27. kézirat, 1889. - Tanácsok az evangélium szolgáinak

Denver, Colorado, 1889. szeptember 13.

A hit általi megigazulás helyes megértésének szükségessége

Egyik meghívásra válaszolva néhány megjegyzést tettem a prédikátoroknak. Megvitattuk, hogyan lehetne a legjobb terveket kidolgozni a nép oktatására a mindennapi vallásosság terén.

Úgy tűnik, hogy sokan a mi népünk közül, nem tudják, hogy mi a hit. Sokan panaszkodnak a sötétségre és a csüggedésre. Megkérdeztem őket: „Jézus felé fordult-e az arcotok? Őrá tekintetek, aki az Igazság Napja?” Világosan meg kell határoznotok a gyülekezetek előtt a hit kérdését és a Krisztus igazságától való teljes függést. Prédikációitokban és imáitokban túl kevés hangsúlyt fektettek Krisztusra, páratlan szeretetére és a nagy áldozatra, amelyet értünk hozott. Ennek következtében Sátán szinte teljesen elhomályosította azt a megértést, amelyet Jézus Krisztusról kellene, és kell birtokolnunk. Kevesebbet kellene az emberekre hagyatkoznunk lelki segítségért, sokkal többet kell Jézus Krisztushoz, mint Megváltónkhoz közelednünk. Határozottan hangsúlyozhatjuk Jézus Krisztus mennyei tulajdonságait. Beszélhetünk szeretetéről, elmondhatjuk és énekelhetjük irgalmát, személyes Megváltónkká tehetjük Őt. Akkor eggyé válunk Krisztussal, szeretjük azt, amit Ő szeretett, és gyűlöljük a bűnt, amit Ő gyűlölt. Ezekről kell beszélnünk; hangsúlyoznunk kell őket.

Az evangélium szolgáihoz szólok. Vezessétek a népet lépésről lépésre, időzzetek Krisztus hatékonyságán, amíg hit által olyannak látják Krisztust, amilyen valójában – hogy a maga teljességében lássák Őt, mint a bűnbocsátó Megváltót, aki képes megbocsátani minden vétkünket. Szemlélés által az Ő hasonlatosságára változunk el. Ez a jelenvaló igazság. Beszéltünk a törvényről. Ez helyes. De csak alkalmanként magasztaltuk Krisztust, mint bűnbocsátó Megváltót._[429]

Szemlélnünk kell a Megváltót, aki megbocsátja bűneinket. De az igazi helyzetében kell bemutatnunk Őt - aki azért halt meg, hogy felmagasztalja és megdicsőítse Isten törvényét, hogy megigazítsa a bűnöst, aki minden bizalmát a megfeszített és feltámadt Megváltó vérének érdemeibe helyezi. Ezek az igazságok nem lettek világosan bemutatva.

A lelkek üdvösségéhez vezető üzenet a harmadik angyal üzenete. Ezt az üzenetet kell hangos szóval hirdetnünk az egész világnak. Isten parancsolatai és Jézus hite - mindkettő fontos, kimondhatatlanul fontos, és ugyanolyan hatalommal és erővel kell hirdetni. Az üzenet első részét nagyon hangsúlyoztuk, a második részére azonban csak időnként tértünk ki. A nép nem érti Jézus hitét. Beszélnünk kell Jézus hitéről, élnünk kell azt, imádkoznunk kell érte, és meg kell tanítanunk a népet arra, hogyan tudják az üzenetnek ezt a részét a mindennapi életükben gyakorlatba ültetni. „Az az indulat legyen bennetek, mely volt a Krisztus Jézusban is.” (Fil 2:5)

Egész prédikációkat mondtak el, amelyek szárazak és Krisztus nélküliek voltak, és amelyekben Jézus neve alig hangzott el. A szónok szíve nincs alárendelve Jézusnak, az Ő szeretete nem hevíti fel, ezért száraz elméleteken időzik. Beszéde nem tesz mély benyomást az emberekre, nincs rajta az isteni kenet. Hogyan is érinthetné meg az emberek szívét? Meg kell térniük és meg kell változniuk. Igen, az igehirdetőknek meg kell változniuk. A népnek látnia kell a felmagasztalt Jézust, és biztatni őket, hogy nézzenek rá és éljenek.

Miért hallgatunk, amikor Krisztus igazságáról és a világ iránti szeretetéről van szó? Miért nem adjuk meg a népnek azt, ami felüdíthetné és új életre kelthetné? Pál apostolt szent lelkesedés és mélységes hódolat járta át, amikor kijelentette: „És minden versengés nélkül nagy a kegyességnek eme titka: Isten megjelent testben, megigazíttatott lélekben, megláttatott az angyaloktól, hirdettetett a pogányok közt, hittek benne a világon, felvitetett dicsőségbe.” (1Tim 3:16)._[430]

„Annak okáért az az indulat legyen bennetek, mely volt a Krisztus Jézusban is, Aki, mikor Istennek formájában vala, nem tekintette zsákmánynak azt, hogy ő az Istennel egyenlő, Hanem önmagát megüresítette, szolgai formát vévén föl, emberekhez hasonlóvá lévén; És mikor olyan állapotban találtatott, mint ember, megalázta magát, engedelmes lévén halálig, még pedig a keresztfának haláláig. [...] Hogy a Jézus nevére minden térd meghajoljon, mennyeieké, földieké és föld alatt valóké. És minden nyelv vallja, hogy Jézus Krisztus Úr az Atya Isten dicsőségére.” (Fil 2:5-11)

„Kiben van a mi váltságunk az Ő vére által, bűneinknek bocsánata; Aki képe a láthatatlan Istennek, minden teremtménynek előtte született; Mert Ő benne teremtetett minden, ami van a mennyekben és a földön, láthatók és láthatatlanok, akár királyi székek, akár uraságok, akár fejedelemségek, akár hatalmasságok; mindenek Ő általa és Ő reá nézve teremtettek; És Ő előbb volt mindennél, és minden Ő benne áll fenn.” (Kol 1:14-17).

Ez a nagy mennyei téma, amelyet nagyrészt elhanyagoltak, és amelyről nem beszéltek, mert Krisztus nem öltött formát az emberi elmében. Sátán mindig is ezt akarta, hogy Krisztus ne legyen a szemlélődés és imádat tárgya. Ez a név, amely oly hatalmas, oly fontos, minden ember ajkán kellene, hogy legyen.

„Amelynek lettem én szolgájává az Isten sáfársága szerint, amelyet nekem adott ti rátok nézve, hogy betöltsem az Isten igéjét, Tudniillik ama titkot, mely el vala rejtve ősidők óta és nemzetségek óta, most pedig megjelentetett az Ő szentjeinek, Akikkel az Isten meg akarta ismertetni azt, hogy milyen nagy a pogányok között eme titok dicsőségének gazdagsága, az tudniillik, hogy a Krisztus ti köztetek van, a dicsőségnek ama reménysége: Akit mi prédikálunk, intvén minden embert, és tanítván minden embert minden bölcsességgel, hogy minden embert tökéletesnek állassunk elő a Krisztus Jézusban; Amire igyekezem is, tusakodván az Ő ereje szerint, mely énbennem hatalmasan munkálkodik.” (Kol 1:25-29)._[431]

Ez Krisztus szolgáinak munkája. Mivel ezt a munkát nem végzik el – Krisztust, az Ő jellemét, szavait és munkáját nem mutatják be a népnek –, a gyülekezetek vallási állapota tanítóik ellen tanúskodik. A gyülekezeteink haldokolnak, amiért alig mutatják be Krisztust. Nincs bennük sem lelki élet, sem lelki megkülönböztető képesség.

A nép tanítói nem ismerték meg személyesen, élő tapasztalat által a függésük és erejük Forrását. És amikor az Úr férfiakat indít, és elküldi őket a jelenvaló igazság üzenetével, hogy továbbadják azt a népnek - nem egy új igazság üzenetét, hanem ugyanazt az üzenetet, amit Pál apostol és maga Krisztus is tanított -, az számukra idegen tanításnak tűnik. Elkezdik inteni a népet – egy népet, amely haldoklik, mert Krisztust nem magasztalták fel előttük, és így nem erősödhettek meg –, hogy legyenek elővigyázatosak, és ezt mondják: „Ne siessetek, várjatok még! Ne fogadjátok el ezt a tanítást, amíg nem tudtok róla többet”. A szolgálattevők pedig továbbra is ugyanazokat a száraz elméleteket hirdetik, holott a népnek friss mannára volna szüksége.

Krisztus jelleme rendkívüli módon tökéletes jellem, és Őt kell felmagasztalni, Őt kell előtérbe helyezni, mert Ő a hatalom, az erő, a megszentelődés és az igazság mindazok számára, akik hisznek Őbenne. A farizeusi lelkületű emberek azt gondolják, hogy biztonságban lesznek, ha ragaszkodnak a régi eszméikhez, és nem törődnek azzal az üzenettel, amelyet Isten küldött az Ő népének. Így gondolták a régi idők farizeusai, és példájuk figyelmeztetés kellene legyen a mi lelkészeinknek, hogy óvakodjanak az önelégültségtől.

Most olyan erőre van szükségünk, amely rajtunk megnyugodva buzgóságra és komoly hitre serkent bennünket. Ekkor a Szentlélekkel megkeresztelkedve Krisztus, a dicsőségnek ama reménysége formálódik ki bennünk._[432] Utána Krisztust hitünk és szeretetünk isteni céljaként fogjuk bemutatni. Krisztusról fogunk beszélni, Krisztushoz és Krisztusról fogunk imádkozni. Dicsérni fogjuk az Ő szent nevét. Az emberek elé tárjuk csodáit, önmegtagadását, önfeláldozását, szenvedéseit, keresztre feszítését, feltámadását és mennybemenetelét. Ezek az evangélium ihletett témakörei, amelyek minden szívben szeretetet és elmélyült buzgóságot ébresztenek. Ezekben rejlik a bölcsesség és az ismeret kincsestára, egy soha ki nem apadó kút. Minél inkább keresitek ezeket a tapasztalatokat, annál értékesebb lesz az életetek.

A kútból élő vizet lehet meríteni anélkül, hogy a forrás kiapadna. Az evangélium szolgái erőteljes emberek lesznek, ha mindig az Urat tartják maguk előtt, és idejüket annak szentelik, hogy tanulmányozzák szeretetreméltó jellemét. Ha ezt megteszik, nem lesz hitehagyás, és senki sem fog elszakadni a konferenciától amiatt, hogy tisztátalan gyakorlataikkal gyalázatot hoznak Isten ügyére és megszégyenítik Jézust. Az evangélium szolgájának arra kellene fordítania erejét, hogy megtanítsa a gyülekezeteket, miként fogadhatják el hit által Jézust személyes Megváltójuknak, hogyan fogadhatják be Őt életükbe, és miként tehetik Őt példaképükké – hogy tanuljanak Jézustól, higgyenek benne, és magasztalják Őt. A lelkésznek személyesen kell tanulmányoznia Krisztus jellemét. Mérlegelnie kell az igazságot, és elmélkednie kell a megváltás titkain, különösen azon a közbenjárói munkán, amelyet Krisztus ebben az időben végez.

Ha Krisztus minden mindenben számunkra, akkor miért nem beszélnek többet gyülekezeteinkben megtestesüléséről és engesztelő áldozatáról? Miért nem dicséri szívünk és ajkunk a Megváltót? A megváltottak ezt fogják tenni az örökkévalóság végtelen korszakain át._[433]

Élő és személyes kapcsolatra van szükségünk Istennel, hogy bemutathassuk Jézust. Akkor személyes tapasztalatként tárhatjuk fel Krisztus megismerését, mind tapasztalat, mind hit által. Mi elfogadtuk Krisztust, és isteni lelkesedéssel beszélhetünk a bennünket kísérő hatalomról. A népet Krisztushoz kell vonzani. Az Ő üdvözítő hatékonyságát kell hangsúlyoznunk.

Az igazi tanítványok Krisztus lábainál ülve felfedezik a Megváltónk által kimondott igazság drágaköveit, megértik azok jelentését, és értékelik azok valódi értékét. És ahogy egyre alázatosabbá és készségesebbé válnak a tanulásra, értelmük egyre inkább megnyílik, hogy felfedezzék törvényének csodálatos dolgait, mert Krisztus világos, pontos vonalakban mutatta be azokat.

A kegyelemről és a Jézus Krisztus általi üdvösségről szóló tanítás sokak számára titok, azok közül, kiknek neve be van írva a gyülekezeti könyvbe. Ha Krisztus a földön lenne, és az Ő népéhez szólna, megdorgálná őket, amiért lassúak a tanulásban. Azt mondaná a lassúaknak és az értetleneknek: „Rátok bíztam a megváltásotokra vonatkozó igazságokat, amelyek értékét még csak nem is sejtitek.”

Ó, bárcsak elmondhatnák a szolgálattevőkről, akik a népnek és a gyülekezeteknek prédikálnak: „Akkor megnyitotta értelmüket, hogy értsék az Írásokat.” (Luk 24:45) Isten félelmében mondom nektek, hogy a Biblia igazságait a megváltás nagy tervével kapcsolatban még nagyon kevesen értik. Az igazság folyamatosan kibontakozik, kiszélesedik, fejlődik, mert Szerzőjéhez hasonlóan isteni.

Jézus nem fejtett ki minden tanítást, és nem időzött hosszan mindegyiknél, hanem gyakran rövid mondatokban fejezte ki magát, mint aki a mennyei igazságok magvait hinti el gyöngyszemekként, amelyeket az éleslátó munkásnak kell összegyűjtenie. A hit és a kegyelem tanításai mindenben megnyilvánultak, amit bemutatott._[434] Ó, miért nem adják a prédikátorok a gyülekezeteknek azt a táplálékot, amely az erőt és a lelki egészséget adná nekik? Az eredmény egy olyan gazdag tapasztalat lenne, amely gyakorlati engedelmességet szülne Isten Igéje iránt. Miért nem erősítik meg ezek a szolgálattevők azt, ami még megmaradt, de már haldoklik?

Amikor elérkezett az idő, hogy Krisztus elváljon tanítványaitól, igyekezett a legjobban megvigasztalni őket. Megígérte, hogy Szentlelkét - a Vigasztalót - adja nekik, hogy egyesüljön emberi erőfeszítéseikkel. Melyik ígéret az, amelyet a legkevésbé tapasztaltunk meg, amely a legkevésbé teljesedett be az egyházban, ha nem a Szentlélek ígérete? Amikor ez az áldás – amely magával hoz minden más áldást – el van hanyagolva, az eredmény biztosan lelki szárazság lesz. Ez feddés azok számára, akik csupán elméleteket prédikálnak. Az egyháznak fel kell kelnie, és nem szabad megelégednie többé a szegényes harmattal.

Ó, egyháztagjaink miért engedik, hogy megfosszák őket kiváltságaiktól? Nem értik, hogy nekik személyesen van szükségük Isten Lelkének befolyására. Az egyház mondhatná Máriával együtt: „Elvitték az én Uramat, és nem tudom, hova tették őt.” (Jn 20:13).

A jelenvaló igazságot hirdető lelkészek készek elismerni, hogy szükség van a Szentlélek befolyására, amely meggyőzi az embereket a bűnről és megtérésre vezeti a lelkeket, és hogy ennek a befolyásnak kell kísérnie az igehirdetést. De nem érzik eléggé ennek a befolyásnak a fontosságát ahhoz, hogy gyakorlatban és mélységében megismerjék azt. Mivel a kegyelem és az igazság isteni ereje oly csekély mértékben van jelen szívükben, ez megakadályozza őket abban, hogy megkülönböztessék a lelki dolgokat, és világosan bemutassák ezek szükségességét a gyülekezetben. Így csak vánszorognak és akadályozva vannak lelki növekedésükben, mert szolgálatuk csupán törvényeskedő vallásosság. Nem érzik, hogy Isten kegyelmének ereje egy élő és hatékony szükségszerűség, egy életadó elv._[435]

Ó, bárcsak mindenki felismerné ezt, és megragadná az Istentől kapott üzenetet! Ő azért küldte hírnökeit, hogy bemutassák az igazságot, amely – mivel a kereszt hordozásával jár – szem elől veszett, és a formalizmus szemete alá lett temetve. Ezt az igazságot vissza kell szerezni és újra a jelenvaló igazság részévé kell tenni. Követelményeit fenn kell tartani, és meg kell adni neki a méltó helyet a harmadik angyal üzenetében. Adja az Úr, hogy Krisztus minden szolgája hirdessen böjtöt, hívjon össze szent gyűlést, és keresse Istent, amíg megtalálható! Hívjátok segítségül most, mikor térdre borultok a Golgota keresztjének lábánál! Vetkőzzetek le minden büszkeséget, és mint az egyház kijelölt őrei sírjatok a tornác és az oltár között, így kiáltva: „Légy kegyelmes, oh Uram, a te népedhez, és ne bocsásd szidalomra a te örökségedet. Cselekedjél úgy velünk, amint jónak látszik a te szemeid előtt, de ne vedd el tőlünk, népedtől, Szentlelkedet”. Imádkozzatok, ó, imádkozzatok Isten Lelkének kitöltetéséért!_[436]