11. prédikáció

„Avagy nem tudjátok-e atyámfiai, mert törvényismerőkhöz szólok, hogy a törvény uralkodik az emberen, amíg él? Mert a férjes asszony, míg él a férj, ehhez van kötve törvény szerint, de ha meghal a férj, felszabadul az asszony a férj törvénye alól. Azért tehát az ő férjének életében paráznának mondatik, ha más férfihoz megy; ha azonban meghal a férje, szabaddá lesz a törvénytől, úgy hogy nem lesz parázna, ha más férfihoz megy. Azért atyámfiai, ti is meghaltatok a törvénynek a Krisztus teste által, hogy legyetek máséi, azéi, aki a halálból feltámasztatott, hogy gyümölcsöt teremjünk Istennek. Mert mikor a testben voltunk, a bűnök indulatai a törvény által dolgoztak a mi tagjainkban, hogy gyümölcsözzenek a halálnak; Most pedig megszabadultunk a törvénytől, minekutána meghaltunk arra nézve, amely által lekötve tartattunk; hogy szolgáljunk a léleknek újságában és nem a betű óságában.” (Róm 7:1-6)

A 7. fejezetben bemutatott alapnak tulajdonképpen két része van. Az első rész az általános tényeket ismerteti, az utolsó rész pedig az első részben feltárt részletekkel és sajátosságokkal foglalkozik.

Az imént olvasott hat versben egy illusztráció és annak alkalmazása szerepel. Az illusztráció könnyen érthető. A házasság egyszerű ténye van bemutatva. A törvény által a férjes asszony mindaddig a férjéhez van hozzákötve, amíg az él. Mi által? A törvény által. Törvényellenes, ha az asszonynak egyszerre két férje van; de ha az első férj meghal, a törvény megengedi, hogy a nő egy másik férfihoz menjen feleségül. Ez csupán egy világos szemléltetés, és ha e fejezet tanulmányozása során szem előtt tartjuk, nagy segítséget nyújt a megértésben.

Ebben a fejezetben nincs szükség érvre a törvény örökérvényűsége mellett. Nem ez a témánk tárgya. Az apostol nem hoz külön érvet annak bizonyítására, hogy a törvény nem szűnt meg. Érvelése onnan indul ki, ahol ez már meg van állapítva, és a törvény gyakorlati működését mutatja be némely esetekben. Az emberek szívébe azt a meggyőződést ülteti, hogy a törvény alatt állnak; és ha a törvény alatt állnak, hogyan lehetne azt eltörölni? A törvény igényt tart az emberek szívére, és Isten Lelke által érzik a bennük munkálkodó hatalom erejét, és ezért tudják, hogy nincs eltörölve.

Figyeljük meg, kinek írja Pál apostol ezeket a szavakat: „törvényismerőkhöz szólok”. (Róm 7:1) Ez a levél azoknak szól, akik Krisztus követőinek vallják magukat. Róm 2:17-ben ezt olvassuk: „Íme, te zsidónak neveztetel, és a törvényre támaszkodol, és Istennel dicsekedel.”

Az illusztráció: míg a törvény nem engedi meg, hogy egy nő egyszerre két férfival egyesüljön, azt megengedi, hogy egymás után következzen az egyesülés. A törvény az, ami megengedi, és a törvény az, ami egyesíti a másik férfival. Ugyanaz a törvény, amely egyesíti őt az első férjével, azt is megengedi, hogy egyesüljön a másodikkal, miután az első meghalt. Ezt a pontot könnyű megérteni, ezért nem szükséges ezen hosszasan időzni.

Az alkalmazás: „Azért atyámfiai, ti is meghaltatok a törvénynek a Krisztus teste által, hogy legyetek máséi, azéi, aki a halálból feltámasztatott, hogy gyümölcsöt teremjünk Istennek.” (Róm 7:4) Meg tudjuk határozni, hogy ki a két férj, kezdve a másodikkal. Az a „másik”, akivel összeházasodunk, Krisztus, aki feltámadt a halálból. A második házasság egyik fele mi vagyunk, a másik fele pedig Krisztus. Ő a második férj.

Felmerül a kérdés: ki volt az első férj, aki meghalt, hogy egyesülhessünk a másodikkal? Az 5. fejezetben választ kaptunk. Hasonlítsuk össze a Róm 7:5 verset a Róm 6. fejezetével! „Mert mikor a testben voltunk, a bűnök indulatai a törvény által dolgoztak a mi tagjainkban, hogy gyümölcsözzenek a halálnak.” A törvény tartott minket az első egyesülésben, és mivel voltunk egyesülve? Mibe mentünk bele? Mibe léptünk be? A 6. fejezetben azt találjuk, hogy a bűn teste Krisztus által megsemmisül. Milyen módon semmisül meg a bűn teste? Az ember Krisztussal való keresztre feszítése által.

Először is, egyesültünk a bűnnel - a bűnös testtel. Nem szolgálhatunk két úrnak. A fejezetben két szereplő van. Egy úr rabszolgái vagyunk - egy férjjel egyesülve. Nem szolgálhatunk egyszerre két urat, és nem lehetünk egyszerre két férjjel egyesülve. De egymás után egyesülhetünk. Az első, akivel mindannyian egyesültünk, a bűn teste; a második Krisztus, aki feltámadt a halálból.

Felmerül egy kérdés: mit jelent az, hogy Krisztus teste által meghaltunk a törvénynek? Ezzel elérkeztünk ahhoz a ponthoz, ahol az illusztráció csalódást okoz. Az illusztráció kiábrándít minket - miért? Mert teljességgel lehetetlen bármit is találni az életben, ami minden tekintetben pontosan ábrázolja az isteni dolgokat. Nincs olyan előkép, amely minden tekintetben megfelelne. Ezért van sokféle Krisztus-előképünk. Senki sem lehet az Ő teljes előképe. Egyik helyen Ádám Krisztus előképe; majd Ábel, Mózes, Áron, Dávid, Melkisédek és még sokan mások, akik Krisztus különböző fázisait képviselik, mert egyikük sem tudta Őt minden részletében képviselni.

Amikor az apostol az összes ember Izrael házával való egyesülését akarta bemutatni, azt mondta: „nem akarom, hogy ne tudjátok atyámfiai ezt a titkot.” (Róm 11:25) Ez egy titok; ez természetellenes. Azt mondta, hogy ez egy beoltási folyamat, de ellentétes a természetes módszerrel. Ezért a házasságnak ez a szemléltetése nem tekinthető minden részletében teljesnek. És mégis, végül is az illusztráció nem bukik meg, ha úgy döntünk, hogy az első férjjel való egyesülést bűnös egyesülésnek tekintjük. Ugyanez van ebben az alkalmazásban is. Azok, akik a testtel egyesülnek, azok főbenjáró bűnt követnek el. A törvény e kapcsolatban tartja őket - vagyis nem engedi, hogy könnyedén felbontsák ezt az egyesülést, mintha semmi sem történt volna -, hanem követeli az életüket. Ezekkel a magyarázatokkal megérthetjük, ami ezután következik.

Megtudjuk, hogy egyesültünk a bűnnel és a bűn testével. Ekkor Krisztus eljön hozzánk, és Csodálatosként mutatkozik be nekünk. Valójában Ő az egyetlen, aki valóban követelhet minket. „De az a mondásom ellened, hogy az első szeretetedet elhagytad.” (Jel 2:4) Az apostol azoknak ír, akik ismerik a törvényt, és akik elhagyták az első szeretetüket, és ami rájuk vonatkozik, az nagyobb mértékben vonatkozik a világiakra is. Krisztus a szívünk ajtaján kopogtat, és arra kér bennünket, hogy jöjjünk Hozzá. Egész nap kiterjesztette kezét egy lázadó nép felé, „amely nem a jó úton jár, hanem saját gondolatai szerint.” (Ézsa 65:2) Milyen mély, milyen kifürkészhetetlen Isten szeretete!

Jeremiás 3:1 versében ezt olvassuk: „Azután ezt mondta: Ha valaki elbocsátja a feleségét, és az eltávozik tőle, és más férfié lesz, vajon visszatérhet-e még hozzá? Nem lenne-e az az ország förtelmesen megfertőztetve? Te pedig sok szeretővel paráználkodtál, és visszajönnél hozzám? – mondja az Úr.” Pál apostol a korinthusiaknak ezt írja: „Mert isteni buzgósággal buzgok értetek; hisz eljegyeztelek titeket egy férfiúnak, hogy mint szeplőtlen szüzet állítsalak a Krisztus elé.” (2Kor 11:2)

Most a jellem szépségére vágyunk, amelyet csak Krisztusban találunk meg. Látjuk, hogy ez az egyesülés, amelyben vagyunk - a testtel - nem egy kellemes kapcsolat, de a férj, akivel házasok vagyunk, egy elnyomó zsarnok, aki úgy uralkodik rajtunk, hogy ne legyen szabadságunk. A test zsarnok, megkötözve tart minket, és arra késztet, hogy ne tegyük azt, amit akarunk, hanem, amit ő akar. Amikor Krisztus segítségével érezzük, hogy ez az egyesülés egy elkeserítő rabság, akkor ráébredünk az állapotunk igazi voltára, és felismerjük, hogy bár ez egy ideig tetszett nekünk, most már gyűlöljük, és vágyunk arra, hogy kiszabaduljunk belőle és egyesüljünk Krisztussal.

De itt jön a nehézség. Ezt fejezi ki a Jak 4:4 verse: „Parázna férfiak és asszonyok, nem tudjátok-e, hogy a világ barátsága ellenségeskedés az Istennel? Aki azért e világ barátja akar lenni, az Isten ellenségévé lesz.” Azt hiszitek, hogy az Írás hiába figyelmeztet: „Ne legyetek hitetlenekkel felemás igában; mert mi szövetsége van igazságnak és hamisságnak? vagy mi közössége a világosságnak a sötétséggel?” (2Kor 6:14) Amíg a testben maradunk, addig Krisztus nevét kívánjuk felvenni. Természetesen lehetetlen, hogy valóban élvezzük Krisztust és mégis ragaszkodjunk a bűn testéhez, bár a külső látszat szerint megtehetjük. Nem lehetünk ténylegesen egyszerre egyesülve Krisztussal és a világgal. Nem lehet Krisztus a férjünk, ha ugyanakkor együtt élünk a világgal.

Felvehetjük Krisztus nevét, ugyanakkor megtarthatjuk a testi bűnöket. De a törvény nem igazítja meg, aki ezt teszi - aki felveszi egyik férfi nevét és ugyanakkor egy másik emberrel él. Isten törvénye nem fog igazat adni, ha felvesszük Krisztus nevét és közben a testtel élünk. Jogos-e Krisztus nevét felvenni - azt mondani, hogy Krisztussal egyesülünk és ugyanakkor a bűn testével élünk egységben? Nem, természetesen nem.

Itt ismét azt találjuk, hogy a törvény minden lépésnél be van tartva a hit általi megigazulás kérdésében. El van vágva az ember minden lehetősége, hogy azt mondhassa: „Én Krisztusé vagyok, és Krisztus az enyém, és nem számít, hogy mit teszek, mert Krisztus az, aki ezt teszi bennem.” Nem, ez nem így van. Nem tulajdoníthatunk semmilyen bűnt sem Krisztusnak. Ő nem felelős egyetlen bűnért sem, mert a törvény nem igazol bennünket semmilyen bűn elkövetésében. Látjuk tehát, hogy a hit általi megigazulás az ember tökéletes összhangba hozása a törvénnyel. A hit általi megigazulás nem biztosít semmilyen törvényszegést.

Azok esetével folytatjuk, akik nem voltak tisztában a törvény követelményeivel, miközben bizonyságot tettek róla. Azokhoz szól Pál apostol, akik ismerik a törvényt, akik dicsekednek a törvény magasztalásával, és ugyanakkor annyira vakok a törvény követeléseivel szemben, hogy azt hiszik, vallhatják Krisztust, mégis bűnben élhetnek. A törvény követeléseit nem mindig azok töltik be legnagyobb mértékben, akik vallják, hogy féltik a törvény becsületét. Talán egyesek még hirdették is a törvényt és ugyanakkor azt hitték, hogy a test kívánságainak eltűrésével élhetnek, azt gondolva, hogy Krisztussal egyesültek.

Krisztus elénk tétetett, és látjuk, hogy nem lehetünk egyszerre egyesülve Krisztussal és a bűn testével. Akkor azt mondjuk, hogy lemondunk az első férjről - a bűn testéről - és egyesülünk Krisztussal. De hogyan szabadulhatunk meg a bűn testétől – az első férjtől? Nem tudjuk megöletni azzal, hogy egyszerűen azt mondjuk. Az a nő, aki szívében megundorodott a férjétől, mert az egy brutális zsarnok, nem tud elszakadni tőle csak mert azt kívánja. Jó dolog, hogy Krisztust akarjuk szolgálni, ha szem előtt tartjuk árát, és tudjuk, hogy belefáradtunk a régi életünkbe, egy új életet akarunk kezdeni és Krisztussal akarunk élni. Mert ha eljutunk erre a pontra, akkor könnyen kitalálhatjuk, hogyan tegyük ezt.

Krisztus eljön hozzánk, és egyesülést ajánl. Ez törvényes, mert Ő az egyetlen, aki valóban igényt tarthat ránk, ezért amíg ebben a hitvány kapcsolatban élünk a bűn testével, Ő törvényesen jöhet hozzánk, és kérheti, hogy egyesüljünk vele. De mi a bűn testével vagyunk egyesülve, és a törvény nem jogosít fel minket, hogy Krisztussal egyesüljünk, amíg a bűn teste meg nem hal.

Figyeljük meg, hogy miről szól ez a kép a házasságról! Amikor két ember egyesül a házasságban, egy testté válnak. Ez rejtély. Pál apostol kijelenti, hogy „Annak okáért elhagyja az ember atyját és anyját, és ragaszkodik az ő feleségéhez; és lesznek ketten egy testté. Felette nagy titok ez: de én a Krisztusról és az egyházról szólok.” (Ef 5:31-32) Ezt a gondolatot tárja elénk a házasságról bemutatott kép. Hiszen ketten - én és a test - úgy kapcsolódunk össze, hogy már nem ketten vagyunk, hanem egy test, és életünk egy.

Tekintsetek vissza az életetekre, és gondolkodjatok, volt-e olyan időszak, amikor láttátok, hogy elszakadtatok a bűntől? Ez egy bűnös élete volt. A bűn mindig is része volt az életeteknek. Csak egy életünk van, és az a bűn volt. Annyira egyesülve voltunk a bűnnel, hogy egy életet alkottunk – ketten egy test voltunk. Akkor az egyetlen módja, hogy megszabaduljunk a bűn testétől – amely egy velünk –, hogy mi is meghalunk. Ezt mondta az apostol, hogy Krisztus teste által meghaltunk a törvénynek. Mert a testtel való egyesülés valóban törvénytelen volt, és a törvénynek követelése volt velünk szemben az egyesülés miatt. Halálra ad minket ezen egyesülés miatt. Meghaltunk Krisztusban, és a bűn teste is meghal.

A 6. fejezetben azt olvassuk, hogy „a mi ó emberünk ő vele megfeszíttetett, hogy megerőtelenüljön a bűnnek teste, hogy ezután ne szolgáljunk a bűnnek.” (Róm 6:6) Krisztus a saját testében hordozta bűneinket a fán. Magára vette bűneinket, hogy azok Vele együtt megfeszíttessenek, hogy a bűn teste megsemmisüljön. Mi beleegyeztünk, hogy meghalunk. Elismertük, hogy életünk elveszett a törvény számára, és hogy a törvény jogos követelése van velünk szemben. Ekkor önként lemondunk erről az életünkről, hogy a bűnnek ez az annyira gyűlölt teste meghalhasson. Annyira ellenálltunk a vele való egyesülésnek, hogy készek vagyunk meghalni, hogy ő is meghaljon.

„Eltemettettünk azért ő vele együtt a keresztség által a halálba: hogy miképpen feltámasztatott Krisztus a halálból az Atyának dicsősége által, azonképpen mi is új életben járjunk.” (Róm 6:4) Tehát, amiképpen Krisztussal együtt meghaltunk, úgy Krisztussal együtt feltámadunk. Krisztus azonban nem szolgája a bűnnek, ezért miközben keresztre feszíti a bűn testét, nem támasztja fel újra, és a bűn teste megsemmisül. Így feltámadunk, teljes az egyesülés köztünk és Krisztus között, hogy ezentúl gyümölcsöt teremjünk Istennek.

„Most azonban, miután meghaltunk arra nézve, ami fogva tartott bennünket [...].” (Róm 7:6) Ki halt meg? A bűn teste! Mivel a bűn testéhez voltunk kötve, a törvénynek kifogása volt ellenünk. Ne feledjük: Isten nem gyűlöl bennünket. Isten nem akar minket büntetni, de a bűnt nem tudja elviselni. Az Ő törvényének el kell ítélnie a bűnt, és mivel mi azonosultunk a bűnnel, tehát eggyé váltunk vele, a bűn elítélésével elkerülhetetlenül elítél bennünket is. Tehát mindaddig, amíg bűnös életet éltünk, addig ez a kárhozat elkerülhetetlenül ránk nehezedett. De, amint láttuk, van választásunk, hogy mikor halunk meg, és mi önként választottuk, hogy életünket átadjuk neki, míg mi az Ő életét kaphatjuk helyette.

Amikor életünket átadtuk a törvénynek, a törvény ellenünk támasztott követelése teljesült, mert most, hogy a bűn teste meghalt, megszabadulunk a törvénytől, ahogyan az asszony, akinek a férje meghalt, a törvény által megszabadult a férjétől, hogy mással egyesülhessen. De ugyanaz a törvény, amely őt az első férjéhez kötötte, egyesíti őt a második férjével. Így van ez ebben az esetben is. Ugyanaz a törvény, amely a bűn testéhez kötött minket, most a Krisztussal való egyesülésünkről tesz bizonyságot (Róm 3:21). A tökéletes törvény tanúskodik a Krisztussal való egyesülésünkről és igazolja azt. Amíg Krisztusban maradunk, a törvény igazol minket ebben az egyesülésben, mutatva, hogy a Krisztussal való egység a törvény szerint van.

Krisztus ereje képes megtartani minket ebben az egységben. „Hogyha pedig meghaltunk Krisztussal, hisszük, hogy élünk is ő vele.” (Róm 6:8) Krisztussal egyesültünk a halál aktusában. E halál által megszakadt az a kötelék, amely első házastársunkkal - a bűn testével - egyesített minket, a bűn teste megsemmisült, és most Krisztussal együtt feltámadunk.

Hiszünk abban, hogy Vele fogunk élni? Miért házasodnak az emberek? Azért, hogy így együtt élhessenek. Akkor, mivel Krisztussal egyesültünk a halál által, hisszük, hogy miután Vele együtt támadtunk fel, Vele fogunk élni. Továbbá – amikor két ember egyesül, akkor már nem ketten vannak, hanem egy testet alkotnak. Krisztusról ezt olvassuk: „hogy ama kettőt egy új emberré teremtse Ő magában, békességet szerezvén.” (Ef 2:15) Mi az Övéi ​​vagyunk, Krisztus és mi egyek vagyunk, ezért együtt alkotunk egy új embert. Ki ez az ember? Krisztus az.

Jól mondta Pál apostol: „Krisztussal együtt megfeszíttettem. Élek pedig többé nem én, hanem él bennem a Krisztus.” (Gal 2:20) Most már Krisztus él, nem mi. Mi vagyunk Krisztus képviselői a földön. Ezért imádkozott Krisztus a Gecsemáné kertben, hogy „tökéletesen eggyé legyenek, és hogy megismerje a világ, hogy te küldtél engem, és szeretted őket, amiként engem szerettél.” (Jn 17:23)

Honnan tudhatja ezt a világ? A Bibliából? Nem, mert a világ nem olvassa a Bibliát; ezért Isten a világ világosságaként állított minket a világba. A Biblia világosság és lámpás, de nem azoknak, akik nem fogadják el. Mi elfogadjuk Krisztus igéjét, tápláljuk vele lelkünket, beengedjük Krisztust a szívünkbe, és így jön létre az egyesülés. Akkor a világosság beragyogja a világot, és a világ megtudja, hogy Krisztus isteni Megváltóként küldetett.

Átugrunk néhány versszakot. Az apostol arról írt, hogy bár a bűn késztetései a törvény által jöttek, ez nem azért van, mert a törvény rossz, hanem azért, mert szent. A törvény által van a bűn megismerése. Pál apostol egykor a test szerinti biztonságban élt, Istent szolgálva, ahogy ő gondolta; de amikor eljött a parancsolat, megsokasodott a bűn rajta és ő meghalt. Ez a törvény, amely az életre adatott, mert megigazította az engedelmeskedőket, nem hozott számára mást, mint a halált, mert nem engedelmeskedett neki igazán. Ezért mondja: „Azért ám a törvény szent, és a parancsolat szent és igaz és jó.” (Róm 7:12)

De ne feledjük, hogy korábban Pál apostol tisztelte a törvényt, dicsekedett a törvénnyel, ezért azoknak írt, akik ismerik a törvényt, azoknak, akik minden erejükkel a törvény megtartására törekedtek. És mégis, ők azok, akiknek meg kell szabadulniuk a törvénytől. Miért? Mert miközben a törvénnyel dicsekedtek, a törvény megszegésével meggyalázták Istent.

Nos, mi szolgálunk, de hogyan? Nem úgy, mint korábban, a betű óságában, hanem a léleknek megújulása által. Ez azt jelenti, hogy a törvénynek való szolgálatunktól kell megszabadulnunk. Miért? Mert az egyszerűen egy kényszerített szolgálat volt. A betű óságában, vagyis nem volt benne lélek és élet. Nem Krisztusé volt, ezért bűn volt. Dicsekedtünk a törvénnyel, vallottuk, hogy megtartjuk a törvényt, mégis bűn volt ez a szolgálat és meg kell szabadulnunk a törvény ilyen jellegű szolgálatától, hogy helyesen szolgálhassunk. Most tehát a lélek megújulásában szolgálunk, nem a betű óságában.

A fejezet utolsó részében az apostol rámutat, hogy a betű tehetetlensége az, amitől meg kell szabadulnunk. „De én testi vagyok, a bűn alá rekesztve.” (Róm 7:14) Nagyon megbántjuk Pál apostolt, a szent embert, amikor azt állítjuk, hogy ezekkel a szavakkal a saját keresztény tapasztalatára utal. Ő ezáltal nem saját tapasztalatát írja le, amikor egyesült Krisztussal, hanem azok tapasztalatát, akik szolgálnak, de a betű óságában, és miközben állítják, hogy Istent szolgálják, földiek, eladva a bűnnek.

A szolgaságra eladott személy rabszolga. Mi a bizonyítéka ennek a rabszolgaságnak? „Mert nem azt művelem, amit akarok, hanem amit gyűlölök, azt cselekeszem. [...] Mert nem a jót cselekeszem, melyet akarok; hanem a gonoszt cselekeszem, melyet nem akarok.” (Róm 7:15,19) Volt már ilyen tapasztalatunk? Igen, küzdöttünk, de minden küzdelmünkkel együtt megtartottuk-e a törvényt? Nem, elbuktunk, és ez életünk minden lapjára rá van írva. Ez állandó szolgálat, de ugyanakkor állandó kudarc is.

Elbukok, új elhatározást teszek, megszegem azt is, aztán elcsüggedek. Aztán újabb fogadalmat teszek, és újra megszegem. Nem tudjuk azt tenni, amit tenni akarunk, ha fogadalmakat teszünk. Nem akarunk vétkezni, de állandóan vétkezünk. Elhatározzuk, hogy többé nem engedünk a kísértésnek, és nem is engedünk – a következő alkalomig, aztán újra elbukunk, ugyanúgy, mint korábban.

Amikor ebben az állapotban vagyunk, mondhatjuk-e, hogy van reményünk, és hogy „dicsekedünk az Isten dicsőségének reménységében”? (Róm 5:2) Nem hallunk ilyen vallomásokat – csak azt, amit szeretnénk megtenni, és amit nem sikerült megtennünk, de szándékozunk megtenni a jövőben. Ha az ember előtt ott van a törvény, és elismeri, hogy jó, mégsem tartja be a követelményeit, vajon kisebb-e a bűne Isten előtt, mint annak az embernek a bűne, aki nem törődik a törvénnyel? Nem.

Mi a különbség az úgymond keresztény ember, aki ismeri a törvényt, de nem tartja meg, és a világi ember között, aki nem tartja meg a törvényt, és nem ismeri el, hogy az jó? Csak ez: Mi akaratunkon kívül vagyunk rabszolgák, ők pedig saját akaratukból azok. Mi mindig szomorúak vagyunk, és semmit sem kapunk az élettől, miközben a világi ember legalább nem aggódik.

Ha valaki vétkezni szándékozik, nem jobb-e világi embernek lennie, aki nem tudja, hogy van szabadság, mint az, aki tudja, hogy van szabadság, de nem kaphatja meg? Ha már úgyis a bűn rabszolgáinak kell lennünk, ha a világ bűneiben kell élnünk, akkor jobb a világban lenni, annak örömeiben részesülni, mint nyomorúságos rabságban élni, és nem reménykedni a következő életben.

De hála Istennek, szabadok lehetünk. Amikor az élet elviselhetetlenné válik a bűn rabsága miatt, akkor reménykedhetünk, mert ez vezet bennünket a kérdéshez: „Óh én nyomorult ember! Kicsoda szabadít meg engem e halálnak testéből?” (Róm 7:24). Figyeljük meg: ez a felszabadulás! „Hálát adok Istennek a mi Urunk Jézus Krisztus által.” (Róm 7:25) Krisztus azért jött, hogy életünk legyen. Benne van az élet. Ő tele van élettel, és amikor annyira elegünk lett ebből a halál testéből, hogy készek vagyunk meghalni, hogy megszabaduljunk tőle, akkor átadhatjuk magunkat Krisztusnak, és meghalhatunk Benne; és velünk együtt meghal a halál teste is. Utána feltámadunk Krisztussal, hogy új életben járjunk, de Krisztus, aki nem szolgája a bűnnek, nem fogja a bűn testét életre kelteni. Így az elpusztul, és mi megszabadulunk.

Engedjük el minden bűnös szenvedélyünket, és higgyük el, hogy Krisztus valami sokkal jobbat ad ezek helyett, hogy leírhatatlan örömben legyen részünk. Nemcsak hogy most lesz öröm, hanem az egész örökkévalóságban is az lesz, örömének az Ő értékes ajándékáért.

Krisztus legyőzte a bűnt a testben, mi pedig hit által befogadjuk Őt és Vele élünk. Ez egy áldott élet. Fogadjuk el Krisztust hit által, és éljünk Vele!

General Conference Daily Bulletin, 1891. március 19.