10. prédikáció

Ha jól értem, vannak olyanok, akik úgy gondolják, hogy tegnap este nem beszéltem eleget a ruházatról. Lehet, hogy igazuk van, és nagyon valószínű, hogy akik szerint nem beszéltem eleget a ruházatról, örülnének, ha beszélnék azokról, akik szépen öltözködnek, miközben szerintük őróluk van szó. Vannak olyanok, akik a büszkeség jelének veszik, amikor egy ápolt és jól öltözött embert látnak. Azonban lehetnek emberek, akik büszkék és nem jól öltözöttek, ugyanúgy, mint ahogy mások büszkék az extravagáns öltözékükre. Láttam embereket, akik büszkék voltak hanyag külsőjükre. Láttam embereket, akik büszkék voltak a büszkeségük hiányára. Hálát adtak Istennek, hogy nem büszkék. Azonban azok voltak.
Talán tegnap este ebben az értelemben nem beszéltem eleget az öltözködésről, ezért szerettem volna hozzátenni, hogy akik büszkék a büszkeségük hiányára, és úgy gondolják, hogy rendben vannak, miközben tudnának és kellene is jobban és ápoltabban öltözködniük, mint most teszik, jobb lenne, ha javítanának ezen, és magasabbra emelnék a színvonalat. Egyébként a téma nem a ruházkodás volt, hanem a Babilonból való kifutás. Felszólaltam a bálványimádás ellen, megmutatva, mi a szentségtörés, és mit jelent undorodni a bálványoktól.
Timóteus második könyvének harmadik fejezeténél az „istenkáromlók” szóig jutottunk. Nincs idő, hogy mindegyikkel külön-külön foglalkozzunk, de van néhány szó a listán, melyet érdemes itt megemlítenem. Egy másik kifejezés a listán a „háládatlanok”. Ezekben az utolsó napokban azok az emberek, akik nem rendelkeznek csak egy erő nélküli kegyesség látszatával, háládatlanok lesznek. A háládatlan a hálás ellentéte. A hálás ember tele van hálával. Ti milyenek vagytok? Melyik oldalon álltok? Valljátok a hitet és valljátok a kegyességet. Tele vagytok hálával? Vagy csak akkor vagytok hálásak, ha minden jól megy? De, amikor a dolgok nem úgy mennek, ahogyan szeretnétek, akkor kételkedők, szorongók, türelmetlenek vagytok, kérdezve, vajon mi lesz veletek? Elégedetlenek vagytok és háládatlanok, amikor ilyen és ehhez hasonló dolgok történnek veletek? Néha hálásak vagytok, máskor háládatlanok? Ha én néha hálás vagyok, néha háládatlan, akkor valójában hálás vagyok? Nem. „És ezeket kerüld.” (2Tim 3:5)
Azoknak, akik az erő nélküli kegyesség látszatával bírnak, akiket érzelmek vezérelnek, megvannak a maguk hullámvölgyei. De Isten nem akarja, hogy a kereszténynek hullámvölgyei legyenek, hanem csak felfelé haladjon. Az Úr lelkesít bennünket; Ő életet ad nekünk, feltámaszt minket a halálból, és az a célja, hogy tovább haladjunk felfelé, amíg el nem érkezünk az Isten jobbjához. Használjunk egy illusztrációt: mi be vagyunk ültetve. Fáknak vagyunk nevezve – az igazság fáinak –, akik Isten szeretetébe vagyunk ültetve és gyökerezve, és az elvárás az, hogy a fa növekedjen és csak növekedjen, nem pedig, hogy növekedjen, majd csökkenjen. Amikor tavaly ősszel Floridában jártam, az ottaniak azt mondták, hogy néhány narancsfa az úgynevezett „regresszión” megy keresztül. Ezek a fák kihajtottak, magasabbra nőttek, mint a többi fa, majd a magasságuk egyre csökkent egészen a földig. Jövőre újra kihajtanak, és magasabbra nőnek, mint az összes többi fa, végül újra elpusztulnak. Isten nem akarja, hogy ilyen fák legyenek a gyümölcsösében. Isten elülteti az igazság fáit, és elvárja, hogy ezek a fák ne nőjenek és csökkenjenek, ne nőjenek sokat és gyorsan, majd meghaljanak, hanem folyamatosan növekedjenek és csak növekedjenek.
„Szentségtelenek” Mindannyian tudjuk, hogy Jézus Krisztus jelenléte az egyetlen dolog, ami szentté tehet valakit. Csak Isten folyamatos jelenléte tehet szentté egy bizonyos helyet vagy másvalamit. De azok, akik a kegyesség látszatával bírnak Isten jelenléte nélkül, szükségszerűen szentségtelenek. A Szentírás azt mondja: „És ezeket kerüld.” Ha én nem vagyok szent, az ilyen embertől távol kell tartanom magam; vagyis el kell távolodnom saját magamtól. Az egyetlen hely, ahol eltávolodhatunk saját magunktól, az Istennél van. De ott van Isten állandó jelenléte, aki megszentel és szentté tesz bennünket. „Szeretet nélkül valók” Hogyan viselkedtek a gyermekeitekkel? Természetesen a gyerekeink nem tökéletesek; nem szentnek születnek, mert a mi gyermekeink. Sok olyan dolgot találunk, ami nem jó a magatartásukban, ez igaz. És mégis, hogyan bántok velük? Hogyan jutottak oda, hogy görbe utakon járjanak? Hogyan került beléjük az aljasság? Sokan azt mondják a gyerekek bizonyos cselekedeteiről vagy tulajdonságairól, hogy „nem az ő hibájuk”. Igen ez igaz. Valójában van-e valami, ami a gyerekben megnyilvánul, és amiért csak ő a hibás? Persze, hogy nincs, mert a gyermek nem magától született a világra. Semmiképpen nem azt akarom mondani, hogy hagyni kellene ezeket a tulajdonságokat ellenőrizetlenül kifejlődni. De ezek ellenőrzése vagy korrekciója során úgy kell-e kezelnünk őket, mintha ezekért egyedül ők volnának felelősek? Vagy figyelembe kell vennünk, hogy bizonyos mértékig mi magunk is felelősek vagyunk azokért? Tehát „szeretet nélkül” fogunk cselekedni, vagy elfogadjuk, hogy nekünk is van közünk ezekhez a rossz tulajdonságokhoz? Elismerjük-e, hogy a dolgok így állnak? Ezzel összhangban fogunk-e cselekedni, nemcsak a természetes szeretettel, hanem az isteni kegyelem szeretetével?
„Kérlelhetetlenek” (fegyverszünet megsértői, KJV). Ha két hadsereg háborúzik, fegyverszünetet kötnek. Ha az egyik vagy a másik fél fehér zászlót emel, akkor fegyverszünetet kérnek. A fegyverszünet a harcok alatti nyugalom időszaka, az ellenségeskedés beszüntetése. Kérhetnek ilyet, hogy eltemessék halottjaikat, vagy a béketárgyalás céljából. Akár ilyen, akár olyan okból a fegyverszünet minden harc és konfliktus beszüntetését jelenti azok részéről, akik korábban háborúban álltak egymással. Ha a halottak temetéséről van szó, akkor a szembenálló katonák szóba elegyedhetnek egymással, leülhetnek és beszélgethetnek, minden úgy néz ki, mintha tökéletes béke lenne. De, amikor a fegyverszünet véget ér, a háború folytatódik. A Szentírás kijelenti (Tit 3:2-3): „Senkit ne szidalmazzanak, ne veszekedjenek, kedvesek legyenek, teljes szelídséget tanúsítva minden ember iránt.” Ez egy fegyverszünet. De milyenek voltunk korábban? „Mert régen mi is esztelenek, engedetlenek, tévelygők, különböző kívánságok és élvezetek rabjai, gonoszságban és irigységben élők, gyűlöltek és egymást gyűlölők voltunk.” Ilyenek voltunk; és aki gyűlöl, az áthágta a „Ne ölj” parancsolatot. Korábban voltak harcok, veszekedések, irigység, féltékenység, harag, eretnekségek, gyilkosságok és minden ilyesmi. Ez volt valamikor. Most megtaláltuk Krisztust – ezt valljuk –, és ez békére szólít, és ez a fegyverszünet. Ezt elfogadják a keresztények között, azok között, akik Krisztus nevét viselik. Ezért, miután magára vette Krisztus nevét, és vallja, hogy most már az Övé, milyen ember ő, ha megengedi magában az irigységet, egy kis rosszindulatot, káromlást vagy megosztottságot? Ő a fegyverszünet megsértője. Megsértette a fegyverszünetet, amelyet elismert neve és hitvallása által. Találkoztatok-e tapasztalatotok során irigységgel, féltékenységgel, káromkodással, pletykával, ellenségeskedéssel, haraggal, veszekedéssel, megosztottsággal vagy bármi más hasonlóval a gyülekezeteitekben, ahova jártok? Ez mind a fegyverszünet megsértése. Ti ilyen emberek vagytok? „És ezeket kerüld.”
„Rágalmazók” (hamisan vádolók, KJV) Ez a kifejezés önmagától értetődő: „a béke megszegői, hamis vádolók”. A „rágalmazók” szó görög kifejezése „diaboloi”, ördögök. Görögül az ördög kifejezése diabolos – vádló, mindazok feje, akik vádolnak. Emlékezzetek, a Jelenések 12. fejezetében azt olvassuk róla: „a mi atyánkfiainak vádolója levettetett, ki vádolja vala őket éjjel és nappal a mi Istenünk előtt.” Ez az ördög – a legnagyobb vádoló. Az általunk tanulmányozott kifejezésben többes számban szerepel - diaboloi - ördögök. Ez azt jelenti, hogy az ilyen emberek az ördög, a legnagyobb vádoló útjait követik, ezért nevezik őket ördögöknek és hamis vádolóknak, rágalmazónak is. Ti is közéjük tartoztok?
Tanulmányunk Babilonnal foglalkozik, és azzal, hogy mit jelent kifutni Babilonból. Van nálam egy újságcikk, amely egy képet ad arról, hogy milyen Babilonban, ahol van a paráznák anyja, ahol van Babilon anyjának székhelye - Róma. Ez egy illusztráció arról, hogy mit jelent a „békét megszegő” és a „hamisan vádoló” kifejezések. Tavaly Gibbons bíboros röviddel Rómából való visszatérése után interjút adott a New York World tudósítójának. Ezt az interjút 1894 októberében a Catholic Standard újra publikálta. Íme egy nyilatkozat ebből az interjúból:
„Beszédében Őeminenciája gondosan mérlegeli szavait. Bár a visszatartás árnyéka sincs benne, amikor olyan emberekkel van dolga, akikben megbízik, óvatosan fejti ki véleményét. Egyszer azt mondta nekem, hogy Róma látásának örömét nagymértékben csökkentette az, hogy vigyáznia kellett a beszédére. «Róma furcsa levegőjében – ahogy magyarázta – az alig hallhatóan kimondott szavaidat is meghallják, kommentálják és félreértelmezik. Megszoktam, hogy amit gondolok, világosan és közvetlenül mondom ki, amerikai módra» - tette hozzá.” Gibbons bíboros Rómában nem tudott közvetlenül beszélni. Hogy áll ez Battle Creekben? Hogy áll ez Oaklandban? Hogy áll ez College View-ben? Hogy áll ez bármelyik gyülekezetben? Hogy áll ez a gyülekezetben, amelyhez tartoztok? Teljes bizalom van köztetek, mint testvérek, amikor beszéltek, hogy egyetlen szót sem hallgatnak le, kommentálnak vagy értelmeznek félre? Vagy szavakat vadásztok, és bűnösnek ítéltek embereket egy szó alapján anélkül, hogy időt szakítanátok arra, hogy megértsétek, mit mond az illető, anélkül, hogy tudnátok, hogy jól hallottátok-e vagy sem, elkaptok egy homályos hangot, amely szerintetek nem jól hangzik?
Utána gyorsan mentek a Konferencia elnökhöz vagy egy másik fontos tisztséget betöltő testvérhez, és mondjátok neki: „Ez vagy amaz testvér ezt meg ezt mondta. Hogyan alkalmazhattok egy ilyen embert a missziómunkában? Hogyan támogathatjátok őt, akinek ilyen tanításai vannak?” Hallottál már ilyen szavakat? Csak egyszerűen kérdem. Ti tudjátok, hogy így ez a helyzet vagy sem; de ha ilyesmi történik Battle Creekben vagy máshol az adventisták között, akkor ebben a tekintetben mi a különbség köztünk és Babilon székhelye – Róma – között, ahol „az alig hallhatóan kimondott szavaitokat is meghallják, kommentálják és félreértelmezik!” Ha így állnak a dolgok, nincs itt az ideje, hogy kifussunk Babilonból? Nincs itt az ideje, hogy „elkerüljük az ilyen embereket”, és olyan kapcsolatot szerezzünk Jézus Krisztussal, olyan hitet és folyamatos bizalmat Benne, hogy mindazok között, akik Krisztus nevét vallják, tökéletes keresztény bizalom legyen, ahol nem vadásszák a szavakat, nem kommentálják és nem magyarázzák félre? Valóban, a kereszténynek nyíltan és nyitott szívvel kell kimondania az igazságot, hogy ne kelljen aggódnia amiatt, hogy az emberek mit tesznek majd a szavaival. De mi legyen azokkal, akik kereszténynek vallják magukat, és mégis hajlandóak ilyeneket tenni más ember szavaival? Ez itt a kérdés. És ha ez a helyzet azokban a gyülekezetekben, amelyekhez tartoztok, akkor „Távolodjatok el az ilyen emberektől!”. Úgy értem, ha te közéjük tartozol, távolodjál el saját magadtól.
„Rágalmazók, mértéktelenek, kegyetlenek, a jónak nem kedvelői.” „Vakmerők” (makacsok, KJV). Van egy népszerű kifejezés, amely ugyanezt fejezi ki. Nevezetesen: „konok”. Makacsok – minden információ a fejükben van. Minden, amit tudnak, a fejükben van, és azt hiszik, annyi minden van a fejükben, hogy azon csodálkoznak, hogyan fér el a fejükben ennyi minden. Ez az utolsó idők egyik jellemzője. Az emberek makacsok lesznek, vagyis az ismeretük csupán annyi, ami a fejükben van. De ezekben a napokban Istennek nagyszívű emberekre van szüksége. Ahelyett, hogy az emberek nagyfejűek lennének, azt akarja, hogy nagyszívűek legyenek. Isten olyan nagy szívet adott Salamonnak, mint a tenger fövenye, és mi a Korinthusiakhoz írt levélben arra vagyunk buzdítva, hogy „tárjátok ki ti is szíveteket” (szélesítsétek szíveteket, KJV). Isten nagyszívű embereket akar, nem makacs embereket. És nem lehettek kétfélék. A prófétaság lelke elég világosan elmondta, hogy túl sok elmélet van az adventisták között, és nincs elég tapasztalat a szívben Krisztus szeretetének jelenlétéről. Túl sok dogma és túl kevés Szentlélek. Túl sok forma és túl kevés gyakorlati tapasztalat Isten hatalmáról és igazságáról, amely a szívben munkálkodik és az életben ragyog. „És ezeket kerüld.” Segítsen az Úr, hogy Isten birtokolja teljesen a szívünket, hogy kibővítse és betölthesse az Ő teljességével.
„Felfuvalkodottak” Ez a szó logikailag a makacs szóból származik, és annak a következménye, mint ahogy a hamisan vádolók a béke megszegői után következik. „Makacsok, felfuvalkodottak.” A Róm 12:16 versében azt olvassuk: „ne kevélykedjetek, hanem az alázatosakhoz szabjátok magatokat”. Hogyan szokott lenni, amikor bibliatanulmányozást vagy sátoros összejöveteleket tartunk? Örülünk, ha gazdag érkezik, vagy valaki a „magas társadalomból”, és amikor úgy tűnik, hogy elfogadja az igazságot, azt gondoljuk: „Nagyszerű munkát végeztünk.” De ha egy olyan ember lép be a sátorba, mint ahogy Jakab leírja: „szegény és szennyes ruhában”, és a megjelenése egyáltalán nem vonzó. Mi pedig azt mondjuk a jól öltözöttnek: „Erre tessék, itt van elől az önnek fenntartott hely.” A szegény embert figyelembe sem veszitek. Milyen ez a magatartás? Jakab azt mondta, hogy ez azt jelenti, hogy személyválogatók vagytok. Megnézitek az ember külsejét? „De, ha személyválogatók vagytok, vétkeztek, elmarasztaltatva a törvény által, mint annak megrontói.” Ezt nem tehetitek meg. „Ne kevélykedjetek, hanem az alázatosakhoz szabjátok magatokat.” Nem azt akarom, hogy figyelmen kívül hagyjuk a felsőbb társaságból valókat; egyáltalán nem. Őket is Krisztushoz kell hívni, nekik is meg kell térniük, mint mindenki másnak.
A kérdésem az, hogy azért vagyunk udvariasak hozzájuk, mert azt gondoljuk, hogy nagyszerű munkát végeztünk, ha valamelyikük érdeklődést mutat irántunk, vagy az igazság iránt, miközben figyelmen kívül hagyjuk és semmibe vesszük a szegényeket és a kitaszítottakat. Isten nem személyválogató. „De, ha személyválogatók vagytok, vétkeztek.” „Ne kevélykedjetek, hanem az alázatosakhoz szabjátok magatokat. Ne tartsátok magatokat bölcsnek.”
A Fil 2:3-6 ugyanezzel a problémával foglalkozik, egy mindannyiunknak szóló buzdítást tartalmaz. „Semmit nem cselekedvén versengésből, sem hiábavaló dicsőségből, hanem alázatosan egymást különbeknek tartván ti magatoknál. Ne nézze ki-ki a maga hasznát, hanem mindenki a másokét is. Annak okáért az az indulat (elme, KJV) legyen bennetek, mely volt a Krisztus Jézusban is [...]” Bár Felkent volt, megalázta magát, hogy felemelhesse azokat, akik lent voltak.
Ez volt az Iránta való elégedetlenség is az Ő korában. „Mi dolog, hogy a vámszedőkkel és a bűnösökkel eszik és iszik?” „Annak okáért az az indulat legyen bennetek, mely volt a Krisztus Jézusban is.” „Inkább a gyönyörnek, mint Istennek szeretői.” Erre az aspektusra nem kell különösen felhívnom a figyelmet. Prescott testvér tegnap esti tanulmánya elegendő volt. „Kiknél megvan a kegyességnek látszata, de megtagadják annak erejét. És ezeket kerüld.” A tanulmány ezen részéhez érve van egy megfelelő bibliaszöveg, amely leírja, mit jelent a világtól távol maradni, miből áll a világ, és mi által kapcsolódunk a világhoz. Lapozzuk a Bibliát Jakab 4:4 verséhez: „Parázna férfiak és asszonyok, nem tudjátok-e, hogy a világ barátsága ellenségeskedés az Istennel? Aki azért e világ barátja akar lenni, az Isten ellenségévé lesz.”Ez a vers nem késztet bennünket arra, hogy megkérdezzük magunktól: Barátságban vagyok a világgal? Nem azt kérdezi, hogy nagyobb a barátságom a világ iránt, mint az Úr iránt, hanem: van akár egy kevés barátságom is a világgal? Mert „Aki azért e világ barátja akar lenni, az Isten ellenségévé lesz.” Így van megírva és így is van. Figyeljétek meg, hogyan kezdődik ez a kijelentés. „Parázna férfiak és asszonyok” Vizsgáljuk meg ezt a kifejezést, és lássuk a jelentőségét Babilonnal kapcsolatban. Ebből a kifejezésből megtudhatjuk, hogyan jött létre és hogyan épült fel Babilon.
Olvassuk el a Róm 7:1-4 verseket! „Avagy nem tudjátok, testvéreim, mert törvényismerőkhöz szólok, hogy a törvény csak addig uralkodik az emberen, amíg él? Mert a férjes asszonyt a törvény a férjéhez köti, amíg él a férj, de ha meghal a férj, az asszony feloldást nyer a férj törvénye alól. Ha férje életében más férfié lesz, az házasságtörésnek számít, ha azonban meghal a férje, nem köti a törvény, úgyhogy nem lesz házasságtörő, ha más férfié lesz. Éppígy ti is, testvéreim, meghaltatok a törvénynek Krisztus teste által, hogy máséi legyetek, azéi, aki feltámadt a halottak közül, hogy gyümölcsöt teremjünk Istennek.”
Az a személy, aki Krisztus nevét viseli, saját maga kijelenti, hogy össze van házasodva Jézus Krisztussal, ahogyan az asszony is a férjével. De ha egy nőnek férje van, és elméjében egy másik férfira gondol, akkor milyen az a nő? Tudjátok! A férje állandóan ott van, mivel a férje, és vele él. A Férjünk él, és azt mondja: „Nem hagylak el, sem el nem távozom tőled.” Ő nem olyan, mint egy földi férj, aki néha hosszú ideig távol lehet. Bár meglehet, hogy a férjnek el kell mennie hosszabb időre, ez nem ok arra, hogy a nő a bizalmát egy másik férfiba vesse.
Mi egyesülve vagyunk a mennyei Férjünkkel, mint a nő házasság által. Ő a mennyből jött, hogy elvigyen minket Istenhez messze ettől a világtól, messze e világ istenétől, és ezzel a világgal való bármiféle kapcsolattól. Krisztus azt mondta: „Én nem e világból való vagyok.” Ő a második Ádám. Az első ember – az első Ádám – a földről való, ő földi; a második Ádám a menny Ura. Amilyen a földi, olyanok a földiek is, és amilyen a mennyei, olyanok azok is, akik mennyeiek. A Férjünk a mennyből való, és teljesen mennyei. Amikor a világra jött, nem volt e világból való. Nem vetette bizalmát a világba. Semmi kapcsolata nem volt a világgal. Amilyen a mennyei, olyanok azok is, akik mennyeiek.
Így vagyunk mi, egyesülve a mennyei Férjünkkel a mennyei kapcsolat révén. És aki vallja, hogy az Övé, és utána elméjét, vonzalmát, barátságát a világ felé irányítja – milyen az? Az megsértette a házassági kapcsolatot. Ezt jelentik ki a mondat első szavai: „Parázna férfiak és asszonyok”. Ez az egyén szintjén történik. De mi a helyzet több egyén esetében, akik egy gyülekezetet alkotnak? A Krisztussal kapcsolatban álló ember egyéni keresztény tapasztalattal rendelkezik, és személyes keresztény kapcsolatot tart fenn Vele. Sok ilyen Krisztushoz kötött egyén alkotja Krisztus egyházát, amelynek gyülekezeti tapasztalattal és gyülekezeti kapcsolattal kell rendelkeznie.
Vegyünk példának ezek közül az emberek közül egyet, aki elfordult Krisztustól, az igaz Férjtől, a törvényes Urától, és aki barátságot ápol a világgal, bízik e világ királyaiban. Ez házasságtörés, ahogy a szöveg is állítja. Alkalmazzátok ezt olyan emberek tömegére, akik ugyanígy cselekszenek, egy egyházat alkotva, ez pedig Babilon, az anya – aki a föld királyságaival és a világ útjaival paráználkodik – ennek a világnak a kormányaira és szervezeteire támaszkodik. Ezért a Szentírás következő kifejezését, amely leír egy ilyen egyházat, a Jelenések könyvében találjuk, ahol azt olvassuk, hogy „paráználkodott a föld királyaival, fenevadon ülve bíborba és skarlátba volt öltözve, arannyal, drágakővel és gyöngyökkel ékesítve, kezében pedig egy aranypohár volt, tele utálatosságokkal és paráznaságának tisztátalanságával, homlokára pedig fel volt írva egy titokzatos név: Nagy Babilon, a paráznáknak és a föld utálatosságainak anyja.” Babilon példát mutat, és más egyházak – melyek protestánsnak nevezik magukat – követik őt rossz példájában, ugyanazon tőnek lányaivá válva.
Figyeljétek meg, hogy Jakab apostol ezért használja a „parázna férfiak és asszonyok” kifejezést, mert ez a világgal való barátság azoknak, akik vallják Krisztus nevét, és ez kezdetektől fogva Babilon születéséhez vezetett. Ez tette lehetővé Babilonnak és leányainak, valamint az egész babiloni rendszernek a megjelenését. Ez az egyház, állítja magáról, hogy Jézus Krisztushoz tartozik, de vajában erő nélküli kegyesség formájával rendelkezik, barátságot ápol a világgal, a világ királyainak birodalmaira és útjaira támaszkodik, ahelyett, hogy jogos Férje erős és szerető karjára támaszkodna. A világgal való barátság magában foglalja mindazt, ami Babilon. Ez ellenségeskedés Istennel.
Figyeljük meg tehát, hogy minden megfontolás, minden alapelv, amelyet a Szentírás elénk tár, éppen ezt az elvet követeli meg: a teljes elkülönülést a világtól és mindentől, ami a világban van. És ha a világ ebben az állapotban van, ha egyre inkább távolodik Istentől, és ha az Úr ellen egyesül, a Krisztusa ellen azok személyében, akiknek a neve be van írva az életnek könyvébe, amely a világ megalapítása óta a megöletett Bárányé, akkor most jobban, mint valaha, most van itt az ideje, hogy a Szentírás ezen részei élő erővel és éltető erővel bírjanak azok felett, akik Krisztus nevét vallják, és különösen azok felett, akiknek a neve be van írva az élet könyvébe.
Jegyezzétek meg a következőket: Eddig azt tanulmányoztuk, hogy mi a Babilon, és mit foglal magában. Azt láttuk, hogy magába foglalja az egész világot. Ezért a kifutni Babilonból nem kevesebb, mint kijönni ebből a világból. Tanulmányoztuk már, hogy mit jelent kijönni a világból, és minden bizonnyal a világtól való teljes elszakadást jelenti, és mindattól, ami abban van, semmiféle kapcsolatot sem tartva fenn vele. A kérdés ez: hogyan valósul meg? Isten ehhez mindent előkészített. Minden elő van készítve, csak arra vár, hogy mi elfogadjuk. Most, amikor a téma ezen részének tanulmányozását kezdjük, tudnunk kell, hogy minden szív, amely kellő alázattal fogadja be Isten Szavát Krisztus Lelkével, annál maga az Úr fogja ezt az igazságot előteremteni, amire szükségük van mindazoknak, akik így elfogadják azt. Ez az igazság valóban el fog választani bennünket a világtól; elvégzi értünk ezt a munkát. Egyedül nem tudjuk megtenni. Nem választhatjuk el magunkat önmagunktól. De Istennek van egy igazsága, amely megteszi ezt, amely elválaszt bennünket önmagunktól, megszabadít ettől a gonosz világtól, megszabadít magától a bűntől - nemcsak bizonyos bűnöktől, hanem a bűntől, hogy a bűnnek ne legyen többé hatalma felettünk, hanem helyében Isten hatalma munkálkodjon. Istennek van egy igazsága az Ő Igéjében, amely megvalósítja ezt, és olyan magasra emel minket a világ fölé, hogy Isten dicsőségének és országának világosságában állunk majd. Ez a hatalom rajtunk, bennünk és velünk lesz, hogy elkezdjük azt a munkát, amelyre elhívattunk, és elvégezzük azt a munkát, amelyet Istennek meg kell tennie. Hangos szóval hirdessük azt a figyelmeztető üzenetet és a felhívást, amelyet közölni kell mindenkivel: „Fussatok ki belőle, én népem.”
Nem hirdethetjük ezt a felszólítást, hacsak teljesen nem szakadtunk el önmagunktól. Nem mondhatom senkinek, hogy különüljön el a világtól, ha nem szakadtam el önmagamtól, és nem tudom megmutatni, mit jelent a világtól való elkülönülés. Ezt még akkor sem tudom megtenni, ha Isten igazságát hirdetem, ha előbb személyes tapasztalatból nem látom és nem tudom, mit jelent a világtól való elszakadás. Nem tudok embereket felszólítani arra, hogy teljesen szakadjanak el a világtól vagy bármitől, ami benne van, hogy teljes mértékben Istenbe vessék bizalmukat és semmi másba, ha én magam hozzá vagyok kötve a világhoz. Ez lehetetlen. Kimondhatjuk ezeket a szavakat, hogy „Fussatok ki”, de nem lesz hatalom a szavakban, ami kivezetné őket a világból, ahogyan csak Isten ereje tudja kiragadni, mert egyedül nem tudnak kijönni.
Ahogy egy előző tanulmányban olvastam, „a mennyből jövő hang” hívja ki az embereket Babilonból. Nagyon igaz tehát, hogy mostantól fogva munkánkban annyira kapcsolatban kell állnunk a mennyel, hogy amikor Isten szavát mondjuk, az emberek meghallják a mennyből jövő hangot, amely teljesíteni fogja az ünnepélyes felszólításunk célját. És az igazság fonalát követve - amint a téma következő részében látni fogjuk - Isten olyan szorosan fog bárkit a mennyhez kötni, aki befogadja Őt, hogy az illető felfedi a mennyországot a földön. Isten azt akarja, hogy napjaink – különösen mostantól fogva – olyanok legyenek, mint a mennyország napjai a földön a Szentírás szerint. És ezt mindenkivel megteszi, aki teljesen engedelmes lesz Istennek és az Ő igazságának, és hallani fogja a hangot a mennyből.
Ezért szeretnélek arra kérni benneteket, hogy ünnepélyesen és szent módon készítsétek fel elméteket és szíveteket a következő tanulmányra, hogy legyünk befogadók arra, amit az Úr mondani fog, legyünk befogadók arra, amit adni fog, és mindarra, amit tenni fog értünk. Istennek van egy fontos igazsága számunkra, egy olyan igazság, amely elvégzi azt a nagy munkát, amelyet értünk kell elvégezni, és nekünk teljesen át kell adnunk magunkat Neki, mondván: „Beszélj, Uram, mert hallja a Te szolgád.” És amikor Ő beszél, akkor tegyetek félre mindent, és fogadjátok el az Igét, mert az Isten Igéje; és ez az Ige, amely a világ fölé emel bennünket. És amikor Isten az, aki felemel minket, akkor világítani tudunk.