40. kézirat, 1891. - Naplójegyzetek
Battle Creek, Michigan, 1891. január 1., csütörtök
Az újév szitáló esővel kezdődik. Egy újabb év vette kezdetét; az 1890-es év az örökkévalóságba vonult a feljegyzéseinek terhével együtt. Megújítom Isten iránti odaszentelődésemet. Krisztus mondta: „És én ő értük oda szentelem magamat, hogy ők is megszenteltekké legyenek az igazságban.” „Szenteld meg őket a te igazságoddal: A te igéd igazság”. Megragadom Isten gazdag ígéreteit Jézus Krisztus, az én Közbenjáróm páratlan szeretete és szeplőtlen jelleme által. Szinte folyamatosan dolgoztam és mégis annyi tennivalót látok, hogy nem találok nyugalmat, mert úgy érzem, oly keveset tettem a nagy elvégzendő munkához képest.
De Jézus az egyetlen támaszom. Benne bízom. Ő szeret engem. Ebben a pillanatban Ő a tömjénezés oltára mellett áll az Atya elé tárva imáimat, szívem kimondhatatlan vágyát, hogy elnyerjem kegyelmét és isteni ajándékát, hogy a tőle kapott kegyelem által másoknak is feltárhassam nagy szeretetét és teljes hatékonyságát. Megragadom Annak ígéreteit, aki életét adta a világért, hogy valaki hiszen Őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. „Kicsoda az, aki kárhoztat? Krisztus az, aki meghalt, sőt aki fel is támadott, aki az Isten jobbján van, aki esedezik is értünk” (Róm 8:34). Erre hivatkozhatunk. Ez egy olyan érv, amelyet Sátán nem tud legyőzni. Az Ő nevében és kegyelme által megszentelődünk – lélekben, testben és értelemben –, hogy minden szavunk és cselekedetünk Istenben történjen, és olyan hatással lehessünk másokra, amely Krisztushoz vezeti őket.
Sokkal mélyebben, mint eddig bármikor, meg vagyok győződve arról, hogy Isten gyűlöli a bűn minden formáját. A bűnbánat nem tudja jóvátenni a múltbeli bűnöket, nem tisztíthat meg minket egyetlen bűntől sem, és nem adhat biztonságot a jövőre nézve.[865]
Battle Creek, 1891. január 2., péntek
A szívem buzgón imádkozott Istenhez a családi oltárnál, hogy kegyelme és ereje késztessen bennünket éberségre, buzgóságra és komoly erőfeszítésre annak a munkának elvégzésében, amelyet ránk bízott, egyénileg is átérezve nagy felelősségünket. Ó, bárcsak családunk minden tagját betöltené a Mester lelkülete, aki „széjjeljárt jót tévén”! Nem találok nyugalmat lelkemben, amíg családom tagjai nem cselekszik Isten minden akaratát. Ó, mennyire eped utánuk a szívem éjjel-nappal!
Battle Creek, Michigan, 1891. január 3., szombat
Szívem szinte egész éjszaka buzgón imádkozott Istenhez. Ó, bárcsak Isten munkálkodna népéért Battle Creekben és eltorlaszolná útjukat, hogy ne a saját belátásuk szerint járjanak rajta, veszélybe sodorva Isten ügyét, ahogyan azt kétségtelenül teszik most!
Négy órakor keltem fel, és amikor lehajoltam, hogy felvegyem a zoknimat, homlokomat bevertem az ágy oszlopába közvetlenül a szemem felett. A vér azonnal nagy cseppekben kezdett folyni. Sara után kiáltottam, ő pedig gyorsan munkához látott, tüzet gyújtott, és Edna Kilbornnal együtt forró vizes borogatást tettek a sebre. A fájdalom megszűnt, a vérzés elállt, és a kezelés végén egy hideg borogatást is kaptam, majd egy kis tapaszt helyeztek a sebre.
Mennyi szenvedést lehetne elkerülni, ha mindenki ismerné ezeket az egyszerű gyógymódokat! Hálát adok az Úrnak, hogy tudást adott nekünk ezekben a dolgokban, hogy tudjuk, hogyan kezeljük magunkat anélkül, hogy az orvosoktól függnénk. Szükséges, hogy használjuk azokat az eszközöket, amelyek rendelkezésünkre állnak, hogy megértsük, mit kell tennünk vészhelyzetben, majd osszuk meg ezt a tudást másokkal is.[866]
A tabernákulumban beszéltem, amely zsúfolásig megtelt emberekkel. Nem volt szándékomban, hogy olyan világos és célzott dolgokat mondjak, mint amiket végül kimondtam, de az Úr az emberi eszközön keresztül szólt. Késztetést éreztem, és nem tudtam magamban tartani az üzenetet, amelyet kaptam. Imádkozom azért, hogy az elhangzott szavak utat találjanak a szívekhez.
A tabernákulum teljesen megtelt. Ó, mennyire fájt a lelkem azokért a férfiakért, akik ellenálltak az Istentől kapott világosságnak és két éven át akadályozták a Szentlelket, hogy belépjen a szívükbe! Hallottam egy hangot, amely ezt mondta nekik: „Ti még mindig nem hisztek. Álljatok félre az útból, vagy álljatok be a csatasorba, és teljes szívvel csatlakozzatok a munkához!”
Vajon mindig viselnem kell ezt a terhet itt Battle Creekben? Mindig cipelnem kell ezt a súlyt? Itt mindig feddő és figyelmeztető bizonyságtételeket kell mondanom? Az Úr könyörüljön rajtam, és segítsen, hogy becsületesnek és hűségesnek találtassak akaratának teljesítésében, az Úr útjának megőrzésében, az igazság és az ítélet cselekedeteiben!
Itt egy jó munka kezdődött el, de még nem teljes. Vannak emberek, akiknek nincs ismeretük, és nem is értenek dolgokat. Talán meg fognak botlani a kegyetlen botránkozás valamelyik kövében, és a gyülekezet ismét egy évig a sötétségben fog vánszorogni azért, mert nem végeznek mélyreható munkát? Isten óvjon ettől! Ó, bárcsak lennének igaz emberek, akik esedeznek Isten népéért; ó, bárcsak győzedelmeskednének az imáik!
Nagyon örülnék, ha a bűnvallás lelkülete átjárná az egész gyülekezetet. Sokan kezdenek valamit felsejleni valódi állapotukból és valós szükségleteikből. Ha kitartanak, ha mélyreható munkát végeznek, és továbbra is közelednek Istenhez, Ő is közeledni fog hozzájuk, és felvonja zászlaját értük az ellenséggel szemben. Akkor bizonyos, hogy meg fog nyilvánulni az Isten Lelkének kiáradása.[867] A gyülekezet nem becsülheti alá a kötelesség elhanyagolásának bűnös voltát, a hitetlenséget és azt a hanyagságot, amely a világosság elfogadásában és az igazság gyakorlásában nyilvánult meg. A lehetőségek elhanyagolása megrontotta lelki látásukat, meggyengítette hitüket és azt a buzgóságot, amely a világosságban való járás komoly erőfeszítésében nyilvánul meg. Hitetlenségük miatt, a gyülekezet lelkülete és álláspontja miatt, a körülöttünk lévő bűnösök megkeményedtek, és még mélyebbre gyökereztek a hitetlenségben.
Mivel Jézus a mennyei szentélyben van, és van Közbenjárónk a mennyei udvarokban, mennyire buzgón kellene itt a földön is előre haladnia ugyanennek a közbenjáró munkának! Miközben látnunk és éreznünk kell a bűn vétkességét, meg kell becsülnünk Isten irgalmát, amely az engesztelés által nyilvánult meg. Az Úr megígérte, hogy az engesztelő áldozatnak köszönhetően, ha megbánjuk bűneinket, bizonyos, hogy megbocsátja vétkeinket. Most, miközben Krisztus közbenjár értünk, amíg az Atya elfogadja az engesztelő áldozat érdemeit, addig kérjünk, és megkapjuk. Valamennyien valljuk meg bűneinket, és engedjük, hogy azok előremenjenek az ítéletre, hogy Krisztus nevében bocsánatot nyerjenek, és a megbocsátva szót írhassák a nevünk mellé.
„Erőszakoskodnak a mennyek országáért, és az erőszakoskodók ragadják el azt” (Mt 11:12). Micsoda bátorítás ez minden lélek számára! Amikor Jézus nevében az Isten ígéreteivel felfegyverkezve az Atya elé járulsz, a nagy Közbenjárót hit által láthatod, amint az oltárnál áll, kezében az arany füstölőt tartva. Hallhatod a hangját, amint ezt mondja: „És én kérem az Atyát, és más vigasztalót ad nektek, hogy veletek maradjon mindörökké” (Jn 14:16). Micsoda remény tölti majd be az elcsüggedt szívedet! Micsoda szégyent és bűnbánatot fogsz érezni a benned táplált hitetlenség miatt!
Nem szeretnétek-e érezni, hogy ha Krisztus imádkozik értetek, akkor ti is imádkozhattok magatokért a kitartás égő buzgóságával, és hogy minden alacsonyabb rendű segítség csak korlátozott és értéktelen?[868] Ha Jézus a ti Ügyvédetek, ha hisztek, bűnbánó lélekkel megvalljátok bűneiteket, és meghaltok az énetek számára, akkor talán nem fogjátok biztosnak érezni, hogy ügyetek meg van nyerve? Nem fogjátok lelketekben érezni annak a bizonyítékát, hogy Jézus mindezt megtette értetek, és hogy a kereszt lábánál van az egyetlen biztos hely számotokra?
Hogyan tudnám bemutatni nektek ezeket a valóságokat, amelyek örök igazságok? Itt elmondhatjátok: „Adni semmit nem tudok, / Keresztfádra borulok.” Ha imádságaitok – még ha gyengének is tűnnek – őszinték, és hittel vannak átitatva, akkor tudhatjátok, hogy Jézus él, hogy közbenjárjon értetek. A komoly és kitartó kereső bizonyosan találni fog, mert amint hit által közeledtek a kegyelem trónjához, Krisztus saját oltalma alatt állóknak tekint benneteket. Kezébe veszi ügyeteket; a magáénak tekinti. Az Atya előtt áll, mint Helyettesetek és Kezesetek. Amikor teljes szívetekből keresitek az Urat, akkor „csendességben és reménységben” lesz erősségetek. (Ézsa 30:15)
Isten eggyé vált az emberrel, amikor az Atya és a Fiú mennyei tanácskozásán elhatározták, hogy ha az ember elbukik, Isten Fia lesz a Megváltója és helyreállítja benne Isten erkölcsi képmását. Hogyan kellett ennek megvalósulnia? „És az Ige testté lett és lakozék mi közöttünk” (Jn 1:14). „Legyetek azért ti tökéletesek, miként a ti mennyei Atyátok tökéletes” (Mt 5:48). Krisztus és az Atya egysége által mi is szoros egységbe kerülünk az Atyával, Isten Fia által.
Battle Creek, 1891. január 4., vasárnap
Egész nap látogatóim voltak. Néhány levelet is írtam. Ma nagyon boldog voltam. Davis testvérnő beszélgetett velem, és mély érzésekkel vallotta be, hogy eddig nem értékelte helyesen azt a munkát, amit végzett. Úgy érezte, hogy nem vonzódott a munkához, és nem látta annak szent jellegét úgy, ahogyan kellett volna.[869] Most mindent más megvilágításban lát, és mély bűnbánatra jutott lelke üdvösségéért és Krisztus szerelméért, hogy a munka soha ne szenvedjen kárt, amíg az ő kezében van. Jézusban felszabadult, és valóban szabad lett. Nagy változás ment végbe benne. Arcán most béke és boldogság tükröződik. Bizonyosan az Igazság Napjának ragyogó sugarai alatt áll, mert egész arcvonása a belső örömből fakadó fényt sugározza.
Nagyon vágyom arra, hogy mindenki, aki velem együtt részt vesz ebben a fontos munkában, részesülne Jézus Krisztus átalakító és értékes kegyelmében. Akkor láthatóvá válna Jézus Krisztus áldott világossága az arcukon, ami Jézus belső jelenlétét mutatja. Ó, mennyivel többet örülhetnénk Isten Lelkének és erejének, ha szívünket, lelkünket és minden erőnket teljesen és fenntartás nélkül Isten Szentlelke frissítő befolyásának adnánk át! Akkor a munka isteni pecsétet hordozna. Isten ereje nyugodna a munkáson. Imádkozom minden egyes lélekért, aki velem együtt szolgál ebben a munkában.
Battle Creek, 1891. január 5., hétfő
Ismét a látogatókkal való beszélgetéssel töltöttem az időmet. De a szívem a Battle Creek-i gyülekezetért hordoz terhet. Olyan nagy gyülekezet ez, legalább kétezer fős. A múlt szombaton sokan összegyűltek. Szinte lehetetlen közösségi összejövetelt tartani számukra, mert nincsenek megfelelő, kényelmes helyek, ahol egybegyűlhetnének. Nincs elegendő hely ennyi imádkozó ember számára, pedig sokuknak máshol kellene lenniük, mint misszionáriusoknak Uruk szolgálatában, nem pedig itt összezsúfolva.
Van egy missziómunkánk, ami elvégzésre vár. Hogyan fogjuk mi, mint egyház megérteni a lelki kiváltságaink előnyeit – nemcsak az igazság meghallgatását, hanem az igazság megélését is? Képesek vagyunk komolyan gondolkodni, „felövezni elménk derekát”, hogy ne legyen szétszórt.[870] Ha azok, akik világosságot kaptak, valóban abban járnának, akkor felelősségüknek éreznék, hogy gondolataikat neveljék. Miközben a drága Igét tanulmányozzuk, az igazság rejtett kincsei után kutatunk. Az Úr értékes talentumokat bízott emberi eszközeire, nem csupán az Ő élő szavában foglalt igazság olvasásához, hanem a benne található mennyei kincsekkel való gazdagodáshoz is. Az igazság keresése közben gondolataink mélyre hatolhatnak, és Krisztus kimeríthetetlen, kifürkészhetetlen gazdagsága feltárhatja lelkünk előtt a legértékesebb kincseket. Az emberi eszköz minden Istentől kapott képességét felhasználhatja, és idejét helyesen beosztva egyre mélyebb ismeretre juthat Istenről és Jézus Krisztusról. Biztosak lehetünk benne, hogy ezek a helyesen használt képességek nem maradnak ezen a földön, hanem velünk együtt átkerülnek, hogy ott magasabb szintre jussanak, és tovább fejlődjenek az örökkévalóságon át.
Battle Creek, 1891. január 6., kedd
Beszélgettem Smith testvérrel, kellemesebb volt, mint bármely korábbi beszélgetésünk. Úgy tűnik, vágyik arra, hogy világosságra jusson. Belátta, hogy viselkedése néhány dologban nem volt helyes, és tudtam, hogy ezt neki magának kell felismernie, mielőtt szoros kapcsolatba kerülhetne Istennel. A minneapolisi összejövetel utáni állásfoglalásával a munkám ellen küzdött. Az a világosság, amit Isten az egyháznak küldött általam, nem lett teljesen elfogadva az ő álláspontja miatt. A hozzáállása beszédesebb volt, mint a szavai. De miután nyíltan beszéltem vele, és megmutattam neki, hogy mennyi kárt okozott azoknak, akik nem akartak hinni az üzenetben, sem elfogadni a hírnököket és Isten tanácsát, úgy tűnik, világosabban látja, milyen álláspontra helyezkedett valójában. Elhatározta, hogy egyenes ösvényt készít lábai elé, és eltávolítja a botránkozás köveit, hogy a sánták ne térjenek le az útról, hanem inkább meggyógyuljanak gyengeségükből és tétlenségükből.[871]
Az Úr munkálkodik, és én nem veszem ki a munkát a kezéből a saját kezembe. Imádkozom Uriah Smith testvérért, hogy diadalmaskodjon a harmadik angyal üzenetével együtt, és hogy trombitája tisztán szóljon, hogy a nép felkészülve legyen az Úr nagy napja számára. Nincs vesztegetni való időnk.
Eldridge testvér megkeresett, és hosszú beszélgetést folytattunk sok fontos ügyről. Smith testvér is eljött és kérte, hogy gyűljünk össze néhány személlyel, akik előtt szándékában állt megvallani hibáit.
Nem tudom megmagyarázni, mi motiválta Eldridge és Frank Belden testvéreket abban az állásfoglalásban, hogy félre akarják tenni a Pátriárkák és próféták és a Nagy küzdelem könyveket, és azt mondják, hogy a missziós munkában ezentúl csak egyetlen könyvet akarnak használni, a Bible Readings-et. Ez szembe megy gyakorlatunkkal, az igazsággal, az igazságossággal, és azzal a világossággal, amelyet Isten adott nekem a könyvevangélista munka tekintetében. Ez biztosan az ördög terve. Isten szánja népét, mert az Ő szavai háttérbe szorulnak olyan emberek tervei miatt, akik még gyermekek az Isten népének adott igazság megtapasztalásában.
Nagy teherként érzem a lelkemen a figyelmeztetést az Úrtól kapott világosság szerint, hogy ne késlekedjünk az embereknek eljuttatni a könyvekben található különleges figyelmeztetéseket. Az Úr megmutatta nekem, hogy ha ezeket a könyveket kellőképpen terjesztették volna, sokakat visszatartottak volna attól, hogy támogassák a Kongresszushoz benyújtott vasárnaptörvényt támogató petíciót. Ha a könyvekben lévő igazság világossága eljutott volna hozzájuk, sok őszinte lélek nem írta volna alá azt a petíciót – amit azért tettek, mert úgy gondolták, hogy Istennek szolgálnak vele, miközben valójában egy hamis szombatot magasztaltak fel, amelyre nem lehet mondani, hogy „meg van írva”, és így nincs is tekintélye. Ki fogja viselni annak a felelősségét, amit egyes emberek mernek magukra vállalni anélkül, hogy a legkisebb mértékbe is figyelembe vennék mit mondok a helyzet megváltoztatása érdekében?[872] Mit jelent mindez? A Bible Readings nem tartalmazza azt az üzenetet, amely most olyan világos figyelmeztetésként és világosságként kellene hogy eljusson az emberekhez.
Battle Creek, 1891. január 7.
Nagyon szép napunk van. Ma nem érzem jól magam. Sok minden nagyon nyugtalanít. Olsen testvér meglátogatott, és hosszú, tartalmas beszélgetést folytattunk a mű állapotáról a gyülekezetekben, különösen Michigan államban, valamint arról, hogy milyen nagy szükség van a megfelelően végzett munkára a gyülekezetekben.
Három órakor a kis csoport összegyűlt a szobámban. Smith testvér néhány szót szólt, majd felolvasta azt a levelet, amelyet kedden éjjel a nagy lelki gyötrelmek után írtam neki. Ezután Smith testvér könnyek között teljes és egyenes bűnvallást tett a téves útról, amelyet követett. Amikor megfogta a kezemet megfogadta, hogy mellettem áll, és többé nem okoz nekem lelki fájdalmat.
Áldott pillanatok voltak ezek, amelyeket az Úr is szemlélt, és amelyeket mindannyian mélyen átéltünk. Reméltem, hogy Frank Belden követi majd Smith testvért, de nem tette.
Annyira vágyunk arra, hogy azok, akik eddig nem ismerték fel a világosságot, most látják az igazságot és az igazságosságot, és hogy megbecsüljék és összegyűjtsék az isteni fény minden sugarát. Szükség van Isten kegyelmére, amely minden léleknek, aki csak kéri, egyre mélyebb érdeklődést adjon az Ő igéjének ismerete iránt. A lelki dolgokat lelkileg érthetjük meg az elmélyült tanulmányozás szokásának ápolásával. Úgy kell kutatnunk az igazságot, mintha elrejtett kincsek után kutatnánk. Ami egykor semmi különösebb érdeklődést nem keltett, most megnyílik a szorgalmas kereső elméje előtt és az igazság rejtett gyöngyszemei megjutalmazzák hitét.[873]
Pine Creek, Michigan, 1891. január 10.
A hűséges Jessie nevű lovunkkal vontatott kocsin utaztunk Pine Creekbe, tizennégy mérföldnyire, hogy az ottani emberekhez beszéljünk. Meglehetősen hideg volt, de az utak jók voltak, így mindössze két óra tíz perc alatt értünk oda. Willie White kissé fázott. Vermer testvér házánál álltunk meg – ő és felesége nemrég fogadták el az igazságot –, ott hagytuk melegebb pokrócainkat, majd elindultunk az iskolába.
Bent az alacsony mennyezetű zsúfolásig megtelt terem kandalójába a tűz ropogott. A hallgatóság kétharmada hitetlenekből állt. Ézsaiás 58. fejezetéből beszéltem hozzájuk. Mindenki figyelmesen hallgatott. Szándékomban állt különösen arra helyezni a hangsúlyt, hogy milyen gazdag áldások térnek mindig vissza ránk, amikor másokat igyekszünk megáldani, de a fejezet első része mintha kiment volna a fejemből, míg az utolsó rész nagy tisztasággal tárult elém. Arra a munkára fektettem a hangsúlyt, amelyet Isten mindannyiunktól elvár, hogy megépítsük a régi romokat, és az emberöltők alapzatait ismét felrakjuk: a negyedik parancsolat szombatját.
Pine Creek, 1891. január 11., vasárnap
Az iskolaépület ismét zsúfolásig megtelt, és voltak, akik meglehetősen messziről jöttek. János evangéliuma 15. fejezetéből beszéltem nagy szabadsággal és mindenki élénk érdeklődéssel hallgatta. Utánam E.J. Waggoner testvér beszélt a keresztségről, majd csoportokat alakítottak, hogy elvigyék azokat, akik keresztelkedni szerettek volna, mintegy három mérfölddel arrébb. E.J. Waggoner végezte el a szent szertartást kilenc léleknek, akik kötelességüknek érezték, hogy megkeresztelkedjenek, majd befogadták őket a gyülekezetbe. Én nem voltam jelen a keresztségen, de azok, akik ott voltak, áldott pillanatokról számoltak be. Az Úr Lelke jelen volt. Tíz perccel négy előtt már úton voltunk vissza Battle Creekbe. E.J. Waggoner a kocsinkkal tért vissza.[874]
Mélyen érezzük, hogy nagy szükség van munkásokra - olyan férfiakra és nőkre van szükség, akik megértik azoknak az embereknek a szükségleteit, akik nem ismerik az igazságot a városokban, falvakban és a Battle Creek környéki nagyobb településeken. Személyes munkára van szükség, bölcsességgel elvégezve, és anélkül, hogy bármit is várnánk cserébe. Miért nincs több buzgóság közöttünk az iránt, hogy az igazságot elültessük a gyülekezeteinkben, és hogy Isten megemlékezés zászlaját felemeljük Amerika minden nagyvárosában? Szükségünk van gondolkodó emberekre, olyanokra, akiknek vallásos tapasztalatuk van, akik tudják, hogyan kell dolgozni. Battle Creek túlzsúfolt lett néhány olyan intézmény miatt, amelyek sok munkást igényelnek. Sokan személyes előnyökért jönnek ide, de nem mennek el a környező városokba munkásként, hogy megkeressék és megmentsék a veszendő lelkeket. Vajon nem kellene a jelenvaló igazságnak hirdettetnie közel és távol is? Ó, bárcsak az Úr munkálkodna Battle Creek népe között!
Battle Creek, Michigan, 1891. január 12., hétfő
Ma több levelet is írtam. Hallottam, hogy szombaton Smith testvér teljes bűnvallást tett, és Rupert testvér is megvallotta bűneit. Visszautaltak a minneapolisi összejövetelre, és megvallották a vakságukban elkövetett hibáikat és azt, hogy akkori lelkületük és viselkedésük helytelen volt. Az Úr értékes igazságot akart kinyilatkoztatni népének, de ők ezt nem tudták értékelni, mert hitetlenséggel és előítélettel voltak eltelve, és így Isten Lelke ellen munkálkodtak. A minneapolisi szálláshelyükön megvetéssel beszéltek az igazságról és azokról, akik azt védelmezték.
Az Úr arra utasított, hogy leírjam azokat a dolgokat, amelyek napvilágra fognak kerülni, és azok javára tegyem közzé őket, akik összezavarodtak a sok beszéd miatt, amit olyan emberek mondtak, akiknek jobban kellett volna érteniük, hogy miről beszélnek. Az istentelen elem, amely azokon a férfiakon keresztül szivárgott be, akik Isten munkájának ellenálltak, kritikában nyilvánul meg, és sok lelkészt oktalan beszédre és cselekedetre késztet.[875] A megnyilvánuló lelkület annak bizonyítéka, hogy nem egyenes ösvényt készítenek lábaiknak, és ennek következménye az lesz, hogy közülük sokan soha többé nem fogják világosan látni az Úr útját. Ahova csak összejövetelekre mennek, magukkal viszik a gúnyolódó, könnyelmű lelkületet, amely rossz kovász, és fertőző. Úgy tűnik, hogy nem hatja meg őket túlságosan a jelenvaló igazság bizonyságtétele, amely oly sokat jelent számunkra.
Vannak, akik vitákba bocsátkoznak, és azt hiszik magukról, hogy nagyon éleslátóak és bölcsek, ám kiderül róluk, hogy sem a rosszban nem tudatlanok, sem a jót nem választják bölcsen. Ők maguk sértést jelentenek Istenre nézve, mert elferdítik az igazságot, amely Jézusban van.
Battle Creek, 1891. január 13., kedd
Négy órakor ébredtem. Szívproblémáim miatt nehéz éjszakám volt. Nagyon fájt, és ma beteg vagyok. Mégsem merem visszatartani a bizonyságtételemet. Nem bírok írni.
E.J. Waggoner tegnap késő este bejött, és beszélgettünk a folyamatban lévő lelkészértekezletről. Örömmel töltötte el, hogy ezeken az alkalmakon egészen más légkör uralkodik, mint ami a tavalyi lelkészértekezleten volt. Hálát adok az Úrnak ezért a tanúságért. Állandó imám Istenhez az, hogy mély, komoly reform menjen végbe, hogy a helyes elveket meglássák, szentül elismerjék és megőrizzék. Az Úr megmutatta, hogy ezen a ponton a „Veszély” figyelmeztető jelzést kell felemelni, különben, az Úr nem fog együtt munkálkodni népével.
A léleknek meg kell alázkodnia; a szívnek meg kell változnia. Miért van az, hogy bár kezükben van a Biblia és olvassák is, mégsem értik azt, hogy: „meg van írva”? A Mózes ötödik könyvében világosan leírt útmutatások szent igazságok. Ezeket elvként kell megvalósítanunk minden vallásos szolgálatunkban Isten iránt és embertársaink iránt is.[876] Mindig biztonságot jelent kedves kereszténynek lenni, testvérként szeretni egymást, nem cselekedni igazságtalanságot, és mindig türelmet, érzékenységet, együttérzést és valódi udvariasságot tanúsítani.
Ugyanazokat az alapelveket, amelyek Jakab 3. fejezetében hangzottak el, Isten hangja hirdette a felhőoszlopból. Az Úr megmondta népének, mit kell cselekedniük, és mit nem. Az 5Mózes 4. fejezetében leírt útmutatások soha nem veszítik el alkalmazhatóságukat, mert a végtelen Isten gondolatainak kifejeződései. Minden egyes szót értékelnünk kell.
Ezt az igazságot hirdetni kell. Sokan jelentéktelennek tartják, de a végtelen Isten nem csúfoltatik meg. Népe mindenben a helyes elvek szerint fogja képviselni Őt. Mindazok, akik cselekedeteikben eltérnek az Ő igéjétől, azok hamisan mutatják be Isten jellemét. „Világosság támad fel az igazra, és az egyenesszívűekre öröm.” (Zsolt 97:11) Felmerült bennem a kérdés: miért nem látják és miért nem cselekszenek ezen elvek szerint, holott ezek Isten törvényének elvei?
Éjjel az Úr megmutatott nekem sok mindent, ami Battle Creekben a munka szívében történik, és amelyek ellentétben állnak azokkal az elvekkel, amelyeket Isten szava világosan kijelentett a felhőoszlopból. Istent megsértik, Nevét meggyalázzák, mert a felelős pozícióban lévő férfiak Isten akarata ellen cselekszenek. Népe, amely az Isten nevét viseli, hamisan képviseli Őt (lásd: 5Móz 30:9–20; 32:1–6).
Megkérdeztem: „Miért nem jár világosságban a Te néped, amely olyan nagy világosságot kapott?” A válasz így hangzott: „Ezeknek az embereknek nincs világosság és igazság a szívükben és a lelkükben. Elfogadják ugyan az igazságot, de nem térnek meg, hogy meg is éljék azt. Nem változtak meg. Régi, öröklött és szerzett jellemvonásaik továbbra is megvannak bennük, mégis tanácsadói, bölcsekhez illő pozíciót vállalnak magukra, és tanácsaikba belekeverik a saját lelkületüket, szavaikat és tetteiket is, ily módon ferdítve el az elveket.[877] Összefognak, hogy éppen azokat a dolgokat tegyék, amelyeket Isten világosan megtiltott az igéjében, míg Isten ember iránti igazsága, irgalma és hűsége „elesik az utcán, és a méltányosság nem juthat be”.
Elemeznünk kellene Ézsaiás 29:9–24 és 30:1–15 verseit. Fájó szívvel kell kimondanom, hogy az Úr ezen igéi be fognak teljesedni mindazokon, akik tanítónak vallják magukat, és a jövőben az elvek tekintetében e fejezetekben leírtak szerint fognak cselekedni: megvakítják szemüket, hogy ne lássanak, és meggyengítik az Úr munkáját, meggyalázva az isteni eredetű igazságot.
Istennek lesz egy maradéka, egy népe, amely megtisztul, megfehéredik és megpróbáltatik. „És ad nektek az Úr kenyeret a keserűségben és a nyomorban vizet, és nem kell többé elrejtőzködniük tanítóidnak, hanem szemeid tanítóidra néznek! És füleid meghallják a kiáltó szót mögötted: ez az út, ezen járjatok; ha jobbra és ha balra elhajoltok!” (Ézsa 30:20-21)
Battle Creek, Michigan, 1891. január 14.
A lelkészértekezleten János 17. fejezetéből beszéltem. „Az pedig az örök élet, hogy megismerjenek téged, az egyedül igaz Istent, és akit elküldtél a Jézus Krisztust”. Az ellenség áll sok olyan eltérés mögött, amelyek elvonják a figyelmet a valóban fontos dolgokról, hogy jelentéktelen témákkal zavarja össze az elméket, és elvonja figyelmüket a súlyos, létfontosságú ügyektől. Sátán még a Szentírás kutatásába is beférkőzhet, amikor az emberek a mély témákat tanulmányozzák. Valaki előáll egy megjegyzéssel – amely valójában a hitetlenség sugallata – és ez olyan irányba tereli a gondolatokat, hogy azok, akik fontos témákat kutatnak, képtelenek megtartani elméjükben a lényeges gondolatokat. Az elmék elsötétülnek, és némelyek teljesen elveszítik az értékes tanulságot.[878]
A gondolatokat világosan kell megfogalmazni. Miután a munkások elmélyült tanulmányozás során kutatták a Bibliát, miután bölcsességét kértek Istentől, utána terjesszék a tanító elé a gondolataikat. Kezükben a Bibliával, az igazság kutatására van szükségük, mert még sok minden van, ami felfedezésre és feltárásra vár, ami megmutatja az embereknek az igazság valódi fontosságát.
Akik bibliaórát tartanak egy osztály előtt, azoknak különös figyelemmel kell eljárniuk ezekben a dolgokban, hogy el ne veszítsék épp azokat az alapvető eszméket, amelyeket az emberek szívébe akarnak vésni. Amikor lehetőséget adnak arra, hogy bárki kérdéseket tegyen fel, gyakran gondolati zűrzavar keletkezik, mert valaki hitetlenséggel teli kérdést vet fel. Egyetlen hitetlenkedő kérdés képes arra, hogy az egész hallgatóság figyelmét egy jelentéktelen mellékszálra terelje, és így a Biblia értékes igazsága elsikkad. Helyesebb, ha minden kérdést írásban adnak le az óra végén. Ez időt ad a tanítónak, hogy eldöntse: érdemes-e egy kérdésre az osztály előtt válaszolni. Vajon világosságot és életet hoz-e, vagy inkább elmélyíti azt a sűrű árnyat, amelyet Sátán folyamatosan igyekszik az emberek elméjére vetni? Vajon a kérdés úgy fog-e gyökeret verni egyesek szívében, mint a konkolymag, vagy inkább nevel és világosságot hoz annak, aki tanulni vágyik?
A bibliatanulmányozást lehet úgy is vezetni, hogy az összezavarja az elméket ahelyett, hogy mélyebb gondolkodást és világosságot ébresztene. Ha az ilyen kérdések alacsonyabb és sekélyebb szintre viszik le a gondolatokat, akkor az osztály megfosztatott attól a szilárd elvi tartalomtól, amely az örök jólétet szolgálná. A szavak megszaporodnak, de nem követi őket arányos előrehaladás a bibliai tanításokban, amelyekre oly nagy szükség van a családokban és a gyülekezetekben. A kifejezések sokasodnak kevés hatékony ismerettel, az egészséges alapelvek csekély gyarapodásával.[879]
Battle Creek, 1891. január 15.
Úgy terveztem, hogy beszélni fogok a lelkészértekezleten, de abban a kiváltságban volt részem, hogy találkozhattam O.A. Olsen testvérrel, Marian és Willie pedig segítségemet kérték a külföldi könyvkiadásokkal kapcsolatos előkészületek ügyében.
Austin testvérnő Vermontból megkeresett és a látogatás két óráig tartott. Mindez lefoglalta az időmet. Ezután csomagolnom kellett, mert másnap a Michigan állambeli Bushnellbe, indultunk. Tanulmányoztuk az útvonalat, és kiderült, hogy nyolc órát kell várakoznunk Lansingben. Egyetlen lehetőségünk volt: az ötórás reggeli vonatot választani. Később megtudtuk, hogy Jackson felé is mehetnénk, de az egy vagy másfél dollárral többe kerülne. Úgy döntöttünk, hogy takarékoskodunk, és Lansing felé utazunk.
Most már meg vagyok győződve – mert az Úr különleges utasítást adott nekem –, hogy a Generál Konferenciát nem szabad a tél közepén megtartani. A konferenciával kapcsolatos tapasztalataim és az Úrtól kapott világosság arról tanúskodnak, hogy a jelenlévők egészsége veszélybe kerülhet, sőt akár életek is veszhetnek.
Lansing, Michigan, 1891. január 16., péntek
Reggel öt órakor indultunk Battle Creekből Lansingbe. Már hajnali fél háromkor felébredtem, és nem tudtam visszaaludni. Háromkor felkeltem. Négykor felébresztettem Sarát és Andrew-t, hogy készítsék elő a lovaskocsit, amellyel a vonathoz mentünk. Nem tudtam mást enni, csak egy csésze híg kását és egy kis kenyeret. Egy óra múlva megérkeztünk Lansingbe, de ismeretlen okból a szívem nagyon megkínzott, és teljesen kimerült voltam. Villamossal mentünk a szállodába. Két utcával odébb tettek le minket, így kénytelenek voltunk visszagyalogolni.
Úgy éreztem, el fogok ájulni a szívgyengeség miatt, ezért lefeküdtem a szálloda előterében lévő díványra.[880] Csak nagy nehezen kaptam levegőt. Reméltem, hogy egy kis reggeli erőt ad majd, de semmi sem volt, ami megerősíthetett volna. Hoztak egy darab húst, amit zsírban sütöttek. Lehetetlen volt ennem belőle. Ettem némi kekszet, ittam egy csésze forró italt, de ó, mennyire nyomorultul éreztem magam! A szívem fájt és nehezen vettem levegőt. Kimentem a levegőre, de a szenvedés nem csökkent. Attól tartottam, hogy összeesek.
Olsen testvér elkísért minket Lansingbe, de ő az állomáson maradt, míg mi bementünk a városba villamossal és elfoglaltunk egy szobát a szállodában. Kívántam, hogy bárcsak otthon lennék, de szüntelen imádkoztam: „Ne hagyj itt meghalni, adj erőt, hogy lélegezni tudjak!”
Gyalog mentünk át a másik pályaudvarra. Rövid séta volt, és Isten békéje töltötte be a szívemet. A friss levegőn tudtam lélegezni. Körülbelül két órát kellett várnunk a vonat indulására. Örültünk, amikor végre fél három körül felszállhattunk a vonatra, és négy óra körül megérkeztünk egy Bushnell közeli állomásra.
A lovaskocsi már várt és két és fél mérföldet utaztunk Stephen Olchin testvérhez. Sok vendég volt nála. Többüket nem ismertem. Stephen Olchin bemutatta feleségét. Első felesége és két gyermeke már a sírban nyugodtak. Mindenki örült az érkezésünknek. Úgy tűnt, sokan öt, tíz, húsz vagy harminc mérföldről is jöttek, hogy részt vegyenek az összejövetelen. Ez kicsit emlékeztetett arra az időszakra, amikor a férjem beteg volt Fair Plainsban. Akkor egy meghatározott útvonalat jártunk be: Bushnell, Greenville, Fair Plains, Orleans, Orange, Wright és Greenbush. Ott voltak az ügy régi barátai – szilárdak, mint az acél, hűségesek az igazság elveihez. Már húsz éve nem látogattam meg őket.[881] Utolsó összejövetelünk egy ligetben volt, nem messze attól a helytől, ahol ma az imaházuk áll.
Ezeket az embereket, akik iránt személyesen érdeklődtem a munka kezdetén, és akikkel egykoron együtt munkálkodtam, őket akarom most meglátogatni a saját városaikban. Részt vettek a tábori összejöveteleken, de ott annyi ember gyűlt össze, hogy lehetetlen volt időt tölteni velük. Nem tudtam békében lenni, hogy éppen ezen a helyben, ahol annyira vágytam dolgozni, ilyen testi kimerültségben vagyok.
A szombat kezdetén mondott imában buzgón fohászkodtam Istenhez, hogy Jézus, a nagy Orvos állítsa helyre egészségemet, és adjon győzelmet a jelenlegi kimerültségem felett, hogy szólhassak az emberekhez. Nem tudtam lemondani erről. Segítségre volt szükségem; éreznem kellett az isteni érintést, hogy megerősödjek, hogy eltűnjön a gyengeségem és életadó erőt kapjak. Az Úr meghallgatta imámat. Hiszek az Ő nevében. Az Ő ígérete hivatkozva kértem: „Kérjetek és adatik nektek.” „És akármit kértek majd az én nevemben, megcselekszem azt, hogy dicsőíttessék az Atya a Fiúban. Ha valamit kértek az én nevemben, én megcselekszem azt.” (Jn 14:13,14). Megkaptam minden biztosítékot, amire szükségem volt. Isten Igéje „Igen” és „Ámen”.
Bushnell, Michigan, 1891. január 17. szombat
Ma éjjel keveset aludtam, de tele voltam bátorsággal az Úrban. Fizikai erőm még gyenge, de továbbra is hinni fogok. Amikor eljön az idő, hogy a tizenegyedik órában az emberek elé álljak, azt fogom tapasztalni, hogy van Segítőm a szükség idején, mert Isten ígérete soha nem vall kudarcot. „Nem hagylak titeket árvákul; eljövök ti hozzátok. [...] Békességet hagyok nektek; az én békességemet adom nektek: nem úgy adom én nektek, amint a világ adja. Ne nyugtalankodjék a ti szívetek, se ne féljen!" (Jn 14:18, 27) [882]
Amikor beléptünk a gyülekezet ajtaján, láttuk, hogy nehéz lesz utat törnünk, mert a terem zsúfolásig megtelt hívőkkel és hitetlenekkel egyaránt. Előre nyomakodtunk és kértük, hogy engedjenek utat. Olsen testvér haladt előttem egészen az első sorokig. A szívem mélyen megindult, amikor láttam a túlzsúfolt helyiséget, azokat az arcokat, akiket évek óta nem láttam és sok ismeretlen arcot is, akik nemrég fogadták el az igazságot.
Ha Pál apostol hálát adott Istennek egyetlen gyülekezet megtérése miatt, mert néhányan elfordultak a bálványoktól és az élő Istenhez tértek, akkor nekem is bőven van okom hálaadásra és dicséretre, mert annyi lelket láttam itt, akik a sötétségből és a hazugságból a jelenvaló igazságra jöttek ki, hogy szívük minden vágyával szolgálják az élő Istent. Azt fogjuk mondani: „Nem nekünk Uram, nem nekünk, hanem a te nevednek adj dicsőséget, a te kegyelmedért és hívségedért!”
Körülbelül másfél órán át beszéltem az emberekhez nagy könnyedséggel. Utána előre hívtam mindazokat, akik úgy érezték, hogy nincs élő kapcsolatuk Istennel, de most eldöntötték, hogy teljesen átadják magukat Istennek, hogy szívből cselekedjék az Ő akaratát. A terem nagyon zsúfolt volt, de elhatároztuk, hogy mégis lehetőséget adunk erre. Körülbelül hat padsor telt meg. Értékes pillanatokat tölthettünk el az Úr előtt, amikor közbenjártunk ezekért a lelkekért és magunkért is, és az Úr áldása kiáradt ránk. Tudjuk, hogy az Úr helyezte ajkunkra a könyörgést. Hitünk megragadta a végtelen hatalom karját, és az ígéret megerősítést nyert. A lelkek áldást nyertek, és sok értékes bizonyságtétel hangzott el. Voltak, akik eltávolodtak Istentől, most pedig meg akarták vallani hitehagyásukat, és visszatérni Hozzá.[883]
Olsen testvér fél órán át próbálta lezárni az összejövetelt, de nem sikerült. Az emberek reggel kilenckor már ott voltak a szombatiskolán, és most már elmúlt öt óra, senki nem evett semmit. Az összejövetel csodálatos volt. Csak örültünk az Úrban. Ő megáldott és megerősített – pontosan úgy, ahogy hittem, hogy megteszi –, és hálás voltam, hogy azok a testvérek, akikkel évek óta nem találkoztam, még mindig a hit útján járnak. Ó, milyen mély Isten szeretete és együttérzése, hogy ilyen hosszútűréssel viseltetik az ember romlottsága iránt! Krisztus végtelen szeretete minden értelmet felülmúl. Amikor a bűnös Krisztushoz jön, megvallja bűneit, akkor az engedelmesség útjára lép.
Bushnell, 1891. január 18.
Egy zsúfolásig telt teremben szóltam az érdeklődő hallgatósághoz. Sok kívülálló volt jelen, és szemmel láthatóan mélyen megérintette őket az igehirdetés. A törvényt és az evangéliumot teljes összhangban mutattam be. Nagy szabadságom volt az igehirdetésben. Isten Lelkének befolyása megérintette a szíveket. De milyen nehéz az előítéletekkel teli szív számára őszintén gondolkodni! Elmondtam az embereknek, hogy a törvényben nincs olyan erő, amely megmenthetné a törvényszegőt, és itt mutatkozik meg a Megváltó iránti szükség. (Az Apostolok cselekedetei 20:19–38 szakaszt idéztem.)
Battle Creek, Michigan, 1891. január 19., hétfő
Január 18-án vasárnap délután indultunk el Bushnellből. Tizenöt mérföldet utaztunk Addison Howe testvérrel Lyonsig. Ott az ő családjánál szálltunk meg. Legkisebb lányuk meglehetősen beteg volt a megfázás miatt. Éles és erős köhögése volt. A szalon melletti szobában aludtunk. Bár egy régi kályhában tüzet gyújtottak a hálószoba közelében, az ágynemű és az ágy hidegsége miatt Sara és én fél éjszakát fáztunk.[884]
Nyolc óra körül indultunk el az állomásra. Várnunk kellett, mert a Lansing felé tartó vonat késett. A vonaton kissé elszenderedtem, de nem éreztem jól magam. Kevéssel tizenegy óra után érkeztünk meg Battle Creekbe, és örültünk, hogy újra otthon vagyunk. Teljesen kimerült voltam. Nem volt étvágyam. Gondosan odafigyeltem az étrendemre, és reméltem, hogy megszabadulok a betegségtől. Örültünk, hogy a családot, mint általában jól találtuk. Edson már egy ideje nincs jól. Meg van fázva, valószínűleg influenzás.
Battle Creek, 1891. január 20.
Örömmel hallottam, hogy a jó munka folytatódik a gyülekezetben. A múlt szombat délutánján Smith testvér részt vett a lelkészértekezleten a kiadó melletti kápolnában. Ismét beszélt tévedéseiről, visszatért Minneapolis emlékére, és megvallotta az ott és azóta elkövetett hibáit. Jó lelkület nyilvánult meg az összejövetelen, és előrelépések történtek. Hálás vagyok Istennek a Szentlélek munkájának jeleiért.
Ha ez a bűnvallási munka folytatódik, akkor elő fogja készíteni az utat a Király számára. Bárcsak a jó munka előre haladna, és Isten népe új reményt, erőt és bátorságot nyerne! Ezek a férfiak, akik felvették a keresztet, makacs természetűek voltak, de Isten csodatévő ereje hatalmába kerítette őket, és mi ennek örülünk. Tiszteljük Smith testvért. Visszanyerte bizalmunkat. Most egységben érezzük magunkat vele Jézus Krisztusban.
Jézus Krisztus a hű Tanúbizonyság. Kijelenti, hogy Ő az Atyától jött. „Bizony, bizony mondom neked, amit tudunk, azt mondjuk, és amit látunk, arról teszünk bizonyságot; és a mi bizonyságtételünket el nem fogadjátok. Ha a földiekről szóltam nektek és nem hisztek, mimódon hisztek, ha a mennyeiekről szólok nektek? És senki sem ment fel a mennybe, hanemha az, aki a mennyből szállott alá, az embernek Fia, aki a mennyben van.” (Jn 3:11-13) Azt mondta, hogy azért jött, hogy kinyilatkoztassa az Atyát.[885]
Egyetlen biztonságunk abban áll, hogy az igazságot azért fogadjuk el, mert az igazság, és nem azért, mert összhangban van az előre kialakított véleményeinkkel, vagy mert kellemes és jól esik azt hinni, amit szeretnénk. Elfogadjuk-e Krisztus szavait, mint igazságot, mert Ő isteni Tanú, akinek bizonyságtételét el kell fogadni, tanulmányozni kell és tisztelettel kell kezelni, mert Ő az, akit Isten küldött? Krisztus feltámadása örökre Isten csodálatos igazságának tanújává teszi Őt, annak az igazságnak, amely oly sokat jelent számunkra: hogy mindenki, aki hisz Jézus Krisztusban, örök életre támad fel.
Battle Creek, 1891. január 21.
Ma reggel heves fájdalom gyötörte a medencémet és a vesetájék körül. Úgy gondolom, hogy ez annak a hideg éjszakának a következménye, amit azon a vasárnap éjszakán töltöttem abban a hideg ágyban. Alig tudtam mozogni, sőt lélegezni is, anélkül, hogy ne éreztem volna erős fájdalmat. Ismét emlékeztetve vagyok arra, hogy csak halandó vagyok. A Lansingben átélt betegség, amely veszélyesnek tűnt, arra a felismerésre vezetett, hogy az életem egy pillanatra sincs biztonságban. Helyes, ha Krisztusban keresek menedéket, ha hűséges vagyok Istenhez, ha szívből engedelmeskedem parancsolatainak. Gyakori testi gyengeségeim ellenére az Úr csodálatos módon erősít meg engem.
A lelkem nyugtalan. Lényem legmélyéről érzem, hogy az igazságot más országokba és nemzetekhez, minden társadalmi réteghez el kell vinni. A kereszt misszionáriusai hirdessék, hogy egy az Isten, és egy a közbenjáró Isten és emberek között, Jézus Krisztus, a végtelen Isten Fia. Ezt az igazságot országunk minden gyülekezetében hirdetni kell. A keresztényeknek tudniuk kell ezt, és nem szabad, hogy az ember elfoglalja azt a helyet, amely egyedül Istent illeti, hogy többé ne hajtsanak térdet bálványok előtt, hanem az élő Istent imádják. Bálványimádás van jelen a gyülekezeteinkben. Jobb lenne az anyagi eszközöket arra fordítani, hogy lelkeket mentsünk meg a haláltól, ami drágaköveket tenne Jézus Krisztus koronájába, és csillagokat a mi koronánkba a mennyek országában.[886]
A fájdalom nem múlt el, bár már nem olyan erős, mint eleinte. Minden erőmmel azon vagyok, hogy leküzdjem ezt a nehézséget.
Ma komoly beszélgetést folytattam néhány testvérünkkel, akik igehirdetők. Reméltem, hogy képes leszek részt venni a Carlton-i összejövetelen, de ez lehetetlen, túlságosan kockázatos lenne. Pedig annyira vágytam elmenni. Üzenetem van, amit át kell adnom, és sok fontos dolgot szeretnék elmondani az embereknek. Terhet hordozok, amelyet szeretnék átruházni azokra, akik valóban hisznek az igazságban, azonban tudom, hogy nem értik annak jelentőségét. Névlegesen egyetértenek az igazsággal, de annak lelki jelentését nem értik.
Évek óta lelki bálványimádással harcolunk. A Szentírás szerinti megtérések nem olyan bőségesek, mint amilyennek szeretnénk. Túl sok dolog áll ott, ahol Istennek kellene lennie, pedig az egész helynek az Övének kellene lennie, és minden zugban az Ő jelenléte kellene, hogy megnyilvánuljon. Állandó harcot vívunk a bálványimádással. Sok olyan dolog, ami tetszik a szemnek, értékes időt és pénzt emészt fel. Az érzékeknek kedveznek és Istentől elrabolják mind az időt, mind a pénzt. Fájdalmat érzek, amikor látom, hogy mindenfelé fényképek szaporodnak és lógnak.
Battle Creek, 1891. január 23.
Elmentem a szanatóriumba kezelésre. Reméltem, hogy a galvánfürdő jót fog tenni nekem. Beteg vagyok. Nem tudok enni semmit. A gyomrom nem fogad be semmiféle táplálékot. A fizikai erőm kimerült. Úgy érzem, minden tartalékom elfogyott. Mintha már csak egy hajszál választana el attól, hogy az élet mécsese kialudjon. De még nem kívánkozom a sírba, mert sok munka vár még rám.[887] Van egy üzenetem, amit át kell adnom az embereknek. Nagyon aggódom. Isten művét helytelen irányba terelik. Jelen van egy makacs lelkület, amely ezt mondja: „Nem engedek, nem ismerem el, hogy tévedtem.”
Battle Creek, 1891. január 24. szombat
Részt vettem a kápolnában tartott összejövetelen, és szóltam a lelkészhallgatók összejövetelén. Csodálatos alkalom volt. Nagyon gyengéd lelkület nyilvánult meg. Sokan közelednek Istenhez és jönnek a világosságra, az Úr pedig segít nekik eltávolítani a szívük ajtaja elől a törmeléket, hogy Jézus beléphessen. Arcuk kifejezése megváltozott. Az Úrtól jövő világosság visszatükröződött a szívükben, és ragyog az arcukon.
Beszéltem a lelkészek bibliaóráján, amely délelőtt negyed tizenegykor kezdődött.
Mély és ünnepélyes meggyőződés töltött el, hogy Isten azt akarja, beszéljek János evangéliuma 15. fejezetéből.
Bementem a városba és elintéztem néhány üzleti ügyet; visszatérve találkoztam Hall és Murphy testvérnőkkel, és meghívtam őket, hogy foglaljanak helyet a lovaskocsiban. Elvittük őket a szanatóriumba. Visszafelé találkoztunk Hobbs testvérrel és testvérnővel, és hazavittük őket a vásártér környéki otthonukhoz.
A meghívást elfogadva Graves testvérnőnél vacsoráztunk. Találkoztunk néhány testvérnővel, és jól éreztük magunkat együtt, de mégis jobban éreztem magam a szabad levegőn. Mértékletesen ettünk, majd a Uriah Smith testvérrel tervezett megbeszélésre mentünk. Kellemes beszélgetés volt. Arról tanácskoztunk, hogyan segíthetnénk legjobban Butler testvéren.[888] Nagyon elszomorít bennünket az állapota, és szeretnénk megmenteni őt önmagától, a boldogtalanságától. Beszéltünk Howardról és Madison Millerről is, valamint az ellenálló, megkeményedett és érzéketlen álláspontjukról. Mindketten alkalmatlanok arra, hogy felelősséggel bízzuk meg őket, mivel saját akaratukat, határozott és hajthatatlan szándékukat választották. Nem engednek senkinek, és függetlenek akarnak lenni. Ó, bárcsak ráesnének a Sziklára és összetörnének!
Battle Creek, 1891. január 29.
A tegnapi éjszaka tele volt gyötrelmes fájdalommal. Keveset aludtam. Maláriás vagyok. Rosszul vagyok az étel látványától is. Csak rövid ideig tudok állni. A megjavított karosszékem előző nap érkezett meg otthonomba, éppen akkor, amikor a legnagyobb szükségem volt rá. Ó, mennyire vágyom erőre! Waggoner testvér felkeresett, és ragaszkodott hozzá, hogy ismét beszéljek a hallgatók bibliaóráján.
Battle Creek, Michigan, 1891. január 30.
Napjaim fáradtsággal és fájdalmas gyengeséggel telnek. Dr. Kellogg ma meglátogatott, és megbeszéltünk néhány fontos dolgot az esetemmel kapcsolatban, valamint az ügy általános helyzetéről. Intézményeinkben sok mindent helyre kell tenni.
[A naplójegyzet hátralévő része „Az intézményeinkben bizalmi pozícióban lévő férfiak” témájával foglalkozik, és a 24. számú kéziratban található, 1891, 23–29. o.]
Battle Creek, 1891. január 31., szombat
Nem tudtam részt venni a mai összejövetelen, és nagyon gyenge vagyok. Az Úr segítsen, erősítsen és áldjon meg a szent szombaton. Nagyon vágyom arra, hogy meggyógyuljak.[889]