Áttekintés

„Hit által engedelmeskedett Ábrahám, mikor elhívatott, hogy menjen ki arra a helyre, amelyet örökölendő vala, és kiméne, nem tudván, hová megy. Hit által lakott az ígéret földén, mint idegenben, sátorokban lakván Izsákkal és Jákobbal, ugyanazon ígéretnek örökös társaival. Mert várja vala az alapokkal bíró várost, melynek építője és alkotója az Isten. Hit által nyert erőt Sára is az ő méhében való foganásra, és életkora ellenére szült, minthogy hűnek tartotta azt, aki az ígéretet tette. Azért is egytől, még pedig mintegy kihalttól annyian származtak, mint az égnek csillagai sokaságra nézve, és mint a tenger partja mellett a fövény, mely megszámlálhatatlan. Hitben haltak meg mindezek, nem nyerve meg az ígéreteket, hanem csak távolról látva és üdvözölve azokat, és vallást tevén arról, hogy idegenek és vándorok a földön. Mert akik így szólnak, nyilván jelentik, hogy hazát keresnek. És hogyha eszükbe jutott volna az, amelyből kijöttek, volt volna idejük a visszatérésre. Így azonban jobb után vágyódnak, tudniillik mennyei után; azért nem szégyenli őket az Isten, hogy Istenüknek neveztessék, mert készített nekik várost.” (Zsid 11:8-16)

 Mindnyájan örökösök

Az első dolog, amit észrevehetünk ebben a bibliaszakaszban, hogy mindnyájan örökösök voltak. Már láttuk, hogy Ábrahám élete során nem csak egy örökös volt, mert meghalt, mielőtt magja visszatért a fogságból. De Izsák és Jákob, a közvetlen leszármazottai, szintén örökösök voltak. A gyermekek apjukkal együtt ugyanazon ígéretnek örökösei voltak.

Sőt az Ábrahámból származott mag olyan volt „mint az égnek csillagai sokaságra nézve, és mint a tenger partja mellett a fövény, mely megszámlálhatatlan”. Ezek szintén az ígéret örökösei voltak, mert „Hitben haltak meg mindezek, nem nyerve meg az ígéreteket, hanem csak távolról látva és üdvözölve azokat, és vallást tevén arról, hogy idegenek és vándorok a földön.”

Figyeljük meg, hogy Ábrahám leszármazottainak nagy sokasága „Hitben haltak meg mindezek, nem nyerve meg az ígéreteket”. Vegyük észre a kifejezést: „az ígéreteket”. Nem arról szól, hogy nem kapták meg az örökség egy részét, hanem semmit sem kaptak. Minden ígéret csak Krisztusban van, aki a Mag, és nem lehetett teljesíteni azok számára, akik az Övéi, mielőtt nem teljesül Jézus számára; és Ő még mindig vár arra, hogy ellenségei lábai alá kerüljenek.

Ezek a versek leírják, hogy mind hitben haltak meg anélkül, hogy megkapták volna az ígéreteket, kijelentve, hogy idegenek és vándorok ezen a földön – és e versek összhangban vannak Dávid király szavaival, melyeket az egyiptomi szabadulás után több száz évvel mondott: „jövevény vagyok te nálad, zsellér, mint minden én ősöm” (Zsolt 39:13). Amikor hatalmának csúcsára érkezett, átadta királyságát fiának, Salamonnak az egész nép jelenlétében, és így szólt: „Mert mi csak jövevények vagyunk te előtted és zsellérek, amint a mi atyáink is egyenként; a mi életünk napjai olyanok e földön, mint az árnyék, melyben állandóság nincsen.” (1Krón 29:15).

Az okot, amiért ez a megszámlálhatatlan sokaság nem kapta meg az örökséget, a következő szavak magyarázzák meg: „Isten mi felőlünk valami jobbról gondoskodott, hogy nálunk nélkül tökéletességre ne jussanak.” (Zsid 11:40)

 Egy város és egy ország

Ábrahám egy erős alapokkal bíró várost várt, amelynek Isten az ura és építője. A várost Jelenések könyve írja le, 21:10-14,19: „És elvive engem lélekben egy nagy és magas hegyre és megmutatá nekem azt a nagy várost, a szent Jeruzsálemet, amely Istentől szállott alá a mennyből. Benne vala az Isten dicsősége; és annak világossága hasonló vala a legdrágább kőhöz, úgymint kristálytiszta jáspis kőhöz; És nagy és magas kőfala vala, tizenkét kapuja, és a kapukon tizenkét angyal, és felírott nevek, amelyek az Izrael fiai tizenkét törzsének nevei: Napkeletről három kapu; északról három kapu; délről három kapu: napnyugatról három kapu. És a város kőfalának tizenkét alapja vala, és azokon a Bárány tizenkét apostolának nevei … És a város kőfalának alapjai ékesítve valának mindenféle drágakövekkel.”

Ez csak egy részleges leírása annak a városnak, amelyet Ábrahám várt. Az ő leszármazottai szintén várták, mert az ősi próféciákban szintén a város leírásáról olvasunk. Lehetett volna házuk a földön, ha szerették volna. A Káldeusok országa ugyanolyan termékeny volt, mint Palesztina országa, és számukra elegendő volt ideiglenes lakásnak, mint akármely ország. De egyik ország sem elégítette meg őket: „jobb után vágyódnak, tudniillik mennyei után; azért nem szégyenli őket az Isten, hogy Istenüknek neveztessék, mert készített nekik várost”.

Tartsuk észben ezt a bibliaszakaszt, mert kísérni fog bennünket az Izrael gyermekeiről szóló minden későbbi tanulmány során. Ábrahám igazi gyermekei soha sem ezen a földön várták az ígéret beteljesedését, hanem az megújított földön.

Izsák - egy szemléltetés

A mennyei ország iránti vágyuk nagyon könnyen átsegítette az igazi örökösöket az átmeneti problémákat legyőzni, amint Izsák élete is szemlélteti. A filiszteusok országában maradt és ott vetett, „és lett neki abban az esztendőben száz annyia, mert megáldá őt az Úr. És gyarapodék az a férfiú, és előbb-előbb megy vala a gyarapodásban, mígnem igen naggyá lőn. És vala neki apró és öreg barma és sok cselédje, s irigykedének ezért reá a filiszteusok. És mindazokat a kutakat, melyeket az ő atyjának szolgái Ábrahámnak az ő atyjának idejében ástak vala, behányák a filiszteusok, és betölték azokat földdel. És monda Abimélek Izsáknak: Menj el közülünk, mert sokkal hatalmasabbá lettél nálunknál. Elméne azért onnan Izsák, és Gérár völgyében voná fel sátrait, és ott lakék.” (1Móz 26:12-17).

Noha Izsák erősebb volt mindazoknál az embereknél, akiknek országában lakott, de kérésükre távozott, pont akkor, amikor legjobban ment a dolga. Nem akart harcolni egy földi jólét birtoklásáért. Ugyanilyen lelkülete volt, amikor Gérárban lakott. Izsák szolgái újra ásták azokat a kutakat, amelyek Ábrahámé voltak; ástak a völgyben és élő vizet találtak. De Gérár pásztorai vitatkoztak velük, mondván: „A víz a miénk”. Így hát elmentek, és ástak egy másik kutat, de Gérár pásztorai azt is magukénak mondták. „És tovább vonula onnan és ása más kutat, amely miatt nem versengének; azért nevezé nevét Rehobóthnak, és monda: Immár tágas helyet szerzett az Úr minékünk.” Olvassátok el 1Móz 26:18-22 verseket!

„És megjelenék neki az Úr azon éjszaka, és monda: Én vagyok Ábrahámnak a te atyádnak Istene: Ne félj, mert te veled vagyok, és megáldalak téged, és megsokasítom a te magodat Ábrahámért, az én szolgámért. Oltárt építe azért ott, és segítségül hívá az Úrnak nevét, s felvoná ott az ő sátorát” (24,25 vers).

Izsák egy jobb ország ígéretét kapta, azaz egy mennyei országét, és ezért nem akart vitatkozni néhány négyzetmérföldért ezen a bűntől átkozott földön. Miért tette volna? Ez nem az Úr által ígért örökség volt. Miért harcolt volna egy olyan országrészért, ahol csak egy utazó volt? Igaz, meg kellett élnie, de megengedte, hogy ezzel az Úr foglalkozzon. Amikor egyik helyről kitoloncolták, elment egy másik helyre, míg végül békét talált, és akkor azt mondta: „Immár tágas helyet szerzett az Úr minékünk”. Ezzel megmutatta Krisztus valódi jellemét. „Aki szidalmaztatván, viszont nem szidalmazott, szenvedvén nem fenyegetőzött; hanem hagyta az igazságosan ítélőre.” (1Pét 2:23)          

Itt egy példát látunk. Ha Krisztuséi vagyunk, akkor Ábrahám magva vagyunk, és ígéret szerint örökösök. Ezért Krisztus tanításait fogjuk követni.

Íme, az egyik: „Én pedig azt mondom néktek: Ne álljatok ellene a gonosznak, hanem aki arcul üt téged jobb felől, fordítsd felé a másik orcádat is. És aki törvénykezni akar veled és elvenni a te alsó ruhádat, engedd oda neki a felsőt is.” (Mt 5:39,40). Sok keresztény ezeket a szavakat fantáziának és gyakorlatlannak mondja. De aki tisztelettel olvassa el őket, jogi folyamatokkal kapcsolatos tanácsokat fog találni bennük. A kegyesség ugyanolyan hasznos ezen a világon, mint az eljövendő világban. Krisztus egyetlen tanítása sem avult el, hanem mindegyik a mindennapi életben való használatra szolgál. [1]

„De mindenünket elveszítjük ezen a világon, ha e bibliavers szerint cselekszünk.” Ilyeneket hallunk. Nos, akkor sem lennénk rosszabb körülmények között, mint Krisztus volt ezen a földön. Azonban emlékeznünk kell arra, hogy „A ti mennyei Atyátok tudja, hogy mindezekre szükségetek van”. Az, aki a verebekről is gondoskodik, képes ellátni azokat, akik Őrá bízzák az ügyüket. Láttuk, hogy Izsák akkor is gyarapodott anyagilag, amikor nem harcolt a jogaiért. A szüleinknek tett ígéretek nekünk is szólnak, és pontosan ugyanaz az Isten teszi. „Mikor még csekély számmal valának, igen kevesen és mintegy zsellérek abban, És egyik nemzettől a másikhoz bujdosának, egyik országból a másik néphez: Nem engedé, hogy valaki nyomorgassa őket, sőt királyokat is megfenyített miattuk, mondván: Meg ne illessétek az én felkentjeimet, és az én prófétáimnak ne ártsatok!” (Zsolt 105:12-15) Ugyanaz az Isten gondoskodik azokról, akik bíznak Benne.

Az örökség, amelyet az Úr megígért népének, Ábrahám magvának, nem harcokkal nyerhető el, kivéve a lelki fegyverek - Krisztus páncélja - Sátán seregei ellen. Azok, akik Isten megígért országát keresik, kijelentik, hogy idegenek és vándorok ezen a földön. Ők nem használnak kardot önvédelemből sem, még kevésbé a hódításhoz. Az Úr a védelmezőjük. Ő kijelenti: „Átkozott az ember, aki emberben bízik, és aki halandóra támaszkodik, az Úrtól pedig eltávozott az ő szíve! Mert olyanná lesz, mint a nyomorult a pusztában, és nem látja, hogy jó következik, hanem szárazságban lakik a sivatagban, a sovány és lakhatatlan földön. Áldott az ember, aki az Úrban bízik, és akinek bizodalma az Úr; Mert olyan, mint a víz mellé ültetett fa, amely a folyó felé bocsátja gyökereit, és nem fél, ha hőség következik, és a levele zöld marad” (Jer 17:5-8). Isten nem ígérte, hogy minden rosszat azonnal eltávolít, vagy még ebben az életben; de nem felejti el a szegények kiáltását, és kijelenti: „Enyém a bosszúállás, én megfizetek” (Róm 12:19).

[1] A mélyen tanulmányozó észreveheti a buzdítást, hogy kerülje el a pereskedéseket. Ha valaki beperel egy ruháért, akkor jobb megoldani a helyzetet, ha odaadod a kabátot, minthogy törvénykezzél. Ez egy gyakorlati bölcsesség. A pereskedések olyanok, mint a lottó; sok pénzt költenek rá, és nagyon keveset nyernek vissza. Természetesen azt fogják mondani: „Ha nem védjük meg a jogainkat, az emberek elvesznek mindent, amink van”. Ez így lesz, ha Isten nem gondoskodik népéről. A jogaink védelme azonban nem mindig azt jelenti, hogy megtartani azt, ami a mienk úgy, mint láttuk az ember és a kabát esetében is.

Ezért azok, akik Isten akarata szerint szenvednek, bízzák meg Őt lelkük megőrzésével, mint hűséges Teremtőt. (1Pét 4:19). Teljes bizalommal tehetjük meg ezt, mert „Tudom, hogy felfogja az Úr a szegények ügyét, a nyomorultaknak jogát” (Zsolt 140:13).

 Ézsau hűtlensége

Ézsau esete még egy bizonyítékkal szolgál arra, hogy az Ábrahámnak és magvának megígért örökség nem ideiglenes volt, amit ebben az életben kellene élveznünk, hanem egy állandó örökség az eljövendő életben. A Szentírás a következőképpen írja le ezt a történetet:

„Jákob egyszer valami főzeléket főzött, és Ézsau fáradtan jött meg a mezőről. Monda Ézsau Jákobnak: Engedd, hogy ehessem a veres ételből, mert fáradt vagyok. Ezért nevezék nevét Edomnak. Jákob pedig monda: Add el hát nekem azonnal a te elsőszülöttségedet. És monda Ézsau; Íme én halni járok, mire való hát nekem az én elsőszülöttségem? És monda Jákob: Esküdjél meg hát nekem azonnal, és megesküvék neki és eladá az ő elsőszülöttségét Jákobnak. S akkor Jákob ada Ézsaunak kenyeret, és főtt lencsét, és evék és ivék, és felkele és elméne. Így veté meg Ézsau az elsőszülöttséget.” (1Móz 25:29-34)

A zsidóbeliekhez írt levélben Ézsau „istentelennek” (világinak) van nevezve, mivelhogy eladta az elsőszülöttségi jogát. Ez arra utal, hogy a butaságon kívül volt még valami ebben a tranzakcióban. Mondhatnánk, gyerekes eladni az elsőszülöttségi jogot egy tál ételért; de itt rosszabb történt, mint egy gyerekes cselekedet, ez egy szörnyű dolog volt. Ez a cselekedet bizonyította a hűtlenségét, mely által megvetette Isten ígéretét, amit apjának tett.

Figyeljük meg Ézsau szavait, amikor Jákob azt kérte tőle, hogy adja el neki az elsőszülöttségi jogot: „Íme én halni járok, mire való hát nekem az én elsőszülöttségem?” Jelenlegi helyzetén kívül nem volt semmi reménye, nem tekintett a jövőbe. Egyáltalán nem volt biztos semmiben, ha azt nem uralja a jelen életében. Kétségtelen nagyon éhes volt. Talán azt is gondolta, hogy hamarosan meg fog halni, de még a halál esélye sem változtatta meg a gondolatait Ábrahám és a többiek iránt. Ezek hitben haltak meg anélkül, hogy megkapták volna az ígért dolgokat, de meg voltak győződve róluk, és örömmel fogadták őket. Ézsaunak nem volt ilyen hite. Nem hitt egy síron túli örökségben. Mindent azonnal akart megszerezni. Ezért adta el az elsőszülöttségi jogát.

Jákob cselekedete egyáltalán nem dicséretes. Természetes hajlamát követve úgy cselekedett, mint egy csaló. Esete a könyörtelen és tudatlan hit példája. Úgy gondolta, hogy Isten ígéretével valami gond van. Hitt abban, hogy a szüleinek megígért örökséget meg fogják kapni, de olyan kevés lelki tudása volt, hogy azt feltételezte, az Isten ajándéka pénzen megvásárolható. Tudjuk, hogy Ábrahám is valamikor azt hitte, hogy Isten ígéretét neki kell véghezvinnie. Kétségtelen, Jákob ugyanúgy gondolkodott, mint sokan mások. „Isten azokon segít, akik segítenek önmagukon.” Ezt követően Jákob jobb tanuló lett, valóban megtért, és gyakorolta őszinte hitét ugyanúgy, mint Ábrahám és Izsák. Az ő esete bátorítás lehet számunkra, mert rámutat arra, hogy mit tehet Isten egy olyan emberrel, aki nagyon rossz hajlammal rendelkezik, és átadja magát Neki. Ézsau esete figyelmeztetésként van előttünk. Pál apostol a következőket írta:

„Kövessétek mindenki irányában a békességet és a szentséget, amely nélkül senki sem látja meg az Urat: Vigyázván arra, hogy az Isten kegyelmétől senki el ne szakadjon; nehogy a keserűségnek bármely gyökere, fölnevekedvén, megzavarjon, és ez által sokan megfertőztettessenek. Ne legyen senki parázna vagy istentelen, mint Ézsau, aki egy ételért eladta első szülöttségi jogát. Mert tudjátok, hogy azután is, mikor akarta örökölni az áldást, megvettetett; mert nem találta meg a megbánás helyét, noha könnyhullatással kereste azt az áldást.” (Zsid 12:14-17).

Ézsau nem az egyetlen tudatlan és profán személy volt a világon. Ezren tették ugyanezt, annak ellenére, hogy ostobasággal vádolták Ézsaut. Az Úr mindnyájunkat elhívott, hogy részesei legyünk az Ábrahámnak megígért örök dicsőségben. „Áldott az Isten és a mi Urunk Jézus Krisztusnak Atyja, aki az ő nagy irgalmassága szerint újonnan szült minket élő reménységre Jézus Krisztusnak a halálból való feltámadása által. Romolhatatlan, szeplőtelen és hervadhatatlan örökségre, amely a mennyekben van fenntartva számunkra, Akiket Isten hatalma őriz hit által az üdvösségre, amely készen van, hogy az utolsó időben nyilvánvalóvá legyen.” (1Pét 1:3-5) Az igazság örökségét akkor kapjuk meg, ha hittel engedelmeskedünk Isten szent törvényeinek, a tízparancsolatnak. De amikor az emberek megértik, hogy ez magába foglalja a hetedik nap megtartását is, a szombatot, amelyet megtartott Ábrahám, Izsák, Jákob és egész Izrael, csóválják a fejüket. „Nem - mondják ők - ezt nem tudom megtenni. Szeretném, és látom, hogy ez egy kötelesség, de ha megtartanám ezt a napot, nem tudnék megélni. Kirúgnak a munkahelyemről, és éhen halnék a családommal együtt.”

Pontosan így gondolkodott Ézsau is. Majdnem éhen halt, vagy legalábbis ezt gondolta, ezért szándékosan és szabad akaratából eladta az elsőszülöttségi jogát, hogy ehessen valamit. De a legtöbb ember még addig sem jut el, hogy a halál küszöbén álljon, és máris eladja az örökségi jogát, csak hogy egyen valamit. Ők nem létező veszélyeket képzelnek el. Senki sem hal meg éhen, ha Istent szolgálja. Az életünkben minden körülmények között teljes mértékben függünk Tőle, és ha megtart minket, amikor megszegjük törvényeit, akkor minden bizonnyal megtarthat bennünket, amikor Őt szolgáljuk. A Megváltó kijelenti, hogy a jövő iránti aggodalom, az éhségtől való félelem a pogányság jellemzője, és ezt a pozitív bizonyságot kínálja nekünk: „Keressétek először Istennek országát, és az ő igazságát; és ezek mind megadatnak néktek.” (Mt 6:33). A zsoltáros kijelenti: „Gyermek voltam, meg is vénhedtem, de nem láttam, hogy elhagyottá lett volna az igaz, a magzatja pedig kenyérkéregetővé.” (Zsolt 37:25). Még ha Isten igazsága miatt elveszítjük is az életünket, mellettünk állnak a hithősök, akik a Zsid 11:32-38 versekben vannak felsorolva. Őrizzük magunkat, hogy ne vegyük könnyedén Isten ígéreteinek gazdagságát, és eladjuk az örök örökségünket egy darab kenyérért, és amikor már túl késő lesz, rájöjjünk arra, hogy nincs már lehetőség a megtérésre.

The Present Truth, 1896. július 23.