56. kézirat, 1890. - A szőlőtőről szóló példázat tanulságai

1890. február 7. A bibliaiskolában tett megjegyzések

Arra a leckére gondoltam, amelyet Jézus a tanítványainak adott közvetlenül azelőtt, hogy belépett a Gecsemáné kertjébe, tudva, hogy ez az utolsó alkalom, amikor taníthatja őket a keresztre feszítése előtt. A zsidók nagyra becsülték és tisztelték a szőlőt. Egy szőlőtőre mutatva ezt mondta nekik: „Én vagyok az igazi szőlőtő, és az én Atyám a szőlőműves. Minden szőlővesszőt, amely énbennem gyümölcsöt nem terem, lemetsz”. Vizsgáljuk meg ezt a kijelentés: „Lemetsz.” Most van lehetőségünk, hogy gyümölcsöt teremjünk; most van alkalmunk megmutatni, hogy termő vesszők vagyunk. De, ha közömbösen és hanyagul haladunk előre, akkor mi lesz velünk? Ő azt mondja, hogy le fog metszeni bennünket, mert Krisztus nélkül semmit sem tehetünk. Ha pedig olyanok vagyunk, mint a kiszáradt vesszők, amelyek nem a szőlőtőről nyerik a nedvüket és táplálékukat, akkor elszáradt vesszőkké válunk. Ő azt mondja, hogy mindazt, amely gyümölcsöt terem, megtisztítja, hogy több gyümölcsöt teremjen. Jézus azt is mondja: „Abban dicsőíttetik meg az én Atyám, hogy sok gyümölcsöt teremjetek; és legyetek nekem tanítványaim.” Vajon mi a szőlőtő élő vesszői vagyunk? Ha igen, akkor különállók vagyunk; nem vagyunk mindannyian egybeforrva; sok vessző van, de csak egy tő. Ha Krisztusban vagyunk, és Krisztus bennünk van, akkor a beszédünk, a szavaink – mindaz, amit mondunk –, a viselkedésünk – mindaz, amit teszünk – vajon nem Krisztushoz fognak kapcsolódni?

Nos, tegyük fel, hogy minden egyes vesszőnek volna hangja – ha gyümölcsöt terem, akkor van hangja –, akkor vajon a bokrokkal, a fákkal és minden körülötte lévővel beszélne, és nem a tővel? Ha mi a szőlőtőben vagyunk, nem a szőlőtővel fogunk beszélgetni? Nem Krisztus lesz a középpontunk? És nem fogunk mindent alárendelni neki, nem fogjuk Őt teljeséggel megragadni?

Testvérek tévedtünk, mert tévedhetetlennek tartottunk embereket. Bármilyen magas pozíciót is tölt be valaki, semmi okunk arra, hogy tévedhetetlennek tartsuk őt. Azt hittük, hogy az emberek tévedhetetlenek, csupán azért, mert az Úr rájuk bízott valamilyen munkát. Ha ezek a férfiak folyamatosan Krisztusban maradtak volna, és Krisztus mindig bennük maradt volna, úgyhogy soha egy pillanatra sem szakadtak volna el Tőle, akkor sokkal inkább támaszkodhatnánk rájuk, mint most; de tudjuk, hogy gyakran tévednek és hibáznak. Akkor elítéljük őket azért, mert hibáznak és tévednek? Nem támaszkodhattok rájuk jobban, mint azokra, akiket tévedhetetlennek tartotok, mivel egyikünk sem tévedhetetlen. De elmondom nektek, hogy ki az, aki tévedhetetlen – Isten igazsága az. És ha mi az igazsághoz ragaszkodunk, és az igazság bennünk marad, akkor az igazság által megszentelődünk, és egyre közelebb kerülünk Istenhez.

Mi mindig harcban állunk a levegőbeli hatalmassággal. Szembe kell néznünk a sötétség erőivel. Ez a küzdelem az idők végezetéig fog tartani. Megváltónk is harcolt a sötétség hatalmaival és a sötétség hatalmai szakadatlanul harcoltak vele, amint belépett ebbe a világba. Sátán ellenségesen viszonyult hozzá. Amint pedig értelmi képességét gyakorolni kezdte, azonnal szembekerült a sötétség hatalmaival. Betlehemi csecsemőként való megjelenése zászlót bontott az ellenséggel szemben: „Nem veheted el az egész világot; nem követelheted magadnak.”_[562]

Menybemenetele után mit tett? Ki folytatta tovább a küzdelmet? Kik azok a látható személyek, akik tovább küzdenek ebben a világban, és véghezviszik azt? Krisztus követői, mindegyikük, nemcsak a megbízott szolgák. Ebben nagyot téved népünk. Azt hiszik, hogy ebben a küzdelemben nap mint nap, óráról órára, percről percre a prédikátoroknak kell gondoskodniuk róluk. Pedig ez a felelősség mindannyiunké.

Nem tudjuk, milyen munkát szánt nekünk Isten, és nem is mondhatjuk meg, csak ha elkezdjük használni azokat a talentumokat, amelyeket Ő adott nekünk. Ha csak egy talentumunk van és elkezdünk vele munkálkodni, és amikor Isten látja, hogy hűségesek vagyunk a kicsiny dolgokban, akkor ad nekünk még egy talentumot. Ahogy Isten dicsőségére használjuk ezeket, és mindig Krisztust tartjuk a középpontban – ahogy a szőlővessző számára a szőlőtő a központ, amelytől a nedvét és táplálékát kapja –, úgy lehetünk áldássá mindazok számára, akik kapcsolatba kerülnek velünk. Így a talentum növekszik és megsokasodik. Minél több talentumot viszünk a pénzváltóhoz, annál több talentumot használunk Isten dicsőségére. Testvérek, még csak félig sem értjük azokat a leckéket, amelyeket Jézus Krisztus adott nekünk – a legértékesebb tanításokat –, pedig egyre inkább meg kell értenünk őket. Krisztushoz kell jönnünk, és kérnünk kell őt, hogy világosítsa meg értelmüket, állítsa helyre szellemi látásunkat, hogy egyre többet ismerhessünk meg az igazságból.

Ne gondolja senki, hogy már birtokoljuk a teljes igazságot, amelyre szükségünk van, hogy bírjuk a hit legfőbb pillérjeit, és ha kitartunk mellettük, akkor nincs szükségünk arra, hogy személyesen is fáradozzunk az igazság megértésén. Egyik lelkész, aki már sok éve szolgálatban van, ezt kérdezte tőlem: „White testvérnő, tényleg személyesen kell megértenünk az Írásokat? A Biblia alapján logikusan levezethetők a hitünk pontjai – miért ne fogadhatnánk el ezeket úgy, ahogy mások már kidolgozták, hogy ne kelljen időt vesztegetnünk, és hirdessük őket? Mi hisszük azt, hogy ezek Isten emberei (és meg is nevezett valakit)._[563] Vagy talán nem hiszed, hogy Isten ihlette őt?” „Hiszem, hogy Isten ihlette őt – válaszoltam, hiszem, hogy az Úr megbízta őt egy feladattal. De ha egy férfi vagy nő - bárki legyen is az - nem szenteli magát minden órában Istennek, akkor az ellenség valamilyen formában be fogja szőni az énjét a munkájába – saját jellemét, vagy saját különös elgondolásait. És az ilyen ember azonnal elkezd másokat formálni, a körülötte lévőkre is ráerőltetni saját mintáját.” Veszélyes dolog az embert felmagasztalni, emberre támaszkodni. Arra van szükségünk, hogy a számunkra kinyújtott karra támaszkodjunk, és ez az Úr, Izrael Istene, akiben bízhatunk.

Egy erő áll a nép rendelkezésére. Én ismerem ezt az erőt. Isten évekkel ezelőtt kinyilatkoztatta nekem, és most eljött el az ideje. Tapasztalni akarjuk, hogy ez az élő hit lelkesíti a szívünket, és több világossághoz és ismerethez vezethet bennünket. Mindenkinek egyénileg kell megismernie az igazságot a maga számára.

Nos, itt vagytok ezen az iskolán. Waggoner testvér elénk tárta az igazságot. Talán azt mondjátok: amit hallottunk, az a jelenvaló igazság. Azonban mit fogtok utána tenni? Magatoknak kell tanulmányoznotok a Szentírást. Alázatos szívvel kell kutatnotok. Ha tele vagytok előítélettel, és előre kialakított véleményekkel, ha azt gondoljátok, hogy nincs mit tanulnotok, mert már mindent tudtok, amit tudni érdemes, akkor semmi hasznotok nem lesz belőle. Ha azonban gyermekként jöttök, tanulni fogtok mindabból, ami számotokra adatott. „Ha a menny Istene küldött valamit számomra, akkor nekem szükségem van arra.” A menny Ura arra késztetett embereket, hogy különleges tanulmányozás tárgyává tegyék a Szentírást, és amikor bemutatják ezeket az íráshelyeket, Ő adott nekünk gondolkodási képességet, hogy úgy lássuk a bizonyítékokat, mint ahogyan az előadó is látja azokat. Én is ugyanúgy megtaláltam a bizonyítékokat, ahogy az előadó megtalálta. _[564] Elmehetek és hirdethetem az igazságot, mert tudom, hogy az az igazság. És mert tudom, hogy igazság, el tudom mondani – nem, mint valaki más gondolatának termékét, hanem úgy, mint a samáriai asszony, aki bizonyságot tett róla, hogy megtalálta a Messiást. Az emberek kimentek, hogy meghallgassák, és ezt mondták: „Már nem a te beszédedért hiszünk, hanem mert magunk is hallottuk, és tudjuk, hogy bizonnyal ő a világ üdvözítője.”

Nem tudnátok együtt kérdezni és kutatni? De igen, tudnátok. De a nagy baj az, hogy az énünk olyan nagy bennünk, hogy amint kutatni kezdünk, azt keresztényietlen módon tesszük. Így volt Battle Creekben; így volt Minneapolisban; és így volt ez sok más helyen is. Isten nincs benne ilyen munkában; az ördög van jelen az ilyen dolgokban. Nekünk alázatos szívvel kell a Szentíráshoz közelednünk. Ha Isten munkát bíz ránk, legyünk készen rá, és személyesen ismerjük meg az igazságot, így fogunk a Bibliánkhoz vonzódni. Vonzódnotok kell a Bibliához.

Az Istentől kapott világosság alapján tudom, hogy sokunk el leszünk választva egymástól és szét leszünk szórva. Egyedül kell majd megállnotok különböző helyeken. Nem lesz kapcsolatotok más testvérekkel, hogy azok irányítsanak benneteket, és tőlük meríthessetek erőt. Istenetekkel kell állnotok az oldalatokon, tudnotok kell, hogy Ő veletek van. Ma szükségünk van arra a bizonyosságra, hogy Ő a mi oldalunkon áll; hogy most is velünk van, amikor ebben az épületben összegyűltünk. Ne feledjétek, hogy a gyülekezetek Tanítója itt van. Isten nem hagyja, hogy a hajót egy tudatlan kormányos céltalanul kormányozza; Ő maga áll a kormánynál, tehát az Ő parancsai szerint munkálkodunk. Most is parancsra várunk, és azoknak üdvösségünk Fejedelmétől kell jönniük._[565]

Kétség nélkül hiszem, hogy az Úr értékes igazságot adott alkalmas időben Jones testvérnek és Waggoner testvérnek. Talán tévedhetetleneknek tartom őket? Állítok-e olyat róluk, hogy soha nem tehetnek olyan kijelentést, soha nem állhatnak elő olyan gondolattal, ami megkérdőjelezhető, vagy amiben tévedhetnek? Állítok én ilyet? Nem, nem ezt mondom! Nem állítok ilyet egyetlen emberről sem a világon. Azt viszont mondom, hogy Isten világosságot küldött, és vigyáznotok kell, hogyan bántok vele. Szükségünk van az igazságra, úgy, ahogy az Jézusban van. Nem szabad úgy elmennünk erről az összejövetelről, hogy valami olyan hangzott el, amivel nem tudunk egyetérteni, és azt terjesszük testvéreink között. Nem! Térdre borulva imádkozzatok, hogy megtudjátok, mi az igazság. A szombatiskolai tanítóknak tudniuk kell mi az igazság, mert ők elméket formálnak; nem jelentéktelen dolog kiállni a diákok elé, és azt állítani, hogy világosságot birtokolnak, miközben lehet, hogy veszedelmes tévedés keveredik abba!

Tegnap reggel arról beszéltem, hogy egyesek nem jönnek el az összejövetelre. Ezért kívántam, hogy eljöjjenek. Megemlítettem Ballenger testvér nevét, Smith testvér nevét – Leon testvért és Smith presbiter nevét. Nem azért említettem őket, mert azt a benyomást akartam kelteni, hogy Ballenger testvér elzárkózna az igazságtól; hiszen ő elfogadta volna azt, mihelyt alkalma nyílt volna rá. Azért beszéltem ezekről a személyekről, hogy megismerhessék, megérthessék, mi az igazság. De ha nem akarnak hallani, ha távol akarnak maradni, akkor ugyanazt az érvet ismétlik, mint a gyülekezetek prédikátorai: „Maradjatok távol, ne menjetek el, ne hallgassátok meg őket.” Én azonban azt mondom, hogy az egészet hallanotok kell. Ha Waggoner tévedett, tudnunk kell róla, nekünk, akik felelős beosztásban vagyunk, és utána személyesen kell kutatnunk. Tudni akarjuk, hogy ez igazság, és ha ez az igazság, testvéreim, azoknak a gyermekeknek a szombatiskolában szükségük van rá, és minden léleknek szüksége van rá! Ez az, amit mi akarunk._[566]

Nektek, akik felelős beosztásban vagytok, azt mondom, hogy Isten előtti kötelességetek tudni, mi történik itt. Minden, ami elhangzott: „A tanításra és bizonyságtételre hallgassatok! Ha nem ekként szólnak azok, akiknek nincs hajnalok”. De ha van bennük világosság, és ők világosságot hordoznak, kérlek benneteket, ne legyetek tele előítélettel.

Annyira elszomorít az a tudat, hogy egyesek szíve tele van előítélettel. Azt figyelik, hogy melyik szóba köthetnek bele. „Nézzétek csak, ott vannak a tökéletesek.” Ki mondta, hogy ők [Jones és Waggoner] tökéletesek? Ki állít ilyet? Mi annyit állítunk, hogy Isten világosságot adott nekünk alkalmas időben. És most nekünk el kell fogadnunk Isten igazságát úgy, mint mennyből jövő igazságot. Amikor valamely pont bizonyítást nyer, ők [a testvérek] egy szót sem hajlandók belőle elismerni. Nem látják a világosságot, de kérdés után kérdést tesznek fel. Ezért nem sikerül egyetlen pontot sem világossá tenni és egyetérteni. Nem ismerik el, hogy feleltek már arra a kérdésre, hanem tovább ontják a kérdéseket egymás után. Testvérek, tudnunk kell, mit jelent úgy kutatni a Szentírást, mint akik világosságra vágynak, nem pedig mint akik el akarják utasítani a világosságot. Adja meg nekünk az Úr ezen a reggelen az Ő Szentlelkét, és adja meg nekünk az Ő lelkületét nap mint nap. Alázatban akarunk járni Istennel. Az Ő arcának világosságában akarunk élni. Krisztus szelídségét akarjuk. Segítsen meg az Úr, hogy naponta tanuljunk Krisztus iskolájában. _[567]