Az izraeliták birtokolták a földet; Isten egyetlen ígérete sem maradt teljesítetlenül. Isten saját Magával együtt mindent odaadott nekik; de ők nem értékelték a csodálatos ajándékot, és így Isten kegyelme hiábavalónak bizonyult.

Józsué életében a zsidók legalább névlegesen hűségesek voltak Istenhez, de Józsué halála után „gonoszul cselekedtek az Izrael fiai az Úrnak szemei előtt, mert a Baáloknak szolgáltak. És elhagyták az Urat, atyáik Istenét, aki kihozta őket Egyiptom földéből, és más istenek után jártak, a pogány népek istenei közül, akik körülöttük voltak, és azok előtt hajtották meg magukat, és haragra ingerelték az Urat. És elhagyták az Urat, és szolgáltak Baálnak és Astarótnak. És felgerjedett az Úrnak haragja Izrael ellen, és adá őket a ragadozók kezébe, és elragadozák őket, és adá őket a körülöttük való ellenségeik kezébe, és még csak megállani sem bírtak ellenségeik előtt. Ahova csak kivonultak, mindenütt ellenük volt az Úr keze rontásukra, amint megmondotta volt az Úr, és amint megesküdt volt az Úr nekik. És igen megnyomorodának.” (Bír 2:11-15)

Láthatjuk, hogy bár Isten nyugodalmat adott nekik, mégsem tudtak belépni a nyugodalomba. Ezért ugyanolyan igaz volt rájuk nézve, mint azokra, akik elestek a pusztában, hogy „hitetlenségük miatt nem mehettek be a nyugodalomba”.

Melyik a mi állásfoglalásunk?

„Óvakodjunk tehát, hogy mivel megvan az ő nyugodalmába való bemenetel ígérete, valaki közületek nélkülözze azt. Mert nékünk hirdettetett az evangélium, miképpen azoknak is: de a hallott beszéd nekik semmit nem használt, mivel nem párosították hittel azok, akik hallották.” (Zsid 4:1,2 KJV) Pontosan ugyanabban a helyzetben vagyunk a világban, mint a régi Izrael, ugyanazokkal az ígéretekkel, ugyanazon kilátásokkal, azonos ellenséggel és veszélyekkel.

Nem olyan ellenség fenyeget, aki ellen szokásos háborús fegyvereket használhatnánk, annak ellenére, hogy Krisztus követői üldözéseket fognak szenvedni (2Tim 3:12), és a világ halálig gyűlölni fogja őket, (Ján 15:18,19; 16:1-3), azonban „a mi vitézkedésünk fegyverei nem testiek”. Tehát a mi esetünk semmiképp sem különbözik a régi Izraelétől.

A győzelmet csak hit által lehetett elérni, és amint már láttuk, ha a zsidók igazán hívők lettek volna, nem kellett volna kardot használniuk a kánaániták kiűzéséhez, mint ahogy nem volt szükség kardot használniuk a Fáraó seregének elpusztításához sem. Valójában a hitetlenség miatt nem szerezhettek teljes ellenőrzést az ország felett, és ezért volt szükségük kardra; mert abszolút lehetetlen, hogy Isten által Ábrahámnak ígért mennyei országot emberek karddal vagy fegyverekkel szerezzék meg. A régi Izraelnek nem kellett volna harcolnia, ahogyan nekünk sem kell, mert „Akinek útjaira jóindulattal tekint az Úr, annak még az ellenségeit is a jóakaróivá teszi” (Péld 16:7), nekünk pedig teljesen tilos harcolnunk.

Amikor Krisztus megparancsolja követőinek, hogy ne harcoljanak, és figyelmezteti őket, ha mégis megteszik, el fognak pusztulni, akkor nem új rendet vezet be, hanem egyszerűen visszavezeti népét az eredeti elvekhez. A régi Izrael hűen szemlélteti azt, hogy aki kardot használ, kard által vész el. Bár az Úr nagyon türelmes volt velük, és gyengeségeik miatt sok engedményt tett, és velünk még türelmesebb, azt akarja, hogy mi kerüljük el a hibáikat. Minden, ami velük történt, „a mi tanulságunkra írattak meg, akikhez az időknek vége elérkezett” (1Kor 10:11).

Kánaán ígérete

Most kissé tovább kell mennünk, és látnunk kell, hogy a mi helyzetünk pontosan olyan, mint a régi Izraelé, és hogy ugyanaz a nyugodalom és az örökség, amit Isten adott nekik, és amit ostobán hagytak kicsúszni a kezükből, most a miénk, feltéve, hogy mi „az elkezdett bizodalmat mindvégig erősen megtartjuk”. Szerencsére a bizonyíték egyszerű és világos, és már nagyrészt elemeztük is. Frissítsük emlékezetünket az alábbi tényekkel.

Kánaán az a föld, melyet Isten Ábrahámnak és magvának adott „örök birtokul” (1Móz 17:7,8). Ennek a földnek örök birtokul kellett lennie úgy Ábrahámnak, mint az ő magvának. De maga Ábrahám valójában nem kapott egy lábnyomnyit sem abból a földből (Apcsel 7:5), és nem kapott senki az ő magvából sem, mert közülük még az igazak is (csak az igazak Ábrahám magva) „hitben haltak meg, nem nyerve meg az ígéreteket” (Zsid 11:13,39).

Ezért, mint már korábban láttuk, az ország birtoklása feltételezte a halottak feltámadását, amikor eljön Krisztus, Aki mindent visszaállít eredeti állapotában. Krisztus feltámadása által Isten „újonnan szült minket élő reménységre Jézus Krisztusnak a halálból való feltámadása által. Romolhatatlan, szeplőtelen és hervadhatatlan örökségre, amely a mennyekben van fenntartva számunkra. Akiket Isten hatalma őriz hit által az üdvösségre, amely készen van, hogy az utolsó időben nyilvánvalóvá legyen” (1Pét 1:3-6).

 Az egész világon elterjedt királyság

A Kánaán feletti uralom azonban nem kevesebb, mint az egész világ feletti uralom, mint ahogy látjuk, ha összehasonlítjuk az 1Móz 17:7,8,11 verseket a Róm 4:1-13 versekkel. Tehát, a körülmetélés a szövetség pecsétje volt, hogy Ábrahám és az ő magva örökké birtokolni fogják Kánaán országát. A körülmetélés ugyanakkor a hit általi megigazulás jele vagy pecsétje volt; „Mert nem a törvény által adatott az ígéret Ábrahámnak és utódainak, hogy e világ örököse lesz, hanem a hit igazsága által.” Vagyis a pecsét, ami elpecsételte Ábrahámnak azt a jogot, hogy birtokolja Kánaán országát, volt a pecsét, amely jogot adott neki, hogy birtokolja az egész földet.

Azáltal, hogy Isten neki és az ő magvának adta Kánaán országát, tulajdonképpen az egész földet odaadta. Természetesen nem „ezt a rossz világot”, mert „a világ elmúlik”; de mi „új eget és új földet várunk az ő ígérete szerint, amelyekben igazság lakozik” (2Pét 3:13). Nem néhány ezer négyzetkilométernyi bűnnel szennyezett földterület feletti uralmat ígért Isten Ábrahámnak és magvának, hanem az örök uralmat az egész föld felett, amely mentes az átok minden nyomától. Még ha igaz is lenne, hogy Kánaán kicsi területéből állt volna a megígért örökség, ugyanolyan igaz volna, hogy az izraeliták soha nem birtokolták; mert az ígéret, amit Isten esküvel erősített meg arról szólt, hogy Ábrahám és az ő magva Kánaán egész országát kapja meg örök birtoklásban. Tehát Ábrahámnak örök birtokba kellett vennie az országot, és az ő magvának szintén örök birtokként kellett vennie azt. De ők mind meghaltak, és idővel maga az ország is egy másik nép kezébe került. A palesztin földön való ideiglenes tartózkodás nem jelentheti az ígéret teljesítését. Az ígéret még teljesedésre vár Ábrahám és egész magva számára.

Az új föld

A nyugodalom az örökség; az örökség Kánaán földje; de Kánaán országának birtoklása az egész föld feletti uralmat jelenti, nem a jelenlegi állapotában, hanem helyreállítva, ahogy kezdetben volt Édenben. Ezért a nyugodalom, amit Isten ad, nem választható el az új földtől, mert az a nyugodalom, amit csak az új föld állapota adhat, az a nyugodalom, amely csak Istenben található. Amikor minden dolog helyre lesz állítva, amikor Isten Krisztusban minden dolgot akadálytalanul és teljesen megtölt, akkor mindenütt teljes nyugodalom lesz. Mivel a nyugodalom csak Istenben található, egyértelmű, hogy Izrael gyermekei még a palesztinai tartózkodásuk alatt sem örültek az örökségnek és a nyugalomnak, mert bár Isten „népeket űzött ki előlük, elosztotta nekik az örökséget sorsvetéssel, és letelepítette sátraikban Izráel törzseit. De ők megkísértették a magasságos Istent, lázongtak ellene, és nem őrizték meg parancsolatait.

Elfordultak, és hűtlenek lettek, mint atyáik, átfordultak, mint a csalfa íj. Haragra ingerelték őt magaslataikkal, és bosszantották faragott bálványaikkal”, így hát Isten „nagyon megutálta Izráelt”. (Zsolt 78:55-59 KJV).      Ne felejtsétek el, hogy Ábrahám egy mennyei országot várt. Azonban Isten ígérete, hogy neki és az ő magvának - beleértve minket is, ha Krisztuséi vagyunk Gal 3:16,29 - adja Kánaán országát örök birtokba, szó szerint fog teljesedni.

Amikor az Úr eljön, hogy Magához vegye gyermekeit, a nekik készített helyen (Jn 14:3), az igaz halottak feltámadnak a halhatatlanságra, az élő igazak pedig halhatatlanokká válnak, és mind elragadtatnak „a felhőkön az Úr elébe a levegőbe; és ekképpen mindenkor az Úrral leszünk” (1Thessz 4:16,17; 1Kor 15:51-54). A hely, ahová Isten elvisz minket, az mennyei Új Jeruzsálem lesz, amely „mindnyájunknak anyja” (Gal 4:26); mert ott van most Krisztus, és helyet készít nekünk. Olvashatunk néhány bibliaverset, hogy még világosabban lássuk ezt. Azt, hogy a mennyei Jeruzsálem az a hely, ahol van most Krisztus, „Isten jelenlétében értjük”, nyilvánvaló Zsid 12:22-24 versekből, ahol azt olvassuk, hogy most azok, akik hisznek, közelednek Sion hegyéhez, „az élő Istennek városához, a mennyei Jeruzsálemhez”, „mindenek bírájához Istenhez” és „az újszövetség közbenjárójához, Jézushoz”. Krisztus „a mennyei Felség királyi székének jobbjára ül” és jó, ha emlékezünk, hogy ebből a trónból „az élet folyója folyik” (Jel 22:1).

A város, amit Ábrahám várt

Ez a város, az Új Jeruzsálem - melyet Isten készített azok számára, akiket nem szégyell, mert ők egy mennyei várost keresnek (Zsid 11:16) - uralkodásának fővárosa. Ez a város, az „erős alapokkal bíró város, melynek építője és alkotója az Isten” (Zsid 11:10), az a város, amit Ábrahám várt. A Jelenések 21. fejezetében megtaláljuk az alapok leírását, és ugyanitt olvassuk, hogy a város nem marad mindig a mennyben, hanem leszáll a földre a szentekkel együtt, akik feltámadásuk után ezer éven át uralkodnak benne Krisztussal együtt. (Jel 20) A város földre szállásáról a következőket olvassuk:

„És én János látám a szent várost, az új Jeruzsálemet, amely az Istentől szálla alá a mennyből, elkészítve, mint egy férje számára felékesített menyasszony. És hallék nagy szózatot, amely ezt mondja vala az égből: Íme az Isten sátora az emberekkel van, és velük lakozik, és azok az ő népei lesznek, és maga az Isten lesz velük, az ő Istenük. És az Isten eltöröl minden könnyet az ő szemeikről; és a halál nem lesz többé; sem gyász, sem kiáltás, sem fájdalom nem lesz többé, mert az elsők elmúltak. És monda az, aki a királyi széken ül vala: Íme mindent újjá teszek. És monda nekem: Írd meg, mert e beszédek hívek és igazak. És monda nekem: Meglett. Én vagyok az Alfa és az Omega, a kezdet és a vég. Én a szomjazónak adok az élet vizének forrásából ingyen. Aki győz, örökségül nyer mindent; és annak Istene leszek, és az fiam lesz nekem.

A gyáváknak pedig és hitetleneknek, és utálatosoknak és gyilkosoknak, és paráznáknak és bűbájosoknak, és bálványimádóknak és minden hazugoknak, azoknak része a tűzzel és kénkővel égő tóban lesz, ami a második halál.”

Ézsaiás 49:17-21 verseiből megtudjuk, hogy a város ékessége - amellyel fel lesz díszítve, amikor a földre száll, mint a férje számára felékesített menyasszony - a hívők, az igazak, az Új Jeruzsálem gyermekei. Tehát láthatjuk, hogy amikor Krisztus eljön értük, Isten szentjei azonnal az Új Jeruzsálembe fognak menni, és majd visszatérnek vele együtt erre a földre, amikor elérkezik az ideje a föld megtisztításának azoktól a dolgoktól, amik megrontják, és megtisztíttatik mindazoktól, akik szeretik a törvénytelenséget, hogy minden helyreálljon, mint kezdetben volt.

A hely, ahol leszáll a város

De a föld mely részén száll le a város? A gonoszok megsemmisítésének idejéről Zakariás próféta így szólt:

 „Mert eljön az Úr, és harcol azok ellen a népek ellen, amint harcolt vala ama napon, a harcnak napján. És azon a napon az Olajfák hegyére veti lábait, amely szemben van Jeruzsálemmel napkelet felől, és az Olajfák hegye közepén ketté válik, kelet felé és nyugat felé, igen nagy völggyé, és a hegynek fele észak felé, fele pedig dél felé szakad. És az én hegyem völgyébe futtok, mert a hegyközi völgy Azálig nyúlik, és úgy futtok, amint futottatok a földindulás elől Uzziásnak, Júda királyának napjaiban. Bizony eljő az Úr, az én Istenem, és minden szent vele. És úgy lesz azon a napon: Nem lesz világosság, a ragyogó testek összezsugorodnak. De lesz egy nap, amelyet az Úr tud, se nappal, se éjszaka, és világosság lesz az estének idején. És e napon lesz, hogy élő vizek jőnek ki Jeruzsálemből, felerészük a napkeleti tenger felé, felerészük pedig a nyugati tenger fel és nyárban és télben is úgy lesz. És az Úr lesz az egész földnek királya, e napon egy Úr lészen, és a neve is egy.” (Zak 14:3-9).

Láthatjuk, hogy amikor az Úr visszahozza népét, akkor pont arra a földrészre hozza, - Kánaán országába, amit az Úr megígért Ábrahámnak örök birtokul. De Kánaán országának birtoklása az egész föld birtoklását jelenti, és nem csak néhány évre, hanem az örökkévalóságra. „Halál nem lesz többé.” A dicsőséges örökség ez, amely Izrael gyermekeinek kezében volt, amikor átkeltek a Jordánon, de amit hitetlenségük miatt elveszítettek. Ha hűségesek maradnak, akkor nagyon rövid idő elegendő lett volna arra, hogy Isten nevét és megmentő erejét a föld minden részén ismertté tegyék, és akkor a vég eljött volna. De kudarcot vallottak, és így az idő meghosszabbodott egészen napjainkig; de egyetlen célként ugyanaz a reménység maradt mindig is az Isten népe számára. Így hát előre tekinthetünk Kánaán birtoklása felé, ugyanolyan buzgalommal és szilárd reménységgel, mint Ábrahám, Izsák, Jákob, József és Mózes.

Isten Izráelének helyreállítása

Ha ezeket a vázlatokat szilárdan szem előtt tartjuk, akkor öröm lesz az Ó és az Újszövetség próféciáinak elolvasása, mert sok tévedéstől kíméljük meg magunkat, és sok látszólagos ellentétet világosan fogunk látni. Amikor a Jeruzsálem helyreállításáról olvasunk, azt, hogy az egész föld öröme lesz, tudni fogjuk, hogy az Új Jeruzsálemről van szó, amely a földre száll a régi helyett. Ha a földön egy város alapjaiban elég, és az emberek építenek egy újat ugyanarra a helyre, akkor azt mondjuk, hogy a várost újjáépítették, és ugyanaz a neve. Ugyanez vonatkozik Jeruzsálemre, azzal a különbséggel, hogy a várost újjáépítik a mennyben, ezért nincs semmi időintervallum a régi megsemmisítése és az új város megjelenése között. Olyan, mintha az új város hirtelen a régi város romjaiból emelkedne fel, de végtelenül nagyobb dicsőségben.

Ugyanúgy, amikor Izrael Jeruzsálembe való visszatéréséről olvasunk, tudjuk, hogy nem néhány ezer halandónak a romokhoz való visszatéréséről van szó, hanem a megszámlálhatatlan megváltott sereg eljöveteléről az új, nagy városba, ahol az állampolgárságukat már régóta rögzítették. Nem a halandó emberek fogják újjáépíteni a várost téglával, kővel, és vakolattal, hanem maga Isten fogja újjáépíteni arannyal, gyémánttal, és mindenféle értékes kővel. „Amikor az Úr megépíti Siont, megláttatja magát a maga dicsőségében.” (Zsolt 102:17) Azt mondja Jeruzsálemnek: „Oh, te szegény, szélvésztől hányt, vigasztalás nélkül való! Íme, lerakom szép színes köveidet, és zafír alapokat rakok. Rubinból csinálom falad párkányzatát, és kapuidat gránátkövekből, és egész határodat drágakövekből; És minden fiad az Úrtól tanított lesz és nagy lesz fiaid békessége.” (Ézsa 54:11-13 KJV). Ezeket a köveket szeretik az Ő gyermekei. (Zsolt 102:15)

Ott nyugodalom lesz, végtelen és tökéletes béke. Az ígéret így szól: „Igazság által leszel erős, távol leszel a nyomortól, mert nem fogsz félni, és rettegni, mert nem közeleg hozzád.” (Ézsa 54:14 KJV). „Ama napon ezt az éneket énekelik Júda földén: Erős városunk van nékünk, szabadítását adta kőfal és bástya gyanánt!” (Ézsa 26:1) Maga Isten örökké népével lesz, és „ők látni fogják az ő arcát”, ezért nyugodalmas lesz, mert Ő azt mondta: „az én jelenlétem” azaz szó szerint „az én arcom” „veled megy és nyugodalmat ad”.

Miért akarják megsemmisíteni az emberek ezeket a csodálatos ígéreteket, úgy olvasva őket, mintha csak a bűn által átkozott romos földi város ideiglenes birtoklásáról szólnának? Mert korlátozzák az evangéliumot anélkül, hogy megértenék, hogy Isten minden ígérete Krisztusban van, és senki sem örülhet azoknak, csak azok, akik Krisztusban vannak, és akikben Ő lakozik hit által. Ó, ha Isten állítólagos népe késedelem nélkül elfogadná a „bölcsességnek és kijelentésnek Lelkét”, hogy megismerjék Őt, és értelmük szemei megvilágosodnának, hogy megtudják, „milyen reménységre hívott el, és milyen gazdag az ő örökségének dicsősége a szentek között, és milyen mérhetetlenül nagy az ő hatalma bennünk, akik hiszünk hatalma erejének ama munkája szerint, amelyet megmutatott Krisztusban, amikor feltámasztotta a halottak közül, és a maga jobbjára ültette a mennyekben.” (Ef 1:17-20).

Most, hogy röviden a jövőbe tekinthettünk, és láttuk Isten ígéretének beteljesedését, mely szerint népének nyugodalmat ad Kánaán országában, visszatérhetünk és kiemelhetünk néhány részletet, amiket sokkal könnyebben érthetünk meg e vázlatnak köszönhetően, és amely sokkal jobban kidomborítja a már meglévő víziónkat.

A sorozat jövő héten megjelenő cikkének a címe: „Egy másik nap”, tanulmányozni fogjuk Isten népének maradandó nyugalmát. (Zsid 4)

The Present Truth, 1897. január 28.