20. levél, 1894. - C. Eldridge-nek és feleségének címzett levél

Kedves Eldridge testvér és testvérnő!

Az Úr figyelmembe hozta az eseteteket - a lelki állapototokat úgy, amilyen az igazság elfogadása után volt és amilyen jelenleg van. Az elveitek most nem olyanok, amilyennek lenniük kellene, vagy amilyenek lettek volna, ha értékeltétek volna az Igazság Napjának világosságát, és az Ő sugaraiban jártatok volna, amelyek az ösvényetekre ragyogtak. Eldridge testvér, az Úr kapcsolatba hozott téged az általa alapított intézményekkel, mert olyan talentumokkal áldott meg, melyek, ha meg lennének szentelve, áldást jelentenének az Ő ügye és munkája számára. De Isten Szentlelke nélkül, amely megáldaná és bátorítaná előrehaladásodat mint tanulóét, nem szerezheted meg azt a számodra nélkülözhetetlen tapasztalatot, amely szükséges ahhoz, hogy bölcs vezető légy egy olyan munkaterületen, amely minden tekintetben hűséget követel. Ha nem veted alá magadat annak, hogy Isten neveljen és tanítson, nem leszel képes sikeresen betölteni azt a tisztséget, amelyre az Úr elhívott. A munkások közül senki se kössön szövetséget senkivel saját céljai megvalósítása érdekében; mert egyikük bizonyosan félrevezetné a másikat.

A közted és Frank Belden közötti kapcsolat egyikőtöknek sem segített abban, hogy megszerezzétek azt a tapasztalatot, amely mindkettőtök számára nélkülözhetetlen volt. Mindkettőtökre szent felelősségeket bíztak. Isten mindkettőtöket próbára tett. Ez a felelősségteljes tisztség megkövetelte a napról napra és óráról órára szerzett tapasztalatot a lelki életben és az Isten iránti odaadásban. Isten részéről nem volt hiány; mindent megadott, ami szükséges volt ahhoz, hogy személyesen elnyerhessétek a keresztény jellem tökéletesítéséhez elengedhetetlen erőt._[1227] Az Úr nem kívánja, hogy egyéniségünk megsemmisüljön; nem az a célja, hogy két ember ízlésben és hajlamban egyforma legyen. Mindenkinek megvannak a sajátos jellemvonásai, és ezeket nem megsemmisíteni kell, hanem képezni, formálni és Krisztus hasonlatosságára alakítani.

Az Úr a természetes adottságokat és képességeket hasznos csatornákba tereli. Az Istentől kapott képességek használása során a tehetségek és a képességek fejlődni fognak, ha az emberi eszköz felismeri, hogy minden ereje Isten ajándéka, amelyet nem önző célokra kell felhasználni, nem azért, hogy nevet szerezzen magának vagy magas fizetést biztosítson önmagának, hanem Isten dicsőségére és embertársaink javára. Isten nevelése alatt az értelem nyitottá válik Isten befolyásának befogadására. Az igazság világossága munkálkodó eszközzé válik, mert az igaz hit szeretet által munkálkodik és megtisztítja a lelket. Minden önző célt ki kell űzni a lélekből. Az igazság, ha teljes mértékben elfogadják, több mint elegendőnek bizonyul arra, hogy meglágyítsa a szív talaját, alkalmassá téve azt arra, hogy a Magvető folyamatosan elvethesse benne az értékes magot, hogy termést hozzon a Mester számára. Mennyei befolyások munkálkodnak az értelem építésén és fejlesztésén, képessé téve azt a magasabb és szentebb érdekek megbecsülésére. Az az értelem, amely szüntelen a mennyei dolgok felé emelkedik, helyesen fogja értékelni az embereket és a munkával kapcsolatos dolgokat. A Szentlélek vezetése alatt minden oldalról megvizsgálja a témát, és képes lesz helyesen ítélni.

A Battle Creek-i kiadó irodáiban, miként a minneapolisi konferencián is, különféle befolyások mutatkoztak meg. Isten gondviselésében ezek a jellem próbái. Vajon az emberek mások befolyása alá kerülnek, vagy Isten félelmét és az Ő dicsőségét tartják szem előtt?_[1228] Valódi, mély istenfélelmet tanúsítanak-e, imádkozva és keresve Istent, hogy helyesen tudják mérlegelni az embereket és az eszméket, magukévá téve mindazt, ami jó, és elutasítva a pelyvát?

Isten erőteljesen akart munkálkodni a Szentlélek által azon a minneapolisi összejövetelen mindazokért, akik átadták volna neki útjaikat és saját akaratukat. Szándékában állt, hogy az az alkalom a legértékesebb iskolává váljon mindazok számára, akiket tanítani lehet. Bármilyen gyengék és tökéletlenek voltak is önmagukban, ha felismerték volna gyengeségüket és lelki tudatlanságukat, isteni erőt és megvilágosodást kaptak volna. Abban a zavarodottsággal teli időben, ha a könnyelműség, a tréfálkozás és a gúnyolódás helyett őszinte ima és erőfeszítés történt volna az összhang és az egység előmozdítására, a legértékesebb győzelmeket arathatták volna, amelyek a munkát nagymértékben előrevitték volna, és sok lelket megmenthettek volna. De Sátán cselszövéseinek való engedés és a sátáni tulajdonságok megnyilvánulása azon az alkalmon azt eredményezte, hogy a mennyei könyvekbe feljegyezték: „Nem méltó a bizalomra, amikor fontos érdekek forognak kockán.”

Isten azt akarja, hogy népe minden időben bölcs legyen, tudja, hogyan kell cselekedni az egész mennyei világegyetem szeme előtt. Amikor véleménykülönbségek merülnek fel, akkor minden lélekre ránehezedik a felelősség terhe. Az Isten félelme komolysághoz, gondossághoz és kitartó imához vezet, nem könnyelműséghez és gúnyolódáshoz, nem szójátékokhoz, nem tréfákhoz és iróniához. Mindenki érezni fogja az egyéni cselekedetekből és döntésekből fakadó következmények súlyát. Ha Minneapolisban minden testvér alázatos szívvel kereste volna az Urat, nem lett volna konfliktus, nem lett volna véleménykülönbség, nem lett volna udvariatlan szó, semmi meggondolatlanság._[1229] De azok az férfiak, akik nagy felelősségek hordozására voltak hivatva, meg akarták mutatni vezetői képességüket, hogy képesek a hajót a zátonyok között a kikötőbe vezetni. Nem várták meg az isteni útmutatást.

Miután elhagytuk Minneapolist, újra és újra meg kellett vívnunk a csatát. Idő veszett el, lelkek vesztek el, életek kerültek veszélybe – mindez azért, mert az emberek önelégültté váltak, és nem voltak figyelmesek arra, hogy az Úr útját kövessék. A próba folyamata minden egyes emberrel folytatódik. Minden lépés az egész mennyei világegyetem előtt történik. Bármilyen tisztséget töltsenek is be az emberek, amint hiúságban emelik fel lelküket, magukra hagyatnak, hogy saját útjukat járják, Isten segítsége nélkül. Ő nem tud velük együtt munkálkodni.

Az Úr terhet helyezett rám a Battle Creek-i kiadóval kapcsolatban. A tabernákulum tanácstermében egy üzenetet olvastam fel sok ember előtt. Ugyanezeket a szavakat később a kiadó vezetőinek is megismételtem. Mindent megtettem, amit csak tudtam. Voltak másolataim az anyagról, és azokat a felelős személyek kezébe adtam, hogy így az Úr akarata teljesedjék. De az idő telt, és a szükséges változtatások nem történtek meg. Az üzenet világosan bemutatta azokat az elveket, amelyeknek mindenkor irányítaniuk kell a kiadó működését. Ki lett jelentve, hogy ha az önzés alakul ki, ha a hivatalban dolgozók magas fizetéseket fogadnak el, az intézmény nem részesül az Úr áldásában mindaddig, amíg ezek a dolgok helyre nem lesznek hozva. Isten nem helyeselte a bizottságokban megnyilvánuló lelkületet. Szentségtelen szövetségek alakultak, egyik munkás támogatta és fenntartotta a másikat. Isten elégedetlen volt ezzel. „Jaj annak, aki alkotójával perbe száll, holott cserép a föld többi cserepeivel!”_[1230]

Az Úr megvizsgálta és próbára tette az embereket. Ó, ha megszabadultak volna az éntől, ha elszakították volna magukat az önzés átkától, és Isten különleges népeként úgy döntöttek volna, hogy elérik az Ő bölcsességének és kegyelmének céljait! Micsoda áldásban részesültek volna nemcsak egyénenként, hanem a családjaik, a gyülekezetek és az Isten által alapított intézmények is! De sajnos ahelyett, hogy Isten szavára hallgattak volna, ahelyett, hogy megfogadták volna az általa adott figyelmeztetéseket és feddéseket, saját szívük tanácsát és az emberek ajkáról származó szavakat követték. Így nemcsak saját lelküket, hanem mások lelkét is veszélyeztették befolyásukkal.

Ó, bárcsak megalázták volna szívüket bűnbánatban és bánkódásban! Akkor az isteni Sekina kiárasztotta volna drága, dicsőséges világosságát az Úr eszközeire, és minden szív örvendezett volna. Ha az Ő útján jártak volna, és megtartották volna parancsolatait, az Úr megerősítette volna őket a helyükön, és megadta volna nekik kegyelmét és bölcsességét. Jólét kísérte volna őket mindaddig, amíg alázatban járnak, Krisztusra tekintve, mint Példaképükre. Jólétük nem lett volna olyan, mint az emberi erő ingadozása. Ó, miért nem tekintenek az emberek Isten Igéjének tükrébe, és miért nem olvassák ki belőle jellemüket? Miért nem hallgatnak az isteni tanításra a barátaik megválasztásával és a kapcsolataik kialakításával kapcsolatban, amelyek formálják és alakítják a jellemet?_[1231]

Az Úr gyengéd irgalommal tekint Eldridge testvérre. Olyan régóta vezető, hogy nagyon nehéz számára alávetni magát Isten fegyelmezésének. Útjai jónak tűnnek a saját szemében, de nem lehet vezető azokban az intézményekben, amelyekben Isten uralkodik, addig, amíg előbb meg nem tanul engedelmeskedni.

Ellen G. White _[1232]