Isten szolgái

A.T. Jones

A 2Kor 6:1-10 versekben az Úr egy listát mutat be, mely szerint egyértelmű, hogy a Krisztusban hívő életében soha nem történhet olyan dolog, amit Isten kegyelme ne venne át, és ne alakítaná át a hívő ember javára a tökéletesség felé előrehaladása érdekében. Kegyelme ezt mindig megteszi, ha a hívő engedi, hogy a kegyelem teljesítse az Úr akaratát életében. Bárcsak engedné, hogy a kegyelem uralkodjon! Tehát „minden értetek van”, mert „tudjuk, hogy azoknak, akik Istent szeretik, minden javukra van, mint akik az ő végzése szerint elhívottak”. Ez nagyszerű! Ez valóban egy dicsőséges igazság! Sőt ez maga az üdvösség. Így a hívő ember „mindig” meg van erősítve, hogy „győztes legyen Krisztusban”.

De ez csak az igazságnak a fele. Az Úr nem csak megmenteni akarja a hívőt, hanem arra használja majd őt, hogy másoknak szolgáljon az Isten megismerésében, hogy ők is higgyenek. Nem szabad azt gondolni, hogy Isten kegyelme és ajándékai csak nekünk szólnak. Igaz, elsősorban nekünk szólnak. De azért a mienk elsősorban, hogy ne csak mi legyünk megmentve, hanem hogy általa áldjuk meg a többieket azzal, ahogy átadjuk nekik Isten ismeretét. Nekünk kell előbb részesülnünk az üdvösségben, mielőtt másokat hozzá vezetünk. Ezért van megírva: „Mindenki amilyen kegyelmi ajándékot kapott, úgy szolgáljatok azzal egymásnak, mint Isten sokféle kegyelmének jó sáfárai”, „Mindez pedig Istentől van, aki megbékéltetett minket magával Jézus Krisztus által, és nekünk adta a békéltetés szolgálatát”.

Tehát minden ember, aki részesül Isten kegyelmében, ugyanakkor azzal együtt megkapja a kegyelem munkáját is mindenki más számára. Mindazok, akik megbékülnek Istennel, a megbékéléssel együtt megkapják a megbékélés munkáját mindenki más számára. Ebben az esetben így szól a buzdítás: „Mint vele együtt munkálkodók intünk is titeket, ne vegyétek hiába Isten kegyelmét!” Részesültél a kegyelemben? Akkor „szolgálj másoknak”; ne vedd hiába Isten kegyelmét! Kibékültél Istennel? Akkor tudd meg, hogy Ő rád bízta a megbékélés munkáját! Hiába kaptad ezt a munkát?

Ha nem hiába kaptuk Isten kegyelmét, ha engedjük, hogy a kegyelem uralkodjon, akkor az Úr megcselekszi, hogy mindenben méltó szolgái legyünk. Ez az igazság. Az Úr mondja ezt, és így is van. „Hanem ajánljuk magunkat mindenben úgy, mint Isten szolgái.” Vagyis minden dologban bemutatjuk másoknak Isten ismeretét. Ezért az Úr nem csak arra vágyik, hogy „Krisztusban mindenkor diadalra vezessen minket”, hanem „ismeretének illata minden helyen megjelenjen általunk”. Vagyis rajtunk keresztül és mindenütt terjeszteni akarja az Ő ismeretét.

Egyedül nem tudjuk ezt megtenni. Rajtunk keresztül teszi meg. Nekünk együtt kell működnünk Vele. Dolgozunk kell Vele együtt. És amikor ilyen módon együttműködünk Vele, mint amilyen biztosak vagyunk, hogy megtesszük ezt, ugyanolyan biztosak lehetünk abban, hogy Ő mindig győztessé tesz minket Krisztusban, és általunk minden helyen terjeszteni fogja a Róla szóló ismeretet. Ő meg tudja tenni ezt; hála Istennek! Ne mondjátok, ne is gondoljátok, hogy Ő nem tudja megtenni ezt általatok.

Ő megteheti rajtad keresztül. Megteszi, ha nem hiába kaptad Kegyelmét. Bárcsak engednéd, hogy a kegyelem uralkodjon; bárcsak együttmunkálkodó lennél Vele. Igaz, hogy ennek megvalósulása egy rejtély. Rejtély az a tény, hogy embereken keresztül mutathatja meg a Róla szóló ismeretet, azon a helyen, ahol vagyunk, sőt mindenütt. Még ha rejtély, akkor is igaz! De vajon mi nem hisszük Isten titkát? Minden bizonnyal hiszünk. Akkor soha ne felejtsétek el, hogy Isten titka nem más, mint a testben megnyilvánult Isten. És mi test vagyunk. Ezért Isten titka Isten megnyilvánulása bennünk, akik hiszünk. Higgyétek el ezt!

Ne felejtsétek el azt sem, hogy Isten titka nem a szent testben megnyilvánult Isten, hanem a bűnös testben megnyilvánult Isten. Nem lenne semmilyen rejtély, ha Isten szent testben nyilvánulna meg - egy olyan valakiben, akinek semmi köze a bűnhöz. Ez elég világos! De ez egy rejtély, hogy a miénkhez hasonló, bűntől megterhelt és bűnre hajlamos testben nyilvánul meg. Igen, ez Isten rejtélye. Ez egy dicsőséges valóság, amiért hálásak vagyunk Istennek! Higgyétek el! Isten Jézus Krisztusban bebizonyította az egész világ előtt és minden ember örömére ezen a világon, hogy ez a rejtély valóban egy tény az emberi tapasztalatban.

Mert „Mivel a gyermekek test és vér részesei, ő is hozzájuk hasonlóan részese lett ezeknek”, „Ezért mindenben hasonlóvá kellett lennie testvéreihez” „Bűnné lett értünk” „az Úr őrá vetette mindnyájunk vétkét”. Tehát Jézus Krisztus ebben a világban élt, olyan természetben, mint a mienk, bűnnel megterhelt természetben, mint a mienk, és Ő maga is bűnné tétetett, mindenben megkísértetett, mint mi, de ennek ellenére mindig győzött az Úrban, és Isten Általa mindenütt megismertethette tudásának illatát. Így nyilvánult meg Isten a testben - a mi testünkben, a bűntől megterhelt testben - bűnné tétetve, gyengének és megkísértve ugyanúgy, mint mi. És így Isten rejtélye ismertté lett minden népnek, a hit engedelmességére. Ó, higgyétek el!

Ez Isten rejtélye ma és mindörökké - a testben megnyilvánult Isten, emberi testben, bűntől megterhelt, megkísértett és megpróbált testben. Ebben a testben nyilatkoztatja ki ismeretét Isten minden olyan helyen, ahol hívő találtatik. Higgyétek el, és dicsérjétek Isten szent Nevét! Ez az a rejtély, amit ma a hármas angyali üzenet által ismertté kell tenni minden nép számára a hit engedelmessége céljából. Ez az Isten rejtélye, amit ebben az időben „be kell fejezni” - és nem csak olyan értelemben, hogy a világ számára kell befejezni, hanem abban az értelemben fejeződik be, hogy a hívő emberben végzett nagy munkáját viszi végig. Ez az az idő, amikor Isten rejtélye véget ér, abban az értelemben, hogy Istennek testben kell megnyilvánulnia minden igaz hívőben, és mindenütt, ahol a hívő tartózkodik. Valójában ez Isten parancsolatainak és Jézus hitének igazi megtartása.

„De bízzatok, én legyőztem a világot”. Én bemutattam Istent a testben. Hitünk az, ami megnyeri a győzelmet a világ felett. Ezért mondhatjuk most: „De hála legyen Istennek, aki Krisztusban mindenkor diadalra vezet minket, és ismeretének illatát minden helyen megjelenti általunk”.

Review and Herald, 1896. szeptember 29.