Review & Herald, 1889. október 8. - Az előrelépés szükségessége

Reggeli prédikáció

Remélem, hogy a szívünket már az összejövetel elején megérinti a Megváltó határozott kijelentése: „Nálam nélkül semmit sem cselekedhettek”. Nagy és ünnepélyes igazságot bízott ránk az Úr ezekben az utolsó napokban, de az igazságba való puszta beleegyezés nem fog megmenteni minket. Az igazság alapelvei át kell, hogy szőjék életünket és jellemünket. Szívünkben kell őriznünk minden fénysugarat, amely az utunkra esik, és Isten elvárásainak megfelelően kell élnünk. Növekednünk kell a lelkiségben. Sok áldást elveszítünk, amelyben részünk lehetne ezen az összejövetelen, mert nem haladunk előre a keresztény életben, ahogy kötelességünk elénk tárul. Ez pedig örök veszteség lesz.

Ha valóban felismernénk munkánk jelentőségét és nagyságát, és tisztán látnánk jelenlegi állapotunkat, ámulattal töltene el mindannyiunkat, hogy Isten – méltatlanságunk ellenére – képes felhasználni bennünket a lelkek igazsághoz vezetésének munkájában. Sok mindent meg kellene értenünk, amit még nem értünk, mert nem értékeljük eléggé azokat a kiváltságokat, amelyeket kaptunk. Krisztus így szólt tanítványaihoz: „Még sok mondanivalóm van hozzátok, de most el nem hordozhatjátok.” Ez a mi helyzetünkre is igaz. Vajon nem értették volna meg azt, amit mondani kívánt, ha beszédének megtartói lettek volna, ha pontról pontra követték volna az igazságot, amit eléjük tárt? De, bár akkor nem érthették meg, megígérte, hogy elküldi nekik a Vigasztalót, aki elvezeti őket minden igazságra. Képesnek kell lennünk arra, hogy megértsük Krisztus Lelkének tanítását, vezetését és munkáját. Istent vagy az Ő igazságát nem mérhetjük saját véges megértésünk vagy előre kialakított véleményeink mércéjével.

Sokan közülünk nem értik meg az állapotunkat, mert lelki értelemben vakok. „Próbáljátok meg magatokat, hogy hitben vagytok-e! Vizsgáljátok meg magatokat! Vagy nem ismeritek fel magatokban, hogy Krisztus Jézus bennetek van? Ha nem, akkor nem álltátok ki a próbát.” Bízom benne, hogy egyikünk sem lesz elvetve. Vajon Krisztus hit által lakozik a szívetekben? Az Ő Lelke bennetek él? Ha igen, akkor lelketek olyannyira vágyakozik majd azok megmentésére, akikért Krisztus meghalt, hogy az én teljesen háttérbe szorul, és csak Krisztus lesz felmagasztalva. Testvérek, ebben az időben nagy szükségünk van az Isten előtti mély meg­alázkodásra, hogy a Szentlélek kiáradhasson ránk.

Nagyon sokan megelégszenek az igazság felszínes ismeretével. A jelenvaló értékes igazságok a kiadványainkban olyan világosan vannak bemutatva, hogy sokan megelégszenek ezekkel, és nem mélyednek el személyesen a Szentírás kutatásában. Nem elmélkednek az elhangzott kijelentéseken, és nem állítanak minden mondatot a törvény és a bizonyságtétel elé, hogy lássák, vajon a gondolatok megfelelnek-e Isten szavának. Sokan nem tartják fontosnak, hogy a bibliaverseket egymással összevessék, és a lelki dolgokat lelki dolgokkal hasonlítsák össze. Ezért nem növekednek a kegyelemben és az igazság ismeretében, ahogyan arra kiváltságosok lennének. Elfogadják az igazságot anélkül, hogy mély meggyőződésük lenne a bűnről, és Isten ügyében munkásként lépnek elő, miközben valójában megtéretlenek. Valaki így szól: „Szeretnék valamit tenni az igazság érdekében.” Egy másik pedig ezt mondja: „Szeretnék részt venni a munkában.” Mivel testvéreink erősen törekednek minél több munkás összegyűjtésére, elfogadják ezeket az embereket anélkül, hogy megvizsgálnák, vajon életük tanúskodik-e Jézus üdvözítő ismeretéről. Senkit sem szabadna elfogadni Isten szent ügyének munkásaként, amíg nem bizonyítja, hogy valódi és élő tapasztalata van Isten dolgaiban. Egyházunk hanyatló állapotának egyik oka az, hogy sokan így jöttek az igazsághoz, és soha nem tapasztalták meg Isten megtérítő erejét kiáradni a lelkükre.

Sok lelkész soha nem tért meg. Imaórákon vesznek részt, ahol újra és újra ugyanazokat az elcsépelt, élettelen imákat mondják el. Ugyanazokat a száraz beszédeket prédikálják hétről hétre, hónapról hónapra, és semmi friss vagy életteli üzenetet nem tudnak bemutatni a gyülekezeteknek. Nyilvánvaló, hogy nem eszik az Emberfia testét és nem isszák az Ő vérét, mert nincs bennük élet. Nem részesei az isteni természetnek, és Krisztus nem lakik a szívükben hit által.

Akik azt állítják, hogy Krisztussal egyesültek, azoknak az Ő munkatársainak is kell lenniük. Isten népének figyelmeztetnie kell a világot, és fel kell készítenie egy népet, amely megállhat az Ő haragjának napján, amikor az Emberfia eljön az ég felhőin. Krisztus egyháza tagjainak fel kellene fogniuk a Jézustól érkező isteni sugarakat, és vissza kellene tükrözniük azokat másokra, hogy világosságot hagyjanak az ég felé vezető úton. Olyanoknak kell lenniük, mint a bölcs szüzeknek, akiknek lámpásai elkészítve világítanak, és akik Krisztus jellemét tükrözik a világ előtt. Nem szabad megelégednünk ennél kevesebbel. Nem szabad megelégednünk a saját igazságunkkal Isten Lelkének mély megmozdulásai nélkül.

Krisztus azt mondta: „Nálam nélkül semmit sem cselekedhettek”. Ez a „semmi”, amely oly világosan látszik sokak szolgálatában, akik azt állítják, hogy az igazságot hirdetik, megrémít bennünket, mert bizonyítja, hogy nem tapasztalták meg Krisztus átalakító erejét a szívükben. Ha megnézzük a legfelsőbb ágaktól a legalsó ágakig szolgálatukat, semmi mást nem találunk, csak leveleket. Isten azt akarja, hogy magasabbra emeljük a mércét. Nem az Ő akarata, hogy köztünk ilyen mértékű lelki éhség legyen. Vannak közöttünk fiatalok, akik azt mondják, hogy elkötelezik magukat munkára, de valódi tapasztalatokra van szükségük Isten dolgaiban, mielőtt Krisztus ügyében hatékonyan dolgozhatnának. Ahelyett, hogy kilépnének a táborból, vállalnák Krisztus gyalázatát, ahelyett, hogy nehéz helyeken igyekeznének lelkeket megnyerni Krisztusnak, ezek a kezdők inkább kényelmes pozíciókat választanak, és meglátogatják azokat, akik már előrehaladottak a tapasztalatban. Ők inkább azokkal dolgoznak, akik jobban tudják őket tanítani, mintsem, hogy ők tanítsanak másokat. Gyülekezetről gyülekezetre járnak, könnyű helyeket választanak, esznek-isznak, és hagyják, hogy mások várjanak rájuk. Amikor megnézzük munkájuk eredményét, csak leveleket találunk. Jelentéseikben elmondják: „Itt prédikáltam, ott prédikáltam”, de hol vannak az általuk összegyűjtött kévék? Hol vannak azok a lelkek, akik munkájuk eredményeként elfogadták az igazságot? Hol vannak kegyességük és odaadásuk bizonyítékai? Azok, akik Krisztus katonáiként komoly erőfeszítéssel magasabb mércére emelik a gyülekezeteket, jó munkát végeznek.

Túl gyakran fosztotta ki a gyülekezeteket az általam említett csoport, mert támogatást kapnak a kincstárból, de semmit sem hoznak cserébe. Folyamatosan elvonják azokat az eszközöket, amelyeket a szorgos munkások támogatására kellett volna fordítani. Komoly vizsgálatot kellene végezni azok esetében, akik munkásként ajánlják magukat az ügy érdekében. Az apostol figyelmeztet: „A kézrátételt ne siesd el senkinél!”. Ha életük nem felel meg Isten mércéjének, a munkások méltatlanok. Ha azonban Krisztus hit által a szívben lakozik, Ő eltávolít minden rosszat, és Krisztus katonái rendezett életükkel bizonyítják elkötelezettségüket. Sokan lépnek be a szolgálatba, de befolyásuk rombolja a gyülekezeteket, és amikor elbocsátják őket, elbocsátásukat hibának tekintik. Krisztus nem lakozik a szívükben, mint az örök életre buzgó víznek kútfeje.

Szeretném sürgetni azokat, akik felelős pozícióban vannak, hogy ébredjenek rá kötelességükre, és ne veszélyeztessék a jelen igazság ügyét azzal, hogy alkalmatlan embereket alkalmaznak Isten munkájának elvégzésére._[117] Olyan férfiakra van szükségünk, akik hajlandók új területekre lépni, és fáradságos szolgálatot végezni az Úrért. Emlékszem, amikor Iowában jártam, amikor az ország még műveletlen volt, láttam a földműveseket, ahogy szántották a földet. Megfigyeltem, hogy erős csapatokat alkottak, és rendkívüli erőfeszítéseket tettek, hogy mély barázdákat szántsanak, de a munkások fizikai erejük gyakorlása révén egyre erősebbek és izmosabbak lettek. Új földekre menni és feltörni az emberi szívek érintetlen talaját, ez az, ami erőssé teszi fiataljainkat. Ez a munka közelebb viszi őket Istenhez. Segít nekik felismerni, hogy saját maguk teljesen erőtlenek. Teljes egészében az Úré kell, hogy legyenek. Félre kell tenniük minden önteltséget és önhittséget, és fel kell öltözniük az Úr Jézus Krisztust. Ha ezt megteszik, készek lesznek kilépni a táborból, és hordozni a terheket, mint a kereszt jó katonái. Hatékonyságot és képességeket nyernek majd azáltal, hogy legyőzik a nehézségeket és leküzdik az akadályokat. Szükség van felelős pozíciókra alkalmas férfiakra, de olyan embereknek kell lenniük, akik teljes bizonyosságot nyújtottak szolgálatkészségükről azzal, hogy hajlandók viselni Krisztus igáját. A menny jóváhagyással tekint az ilyen emberekre.

Arra kérlek benneteket, vegyétek meg a szemkenőcsöt, hogy megérthessétek, mit akar tőletek Isten, mit tegyetek. Túl sok prédikáció van, amely nélkülözi Krisztust. Az élettelen szavak sorolása, amelyekben nincs erő, csak megerősítik a népet hanyatlásában. Isten segítsen nekünk, hogy az Ő Lelke megnyilvánuljon közöttünk. Nem kellene megvárnunk, amíg hazamegyünk, hogy elnyerjük a menny áldását. A lelkészeknek itt, együtt a néppel kell keresniük Istent, és helyesen munkálkodniuk. Azok, akik régóta dolgoz­nak Isten művében, túlságosan is megelégedtek azzal, hogy csak várnak a késői eső záporaira, amely megelevenítené őket.

Mi vagyunk az a nép, akiknek Jánoshoz hasonlóan elő kell készítenie az Úr útját. Ha felkészültünk Krisztus második eljövetelére, akkor minden igyekezetünkkel azon kell munkálkodnunk, hogy másokat is felkészítsünk eljövetelére, ahogyan Krisztus előfutára is tette az első eljövetele előtt, megtérésre hívva az embereket. Isten igazságát be kell vinni a lélek templomába, hogy megtisztítsa és minden szennytől megmossa azt. Isten segítsen bennünket abban, hogy személyesen kutassuk a Szentírást, és amikor Isten igazságával betöltekezünk, az úgy fog áradni, mint élő forrásból a víz. Nem meríthetjük ki a menny forrását, és minél többet merítünk belőle, annál inkább vágyunk majd még többet meríteni az élő vízből. Ó, térjünk meg! A lelkészeknek és a fiataloknak meg kell térniük. Magasabb mércét kell kitűznünk. Egész népünknek meg kell felelnie Isten magas elhívásának Krisztus Jézusban. Imádkozzunk, éhezzünk és szomjúhozzunk az igazságra, mert Jézus mondja: „Boldogok, akik éhezik és szomjúhozzák az igazságot, mert ők megelégíttetnek.” _[118]

Review & Herald, 1889. október 8.