Egy korábbi tanulmányban megvizsgáltuk Ábrahám hit általi megigazulásának esetét, illusztrálva a Róm 3. fejezetében bemutatott alapvető igazságot. Az első nyolc versben azt találjuk, hogy Ábrahám nem cselekedetek által igazult meg, hanem hit által. A megigazulás az Isten kegyelmének ajándéka volt, úgy Ábrahámnak, mint mindenki másnak, így nem volt mivel dicsekednie. Azt is láttuk, hogy az igazság tulajdonítása a bűnök bocsánatát jelenti. Az igazság az embernek tulajdoníttatik, válaszként az ő hitére - az igazság, amelyben mindazok részesülnek, akik hisznek - nem más, mint a bűnök bocsánata. (Lásd: Róm 4:5-8)

Nyilvánvalónak kellene lennie mindabból, amit már tanulmányoztunk a Római levélből, hogy a bűnök bocsánata nem a „megbocsátva” szó egyszerű tranzakciós iratként való betűzése a mennyei könyvekbe, hanem egy valós tény, ami személyesen érinti az egyént. Ezt az igazságot az emberbe helyezik, és ezzel takarják be; ez az áldás érkezik az emberhez. Ez egy változás, amely nem csak abból áll, hogy az Úr azt mondja a bűnösnek: „bűneidről nem emlékezem meg!”, hanem abból, hogy az Úr eltávolítja a bűnt tőle - olyan messzire távolítja el, mint amilyen messze van a napkelet a napnyugattól - hogy ez által az ember most úgy álljon az Isten oldalán, mintha soha nem vétkezett volna.

Ez valóban áldás. Természetesen ez több mint egy elméleti változás. Ez azt jelenti, hogy Isten egy erkölcsileg csődbe jutott embert talpra állít, hogy most jó cselekedeteket hajtson végre; mert csak egy jó ember képes jó cselekedetekre. (Lásd: Luk 6:45) Amint olvashatjuk a Róm 3:22 versben, ez az igazság, amely azért tulajdoníttatik, hogy eltávolítsa a bűnt, változást eredményez az emberben. Isten ezt az igazságot helyezi az emberbe, és ezzel takarja be. Így az ember igazzá tétetik úgy a belsőben, mint külsőben is.

Az apostol azt a kérdést teszi fel, hogy vajon ebben az áldásban csak a körülmetéltek részesülnek, vagy a körülmetéletlenek is; csak a zsidóknak szól, vagy a pogányoknak is? (Lásd Róm 4:9) Erre a kérdésre úgy válaszol, hogy bemutatja, milyen állapotban volt Ábrahám, amikor megkapta az áldást. „Milyen állapotában számíttatott be? Körülmetéltségében vagy körülmetéletlenségében? Nem mint körülmetéltnek, hanem mint körülmetéletlennek. És a körülmetélkedés jegyét körülmetéletlenségében tanúsított hite igazságának pecsétjéül kapta, hogy atyja legyen mindazoknak, akik körülmetéletlen létükre hisznek, hogy azoknak is beszámíttassék az igazság.” (Róm 4:10-11)

Egyszerre világossá válik, hogy ez megoldja azt a problémát, hogy kik Ábrahám gyermekei. Egy ember sem állíthatja, hogy Ábrahám gyermeke, csak azért, mert körülmetélték. És ez nemcsak napjainkra érvényes, hanem a múltra is igaz. Isten az igazságot Ábrahámnak tulajdonította, még mielőtt körülmetélték volna. Ezért, mivel ő az atyja mindazoknak, akik hisznek, azt jelenti, hogy nincs különbség a körülmetéltek és a körülmetéletlenek között. A körülmetélés csak annak az igazságnak a jele volt, amit hit által már korábban birtokolt. Ezért azok, akik nem birtokolják az igazságot, nincs joguk a jelhez; tehát ha nekik megvan a jel, de nem igazak, akkor csak látszólag Ábrahám gyermekei, de valójában nem azok. (Lásd: Keresztelő János izzó szavai a farizeusokhoz, Mt 3:7-9)

Sőt, nyilvánvaló, hogy Ábrahám és magva nem azért kapták a körülmetélés jelét, hogy elkülönüljenek más népektől. Isten sohasem épít választófalakat népe és a hitetlenek között. Krisztus azt mondta: „Ti vagytok a világ világossága” és megdorgálta a zsidókat, amiért rejtve tartották az Istentől kapott világosságot. Így cselekedve, elkülönülve a többiektől, túl jónak tartották magukat ahhoz, hogy társuljanak velük. Maga Krisztus példát mutatott, amikor készségesen keveredett össze minden társadalmi réteggel, hogy távol tartsa őket a saját igazságuktól. A farizeusok zúgolódni kezdtek, és azt mondták: „Ez bűnösöket fogad magához, és velük együtt eszik.” (Luk 15:2) Jézus nem azért imádkozott a tanítványaiért, hogy Isten vegye ki őket a világból, hanem hogy tartsa távol őket a rossztól. (Ján 17:15)

Az igaz ember, aki mindig, mindenütt és minden társadalomban megőrzi integritását, Isten szándéka szerint el van különülve ettől a világtól. Hasonlítsátok össze Róm 4:11 versét 1Móz 17:11 verssel! Az utóbbi versben azt találjuk, hogy a körülmetélés annak a szövetségnek a jele volt, melyet Isten kötött Ábrahámmal. Az első versben pedig azt tanuljuk, hogy ez a szövetség az igazság pecsétje volt. Ezért kénytelenek vagyunk arra a következtetésre jutni, hogy az Ábrahámmal kötött szövetség az igazság szövetsége volt. Ezt megerősíti Róm 4:13 verse: „Mert nem a törvény által adatott az ígéret Ábrahámnak és utódainak, hogy e világ örököse lesz, hanem a hit igazsága által.” Tartsuk észben:

(1) Az Ábrahámnak megígért uralkodás nem korlátozódott Kánaán kis területére, amit a zsidók később elfoglaltak. Kánaán csak az uralkodás kezdeti időszakára volt tervezve. Az ígéret mindaddig nem tekinthető teljesnek, amíg Ábrahám és magva az egész földet el nem foglalja. Ez összhangban van az apostol szavaival, miszerint Józsué nem adta a zsidóknak az örökség nyugodalmát, ezért csak a nyugalom napja marad az Isten népe számára. (Zsid 4:8-9)

(2) Az Ábrahámmal kötött szövetség magában foglalta ezt az uralmat. A szövetség örök uralkodást biztosított Ábrahámnak a föld felett. Vesd össze 1Móz 17:7-11 a Róm 4:11-13 versekkel! De a szövetség az igazság szövetsége volt. Ezért az Ábrahámnak tett ígéret nem kevesebbet tartalmazott, mint az új eget és az új földet, melyet mi is várunk, ennek az ígéretnek értelmében. (2Pét 3:13) Így, az Ábrahámmal kötött szövetség magában foglalta az igazságot, az örök megváltást és az egész földet. Azoknak szól, akik ugyanolyan hittel rendelkeznek, mint Ábrahám.

„Mert ha azok az örökösök, kik a törvényből valók, hiábavalóvá lett a hit, és haszontalanná az ígéret.” (Róm 4:14) Ez nem azt jelenti, hogy a hit értéktelenné válik, és az ígéret hatástalan, ha a törvény megtartói örökösök; mert senki más nem örökös. Az örökség azoknak szól, akik igazak, akik hit által rendelkeznek igazsággal. A hit képezi az ilyen ember igazságát. De ez azt jelenti, hogy nem tehet valakit örökössé csak a törvény birtoklása és az abban való bizalom a megigazulásra. Ha megtehetné, akkor nem létezne hit általi örökség. Könnyű észrevenni, hogy az ígéret esetében ez hatástalan lenne. Így, ha Isten örökséget ígért, kizárólag a hit alapján (természetesen egy munkálkodó hit alapján), és arra kérne minket, hogy munkálkodjunk és szerezzük meg ezt az örökséget, akkor az ígéret semmit sem érne. De Isten minden ígérete Jézus Krisztusban Igen és Ámen; az öröklés a hit általi megigazulás alapján történik.

„Mert a törvény haragot nemz: ahol pedig nincsen törvény, ott törvény ellen való cselekedet sincsen.” (Róm 4:15) Ez egy pozitív bizonyíték arra, hogy az örökség nem törvény által történhet, hanem hit által. A törvény által van a bűn ismerete. Már tanultuk, hogy mindnyájan vétkeztünk, de a törvény haragot nemz a törvény áthágójában, ezért mindnyájan elítélve vagyunk. Itt van a széles föld, amely a megígért örökség. Itt van egy ember, aki semmibe veszi Isten ígéretét, és továbbra is igényt tart a föld egy részére. Eljön az ítélet napja, és úgy gondolja, hogy eleget dolgozott, hogy igazolhassa „igényét”, ezért a Bíróság elé áll, hogy örökre megkapja az örökséget. De örökség helyett saját hibáival találja szemben magát, mert a törvény, amiben bízott, kijelenti, hogy ő egy lázadó, aki elvesztette életét, és ahelyett, hogy örökséget szerezne, elveszíti életét.

„Azért hitből, hogy kegyelemből legyen, hogy bizonyos legyen az ígéret valamennyi utódnak, nemcsak a törvényből valónak, hanem az Ábrahám hitéből valónak is. Ő mindnyájunknak atyja Isten előtt – amint meg van írva, hogy „sok nép atyjává tettelek téged” –, akiben hitt, hogy a holtakat megeleveníti, és azokat, akik nincsenek, előszólítja mint meglevőket.” (Róm 4:16-17)

Ez a nagy reménységünk oka. Hit által van az örökség, kegyelem által; ezért mindenki részesülhet benne. Mit számít, hogy a törvény elveszettnek jelentette ki életeteket? „Krisztus váltott meg minket a törvény átkától úgy, hogy átokká lett értünk – mert meg van írva: Átkozott, aki fán függ – azért, hogy Ábrahám áldása Krisztus Jézusban a pogányoké legyen, hogy a Lélek ígéretét hit által megkapjuk.” (Gal 3:13-14)

Micsoda áldás! És milyen bizonyosságunk lehet, hogy részesülni fogunk benne! Az áldás az új föld öröksége, amit a törvénytelenség soha nem fog megrontani. Isten szent akarata - az Ő törvénye - uralkodni fog ezen a földön, ugyanúgy, mint most a mennyekben. De mi mindnyájan vétkeztünk, és a törvény átka alatt vagyunk, örök halálra ítélve. Hogyan reménykedhetünk abban, hogy az örök élet részesei lehetünk? Isten végtelen kegyelme által Jézus Krisztusban. Krisztus magára vette a törvény átkát azokért, akik hisznek - Ő testében viselte bűneinket, a keresztfán - és így az Ábrahámnak tett ígéret biztosítva van számunkra, mintha sohasem sértettük volna meg a törvényt. „Hála legyen Istennek az ő kimondhatatlan ajándékáért.”

Egy törvény hatályon kívül való jegyzéséig van érvényben. A bírósági hatályon kívül helyezését ugyanolyan teljes körben kell nyilvánosságra hozni, mint a törvény elfogadását. Ez minden emberi kormányzati ügyben elismert elv. Ugyanezt az elvet alkalmazzátok Isten törvényére! A törvény kezdetektől fogva létezett. A mennyei Felség ünnepélyesen jelentette ki, földet megrázó hangon; az ujjával, időtálló kőtáblára írta; önmagában teljes volt. Az ószövetségben többször is tökéletesnek, biztosnak, jónak, igaznak, örökkévalónak nyilvánítja ki. Jézus Krisztus az újszövetségben kijelenti, hogy nem azért jött, hogy megsemmisítse a törvényt, és könnyebben múlik el az ég és a föld, mint a törvényből egyetlen jóta. (Mt 5:17:20; Lk 16:17)

A 119. Zsoltár 172. versében a zsoltáros kijelenti, hogy ez Isten igazsága, majd az Úr azt mondta prófétáján keresztül, hogy „az én igazságom nem szűnik meg” (Ézsa 51:6-7). Ezen egyszerű elvek és a Szentírás teljes kijelentéseinek fényében hogyan mondhatja az ember, hogy a szombatot eltörölték vagy megváltoztatták? Nem jobb hinni Istennek?