Gyakorlati példák a bűn rabságából való szabadulásról

Most nézzünk meg néhány példát arról, hogyan szabadít meg a hit ereje a bűn rabszolgaságából. Olvassuk el Luk 3:10-17 verseket:

„Tanít vala pedig szombatnapon egy zsinagógában. És íme vala ott egy asszony, kiben betegségnek lelke vala tizennyolc esztendőtől fogva; és meg volt görbedve, és teljességgel nem tudott felegyenesedni. És mikor ezt látta Jézus, előszólítá, és monda néki: Asszony, feloldattál a te betegségedből! És reá veté kezeit; és azonnal felegyenesedék, és dicsőíté az Istent. Felelvén pedig a zsinagógafő, haragudva, hogy szombaton gyógyított Jézus, monda a sokaságnak: Hat nap van, amelyen munkálkodni kell, azokon jöjjetek azért, és gyógyíttassátok magatokat, és ne szombaton. Felele azért néki az Úr, és monda: Képmutató, szombatnapon nem oldja-é el mindenikőtök az ő ökrét vagy szamarát a jászoltól, és nem viszi-é itatni? Hát ezt, az Ábrahám leányát, akit a Sátán megkötözött, íme, tizennyolc esztendeje, nem kellett-é feloldani e kötélből szombatnapon? És mikor ezeket mondta, megszégyenülének mindnyájan, kik magukat néki ellenébe vetették; és az egész nép örül vala mind azokon a dicsőséges dolgokon, melyek őáltala lettek.”

Most nem foglalkozunk a zsinagógavezető képmutatásával, hanem térjünk rá Jézus csodájára. Az asszony meg volt kötözve, mint mi is, „akik a haláltól való félelem miatt teljes életükben rabok voltunk”. Sátán kötözte meg az asszonyt. Nekünk is csapdákat állított, és rabságba vitt. Az asszony nem tudott felegyenesedni; hasonlóképpen a törvénytelenségeink olyannyira körbevettek, hogy nem tudunk felülemelkedni. (Zsolt 40:12) Jézus azonban egy szóval és egy érintéssel megszabadította az asszonyt a tisztátalanságától; nekünk ugyanaz a könyörülő Főpapunk van a mennyekben, és ugyanazzal a szóval megszabadít bennünket a rossztól.

Miért jegyezték fel Jézusnak a csodagyógyításait? Nemcsak azért, hogy lássuk, Jézus képes gyógyítani, hanem azért, hogy bemutassa bűn feletti hatalmát. (lásd Mát 9:2-8) János apostol azt mondta: „Sok más jelt is mívelt ugyan Jézus az ő tanítványai előtt, amelyek nincsenek megírva ebben a könyvben; ezek pedig azért írattak meg, hogy higgyétek, hogy Jézus a Krisztus, és hogy ezt hívén, életetek legyen az ő nevében.” (Ján 20:30-31).

Láthatjuk, hogy ezek a történetek bizonyságot tesznek Krisztus szeretetéről, szabadító hatalmáról, és Sátán testi-lelki munkája feletti erejéről. Az Apostolok cselekedetei harmadik fejezetében olvasunk még egy ékesszóló csodáról. Nem idézem az egész szakaszt, de kérem az olvasót, hogy figyelmesen kövesse a Bibliát.

Péter és János látott egy 40 éves embert a templom kapujánál, aki születésétől fogva sánta volt, és aki soha nem járt. Ez az ember koldult, és Péter apostol érezte a Szentlélek indítását, hogy az aranynál és ezüstnél jobbat adjon neki. Péter azt mondta:  „Ezüstöm és aranyam nincsen nékem; hanem amim van, azt adom néked: a názáreti Jézus Krisztus nevében, kelj fel és járj! És őt jobb kezénél fogva felemelé, és azonnal megerősödének az ő lábai és bokái. És felszökvén, megálla és jár vala és beméne ővelük a templomba, járkálva és szökdelve és dicsérve az Istent.” (6-8. versek).

Ez a csoda nagy izgalmat keltett az emberek között, akik látták, és amikor Péter apostol látta a nép csodálkozását, elmondta, hogyan vitte véghez ezt a csodát: „Izráel férfiai, mit csodálkoztok ezen? Miért néztek úgy ránk, mintha saját erőnkkel vagy kegyességünkkel tettük volna azt, hogy ő járjon? Ábrahám, Izsák és Jákób Istene, a mi atyáink Istene dicsőítette meg az ő Fiát, Jézust, akit ti elárultatok és megtagadtatok Pilátus előtt, pedig ő úgy döntött, hogy elbocsátja. Ti pedig azt a szentet és igazat megtagadtátok, és azt kértétek, hogy a gyilkost bocsássa szabadon nektek, az élet fejedelmét pedig megöltétek. Isten azonban feltámasztotta a halálból, aminek mi tanúi vagyunk. Az ő nevében való hit erősítette meg ezt az embert, akit láttok és ismertek, az ő neve és a benne való hit hozott gyógyulást neki mindnyájatok szeme láttára.” (12-16. versek).

Most alkalmazzuk ezt magunkra! A történetbeli ember sánta volt születésétől fogva, és képtelen volt egyedül járni. Megtette volna, de nem tudta. Mi is elmondhatjuk Dáviddal együtt: „Íme, én vétekben fogantattam, és bűnben melengetett engem az anyám.” (Zsolt 51:5). Következésképpen, születésünktől fogva annyira tehetetlenek vagyunk, hogy nem tudjuk azt tenni, amit szeretnénk. Mint ahogy minden eltelt év fokozta a sánta ember képtelenségét, hogy járjon, megnövelve testének súlyát, miközben végtagjai gyengültek, ugyanúgy mi is, ahogy öregszünk, a bűn gyakori megismétlése által megerősödik felettünk gyakorolt befolyása. Teljes képtelenség volt, hogy ez az ember járni tudjon; ennek ellenére Krisztus nevébe vetett hit teljesen meggyógyította, és megszabadította fogyatékosságától. Mi is ugyanúgy az Őbenne vetett hit által meggyógyulhatunk, és képesek leszünk olyan dolgokat tenni, melyek máskor lehetetlenek voltak. Ami az ember számára lehetetlen, Istennél lehetséges. Ő a Teremtő, Aki „megsokasítja az erőtlen erejét”. A hit egyik csodája az, hogy a gyengéket erősekké teszi.

Ezekben a helyzetekben láthatjuk, hogyan szabadítja meg Isten a bűn fogságából azokat, akik Benne bíznak. Most lássuk, hogyan lehet tartóssá tenni ezt a szabadságot!

Természetünknél fogva mindnyájan a bűn és Sátán szolgái vagyunk, de amint alávetjük magunkat Krisztusnak, megszabadulunk Sátán kötelékeitől. Pál apostol azt mondta: „Avagy nem tudjátok, hogy akinek odaszánjátok magatokat szolgákul az engedelmességre, annak vagytok szolgái, akinek engedelmeskedtek: vagy a bűnnek halálra, vagy az engedelmességnek igazságra?” (Róm 6:16).  Így, abban a pillanatban, amikor megszabadulunk a bűntől, Krisztus szolgái leszünk. Bizony az a tény, hogy hitünk válaszaként megszabadulunk a bűn hatalmától, bizonyítja, hogy Isten elfogad bennünket szolgáinak. Ezáltal Krisztus szolgái leszünk, de aki Istennek szolgál az egy szabad ember, mert szabadságra hívattunk (Gal 5:13), és ahol az Úrnak Lelke, ott a szabadság. (2Kor 3:17).

Újra megjelenik a harc. Sátán nem akarja olyan könnyen elengedni szolgáit, ezért elképesztő kísértésekkel jön, hogy visszahódítson bennünket az ő szolgálatára. A szomorú tapasztalatokból tudjuk, hogy ő erősebb, mint mi, és segítség nélkül nem tudunk ellenállni neki. Rettegünk erejétől, és segítségért kiáltunk, majd eszünkbe jut, hogy már nem vagyunk Sátán szolgái. Alávetettük magunkat Istennek, és Ő elfogadott szolgájának. Ezért a zsoltárossal együtt elmondhatjuk: „Uram! Én bizonyára a te szolgád vagyok; szolgád vagyok én, a te szolgáló leányodnak fia, te oldoztad ki az én köteleimet.” (Zsolt 116:16). De az a tény, hogy a Benne vetett hit alapján Isten kioldozta köteleinket, amivel Sátán megkötözött, annak a bizonyítéka, hogy Isten megvéd bennünket, mert Neki gondja van az övéire, és megvan az a bizonyosságunk is, hogy „aki elkezdte bennetek a jó munkát, elvégezi a Krisztus Jézus napjáig.” (Fil 1:6). Ezzel a bizonyossággal erőnk lesz ellenállni Sátánnak.

Tehát, ha Isten szolgálatára szenteltük magunkat, akkor az Ő szolgái vagyunk, vagy más szavakkal az igazságának eszközei. Olvassátok el Róm 6:13-16! Nem semleges eszközök vagyunk, élettelenek és érzelem nélküliek, mint a földműves eszközei, amik képtelenek a döntésre, hanem élő eszközök vagyunk, intelligensek, akik megválaszthatjuk a foglalkozásunkat. Ennek ellenére az „eszköz” kifejezés szerszámot jelent, amely teljes mértékben a munkás ellenőrzése alatt van. Köztünk és a gépész szerszámai között az a különbség, hogy mi eldönthetjük, ki használjon minket, és milyen munkát fogunk végezni. De, ha már választottunk, és átadtuk magunkat a munkás kezébe, akkor hagynunk kell, hogy használjon minket, mint olyan eszközöket, amelyek nem kifogásolhatják a felhasználás módját. Akaratunk abban a választásban áll, hogy engedünk-e Istennek vagy sem, hogy elvégezze bennünk azt, ami jó.

Ha teljesen megértettük ezt, az a gondolat, hogy eszközök vagyunk Isten kezében, nagy segítséget nyújt a hitbeli győzelem elérésében. Figyeljük meg, hogy amit tenni fog az eszköz, teljes mértékben a munkástól függ, aki használja azt. Vegyünk például egy pénzjegynyomdagépet. Önmagában egy ártatlan gép, de felhasználható jó és rossz célokra.

Ha egy méltatlan ember kezébe kerülne, felhasználhatná a pénzhamisításhoz. Minden bizonnyal nem jó célokra használná. De egy becsületes ember kezében a gép nem tehet semmi rosszat. Ugyanúgy mi is, amikor Sátán szolgái voltunk, nem tettük a jót (Róm 6:20); de most, hogy átadtuk magunkat Istennek, és mivel tudjuk, hogy nincs benne hamisság, ezért a kezében lévő eszközt csak magasztos célokra használja. Ugyanolyan teljességgel kell átadnunk magunkat Istennek, mint korábban voltunk Sátán kezében. Pál apostol azt mondta:

„Emberi módon szólok a ti testeteknek erőtlensége miatt. Mert amiképpen odaszántátok a ti tagjaitokat a tisztátalanságnak és a hamisságnak szolgáiul a hamisságra: azonképpen szánjátok oda most a ti tagjaitokat szolgáiul az igazságnak a megszentelődésre.” (Róm 6:19).

Tehát a győzelem teljes titka elsősorban abból áll, hogy átadjuk magunkat Istennek azzal az őszinte vággyal, hogy az Ő akaratát cselekedjük; majd tudnunk kell, ha átadjuk magunkat, Ő szolgáinak fogad el, és Iránta való teljes engedelmességben és szófogadásban tart minket.

A győzelmet gyakran csak a következő szavak ismétlésével érjük el: „Ó Uram! Én bizonyára a te szolgád vagyok. Te oldoztad ki az én köteleimet”. Ez csak egy energikus módja annak, hogy kimondjuk: „Ó Uram, kezedbe tettem magam, mint az igazság eszköze; legyen meg a te akaratod, és ne a testem késztetése”. Amikor megértjük e bibliaversek erejét, és valóban érezzük, hogy Isten szolgái vagyunk, azonnal eszünkbe jut: „Ha valóban eszköz vagyok az Úr kezében, akkor Ő nem használhat engem rosszra, és nem is fogja megengedni, hogy rosszat tegyek, amíg az Ő kezében maradok. Ha megóv a rossztól, gondoskodnia kell rólam, mert én nem tudok gondoskodni magamról. De Ő meg akar őrizni engem a rossztól, mert kifejezésre juttatta készségét és hatalmát, hogy ezt meg tudja tenni azáltal, hogy Önmagát adta érettem. Ezért megvéd engem a rossztól.” Mindezek a gondolatok pillanatok alatt eszünkbe jutnak; és velük együtt elkerülhetetlenül egy jó érzés jelenik meg, hogy meg fog védeni a félelmetes rossztól. Az öröm természetes módon kifejezésre jut az Isten iránti hálában, és miközben köszönetet mondunk, az ellenség eltávozik kísértésével együtt, majd Isten békessége tölti be szívünket. Ekkor megértjük, hogy a hitből fakadó öröm messze túlszárnyalja azt az örömöt, amely a bűnös cselekedetekből származik.

Ezt bizonyítják Pál apostol szavai is: „A törvényt tehát hiábavalóvá tesszük-é a hit által? Távol legyen! Sőt inkább a törvényt megerősítjük.” (Róm 3:31). „Hiábavalóvá tenni” a törvényt nem azt jelenti, hogy eltöröljük azt; mert egyetlen ember sem törölheti el Isten törvényét. A zsoltáros viszont kijelenti, hogy megrontották Isten törvényét. (Zsolt 119:126). Hiábavalóvá tenni Isten törvényét többet jelent, mint az, hogy értéktelennek tartod. Azt jelenti, hogy életed által tartod értéktelennek. Az ember akkor rontja meg az Isten törvényét, amikor elutasítja, hogy a törvénye hatással legyen az életére. Összefoglalva, hiábavalóvá tenni a törvényt annyi, mint megrontani azt. De maga a törvény ugyanaz marad akkor is, ha nem tartják meg. A törvény hiábavalóvá tétele csupán az egyént érinti.

Tehát, amikor az apostol kijelenti, hogy hitünk által nem tesszük hiábavalóvá Isten törvényét, hanem inkább megerősítjük, azt érti, hogy a hit nem a törvény áthágásához, hanem annak megtartásához vezet. Tulajdonképpen nem kellene azt mondanunk, hogy a hit engedelmességre vezet, hanem inkább azt, hogy maga a hit engedelmeskedik. A hit megerősíti szívünkben a törvényt. „A hit a reménylett dolgoknak valósága.” Ha a remélt dolgok egyike az igazság, akkor a hit megerősíti azt. A hit nem törvényellenességre vezet, a hit a törvényellenesség ellentéte. Bármennyire dicsekszik az ember Isten törvényével, ha elutasítja, vagy hallgatólagosan semmibe veszi a Krisztusba vetett hitet, akkor nincs jobb helyzetben, mint az, aki nyíltan támadja Isten törvényét. A hívő ember az egyetlen, aki valóban tiszteletben tartja Isten törvényét. Hit nélkül lehetetlen Istennek tetszeni (Zsid 11:6); hit által viszont minden lehetséges (Márk 9:23).

Igen, a hit megvalósítja a lehetetlent, és pont ezt várja el tőlünk Isten. Amikor Józsué azt mondta Izraelnek: „nem szolgálhattok Istennek”, akkor igazat mondott, bár Isten azt kérte, hogy szolgáljanak Neki. Az ember nem lehet igaz saját cselekedetei által, még ha akarja sem (Gal 5:17), ezért téves azt mondani, hogy mindaz, amit Isten tőlünk elvár, nem más, mint az, hogy megtegyük, amit megtehetünk, és aki ennél kevesebbet tesz meg, nem cselekszi az Úr akaratát. De az embernek nem kell tennie ennél többet, hanem csak azt, amit az Isten hatalma megtehet az ember által. Az ember nem tud vízen járni, de Péternek sikerült, mikor hitt Jézusban.

Mivel minden hatalom mennyen és földön Krisztus kezében van, és mivel ez a hatalom rendelkezésünkre áll, maga Krisztus jön lakni a mi szívünkbe, hit által, mert „ami embereknél lehetetlen, az Istennél lehetséges” (Luk 18:27). Ezért bátran mondhatjuk: „az Úr az én segítségem, nem félek, ember mit árthat énnékem?” (Zsid 13:6).

„Kicsoda szakaszt el minket Krisztus szerelmétől? Nyomorúság vagy szorongattatás, vagy üldöztetés, vagy éhség, vagy meztelenség, vagy veszedelem, vagy fegyer-é? De mindezekben felettébb diadalmaskodunk, azáltal, aki minket szeretett.” „Mert meg vagyok győződve, hogy sem halál, sem élet, sem angyalok, sem fejedelemségek, sem hatalmasságok, sem jelenvalók, sem következendők, sem magasság, sem mélység, sem semmi más teremtmény nem szakaszthat el minket az Istennek szerelmétől, mely vagyon a mi Urunk Jézus Krisztusban.” (Róma 8:35, 37-39)