2a. levél, 1892. - F.E. Beldennek és feleségének

2a. levél, 1892. - F.E. Beldennek és feleségének

2a. levél, 1892. - F.E. Beldennek és feleségének

  1. november 5., Adelaide, Dél-Ausztrália

Kedves unokaöcsém és unokahúgom, Frank és Hattie Belden!

A szívem tele van szeretettel irántatok, mégis attól tartok, hogy az ellenségnek hatalmában áll rávenni benneteket arra, hogy félreértsétek mindazt, amire indíttatást kaptam, hogy írjak nektek. Ennek ellenére nem merem elhallgatni. Szeretlek benneteket, bár szomorúan kell megvallanom, hogy nem érzem azt az összhangot köztünk, aminek nagyon örülnék. Nem mondhatom nektek: „Béke, béke!”, amikor az Úr újra meg újra elém tárja a veszélyt, amelyben vagytok. Ti világosságot kaptatok, az Úr ritka lehetőségekkel áldott meg benneteket, hogy befogadjátok a világosságot, és gazdag lelki tapasztalatokra tegyetek szert. Tudom, hogy az Úr örömét lelné abban, ha mindketten átadnátok magatokat és odaszentelnétek magatokat az Ő szolgálatára szilárd szándékkal és elszánt buzgalommal, hogy a Mester munkáját végezzétek. Szomorú lennék, ha azt látnám, hogy elszakadtok Isten ügyétől és munkájától. De nem szeretném, ha a jelenlegi, nagy felelősséggel járó tisztségetekben maradnátok, hacsak meg nem értitek jobban az Istennel való kapcsolatotokat, az Ő elvárásait veletek szemben, valamint az emberekhez fűződő viszonyotokat.

Drága gyermekeim, ha Isten kegyelméből olyan szavakat tudnék írni, amelyek révén meglátnátok valódi állapototokat, és teljes szívetekből keresnétek az Urat, én lennék a legboldogabb. Nem az a szívem vágya, hogy megbántsalak vagy összetörjelek titeket, hanem hogy helyreállítsalak és meggyógyítsalak benneteket. Néhány napja bátorítást nyertem.[1063] Őszinte beszélgetésben voltam veled Frank, és te nem fordultál ellenem; megérintette a szívedet. Azt mondtam: Tudod-e, hogy akadálya voltál Hattie-nek? Önigazult voltál, és nem közeledtél a szívéhez olyan gyengéd érdeklődéssel, amely segíthette volna, hogy nyilvánvalóan Krisztushoz kapcsolja magát, és nyíltan megvallja Őt. Ó, mennyire másképp alakulhattak volna a dolgok már évek óta! Ahelyett, hogy Krisztus szelídségét és a szív alázatát tanultad volna, egyre jobban nőtt az önmagad iránti megbecsülésed és saját fontosságod érzete. Az önzés átszőtte minden igyekezetedet. Ez megrontotta a munkádat, és el fogja pusztítani a lelkedet, ha nem változtatsz ezen határozottan és végérvényesen.

Senki, aki Isten szolgálatára szegődött, nem kerülheti el a kísértést. Sátán azt fogja mondani: „Ne hagyd, hogy holmi szeszélyes vélemény befolyásoljon! Ne dolgozz, mint egy rabszolga, csak ha bőségesen megfizetnek érte!” Minden embert megkísért, ahogy Krisztust is, amikor felajánlotta Neki a világ minden országát, ha meghajol Sátán feltételei előtt. Vajon nem áldoztad-e fel nagyrészt a lelki és örökkévaló javakat pusztán mulandó, földi dolgokért? Mennyire volt közel Isten ügye és munkája a lelkedhez? Vajon nem volt-e túl kicsi az önfeláldozásod Jézusért?

Neked egy másfajta életet kell fenntartanod, mint amit a mulandó kenyér táplál. Van lelked, amelyre ügyelned kell, hogy el ne vesszen örökre. Be kell fogadnod minden szót, amely Isten szájából származik, és táplálkoznod kell ezzel az igével, amely az élet kenyere és vize. Jézus az Ő testének és vérének nevezi. „Mind boldog az, aki féli az Urat; aki az ő utaiban jár! Bizony, kezed munkáját eszed! Boldog vagy és jól van dolgod.” (Zsolt 128:1-2) [1064]

Ezeket a feltételeket kínálja nektek az Úr, szeretett gyermekeim. Elfogadjátok őket? A kereszténység természete rendkívül gyakorlatias. „Mert nem beszédben áll az Istennek országa, hanem erőben.” (1Kor 4:20). Isteni hitelességgel bír. Ez a gyakorlati vallás nem teszi félre a Biblia igazságait, túl magasztosnak tartva azokat a mindennapi élethez. Elveinek az élet minden apró és nagy dolgában egyaránt kell irányítaniuk bennünket, indítékot adva a magasztos és szent életre. Krisztus élete legyen a példaképünk.

A Csendes-óceán hatalmas vizein át kiáltok hozzátok: Tekintsetek fel és éljetek! Tekintsetek kitartóan, állhatatosan és komolyan Isten Bárányára, aki elveszi a világ bűnét. A lélek megszentelődése úgy valósul meg, hogy állhatatosan, hit által tekintünk rá, mint Isten egyszülött Fiára, aki tele van kegyelemmel és igazsággal. Az igazság ereje az, ami átalakítja a szívet és a jellemet. Hatása nem olyan, mint egy-egy színes folt a vásznon - az egész jellemnek át kell alakulnia. Krisztus képmásának kell megjelennie a szavakban és a tettekben. Új természetben részesülünk. Az ember Krisztus képmására újul meg, igazságban és valóságos szentségben.

Ó, bárcsak összhangban cselekedtünk volna azzal a világossággal, amely ösvényünkre ragyog, lelkileg sokkal előrébb tartanánk, és az imádatunk is őszintébb és mélyebb lenne, mint most. Sokan vannak abban az állapotban, mint a balga szüzek, akiknek volt lámpásuk, de nem volt olajuk, hogy újratöltsék és égve tartsák, készen a Vőlegény fogadására. Krisztus kegyelme nélkülözhetetlen minden nap, minden órában. Ha nincs állandóan velünk, a természetes szív következetlenségei újra meg újra megmutatkoznak, és az élet megosztott szolgálattá válik. A jellemnek kegyelemmel és igazsággal kell teljesnek lennie. Valahányszor Krisztus vallása munkálkodik, az élet minden részletét beragyogja és megédesíti olyan örömmel, amely több a földi örömnél, és olyan békével, amely felülmúlja a földi békét.[1065]

Drága gyermekeim, szeretlek benneteket, mert Krisztus szeret titeket. Drága áron lettetek megvásárolva. Minden, ami vagytok és minden, amivel rendelkeztek – időtök, tehetségetek, erőtök, értelmetek, minden – Krisztus vére által lett megváltva, hogy a legmagasabb rendű szolgálatot hozzátok Neki. Az Úr nem fogad el kevesebbet, mint a teljes odaadást, a készséges és maradéktalan engedelmességet. Frank, kedves unokaöcsém, a cselekedeteid túl gyakran hatástalanítják az általad vallott elvek erejét. A heves természeted és a keserű érzéseid távol tartanak a jótól. Az Úr csak akkor áldhat meg téged, ha alázatos szívvel jössz Hozzá, megvallva hibáidat és bűneidet.

Amikor a Szentlélek megvilágosít, úgy fogod látni a Minneapolisban történteket, ahogyan azok valójában voltak, úgy, ahogyan Isten látja őket. Ha már nem látnálak többé ezen a világon, légy biztos abban, hogy megbocsátom a fájdalmat, a szenvedést és a terhet, amit minden ok nélkül a lelkemre helyeztél. De lelkedért, Annak kedvéért, aki meghalt érted, szeretném, ha látnád és megvallanád tévedéseidet. Mert akkor csatlakoztál azokhoz, akik ellene álltak Isten Lelkének. Minden bizonyíték a kezedben volt, hogy az Úr Jones és Waggoner testvérek által munkálkodik, te mégsem fogadtad be a világosságot. Miután engedtél a benned feltámadt érzéseknek, és szót emeltél az igazság ellen, nem éreztél késztetést arra, hogy megvalljad tévedésedet és elismerd, hogy ezek a férfiak Istentől való üzenetet hoztak, és te könnyelműen bántál mind az üzenettel, mind a hírnökökkel.[1066]

Soha ezelőtt nem láttam népünk körében olyan makacs önámítást és a világosság elismerésének és befogadásának elutasítását, mint amilyen Minneapolisban nyilvánult meg. Az Úr megmutatta, hogy azok, akik táplálták magukban azt a lelkületet, amely azon az összejövetelen nyilvánult meg, nem lesz újra világos látásuk ahhoz, hogy felismerjék a mennyből küldött igazság értékét, amíg meg nem alázzák büszkeségüket, és be nem vallják, hogy nem Isten Lelke munkálkodott bennük, hanem előítéletek töltötték be elméjüket és szívüket. Az Úr közeledni akart hozzájuk, hogy megáldja és meggyógyítsa őket, a gonoszságukat, de ők nem hallgattak rá. Ugyanaz a lelkület vezette őket, mint Kórét, Dátánt és Abirámot. Ők eltökélten szembeszegültek minden olyan bizonyítékkal, amely világosan megmutatta, hogy tévednek, mégis folytatták elégedetlenségük útját, míg végül sokakat rávettek, hogy csatlakozzanak hozzájuk.

Kik voltak ezek az emberek? Nem gyengék, tudatlanok vagy világosság nélküli emberek. Abban a lázadásban kétszázötven jól ismert fejedelem vett részt a gyülekezetből, mind köztiszteletben álló férfiak. Mi volt a bizonyságtételük? „Az egész gyülekezet, mindnyájan szentek, és közöttük van az Úr! Miért emelitek azért fel magatokat az Úr gyülekezete fölé?” (4Móz 16:3) Amikor Kóré és társai Isten ítélete alatt elpusztultak, az általuk megtévesztett nép nem látta az Úr kezét abban a csodában. Másnap reggel az egész gyülekezet Mózest és Áront vádolta: „Ti öltétek meg az Úrnak népét!” (41. vers), majd csapás sújtotta a gyülekezetet, melyben több mint tizennégyezer ember halt meg.[1067]

Amikor el akartam jönni Minneapolisból, az Úr angyala mellém állt, és így szólt: „Nem úgy lesz! Itt kell maradnod, mert Isten egy feladatot bíz rád ezen a helyen. A nép megismétli Kóré, Dáthán és Abirám lázadását. A megfelelő helyre állítottalak téged, amit azok, akik nem a világosságban járnak, nem fognak elismerni. Nem fogják megszívlelni a bizonyságtételedet, én azonban veled leszek; kegyelmem és hatalmam megtart téged. Nem téged vetnek meg, hanem a hírnököket és a népemnek küldött üzenetet. Megvetéssel tekintettek az Úr szavára. Sátán megvakította szemeiket, és megrontotta ítélőképességüket, és ha csak minden lélek meg nem tér ebből a bűnből, a szentségtelen függetlenségből, amellyel megsértették Isten Lelkét, akkor sötétségben fognak járni. Ha nem tartanak bűnbánatot, ha nem térnek meg, hogy meggyógyíthassam őket, kimozdítom gyertyatartójukat a helyéről. Elsötétítették saját lelki látásukat. Nem akarják, hogy Isten kinyilvánítsa Lelkét és hatalmát, mert az Ige kigúnyolásának és utálatának lelkét dédelgetik magukban. Könnyelműség, komolytalanság, szórakozás és tréfálkozás volt a mindennapi gyakorlatuk. Nem fordították szívüket felém. A saját maguk csiholta szikráik fényében járnak, és ha meg nem térnek, fájdalomban fognak feküdni. Így szól az Úr: Maradj a kötelességed őrhelyén, mert Én veled vagyok, nem hagylak el, sem el nem távozom tőled!” Nem mertem figyelmen kívül hagyni ezeket az Istentől való szavakat.

Battle Creekre világos, ragyogó sugarakban áradt a világosság. De azok közül, akik részt vettek a minneapolisi összejövetelen, kik azok, akik kijöttek a világosságra, és befogadták az igazság gazdag kincseit, amelyeket az Úr küldött a mennyből? Ki járt lépésről lépésre a Vezetővel, Jézus Krisztussal? Ki vallotta meg teljes mértékben a téves buzgóságát, vakságát, irigységét, a gonosz gyanakvását és az igazság megvetését? [1068] Senki! És mivel hosszú időn át elmulasztották a világosság elismerését, messze lemaradtak. Nem növekedtek a mi Urunk, Krisztus Jézus kegyelmében és ismeretében. Nem kapták meg a szükséges kegyelmet, amelyben részesülhettek volna, és amely erős emberekké tette volna őket a vallásos tapasztalatban.

A Minneapolisban elfoglalt álláspont látszólag leküzdhetetlen akadályt jelentett, amely nagyrészt összezárta őket a kételkedőkkel, az akadékoskodókkal, az igazság és Isten hatalmának elutasítóival. Amikor újabb válság jön, azok, akik oly hosszú ideig ellenálltak a bizonyítékoknak, újra próbára lesznek téve éppen azokban a pontokban, ahol korábban nyilvánvalóan elbuktak, és nehéz lesz számukra elfogadni azt, ami Istentől van, és visszautasítani azt, ami a sötétség hatalmától származik. Ezért az egyetlen biztonságos út számukra, ha alázattal járnak, és egyenes ösvényt készítenek a lábuknak, hogy a gyengék ne tévedjenek le az útról. Nagyon számít, kikkel tartunk közösséget: olyanokkal, akik Istennel járnak, hisznek és bíznak Benne, vagy olyanokkal, akik a maguk bölcsességét követik, és a saját maguk csiholta szikrák fényében járnak.

Mérhetetlen veszteséget jelentett az az idő, energia és fáradozás, amit arra kellett fordítani, hogy ellensúlyozzuk azok befolyását, akik az igazság ellen munkálkodtak; mert évekkel előrébb tarthatnánk a lelki dolgok ismeretében, és sok-sok lélek csatlakozhatott volna az egyházhoz, ha azok, akiknek a világosságban kellett volna járniuk, valóban törekedtek volna megismerni az Urat, hogy felismerjék: az Ő eljövetele biztos, mint a hajnal. [1069] De, amikor annyi munkát kell az egyházon belül arra fordítani, hogy ellensúlyozzuk azok befolyását, akik sziklafalként álltak szemben azzal az igazsággal, amelyet Isten küldött a népének, a világ bizonyos mértékig sötétségben maradt.

Isten úgy akarta, hogy az őrállók felálljanak, és egységes hangon egy határozott üzenetet hirdessenek, tiszta hangot adva a trombitának, hogy az emberek eljussanak kötelességük őrhelyére, és kivegyék részüket a nagy munkából. Akkor a másik angyal tiszta világossága, aki nagy hatalommal száll alá a mennyből, betöltötte volna a földet dicsőségével. Most évekkel vagyunk lemaradva, és azoknak, akik vakságban voltak, és akadályozták azt az üzenetet, amelyet Isten a minneapolisi összejövetelről égő lámpásként akart elindítani, meg kell alázniuk szívüket Isten előtt, hogy meglássák és megértsék, miként akadályozta meg a munkát elméjük vaksága és szívük keménysége.

Órák mentek el apróságok feletti végtelen vitatkozással. Arany alkalmakat mulasztottak el, miközben a mennyei követek szomorkodtak, és nyugtalankodtak a késlekedés miatt. Alig értékelték a Szentlelket, és azt, hogy minden léleknek be kell fogadnia Őt. Akik befogadják a mennyei adományt, az igazság fegyverzetébe öltözve indulnak, hogy harcoljanak Istenért. Engedelmeskedni fognak az Úr vezetésének, és tele lesznek hálával az Ő irgalmáért. De nagyon sok helyen és nagyon sok alkalommal igazán elmondható, - akárcsak Krisztus idejében azok felől, akik Isten népének vallották magukat, - hogy hitetlenségük miatt nem történhetnek csodák közöttük.[1070] Sokan, akiket a sötétség láncai kötöztek meg, tiszteletet kaptak, mert Isten felhasználta őket, ám későbbi hitetlenségük kétségeket és előítéleteket ébresztett az igazság üzenetével szemben, amelyet a mennyei angyalok emberi eszközökön keresztül kívántak közölni – a hit általi megigazulást, Krisztus igazságát.

Nos, drága gyermekeim, csupán a tizedét vázoltam fel annak, amiről tudom, hogy ezekkel a dolgokkal kapcsolatban igazak. Elétek tártam ezeket. Bárcsak most teljesen átadnátok magatokat Istennek! Túlságosan szeretlek mindkettőtöket ahhoz, hogy hízelegjek nektek. Frank, sokféleképpen segíthettél volna Hattie-nek, ha tiszta világosságban álltál volna, de sötétségben jártál. Amikor a büszkeség meghal, amikor az ént keresztre feszítik, akkor Jézus eljön, és birtokba veszi a szívet és a lelket. Azt szeretném, ha biztos munkát végeznél az örökkévalóság számára. Nincs vesztegetni való időd. Az évek elmúltak, és te nem vagy készen a halálra, és határozott változás nélkül nem vagy felkészülve arra, hogy éjjel és nappal dicsőítsd Istent. Ne törekedj többé arra, hogy a saját utadat járd, saját gondolataid és ítéleted után menj, hanem tedd a kezed Krisztus kezébe, és mondd: Vezess, irányíts engem!

Eldridge kapitány bizonyos tekintetben helytelenül befolyásolt téged. A te befolyásod feléje lehetett volna sokkal inkább a javára és Isten dicsőségére, mint amilyen volt. De a múlt, a feljegyzések terhével együtt már az örökkévalóságba tűnt. Üdvösséged egyetlen reménysége most a bűnbánatban, a bűnvallásban és az Istenhez való megtérésben van, valamint gyermeki alázatban és engedelmességben az Ő akarata iránt. Nagyon komolyan mondom! Nem változtathattam meg az igazság egyetlen jótáját vagy vesszőcskéjét sem, csak hogy kedvedben járjak, vagy hogy a legjobb barátommá tegyelek. Nem; ez számodra élet-halál kérdése. [1071] Nincs idő az örök valóságokkal játszadozni. Üdvösségünk csak úgy lehet, ha Isten útján üdvözülünk – ahogyan Ő azt igéjében kijelentette. Másként semmiképp nincs üdvöségünk. Tisztának kell lennünk, egyenes szívűeknek, elvekben szilárdnak, mint a szikla. Jézus azt mondta: „Ha valaki jőni akar én utánam, tagadja meg magát és vegye fel az ő keresztjét, és kövessen engem.” Hálát adok Istennek, ó, szívből és szóval hálát adok Neki, hogy Ő még mindig a mi kegyelmes Megváltónk, aki kész megbocsátani a bűnöket, és vére által megtisztítani minket minden szennytől, amit a bűn okozott. Szeretettel írtam nektek.

Ellen nénéd [1072]