RH, 1892. október 18. - Az ellenszegülők munkája

Review and Herald, 1892. okt. 18.

„De kihez hasonlítsam ezt a nemzetséget? Hasonlatos a gyermekekhez, akik a piacon ülnek, és kiáltoznak az ő társaiknak, És ezt mondják: Sípoltunk nektek, és nem táncoltatok; siralmas énekeket énekeltünk nektek, és nem sírtatok.” „Mert eljött Keresztelő János, aki kenyeret sem eszik, bort sem iszik, és ezt mondjátok: Ördög van benne! Eljött az embernek Fia, aki eszik és iszik, és ezt mondjátok: Íme a falánk és borivó ember, a vámszedők és bűnösök barátja. És igazoltatik a bölcsesség minden ő fiaitól.”

Mielőtt Jézus ezeket a szavakat kimondta volna, beszélt Keresztelő Jánosról. Így szólt a sokasághoz: „Mit látni mentetek ki a pusztába? Nádszálat-e, amit a szél hajtogat? Hát mit látni mentetek ki? Puha ruhába öltözött embert-e? Íme, akik puha ruhákat viselnek, a királyok palotáiban vannak. Hát mit látni mentetek ki? Prófétát-e? Bizony, mondom nektek, prófétánál is nagyobbat! Mert ő az, akiről meg van írva: Íme én elküldöm az én követemet a te orcád előtt, aki megkészíti előtted a te utadat. Bizony mondom nektek: az asszonyoktól szülöttek között nem támadott nagyobb Keresztelő Jánosnál; de aki legkisebb a mennyeknek országában, nagyobb nálánál.” „És mikor ezt hallotta az egész nép és a vámszedők, igazat adtak az Istennek, megkeresztelkedvén a János keresztségével; A farizeusok pedig és a törvénytudók az Isten tanácsát megveték ő magukra nézve, nem keresztelkedvén meg ő tőle.”

Azok, akik elutasították János bizonyságtételét, nem akarták elfogadni Annak bizonyságtételét sem, akiről János azt mondta: „Annak növekednie kell, nekem pedig alább szállanom.” Az írástudók, a farizeusok és a vezetők elhatározták, hogy tudatosan nem veszik figyelembe az igazság bizonyítékait, és elkerülik a legnyilvánvalóbb következtetéseket is. Hogy igazolják makacs hitetlenségüket, nem szalasztottak el egyetlen lehetőséget sem, hogy Jézus tanításában olyasmit találjanak, amit kiforgathatnak, félremagyarázhatnak vagy eltorzíthatnak. Amikor pedig nem volt lehetőség a szavai elferdítésére, ezek az emberek, akik elutasították Isten tanácsát, olyan kérdéseket kezdtek feltenni, amelyeknek semmi közük nem volt a szóban forgó témához, csakhogy eltereljék az emberek figyelmét arról a leckéről, amelyet Jézus tanítani akart nekik, hogy így ügyesen elkerüljék az igazságot. A farizeusok nem vakon ellenezték Jézus tanítását, mert az igazság mély benyomást tett az értelmükre, de mégis elutasították az igazságot, tudatosan szembementek saját meggyőződésükkel, becsukták szemüket, hogy ne lássanak, megkeményítették szívüket, hogy ne értsenek, és ne térjenek meg, hogy Jézus meggyógyítsa őket. Saját igazságukban bízva túl büszkék voltak ahhoz, hogy elfogadják azt a segítséget, amelyet Krisztus nekik hozott.

A farizeusok módszere, amellyel igyekeztek kikerülni az igazságot, és elterelni az emberek figyelmét az életbevágó tanításokról – olyan kérdések felvetésével, amelyek nem kapcsolódtak a témához –, minden korban menedékül szolgált azoknak, akik el akarták kerülni a kényelmetlen igazsággal való szembenézést. Sátán, aki mindenféle mesterkedésben jártas az igazság elleni küzdelemben, mindig újabb terveket sugall eszközeinek, amelyekkel elutasíthatják Isten ellenük szóló feddését. Arra készteti az igazság ellenzőit, hogy hamis kérdéseket vessenek fel, és olyan témákról vitatkozzanak, amelyek nem tartoznak a tárgyhoz, hogy azokat, akik meggyőződtek, vagy akár csak félig is meggyőződtek az igazságról, eltávolítsák az igazság vizsgálatától és elfogadásától. Már Krisztus napjaitól fogva voltak olyanok, akiknek az igazsághoz való hozzáállása így szólt: „Távozz tőlem, Isten! Nem a Te utadat akarom, hanem a magamét.”

Sokan vannak ma is, akik igyekeznek kitérni az igazság elől, és elmenekülnek az Úr elől. Ha felismerik, hogy olyan érveket mutatnak be, amelyek megdönthetik az általuk vallott nézetet, ha látják, hogy meggyőzhetők lennének egy olyan igazságról, amelyet eddig nem támogattak, és akkor kénytelenek lennének feladni ellenállásukat és meghajolniuk az igazság előtt, akkor elmenekülnek az igazságot hirdetők befolyása elől, hogy továbbra is a saját maguk csiholta szikrák fényében járhassanak. Azonban az Úr az ilyen emberekről ezt jelenti ki: „Fájdalomban fognak feküdni.”

A menny követe nem remélheti, hogy kedvében járhat azoknak, akik eltökélten ellene állnak az igazságnak. Krisztus így írja le őket: „Sípoltunk nektek, és nem táncoltatok; siralmas énekeket énekeltünk nektek, és nem sírtatok.” Bármilyen utat is választ a hírnök, az igazság ellenségei bírálni fogják, és minden hibát kihasználnak az igazságot hirdető személy viselkedésében, szokásaiban vagy jellemében, hogy megakadályozzák az őszintén figyelőket abban, hogy meghallgassák az érveket. Ha van bármi, ami által az igazság ellenzői alkalmat találhatnak arra, hogy rossz fénybe állítsák a hírnök jellemét vagy cselekedeteit, azt azonnal ki fogják használni, hogy eltántorítsák azokat, akik elfogadnák és engedelmeskednének az igazságnak, attól, hogy meghallgassák vagy elhiggyék az üzenetet.

Az Úr pátriárkákon és prófétákon keresztül küldött üzeneteket népének, hogy kijavítsa a közöttük lévő bűnöket. Ha képesek lettek volna megkülönböztetni az emberi hagyományokat és értelmezéseket Isten igazságától, nem lett volna szükség a próféta üzenetére. De képtelenek voltak rá, mert a világ bölcsességét úgy szőtték bele tanításaikba, mint a fonalat a szövetbe, és az emberek parancsolatait többre tartották, mint Isten parancsolatait. Az ember alkotta elméletek egyik embertől a másikhoz terjednek, és az emberi tanítások, mint a gonosz kovász, úgy munkálkodnak, míg végül az egész tésztát megkelesztik. Amikor az Úr küld egy üzenetet, elegendő bizonyítékot ad ahhoz, hogy az őszinte szívűeket meggyőzze annak igaz voltáról. De az igazság ellenzői, mindig nagyobb bizonyítékot követelnek. Ha az Úr nagyobb bizonyítékot adna, az csak még elszántabbá tenné őket az ellenállásban.

Keresztelő János küldetése az volt, hogy felszólítsa az embereket: készítsék elő az Úr útját, egyengessék az ösvényt a pusztában Istenünk számára. Az angyal ezt mondta Zakariásnak János küldetéséről: „Mert nagy lészen az Úr előtt, és bort és részegítő italt nem iszik; és betelik Szent Lélekkel még az ő anyjának méhétől fogva. És az Izrael fiai közül sokakat megtérít az Úrhoz, az ő Istenükhöz. És ez Ő előtte fog járni az Illés lelkével és erejével, hogy az atyák szívét a fiakhoz térítse, és az engedetleneket az igazak bölcsességére, hogy készítsen az Úrnak tökéletes népet.” Üzenetének az volt a célja, hogy felrázza és figyelmeztesse a népet. Nem volt szabad emberek közé vegyülnie, hanem a pusztában kellett várakoznia, és az embereknek kellett eljönniük hozzá, hogy meghallgassák üzenetét. Ruhája durva volt, a próféták öltözetéhez hasonló, és elutasított mindent, ami az énjét legkisebb mértékben is kényeztette volna. Mint egy trombitaszó, úgy emelte fel hangját az intésre és a feddésre, és sokan megtértek és megkeresztelkedtek általa a Jordánban.

Bár János Isten követe volt, nem mindenki fogadta el bizonyságtételét. Sokan ellene álltak, és azon fáradoztak, hogy semmissé tegyék befolyását. Gúnyolódtak önmegtartóztató életén, egyszerű szokásain, durva ruházatán, és azt állították, hogy fanatikus. Ellenszegültek szavainak, mert éles feddésekkel ostorozta képmutatásukat, ezért igyekeztek fellázítani a népet ellene, azt állítva, hogy János semmibe veszi vallási szertartásaikat, és megveti hagyományaikat. Ennek ellenére Isten Lelke munkálkodott a gúnyolódók szívében, hogy meggyőzze őket bűneikről. Ők azonban elvetették Isten tanácsát, és a vádjaikat megcáfoló bizonyítékok ellenére, azt állították, hogy Jánost ördög szállta meg. Így elszakították magukat az utolsó mennyei befolyástól, amely még elérhette volna őket, és sötétségre lettek hagyva.

Miután János bemutatta üzenetét, Jézus megkezdte szolgálatát. Istenségét emberi természetbe öltöztette, hogy az emberi természete elérhesse az embert, és az istenség megragadhassa a Végtelent. Azért jött, hogy elérje az embereket és felemelje őket._[1061] Azért jött, hogy bemutassa az Atya jellemét. Valahányszor alkalma nyílt rá, valahányszor éhező lelket talált, felkínálta nekik a mennyből alászállt kenyeret. A világi tekintély és tisztelet nem vonzotta Őt, de az élet vizére szomjazó lélek megérintette a szívét. Miközben feddte a farizeusokat képmutatásukért, nem utasította vissza, hogy a vámszedők és bűnösök asztalához üljön, mert ez lehetőséget biztosított, hogy bemutassa nekik az isteni igazságot.

Mivel a bűnösökkel társult, Jézust azzal vádolták, hogy falánk és borivó ember, de éppen azok voltak a bűnösök, akik ezt a vádat megfogalmazták. Sátán módszere Isten jellemének meghamisítására az, hogy saját jellemtulajdonságait tulajdonítja Istennek. Ugyanígy hamisítják meg a gonosz emberek is az Úr hírnökeinek jellemét. Azok, akik Jézust vádolták, és azt mondták Jánosról, hogy ördög van benne, tudták, hogy hazug tanúbizonyságot tesznek, de tele voltak féltékenységgel, mert bár hosszú időn át ők voltak a nép elismert vezetői, most az emberek mellőzték őket, és tolongtak, hogy egy másik szavait hallgathassák.

A farizeusok és tanítók annyira önzők voltak, hogy nem gondoltak arra, hogy Jézus azért ül asztalhoz a vámszedőkkel és a bűnösökkel, hogy a menny világosságát hozza el azoknak, akik sötétségben voltak. Nem figyeltek fel arra, hogy az isteni Tanító minden szava olyan volt, mint az életnek egy-egy magja, amelynek ki kell hajtania, és Isten dicsőségére gyümölcsöt teremnie. Nem értették, hogy életének minden cselekedete örökkévaló hatással bírt, amelynek soha nem szabad elhalványulnia. A farizeusok és a rabbik eltökélték, hogy nem fogadják el a Krisztus által nyújtott világosságot, ezért Ő a köznéphez fordult, akik örömmel hallgatták, és nem zárták be szívüket az Ő szavai elől, amelyek világosságot és értelmet adnak az egyszerű embernek. Jézus azért jött, hogy mindenki Megváltója legyen – zsidóké és pogányoké, gazdagoké és szegényeké, szabadoké és szolgáké. Azonosította magát a szenvedő emberiség érdekeivel, és amikor azzal vádolták, hogy a vámszedők és bűnösök barátja, azt mondta: „Nem azért jöttem, hogy igazakat, hanem hogy bűnösöket hívjak megtérésre”.

A farizeusok, papok és vezetők büszkeségtől, előítélettől és gyűlölettől vezérelve elutasították a dicsőség Urát. Hatalmas cselekedetei semmi lágyító hatást nem gyakoroltak elméjükre, mert megkeményítették szívüket, nehogy megtérjenek. Amikor világos bizonyítékok szólnak amellett, hogy egy ember az Úr seregeinek követe, aki Isten nevében szól, veszélyes a lélek számára, ha elutasítja és semmibe veszi az üzenetet. Ha elfordulunk a mennyei világosságtól, és elutasítjuk annak hordozóját, akkor hasonló útra lépünk, mint amelyre Sátán lépett a mennyben, amikor lázadást szított az angyalok között. Sátán rossz színben tüntette fel Isten jellemét, és hamis megvilágításba helyezte irgalmas parancsolatait. Kikerülte az igazságot, és titkon azon munkálkodott, hogy a rosszat jónak, a jót pedig rossznak tüntesse fel. Azóta semmit sem veszített ravaszságából, és eszközein keresztül ma is ugyanazt az ügyességet és ravaszságot alkalmazza, hogy meneküljön az igazság elől, hamis kérdéseket vessen fel, és hamis színbe állítsa az üzenetet és annak hordozóját. Munkálkodását nemcsak a világban látjuk, azok között, akik nyíltan ellenszegülnek az igazságnak, hanem ravaszsága az egyházban is megnyilvánul, a megosztottságban és a viszályokban azok között, akik Isten gyermekeinek vallják magukat.

Valahányszor az Úr különleges munkát akar végezni népe körében, amikor fel akarja ébreszteni gondolkodásukat, hogy életbevágó igazságokon elmélkedjenek, Sátán azon munkálkodik, hogy elterelje a figyelmüket. Ilyenkor mellékes nézetkülönbségeket hoz elő, hogy vitát keltsen olyan tanításokról, amelyek nem lényegesek az adott kérdés megértése szempontjából. Így megosztottságot idéz elő, és elvonja a figyelmet a valóban lényeges pontról. Amikor ez történik, az Úr azon munkálkodik, hogy benyomást tegyen az emberek szívére azzal kapcsolatban, ami szükséges az üdvösségükhöz. De ha Sátán képes elterelni az elmét a kevésbé fontos kérdések felé, és az apró dolgokban megosztottságot kelteni, úgy, hogy az emberek eltorlaszolják szívüket a világosság és az igazság előtt, akkor a gonosz diadallal ujjong. Így cselekedett a múltban is, és ez a szándéka most is, hogy ördögi árnyát az emberek és Istenük közé vesse, és elzárja azt a világosságot, amelyet az Úr a gyermekeire akar ragyogtatni._[1062]