Óvatosság a tanításbeli különbségek hangsúlyozásával kapcsolatban; a megtestesülés csodáinak és titkainak szemlélése
Ellen White levele E.J. Waggonernek és A.T. Jonesnak. 1887. február 18., Basel, Svájc
Valamit el kell mondanom nektek, amit nem szeretnék tovább magamban tartani. Hiába kerestem eddig, hogy megtaláljam azt a cikket, amelyet közel húsz évvel ezelőtt írtam a „hozzáadott törvényről”. Ezt a cikket olvastam fel J.H. Waggonernek. Akkor elmondtam neki, hogy az Úr megmutatta nekem, a törvénnyel kapcsolatos álláspontja téves, és a neki mondott kijelentéseim hatására évek óta hallgat ebben a témában.
Nem szokásom tanbeli cikkeket olvasni az újságokban, nehogy az elmém megragadja egy másik ember megértését vagy szemléletét, nehogy valakinek az elmélete árnyékot vessen arra, amit írok. Többször kértem, hogy küldjék el nekem a törvénnyel kapcsolatos írásaimat, de azt a különleges cikket még mindig nem kaptam meg. Úgy értesültem, hogy egy ilyen cikk Healdsburgban van, de még nem érkezett meg hozzám. Itt van nálam sok, régen írt cikk a törvényről, de azt a különleges cikket, amelyet Waggoner testvérnek felolvastam, még nem kaptam meg.
Leveleket kaptam a healdsburgi főiskola néhány hallgatójától E.J. Waggoner testvérnek a két törvényről szóló tanításával kapcsolatban. Azonnal írtam, és tiltakoztam az ellen, hogy ellentétesen cselekednek azzal a világossággal, amelyet Isten adott nekünk minden véleménykülönbség kezelésére, ám válaszlevelet nem kaptam. Lehet, hogy a levelem sosem jutott el hozzátok.[21] Ha nektek, testvéreim, lett volna olyan tapasztalatotok, mint nekem és férjemnek az eltérő nézetek nyilvános közzétételéről újságjainkban, sosem jártatok volna azon az úton, amelyen most haladtok; nem terjesztettétek volna a nézetkülönbségeket a főiskolai hallgatók között, és nem tettétek volna közzé a The Signs-ban. Minden véleménykülönbséget el kell fojtani, különösen ebben az időszakban. A fiatalok túlzottan magabiztosak és sokkal elővigyázatlanabbak, mint kellene. A véleménykülönbségek kezelésében legyetek okosak, mint a kígyók, és szelídek, mint a galambok. Még ha teljesen meg is vagytok győződve arról, hogy az elképzeléseitek helyesek, akkor se nyilvánítsátok ki a bölcsességeteket azzal, hogy hangsúlyozzátok őket.
Habozás nélkül mondom nektek, hogy hibát követtetek el. Eltértetek attól az útmutatástól, amit Isten adott nekünk ebben a kérdésben, és ennek csak rossz következményei lesznek. Ez nem Isten terve szerint való. Olyan példát állítottatok, amelyet mások is követni fognak, és szabadnak érzik majd magukat arra, hogy nyilvánosan kifejtsék különféle eszméiket és elméleteiket, mert ti is ezt tettétek. Ez olyan helyzetet fog előidézni, amit el sem tudtok képzelni. Bárcsak több cikkem lenne a törvényről, de állandóan költözöm, és az írásaim ott vannak, ahol nem tudom használni őket.
Nem kis dolog, hogy előtérbe kerültetek a The Signs-ban, mert Isten világosan megmutatta, hogy ilyesmit nem szabad tenni. Egy egységes frontot kell fenntartanunk a világ előtt. Sátán örvendezni fog, ha látja a hetednapi adventisták közötti különbségeket. Ezek nem életbevágó kérdések.[22] Nem olvastam Butler testvér röpiratát, sem az íróink által írt egyetlen cikket sem, és nem is szándékozom elolvasni. Sok évvel ezelőtt azonban láttam, hogy J.H. Waggoner testvér nézetei nem voltak helyesek, ezért olvastam fel neki, amit írtam. A téma még mindig nem tiszta és egyértelmű a fejemben. Nem tudom átlátni a témát, ezért meg vagyok győződve arról, hogy nemcsak hogy nem ez a megfelelő idő a bemutatására, hanem kárt is okoz, ha megtesszük.
Butler testvérnek annyi terhet kellett hordoznia, hogy nem volt felkészülve arra, hogy helyesen átgondolja a témát. E.J. Waggoner testvér elméje gyakorlott a témában, de a különbségek bemutatása a Generál Konferencián hiba lenne. Ezt nem szabadna megtenni. Vannak olyanok, akik nem tanulmányoznak mélyrehatóan, nem kutatják a Bibliát, és akik határozottan állást fognak foglalni mellette vagy ellene, megragadva minden felszínes bizonyítékot, amelyek talán nem az igazságot tükrözik. Nem Isten terve az, hogy a különbségeket konferenciáinkon mutassák be, mert ezek eltérő és ellentétes eszmék formájában minden területre el fognak terjedni, kérdéseket és kételyeket szülve arról, hogy valóban birtokunkban van-e az igazság, vagy esetleg tévedünk és meg vagyunk tévesztve.
A protestáns reformációt nagymértékben hátráltatta az a tény, hogy kiemelték a hit különböző pontjainak megértésében fennálló különbségeket, és minden csoport makacsul ragaszkodott azokhoz a dolgokhoz, amelyek megkülönböztették őket. Nekünk szemtől szembe kell néznünk egymással, de ha annyira szilárdak vagytok, és kötelességeteknek érzitek, hogy nézeteiteket határozottan szembeállítsátok azzal a hittel és igazsággal, amelyet mi, mint nép hirdettünk, az hibás lépés lenne, amely csak kárt fog okozni, akárcsak Luther Márton idejében. Ha elkezdtek különválni, és felszabadultan, a testvéreitek meglátásaira való tekintet nélkül kezditek kifejezni a nézeteiteket, olyan helyzet fog kialakulni, amelyet álmodni sem mertetek.[23]
A férjemnek voltak bizonyos nézetei, amelyek különböztek testvérei felfogásától néhány kérdésben. Megmutatták nekem, hogy bármennyire is helyesek lehettek ezek a nézetek, Isten nem hívta el őt arra, hogy ezeket a testvérei előtt kifejtse, és ezzel véleménykülönbségeket teremtsen. Lehet, hogy ő másodlagosnak tekintette ezeket a dolgokat, de ha nyilvánosságra kerültek volna, az elmék ezekre összpontosítottak volna, és pusztán azért, mert mások máshogyan hisznek, ezeket a különbségeket az üzenet fő terhévé tették volna, viszályt és ellentmondást keltve.
Hitünknek vannak alapvető oszlopai, életbevágóan fontos témák, mint a szombat és Isten parancsolatainak megtartása. Nem szabad spekulatív gondolatokat gerjeszteni, mert vannak furcsa elmék, amelyek örömüket lelik abban, hogy olyan nézeteket fogadjanak el, amelyeket mások nem, érveljenek mellettük, és mindent ezen a ponton összpontosítsanak, kitartva mellette, eltúlozva, holott valójában nem egy létfontosságú kérdés, és különböző módokon fogják megérteni. Kétszer is megmutatták nekem, hogy bárminek, ami testvéreinket eltérítené azoktól a pontoktól, amelyek ebben az időben alapvető fontosságúak, háttérben kell maradnia.
Krisztus nem tárt fel sok olyan dolgot, amelyek az igazságot jelentették, mert véleménykülönbségeket és vitákat okoztak volna. A fiatalok azonban, akik nem mentek át azokon a tapasztalatokon, amelyeken mi, készen állnak a harcra. Semmit sem szeretnek jobban, mint egy éles vitát.
Ha ilyen dolgok történnek a konferenciánkon, nem fogok részt venni egyiken sem. Olyan sok világosságot kaptam ezzel a témával kapcsolatban, hogy tudom: a nem odaszentelt és meg nem szentelt szívek örömüket lelik az ilyen gyakorlatokban. Késő van már, testvéreim, késő van már.[24] A nagy engesztelés napján vagyunk, abban az időben, amikor az embernek meg kell sanyargatnia lelkét, meg kell vallania bűneit, meg kell aláznia szívét Isten előtt, és fel kell készülnie a nagy küzdelemre. Amikor ilyen viták kerülnek a nép elé, azt fogják gondolni, hogy az egyik félnek igaza van, majd hogy a másiknak van igaza, aki teljesen ellentétes nézetet képvisel. A szegény emberek összezavarodnak, és a konferencia halálos zűrzavarrá válik, rosszabbá, mintha egyáltalán nem tartottak volna konferenciát. Amikor pedig teljes lesz a viszálykodás és a vita, határozott erőfeszítésekre lesz szükség, hogy tollal és hanggal kezeljék azokat a dolgokat, amelyek harmóniát teremtenek.
J.H. Waggoner testvér szerette a vitázást. Attól tartok, hogy E.J. Waggoner is hasonló szeretetet ápolt ez iránt. Most jó, alázatos vallásra van szükségünk. E.J. Waggonernek alázatra és szelídségre van szüksége, és Jones testvér nagy hatással lehet a jóra, ha következetesen ápolja a gyakorlati kegyességet, hogy azt az emberek elé tárhassa.
Hogy gondoljátok, hogyan érzem magam, amikor a két vezető újságunkat konfliktusban látom? Tudom, hogyan jöttek létre ezek az újságok. Tudom, mit mondott róluk Isten: hogy egyek, és semmiféle megosztottságnak nem szabadna látszania e két Isten által rendelt eszköz között. Egyek, és egynek kell maradniuk, ugyanattól a lelkülettől áthatva, hogy ugyanazzal a munkával felkészítsenek egy népet az Úr napjára, egy hitben, egy szándékkal.
A The Sickle (egy missziós lap, amelyet rövid ideig adtak ki 1886-ban) Battle Creekben jött létre, de nem azzal a céllal, hogy felváltsa a Signs-t, és nem vagyok biztos benne, hogy valóban szükség van rá. A Signs-ra szükség van, és betölti azt a szerepet, amelyet a The Sickle nem képes. Tudom, hogy ha a Signs mindig értékes cikkeket közöl, táplálék lesz az emberek számára, és minden családnak meg kellene, hogy legyen. De a szívem fáj, valahányszor meglátom a The Sickle-t. Ismétlem, hogy ez az újság nem olyan, amilyennek Isten szerette volna. Ha Sátán viszályt tud teremteni a népünk között, akkor nagyon boldog lesz.[25]
Nem hiszem, hogy az évek múlása eltörli majd az utolsó konferenciánk által hagyott benyomást. Tudom, hogyan hatnak ezek a dolgok. Örülök, hogy többnek kell lennie bennünk Jézusból, és kevesebbnek az énünkből. Ha vannak véleménykülönbségek a Szentírás bizonyos szakaszainak megértésében, ne tárjátok fel ezeket tollal vagy hanggal, ezzel szükségtelen szakadást okozva.
Egyek vagyunk Isten alapvető igazságaiba vetett hitünkben. Egyetlen célt kell folyamatosan szem előtt tartanunk: hogy az összhangot és az együttműködést megőrizzük anélkül, hogy az igazság egyetlen alapelvét is veszélyeztetnénk. Miközben folyamatosan az igazság megismeréséért ástok, mint rejtett kincs után, legyetek óvatosak, hogyan fejezitek ki új véleményeiteket, amelyek konfliktusokhoz vezethetnek. Olyan üzenetünk van, amelyet el kell juttatnunk az egész világnak. Isten parancsolatai és Jézus Krisztus bizonyságtétele a munkánk terhe. Az egység és az egymás iránti szeretet az a nagy feladat, amelyet most be kell fejezni. Munkásaink abban a veszélyben vannak, hogy túlságosan a tanokra összpontosítanak, és túl sokat prédikálnak olyan témákról, amelyek érvelést igényelnek, miközben lelküknek gyakorlati istenfélelemre van szüksége.
Tágra nyílt egy ajtó a széthúzás, a viszály, a konfliktus és a különbözőség előtt, egy olyan ajtó, amelyet egyikőtök sem lát, csak Isten. Az Ő szemei a kezdetektől látják a véget. Csak Isten ismeri az elkövetett gonoszság nagyságát. A keserűség, a harag, a neheztelés, a féltékenység és a szenvedélyek fellángolása, amelyet a konfliktus mindkét oldalának vitái váltottak ki, sok lélek elvesztéséhez fog vezetni.
Adja meg az Úr, hogy meglássuk, mennyire szükségünk van az élő víz kiapadhatatlan forrására. Tiszta forrásai felüdítenek és meggyógyítanak bennünket, és mindazokat is, akik kapcsolatba kerülnek velünk. Ó, bárcsak Isten Lelke meghódítaná a szíveket! Ha a tekintetünk egyedül Istenre szegeződne, a mennyei világosság áradata elárasztaná a lelkünket![26] Ő, aki úgy beszélt, ahogy még soha senki, tanító volt, amikor a földön járt. Feltámadása után az Emmauszba tartó magányos és csalódott tanítványok tanítója lett, valamint azoké, akik a felházban gyűltek össze. Minden Írásban megmutatta nekik azokat a dolgokat, amelyek Róla szóltak, és szívüket új, szent reménnyel és örömmel töltötte meg.
A nagy Tanító a szentek szentjéből folytatja munkáját. Isten angyalai kapcsolatba lépnek az emberekkel. Krisztus a szentélyben szolgál, de nem követjük Őt oda úgy, ahogyan kellene. Krisztus és angyalai az emberek szívében munkálkodnak. A mennyei egyház a földi egyházzal egyesülve vívja a jó harcot itt a földön. A lélek megtisztulásának itt a földön kell megtörténnie, összhangban Krisztus mennyei szentélyt megtisztító munkájával. Akkor világosabban fogjuk látni, hogyan lát bennünket Isten, és ismerni fogjuk, hogyan ismernek minket.
Szomorú és elkeserítő látni, milyen csekély hatással vannak az utolsó napok ünnepélyes igazságai azok elméjére és szívére, akik azt állítják, hogy hisznek az igazságban. Hallgatják a prédikációkat, látszólag mélyen érdeklődnek, és isszák a szónok ajkáról elhangzó szavakat. A fenséges szavak örömmel töltik el őket, és amikor Krisztus szeretetét bemutatják, szemük könnybe lábad.
De amikor a prédikáció véget ér, a bűvölet megszűnik. Ha belépnél otthonaikba, meglepődve tapasztalnád, hogy egyetlen szó sem utal arra, hogy ezek az építő igazságok bármilyen maradandó benyomást hagytak volna. Úgy hallgatták, mintha egy dalt vagy kellemes dallamot hallgattak volna, amelynek hatása úgy tűnik el, mint a reggeli harmat a nap sugaraiban.[27]
Mi az oka? Az igazságot nem ültetik át a gyakorlatba. Nem fogadják el a kimondott igazságot Isten nekik szóló szavaként. Nem tekintenek az eszközön túl a mennyei szentély nagy Szolgálójára. Nem úgy fogadják az igét, mint egy különleges üzenetet Istentől, amelyet a szónokra bízott. Vajon csoda, hogy ilyen módon az igazság annyira erőtlen, hogy a hallgatók nagy részére nincs mély hatása, csupán bizonyos fokú izgalmat, némi extázist és kevés intellektuális ismeretet kelt?
Már így is túl sok a prédikáció. Túl ritkán halljuk és hallgatjuk meg Isten hangját. Csak az emberi hangot hallják, és a hallgatók ugyanolyan üres és éhező lélekkel térnek haza, mint korábban, készen arra, hogy az ítélőszékbe ülve véleményt mondjanak a prédikációról, mintha egy színdarabot hallottak volna, és nem látnak benne mást, csak emberi erőfeszítést. „Az az indulat legyen bennetek, amely Krisztus Jézusban is volt.” (Fil 2:5) Töltsétek meg elméteket Krisztus nagy alázatával, majd szemléljétek isteni jellemét, szemléljétek a Magasságos fenségét és dicsőségét, amelyről lemondott, amikor isteni természetét emberi formába öltöztette. Akkor meglátjuk azt az önmegtagadást és önfeláldozást, amely az angyalokat is csodálattal töltötte el.
Ó, mekkora nyomorúságot szenvedett el Isten Fia, amikor birodalmának egyik tartományába költözött anélkül, hogy a nemzet, amelyért jött, hogy megáldja és megmentse, felismerte és megvallotta volna Őt. Mekkora szegénységet tapasztalt, amikor bár emberek között járt és jót tett, nem dicshimnuszok zengtek körülötte, hanem épp ellenkezőleg, a légkör túl gyakran volt tele átkokkal és istenkáromlásokkal. Milyen szegénységben élt, amikor bár azok között járt, akiket megmenteni jött, mégis ritkán szólalt meg egy magányos hang, hogy áldottnak nevezze Őt, ritkán nyúlt feléje egy baráti kéz, és ritkán nyújtott menedéket neki egy magányos tető.[28] De ha a külső mögé tekintünk, kit látunk? Az Istenséget, Isten halhatatlan Fiát, aki ugyanolyan hatalmas, a hatalom minden eszközével felruházva, de ezúttal emberi alakban.
Bárcsak a korlátolt elmék látnák és éreznék Isten végtelen szeretetét, az Ő nagy önmegtagadását és önfeláldozását, amelyet akkor mutatott meg, amikor magára vette az emberi természetet. Isten megalázta magát és emberré lett, megalázta magát azáltal, hogy meghalt – és nemcsak meghalt, hanem egy gyalázatos halált szenvedett el. Ó, bárcsak felismernénk szükségünket az alázatra, arra, hogy alázatosan járjunk Istennel, és minden lépésünkre vigyázzunk.
Tudom, hogy Sátán azon munkálkodik, hogy megosztottságot idézzen elő a testvérek között. Ha nem tudnám, hogy üdvösségünk Vezetője révbe vezeti az evangélium hajóját, azt mondanám: hagyjatok nyugodni a sírban.
Megváltónk él, hogy közbenjárjon értünk. Ha naponta tanulunk Krisztus iskolájában, és szelíd, alázatos szívvel megőrizzük a tőle kapott tanításokat, Jézus Lelke oly mértékben lesz bennünk, hogy az énünk nem szövődik bele semmibe, amit teszünk vagy mondunk. Tekintetünk egyedül Isten dicsőségére szegeződik. Erőfeszítéseket kell tennünk, hogy válaszoljunk Krisztus főpapi imájára, amelyben azért imádkozott, hogy egyek legyünk, ahogy Ő egy az Atyával. Megaláztatása napjaiban sok mondanivalóját nem tudta megosztani a tanítványokkal, mert azok nem voltak képesek elhordozni azokat. Túl keveset időzünk a megváltás csodáin.
Szükséges, hogy ezeket a dolgokat sokkal szélesebb körben és folyamatosan bemutassuk újságjainkban és írásainkban. Szükségünk van arra, hogy szívünket mélyen megérintsék az életmentő, üdvözítő igazságok.[29] Fennáll a veszélye annak, hogy prédikációinkat és újságcikkeinket úgy mutatjuk be, mint Káin áldozatát – Krisztus nélkül.
Ha Krisztus Lelkével leszünk megkeresztelve, akkor szeretet, harmónia, szelídség és az énünk Krisztusban való elrejtése lesz jelen, hogy megkapjuk Krisztus bölcsességét. Értelmünk megvilágosodik, és ami korábban homályosnak tűnt, az világossá válik. Képességeink fejlődni fognak és megszentelődnek. Ő képes azokat, akiket a mennybe való költözésre készít fel, magasabb ismeretek csúcsaira vezetni, és szélesebb látókört adni az igazságra. Azért tud az Úr olyan keveset tenni azokért, akik ilyen súlyos igazságokat tartanak a kezükben, mert sokan közülük távol tartják ezeket az igazságokat az életüktől. Hamisan kezelik őket: kezeik nem tiszták, szívük bűnnel szennyezett, és ha Isten Lelke az igazság nagyságának megfelelő erővel munkálkodna bennük, az olyan lenne, mintha az Úr helyeselné a bűnt.
Népünk életébe és jellemébe kell szőnie a megváltás tervének kibontakozását, és sokkal magasabb rendű felfogást kell elfogadnia Istenről és az Ő szentségéről. A ruhák megmosása a Bárány vérében olyan munka, amelyet komolyan kell végeznünk, amíg minden jellembeli hiba el nem tűnik. Így munkáljuk üdvösségünket félelemmel és rettegéssel. Az Úr az, aki bennünk munkálja mind az akarást, mind a véghezvitelt az Ő tetszése szerint. Jézusra van szükségünk, hogy élő és állandó forrásként maradjon a szívünkben. Akkor az élő kútból fakadó víz tiszta, édes és mennyei lesz. Akkor az alázatos szívűek megízlelhetik a menny előízét.[30]
A mostaninál többet fognak beszélni és írni Krisztus második eljövetelének igazságairól. Minden ajtót be kell zárni, amely a testvérek közötti nézeteltérésekhez és vitákhoz vezet. Ha az óember ki lenne űzve minden szívből, nagyobb lenne a biztonság a beszélgetések során, de most az embereknek valami másra van szükségük. Túl kevés a krisztusi szeretet azok szívében, akik azt vallják, hogy hisznek az igazságban. Ha minden reménységük középpontjában Jézus Krisztus állna, és az Ő Lelke hatná át a lelküket, egység lenne közöttük, még akkor is, ha minden gondolatuk nem teljesen egyezne meg.
A Bibliát még mindig túl kevéssé értjük. Még egy egész életen át tartó tanulmányozás és imádság sem tárja fel teljesen szent igazságait; sok dolog továbbra is megmagyarázatlan marad. Szükséges, hogy Isten Lelkének mély munkája formálja a jellemet, megnyitva az utat Isten és a lélek közötti kapcsolat előtt, hogy a mély igazságokat megérthessük. Az embernek sokat kell tanulnia, mielőtt Isten nagy dolgokat cselekedhet érte. Az ismeretet magunkévá tehetjük, ha az értelem és a jellem egyensúlyba kerül Isten Lelkének isteni világossága által. Túl kevés szelídséget és alázatot nyilvánítunk, amikor kutatjuk az igazságot, mint egy elrejtett kincset. Ha az igazságot úgy hirdetnék, ahogy az Jézusban van, százszoros ereje lenne a szívek megtérésére, de minden annyira összekeveredik az emberi énnel, hogy a felülről jövő bölcsességet nem lehet átadni.
Ellen G. White Estate Washington, D.C., 1985. május 2. Teljes levél.[31]