Beszéltünk az ígéret megismétléséről és az esküről, amely megerősítette azt. Az ígéretnek van egy másik fontos aspektusa is, amit külön nem vizsgáltunk meg, nevezetesen: „a te magod örökségként fogja birtokolni ellenségeinek kapuját.” (1Móz 22:17) Ez a vers kitüntetett figyelmet érdemel, mert az evangélium végét mutatja be.
Soha ne felejtsük el, hogy „Az ígéretek pedig Ábrahámnak adattak és az ő magvának. Nem mondja: És a magvaknak, mint sokról; hanem mint egyről. És a te magodnak, aki a Krisztus.” (Gal 3:16). Így hát mindezek egyek Jézus Krisztusban. „Ha pedig Krisztuséi vagytok, tehát az Ábrahám magva vagytok, és ígéret szerint örökösök.” (Gal 3:29) A mag Krisztus és azok, akik az övéi, és nem mások. A Bibliában sehol nem beszél Ábrahám más magváról. Ezért az Ábrahámnak tett ígéret gyakorlatilag erre utal: Krisztus és azok, akik az övéi - „a te magod” - fogják birtokolni ellenségeik kapuját.
Egy ember által lépett be a bűn a világba. A kísértés Sátánon keresztül, Krisztus többszörös ellenségén keresztül jött be a világba. Sátán és seregei Krisztusnak ellenségei és mindazoknak, akik hasonlítanak Krisztushoz. Minden embernek ellensége és mindannak, ami jó. A Sátán név ellenfelet, ellenségeskedőt jelent. „a ti ellenségetek, az ördög, mint ordító oroszlán szertejár, keresvén, kit elnyeljen” (1Pét 5:8) Az ígéret, hogy Ábrahám magva birtokolni fogja ellenségeinek kapuját, a bűn és Sátán feletti győzelem ígérete, Jézus Krisztus által.
Erre mutattak Zakariás pap szavai, aki megtelt Szentlélekkel. Ő prófétált, ezt mondván: „Áldott az Úr, Izrael Istene, hogy meglátogatta és megváltotta az ő népét, És felemelte az üdvösségnek szarvát nékünk az ő gyermekének, Dávidnak házában. Amint szólott az ő szent prófétáinak szája által, kik eleitől fogva voltak, hogy a mi ellenségeinktől megszabadít, és mindazoknak kezéből, akik minket gyűlölnek; Hogy irgalmasságot cselekedjék a mi atyáinkkal, és megemlékezzék az ő szent szövetségéről, az esküvésről, amellyel megesküdt Ábrahámnak, a mi atyánknak, hogy ő megadja nékünk. Hogy megszabadulván a mi ellenségeink kezéből, félelem nélkül szolgáljunk neki. Szentségben és igazságban ő előtte a mi életünknek minden napjaiban.” (Lk 1:68-75).
Ezek a szavak Keresztelő Jánosnak, Krisztus előfutárának születésekor hangzottak el. Közvetlenül hivatkoznak az általunk tanulmányozott ígéretre és esküre. A Szentlélek ihlette őket. Következésképpen mi nem teszünk egyebet, csak azt, hogy követjük a Lélek vezetését, amikor kijelentjük, hogy az ellenségeink kapujának birtoklása a Sátán és serege alól való felszabadulást jelenti.
Amikor Krisztus elküldte a tizenkét tanítványát: „adott nekik erőt és hatalmat minden ördögök ellen” (Lk 9:1). Ez a hatalom az egyházzal marad az idők végezetéig, mert Krisztus azt mondta: „Azokat pedig, akik hisznek, ilyen jelek követik: az én nevemben ördögöket űznek” (Mk 16:17). „Bizony, bizony mondom néktek: Aki hisz énbennem, az is cselekszi majd azokat a cselekedeteket, amelyeket én cselekszem; és nagyobbakat is cselekszik azoknál; mert én az én Atyámhoz megyek.” (Ján 14:12)
A bűn által bejött a halál, és mivel Sátán a bűn szerzője, nála van a halál hatalma. Mivel mi test és vér vagyunk, bűnbe születtünk, szükség volt, hogy Krisztus is részesüljön ezekben, „hogy a halál által megsemmisítse azt, akinek hatalma van a halálon, tudniillik az ördögöt, és megszabadítsa azokat, akik a haláltól való félelem miatt teljes életükben rabok valának.” (Zsid 2:14,15).A pogányságból származó egyik teológia késztette az embert annak elfogadására, hogy a halál egy barát, de minden gyászmenet és minden halál miatt hullajtott keserű könnycsepp kifejezi, hogy ez egy ellenség. A Biblia így beszél róla és a megsemmisítéséről:
„Mert amiképpen Ádámban mindnyájan meghalnak, azonképpen a Krisztusban is mindnyájan megeleveníttetnek. Mindenki pedig a maga rendje szerint. Első zsenge a Krisztus; azután akik a Krisztuséi, az ő eljövetelekor. Aztán a vég, mikor átadja az országot az Istennek és Atyának; amikor eltöröl minden birodalmat és minden hatalmat és erőt. Mert addig kell neki uralkodnia, mígnem ellenségeit mind lábai alá veti. Mint utolsó ellenség töröltetik el a halál.” (1Kor 15:22-26)
Ez azt jelenti, hogy a világvége az Úr eljövetelekor lesz, és amikor ez az esemény megtörténik, Krisztus minden ellensége lábai alá vettetik az Atya szava szerint, amelyet mondott Fiának: „Ülj az én jobbomon, amíg ellenségeidet zsámolyul vetem a te lábaid alá.” (Zsolt 110:1). A halál lesz az utolsó megsemmisített ellenség. János apostol látomásban látta a halottakat, kicsinyeket és nagyokat állva Isten előtt, hogy megítéltessenek az utolsó nagy napon. Azokat, akiknek neve nem volt a Bárány könyvébe beírva, bedobták a tűznek tavába. „A pokol pedig és a halál vettetének a tűznek tavába. Ez a második halál, a tűznek tava.” „Boldog és szent, akinek része van az első feltámadásban: ezeken nincs hatalma a második halálnak.” (Jel 20:14,6)
Az ígéret: „A te magod uralni fogja ellenségeinek kapuját” csak akkor teljesíthető, amikor az egész mag győzedelmeskedik az összes ellenség felett. Krisztus legyőzte, és mi még most köszönhetjük Istenünknek, hogy „a diadalmat adja nékünk a mi Urunk Jézus Krisztus által” (1Kor 15:57); de a csata még nem fejeződött be saját életünkben sem. Végül sok győző lesz, akik még nem állnak Krisztus zászlaja alatt, mások pedig, akik most ott állnak az oldalán, elhagyják hitüket. Ezért az ígéret nem kevesebb, mint az evangélium munkájának befejezése, és az összes igaz feltámadása - akik Ábrahám gyermekei - felöltöznek halhatatlanságba Krisztus második eljövetelekor.
„Ha pedig Krisztuséi vagytok, tehát az Ábrahám magva vagytok, és ígéret szerint örökösök.” De különleges jellegzetessége azoknak, akik a Krisztuséi az, hogy van Szentlelkük. „Akiben pedig nincs a Krisztus Lelke, az nem az övé.” (Róm 8:9).
Akinek van Szentlelke, megvan a feltámadás biztosítéka, mert „ha Annak a Lelke lakik bennetek, aki feltámasztotta Jézust a halálból, ugyanaz, aki feltámasztotta Krisztus Jézust a halálból, megeleveníti a ti halandó testeiteket is az ő tibennetek lakozó Lelke által.” (Róm 8:11).
Látjuk, hogy Ábrahám ígéretének reménysége a halottakból való feltámadás Jézus Krisztus eljövetelekor. Krisztus eljövetelének reménysége az „áldott reménység”, amely erőt adott Isten népének Ábrahám napjaitól kezdve, sőt Ádám napjaitól kezdve. Gyakran mondjuk, hogy az állatok feláldozása Krisztusra mutatott, és ugyanolyan gyakran nem értjük meg a kijelentés értelmét. Nem mutathattak előre a bűnök bocsánatának idejére, hiszen az összes pátriárka részesült a bűnbocsánatban, mint bárki más is, aki Krisztus keresztre feszítése után élt. A Biblia különösen kiemeli Ábelt és Énokot azokkal együtt, akik hit által igazultak meg. Krisztus keresztje ugyanolyan valós volt Ábrahám idejében, mint most bárkinek, aki napjainkban él.
Akkor mi a valódi jelentése annak az állításnak, hogy Ábel napjaitól kezdve egészen Krisztusig minden áldozat Őrá mutatott? A válasz ez: Krisztus halálára mutattak - amely már nem igényel egy második kijelentést. De mi Krisztus halála feltámadás nélkül? Pál apostol csak Krisztusról prédikált, éspedig mint megfeszítettről, mégis a legerőteljesebb módon prédikálta „Jézust és a feltámadást”. A keresztre feszített Krisztust prédikálni azt jelenti, hogy a feltámadott Krisztust prédikálni. De Krisztus feltámadása magába foglalja mindazok feltámadását, akik az övéi. A jól képzett és hű zsidó áldozatán keresztül bemutatta hitét az Ábrahámnak tett ígéretben, amely Jézus Krisztus második eljövetelekor teljesedik be. Az áldozat teste és vére jelképezte Krisztus testét és vérét ugyanúgy, mint az úrvacsorai kenyér és a bor, amely által mi, mint ahogyan ők is, „hirdetjük az Úr halálát egészen eljöveteléig”.
The Present Truth, 1896. július 16.