Ábrahám bármerre járt, oltárt épített Istennek. Amikor ezt olvassátok, jusson eszetekbe, hogy az ígéret, miszerint Ábrahám személyében megáldatik a föld minden népe, a családokról szól. „A föld minden családja megáldatik tebenned.” Ábrahám vallása a családról szóló vallás volt. Házában a „családi oltár” soha nem volt elhanyagolva. Ez nem egy tartalom nélküli szokás, hanem az atyák gyakorlatából származik, akiknek szólt az ígéret, amiben mi is részesülhetünk, ha az ő hitükkel és gyakorlatukkal rendelkezünk.

Példa a szülők számára

Isten azt mondta Ábrahámról: „Mert ismerem őt és tudom, hogy megparancsolja az ő fiainak és az ő háza népének ő utána, hogy megőrizzék az Úrnak útját, (és ők meg fogják őrizni - KJV) igazságot és törvényt tévén, hogy beteljesítse az Úr Ábrahámon, amit szólott felőle.” (1Móz 18:19).

Figyeljétek meg ezeket a szavakat: „megparancsolja az ő fiainak és az ő háza népének ő utána, hogy megőrizzék az Úrnak útját, igazságot és törvényt tévén”. Ábrahám nem csak megparancsolta nekik, hogy így tegyenek és kész, hanem megparancsolta és volt eredménye, hogy megtartották az Istennek útját. Tanítása hatékony volt. Biztosak lehetünk abban, hogy Ábrahám stílusa, ahogyan gyermekeinek és háza népének parancsolt, nem volt kemény és önkényes. Ezt jobban megérthetjük, ha Isten parancsolatainak természetére gondolunk. „Az ő parancsolatai pedig nem nehezek.” (kínzóak KJV) (1Ján 5:3) „Az ő parancsolata örök élet.” (Ján 12:50)

Az Ő parancsolatai élőek, mert bennük van követelményeinek teljesítése is. Akik Ábrahám példájának követésében gondolkodnak, azoknak sokat kell tanulniuk Ábrahám Istenétől, ha szigorúan és önkényesen parancsolnak családjuknak, szigorú megítélés szerint cselekedve, fenyegetve; ha parancsolataikat nem tartják meg, akkor kényszerítik azok megtartását, nem a szeretet lelkületével, hanem azzal az igénnyel, hogy ők erősebbek a gyermekeknél, és azok engedelmességgel tartoznak. Sokat kell még tanulniuk Ábrahám Istenétől. „Ti is atyák, ne ingereljétek gyermekeiteket, hanem neveljétek azokat az Úr tanítása és intése szerint.” (Ef 6:4)

Egy parancsolat, melyhez nem társul útmutatás, segítség és gyakorlás, nem más, mint holt betű. Ugyanakkor biztosak lehetünk abban, hogy Ábrahám parancsolatai nem olyanok voltak, mint Éli parancsolatai, csupán erő nélküli siránkozó rosszallás a fékezhetetlen és méltatlan gyermekei iránt. „Miért cselekesztek ilyen dolgot? Mert hallom a ti gonosz cselekedeteiteket mind az egész néptől. Ne tegyétek fiaim! mert nem jó hír az, melyet hallok.” (1Sám 2:23,24)

Az ítélet Élit és háza népét sújtotta, mert „fiai utálatossá tették magukat, és Éli mégsem akadályozta meg őket” (1Sám 3:13). Az egész örökkévalóságnak szól Ábrahám áldása, mert a gyermekeinek adott parancsoknak hatalmuk van a gonoszt megállítani. Ábrahám áldás lett minden ember számára. Bárhová ment, ő áldás volt. De az áldás a családjából indult. Ott volt a központ. A család köréből a mennyei befolyás elterjedt a szomszédokra. Most vizsgálhatjuk meg mélyebben azt az állítást, mely kijelenti, hogy amikor Ábrahám oltárt épített, „az Úr nevét hívta segítségül.” (1Móz 12:8).

Dr. Young fordításában így szól ez a vers: „Jehova nevét prédikálta”.  Anélkül, hogy megvizsgálnánk más verseket, ahol ugyanezt a kifejezést találjuk, érdemes megjegyezni, hogy az itt használt héber szavak megegyeznek a 2Móz 34:5-ben leírt szavakkal, ahol azt olvassuk, hogy az Úr a felhőben ereszkedett le, Mózes mellett megállt, és „kimondta az Úr nevét”. Ezért megérthetjük, hogy amikor Ábrahám felállította a családi oltárt, nemcsak a közeli családját tanította, hanem „hirdette az Úr nevét” mindazoknak, akik körülötte voltak. Noéhoz hasonlóan Ábrahám az igazság prédikátora volt. Mint ahogy Isten hirdette Ábrahámnak az evangéliumot, ugyanúgy prédikálta Ábrahám az evangéliumot másoknak.

Ábrahám és Lót

„Ábrámnak pedig sok jószága, ezüstje és aranya volt.” (1Móz 13:2) „Lótnak is, aki Ábrámmal járt, voltak juhai, ökrei és sátrai, és nem bírta eltartani őket az a föld, hogy együtt lakjanak. Mivel sok jószáguk volt, nem lakhattak együtt. Viszálykodás is támadt Ábrám jószágainak és Lót jószágainak a pásztorai között. Akkor még a kánaániak és a perizziek is ott laktak azon a földön. Ábrám ezt mondta Lótnak: Ne legyen viszály köztem és közted, se az én pásztoraim és a te pásztoraid között, hiszen testvérek vagyunk. Hát nincs előtted az egész föld? Kérlek, válj el tőlem. Ha te balra tartasz, én jobbra megyek, ha te jobbra mész, én balra térek.” (1Móz 13:5-9)

Ha megértjük Isten Ábrahámnak tett ígéretének természetét, megérthetjük, mi volt Ábrahám nagylelkűségének titka. Tegyük fel, hogy Lót az ország legjobb részét választja. Ez egyáltalán nem befolyásolta volna Ábrahám örökségét. Krisztussal együtt neki mindene megvolt. Ő nem akart ebben az életben uralkodni az ország felett, hanem az eljövendő életben. Kész volt örömmel elfogadni, akármennyi jólétet ad neki az Úr, és ha javai kevesek is lettek volna ebben az életben, semmivel sem csökkentette volna a megígért örökségét.

Semmi sem vethet véget a vitáknak, vagy akadályozhatja meg azokat, mint ahogy Krisztus jelenléte és áldása teszi. Ábrahám tetteiben egy igazi keresztény példáját látjuk. Idősebb lévén, hivatkozhatott volna elsőbbségére, és követelhette volna „jogait”. De keresztényként ezt nem tehette meg. A szeretet „nem keresi a maga hasznát”. Ábrahám kinyilatkoztatta Krisztus valódi jellemét. Amikor napjainkban az úgynevezett keresztények izzadva gyűjtenek világi dolgokat, és aggódnak, nehogy megfosszák őket valamelyik joguktól, bizonyítják, hogy nem gondolnak a Krisztus által felkínált tartós örökségre.

A megismételt ígéret

Az Úr nem hagyta figyelmen kívül Ábrahám keresztény udvariasságát, mely az ígéretbe vetett hit eredménye volt.  Azt olvassuk: „Az Úr pedig azt mondta Ábrámnak, miután Lót elvált tőle: <<Emeld fel szemedet, és tekints arról a helyről, ahol vagy, északra, délre, keletre és nyugatra. Mert az egész földet, amelyet látsz, neked és utódaidnak adom örökre. Olyanná teszem magodat, mint a föld pora; hogy ha valaki megszámlálhatja a föld porát, a te utódaid is megszámlálhatók lesznek. Kelj fel, járd be ezt az országot hosszában és széltében, mert neked adom azt.” (1Móz 13:14-17).

Ne felejtsük el, hogy „Az ígéretek pedig Ábrahámnak és az ő utódának adattak. Nem azt mondja: és az ő utódainak, mint soknak, hanem csak egynek: és a te utódodnak, a te magodnak, aki a Krisztus.” (Gal 3:16).

Ábrahámnak nincs más magja, mint Krisztus és azok, akik az Övéi. Ezért a megszámlálhatatlan utókor, amely Ábrahámnak lett ígérve megegyezik azzal, amelyről a következő vers szól: „Azután íme, nagy sokaságot láttam, amelyet senki sem tudott megszámolni, minden nemzetből, törzsből, népből és nyelvből a trón előtt és a Bárány előtt állni, fehér ruhákba öltözve, kezükben pálmaágakkal. És hangosan kiáltottak: Az üdvösség a mi Istenünké, aki a trónon ül, és a Bárányé! Az angyalok pedig mind a trón, a vének és a négy élőlény körül álltak, és arcra borultak a trón előtt, és imádták Istent, ezt mondva: Ámen! Áldás, dicsőség, bölcsesség, hálaadás, tisztelet, hatalom és erő a mi Istenünknek mindörökkön-örökké, ámen! Akkor megszólalt egy a vének közül, és azt kérdezte tőlem: Kik ezek a fehér ruhába öltözöttek, és honnan jöttek? Azt mondtam neki: Uram, te tudod. Mire ő így szólt hozzám: Ezek azok, akik a nagy nyomorúságból jöttek, és megmosták és megfehérítették ruháikat a Bárány vérében.” (Jel 7:9-14).

Már láttuk azt, hogy Ábrahám áldása Krisztus keresztje által terjed ki minden nemzetre, ezért a megszámlálhatatlan sokaságról szóló nyilatkozatban – azokon, akik megmosták ruhájukat, és megfehérítették a Bárány vérében - megfigyelhetjük az Ábrahámnak és magvának tett ígéret beteljesülését, hogy az ő magva olyan lesz, mint a homok, amely megszámlálhatatlan. „Ha pedig Krisztuséi vagytok, akkor Ábrahám utódai és ígéret szerint örökösök vagytok.” (Gal 3:29). Az olvasó ne hagyja figyelmen kívül, hogy az 1Móz 13. fejezet az ígéret megismétlésénél sokat beszél az országról. Ezt az előző fejezetek is megemlítik, mint az ígéret központi jellemzője, bárhol is jelenik meg a Bibliában.

Ábrahám és Melkhisédek

A Melkhisédekről szóló rövid történet egy olyan kapocs, amely szorosabban összeköt minket és napjainkat Ábrahámmal és az ő korával, megmutatva, hogy ugyanaz a „keresztény diszpenzáció” létezett Ábrahám idejében is, mint ahogy most is létezik. Az 1Móz 14. fejezet leírja mindazt, amit Melkhisédekről tudunk. A Zsid 7. fejezete megismétli a történetet bizonyos kommentárokkal kiegészítve. Ezenkívül a hatodik fejezet és a Zsolt 110:4 is tartalmaz hivatkozásokat Melkhisédekről.

A történet a következő: Amikor Ábrahám visszatért ellenségei üldözéséből, akik fogságba vitték Lótot, Melkhisédek elébe ment kenyeret és bort hozva neki. Melkhisédek Sálem királya volt, és a Magasságos Isten papja. Ebben a minőségben megáldotta Ábrahámot, és Ábrahám tizedet adott abból a zsákmányból, amit visszaszerzett.

Ebből levonható néhány nagyon fontos tanulság. Mindenekelőtt megérthetjük, hogy Melkhisédek nagyobb volt Ábrahámnál, mert „a nagyobb áldja meg a kisebbet” (Zsid 7:7), és mert Ábrahám mindenből tizedet fizetett neki. Melkhisédek Krisztust szimbolizálta, és olyan volt, mint Ő: „hasonlóvá lett az Isten Fiához”. (Zsid 7:3) Krisztusnak a szimbóluma volt abban a tekintetben, hogy egyszerre volt király és pap. Nevének jelentése „igazság királya” (Zsid 7:2), és Sálem, amely felett uralkodott, <<békét>> jelent. (Zsid 7:2). Ezért nemcsak pap volt, hanem az igazság és a béke királya is. Krisztusról azt olvassuk: „Monda az Úr az én uramnak: Ülj az én jobbomon, amíg ellenségeidet zsámolyul vetem a te lábaid alá.” (Zsolt 110:1). „Megesküdt az Úr és meg nem másítja: Pap vagy te örökké Melkhisédek rendje szerint” (Zsolt 110:4); és ezzel a névvel nevezik Őt: „Az Úr a mi igazságunk!” (Jer 23:6).

Krisztus királyi papságát a Szentírás a következőképpen mutatja be: „Ezt mondja a Seregeknek Ura: <<Íme, egy férfiú, a neve Csemete, mert csemete támad belőle, és megépíti az Úrnak templomát! Mert ő fogja megépíteni az Úrnak templomát, és nagy lesz az ő dicsősége, és ülni és uralkodni fog az ő székében, és pap is lesz az ő székében, és békesség tanácsa lesz kettőjük között.>>” (Zak 6:12,13).

Az a hatalom, amely által Krisztus papként engesztelést végez az emberek bűneiért az Isten trónjának hatalma, amelyen ül. De a legfontosabb aspektus Melkhisédekkel kapcsolatban az, hogy Ábrahám ugyanolyan „diszpenzáció” alatt élt, mint mi. Az akkori papság ugyanilyen volt, mint a mostani. Nemcsak hogy Ábrahám gyermekei vagyunk, - ha van hitünk - hanem a mi nagy Főpapunk, aki a mennybe ment, Isten esküje által örökre Főpap lett „Melkhisédek rendje szerint”. Ekképpen kettős értelemben van bemutatva, hogy „Ha Krisztuséi vagytok, tehát az Ábrahám magva vagytok, és ígéret szerint örökösök.” (Gal 3:29). „Ábrahám a ti atyátok örvendezett, hogy meglátja az én napomat; látta is, és örült.” (Jn 8:56). Ezért Ábrahám ugyanolyan keresztény volt, mint bárki más Krisztus keresztre feszítése óta. „A tanítványokat először Antiókhiában nevezték keresztyéneknek.” (Apcsel 11:26)

Viszont a tanítványok nem lettek másmilyenek, mint azelőtt, hogy ezt a nevet kapták. Amikor csak zsidóként tudtak róluk, ugyanolyan keresztények voltak, mint azután, hogy keresztényeknek nevezték őket. A név nem sokat számít. A keresztény nevet azért kapták, mert Krisztus követői voltak, de Krisztus követői voltak akkor is, mielőtt kereszténynek nevezték őket. Ábrahám száz évekkel a Názáreti Jézus napjai előtt pontosan az volt, mint az antiókhiai tanítványok voltak, mielőtt keresztényeknek hívták volna őket - Krisztus követők. Ezért a szó teljes értelmében Ábrahám keresztény volt. A keresztények, és nem mások, Ábrahám gyermekei.

Figyeljük meg, hogy a Zsid 7. fejezetében említve van Ábrahám és Melkhisédek története, mint annak a bizonyítéka, hogy a tizedfizetés nem a léviták óta létezik. Ábrahám tizedet fizetett sokkal korábban, hogy Lévi megszületett volna. Melkhisédeknek fizette, akinek papsága keresztény papság volt. Ezért azok, akik Krisztuséi és ezáltal Ábrahám gyermekei, mindenből tizedet fognak adni. Figyelemre méltó, hogy Ábrahám idején a tizedfizetést jól ismerték. Ábrahám tizedet fizetett Isten papjának, mint ami teljesen természetes. Ilyen módon elismerte, hogy a tized az Úré. A tized rendszerének eredete nem Mózes 3. könyvében található meg, hanem ott csak a tény megállapítása történt. Még a léviták is „tizedet fizettek Ábrahámon keresztül” (Zsid 7:9).

A Biblia nem részletezi, hogy a tized mikor került először az emberek tudomására, de láthatjuk, hogy Ábrahám idejében ezt a kötelességet jól ismerték. Malakiás könyve azoknak szól, akik közvetlen „Istennek nagy és félelmetes napja” előtt élnek, és akik visszatartják a tizedet, azok Istent rabolják meg. Az érv nagyon egyszerű: Ábrahám tizedet fizetett Melkhisédeknek. Melkhisédek papsága olyan papság, amelyen keresztül az igazságot és a békét hirdetik. Ez az a papság, amely által meg vagyunk mentve. Ábrahám tizedet adott Melkhisédeknek, mert Melkhisédek a Magasságos Isten képviselője volt, a tized pedig az Úré. Ha Krisztuséi vagyunk, Ábrahám gyermekei vagyunk, és ha nem vagyunk Ábrahám gyermekei, nem vagyunk Krisztuséi. Ha Ábrahám gyermekei vagyunk, akkor megcselekedjük  Ábrahám cselekedeteit. Kié vagyunk?

Van egy másik szempont, amit csak röviden említek meg, éspedig, hogy Melkhisédek, aki az igazság és a béke királya volt, a Magasságos Isten papja, Ábrahámnak kenyeret és bort vitt. Ezekről Krisztus azt mondta, hogy: „ez az én testem” és „ez az én vérem”. El lehet mondani, hogy a kenyeret és a bort Ábrahámnak és társainak szánta, hogy erőre kapjanak. Ez nagyon igaz, de egyáltalán nem gyengíti a cselekmény jelentőségét. Melkhisédek királyként és papként ment elébe, és Ábrahám elismerte őt. Figyeljük meg a kapcsolatot 1Móz 14:18,19-ben: „Melkhisédek pedig Sálem királya, kenyeret és bort hozott, Ő a magasságos Isten papja volt. Megáldotta őt, és azt mondta: Áldott legyen Ábrám a magasságos Istentől, az ég és föld teremtőjétől.”

Nyilvánvaló, hogy a kenyér és a bor, amit Melkhisédek vitt, különleges jelentőséggel bírt, mert ő volt a Magasságos Isten papja. A zsidók kinevették Krisztust, amikor elmondta, hogy Ábrahám örömmel látta Krisztus napját. Nem látták a tény bizonyítékát. Vajon ebben a történetben nem látjuk annak a bizonyítékát, hogy Ábrahám tényleg látta Krisztus napját, amely az üdvösség napja?

The Present Truth, 1896. május 26.