törettek ki, te pedig hit által állasz; fel ne fuvalkodjál, hanem félj;  ²¹Mert, ha az Isten a természet szerint való ágaknak nem kedvezett, majd neked sem kedvez.  ²²Tekintsd meg azért az Istennek kegyességét és keménységét: azok iránt, akik elestek, keménységét; irántad pedig a kegyességét, ha megmaradsz a kegyességben; különben te is kivágatol.”

Nem vetette el

Pál apostol tudta, hogy Isten nem vetette el népét - Ábrahám egyenes ágú leszármazottjait - és ennek bizonyítéka az volt, hogy őt is elfogadta Isten. Ha Isten elvetette volna a zsidó nemzetet (népet), akkor Pál apostol számára nem lett volna remény, hiszen ő „zsidókból való zsidó” volt. Az „Isten ments” (Róm 11:1, KJV) kifejezés sokakat összezavar. A gondolat az, hogy Pál apostol imádkozott azért, hogy az Úr ne vesse el népét, attól tartva, hogy ezáltal ő is el lesz vetve. Az „Isten ments” helyett használjuk inkább a „távol legyen” kifejezést, és akkor minden világos. Így: „Kérdezem tehát: Avagy elvetette-e Isten az ő népét? Távol legyen.” Hogyan bizonyítja ezt? Nos, „mert én is izraelita vagyok, az Ábrahám magvából, Benjámin nemzetségéből való.”

 Kiket vetett el?

Bár Isten nem vetette el népét, a nép rossz úton járt. Az a tény, hogy Isten nem vetette el őket, nem bizonyítja, hogy üdvözülni fognak. Pál apostol utalt arra, hogy fennállt a veszélye annak, hogy ő maga, miután prédikált másoknak, elutasításra kerül. (Lásd 1Kor 9:27). Azonban minden csak rajta múlott. Nem állt fenn annak a veszélye, hogy Isten elveti őt akarata ellenére. Ezek az Úr szavai: „Aki hozzám jön, semmiképpen ki nem vetem.” (Jn 6:37) És mindenki jöhet, mert Ő azt is mondta, hogy „aki akar” jöhet. Isten nem vet el senkit, de ha azok határozottan elutasítják Őt, akkor, mivel Ő nem kényszerít, nincs más választása, mint magára hagyja őket.

„Mivelhogy hívtalak titeket, és vonakodtatok, kiterjesztém az én kezemet, és senki eszébe nem vette; És elhagytátok minden én tanácsomat, és az én feddésemmel nem gondoltatok. [...] Esznek azért az ő útjuknak gyümölcséből, és az ő tanácsokból megelégednek. Mert az együgyűeknek pártossága megöli őket, és a balgatagoknak szerencséje elveszti őket.” (Péld 1:24-32)

Isten kinyújtja kezét „az engedetlen és ellentmondó nép felé”. (Róm 10:21) Az ő hatalmukban áll megmondani, hogy akarnak-e üdvözülni. Isten mindenkit elfogad, a kérdés csak az: ők elfogadják-e Istent?

A maradék

Illés korának példájából még egy dolgot megtanulhatunk az elfogadás és az elutasítás kérdéséről. Abban az időben úgy tűnt, hogy az egész Izrael elfordult az Úrtól, de volt még hétezer ember, aki nem imádta Baált. „Ekképpen azért most is van maradék a kegyelemből való választás szerint.” Isten kegyelme minden embernek megjelent és mindenkire kiterjed. Akik elfogadják a kegyelmet, azok kiválasztottak, függetlenül attól, hogy melyik törzshöz vagy nemzethez tartoznak. Bár a megváltás terve az egész világot körülöleli, szomorú valóság, hogy minden népből vagy nemzedékből csak néhányan fogadják el. „Ha Izrael fiainak száma annyi volna is, mint a tenger fövenye, a maradék tartatik meg.” (Róm 9:27)

 Az olajfa

Bár a Rómabeliekhez írott levél tizenegyedik fejezetében vannak bizonyos nehezen érthető kifejezések, a fejezet egészében nézve nagyon egyszerű. Isten népét egy olajfához hasonlítja, és minden ember Istennel való kapcsolatát a beoltáson keresztül mutatja be. Mielőtt részletesen tanulmányoznánk ezt az illusztrációt, egy pillanatig beszélnünk kell az Izraelen belüli állampolgárságról.

Az Efézusbeliekhez írott levél második fejezetében azt olvassuk, hogy az efézusiak pogányokként „Izráel közösségéből kirekesztve” voltak, és reménységük „sem volt, mert Isten nélkül valók” voltak ezen a világon. (Ef 2:12, KG rev.) Más szóval, akiknek nincs állampolgárságuk Izraelben, azok Isten nélkül vannak vagy, akik Isten nélkül vannak, azoknak nincs állampolgárságuk Izraelben.

Krisztus azonban Isten egyetlen megnyilvánulása az ember felé, és Ő „az övéi közé jött, de az övéi nem fogadták be őt.” (Jn 1:11) Ezért a zsidó nép nagy többsége Isten nélkül volt, akárcsak a pogányok, következésképpen idegenek voltak Izrael társaságától. Ugyanebben a fejezetben arról olvasunk, hogy Krisztus azért jött, hogy mind a zsidókat, mind a pogányokat megbékéltesse Istennel, ami azt mutatja, hogy mindkét csoport el volt választva Tőle. Továbbá, ugyanebben a fejezetben azt olvassuk, hogy Izraelben a polgárok alkotják „Isten házát”, amely szentekből áll, akik megbékéltek Istennel. Egyedül ők „nem idegenek és nem zsellérek a házban” (Ef 2:19).

Izrael eredete

A név először azon az éjszakán jelent meg, amikor Jákób az Úrral küzdött, és végül hite által elnyerte a keresett áldást. Testi erejével nem tudott semmit sem elérni. Sőt az Úr egyetlen érintése elég volt ahhoz, hogy a teljes tehetetlenség állapotába kerüljön, de győzelmet aratott, és Izraelnek - Isten fejedelmének – neveztetett el, amikor a teljes tehetetlenség állapotában hittel az Úrba kapaszkodott. Ezt a címet tulajdonították Jákób minden leszármazottjának, bár szigorúan csak az Istenbe vetett élő hittel rendelkezőkre vonatkozott, ahogyan mi is a „keresztény” kifejezést használjuk azok megnevezésére, akik az „egyházban” vannak, anélkül, hogy azt akarnánk mondani, hogy valóban ismerik az Urat.

Mindenkinek beoltva kell lennie az olajfába – Róma 11:23-26

„²³Sőt azok is, ha meg nem maradnak a hitetlenségben, beoltatnak; mert az Isten ismét beolthatja őket. ²⁴Mert, ha te a természet szerint való vadolajfából kivágattál, és természet ellenére beoltattál a szelíd olajfába: mennyivel inkább beoltatnak ezek a természet szerint valók az ő saját olajfájukba.  ²⁵Mert nem akarom, hogy ne tudjátok atyámfiai ezt a titkot, hogy magatokat el ne higgyétek, hogy a megkeményedés Izraelre nézve csak részben történt, ameddig a pogányok teljessége bemegyen.  ²⁶És így az egész Izrael megtartatik, amint meg van írva: Eljő Sionból a Szabadító, és elfordítja Jákóbtól a gonoszságokat.”

Egy igaz nép

Sok szó esik Izrael fiainak hitetlenségéről, de volt idő, amikor ők, mint egész nép, különleges módon mutatták hitüket. Egyetlen példát elég megemlíteni: „Hit által omlottak le Jérikónak kőfalai, midőn hét napig körös-körül járták.” (Zsid 11:30) Tizenháromszor járta körül az egész nép a várost, látszólag céltalanul, de zúgolódás nélkül. Az ilyen hit azt mutatja, hogy akkoriban igaz nép volt, akkor szoros kapcsolatban álltak Istennel, mert „megigazulva azért hit által, békességünk van Istennel, a mi Urunk Jézus Krisztus által” (Róm 5:1). Akkor a név az igaz jellemüket képviselte, ők valóban izraeliták voltak, mert „követik is a mi atyánk Ábrahám [...] hitének nyomdokait” (Róm 4:12).

Kitört ágak

De nem tartották meg a hitet. „Mert részeseivé lettünk Krisztusnak, ha ugyan az elkezdett bizodalmat mindvégig erősen megtartjuk.” (Zsid 3:14) Ők nem ezt tették, így „Krisztus nélkül valók”, „Izráel társaságától idegenek” lettek (Ef 2:12). Róm 11:17 versében az apostol azt kérdezi: Mi van akkor „ha némely ágak kitörettek”? stb, de anélkül, hogy azt akarná mondani, hogy egyes ágak nem törettek ki, amint azt a következőkből látni fogjuk. Ugyanis azt mondta: „Mert hitetlenség miatt törettek ki” (20. vers), és tovább „mert az Isten mindenkit engedetlenség alá rekesztett.” (32. vers), ezzel bemutatva, hogy mindannyian ki lettek törve. Következésképpen azt látjuk, hogy a nép, - akik „a választásra nézve szerelmetesek az atyákért” (28. vers), és akik történelmük során egykor Isten fiai voltak a Krisztus Jézusba vetett hit által (Gal 3:26), - hitetlenségük miatt olyanok szintjére süllyedtek, mint akik soha nem ismerték Istent.

Beoltott ágak

Az olajfának – Izraelnek – minden ága levágatott a hitetlenség miatt. Helyükre Isten ágakat vágott a vadolajfáról – a pogányokból – és beoltotta azokat. Ez a beoltás „természetellenes” volt (24. vers), mert teljes mértékben a kegyelem munkája volt. Ha természet szerint történt volna, akkor az ágak természetes gyümölcsöket termettek volna, és az oltásnak nem lett volna haszna, és a beoltás haszontalan lett volna, mivel a természetes gyümölcs rossz volt. (Lásd Gal 5:19-21; Ef 2:1-2). A kegyelem által azonban csoda történt, és a beoltott ágak a gyökér természetének részeseivé váltak. A gyökérhez beoltott ágak gyümölcse már nem a természetes gyümölcs, hanem a Szentlélek gyümölcse. (Gal 5:22-23).

Egy újraegyesítés

Emlékeznünk kell arra, hogy Isten nem vetette el az Ő népét. Ők a hitetlenség miatt távolodtak el. „Sőt azok is, ha meg nem maradnak a hitetlenségben, beoltatnak; mert az Isten ismét beolthatja őket.” (23. vers) A zsidónak ugyanolyan lehetősége van, mint a pogánynak. „Mert nincs különbség zsidó meg görög között; mert ugyanaz az Ura mindeneknek, aki kegyelemben gazdag mindenekhez, akik őt segítségül hívják.” (Róm 10:12) Krisztus azért jött, hogy „megbékéltesse az Istennel mind a kettőt, egy testben a keresztfa által”, és „Ő általa van menetelünk mindkettőnknek egy Lélekben az Atyához.” (Ef 2:16,18)

A terv nem változott

Ne felejtsük el, hogy a pogányok beoltása által, hogy átvegyék a lázadó Izrael helyét, Isten terve egyáltalán nem változott. Minden benne volt az Ábrahámnak tett eredeti ígéretben. „Értsétek meg tehát, hogy akik hitből vannak, azok az Ábrahám fiai. Előre látván pedig az Írás, hogy Isten hitből fogja megigazítani a pogányokat, eleve hirdette Ábrahámnak, hogy: Te benned fognak megáldatni minden népek.” (Gal 3:7-8)

Kezdetben Isten megteremtette Ádámot, minden ember atyját. Ádám Isten fia volt (Lk 3:38); következésképpen minden utóda jog szerint Isten népéhez tartozik. Nem azért vetette el őket, mert vétkeztek. Az Ő szeretete nem kevésbé ölelte át a világot (Jn 3:16), mint Ábrahám, Izsák és Jákob idejében. Izrael egyetlen előnye az volt, hogy kiváltságuk volt a dicsőséges evangéliumot hirdetni a pogányoknak, azzal a szándékkal, hogy azok is ugyanannyit kapjanak, mint ők, amennyi mindig is létezett.

A pogányok meglátogatása

Kezdettől fogva az volt a szándék, hogy a pogányok, valamint Jákob leszármazottai is Izráelhez tartozzanak. Ezt bizonyítja a jeruzsálemi zsinat is. Péter elmondta, hogy Isten azért küldte őt, hogy hirdesse nekik az evangéliumot, és hogy az Úr nem tett különbséget köztük és a zsidók között. Erre Jakab így szólt: „Simeon elbeszélé, mimódon gondoskodott először az Isten, hogy a pogányok közül vegyen népet az ő nevének, És ezzel egyeznek a próféták mondásai, mint meg van írva: Ezek után megtérek és felépítem a Dávidnak leomlott sátorát; és annak omladékait helyreállítom, és ismét felállatom azt: Hogy megkeresse az embereknek többi része az Urat, és a pogányok mindnyájan, akik az én nevemről neveztetnek. Ezt mondja az Úr, ki mindezeket megcselekszi. Tudja az Isten öröktől fogva minden ő cselekedeteit.” (ApCsel 15:14-18, lásd még Ám 9:11-15).

A „Dávid sátorát”, a Dávid házát vagy királyságát a pogányoknak szóló evangélium hirdetése által kell helyreállítani, és ez az Úrnak a világ kezdete óta fennálló szándéka szerint történik, amint azt a fentiekben láttuk. Ezek az írások nem igényelnek kommentárt, hanem hittel tanulmányozzuk őket!

„A pogányok teljessége”

„A megkeményedés Izraelre nézve csak részben történt, ameddig a pogányok teljessége bemegy.” (Róm 11:25) „Ameddig a pogányok teljessége bemegy”. Hová? Természetesen Izraelbe, mert a pogányok teljes számának bejövetelével „az egész Izrael megtartatik.” Mikor fog a pogányok teljes száma „bemenni”?

Erre a kérdésre maga az Úr válaszol: „És az Isten országának ez az evangéliuma hirdettetik majd az egész világon, bizonyságul minden népnek; és akkor jő el a vég.” (Mt 24:14) Isten meglátogatja a pogányokat, „hogy a pogányok közül vegyen népet az ő nevének”. Általuk Izráel egész vagy teljes lesz. Amint a pogányok számára az evangélium hirdetése befejeződik, eljön a vég. Akkor már senkinek sem hirdettetik az evangélium, nem hirdettetik a pogányoknak sem, mert ők meghozták a végső döntést és a zsidóknak sem, mert akkor az „egész Izrael megmenekül”. Nem lesz szükség az evangéliumra, mert elvégezte munkáját.

A zsidók nagy egybegyűjtése – Róma 11:27-36

„²⁷És ez nekik az én szövetségem, midőn eltörlöm az ő bűneiket. ²⁸Az evangéliumra nézve ugyan ellenségek ti érettetek; de a választásra nézve szerelmetesek az atyákért. ²⁹Mert megbánhatatlanok az Istennek ajándékai és az ő elhívása. ³⁰Mert miképpen ti egykor engedetlenkedtetek az Istennek, most pedig irgalmasságot nyertetek az ő engedetlenségük miatt: ³¹Azonképpen ők is most engedetlenkedtek, hogy a ti irgalmasságba jutásotok folytán ők is irgalmasságot nyerjenek;  ³²Mert az Isten mindeneket engedetlenség alá rekesztett, hogy mindeneken könyörüljön.  ³³Óh Isten gazdagságának, bölcsességének és tudományának mélysége! Mely igen kikutathatatlanok az ő ítéletei s kinyomozhatatlanok az ő utai! ³⁴Mert kicsoda ismerte meg az Úr értelmét? vagy kicsoda volt neki tanácsosa? ³⁵Avagy kicsoda adott előbb neki, hogy annak visszafizesse azt? ³⁶Mert ő tőle, ő általa és ő reá nézve vannak mindenek. Övé a dicsőség mindörökké. Ámen.”

Minden Krisztus által

Olvassuk el figyelmesen a 25-27 verseket. Amikor a pogányok teljes száma bemegy, akkor „az egész Izrael megtartatik”. Valóban, Izrael csak a pogányok bemenetele által tartatik meg. És ez lesz a beteljesülése annak, ami meg van írva: „Eljő Sionból a Szabadító, és elfordítja Jákóbtól a gonoszságokat.” Izrael csak Krisztus által tartatik meg és gyűjtetik egybe, és mindazok, akik Krisztuséi, Izraelhez tartoznak, mert ha „Krisztuséi vagytok, tehát az Ábrahám magva vagytok, és ígéret szerint örökösök.” (Gal 3:29)

A bűn eltávolítása

Eljön Sionból a Szabadító, aki eltávolítja Izraeltől a gonoszságokat. Krisztus „az Isten Báránya, aki elveszi a világ bűneit.” (Jn 1:29) „És ő engesztelő áldozat a mi vétkeinkért; de nemcsak a mienkért, hanem az egész világért is.” (1Jn 2:2) Kajafás főpap a Szentlélek sugallatára azt mondta, hogy: „Jézus meg fog halni a népért; És nemcsak a népért, hanem azért is, hogy az Istennek elszéledt gyermekeit egybegyűjtse.” (Jn 11:51-52)

Így szólt Péter a jeruzsálemi templomban: „Ti vagytok a prófétáknak és a szövetségnek fiai, melyet Isten szerzett a mi atyáinkkal, mondván Ábrahámnak: És a te magodban megáldatnak a földnek nemzetségei mindnyájan. Az Isten az ő Fiát, Jézust első sorban nektek támasztván, elküldé őt, hogy megáldjon titeket, mindegyikőtöket megtérítvén bűneitekből.” (ApCsel 3:25-26) Az Ábrahám áldása a bűnök bocsánata Krisztus által. Minden nemzet tagjai igazi izraelitákká válnak azáltal, hogy elfordulnak a bűntől.

Minden hit által

Jákób hit által lett Izrael. Utódai a hitetlenség miatt lettek kivágva Izrael gyökeréből. Hit által oltattak be a pogányok, és csak hit által maradnak beoltva, és hit által a zsidók újra egyesülhetnek a gyökérrel.

A Krisztusba vetett hit az egyetlen dolog, ami izraelitává tesz valakit, és csak a hitetlenség vágja el valakinek az összeköttetését a gyökérrel, és ezzel megszűnik izraelitának lenni. Ezt Krisztus teljes mértékben bebizonyította, amikor elcsodálkozott a százados hitén, mondván: „Bizony mondom nektek, még az Izraelben sem találtam ilyen nagy hitet. De mondom nektek, hogy sokan eljőnek napkeletről és napnyugatról, és letelepednek Ábrahámmal, Izsákkal és Jákóbbal a mennyek országában: Ez ország fiai pedig kivettetnek a külső sötétségre; holott lészen sírás és fogaknak csikorgatása.” (Mt 8:10-12)

Mindenki börtönben van

„Mert az Isten mindeneket engedetlenség alá rekesztett, hogy mindeneken könyörüljön.” Így a Gal 3:22 versben ezt olvassuk: „De az Írás mindent bűn alá rekesztett, hogy az ígéret Jézus Krisztusban való hitből adassék a hívőknek.”

A következő versben pedig azt olvassuk, hogy mindenki „bezárva van” a törvény őrizete alatt. Mind a zsidók, mind a pogányok „bűn alatt vannak” (Róm 3:9). Mindnyájan együtt vannak börtönbe zárva, nincs menekülési lehetőségük, csak Krisztuson, a „Megváltón” keresztül, aki „a foglyoknak szabadulást, és a megkötözötteknek megoldást” hirdet. (Ézsa 61:1) Szabadítóként jön „Sionból”, szabadságot hozva „a magasságos” Jeruzsálemnek (Gal 4:26). Így tehát mindazok, akik elfogadják a szabadságot, amely által Krisztus szabaddá tesz minket, a magasságos Jeruzsálem gyermekei, a mennyei Kánaán örökösei, az igaz Izrael polgárai.

Csodálatos ismeret

„Mert lelke szenvedése folytán látni fog, [és] megelégszik, ismeretével igaz szolgám sokakat megigazít, és vétkeiket ő viseli.” – mondta az Úr. (Ézsa 53:11) Így a bűnök bocsánatával megépíti Jeruzsálem falait. (Zsolt 51:18), és kiszabadítja a rabságban lévő gyermekeit. „Óh Isten gazdagságának, bölcsességének és tudományának mélysége! Mely igen kikutathatatlanok az ő ítéletei s kinyomozhatatlanok az ő utai!” (Róm 11:33)

Következésképpen senki ne merészelje kritizálni Isten tervét, vagy elutasítani, amiért nem érti azt. „Kicsoda volt neki tanácsosa?” „Mert ő tőle, ő általa és ő reá nézve vannak mindenek. Övé a dicsőség mindörökké. Ámen.” (Róm 11:36)