Az új ének

Ézsaiás 12:1-6 (Lowth fordítás):

„¹Így fogsz szólni azon a napon: »Hálát adok neked, Jehova, mert haragudtál ugyan rám, de elfordult haragod, és megvigasztaltál. ²Íme, Isten az én üdvösségem, bízom és nem félek, mert erőm és ujjongó dalom Jehova, ő lett nekem üdvösségem.« ³Örömmel merítetek majd vizet az üdvösség forrásaiból. ⁴Így szóltok azon a napon: »Adjatok hálát Jehovának, szólítsátok a nevén, ismertessétek meg a népek közt tetteit! Emlékeztessetek arra, hogy magasztos a neve! ⁵Énekkel dicsérjétek Jehovát, mert fenséges dolgot művelt, legyen ismert ez az egész földön! ⁶Kiálts és ujjongj, Sion lakója, mert nagy közötted Izrael Szentje!«”

Ez az egyik legcsodálatosabb fejezet, és mindenkinek olyan alaposan kellene tanulmányoznia, hogy szavai örökre bevésődjenek az elméjébe. Az ehhez hasonló, vigasztalással és bátorítással teli szakaszoknak tökéletesen ismerősnek kellene lenniük minden ember számára. Ezeket nem mechanikusan kell tanulmányozni, mint ahogy egy tanuló megtanulja a helyesírási leckét, ismételgetve azt, hanem értelmesen és mélyen. Nem kell sok idő ahhoz, hogy a szakasz olyan alaposan rögzüljön az elmében, hogy a szavak maguktól következzenek sorban. Ha ez megtörtént, bármely váratlan pillanatban tanulmányozhatjuk a Bibliát, és táplálkozhatunk a mindig friss, élő Igéből.

Vegyük észre, hogy ez a fejezet a tizenegyedik fejezet folytatása, „azon a napon”. Melyik napon? Azon a napon, amikor Isai gyökere zászlóként áll a népek előtt, amikor az Úr másodszor is kinyújtja kezét, hogy összegyűjtse népe maradékát - Izrael száműzöttjeit. Röviden MA, mert: „Íme itt a kellemetes idő, íme itt az üdvösség napja.” Ezt az éneket nem a jövőben, a halhatatlan állapotban kell énekelni és tanulni. Most van itt az ideje, hogy az emberek azt mondják: „Jehova az én erősségem és énekem, Ő lett szabadítómmá nekem”, „bízom és nem félek”.

Figyeljük meg, hogy ez az ének azonos azzal, amelyet Mózes énekelt a Vörös-tenger kettéválása után. Hasonlítsuk össze a 2Móz 15:2 verssel! Amikor a megváltottak a Sion hegyén állnak majd, akkor „Mózesnek, Isten szolgájának énekét, a Bárány énekét” fogják énekelni (Jel 15:2-3), és ez pontosan ez az ének lesz. De ők már megtanulták, mielőtt odaérkeztek volna. Mózes még a pusztában volt, amikor elénekelte diadalénekét. Nem volt víz a pusztában, ahol Izrael fiai voltak, amikor csatlakoztak a kórushoz. De helyénvaló volt, hogy énekeljenek. A probléma az volt, hogy abbahagyták az éneklést, és ez megállította a fejlődésüket. Mert „az Úr megváltottai visszatérnek, és énekelve jönnek a Sionra, és örök öröm lesz a fejükön” (Ézsa 51:11). A megváltottak „új éneke” az, amit a földön tanultak meg, Isten szeretetétől ihletve, amely bár örökkévaló, de mindig új. Az „új parancsolat” a régi parancsolat, amely kezdettől fogva létezett. Amikor Isten kihozza az embert a szörnyű gödörből és a sárból, új éneket ad a szájába (Zsolt 40:1-4).

„Íme, Isten az én szabadítóm, bízom és nem félek.” Miért nem félek? Hogyan is félhetne valaki, tudva, hogy maga Isten az ő üdvössége? Isten nemcsak hogy üdvözít, hanem Ő maga az üdvösség. Ha Ő a miénk, akkor van üdvösségünk, nem csak keressük és reméljük azt. Ő a mi szabadításunk. Miből? Mindabból, amire szükségünk van ahhoz, hogy üdvözüljünk. „Kerestem az Urat, és meghallgatott engem, minden félelmemből kimentett engem.” (Zsolt 34:5) Ez a legjobb dolog az összes közül. Isten nemcsak a haláltól, hanem a halálfélelemtől is megszabadít minket. (Zsid 2:14-15) Sok dolog, amitől félünk, csak a képzeletünkben létezik, de a nyugtalanság ugyanolyan nagy számunkra, mintha a veszély valóságos lenne; félelmeink ugyanolyan nyomasztóak. Isten megment minket mindezektől a félelmektől. Azt mondja: „Ne félj a hirtelen való félelemtől, és a gonoszok pusztításától, ha eljő; Mert az Úr lesz a te bizodalmad és megőrzi a te lábadat a fogságtól.” „Aki pedig hallgat engem, lakozik bátorságosan, és csendes lesz a gonosznak félelmétől.” (Péld 3:25-26; 1:33).

„A szeretetben nincsen félelem; sőt a teljes szeretet kiűzi a félelmet, mert a félelem gyötrelemmel jár: aki pedig fél, nem lett teljessé a szeretetben.” (1Jn 4:18) Ne feledjük, hogy Isten közel van „valahányszor hozzá kiáltunk” (5Móz 4:7). „Ő ad mindenkinek életet, leheletet és mindent.” „Mert őbenne élünk, mozgunk és vagyunk.” (ApCsel 17:25,28) És Ő mindenható, nincs, aki ellene állhatna. (2Krón 20:6). „A mi Istenünk az égben van, és mindent megtesz, amit csak akar.” (Zsolt 115:3) És az Ő gondolatai, amelyeket felőlünk gondol, a békességnek és nem háborúságnak gondolata, hogy kívánatos véget adjon nekünk. (Jer 29:11). Nem világos tehát, hogy minden félelem, függetlenül annak természetétől vagy a félelem tárgyától, a bizalmatlanság bizonyítéka? Ilyenkor vagy kételkedünk az Ő gondoskodásában, vagy kételkedünk az Ő hatalmában. Ha félünk, az azt mutatja, hogy nem hisszük, hogy Isten közel van, vagy nem hisszük, hogy Ő törődik velünk, vagy nem hisszük, hogy meg tud menteni minket. Vegyük komolyan ezt a gondolatot! Gondold végig, milyen gyakran féltél, és milyen gyakran ural és irányít a félelem, majd döntsd el, hogy valóban szereted-e az Urat, és bízol-e Benne.

„Isten a mi oltalmunk és erősségünk! igen bizonyos segítség a nyomorúságban. Azért nem félünk, ha elváltoznék is a föld, ha hegyek omlanának is a tenger közepébe. Zúghatnak, tajtékozhatnak hullámai; hegyek rendülhetnek meg háborgásától.” (Zsolt 46:2-4) Valaki mondhatja: „Nem, nem gondolom, hogy félni fogok az utolsó nagy napon. Akkor majd bízom az Úrban”. Miért fogsz akkor jobban bízni az Úrban, mint most? Akkor megbízhatóbb lesz Ő, mint most? Nem tudod, hogy ha most nem ismered meg az Urat, és nem tanulsz meg bízni Benne, akkor sem fogsz Benne bízni? Jézus eljön, hogy bosszút álljon azokon, akik nem ismerik Istent. (2Thess 1:7-8). Most mindenki, aki ismeri az Úr nevét, Őbelé veti bizalmát. (Zsolt 9:11). Ezért azok, akik megmenekülnek, amikor az Úr eljön, Benne bízóknak találtatnak.

„De olyan sok apró dolog van, ami félelmet és aggodalmat kelt bennem. A nagy dolgoktól nem félek. Tudom, hogy akkor az Úr megvéd engem, de nem várom el Tőle, hogy megóvjon a váratlan hangok miatti szorongástól, vagy a félénkségtől és a félelemtől, hogy egy találkozón egy szót szóljak, vagy attól, hogy a tengeren vagy a tengeren lévőkért szorongjak.” Miért nem? Nem látod, hogy ez valójában Isten száműzése az élet hétköznapi dolgaiból? Ő a közel és a távol Istene is (Jer 23:23). Aki véghezviszi a nagy dolgokat, az teljes mértékben képes a kisebb dolgokat is megtenni. A kis dolgokban való félelem éppúgy az Istennel szembeni bizalmatlanság bizonyítéka, mint a nagy dolgokban való félelem. Azt mutatja, hogy nem hisszük, hogy Isten nagyon közel van vagy elég nagy ahhoz, hogy a részletekkel foglalkozzon. Isten igazi gyermekének, aki az Istenbe vetett állandó bizalom életét éli, nem kell és nem is félhet semmitől a világon. Aki nem fél Istentől, az nem félhet semmitől, mert semmi sem olyan nagy, mint Ő.

„Az Úr az én világosságom és üdvösségem: kitől féljek? Az Úr az én életemnek erőssége: kitől remegjek?” (Zsolt 27:1) Ő „mindenki bizodalma e föld határáig és a messzi tengereken.” (Zsolt 65:6) „Hajlékod az örökkévaló Isten, alant vannak örökkévaló karjai.” (5Móz 33:27) „Aki a Felségesnek rejtekében lakozik, a Mindenhatónak árnyékában nyugszik az. Azt mondom az Úrnak: Én oltalmam, váram, Istenem őbenne bízom! Mert ő szabadít meg téged a madarásznak tőréből, a veszedelmes dögvésztől. Tollaival fedez be téged, és szárnyai alatt lészen oltalmad; pajzs és páncél az ő hűsége. Nem félhetsz az éjszakai ijesztéstől, a repülő nyíltól nappal; A dögvésztől, amely a homályban jár; a döghaláltól, amely délben pusztít.” (Zsolt 91:1-6)

E tökéletes bizalom az Istennel való ismeretség eredménye. Mivel megtanult mindenben az Úrban bízni, bebizonyítva, hogy semmi sem túl kicsi, hogy elkerülje az Ő figyelmét, ezért a nagy megpróbáltatásban is bízhat Benne. „Megtérés és nyugalom által szabadultok meg; nyugodtság és bizalom által lesz erőtök.” (Ézsa 30:15) Amikor a tökéletes szeretet kiűzi a félelmet, akkor tökéletes nyugalom marad. Ez a nyugalom marad Isten népe számára. Ez a szombat tökéletes megtartása. Ez az Ő áldott nyugalma, amelyet az Úr szombatja tesz ismertté. „A hetedik nap az Úrnak, a te Istenednek szombatja.” A szombattartás azonban korántsem teljesedik ki a hét utolsó napján a fizikai munkától való pihenésben. A munkától való tartózkodás e napon csupán az Istenben való tökéletes nyugodalmunk jele, amikor a lelkünket Istenre bízzuk, mint hűséges Teremtőre a jó megcselekvésében. (1Pét 4:19). A tökéletes nyugodalomnak azonban állandónak kell lennie. Ha az egyik nap bízunk, a következőn pedig szorongunk és félünk, az nem Istenben való megnyugvás. Az Úr szombati üzenetében, amely felkészít bennünket az Ő eljövetelére, megtaláljuk tehát azt a kinyilatkoztatást, hogy Isten teremtő és Úr, aki örökké megtart minket, hogy soha többé ne féljünk. Milyen csodálatos üzenet!

„Az én erőm és ujjongó dalom Jehova, ő lett nekem üdvösségem.” Figyeljük meg, mit kap cserébe az, aki elismeri, hogy nincs ereje: az Urat kapja erősségül. Az Úr minden ereje az övé. Így minden erővel meg van erősítve „dicsőségének hatalma szerint” (Kol 1:11). Ez sokkal jobb, mint amit bárki remélhetne, sőt még a legmagasabbra becsült erejénél is több.

„Örömmel merítetek majd vizet az üdvösség forrásaiból.” Mikor? Most, bármikor, amikor szomjúhozzátok az üdvösséget. Jézus így könyörgött: „Ha valaki szomjúhozik, jöjjön én hozzám, és igyék.” (Jn 7:37) „Aki szomjúhozik, jöjjön el; és aki akarja, vegye az élet vizét ingyen.” (Jel 22:17) Isten „az élő vizek forrása” (Jer 2:13). „Őbenne élünk”, ezért folyamatosan vizet merítünk az üdvösség kútjából, akár tudunk róla, akár nem. Ismerjük fel ezt a tényt, és az élet vizéből való ivás öröm lesz.

„Hirdessétek a népek közt nagyságos dolgait.” Ez legyen minden ember alapvető elfoglaltsága. Senkinek sincs joga, hogy beszéljen egy másik léleknek a saját gyengeségéről. A mi egyetlen foglalkozásunk az, hogy Isten országának dicsőségéről, és az Ő erejéről beszéljünk, hogy tudtul adjuk „az ember fiainak az Ő hatalmát, és az Ő országának fényes dicsőségét” (Zsolt 145:12). Mondjátok Júda városainak: „Íme, a ti Istenetek!” Általában nem kell túl sokat beszélnünk az embereknek saját gyengeségünkről és jelentéktelenségünkről; általában jól tudják ezt anélkül is, hogy különösebb erőfeszítéseket tennénk ennek bemutatására. Nem tesz jót nekik, és növeli a mi csüggedésünket, ha gyengeségünkről beszélünk. Amikor azonban Jehova erejéről beszélünk, akkor vég nélküli téma áll rendelkezésünkre, amely megerősíti és bátorítja mind a beszélőt, mind a hallgatót.

„Kiálts és ujjongj, Sion lakója, mert nagy közötted Izrael Szentje!” „Van egy folyam, melynek árja Isten városát örvendezteti, a Felséges szent hajlékait. Isten van benne, ezért nem rendül meg.” (Zsolt 46:5-6) Isten jelenléte a Sionban mozdíthatatlanná teszi azt. Hasonlóképpen Isten jelenléte népe között biztonságossá teszi azt. Isten jelenléte az emberben állhatatossá teszi őt, mozdíthatatlanná, és az Úr munkájában mindenkor gyarapodóvá. (1Kor 15:58). Miért kiáltsatok Hozzá? Talán azért, mert olyan nagyok vagytok? Nem! Mert Isten olyan nagy, és Ő bennünk lakik. „Nagyobb az, aki bennetek van, mint az, aki e világban van.” (1Jn 4:4) „Mit mondunk azért ezekre? Ha az Isten velünk, kicsoda ellenünk?” „Mert meg vagyok győződve, hogy sem halál, sem élet, sem angyalok, sem fejedelemségek, sem jelenvalók, sem eljövendők, sem hatalmasságok, sem magasság, sem mélység, sem semmi más teremtmény nem szakíthat el minket Isten szeretetétől, amely Jézus Krisztusban, a mi Urunkban van.”

The Present Truth, 1899. március 9.

A