78. levél, 1896. – O.A. Olsennek címzett levél

Cooranbong, 1896. július 6.

Kedves Testvérem!

Az Úr kijelentette nekem, hogy megvizsgálja és próbára teszi mindazokat, akik Krisztus nevét vallják, különösképpen azokat, akik az Ő ügyének valamelyik részlegében vezetői tisztséget töltenek be. Az Isten jelen időre szóló különleges munkájával való kapcsolat nagy felelősséggel jár, és minél magasabb a bizalmi tisztség, annál nagyobb a hozzá kapcsolódó felelősség. Milyen alázatosnak és őszintének kell lennie annak, aki ilyen tisztséget tölt be! Mennyire istenfélőnek kell lennie és mennyire nem szabad önmagában bíznia! Milyen gondosan kell minden dicséretet és hálát Istennek adnia!

Vigyázó áll azok mellett, akik felelősségteljes tisztséget töltenek be, készen arra, hogy megfeddje és meggyőzze őket helytelen cselekedeteikről, vagy válaszoljon a segítségért mondott imáikra. Figyeli, hogy azok a férfiak, akiknek kiváltságuk felelősséget hordozni, Istenhez fordulnak-e bölcsességért, és felhasználnak-e minden alkalmat arra, hogy jellemüket az isteni hasonlatosságra tökéletesítsék. Ha eltérnek a teljes becsületességtől, Isten elfordítja tőlük arcát; ha nem törekednek komolyan arra, hogy megértsék Isten rájuk vonatkozó akaratát, Ő nem áldhatja meg, nem támogathatja és nem teheti eredményessé őket._[1594]

Azok, akiket Isten felelősségteljes tisztségekbe helyezett, soha ne magasztalják fel önmagukat, és ne irányítsák az emberek figyelmét saját munkájukra. Minden dicsőséget Istennek kell adniuk. Ne keressenek hatalmat azért, hogy uralkodhassanak az Úr öröksége felett, mert csak azok cselekszenek így, akiket Sátán vezet.

Intézményeinkben azonban túl gyakran mutatkozik meg az „uralkodni vagy romba dönteni” lelkület. Ezt a lelkületet egyes felelős tisztséget betöltő személyek dédelgetik és ki is nyilvánítják, emiatt Isten nem tudja általuk elvégezni azt a munkát, amelyet szeretne. Magatartásukkal azok, akik ezt a lelkületet tanúsítják, nyilvánvalóvá teszik, milyenek lennének a mennyben, ha felelősséget bíznának rájuk.

Akik a Golgota keresztjének fényében tekintenek az emberi lelkekre, azok nem tévedhetnek az általuk képviselt érték megítélésében. Hogy Isten miért engedte meg, hogy az emberi család egyes tagjai oly gazdagok, mások pedig oly szegények legyenek, az az örökkévalóságig titok marad az emberek előtt, hacsak nem kerülnek helyes kapcsolatba Istennel, és nem az Ő terveit valósítják meg ahelyett, hogy saját önző elképzelésük szerint cselekednének, miszerint egy embert azért, mert gazdag, nagyobb tiszteletben kell részesíteni, mint szegény felebarátját. Isten felhozza napját mind az igazakra, mind a hamisakra, és ez a nap Krisztust, az Igazság Napját jelképezi, aki a világ világosságaként ragyog és áldásait, valamint látható és láthatatlan irgalmát egyaránt adja gazdagnak és szegénynek. Ennek az elvnek kell vezérelnie embertársainkkal szembeni magatartásunkat. Az Úr a legmagasabb rendű erkölcsi érzések és a legnemesebb elvek Tanítója; senki sem térhet el ezektől anélkül, hogy vétkessé ne válna._[1595] Isten jósága elleni legsúlyosabb sértés azt feltételezni, hogy ne akarná, hogy másokat is részesítsünk azokban a lelki és földi áldásokban, amelyeket ingyen adott nekünk.

A tiszta vallás, a becsületes és szent élet teszi az embert kereszténnyé. Sátán útja azonban mennyei elpártolása óta a szüntelen megtévesztés és gonoszság útja; és vannak hitvalló keresztények, akik az ő módszereit és eljárásait tanulják. Miközben azt állítják, hogy Isten ügyét szolgálják, megfosztják embertársaikat jogaiktól, hogy önmagukat szolgálják.

Minden ember áron vétetett meg, és mint Isten örökségének része, bizonyos jogokkal rendelkezik, amelyektől senkinek sem szabad megfosztania őt. Az Úr nem fogadja el azok szolgálatát, akik kettős mércét alkalmaznak. Az így szerzett legcsekélyebb előny is gyalázatot hoz Istenre és az igazságra. Akik bibliai vallással rendelkeznek, azok igazságot cselekszenek, szeretik az irgalmasságot, és alázatosan járnak Istenükkel. Ezeket az utakat jelölte ki az igazság Istene ezekben a dolgokban.

Ismét arra szeretnélek buzdítani, hogy ápoljátok az Istenbe vetett élő hitet. Vannak, akik azt hiszik, hogy Istent szolgálják, végül gyorsan körülfonja őket a hitetlenség. Számukra a görbe utak egyenesnek látszanak; állandóan megsértik Isten igazságát. Romlott elvek szövődnek bele mindennapi életükbe, és bárhová mennek, a gonoszság magvait hintik el. Ahelyett, hogy másokat Krisztushoz vezetnének, befolyásuk kérdéseket és kételyeket ébreszt bennük. Elbizonytalanítják az embereket az igazságban azáltal, hogy találgatásokon alapuló elméletekkel foglalkoznak, amelyek eltérítik őket az igazságtól._1596] Segítenek felállítani a kételkedés, a hitetlenség, a hibakeresés és a vádaskodó lelkület akadályait, és a lelkek ezekben megbotolva vesznek el. A lelkek vére azokon lesz, akik miközben azt vallják, hogy Isten szolgálatában állnak, az ellenség munkáját végzik.

Milyen embereknek kellene lennünk mindezek ismeretében? Vajon az emberi bölcsességet magasztaljuk, és olyan véges, ingatag, tévedésre hajlamos emberekre irányítsuk figyelmünket, mint akikre a nyomorúság idején támaszkodni lehet; vagy pedig azzal tesszük nyilvánvalóvá hitünket, hogy Isten hatalmában bízunk, és leleplezzük a hamis elméletek, vallások és filozófiák hálóját, amelyet Sátán azért terített ki, hogy csapdába ejtse az óvatlan lelkeket? Ha így viszonyulunk Isten Igéjéhez, világosság leszünk a világban; mert ha Isten igéjét gyakoroljuk, mindazoknak, akik befolyásunk körébe kerülnek, megmutatjuk, hogy tiszteljük és becsüljük Istent, és hogy az Ő irányítása alatt munkálkodunk. Isten azt várja szolgáitól, hogy alázatos és körültekintő életükkel, szeretetükkel, türelmükkel, béketűrésükkel és szelídségükkel képviseljék Őt a világ előtt.

Isten megköveteli azoktól, akikre szent megbízatásokat ruházott, hogy emelkedjenek a felelősségük teljes magaslatára. Az ember itt próbák alatt áll, és akik bizalmi tisztséget töltenek be, azoknak el kell dönteniük, hogy önmagukat vagy Teremtőjüket magasztalják-e fel; hatalmukat embertársaik elnyomására használják-e, vagy pedig Isten felmagasztalására és megdicsőítésére.

Minél nagyobb a felelősségük, annál nagyobb a számadási kötelezettségük is. Aki hűséges szolga akar lenni, annak teljesen és készségesen oda kell szentelnie szolgálatát a legnagyobb Tanítónak, akit a világ valaha ismert. Gondolatait és elveit Isten hatalma által tisztán kell megőriznie._[1597] Napról napra meg kell tanulnia méltónak lenni a belé helyezett bizalomra. Értelmét az isteni hatalomnak kell megelevenítenie. Jellemének mentesnek kell maradnia rokonai, barátai vagy szomszédai befolyásának szennyező hatásától. Időnként félre kell vonulnia a tevékeny élettől, hogy Istennel közösségben legyen, és meghallja hangját, amint ezt mondja neki: „Csendesedjetek és ismerjétek el, hogy én vagyok az Isten!”

Ahogyan a szőlőfürtök növekednek a szőlőtőn, úgy teremnek meg a Lélek gyümölcsei is abban az emberben, aki szereti Istent, és az Úr útján jár. Krisztus az ő menedéke. Krisztus emberi természetben élte meg Isten törvényét, és ugyanezt teheti meg az ember is, ha hit által megragadja a Mindenhatót, hogy erőt nyerjen Tőle. Ha felismeri, hogy Krisztus nélkül semmit sem tehet, Isten bölcsességet ad neki. De szívében ápolnia kell Krisztus szeretetét, és gyakorolnia kell tanításait; hiszen nem úgy kell-e szeretnie Krisztust, ahogyan Krisztus szereti Istent? Nem kell-e mindazok előtt bizonyítania, akikkel kapcsolatba kerül, hogy Jézus Krisztus maradandó jelenléte még inkább vele van, mint valaha korábban? Megnövekedett felelősségei miatt egyre jobban meg kell ismernie Istent, és ki kell nyilvánítania azt az élő hitet, amely szeretet által munkálkodik, és megtisztítja a lelket.

Amikor azonban emberek magas bizalmi tisztségbe kerülnek, gyakran elmulasztanak időt szakítani az imára; úgy gondolják, nincs idejük arra, hogy minden képességüket úgy neveljék, hogy engedelmesen válaszoljanak a Szentlélek meggyőző késztetéseinek._[1598] Ha azonban ezek az emberek leülnének a szelíd és alázatos Jézus lábához, szent felelősségeiket nem önmagukban, hanem Istenükben bízva teljesítenék. Nemes, önmegtagadó, keresztet hordozó életüket áldozatul adnák Istennek. Jézus ülne szívük trónján, és testi, szellemi, valamint erkölcsi erőt adna nekik ahhoz, hogy Őt megismertessék.

Isten mélységesen vágyik arra, hogy azok által munkálkodjon, akiknek képességet adott nagy dolgok véghezvitelére. Arra vágyik, hogy azok, akik felelős tisztségeket töltenek be, Őt képviseljék a világ előtt. Azt akarja, hogy Krisztust a világ valaha élt legnagyobb Tanítójaként ismerjék el, és hogy Ő az értelmükön keresztül a világ világosságaként ragyogjon. „Valakik pedig befogadák őt, hatalmat ada azoknak, hogy Isten fiaivá legyenek.” Ahhoz azonban, hogy ez megvalósulhasson, Isten megköveteli, hogy minden értelmi és testi képességet neki szentelt áldozatként ajánljanak fel.

Egyesek azonban, mihelyt szent bizalmi tisztségbe kerülnek, nagy embereknek tekintik magukat, és ha ezt a gondolatot dédelgetik, megszűnik bennük az isteni megvilágosodás iránti vágy, pedig egyedül ez teheti naggyá az embert. Akik így gondolkodnak, kioltják magukban a valódi nagyság minden lehetőségét, mert nem engedik, hogy az Igazság Napja világosítsa meg őket.

Az emberek azonban nem olthatják ki az élet világosságát, még akkor sem, ha szorosan behunyják a szemüket, hogy ne lássák azt. Az Igazság Napja nem ragyog kevésbé fényesen pusztán azért, mert a szegény emberi lelkek balgaságukban saját maguk teremtette sötétségbe burkolóznak.

Azok az emberek, akik bezárják szemüket az isteni világosság előtt, tudatlanok, siralmasan tudatlanok mind az Írásokat, mind Isten hatalmát illetően. A Szentlélek munkája nem kedves számukra, ezért megnyilvánulásait fanatizmusnak tulajdonítják. Fellázadnak a világosság ellen, és mindent megtesznek annak elfojtásáért; a sötétséget világosságnak, a világosságot pedig sötétségnek nevezik. Azt panaszolják, hogy Krisztus tanításai helytelen lelkesedést és fanatizmust idéznek elő, és akik elfogadják, alkalmatlanná teszik azokat az élet mindennapi kötelességeinek teljesítésére.

Akik ezt a meggyőződést táplálják, nem tudják, mit cselekszenek. A sötétség szeretetét dédelgetik, és mindaddig, amíg ezek a Krisztus nélküli lelkek felelős tisztségekben maradnak, Isten ügye veszélyben van. Az a veszély fenyegeti őket, hogy oly szorosan odakötik magukat a minden lázadás sötét vezéréhez, hogy soha többé nem látják meg a világosságot; és minél tovább maradnak tisztségükben, annál reménytelenebb annak esélye, hogy elfogadják Krisztust, vagy megismerjék az igaz Istent. Mennyire bizonytalanná tesznek mindent, ami lelki és az igazságban való előrehaladást szolgálja! Vezetőjük befolyása alatt egyre elszántabban munkálkodnak Krisztus ellen. Az Igazság Napja mégis nyugodtan ragyog, áthatolva a jó és rossz híreken, a sötétségen és Sátán eszközeinek minden ellenállásán – megvizsgálja a gonoszságot, visszaszorítja a bűnt, és megeleveníti az alázatosak és szelídek lelkét. „Uram, kihez mehetnénk? Örök életnek beszéde van te nálad.”_[1599]

A felelős tisztséget betöltő emberek valódi értékének és méltóságának bizonyítéka az, hogy naponta keresztény tapasztalatot szereznek Isten dolgaiban. Számukra Krisztus szavai kellemes dallamként csengenek: „Mikor pedig eljön majd a Vigasztaló, akit én küldök nektek az Atyától, az igazságnak Lelke, aki az Atyától származik, az tesz majd én rólam bizonyságot. De ti is bizonyságot tesztek; mert kezdettől fogva énvelem vagytok.” Ha az emberek elfogadják a Szentlélek szolgálatát — a leggazdagabb ajándékot, amelyet Isten adhat —, áldást közvetítenek mindazoknak, akik kapcsolatban állnak velük.

Isten azonban nem nyilatkoztathatja ki önmagát némelyeken keresztül, akikre felelősséget bíztak. Nem teheti őket olyan csatornákká, amelyeken keresztül kegyelme, együttérzése és szeretete áramolhatna, mert megsértik jóságát azzal, hogy uralkodó lelkületet tanúsítanak azokkal szemben, akiket tévedésben levőknek és feddésre szorulóknak tartanak; így megszenteletlen indulataikkal elhomályosítják Jézus szeretetét és irgalmát. A minden jó ellenségének megengedik, hogy szívükben uralkodjon, és életük az ő jellemvonásait tükrözi. Azt állítják, hogy Isten igéje vezeti őket, de cselekedeteikkel ezt mondják: „Nem a te utaidat akarjuk, hanem a magunkét!”

Azok, akik ilyen utat követnek, szavaikkal, tetteikkel és lelkületükkel olyan feljegyzést készítenek magukról a mennyei könyvekben, amellyel nem szívesen szembesülnek majd; mert Isten nem értékeli őket úgy, ahogyan ők értékelik önmagukat. Visszaélnek próbaidejük lehetőségeivel, és súlyosan elhanyagolják a nekik adományozott magasztos kiváltságokat. Bár Isten igéjében semmit sem találnak, ami igazolná tetteiket vagy támogatná nézeteiket, mégis makacsul kitartanak a maguk útján. Azon a napon, amikor mindenki felett ítéletet tartanak, ez az ítélet hangzik majd el ellenük: „megmérettél a mérlegen és híjjával találtattál”.

Isten pénzt és javakat bízhat az emberekre, de emiatt nem szabad felfuvalkodniuk. Mindazt, amijük van, letétként birtokolják; Isten kölcsönözte nekik, hogy az Övéhez hasonló jellemet fejlesszenek ki. Próba alatt állnak. Isten arra vár, hogy meglássa, méltónak bizonyulnak-e az örökkévaló gazdagságra. Ha Uruk javait arra használják, hogy embertársaik fölé emeljék magukat, méltatlannak bizonyulnak arra, hogy helyet kapjanak Isten országában. A számadás nagy napján ezeket a szavakat fogják hallani: „Ha azért a hamis mammonon hívek nem voltatok, ki bízná reátok az igazi kincset? És ha a másén hívek nem voltatok, ki adja oda nektek, ami a tiétek?”

Ha azonban azok, akiket az Úr sáfárokká tett, javaikat az Ő ajándékainak tekintik, és együttérzést, részvétet és szeretetet igyekeznek tanúsítani embertársaik iránt, akkor összhangban vannak Isten jellemével, aki egyszülött Fiát adta, hogy meghaljon megmentésükért. Ha az emberi lelkeket a megváltásukért fizetett ár szerint értékelik, nem engednek szabad folyást természetes indulataiknak, hanem Isten gondolkodásának és akaratának tulajdonságait nyilvánítják ki, és olyan csatornákká válnak, amelyeken keresztül Isten nagylelkű és szeretetteljes érzései áramolhatnak az emberiség felé._[1600]

Az Úr megengedi, hogy szerencsétlenségek érjék az embereket, hogy a szegénység súlya nehezedjék rájuk, és hogy kedvezőtlen helyzetek tegyék próbára őket – mindezt azért, hogy megpróbálja azokat, akiket kedvezőbb körülmények közé helyezett; és ha azok, akikre javait bízta, hűségesnek bizonyulnak, méltónak nyilvánítja őket arra, hogy fehér ruhában járjanak Vele, és királyok és papok legyenek Istennek. „Aki hű a kevesen, a sokon is hű az; és aki a kevesen hamis, a sokon is hamis az.”

„Levetvén azért minden gonoszságot, minden álnokságot, képmutatást, irigykedést, és minden rágalmazást. Mint most született csecsemők, a tiszta, hamisítatlan tej után vágyakozzatok, hogy azon növekedjetek; Mivelhogy ízleltétek, hogy jóságos az Úr. Akihez járulván, mint élő, az emberektől ugyan megvetett, de Istennél választott, becses kőhöz, Ti magatok is mint élő kövek épüljetek fel lelki házzá, szent papsággá, hogy lelki áldozatokkal áldozzatok, amelyek kedvesek Istennek a Jézus Krisztus által. Azért van meg az Írásban: Íme szegletkövet teszek Sionban, amely kiválasztott, becses; és aki hisz abban, meg nem szégyenül. Tisztesség azért nektek, akik hisztek; az engedetleneknek pedig: A kő, amelyet az építők megvetettek, az lett a szegletnek fejévé és megütközésnek kövévé s botránkozásnak sziklájává; Akik engedetlenek lévén, megütköznek az igében, amire rendeltettek is. Ti pedig választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet, megtartásra való nép vagytok, hogy hirdessétek Annak hatalmas dolgait, aki a sötétségből az ő csodálatos világosságára hívott el titeket.” 

Vajon elfogadja-e Isten a neki bemutatott lelki áldozatokat, ha azok az emberek, akiket nagy felelősséggel járó tisztségekbe helyeztek, önmagukat magasztalják fel és Istent meggyalázzák? Ez megtörtént, és Isten rosszallással tekint eljárásukra. Ahelyett, hogy Krisztusban növekedtek volna, és minden dologban az Ő tulajdonságait mutatták volna be a világ előtt, a földiek felé növekedtek. Önmagukat rendkívül fontosnak tartották, és az önzés hozzátapadt munkájukhoz. Nem mutatkozott meg bennük az Isten iránti odaadás; a Jézus Krisztusban való lelki élet nem fejlődött ki.

Isten nem adhatja bölcsességét azoknak az embereknek, akik tisztségüket elegendő ürügynek tekintik arra, hogy a bibliai elvektől saját véges ítéletükhöz forduljanak, mintha az Úr művében betöltött tisztség szabadságot adna nekik arra, hogy olyan kijelentéseket tegyenek, határozatokat hozzanak, terveket és módszereket dolgozzanak ki, amelyek nincsenek összhangban Isten akaratával. Az ilyen embereknek meg kell tanulniuk, hogy a magas tisztségnek nincs hatalma megszentelni a szívet. Isten azért engedi meg, hogy ezeket a tisztségeket betöltsék, hogy próbára tegye őket: Isten jellemét mutatják-e be, vagy a gyenge, véges emberiség jellemét, amely soha nem vetette alá magát teljesen Isten fegyelmezésének. A tisztségeknek nincs hatalmuk az ember jellemének kifejlesztésére. Teljesen magán az emberen múlik, hogy önmagát akarja-e irányítani — ami azt jelenti, hogy Sátán fogja irányítani őt —, vagy engedi, hogy a Szentlélek munkálkodjon benne._[1601]

„Tisztesség azért nektek, akik hisztek; az engedetleneknek pedig: A kő, amelyet az építők megvetettek, az lett a szegletnek fejévé és megütközésnek kövévé s botránkozásnak sziklájává.” Vajon Krisztust tettük-e a mi igazságunkká? Vajon tiszteletreméltó szegletkővé helyeztük-e el? Megbecsültük-e alázatosságról szóló tanításait, és azok szerint cselekedtünk-e? Az irgalmasságról, az igazságról és Isten szeretetéről szóló tanításai megmutatkoztak-e életünkben?

Ó, milyen gyengeséget tanúsítanak az emberek, amikor elszakadnak a bölcsesség és az erő Forrásától! Embereket magasztaltak fel! Emberi vélekedéseket és a tökéletlen jellemvonásokat emeltek magasra, dicsőítettek mintha nagy értéket képviselnének, miközben Krisztust és az Ő igazságát kirekesztették. Önzést szőttek bele mindenbe, amihez csak hozzáértek, és kitartóan kinyilvánították azt a munkájukban. Megvetéssel kezelték Isten üzenetét! Úgy használtak fel a javakat, amelyek nem a sajátjuk volt, mintha joguk lenne tetszésük szerint rendelkezni velük. És amikor ezeket az eszközöket új területek megnyitására használták fel, nem úgy viselkedtek-e, mintha azok saját vagyonukból származtak volna, és nagy elismerést érdemelnének azért, hogy így használták fel őket? Nem arra használták-e az Istennek felajánlott adományokat, hogy Battle Creekben nagy épületeket emeljenek - állítólag azért, hogy tekintélyt adjanak Isten művének, valójában azonban azért, hogy az embereknek lehetőséget biztosítsanak tehetségük és ügyességük megmutatására, amelyet e hatalmas épületek irányításában tanúsítanak?

„Ti pedig választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet, megtartásra való nép vagytok, hogy hirdessétek Annak hatalmas dolgait, aki a sötétségből az ő csodálatos világosságára hívott el titeket; Akik hajdan nem nép voltatok, most pedig Isten népe vagytok; akik nem kegyelmezettek voltatok, most pedig kegyelmezettek vagytok. Szeretteim, kérlek titeket, mint jövevényeket és idegeneket, tartóztassátok meg magatokat a testi kívánságoktól, amelyek a lélek ellen vitézkednek; Magatokat a pogányok közt jól viselvén, hogy amiben rágalmaznak titeket, mint gonosztevőket, a jó cselekedetekből, ha látják azokat, dicsőítsék Istent a meglátogatás napján.” 

Miként tekintenek az emberek az Úr művére, ha szabadnak érzik magukat arra, hogy engedetlenek, hálátlanok, szentségtelenek, ítélkezők és kemények legyenek, és abban leljék örömüket, hogy önmagukat szolgálják, nem pedig az Urat? Akik szent kötelességeket viselnek, saját sorsukról döntenek azzal a lelkülettel és jellemmel, amelyet kinyilvánítanak; de vajon megálltak-e valaha, hogy megkérdezzék maguktól, miként ítélik majd meg tetteiket az ítéletben? Ha a jelen időre szóló fontos igazság maradandó alapelv volna azok lelkében, akik az Úr művében szolgálnak, milyen komolyan törekednének a jellem tökéletességére, hogy azokat a lelkeket, akikkel kapcsolatba kerülnek, éltető, szent légkörrel vehessék körül, amely felüdítené az alázatos és megtört szívűek szívét.

Isten törvénye az, hogy aki hiszi az igazságot úgy, amint az Jézusban van, ismertté fogja tenni azt. Az ember gondolatai és meggyőződései kifejezésre törekszenek._[1602] Aki hitetlenséget és bírálgató lelkületet ápol, aki képesnek érzi magát arra, hogy megítélje a Szentlélek munkáját, azt a lelkületet fogja terjeszteni, amely áthatja őt. A hitetlenség, az Isten kegyelmével való szembeszegülés és a hűtlenség természetéhez tartozik, hogy éreztesse és hallassa magát. Az ilyen elvek által vezérelt elme mindig arra törekszik, hogy utat törjön magának és követőket szerezzen. Mindazokat, akik a nagy hitehagyó oldalán járnak, átitatja az ő lelkülete, és igyekezni fognak megosztani másokkal gondolataikat, saját kutatásaik eredményeit és azokat az érzéseket, amelyek cselekedeteikre indították őket; mert nem könnyű elfojtani azokat az elveket, amelyek szerint cselekszünk.

Vannak, akikről azt feltételezik, hogy szívvel-lélekkel Istennek szentelték magukat, pedig hűtlenül viselkednek Vele és az Ő művével szemben. Mások a bizalmukat beléjük helyezték, ám a megtévesztés ruhaként borítja be őket. Elméjüket fáradhatatlan, fékezhetetlen erő és az a buzgó vágy uralja, hogy érzéseiket mindenütt feltárják, amerre csak járnak. Így mindenfelé elhintik a hitetlenség magvait. Egy félig kimondott megjegyzéssel először kételyt és hitetlenséget ébresztenek az igazsággal szemben. Sokan azért nincsenek összhangban a bizonyságtételekkel, mert a felelősségteljes tisztségeket betöltő férfiak sincsenek összhangban velük; a bizonyságtételek ugyanis nem egyeznek véleményükkel, hanem megfeddik az önzés minden nyomát, és elítélik a gonoszságot.

Mindaz, amit a központosítással kapcsolatban elterveztek, azt bizonyítja, hogy az emberek igyekeznek megragadni a hatalom jogarát, és uralmat gyakorolni az emberi elmék felett. Isten azonban nem működik együtt velük terveik megvalósításában, és az a hang, amellyel most Isten ügyében megszólalnak, nem Isten hangja. Teljesen méltatlannak bizonyultak arra, hogy bölcs vezetőkként töltsenek be tisztséget; mert erejüket arra használják, hogy megfosszák az embereket jogaiktól, és önmaguknak szerezzenek előnyt. Voltak látszólagos nagylelkű cselekedeteik, de Isten ismeri az indítékot, amely vezérelte őket, és nem fogadja el adományaikat mindaddig, amíg nem válnak az Ő szavának lelkiismeretes cselekvőivé.

Nagy szükség van az egységre Isten művében és ügyében, de már hosszú ideje olyan befolyások működnek, amelyek elégedetlenséget igyekeznek kelteni, és azok az emberek, akik úgy érzik, hogy kezükben van a hatalom, ezzel keveset törődnek. Ezt mondják magukban: „Amikor ez a központosítás megvalósul, majd megmutatjuk nekik, ki az úr. Akkor majd rendet teszünk!” Ám ez sohasem lesz az ő feladatuk.

Egyénenként és Isten egyházának tagjaiként is fel kell ismernünk a ránk bízott különleges munkát. Pál ezt írja Timóteusnak: „Gondot viselj magadról és a tudományról; maradj meg azokban; mert ezt cselekedvén, mind magadat megtartod, mind a te hallgatóidat.” Nagyon fontos munka áll előttünk. „Nekem, – mondja Pál – minden szentek között a legeslegkisebbnek adatott ez a kegyelem, hogy a pogányoknak hirdessem a Krisztus végére mehetetlen gazdagságát; És hogy megvilágosítsam mindeneknek, hogy miképpen rendelkezett Isten ama titok felől, amely elrejtetett vala örök időktől fogva az Istenben, aki mindeneket teremtett a Jézus Krisztus által; Azért, hogy megismertettessék most a mennybeli fejedelemségekkel és hatalmasságokkal az egyház által az Istennek sokféle bölcsessége, Amaz örök eleve-elvégezés szerint, amelyet megcselekedett a Krisztus Jézusban, a mi Urunkban.”_[1603]

„És te, embernek fia, őrállóul adtalak téged Izrael házának, hogy ha szót hallasz a számból, megintsed őket az én nevemben. Ha ezt mondom a hitetlennek: Hitetlen, halálnak halálával halsz meg; és te nem szólsz, hogy visszatérítsd a hitetlent az ő útjáról: az a hitetlen vétke miatt hal meg, de vérét a te kezedből kívánom meg. De ha te megintetted a hitetlent az ő útja felől, hogy térjen meg róla, de nem tért meg útjáról, ő a vétke miatt meghal, de te megmentetted a te lelkedet. … Mikor ezt mondom az igazról: Élvén éljen; és ő bízva az igazságában, gonoszságot cselekszik: semmi igazsága emlékezetbe nem jő, és gonoszsága miatt, melyet cselekedett, meghal. S ha mondom a hitetlennek: halállal halsz meg; és ő megtér bűnéből és törvény szerint és igazságot cselekszik; Zálogot visszaad a hitetlen, rablottat megtérít, az életnek parancsolatiban jár, többé nem cselekedvén gonoszságot: élvén él, és meg nem hal. Semmi ő vétke, mellyel vétkezett, emlékezetbe nem jön neki; törvény szerint és igazságot cselekedett, élvén él. És ezt mondják néped fiai: Nem igazságos az Úrnak útja; holott az ő útjuk nem igazságos. Mikor az igaz elfordul az ő igazságától s gonoszságot cselekszik, meghal amiatt. És mikor a hitetlen elfordul az ő hitetlenségétől és törvény szerint s igazságot cselekszik, él amiatt. És azt mondjátok: Nem igazságos az Úrnak útja: mindeniteket az ő útja szerint ítélem meg, Izrael háza!”

Az emberi lelkek megmentése végtelenül fontosabb minden más munkánál ezen a világon. Akit az igazság befolyása alá vonnak, és aki hit által Krisztus szeretetének részesévé válik, azt Isten éppen ezáltal mások megmentésére rendeli. Küldetése van a világban. Krisztus munkatársává kell lennie, és ismertté kell tennie az igazságot úgy, amint az Jézusban van. Amikor pedig valaki Isten művének bármely területén arra törekszik, hogy ellenőrzés alá vonja az Úrhoz tartozó emberi eszközök gondolkodását és tehetségét, olyan hatalmat tulajdonít magának embertársai felett, amelyet igazságtalanság és gonoszság elkövetése nélkül nem tarthat fenn. Az Úr egyetlen embert sem tett bíróvá Isten munkásainak írásai vagy szavai felett.

Vannak emberek, akiknek jelleme és élete arról tanúskodik, hogy hamis próféták és csalók. Ezeket nem szabad meghallgatnunk vagy eltűrnünk. Azok azonban, akiket Isten felhasznál, az Ő irányítása alatt állnak, és Ő nem rendelt ki rövidlátó, emberi ítélőképességgel rendelkező embereket arra, hogy bírálják és elítéljék őket, ítéletet mondjanak felettük, és elutasítsák munkájukat csupán azért, mert nem minden gondolatuk egyezik azzal, amit ők igazságnak tartanak.

Az emberek éppen olyanná válhatnak, mint a farizeusok: éberen figyelik, miként ítélhetnék el a világ valaha ismert legnagyobb Tanítóját. Krisztus félreérthetetlen bizonyítékát adta annak, hogy Isten küldte Őt, a zsidó vezetők mégis magukra vállalták azt a munkát, amelyre az ellenség ösztönözte őket, és azzal vádolták Őt, aki a szombatot alkotta, és aki a szombat Ura volt, hogy szombatrontó. Ó, micsoda esztelenség ez az emberek részéről! Micsoda gyengeség!

Vannak, akik napjainkban pontosan ugyanezt teszik. Bizottságaikban ítéletet mondanak Isten műve felett, mert begyakorolták magukat annak végzésében, amit az Úr soha nem kívánt meg tőlük._[1604] Jobban tennék, ha megaláznák szívüket Isten előtt, és távol tartanák kezüket Isten frigyládájától, nehogy Isten haragja sújtsa őket. Ha Isten valaha szólt általam, bizonyságot teszek arról, hogy olyan bírálgató munkába fogtak, és olyan megalapozatlan ítéleteket mondanak, amelyekről tudom, hogy helytelenek. Ők csupán véges emberek, és mivel maguk is ködben járnak, azt feltételezik, hogy mások tévednek.

De ezeknek az embereknek, akik mások megítélésére merészkednek, tágabb látókörrel kellene rendelkezniük, és ezt mondaniuk: Tegyük fel, hogy mások kijelentései nem egyeznek a mi eszméinkkel; vajon emiatt eretnekként kell elítélnünk őket? Vajon mi, akik csupán ihletés nélküli emberek vagyunk, magunkra vállaljuk azt a felelősséget, hogy felállítsuk saját mércéinket, és meghatározzuk, mi jelenthet meg, és mi fogadható el?

Ha továbbra is makacsul ragaszkodnak saját véleményükhöz, meg fogják tapasztalni, hogy Isten nem támogatja eljárásukat. Vajon azt az álláspontot képviselik, hogy minden, amit előadnak, tévedhetetlen, és írásaikban még árnyéka sincs hibának vagy tévedésnek? Vajon más emberek, akik ugyanúgy bizonyítják, hogy Isten vezeti és tanítja őket, nem ragadhatnak-e ki az ő munkájukból valamely gondolatot, amellyel nem minden részletében értenek egyet, és nem követelhetik-e tőlük, hogy távolítsák el azt?

Nem volt-e elegendő a múltbeli tapasztalatunk ezekben a dolgokban? Megtanuljuk-e valaha azokat a leckéket, amelyeket Isten meg akar tanítani nekünk? Felismerjük-e valaha, hogy az emberek lelkiismerete nincs a mi uralmunk alá rendelve? Ha bizottságokat neveztetek ki annak a munkának a végzésére, amely Battle Creekben már évek óta folyik, oszlassátok fel őket; és ne feledjétek, hogy a végtelen Isten senkit sem helyezett olyan tisztségbe, amilyet Minneapolisban és azóta is betöltöttek.

Mélyen érint az, hogy emberek embertársaik lelkiismeretévé teszik magukat. Álljatok félre az útból, és engedjétek, hogy Isten a maga eszközei által munkálkodjon. Némelyek olyan munkát végeztek, amelyért Isten számadásra fogja vonni őket. Meg fogja kérdezni tőlük: „Ki kívánta ezt kezetekből?”

Nem érzem magam szabadnak arra, hogy írásaimat olyan férfiak kezébe adjam, akik úgy érzik, az a feladatuk, hogy nyomozóként járjanak el testvéreikkel szemben. Testvéreim, akik bizalmi tisztségeket töltötök be, nem látjátok meg saját hibáitokat, hogy magatokra ölthessétek az igazság teljes fegyverzetét? Nem kellene-e ugyanolyan éberen és kritikusan vizsgálnotok saját lelkületeteket, vérmérsékleteteket és szavaitokat, mint másokét, nehogy Isten gyalázatot szenvedjen, és igazságát hamisan mutassátok be? Ha ezt tennétek, ítélőképességetek sokkal tisztább lenne. Az igazság, az élő Ige olyan lesz, mint a bensőtökben égő tűz, amely félreérthetetlen világossággal ragyog, és Krisztust mutatja be a világnak. „Úgy fényljék a ti világosságtok az emberek előtt, hogy lássák a ti jó cselekedeteiteket, és dicsőítsék a ti mennyei Atyátokat.”

Vajon a nyomozó szerepét betöltők közül senki sem vette észre, hová vezet az az álláspont, amelyet annak érdekében foglaltak el, hogy uralkodó hatalommá váljanak? Hol volt tiszta lelki látásuk? Meglátták a szálkát testvérük szemében, miközben a gerendát saját szemükben nem vették észre. Ha van a földön olyan templom, amely tisztításra szorul, akkor Battle Creek intézményei éppen most ilyen állapotban vannak. Nem keresitek-e Istent a legmélyebb alázattal, hogy világosan és határozottan hirdethessétek a laodiceai üzenetet Battle Creekben? _[1605] Hol vannak Isten őrállói, akik meglátják a veszélyt, és megfújják a riadót? Biztosak lehettek benne, hogy vannak olyan üzenetek, amelyeknek emberi ajkakról, a Szentlélek ihletése alatt kell elhangzaniuk. „Kiálts teljes torokkal, ne kíméld; mint trombita emeld fel hangodat, és hirdesd népemnek bűneiket, és Jákób házának vétkeit. Holott ők engem mindennap keresnek, és tudni kívánják utaimat, mint oly nép, amely igazságot cselekedett és Istene törvényét el nem hagyta.”

Mi Krisztus katonái vagyunk. Ő üdvösségünk Fejedelme, mi pedig az Ő parancsnoksága és uralma alatt állunk. Az Ő fegyverzetét kell viselnünk, és csak az Ő zászlaja alatt kell menetelnünk. Nem harcostársainkat, hanem ellenségeinket kell leigáznunk, hogy építhessük Krisztus országát. Isten munkatársai vagyunk. Magunkon kell tartanunk Isten teljes fegyverzetét, és annak tudatában kell munkálkodnunk, hogy az egész mennyei világegyetem figyel bennünket. Minden ember végezze el azt a kötelességet, amelyet Isten kijelölt számára!_[1606]