A szerző megjegyzése az olvasónak

A szerző megjegyzése az olvasónak

A szerző megjegyzése az olvasónak

Az ihletett Ige bizonyossá teszi, hogy Pál apostol valamennyi levelében vannak „nehezen érthető dolgok” (2Pét 3:16). Ez valószínűleg a Rómaiakhoz írt levélre minden másnál nagyobb mértékben igaz. De nem lehetetlen megérteni azokat; kiforgatni pedig vesztükre csak a „tudatlanok és állhatatlanok” fogják.

Figyeljük meg, hogy csak azok nem értik meg Pál apostol írásait, akik az „egyéb írásokat is” elcsűrik-csavarják a maguk pusztulására. Azok, akik meg akarják érteni és haszonnal olvassák a Biblia egyszerű ígéreteit, nem tartoznak közéjük.

E tanulmány elején bátorítás lesz az olvasó számára, ha nem felejti el, hogy a szöveg egyszerűen a római gyülekezethez írt levél. Nem feltételezhetjük, hogy a római gyülekezet bármiben is különbözött volna a keresztény közösség egészétől. Róluk azt olvassuk, hogy „nem sokan hívattak bölcsek test szerint, nem sokan hatalmasak, nem sokan nemesek.” (1Kor 1:26). Jézus igazi tanítványai mindig is a „köznéphez” tartoztak. Így a római gyülekezetben kétségtelenül voltak kiskereskedők, kézművesek, napszámosok, ácsok, kertészek stb., és sok gazdag család szolgái, valamint néhányan, akik talán valamilyen társadalmi pozíciót töltöttek be. Amikor arra gondolunk, hogy Pál apostol bízott benne, hogy ezek az emberek megértik levelét, akkor ez bátorít bennünket abban a hitben, hogy ugyanez az embercsoport most is megértheti azt.

Pál apostol Timóteushoz intézett buzdítása és bizonyossága a legjobb útmutató az összes levelének és az egész Bibliának a tanulmányozásához: „Értsd meg, amit mondok; adjon azért az Úr neked belátást mindenekben.” (2Tim 2:7) „Isten a saját Maga tolmácsa.” A Biblia szavai magyarázzák a Bibliát. Ezért kell alaposan tanulmányozni a szöveget, összekapcsolva az előző és az utána következő versekkel, hogy a helyes értelmet megkapjuk.

A tanulmányozott szöveget kísérő kommentárok célja, hogy a kutató figyelmét az Igére irányítsa, és segítségére legyen az alkalmi olvasónak is. A szerző őszinte imája az, hogy e levél tanulmányozása nagy áldásnak bizonyuljon minden bibliakutató számára, és hogy ugyanakkor mindenki jobban értékelje az Igét a megnövekedett világossága miatt, amelyet a Szentlélek ezáltal megragyogtathat.

Ellet Joseph Waggoner