3. levél, 1889. – Ellen White levele R.A. Underwoodnak
Washington, D.C., 1889. január 26.
Kedves Underwood testvér!
Tegnap este érkeztünk meg. Bizonyos okok miatt Willie nem tudott velünk tartani. Ma érkezik. Bolton testvérnő kísért el.
Hálát adok mennyei Atyámnak, hogy egészséget adott nekem, de mindennél jobban értékelem az áldott Vigasztalót, mert megtöltötte szívemet békességgel, nyugalommal és szeretettel.
Amikor megérkeztem a misszióterületre, két levelet találtam: egyet tőled és egyet ＿ testvértől, amelyek érkezésünkre vonatkoztak ＿-ban. Testvérem, világosan érted, milyen álláspontot képviselsz velem és a minneapolisi konferencián végzett szolgálatommal szemben. Az álláspontom és nézeteim a lelkészek között uralkodó helyzetről nem változtak. Az a bizonyságtétel, amelyet azon a konferencián elmondtam, ugyanaz a bizonyságtétel, amelyet a konferencia előtt és után is hirdettem. Az Úr akkor különleges módon részesített Lelkében, és soha nem kételkedtem abban, hogy kötelességem közölni veletek azt az üzenetet, amelyet átadtam. Ti azonban nem ismertétek fel az igazi Pásztor hangját, aki az Ő szolgálója által szólt. Újra és újra világosan és határozottan mondtam el a bizonyságtételemet az egybegyűltek előtt, de ezt a bizonyságtételt nem fogadták el.
Amikor Battle Creekbe érkeztem, ugyanazt a bizonyságtételt ismételtem meg Butler testvér jelenlétében, de ott sem akadt senki, aki bátran mellém állt volna, hogy segítse Butler testvérnek meglátni azt, hogy ő – másokkal együtt – téves álláspontra helyezkedett, félreértette szavaimat, és hamis elképzelései voltak a munkámról és a szolgálatomról.[251] Butler testvér előítélete tovább fokozódott, miután a lelkészek különféle beszámolókat osztottak meg a minneapolisi konferenciáról. Butler testvér levélben hívta fel a figyelmemet a helyzetre, és azt állította, hogy a konferencián tanúsított magatartásom szinte összetörte néhány jelenlévő lelkész testvérünk szívét.
Nem kívánok részletekbe bocsátkozni, de tudnod kell, hogy nem változtattam az elképzeléseimen, sem az álláspontomon. Minneapolisban világosan elmondtam, hogyan látom a dolgokat. Gondolatban, lélekben és hitben változatlan vagyok. Az ott uralkodó eszmék miatt, amelyek a konferenciától küldött levelek által terjedtek, mondtam el előttetek Minneapolisban és Battle Creekben az elmúlt negyvenöt évi munkám során szerzett tapasztalataimat. De mivel egyes testvérek úgy látnak engem, ahogy látnak, és úgy vélik, hogy az ítélőképességem nem különb, mint bármely más emberé, vagy egy olyan személyé, aki nem kapott különleges elhívást a munkára, és mivel azt gondolják, hogy Willie fiam vagy mások befolyása alatt állok, miért hívjátok White testvérnőt, hogy vegyen részt a táboraitokon vagy különleges összejöveteleiteken? Nem tudok részt venni. Nem tudnék nektek semmi jót tenni, és ez nem lenne más, mint könnyelműen kezelni azokat a szent felelősségeket, amelyeket az Úr rám bízott.
Nem mondtál egyetlen szót sem, amely arra utalt volna, hogy a véleményed vagy érzéseid megváltoztak, vagy hogy engem és a munkámat más megvilágításban látnád.[252] Ha eleget tennék a hívásotoknak, de a nézeteim nem egyeznének a tieitekkel, és a tanácsaim nem egyeznének a ti tanácsaitokkal, vajon nem ugyanaz a lelkület és hozzáállás támadna fel újra, mint Minneapolisban? Ha viszont elfogadnám a ti meglátásotokat, és abban az irányban haladnék, amelyet szeretnétek, akkor nagy értéket tulajdonítanátok White testvérnő bizonyságtételeinek. Ha az Úr a legkisebb jelét is adja annak, hogy el kell mennem hozzátok, örömmel teszem, mert számomra az Ő szent akaratának teljesítése fontosabb, mint az étel vagy ital. De nem látom, hogyan dicsőülne meg az Úr, ha ezt tenném. Tettetek-e bármilyen erőfeszítést, hogy helyrehozzátok Butler testvér téves felfogását, amelyet te és mások idéztetek elő a téves eszmétek által, amelyeket bemutattatok neki a munkámmal kapcsolatban? Úgy hiszem, testvéreimnek van mit tenniük, mielőtt arra számítanának, hogy az Úr világosságot ad nekik White testvérnő által, hiszen elhanyagolták bizonyságtételeit, és megvetést mutattak a munkája iránt, amelyet az Úr bízott rá.
Nekem az a küldetésem, hogy azokért munkálkodjak, akik segítséget akarnak kapni, még akkor is, ha a kapott világosság nem egyezik meg az elképzeléseikkel. Ők fel fogják ismerni az Istentől származó világosságot, mert látják annak a munkának a gyümölcseit, amelyet az Úr az elmúlt negyvenöt év során alázatos eszközén keresztül végzett. Felismerik, hogy ez a munka Istentől való, ezért készek korrigálni eszméiket és változtatni a magatartásukon.[253] De azok, akik ragaszkodnak a saját eszméikhez, és amikor helyreigazítják őket, arra a következtetésre jutnak, hogy White testvérnő befolyásolva van egy bizonyos irányba, amely nem áll összhangban az ő nézeteikkel; azok, akik úgy érzik, hogy szabadon ítélkezhetnek a bizonyságtételei felett, mert elítélik a felfogásukat, és kijavítják a tévedéseiket, semmi hasznuk nem lesz belőle. Nem hiszem, hogy az ilyen barátok hasznosak lennének egy nehéz helyzetben, különösen válságos időkben. Most már tudod, mit gondolok. Nem akarom Isten munkáját félszívvel végezni. Tudni akarom, mi az én kötelességem, és Isten Lelkével összhangban akarok cselekedni.
Számomra idő és energiapazarlás lenne tanítani és tanácsot adni olyan testvéreknek, akik nem bíznak az ítélőképességemben és a tanácsaimban. Engedjétek, hogy azokkal dolgozzam, akiket nem rontott meg az előítélet és a hitetlenség, és akik nem foglaltak határozott álláspontot, amely semmissé teszi azokat a szavakat, amelyeket Isten adott nekem az ő javukra. Isten munkája nem játék. Nem lehet egyszer „igen”, máskor „nem”, hanem „igen és ámen” Krisztusban. Nem akarok újra hasonló tapasztalatot szerezni, mint Minneapolisban, hacsak az Úr világosan meg nem mutatja, hogy ez az én kötelességem. Az akkori nézeteim és lelkiségem azóta sem változott. Te megváltoztattad a sajátjaidat? Ha igen, kérlek, tudasd velem! Nem tudom, milyen bizonyságtételt adhat nekem az Úr számodra, de azt fogom mondani, amit az Úr üzen általam, mert nem a magamé vagyok, hanem Mesterem, Jézus Krisztus irányítása alatt állok. Azokat a szavakat fogom mondani, amelyeket Minneapolisban mondtam, a Szentlélektől indíttatva, akár tetszik, akár nem.[254]
Amikor a hallgatósághoz szólok, akkor gyakran előfordul, hogy nem gondolkozom előre, mit mondjak, hanem Isten olyan szavakat adhat a számba, amelyek figyelmeztetnek, intenek vagy bátorítanak, ahogy Ő jónak látja, az emberek javára. Kimondom ezeket a szavakat, és talán utat vágnak testvéreimnek, akiket őszintén és igazságban szeretek és tisztelek.
Számítok arra - és ezen nem lepődők meg -, hogy a hitetlenek eltorzítják és félreértik a szavaimat. De, hogy testvéreim, akik ismerik küldetésemet és szolgálatomat, könnyelműen bánnak azzal az üzenettel, amelyet az Úr bízott rám, ez megszomorítja a Szentlelket, és engem elcsüggeszt. Kiemelik a bizonyságtételek azon részeit, amelyek tetszenek nekik, és ezeket használják fel, hogy igazolják cselekedeteiket, azt a benyomást keltve, hogy ezeket a részeket Isten szavaként fogadják el. Amikor azonban olyan bizonyságtételek jelennek meg, amelyek nem helyeslik az útjaikat, vagy olyan szavak hangzanak el, amelyek nem egyeznek a véleményükkel és gondolkodásukkal, akkor így gyalázzák meg Őt: „Ó, ezt nem tudjuk elfogadni. Ez csupán White testvérnő véleménye, és nem ér többet az enyémnél vagy bárki másénál.” Az ilyen dolgok szégyent hoznak Istenre, és az Ő Lelkét megszomorítják.[255]
Az utamat testvéreim akadályozzák. Nem tudom elérni azokat, akiket Isten el akar érni általam, és akiken segíteni szeretne. Amikor testvéreim elismerik, hogy téves elképzelések alapján cselekedtek velem és a munkámmal kapcsolatban, amikor Isten félelmében megpróbálják helyrehozni mindazt, amit Minneapolis előtt és azóta tettek, amikor tiszteletet és megbecsülést mutatnak Isten Lelkének munkája iránt, bárki által is végezze azt, akkor a munkám világossá válik, és meg fogom tenni mindazt, amit elvárnak tőlem. De nem vakon és bizonytalanul, hanem okosan kell cselekednem. Most már érted az álláspontomat, és remélem, hogy kiegyenesíted a görbe dolgokat, és tisztán fogsz látni. Most hagyjuk ezt.
Békesség Istenben, maradok továbbra is testvéred a Krisztusban.
Aláírás: Ellen G. White [256]