27. levél, 1894. - S.N. Haskellnek címzett levél
Granville, 1894. június 1.
Kedves Haskell testvér!
Múlt csütörtökön megkaptam a leveledet, és nagy érdeklődéssel olvastam el. Ma kaptam egy rövid levelet Olsen testvértől és tőled, amelyet felolvastam Daniells, McCullagh testvérnek és Willie-nek. Nagyon szeretném jobban megérteni Anna Phillips valódi helyzetét. Sajnálom őt! Sajnálom, hogy testvéreink ennyi kárt okoztak neki azzal, hogy bátorították őt abban a munkában, amelyet végzett. Sajnálom, hogy Rice testvér nem követte Isten tanácsát. Csak pozitív érzéseim vannak Anna Rice iránt. Őszintén sajnálom Prescott testvért és Jones testvért is. Nagyon aggódtam értük, különösen Jones testvérért, aki túlbuzgó a hitében, és nem tanúsítja azt az óvatosságot, amelyet írásbeli és szóbeli kijelentéseiben tanúsítania kellene. Imádkoztam, hogy ezek a kedves testvérek olyannyira el legyenek rejtve Krisztus Jézusban, hogy egyetlen helytelen lépést se tegyenek. Ma nagyobb bizalmam van bennük, mint korábban volt, és teljes mértékben hiszem, hogy Isten lesz a segítségük, vigasztalásuk és reménységük. Amint az apa könyörül a fiain, úgy könyörül az Úr azokon, akik Őt szeretik és félik. Ó, mennyire szorgos Sátán a rombolásban; ő soha nem azért dolgozik, hogy építsen, hanem hogy ledöntse, gyengítse és megfossza a lelkeket erejüktől. Amikor sikerül megfosztania a lelkeket erejüktől, olyanokban talál segítő eszközöket munkájához, akik azok testvéreinek vallják magukat, akiket ő buktatott meg. Ahelyett, hogy a testvérek a saját gyengeségükre és arra a hajlamukra gondolnának, hogy engednek a kísértésnek, ahelyett, hogy alázatos véleménnyel lennének önmagukról, nehogy ők is elessenek, felfuvalkodnak hiúságukban, és diadalmaskodnak azok felett, akik hibát követtek el, pedig inkább őrködniük kellene, imádkozniuk és félniük attól, hogy az ő lábuk is meg ne csússzon.[1240]
Sok minden fog történni Isten előkészületének napján, olyan dolgok, amelyeket nehéz lesz megérteni. Az Úr megmutatta nekem, hogy a munkások nyilvánvalóvá teszik majd, milyen lélek indítja őket cselekvésre. Akik a testvéreik hibái felett diadalmaskodnak, ahelyett, hogy bátorítanák, gyógyítanák és erősítenék azokat, akik tévedtek, ők lelkületükkel azt bizonyítják, hogy elszakadva járnak Jézustól, és a gonosz angyalok társaságát keresik. Kötelességünk, hogy azok mellé álljunk, akik hibát követtek el, de felismerik és megvallják azt. Az indítékok, amelyeket az Úr Jézus Krisztus tisztának és szentnek ismer el, ilyen álláspontra késztet bennünket. Ha Isten Lelke lakik bennünk, igaz dolgokat fogunk gondolni, igaz szavakat fogunk szólni, és teljes igyekezettel őrizzük szívünket, nehogy valamilyen oktalan késztetés miatt megszomorítsuk és szenvedést okozzunk az Úr választott hírnökeinek. „Meg ne illessétek az én felkentjeimet, és az én prófétáimnak ne ártsatok!"
A leggyengédebb érzéseket táplálom azok iránt a testvéreink iránt, akik elkövették ezt a hibát, és azt mondom, hogy azok, akik megvetik a feddés elfogadóit, olyan próbákon fognak keresztülmenni, amelyek napvilágra hozzák saját gyengeségeiket és jellemhibáikat. Jones és Prescott testvér az Úr választott követei, Isten szeretett szolgái. Együtt munkálkodtak Istennel a jelen időre szóló munkában. Bár hibáikat nem hagyhatom jóvá, általános munkájukban egyetértek velük.[1241] Az Úr látja, hogy nekik szelídségben és alázatos értelemmel kell előtte járniuk, és olyan leckéket kell megtanulniuk, amelyek körültekintőbbé teszik őket minden kimondott szavukkal és minden megtett lépésükkel kapcsolatban. Ezek a testvérek Isten követei. Ők gyorsan elfogadták az Igazság Napjának ragyogó sugarait, és válaszul megosztották másokkal is a mennyei világosságot.
Ha féltek visszautasítani azt, ami világosságnak látszott, ha túlságosan készségesen ragadták meg azt, ami félrevezető volt, azt gondolva, hogy ez Isten útmutatása, vajon helyes-e bárkinek hibát keresni bennük, bírálni őket vagy panaszkodni rájuk most, amikor beismerik, hogy nem voltak eléggé körültekintők annak megítélésében, hogy egy olyan bizonyság, amely isteni eredetűnek látszott, valójában milyen irányba mutat? Vajon azok, akik nyíltan elutasították az igazi világosságot, akik elutasították a Szentlélek erejének befogadását, megerősödjenek-e a világossággal szembeni ellenállásukban, és mentegetőzzenek-e szívük megkeményedéséért, amely csak sötétséget és Isten nemtetszését hozta rájuk, csupán azért, mert más testvérek, akik befogadták Isten Szentlelkének világosságát, hibát követtek el? Minden lélek, aki elfogadta az igazság elméletét, most arra figyeljen, hogyan bánik Isten hírnökeivel. Senki se találtassék Sátán oldalán, mint testvérvádoló. Minden zúzódás és seb gyógyíttassék meg. Mindenki, aki Krisztus nevét vallja, járjon teljes alázatosságban, és ne tápláljon a szívében olyan érzéseket, amelyek nem krisztusi, hanem sátáni jellemvonásokká fejlődnek. A mostani körülmény próbára teszi azokat, akik nem állnak szoros kapcsolatban Istennel, és Ő megvizsgálja, hogy vajon felmagasztalják-e lelküket hiúságban és önbizalomban, mondván: „Tudtam, hogy így lesz!”[1242]
Ha a félrevezetett testvéreink most megfelelő lelkületet tanúsítanak, és megalázzák szívüket Isten előtt, tévedésük nagy áldássá válhat számukra. Testvéreink közül egyesek ezekre a lelkészekre tekintettek, és oda helyezték őket, ahol egyedül Istennek kellene lennie. Minden szót befogadtak ajkukról anélkül, hogy ők maguk gondosan keresték volna Isten igazságát. Teljes szívemből hálát adok az Úrnak, hogy a próba olyan emberekre esett, akik valóban szerették Istent és félték Őt, akik hajlandóak voltak elfogadni Isten figyelmeztetését és feddését, akik nem utasították vissza Isten helyreigazítását, mint makacs gyermekek, és nem álltak hosszú ideig ellen, mint azok, akik a fontos minneapolisi összejövetelen meg lettek dorgálva. Jones és Prescott testvérek megmutatták, hogy valóban hallják Isten hangját, és elfogadják azt.
Azt mondom kedves testvéreinknek, akik olyan gyorsak voltak elfogadni mindazt, ami látomások és álmok formájában érkezik, hogy vigyázzanak, nehogy csapdába essenek. Olvassátok el a figyelmeztetéseket, amelyeket a világ Megváltója adott tanítványainak, hogy ők továbbadják azokat a világnak! Isten igéje szilárd kőszikla, és biztonságosan állhatunk rajta. Minden lelket meg kell próbálni, minden hitet és tanítást meg kell vizsgálni a törvény és a bizonyságtételek alapján. Vigyázzatok, hogy senki ne tévesszen meg benneteket! Krisztus figyelmeztetései e tekintetben különösen szükségesek a jelen időben, mert tévelygéseket és megtévesztéseket hoznak közénk, és megsokasodnak, ahogy közeledünk a véghez. „Sőt ti magatok közül is támadnak férfiak, kik fonák dolgokat beszélnek, hogy a tanítványokat maguk után vonják. Azért vigyázzatok!” Ne feledjétek: az ilyenfajta megpróbáltatások nemcsak kívülről, hanem belülről, saját sorainkból is érnek minket. Személyes biztonságunk az Istennek való teljes odaadásban rejlik.[1243] Akik szeretetben és a Szentlélek erejének megnyilvánulásában hirdetik az igazságot, azok annak a veszélynek vannak kitéve, hogy bizakodónak és önteltnek tartják őket. Egyedül Isten óvhatja meg népét az önbizalom csapdájától és attól, hogy nem érzik pillanatról pillanatra az Őtőle való függést. Vannak férfiak és nők, akik a hírnököt a hirdetett üzenet fölé emelik, akik dicsérik és magasztalják a hírnököt, elfeledve, hogy Isten az, aki csodálatosan munkálkodik általa az Ő nevének dicsőségére. Inkább Istent kellene dicsőíteniük azért, hogy általuk sokan olyan tanítást kapnak, amely bölccsé teszi őket az üdvösségre. Istent kellene dicsőíteniük azért is, mert a hírnök ajkáról elhangzó igemagyarázata által csodálatos dolgokat látnak meg az élő Igében. Csodálattal telnek meg, és szívük gerjedezik, mint a tanítványok szíve, amikor Jeruzsálemből Emmaus felé mentek, a megfeszített, de feltámadt Megváltóval együtt, aki megvigasztalta szívüket, miközben megérttette velük az Írásokat. Megmutatta nekik, hogy csalódásuk az Ő küldetésével és munkájával kapcsolatban le volt írva a próféciákba, és hogy azok minden részletében beteljesedtek. Amikor felismerték, hogy aki velük járt és beszélt, a názáreti Jézus, Isten Fia volt, ezt mondták egymásnak: „Avagy nem gerjedezett-e a mi szívünk mi bennünk, mikor nekünk szóla az úton, és mikor magyarázá nekünk az írásokat?”
Egyesek ezt kérdezik majd: „Miért van az, hogy ezek a hírnökök, akik mennyei kenyérrel tápláltak bennünket, tévedtek? Miért fogadtunk el tőlük bizonyos dolgokat, amelyekre szükségünk volt, és miért fogadtunk el olyanokat, amit el kellett volna kerülnünk? Miért nem lettünk figyelmeztetve?”[1244] Ez a veszély már évek óta fennáll. Azok a férfiak, akiket Isten különleges munkára választott ki, veszélyben vannak, mert a nép Isten helyett emberekre tekint. Amikor Butler testvér volt a Generál Konferencia elnöke, a lelkészek olyan helyre emelték Butler és Smith testvéreket, valamint másokat is, amely egyedül Istent illeti meg. A testvérek súlyos hibákat követtek el, és az Úr az igazság hírnökeit küldte, hogy kijavítsák tévedéseiket, és biztonságos ösvényre vezessék őket. De a néphez intézett feddések ellenére még mindig emberekben bíznak, és az emberi eszközt magasztalják és dicsőítik. Ez a súlyos hiba újra és újra megismétlődik. Az Úr férfiakat választott, hogy világosságot és nagyon fontos üzeneteket vigyenek az embereknek ezekben az utolsó napokban. Hosszú éveken át tartó, nehézségek közepette tanúsított kitartás után az Úr győzelemre vezette igazságát; mindenfelől felhangzott: „Íme itt van, íme amott van!”, mégis az üzenetet tovább hirdettük. A jelen időre szóló üzenet hirdetése során minden talpalatnyi földért meg kellett küzdenünk, és egyesek nem tudtak megbékélni Isten gondviselésével abban, hogy éppen azokat a férfiakat választotta ki e különleges üzenet hordozására. Azt kérdezik: „Miért nem olyan férfiakat választott, akik már régóta szolgálatban vannak?” Ennek az az oka, hogy Isten tudta, azok a férfiak, akik nagy tapasztalattal rendelkeznek, nem Isten módszere és terve szerint végeznék a munkát. Isten éppen azokat a férfiakat választotta, akiket akart, és van okunk hálát adni Neki, hogy ezek a férfiak hűségesen vitték előre a munkát, és Isten szócsövei voltak. Nos, mivel nem láttak mindent tisztán, és amiért veszélyben voltak, az Úr figyelmeztetést küldött nekik, és minden lélek, aki szereti Istent, adjon hálát az Úrnak az Ő irgalmáért. „Hogyan? Hálát adjunk Istennek azért, hogy ezek az emberek elhamarkodottan cselekedtek, és olyan dolgokat helyeseltek, amelyek nem mennyei eredetűek voltak?”[1245] Nem! Azért adjunk hálát az Úrnak, hogy a hírnökök nem álltak ellen Isten figyelmeztetésének, így nem ismételték meg azt a súlyos hibát, amelyet egyesek évek óta elkövetnek, ellenállva Isten Lelkének. Adjatok hálát Istennek, hogy a hírnökök meghallották Isten hangját, és azonnal engedelmeskedtek Neki. Engedelmeségükben a gyülekezetek a legnagyobb bizonyítékát kapták annak, hogy ezek a férfiak az Úr választottjai. Az Úr egy üzenetet bízott rájuk, és munkálkodott általuk, mert ők felismerték azt a hangot, amely a mennyből tanácsolta őket, és engedelmeskedtek neki. Figyelmeztetések, tanácsok és utasítások hangzottak azokhoz a férfiakhoz is, akikre az Úr szent kötelességeket bízott és akik súlyos felelősségeket hordoztak a Review and Herald kiadóban. Mindazonáltal, bár Isten alkalmas és alkalmatlan időben figyelmeztette őket, hogy bizonyos dolgokat tegyenek meg, másokat pedig arra, hogy ne tegyenek meg, nem mindenki hallotta meg Isten hangját és engedelmeskedett Neki. Vajon azok, akik így lettek figyelmeztetve, gyorsan ráléptek arra az útra, amelyet az Úr mutatott nekik, mint ahogyan ez a két testvér tette? Nem, ők nem ezt tették! Úgy döntöttek, hogy saját önző tanácsaikat követik, és ezáltal másokat is téves ösvényekre vezettek. Egyesek azok közül, akik figyelmeztetve lettek, veszélybe sodorták lelküket, mások pedig soha többé nem látják meg a helyes utat, mert sötétség borult rájuk, és lényegében ezt mondták: „Uram, nem a te utadon, hanem a saját utunkon akarunk járni!”
Ha az Isten igéjével megbízott emberek félelemmel és rettegéssel jártak volna Előtte, nem pedig szívük képzelgései szerint, akkor az Úr megdicsőült volna, és lelkeket mentettek volna meg az örök életre. Vizsgálják meg most alaposan szívüket; vizsgálják meg magukat égő lámpással, mert az utolsó napok veszélyei leselkednek ránk.[1246] Azok, akik elmulasztották a világosság és az igazság befogadását, ne használják ki testvéreink tévedéseit, ne mutogassanak ujjal és ne szóljanak büszke szavakat, amiért Isten választottjai túl buzgók voltak eszméikben, és bizonyos dolgokat túl élesen adtak elő. Szükségünk van ezekre a buzgó emberekre, mert a mi munkánk nem tétlen munka, hanem energikus munka. Azok az emberek, akik nem fogadták el a betlehemi kútból merített és eléjük helyezett vizet, gondolják meg, mennyi veszett el amiatt, hogy nem találták meg a helyüket, és nem végezték el azt a munkát, amelyet Isten el akart végeztetni általuk. Ha ezek a tapasztalt emberek, akik elmulasztották megtenni a részüket, megmaradtak volna az Isten által választott úton, és nem az emberek, hanem Isten tanácsát követték volna, akkor egyesültek volna azokkal a férfiakkal, akiket az Úr kiválasztott, hogy elvigyék azt az üzenetet, amelyre az embereknek szükségük van ezekben az utolsó napokban. Isten általuk munkálkodott volna, és a munka sokkal gyorsabban és alaposabban haladt volna előre, mint ahogy történt. Nagyon értékes munkát végezhettek volna, ha nem tápláltak volna olyan lelkületet, amely nem volt kedves Isten előtt, és amely bezárta szívüket a Szentlélek munkája előtt. Kísértésbe estek, és nem engedtek a bizonyítékoknak, hanem kérdéseket kezdtek feltenni, hibákat keresni és szembeszegülni. Ez volt a magatartásuk, és hitetlenségük miatt Isten nem tudta őket felhasználni neve dicsőségére. Újra és újra megszomorították Isten Lelkét. Ha engedelmeskedtek volna a mennyből küldött világosságnak, akkor a harmadik angyal üzenetének felemelkedésében és előrehaladásában szerzett tapasztalatuk nagy értéket jelentett volna abban, hogy teljessé tegyék a jelen időre szóló munkát. Ők azonban nem voltak hajlandók elfoglalni azt a helyet, amelyre alkalmasak voltak, és nem végezték el azt a munkát, amelyre Isten felkészítette őket, hanem bírálókként álltak, és sok hibát véltek felfedezni azokban a férfiakban, akiket Isten használt.
Isten kiválasztott hírnökei örömmel egyesültek volna azokkal a férfiakkal, akik távol maradtak tőlük, kérdéseket tettek fel, bíráltak és szembeszegültek velük.[1247] Ha meg lett volna e testvérek között az az egység, amelyet Krisztus tanításaiban tanítványainak meghagyott, néhány hiba és tévedés elkerülhető lett volna. De ha azok a férfiak, akiknek tapasztalatukat a munka előmozdítására kellett volna felhasználniuk, azon fáradoztak, hogy azt akadályozzák, és ezért olyan hibák történtek, amelyek nem történtek volna meg, ha ők a kötelességük őrhelyén álltak volna, kit fog Isten felelősségre vonni ezekért a későbbi tévedésekért? Azokat az embereket fogja felelősségre vonni, akiknek világosságot kellett volna gyűjteniük, és egyesülniük a hűséges őrállókkal ezekben a veszélyes napokban. De hol voltak ők? Azok táborában álltak, akik nem fogadták be a világosságot, sőt, feltartóztatták azt a világosságot is, amelyet Isten másokhoz akart eljuttatni. Isten és a világosság közé álltak, és elvesztették a drága világosságot és békességet, amellyel korábban rendelkeztek, majd elvesztették azt a vizet is, amely a világosság és az élet drága forrásából fakad. Olyan helyzetbe kerültek, amely miatt többé nem lehet rájuk úgy támaszkodni, mint Isten alkalmas embereire.
Isten egészen más állapotot akar. Azt akarja, hogy ezek az emberek, akik kötelességüknek tartják az akadékoskodást, álljanak oda az igazság szekeréhez, és tolják azt felfelé az emelkedőn. Emlékezzenek arra, amit Krisztus mondott tanítványainak: „Mindnyájan testvérek vagytok.” Akik megvetették azokat a férfiakat, akik Isten üzenetét hozták, nem embereket vetettek meg, hanem az Urat, aki rájuk bízta az üzenetet és a munkát. Isten mindezt számon fogja kérni tőlük. Az Úr munkájának szüksége volt minden egyes tapasztalatra, amelyet Butler testvérnek és Smith testvérnek adott; de bizonyos dolgokban a maguk útját követték, figyelmen kívül hagyva azt a világosságot, amelyet Isten adott nekik. Ha Littlejohn testvér a világosságban járt volna, sok szempontból nagy áldás lett volna; de az önzés nagymértékben bezárta a lelkét, és azoknak az embereknek a magatartását nézte és bírálta, akiknek Isten az igazság üzenetét adta, hogy ebben az időben hirdessék a világnak.[1248] Az Úr gondviselésében megengedte, hogy ezek a testvérek, akik az Ő munkáját végzik, bizonyos hibákat kövessenek el. Miért? Hogy nyilvánvalóvá váljon, mi van azoknak az embereknek a szívében, akik szintén hibákat követtek el, és amiket az Úr ismételten, irgalmasan megbocsátott. Isten megpróbálja őket, és nyilvánvalóvá teszi, milyen lelkület van bennük. Nem hagyja jóvá azt, hogy elzárkóznak a világosságtól és Isten Szentlelkétől. Nem kapnak jutalmat azért, hogy lelkületükben szembeszegülnek Isten munkájával.
Azoknak a férfiaknak, akiknek már évekkel előbbre kellene tartaniuk annál, ahol most vannak, akiknek Istentől kellett volna tanulniuk, szívüket megalázva előtte, Krisztus Lelkét befogadva, hangjukat figyelmeztetésben felemelve és tiszta hangon megfújniuk a trombitát, most nincs okuk a diadalra. Isten felelősségre fogja vonni őket azért a jóért, amelyet megtehettek volna, ha lépést tartottak volna az Istentől kapott üzenetekkel, de amelyet nem tettek meg. Ha napról napra beteltek volna az Ő Lelkével, elvégezhették volna azt a munkát, amelyet azok a testvéreik végeztek el, akiket ők bíráltak és elítéltek. Az igazság hirdetéséhez elengedhetetlenül szükséges a Szentlélek ajándéka, amelynek vezetnie, irányítania és megóvnia kell a lelket Sátán megtévesztő hatalmától ezekben az utolsó napokban, amely tele van csapdákkal és csalásokkal. A Szentléleknek olyan munkát kell elvégeznie az emberi értelem javára, amelyet az ember alig ért meg. Az igazság új aspektusai fognak megnyílni előttünk. Ó, milyen kevéssé értékelik Isten Igéjének gazdagságát! Ha a Szentlélek nem végzi el a maga munkáját az ember szívében, a jellem nem fog az isteni hasonlatosság szerint kifejlődni.[1249]
Az Úr gazdagítani fogja azok értelmét, akik az igazság rejtett kincseit keresik. Mit ígéret Jézus tanítványainak vigasztalásul mielőtt eltávozott közülük? Isten Szentlelkét ígérte nekik. A Szentlélek isteni befolyása együtt munkálkodik az emberi értelemmel, és eszükbe juttatja mindazt, amit Krisztus mondott nekik. E veszélyes idő legnagyobb szüksége a Szentlélek, mert minden más áldást is magával hoz. A befogadott igazság átalakítja a jellemet. A napjainkban fénylő igazság világosságában meg vagyunk dorgálva, ha nélkülözzük a Szentlelket. Ez a hiány annak a bizonyítéka, hogy nem bővelkedünk abban a hitben, amely szeretet által munkálkodik és megtisztítja a lelket. Amíg az emberek megelégednek az igazság elméletével, de hiányzik Isten Lelkének mindennapi munkája a szívükön, amely külsőleg a jellem átalakulásában nyilvánul meg, addig kizárják magukat attól a képesítéstől, amely eredményessé tenné őket a Mester munkájában. Akik nélkülözik a Szentlelket, nem lehetnek hűséges őrállók Sion falain, mert vakok arra a munkára, amelyet el kellene végezniük, és nem fújják tiszta hangon a trombitájukat.
A Szentlélek keresztsége, akárcsak pünkösd napján, az igaz vallás megújulásához, az angyalok segítségének elnyeréséhez és sok csodálatos cselekedet véghezviteléhez vezet. Mennyei értelmes lények jönnek közénk, és az emberek úgy szólnak majd, amint Isten Szentlelke indítja őket. De ha az Úr úgy munkálkodna az embereken, mint pünkösd napján és azt követően, sokan azok közül, akik most azt állítják, hogy hisznek az igazságban, olyan keveset tudnak a Szentlélek munkájáról, hogy így kiáltanának: „Óvakodjatok a fanatizmustól!” Azt mondanák azokról, akik beteltek Szentlélekkel, hogy „Édes bortól részegedtek meg”.[1250] Nincs messze az idő, amikor az emberek sokkal szorosabb kapcsolatot fognak kívánni Krisztussal, sokkal bensőségesebb egyesülést a Szentlélekkel, mint amilyen eddig volt, de amelyben soha nem lesz részük, ha nem mondanak le saját akaratukról és útjukról, és nem követik Isten akaratát és az Ő útját. A magukat kereszténynek vallók nagy bűne az, hogy nem nyitják meg szívüket a Szentlélek befogadására. Amikor a lelkek Krisztus után vágyakoznak, és arra törekszenek, hogy eggyé legyenek Vele, akkor azok, akik megelégednek a kegyesség látszatával, így kiáltanak: „Vigyázzatok, ne essetek végletekbe!” Amikor a mennyei angyalok közénk jönnek és emberi eszközök által munkálkodnak, akkor szilárd és valódi megtérések történnek, a pünkösd utáni megtérésekhez hasonlóan. Most pedig, testvéreim, legyetek óvatosak: ne engedjetek az emberi izgalomnak, és ne is próbáljatok ilyet előidézni! De miközben vigyázunk, hogy ne sodródjunk emberi érzelmekkel, ne legyünk azok között sem, akik kérdéseket vetnek fel és kételkednek Isten Lelkének munkájában; mert lesznek olyanok, akik kérdéseket tesznek fel és bírálják, amikor Isten Lelke férfiakat és nőket vesz birtokba, mivel az ő szívüket nem indítja meg, hanem hideg és érzéketlen marad.
Látnunk kell igazi megtérést az emberek között, mielőtt képesek lennének megállni Isten nagy napján. Az igazság mindig tevékeny; nem passzív, élettelen elem, hanem ható erő, amely munkálkodik a hívők szívében. Az Úr soha nem tiszteli a hideg farizeizmust és a hitetlenséget. Minden testvérünk olvassa el az Apostolok cselekedetei első fejezeteit, és lássa, hogyan munkálkodott az Úr, és hogyan fog munkálkodni, ha a hitet táplálja az Ő népe szívében. Semmi se történjen viszálykodásból vagy hiábavaló dicsekedésből, hanem mindenki tiszta, önzetlen szívvel szolgáljon Istennek, tekintetét egyedül Isten dicsőségére irányítva. Felülről származó erőre van szükségünk, egy halandónál nagyobb hatalomra, amely a kegyelem utolsó üzenetének hirdetését kíséri világunk számára.[1251] Ezzel a hatalommal olyan győzelmeket érhetünk el, amelyek világosan megmutatják, hogy az isteni hatalom együtt munkálkodik azokkal az emberi eszközökkel, akiket Isten felhasznál, hogy legyőzzék ennek a romlott korszaknak a hazug csodáit.
Isten képességeket bízott ránk, hogy azokat a lehető legteljesebben használjuk fel az Ő dicsőségére. Krisztus azt mondta: „Még egy kevés ideig veletek van a világosság. Járjatok, amíg világosságotok van, hogy sötétség ne lepjen meg titeket”. Az értelem fejleszthető, és képességeink összehangolt használata által, a Szentlélek irányítása alatt erős, rendíthetetlen jellemet fejleszthetünk ki. A Krisztus jellemének hasonlatosságára formált igaz jellem értékesebb az aranynál és a drágaköveknél. Akik együttműködnek az Úr Jézus Krisztussal az igaz jellem formálásában, Isten munkatársaivá válnak. Emberi közvetítőkként teszik majd a maguk részét, akiken keresztül Isten eléri a bűn által tőle elválasztott férfiak és nők szívét és elméjét, és megnyerik őket Krisztusnak. Senki sem másolhatja Jézus Krisztus példáját anélkül, hogy a világosság csatornájává válna, amely másokra is hatással van. Senki sem él önmagának. Istennek igényei vannak velünk szemben egyénileg, és rövid próbaidőnk alatt megköveteli, hogy használatba vegyük azokat a képességeket, amelyeket adott nekünk, és hogy szeressük egymást, amint Ő szeretett minket. Nem csupán úgy kell munkálkodnunk, hogy ezt a rövid életet tartjuk szem előtt; hanem úgy kell cselekednünk, mintha az örökkévalóság volna a szemünk előtt. Úgy kell élnünk, mintha a köztünk és a mennyei világ közötti függöny félre lenne vonva, és a hit szemével láthatnánk Krisztust, amint ránk tekint, és bátorít bennünket munkánkban. Tanulmányozzuk szorgalmasan a tanítványainak adott leckéket: „A beszédek, amelyeket én szólok nektek, lélek és élet.” Ezekben a leckékben velő és kövérség van. Krisztus így imádkozott az Atyához tanítványaiért: „De nemcsak ő értük könyörgök, hanem azokért is, akik az ő beszédükre hisznek majd énbennem.” [1252]
Testvéreim, hirdessétek Krisztust! Őt kell magasztalnunk a világ előtt, hogy az emberek megláthassák irgalmát és igazságát. Elmélkedjetek azokon a tanításokon, amelyeket Krisztus adott tanítványainak, hogy azokat továbbadhassátok a világnak. Ez az Ige, aki testté lett, és közöttünk lakozott. A világ örök érdeke egy dologtól függ – hogy az emberek megismerjék Krisztust, mint személyes Megváltójukat. „Az pedig az örök élet, hogy megismerjenek téged, az egyedül igaz Istent, és akit elküldtél, a Jézus Krisztust.” Az ihletett toll feljegyezte Krisztus szavait, hogy akik hisznek benne, továbbadhassák másoknak mindazokat a szavakat, amelyeket Ő adott nekik. A lelkészeknek az emberek elé kell tárniuk azokat a tanításokat, amelyeket a családi életben kell megvalósítanunk. A szülőket meg kell tanítani arra, hogy érezzék annak az ünnepélyes felelősségét, hogy gyermekeiket megtanítsák azokra a tanításokra, amelyeket Krisztus adott mind az Ó-, mind az Újszövetségben. A gyermekek különös módon el lettek hanyagolva, és az embereket fel kell világosítani a családi vallásosság tekintetében.
A Szentlélek elénk tárja Krisztust és az Ő igazságának csodálatos és nemesítő témáját, és sokak szeme megkenetik, hogy felismerjék a lelki dolgokat. Sokan mélyebb megértésre jutnak a Bibliában foglalt tanítások tekintetében, mint korábban, és egy magasabb kegyességi mércét ismernek fel. Látják, hogy van egy munka, amelyet el kell végezni a világért, és amely komoly buzgóságot és erőfeszítést, önmegtagadást és önfeláldozást kíván Krisztusért. Egy magasabb és szentebb kereszténység fog megnyilatkozni, mint amilyennek sok éve tanúi voltunk. Oly nagy szükségünk van az isteni érintésre, hogy többé ne a mi kényelmet szerető, közömbös, alacsony mércénk szerint munkálkodjunk. De, amikor a gyülekezet helyesen lesz tanítva, és tagjai bölcsen lesznek oktatva, mind az idősek, mind a fiatalok egy szívvel-lélekkel fognak munkálkodni.[1253] Az a nagy vállalkozás, hogy világ minden részébe eljuttassuk a világosságot sokkal több misszionáriust igényel majd, mint amennyit eddig kiküldtünk. A gyermekeket nem nevelték, nem fegyelmezték és nem képezték úgy, ahogyan Isten akarta volna, hogy a munkások nagy serege legyenek ők az Ő ügye előmozdítására.
Krisztus első eljövetelekor az angyalok dicsőítő kiáltásokkal törték meg az éjszaka csendjét: „Dicsőség a magasságos mennyekben az Istennek, és e földön békesség, és az emberekhez jó akarat!” Ő hamarosan ismét eljön, nagy hatalommal és dicsőséggel. Azok, akik nem egyesültek a világgal, felismerik majd, hogy ez az idő többet kíván gyenge, erőtlen és pusztán módszeres fejtegetéseknél. Megértik, hogy buzgóságnak és hatalomnak kell kísérnie az Igét, amely felébreszti a pokol erőit, hogy szembeszálljanak azokkal a figyelmeztetésekkel, amelyeket Isten azért ad a népének, hogy felrázza az embereket természetes biztonságérzetükből, és felkészítsék őket a közvetlenül előttünk álló nagy eseményre. Az ígéret így szól: „Hanem vesztek erőt, minekutána a Szent Lélek eljő reátok: és lesztek nekem tanúim úgy Jeruzsálemben, mint az egész Júdeában és Samariában és a földnek mind végső határáig.” Isten ebben az időben nem fogad el langyos, erőtlen üzenetet. A régi időkben „a Szent Lélektől indíttatva szólottak az Istennek szent emberei”, és ma is hasonló tanításra számíthatunk. Tudom, hogy az Úr hatalma munkálkodott Battle Creekben. Senki ne próbálja ezt tagadni, mert ezzel a Szentlélek ellen vétkezne. Bár szükséges mindenkit figyelmeztetni, hogy óvatosan és imádságos szívvel járjon, nehogy az ellenség megtévesztése eltérítse a Bibliától, senki se gondolja, hogy Isten nem nyilvánítja meg hatalmát hívő népe között; mert Ő munkálkodik, és senki sem akadályozhatja ebben. [1254] Az Ő neve dicséret lesz a földön. „És ezek után láték más angyalt leszállani a mennyből, akinek nagy hatalma vala; és a föld fénylett annak dicsőségétől.” Egyesek meglátják és befogadják a világosságot, de azok, akik hosszú ideig ellenállnak a világosságnak, mert az nem az elképzeléseik szerint érkezett, abba a veszélybe kerülnek, hogy a világosságot sötétségnek, a sötétséget pedig világosságnak nevezik; de Isten hatalma elsöpri a hamisság menedékét, és az Ő dicsősége meg fog nyilvánulni. Ne álljatok ellen a világosság egyetlen sugarának sem, Isten Lelkének egyetlen munkáját se tekintsétek sötétségnek! Isten nem hagyja népét magára, hogy mennyei angyalok együttműködése nélkül harcoljon a fejedelemségek, a hatalmasságok, e sötétség világbírói és a gonoszság lelkei ellen, amelyek a magasságban vannak. Isten hatalma meg fog nyilvánulni, hogy kordában tartsa az ellenség hatalmát. Isten győzelmet ad az igazságnak.
Ellen G. White [1255]