Miután már tanulmányoztuk Izrael történelmét, nincs semmi más, ami pontosabban és egyszerűbben magyarázhatná a Sínai törvényadás célját, mint a Galata levél harmadik fejezete, amelyet most röviden át fogunk tanulmányozni.

Ugyanolyan egyszerű, mint egy gyermek mesekönyve, mégis ugyanolyan mély és átfogó, mint az Isten szeretete.

Az első fejezet hatodik és hetedik verse leírja, hogy a galatabeli testvérek egy hamis tanítástól - hamis evangéliumtól megigézve elkezdtek távolodni a hittől. Ezért Pál apostol hevesen felkiáltott: „De ha szinte mi, avagy mennyből való angyal hirdetne is néktek valamit azon kívül, amit néktek hirdettünk, legyen átok. Amint előbb mondottuk, most is ismét mondom: Ha valaki néktek hirdet valamit azon kívül, amit elfogadtatok, átok legyen.” (Gal 1:8,9)

Pál apostol idejében a Szentírás egyetlen írott része az a könyv volt, amelyet általában Ószövetségnek hívunk. Amikor az apostol prédikált, kinyitotta ezeket a szent iratokat, amik alapján gondolkodott, és érdeklődő hallgatói ugyanazokban a szent írásokban kutattak, hogy meglássák igazak-e, amit hallottak. (Apcsel 17:3,11) Amikor eretnekséggel és lázadással vádolták, az apostol ünnepélyesen jelentette ki, hogy egész szolgálata alatt nem beszélt egyebet, csak „amiről a próféták és Mózes is megmondták, hogy be fog teljesedni” (Apcsel 26:22). Amikor ismét olvassuk az apostol anatémáját azok ellen, akik merészeltek más evangéliumot hirdetni, mint amit ő hirdetett, akkor tudjuk azt, hogy ha valaki mást prédikál, mint ami az Ószövetségben található, magára vonja Isten átkát. Ez egy nyomós ok, hogy hűségesen tanulmányozzuk Mózest és a prófétákat.

Tudva tehát, hogy Pál apostol mindig és mindenütt semmi másról nem prédikált, „csak Jézus Krisztusról, mégpedig mint megfeszítettről”, nem csodálkozunk, amikor felkiáltott: „Óh balgatag galáciabeliek, kicsoda igézett meg titeket, hogy ne engedelmeskedjetek az igazságnak, kiknek szemei előtt a Jézus Krisztus úgy íratott le, mintha ti köztetek feszíttetett volna meg?” (Gal 3:1). Mózes és a próféták írásai alapján az apostol megláttatta velük Krisztust, de nem úgy, mint akit keresztre feszítenek majd, és nemcsak úgy, mint akit néhány évvel azelőtt keresztre feszítettek, hanem mint aki egyértelműen és látható módon közöttük feszíttetett meg. Csak azokat a régi írásokat felhasználva az apostolnak sikerült felébreszteni bennük a lelkesedést és a hitet.

Megtérésük teljes volt, mert kaptak Szentlelket, és üldözést szenvedtek Krisztusért. Ezért az apostol azt kérdezte: „a törvény cselekedeteiből kaptátok-e a Lelket, avagy a hit hallásából?” (Gal 3:2). Ők hallották a törvény szavait, és hitben el is fogadták azt, így a Lélek munkálta bennük a törvény igazságát. „Isten azt a dolgot kéri tőletek, hogy higgyetek abban, akit ő küldött.” (Jn 6:29) Az apostol nem értéktelenítette a törvényt, hanem csak megfedte a megváltozott viszonyukat a törvénnyel szemben. Amikor hitben hallották, megkapták a Szentlelket és örültek neki; de amikor a törvény betöltéséhez emberi erőben kezdtek bízni, megszűntek hallgatni az igazságra.

Az apostol újra felteszi a kérdést: „Tehát az, aki a Lelket adja nektek, és hatalmas erőkkel munkálkodik közöttetek, a törvény cselekedeteiből teszi vagy a hit hallása által?” (Gal 3:5). Egy ilyen kérdésre a válasz természetesen az, hogy a hit hallásából, mert „Úgy, amint Ábrahám is hitt Istennek, aki ezt igazságul számította be neki.” (Gal 3:6). Ők, akárcsak Ábrahám, hit által igazultak meg - lettek igazak - nem cselekedetek által.

Mielőtt tovább haladnánk, tartsunk szem előtt néhány definíciót! „A bűn a törvénytelenség.” (1Jn 3:4) és „Minden igazságtalanság bűn.” (1Jn 5:17). Következésképpen ez azt jelenti, hogy az igazság hiánya a törvény megsértése, és minden igazság a törvény iránti engedelmesség. Így amikor olvassuk, hogy Ábrahám hitt Istennek, és ez igazságul számíttatott neki, biztosak lehetünk abban, hogy az ő hite a törvény iránti engedelmességnek lett beszámítva.

A hit igazságként való beszámítása nem egy üres formaság volt Ábrahám számára, és számunkra sem az. Jusson eszünkbe, hogy ezt a beszámítást Isten teszi meg, aki nem hazudhat. Ő olyan dolgokat hív elő a nem létezőből, mint meglévők, azzal a hatalommal, amely előhívja a halottakat az életre. Ábrahámnak valóban volt ilyen igazsága. A hit munkálkodik. „Isten azt a dolgot kéri tőletek, hogy higgyetek abban, akit ő küldött.” „Mert szívvel hiszünk az igazságra.” (Róm 10:10)

Ebből a kis kitérőből megérthetjük, hogy ebben a fejezetben nincs alábecsülve a törvény, hanem hogy az igazság - amely a hit gyümölcse - mindig Isten törvénye iránti engedelmességet jelent.

Ábrahám mindazoknak atyja, akik hisznek. „Értsétek meg tehát, hogy akik hitből vannak, azok az Ábrahám fiai. Előre látván pedig az Írás, hogy Isten hitből fogja megigazítani a pogányokat, eleve hirdette Ábrahámnak, hogy: Te benned fognak megáldatni minden népek.” (Gal 3:7,8) Az Ábrahámnak hirdetett evangélium ugyanaz az evangélium „minden ember számára”, és „hirdettetik az egész világon, bizonyságul minden népnek.” Hirdettetik majd „minden népnek”, és mindenki, aki hisz és megkeresztelkedik, megmenekül. De az evangéliumban „az Isten igazsága nyilvánul meg abban hitből hitbe”.  Az evangélium hirdetésének célja „a hitben való engedelmesség”. Az engedelmesség magával hozza az áldást, mert meg van írva: „Eszerint a hitből valók áldatnak meg a hívő Ábrahámmal.” (Gal 3:9).

A törvény átka

„Mert a törvény cselekedeteiben bízók átok alatt vannak, amint meg van írva: Átkozott mindenki, aki nem marad meg mindazokban, amik meg vannak írva a törvény könyvében, hogy azokat cselekedje.” (Gal 3:10).

Ennek a versnek, vagy pontosabban a vers első részének figyelmetlen olvasása annak az elfogadására késztetett némelyeket, hogy maga a törvény és annak betartása átok. A vers utolsó részének gondos olvasása azonban azt mutatja, hogy az ilyen gondolat nagyon hibás, mert meg van írva: „Átkozott mindenki, aki nem marad meg mindazokban, amik meg vannak írva a törvény könyvében, hogy azokat cselekedje.” Az átok nem az engedelmességért van, hanem az engedetlenségért. Nem az van megátkozva, aki megmarad mindazokban, amik megírattak a törvény könyvében, hanem az, aki nem marad meg benne. Nem csak egy részét kell megtartani, hanem az egészet; nem csak egy ideig, hanem folyamatosan. Aki nem ezt teszi, meg van átkozva; következésképpen, aki megteszi azt, ami a törvénykönyvében van megírva, áldást nyer.

A Galata levél harmadik fejezetének 9. és 10. versében az áldás és az átok között ugyanazt a kontrasztot látjuk, mint az 5Móz 11:26-28 versekben: „Lásd, áldást és átkot adok ma elétek! Áldást, ha engedelmeskedtek az Úr, a ti Istenetek parancsolatainak, amelyeket ma parancsolok nektek, átkot pedig, ha nem engedelmeskedtek az Úr, a ti Istenetek parancsolatainak.” Egyrészt van egy felsorolás: a hit, az engedelmesség, az igazság, az áldás és az élet; a másik oldalon csokorba van szedve a hitetlenség, az engedetlenség, a bűn, az átok és a halál. Ezt a csoportosítást semmilyen módon nem befolyásolja az a korszak, amelyben valaki él.

„Az pedig, hogy a törvény által senki sem igazul meg Isten előtt, nyilvánvaló, mert az igaz ember hitből él. A törvény pedig nincs hitből, hanem aki cselekszi azokat, élni fog általa.” (Gal 3:11,12). „Aki cselekszi azokat, élni fog általa.”; de egyetlen ember sem cselekedte; „mert mindnyájan vétkeztek és szűkölködnek Isten dicsősége nélkül”. Ezért egyetlen ember sem találhat életet a törvényben. A „parancsolat”, amely az életre rendeltetett, „halálomra lett.” (Róm 7:10). Ez az oka annak, hogy aki megpróbálja megtartani a törvényt saját cselekedetei által, átok alá kerül. Azok elé tenni a törvényt, akik nem hit által fogadják el, azok számára nem jelent mást, csak halált hozó szolgálatot. A törvény átka a halál, amellyel sújtja áthágóit.

De „Krisztus váltott meg minket a törvény átkától úgy, hogy átokká lett értünk – mert meg van írva: Átkozott, aki fán függ” (Gal 3:13). Itt találjuk annak a bizonyítékát, hogy a halál a törvény átka, mivel Krisztus a halált szenvedte el a kereszten. „A bűn zsoldja a halál”; és Krisztus „bűnné lett értünk” (2Kor 5:21). „Az Úr mindnyájunk vétkét ő reá veté.” „az ő sebeivel gyógyulánk meg” (Ézsa 53:6,5).

Krisztus nem a törvény iránti engedelmesség alól váltott meg minket, hanem a törvény megsértésétől, és a haláltól, amely a bűn által van. Áldozatának célja az volt, hogy „a törvénynek igazsága beteljesüljön bennünk” (Róm 8:4).

Az igazság, miszerint „Krisztus váltott meg minket a törvény átkától úgy, hogy átokká lett értünk”, ugyanolyan valóságos volt Izrael napjaiban a Sínainál, mint napjainkban. Több mint 700 évvel azelőtt, hogy a keresztet felállították a Golgotán, Ézsaiás, akinek bűnét az Isten oltáráról vett szén megtisztította -  tehát tudta, mit beszél - azt mondta: „betegségeinket ő viselte, és fájdalmainkat hordozá”; „És ő megsebesíttetett bűneinkért, megrontatott a mi vétkeinkért, békességünknek büntetése rajta van, és az ő sebeivel gyógyulánk meg”.  Ez a szakasz azonos a Galata 3:13-mal.

Tehát Ézsaiás írásában külön hivatkozott Izrael gyermekeinek pusztai vándorlására: „Minden szenvedésüket ő is megszenvedte, és arcának angyala szabadította meg őket, szeretetében és kegyelmében váltotta meg őket, fölvette és hordozta őket a régi idők minden napján.” (Ézsa 63:9). Dávid, a zsoltáros mondta ezeket a lelket vidámító szavakat, amiket jóval Ézsaiás előtt írt: „Nem bűneink szerint cselekszik velünk, és nem álnokságaink szerint fizet nekünk.” „Amilyen távol van napkelet napnyugattól, olyan messze veti el tőlünk vétkeinket.” (Zsolt 103:10,12). Ez a nyelvezet egy megvalósult tényt ír le. Az üdvösség azokban a napokban ugyanolyan teljes volt, mint napjainkban.

Krisztus a „megöletett bárány a világ megalapítása óta”; és Ábel napjaitól kezdve egészen napjainkig Krisztus megváltotta a törvény átkától mindazokat, akik hisznek Őbenne. Ábrahám megkapta az igazság áldását; és „a hitből valók áldatnak meg a hívő Ábrahámmal együtt”.

Ez a tény még jobban ki van emelve a kijelentés által, mely szerint Krisztus átokká lett értünk. „Hogy az Ábrahám áldása Krisztus Jézusban legyen a pogányokon, hogy a Lélek ígéretét elnyerjük hit által.” (Gal 3:14). Minden áldás, amely Krisztus keresztjéből származik, Ábrahámé és mindazoké, akik hit által az ő gyermekei – függetlenül attól, hogy milyen nemzetiségűek és milyen nyelvet beszélnek. Csak Krisztus keresztjének minden áldása volt Ábrahámé. Nem csoda, hogy Ábrahám örült, amikor látta Krisztus napját. Krisztus kereszthalála elhozza nekünk Ábrahám áldását. Semmi többet nem kérhetnénk vagy képzelhetnénk.

 A módosítatlan szövetség

„Atyámfiai! ember szerint szólok. Lám az embernek megerősített szövetségét senki erőtelenné nem teszi, sem ahhoz hozzá nem ad. Az ígéretek pedig Ábrahámnak adattak és az ő magvának. Nem mondja: És a magvaknak, mint sokról; hanem mint egyről. És a te magodnak, aki a Krisztus. Ezt mondom pedig, hogy a szövetséget, melyet Isten előre megerősített Krisztusban, a négyszázharminc esztendő múltán keletkezett törvény nem erőtelenítheti; ez hatástalanná tenné az ígéretet.” (Gal 3:15-17 KJV)

Az első állítás nagyon egyszerű: senki sem semmisítheti meg, nem vehet el belőle, nem adhat hozzá egy emberi szövetséghez, amely jóvá lett hagyva. A következtetés ugyanolyan egyszerű. Isten szövetséget kötött Ábrahámmal, és esküvel erősítette meg. „Mert az emberek nagyobbra esküsznek, és náluk egy megerősítő eskü minden vitának véget vet. Ezért Isten is esküvéssel kezeskedett, mert még meggyőzőbben akarta megmutatni az ígéret örököseinek, hogy végzése változhatatlan. Azért, hogy két változhatatlan tény által, amelyekre nézve lehetetlen, hogy Isten hazudjon, erős vigasztalásunk legyen nekünk, akik hozzá menekültünk, hogy megragadjuk az előttünk levő reménységet.” (Zsid 6:16-18 KJV). Ezért azt a szövetséget, amit Isten esküje erősített meg Krisztusban saját létezésével garantálva teljesítését, soha nem lehet megváltoztatni. Egyetlen jótát vagy betűdarabot sem lehet eltávolítani vagy hozzáadni, amíg Isten él.

Figyeljük meg, hogy „Az ígéretek pedig Ábrahámnak adattak és az ő magvának”, a mag pedig Krisztus. Ábrahámnak tett minden ígéret Krisztusban erősíttetett meg. Tartsuk észben, hogy „az ígéretek” nem csak egy ígéret. „Mert Isten valamennyi ígérete őbenne lett igenné, és őbenne lett ámenné az Isten dicsőségére miáltalunk.” (2Kor 1:20)

 Ugyanakkor a mi reménységünk is

Figyeljük meg azt is, hogy az Ábrahámmal kötött és Isten esküje által Krisztusban megerősített szövetség az, amely reményt ad nekünk Krisztusban. Eskü által erősíttetett meg, hogy erős bátorságunk legyen a meneküléshez, és erősen kapaszkodjunk az előttünk álló reménységben. A szövetség lényege a hit általi megigazulás a keresztre feszített Jézusban úgy, mint mutatják Péter apostol szavai is: „Ti vagytok a próféták fiai és annak a szövetségnek fiai, amelyet Isten szerzett a mi atyáinkkal, amikor ezt mondta Ábrahámnak: A te magodban nyer áldást a föld minden nemzetsége. Isten elsősorban nektek támasztotta fel és küldte el Szolgáját, hogy megáldjon titeket azzal, hogy mindegyikőtöket elfordítja gonoszságától.” (Apcsel 3:25,26).

Krisztus keresztje és a megbocsátott bűnök áldása nemcsak a Sínai után létezett, hanem előtte, Ábrahám idejében is. Az üdvösség nem volt biztosabb azon a napon, amikor Jézus feltámadt a sírból, mint azon a napon, amikor Izsák saját áldozatára vitte a fát a Mória hegyén; mert Isten ígérete és esküje „két változhatatlan tény”.  „az embernek megerősített szövetségét senki erőtelenné nem teszi, sem ahhoz hozzá nem ad”. Annál inkább, amikor Isten esküvel megerősített szövetségéről van szó, amelyet saját életével garantál! Ez a szövetség magába foglalta az emberiség megváltását. Ezért a valóság az, hogy anélkül, hogy Isten beszélt volna Ábrahámnak a jövőről, az Isten Ábrahámnak tett ígéretét és esküjét követően egyetlen más dolgot sem lehetett hozzátenni a megváltási tervhez. Egyetlen kisebb vagy nagyobb kötelezettséget sem lehetett követelni, és a megváltás feltételein sem lehetett változtatni.

Ezért a Sínai törvény bejövetele nem hozhatott semmi újat az Ábrahámmal kötött és Krisztusban megerősített szövetségben, és semmilyen módon nem változtathatta meg az ígéretet. Az a szövetség, amit Isten erősített meg előbb Krisztusban, semmiképpen sem érvényteleníthető, vagy a 430 év után kiadott törvény sem hatástalaníthatja az ígéreteket.

A törvényt azonban meg kellett tartani, mert ha nincs megtartva, akkor biztos következménye a halál. Egyetlen jótát vagy betűtöredéket sem lehet eltávolítani a törvényből. „Átkozott az, aki nem tartja meg e törvény igéit, és aszerint nem cselekszik!” Tehát, mivel a Sínai törvény nem adott hozzá semmit az Ábrahámmal kötött szövetséghez, és mégis a törvényt tökéletesen meg kellett őrizni, azt jelenti, hogy a törvény benne volt az Ábrahámmal kötött szövetségben. Az igazság, amely szövetség által erősíttetett meg Ábrahámnak, - az igazság, amely hit által volt Ábrahámé - a Sínai-hegyen kiadott törvény igazsága volt. Ez még inkább nyilvánvalóbb azáltal, hogy Ábrahám a körülmetélés jelét kapta igazsága pecsétjéül, amely hit által volt az övé. A körülmetélés a törvény megtartásának a jele volt. (Róm 2:25-29)

Isten Ábrahámnak tett esküje - amely teljesen kiábrázolódik a tízparancsolatban - garantálta, hogy Isten belehelyezi igazságát minden hívőbe, és betakarja azzal. Mivel a szövetség Krisztusban erősíttetett meg, és magába foglalta a törvényt is, ez teljes bizonyossággal azt jelenti, hogy Isten elvárásai a napjainkban élő keresztényekkel szemben semmiképpen sem különbözik az Ábrahám idejében lévő elvárásoktól. A törvényadáskor egyetlen új elem se került bevezetésre.

„Akkor minek a törvény?” Ez egy jogos kérdés, amelyre válaszolni kell. Ha a törvény nem változtatta meg az Ábrahámmal kötött szövetséget, akkor mi volt az értelme? A válasz: „a bűnök okáért adatott”[1], a törvény megsértése miatt. (Gal 3:19) „A törvény pedig bejött, hogy a bűn megnövekedjék.” (Róm 5:20) A törvény nem volt „az Isten ígéretei ellen” (Gal 3:21), hanem teljes harmóniában vele; mert Isten minden ígérete igazság által van, és a törvény az igazság mértéke. Szükség volt, hogy a bűn megnövekedjék, hogy „miképpen uralkodott a bűn a halálra, azonképpen a kegyelem is uralkodjék igazság által az örök életre a mi Urunk Jézus Krisztus által”. A meggyőződés szükségszerűen megelőzi a megtérést.

Az örökséget csak az igazság útján lehet elérni, még akkor is, ha teljes egészében ígéret által van; mert az igazság a „kegyelem ajándéka”. De ahhoz, hogy az emberek értékeljék Isten ígéretét, érezniük kell azok szükségét. A törvény - mely olyan magasztos módon adatott - tudatni akarta velük, mennyire lehetetlen igazságot szerezniük saját erejükből, és ezáltal megértsék, hogy Isten vágyott megajándékozni őket ezzel.

Krisztus a Közbenjáró

Isten azáltal hangsúlyozta ezt a dolgot, hogy „egy Közbenjáró kezébe” adta. (KJV) Ki volt az a Közbenjáró? „A közbenjáró pedig nem csak egyvalakié, Isten ellenben egy.” (Gal 3:20) „Mert egy az Isten, egy a közbenjáró is Isten és emberek között, az ember Krisztus Jézus.” (1Tim 2:5). Jézus Krisztus tehát az, aki a Sínai-hegynél adta a törvényt. Mint Közbenjáró, e minőségben adta, aki közbenjár Isten és emberek között. Így bár lehetetlen volt olyan törvényt adni, ami életet biztosít, mégis a törvény, mely halált jelentett a hitetlen bűnösök számára, a Közbenjáró kezében van, aki feláldozta saját életét, ami a törvény a maga élő tökéletességében. Jézusban a halál eltűnik, és helyébe lép az élet; Ő viseli a törvény átkát, hogy mi részesüljünk a törvény áldásában. Ez azt a tényt tárja elénk, hogy a Sínainál a Kálváriát találjuk.

The Present Truth, 1896. november 19.

[1] Egyesek egy érvet építettek az „adatott” szóra, feltételezve, hogy Isten valami újat adott hozzá a korábban megfogalmazott rendelkezéseihez. Az 5Móz 5:22 megmutatja, milyen értelemben van használva ez a szó. Miután Mózes megismételte a tízparancsolatot, azt mondta: „Ez igéket szólá az Úr a ti egész gyülekezeteteknek a hegyen a tűz, a felhő és a homályosság közepéből nagy fennszóval, és nem adott hozzá többet”. Azaz elmondta, és elhallgatott. Ezt még világosabban látjuk Zsid 12:18,19 versekben: „Mert nem járultatok megtapintható hegyhez, és lángoló tűzhöz, és sűrű homályhoz, és sötétséghez, és szélvészhez. És trombita harsogásához, és a mondásoknak szavához, melyet, akik hallottak, kérték, hogy ne intéztessék hozzájuk szó.”