112. levél, 1890. - W.C. White, J.E. White és felesége részére 

112. levél, 1890. - W.C. White, J.E. White és felesége részére 

112. levél, 1890. - W.C. White, J.E. White és felesége részére

Washington, D.C. 1890. december 22.

Drága gyermekeim, Edson, Emma és Willie!

Csütörtök este, december 18-án indultunk el Lynn-ből. Minden szükséges segítséget megkaptunk ahhoz, hogy eljussunk Bostonba és felszálljunk a hálókocsiba. Mivel a fekvőhely ára három dollár volt Washingtonig, Sara úgy döntött, hogy megspórolja ezt az összeget, és inkább egy nappali fülkében utazik. A hálókocsi kísérője azonban azt mondta, hogy ne menjen a nappali kocsiba, mert sok fekvőhely volt még szabadon. Azt mondta neki, hogy miután a hálókocsi kalauza ellenőrzi a helyeket, ő is kapni fog egy fekvőhelyet. Sara ezt visszautasította, mondván, hogy ez nem lenne becsületes a részéről és nappali ülőhelyet keres magának. Ekkor a kísérő beszélt a kalauzzal, aki megkérte, hogy maradjon. Fekvőhelyet nem kapott, de két széket igen, amelyeken a lehető legkényelmesebben elhelyezkedett. Egész éjjel jól aludt. Én viszont nem aludtam olyan jól, mint máskor, mert a karjaim elzsibbadtak a kemény ágy miatt. Kénytelen voltam dörzsölni és mozgatni őket, mert teljesen erőtlennek tűntek.

Szép időnk volt. A levegő friss és üdítő volt, a kocsik pedig nem voltak túlfűtve. Reggel rájöttünk, hogy nem fogunk időben, 11 órára Washingtonba érni, mert háromórás késésben voltunk. Egy órát vesztegeltünk Baltimore-ban, és végül délután háromra érkeztünk meg Washingtonba. Mivel senki sem várt ránk, a kísérő hívott egy fiákert, és a kocsis elvitt minket a missziótáborhoz.[758] Hálát adtunk az Úrnak, hogy a poggyászunkat és mindent elrendeztünk még szombat előtt, de elhatároztuk, hogy ezentúl mindig úgy fogjuk intézni, hogy csütörtökön érkezzünk meg a célállomásra.

Ők már alig remélték, hogy megérkezünk, de nagyon megörültek, amikor megláttak. Szombaton Ézsaiás 58. fejezetéből beszéltem. Olyan szabadságot éreztem, amilyet ezen az utazáson valahányszor csak szóltam. A terem zsúfolásig megtelt, és szép közösségi összejövetelünk volt. Tudtuk, hogy az Úr jelenléte ott van az összejövetelen. A Szentlélek szelíd és meggyőző befolyása érezhető volt, és a bizonyságtételek is jók voltak.

Vasárnap részt vettem a délelőtti összejövetelen. Olsen testvér cikkének felolvasását erre a napra halasztották. J.S. Washburn testvér szakaszokra bontotta a cikket, hogy többen olvashassák fel. Egy metodista prédikátor és a felesége egyértelműen elfogadták az igazságot. Baker a neve, ha jól tudom. Amikor elkezdte felolvasni a maga részét, ami egy idézet volt a bizonyságtételekből, többször is megpróbálta felolvasni, de folyton törölgetnie kellett a könnyeit, majd a szemüvege bepárásodott. Amikor a szöveg bizonyos részeihez ért, egyszerűen sírva fakadt. Washburn testvér felé fordult, átnyújtotta az írást és azt mondta: „Vedd át, nem tudom tovább olvasni.” De ezek a megszakítások csak még hatásosabbá tették az egészet. Washburn testvér bíztatta, hogy ez az ő alkalma, és olvassa tovább. A felolvasás után ünnepélyes imádság következett. Bennem közbenjáró lélek volt, és az összejövetelen mély érzelmek nyilvánultak meg. Ezután körülbelül harminc percet beszéltem, és ezalatt az idő alatt az Úr Lelke bőségesen kiáradt rám. Mindenki csodálatosnak tartja ezt a két alkalmat.[759]

Vasárnap este egy nagyobb termet sikerült szerezni, és én egy nagyszámú hallgatóságnak beszéltem, gyülekezeti tagoknak és kívülállóknak egyaránt. Nagy szabadsággal szóltam, és mindenki feszült figyelemmel hallgatta. Nem én választottam, hogy ezeken az esti alkalmakon beszéljek, de nem láttuk más módját annak, hogy az embereket összegyűjtsük. Gyűjtés is volt, amely meghaladta a terem bérleti költségét. Ez egy olyan terem, amely hetente három este foglalt. Mi egy estére béreltük ki. Egy táncteremről van szó, de jó a szellőzése. Mindenki örömmel gondolt vissza az előző esti összejövetelre.

Ma estére be van ütemezve egy összejövetel. Vasárnap egy kicsit esett az eső, de estére kiderült. Az egyetlen segítségem itt Washburn testvér. Ez jelentős erőfeszítéseket igényel a részemről, de igyekszem odafigyelni. Volt egy maláriás rohamom, de nem volt komoly. Elég erősnek érzem magam, és bátorságom van az Úrban. Próbáltam beszélni velük, hogy engedjenek el két alkalommal ezen a héten, hogy kétszer beszélhessek Baltimore-ban, de nem engednek el, úgyhogy itt maradok a következő szombatra és vasárnapra.

Mindenki csalódott volt, hogy nem jöttetek. És mivel nem jöttetek az elején, nem tartom bölcs dolognak, ha most jönnétek. Úgy gondoltam, hogy nem lenne jó ellátogatni Philadelphiába a washingtoni összejövetel után, mert vissza kellene térnünk ide, hogy felhasználjuk az engedélyeket, ezért inkább Ohio és Cincinnati felé vesszük az irányt. Közben meglátogatjuk Battle Creeket, és utána intézkedhetünk egy újabb indulásról, ha kötelességünknek látjuk az indulást. Három hónapja távol vagyok otthonról, megszakítás nélküli munkában.

Várom leveleteket, amint ideérhet. Ez egy fontos hely, és talán jó lesz, ha az erőmet erre a munkára használom, amennyiben az Úr kegyelme és ereje támogat engem.

Amíg itt leszek, Davis testvér kezeli a fogaimat. Sokan állnak döntés előtt. Reméljük, hogy úgy döntenek, hogy engedelmeskednek Istennek.[760]

A következő szombat böjt és imádság különleges napja lesz, komoly erőfeszítéssel a részemről. Bízom Istenben, az én Segítőmben és Istenemben, hogy erőt ad nekem. Ő kegyelmesen megsegített eddig is, és hiszem, hogy ezután is meg fog. Előre örülök annak, hogy a pünkösd napjainak jelenetei megismétlődnek, és Isten hatalma és kegyelme csodálatos módon fog kiáradni.

Krisztus vigasztaló ígéretére gondolok: „Nem hagylak titeket árván, eljövök hozzátok” (Jn 14:18). A Szentlélek ereje egyesül az emberi erőfeszítéssel, és az egész menny azon dolgozik, hogy felkészítsen egy olyan népet, amely megállhat az utolsó napokban. A vég közel van, és tekintetünket az eljövendő világra kell szegeznünk. Imádságom az, hogy a gyülekezetek felébredjenek erkölcsi kábultságukból, és komoly, őszinte erőfeszítéseket tegyenek. Ó, bárcsak látnák és megértenék, hogy az utolsó küzdelemben az Úr seregének Fejedelme vezeti a mennyei seregeket, belép soraink közé, és megvívja értünk a csatáinkat! Lesznek hitehagyások; erre számítunk is. „Közülünk váltak ki, de nem voltak közülünk valók;” (1Jn 2:19). „Minden plánta, amelyet nem az én mennyei Atyám plántált, kitépetik.” (Mt 15:13).

A mennyből alászálló hatalmas angyal bevilágítja a földet a dicsőségével, miközben hangos szóval kiáltja: „Leomlott, leomlott a nagy Babilon” (Jel 18:2). Ó, mennyire vágyom arra, hogy az egyház felkeljen és világítson, mert az Úr dicsősége felragyogott rajta! Mit nem vihetünk véghez Isten által, ha minden emberi eszköz megteszi a maga részét? „Nélkülem semmit sem cselekedhettek” (Jn 15:5). Hitünket és bátorságunkat is elveszíthetjük a küzdelem közepette, ha nem Isten ereje tart meg bennünket. A gonoszságnak minden elképzelhető formája heves tevékenységre fog kitörni.[761] A gonosz angyalok egyesítik erejüket a gonosz emberekkel, és folyamatos ellenségeskedésük következtében, tapasztalatot szereztek a megtévesztés és a küzdelem legjobb módszereiben. Évszázadokon át erősödtek, és nem fogják feladni az utolsó nagy összecsapást kétségbeesett harc nélkül. Az egész világ be lesz vonva ebben az utolsó nagy összecsapásban – egyik vagy másik oldalon. Kitör az armageddoni csata, és azon a napon senki sem lehet közülünk tétlen vagy alvó állapotban. Nagyon ébernek kell lennünk, mint a bölcs szüzeknek, akiknek edényeikben is van olaj a lámpásaik mellett. Mi ez az olaj? A kegyelem.

A Szentlélek erejének velünk kell lennie, és az Úr seregeinek Fejedelme a mennyei angyalok élére áll, hogy vezesse a harcot. Az ünnepélyes események, amelyek előttünk állnak, még csak ezután fognak megnyilvánulni. Trombita trombita után fog megszólalni, pohár pohár után ömlik majd ki sorban a föld lakóira.

Lenyűgöző fontosságú jelenetek állnak közvetlenül előttünk, és ezek az események bizonyosan annak a jelenlétéről tanúskodnak, Aki minden támadó mozgás felett őrködött, Aki végigkísérte ügyének menetelését a századokon át, és Aki elkötelezte magát, hogy népével lesz minden küzdelmükben a világ végezetéig. Meg fogja védeni az igazságot. Győzelemre fogja vinni azt. Készen áll arra, hogy hűséges követőit ellássa motivációval, céltudatossággal, erővel, bátorsággal, reménnyel és hogy kitartást öntsön beléjük egyre fokozódó tevékenységükhöz, mert közel van az idő.

A megtévesztések, ámítások és hamisítások csak szaporodni fognak. Mindenfelől kiáltások hallatszanak majd: „Íme, itt a Krisztus!”, „Íme, ott van!” De Krisztus azt mondja: „Ne menjetek utánuk.” Kemény küzdelem fog zajlani, mielőtt a törvénytipró lelepleződik a világ előtt, hogy láthatóvá váljon az, hogy ki ő és mi az ő munkája.[762] Miközben a protestáns világ egyre nagyobb szelídséget és rokonszenvet mutat a törvénytipró iránt, vajon Isten népe elfoglalja-e helyét Jézus Krisztus bátor és rendíthetetlen katonáiként, hogy szembenézzenek azzal, ami elkövetkezik, és életüket Krisztussal együtt elrejtsék Istenben? A titokzatos Babilon nem kíméli a szentek vérét, és vajon mi eléggé éberek leszünk-e ahhoz, hogy megragadjuk annak az angyalnak a világosságát, aki dicsőségével bevilágítja a földet?

Ébresszétek fel az erős férfiakat! Hadd hangozzanak el újra azok az üzenetek, amelyek az elmúlt ötven év során felhangzottak, valódi erejükben és jelentőségükben. Hadd hatoljon szívünkbe az a lelkület, amely ezeket az üzeneteket kísérte azokban a napokban! Ezeket a dolgokat nem szabad szomorúsággal és csüggedéssel említeni.

Arra kell gondolnunk, hogyan tekint a menny ezekre az eseményekre, és arra kell törekednünk, hogy összhangban legyünk azzal a munkával, amely most a mennyben folyik, hogy felkészítsenek egy olyan népet, amely megállhat ezekkel szemben az Úr nagy napján, és amely mindent megtett, amit csak lehetett, hogy ellenálljon nekik. (Ef 6:13). Engedjük, hogy az Igazság Napja sugarainak fénye és ereje átjárja a lelkünket! [Idézi: Jel 19:1-6]

Tekintetünknek nem szomorúságot kell tükröznie. Nem szabad panaszkodnunk és keseregnünk a megpróbáltatásaink miatt, bár sírni és sóhajtozni fogunk a földön elkövetett utálatosságok miatt. De erről nem akarok írni. Itt meg is állok. Az Úr áldjon meg benneteket, és adjon nektek erőt, hogy teljes szívvel az Ő oldalán álljatok. Csengetnek a reggelihez.[763]