21. kézirat, 1888. - Az 1888-as év fájdalmas tapasztalatai

Valószínűleg Minneapolisban íródott, 1888-ban

Krisztus szeretetének olyan alapelvnek kell lennie, amely megmarad a szívben, és meghozza a szeretet, az érzékenység és a mások iránti tisztelet gyümölcseit. Az igazság szeretete, Krisztus betöltése meglágyítja és aláveti a szíveket. Jézus szívében lévő tisztaságnak, jóságnak és szeretetnek tükröződnie kell a szívünkben, és meg kell nyilvánulnia jellemünkben, hogy az isteni természet részesei legyünk, és gyengéd könyörületet érezzünk egymás iránt.

Évek óta ugyanazt a bizonyságtételt hirdetem tollal és szóval, tele felhívásokkal és könyörgésekkel, mégis csalódottan tapasztalom, hogy milyen kevesen veszik komolyan Krisztus igéjében megfogalmazott üzenetét, és hogy az Isten által rám bízott üzenet milyen csekély hatással van sok testvérem viselkedésére! Álmatlan éjszakákon az Urat kértem imádságban, hogy vegye el a terhet, amely oly nagy fájdalmat okozott a szívemnek. Ekkor élénken villant fel bennem az a gondolat, hogy azokat a dolgokat, amelyeket az isteni Megváltó megtapasztalt ezen a világon, mint fájdalmak férfia és betegség ismerője, ma Krisztus állítólagos követői megismétlik.

„És ő megsebesíttetett bűneinkért, megrontatott a mi vétkeinkért, békességünknek büntetése rajta van, és az ő sebeivel gyógyultunk meg.” (Ézsa 53:5)

Krisztus harminchárom évig élt ezen a világon, de hogyan bántak vele? A világ megtagadta, kigúnyolta, ítéletet mondott felette a tárgyalóteremben, és a sötétség fejedelmének eszközeiként kinyilvánították lelkületét, halálra adva Krisztust. Ez volt a legnagyobb gonoszság, amit az emberiség elkövethetett. Az, hogy nem osztoztak szeretetében, összetörte Isten Fiának szívét._[176]

Még a tizenkét tanítványa sem volt példaértékű a Sátán kísértéseivel szembeni ellenállásban. Júdás elárulta ellenségeinek, Péter pedig megtagadta Őt megaláztatásának órájában a tárgyalóteremben. Jézus csalódott a tanítványaiban, és én veszítsem el a bátorságomat, amikor előttem van Krisztus tapasztalata és példája? Roppanjak össze annak terhe alatt, hogy egyesek azok közül, akik állítják, hogy hisznek a jelenvaló igazságban, lelki magatartásuk és vakságuk miatt napjainkban ugyanúgy csalódást okoznak a Megváltónak, mint annak idején a zsidók tették, amikor Krisztus Emberként járt a földön?

Jézus nem mondhatja: „békesség néktek”, amíg meg nem szűnik minden pletyka, széthúzás, féltékenység és rosszindulatú gyanúsítás. Nagyon meg voltam terhelve. Nem tudtam, mit tehetnék. Néha lelkiismeret-furdalást éreztem, amiért nem tehettem többet, hogy felrázzam testvéreimet, hogy meglássák és felfogják súlyos veszteségüket, mivelhogy nem nyitják meg szívüket az Igazság Napjának fényes sugarai előtt. Így nem engedhetik, hogy a világosság sugarai szeretettel, hittel, Istenbe vetett bizalommal, türelemmel, jósággal és tisztasággal ragyogjanak másokra.

Addig viseltem a terhet, amíg szervezetem fel nem adta, és Healdsburgban elájultam. Közel két hétig az ágyhoz voltam kötve olyan súlyos betegség miatt, hogy nem volt erőm a hit gyakorlására sem. Annyira elcsüggedtem, hogy úgy éreztem, ebből az állapotból soha többé nem fogok kijönni. A bátorságom elszállt. Elveszítettem az életkedvemet.

Egy Oaklandból érkezett levélben azt írták, hogy különleges imaösszejöveteleket tartanak értem, hogy az Úr meggyógyítson a betegségemből, és képes legyek bizonyságot tenni az oaklandi sátoros összejövetelen. Megpróbáltam erőt venni magamon, hogy válaszoljak. Megpróbáltam hitben elindulni, ahogy korábban is tettem. Egy ágyat készítettek számomra a kocsiban az ülésekből, és ezen feküdtem, míg el nem értük a hajót. Az Úr megerősített, hogy elérjem az oaklandi sátoros tábort, és bár gyenge voltam és remegtem, mégis erőt kaptam, hogy többször is bizonyságot tegyek a gyülekezet előtt.

A betegség e súlyos rohama alatt élénken eszembe jutott az a tapasztalat, amelyen akkor mentem keresztül, amikor a férjem haldoklott._[177] Akkor, a legnagyobb gyengeségemben, együtt imádkoztam vele. Mellette álltam, kezét a kezemben tartva, amíg el nem aludt Jézusban. Azok a szent fogadalmak, amelyeket akkor tettem, hogy kötelességem őrhelyén fogok állni, mélyen bevésődtek a szívembe. Ünnepélyes ígéreteket tettem, hogy csalódást okozok az ellenségnek, hogy komoly és állandó felhívást intézek testvéreimhez féltékenységük kegyetlensége és gonosz gyanakvásaik miatt, amelyek rombolják a gyülekezeteket. Megfogadtam, hogy mindig arra fogom buzdítani őket, hogy szeressék egymást, és őrizzék meg szívük érzékenységét annak a szeretetnek az emlékével, amelyet Jézus mutatott irántuk azáltal, amit értük tett. Azt mondta: „Szeressétek egymást, ahogyan én szerettelek titeket” (Jn 15:12). Tollal vagy szóval nem tudom kifejezni azt a munkát, amelyet előttem láttam megnyílni, amikor a haldokló férjem mellett ültem, kezét a kezemben tartva. Nem vesztettem el annak mély látomását, amit akkor kaptam a szolgálatomról.

Megpróbáltam teljesíteni ígéretemet. Tudtam, hogy a Battle Creek-i gyülekezetet, valamint az összes konferencia gyülekezeteit a kemény és engesztelhetetlen lelkület táplálása fenyegeti. Néhányan, akik jelen voltak, amikor férjem temetése után egyedül álltam a szószéken, még ma is itt vannak. Tudják, hogy a szavak, amelyeket akkor mély fájdalmamban mondtam, az Úr Lelkének hatása alatt hangzottak el. Tudtam, hogy Sátán előnyre tett szert sok lélek felett, akik nem is sejtették az ő mesterkedéseit. Tudtam, hogy az ellenség minden erejét latba fogja vetni a gyülekezet meggyengítésére. Sátán bizonyosan munkálkodott az engedetlenség fiaiban, hogy zavart és megosztottságot idézzen elő a gyülekezetben.

Gyengeségemben azért imádkoztam, hogy Sátán ne találjon helyet, és ne arathasson győzelmet azon nép felett, amely oly nagy világosságot, lehetőségeket és kiváltságokat kapott. Kértem Battle Creek népét, hogy ápolják a gyengédséget, a kedvességet és a kölcsönös megbecsülést, zárják be az ajtót az ellenség előtt, és ápolják azt a szeretetet, amelyet Jézus mutatott az esendő emberek iránt. Ő saját életét adta, hogy ők el ne vesszenek, hanem örök életük legyen._[178] Halála előtt a tanítványainak ezt a bizonyságot hagyta: Új parancsolatot adok nektek, hogy egymást szeressétek; amint én szerettelek titeket, úgy szeressétek ti is egymást. Erről ismeri meg mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha egymást szeretni fogjátok.” (Jn 13:34-35).

Ha ennek a szeretetnek ekkora ereje van, miért nem mutatjuk ki egymás iránt szavainkban és tetteinkben? Miért vagyunk olyan hidegek, érzéketlenek és bírálóak? Ha Isten gyermekei vagyunk, miért nem nyilvánul meg Jézus szeretete életünkben, miért nem tükröződik abban, ahogyan bánunk egymással? Amikor valaki a sírba száll, szívünkben maradjanak meg a kedves szavak, a jóindulatú tettek és a testvéri szeretet érzékeny türelmének kellemes emlékei. Battle Creekben, az 1881 augusztusában elmondott szavak felhívásként és figyelmeztetésként hangzottak el. Az ezt követő próbatétel és tapasztalat azt mutatta, hogy nem vettétek figyelembe a nektek szóló bizonyságtételt.

Ez a konferencia életem legszomorúbb tapasztalata, mégis érzem, hogy Krisztus békessége megtart engem. Olyan dolgokat látok, amelyek nyugtalanító balsejtelmekkel töltik meg a szívemet. Európában kaptam látomásokat népünk jövőbeli tapasztalataiból, amelyek ezen a konferencián teljesednek be. Azt mondták nekem, hogy ennek oka a Biblia szerinti kegyesség, valamint Krisztus lelkületének és értelmének hiánya. Az ellenség már évek óta rányomta pecsétjét a munkára, mert ez bizonyosan nem az isteni pecsét.

Két évvel ezelőtt Jézust megbántották és megsebezték szentjei személyében. Isten helyteleníti a kíméletlenség és tiszteletlenség minden formáját és a testvérek közötti együttérző szeretet hiányát. Ha ez a hiányosság a konferenciáink vezetőinél mutatkozik meg, az intézményeink őreinél, akkor az ő bűnük nagyobb azokénál, akikre nem bíztak ilyen nagy felelősségeket. Nekik kell példát mutatniuk a nyájnak. Krisztus életét kell élniük, tanításait szavaikkal és példájukkal egyaránt közvetítve._[179]

Senki sem lehet igazán keresztény, ha nem táplál szeretetet testvérei iránt. A kritizálás, a rosszindulatú beszéd és a helytelen érzések táplálása olyan, mint a kovász, amely azóta is határozottan végzi romboló, keresztényietlen munkáját. Aggódom és szomorúság tölt el. Isten olyan bizonyságtételeket adott nektek, amelyek elítélnek minden ilyen viselkedést, és ezeket meg kell hallgatni, nem pedig figyelmen kívül hagyni. Testvérek, komolyan veszitek-e, hogy eltávolodunk Istentől, hogy elmaradunk az Isten Igéje által megkövetelt mércétől? Nem vesszük figyelembe a leckéket, amelyeket Jézus tanított nekünk.

„Nem minden, aki ezt mondja nekem: Uram! Uram! megyen be a mennyek országába; hanem aki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát. Sokan mondják majd nekem ama napon: Uram! Uram! nem a te nevedben prófétáltunk-e, és nem a te nevedben űztünk-e ördögöket, és nem cselekedtünk-e sok hatalmas dolgot a te nevedben? És akkor vallást teszek majd nekik: Sohasem ismertelek titeket; távozzatok tőlem, ti gonosztevők. Valaki azért hallja én tőlem e beszédeket, és megcselekszi azokat, hasonlítom azt a bölcs emberhez, aki a kősziklára építette az ő házát: És ömlött az eső, és eljött az árvíz, és fújtak a szelek, és beleütköztek abba a házba; de nem dőlt össze: mert a kősziklára építtetett.” (Mt 7:21-25)

Testvéreim, miért nem vagyunk szorgalmasabbak Krisztus szavainak nemcsak meghallgatásában, hanem cselekvésében is? „Nemcsak kenyérrel él az ember, hanem minden igével, amely Istennek szájából származik.” (Mt 4:4). Ezért van olyan kevéssé odafigyelve a Krisztus által nekünk adott leckékre, ezért van olyan nagy gondatlanság az Ő szavainak teljesítésében - ezért van olyan kevés lelki egészség és lelki élet közöttünk. Isten Lelke megszomorodik azzal a megvetéssel, amelyet a mennyei Mester szavai iránt mutatunk, és ezért nincs békességünk, örömünk és mennyei megértésünk. Ha kevesebb lenne a szócsata, és több imádság hangozna el azért, hogy Krisztus értelme legyen bennünk, és isteni kegyelmet kapjunk a lelkek megmentésére, akkor egészen más légkör uralkodna ezeken az összejöveteleken._[180]

„És valaki hallja én tőlem e beszédeket, és nem cselekszi meg azokat, hasonlatos lesz a bolond emberhez, aki a fövényre építette házát: És ömlött az eső, és eljött az árvíz, és fújtak a szelek, és beleütköztek abba a házba; és összeomlott: és nagy lett annak romlása.” (Mt 7:26-27).

A Biblia úgy mutatja be a jelenvaló igazság sok hitvallóját, hogy csak hallgatják Krisztus beszédjeit, de nem cselekszik azokat, szemben azokkal, akik szorgalmasan hallgatják és meg is cselekszik szavait. Ezek nem állnak ellen a kísértésnek, mert lelküket nem fogja meg az örök Szikla. Ők hallgatói, nem pedig cselekvői az igének. Vallásos hitük a homokra épített házzal ábrázolható. Jön a kísértés vihara, és az összeomlik, mert nem a Kősziklára épült.

Jobban is cselekedhetünk, mint eddig. Nincs mentség erre a keresztényietlen lelkületre. Ha Krisztus lakna a lelkünkben, nem tehetnénk mást, mint hogy Krisztus türelmét, kedvességét és szeretetét nyilvánítanánk ki. A testvérekkel szemben tanúsított kemény, kíméletlen és udvariatlan lelkület úgy van feljegyezve a menny könyveiben, mintha magával Jézus Krisztussal szemben mutatták volna ki, mert Ő azonosul testvéreivel. „Amennyiben megcselekedtétek eggyel az én legkisebb atyámfiai közül, én velem cselekedtétek meg.” (Mt 25:40)

Szent fogadalmat tettem Isten előtt, hogy ahol a megvetés, a keménység és a szeretet hiánya megnyilvánul, ott egyértelműen feltárom ezt testvéreim előtt, bemutatom magatartásuk bűnösségét, és ha lehetséges, határozott bizonyságtételemmel megváltoztatom a dolgok menetét. Ha ez nem sikerül, csendben távozom az összejövetelről, mert félek ilyen összejöveteleken részt venni, nehogy hatalmába kerítsen az ott uralkodó lelkület._[181]